2013. február 25., hétfő

Az Úr Józseffel volt

Mielőtt elutaztunk haza, a gyülekezetben én voltam a gyerekekkel. Az ovisokkal József történetét tanultuk. Mivel elég hosszú történet, próbáltam átláthatóan megtanítani velük. A történések sorrendjében is. De azt hiszem, még sokszor elő kell venni ezt a kis füzetet.

Ugyanis fehér géppapírból készítettem nekik egy kis füzetet. A rajzokat előre kinyomtattam (nem volt időm külön rajzolni nekik - pedig az lett volna az igazi :) ), és úgy vittem el a foglalkozásra. Ott aztán a történet elmondása közben ragasztottunk és vágtunk együtt.
Még nem teljes a füzet, mert lehet használni többször, ismétlésnek, kiegészítésnek. Így is két alkalommal vettük ezt a történetet. Persze tudom, hogy ovisoknak lehetne még több alkalom. De egy tematika szerint haladunk (értsd: Ha szép a gyermek), és már nem akartam tovább húzni az időt ezzel  a történettel.

A borító - Kértem, hogy rajzolják oda az ovis jelüket  :)

Ez egy megrajzolt kép az álmokról. Használtuk a sárga színt, hogy mi a történetben a sárga.
A kalászt már nem volt ideje a kislányomnak kiszínezni :)

Ez az én rajzom - és itt sikerült színes kabátot készítenünk, mindenki nagy örömére.

A kútban - ide két képet is hoztam. Az egyikkel azt szerettem volna ábrázolni, hogy bár a testvérek gonoszak voltak, de "az Úr Józseffel volt", ugyanis a kútban nem volt víz. Ami Isten kegyelmére mutat. A másik pedig ahogy a testvérek nézik Józsefet. Itt beszélgettünk a gyűlöletről, haragról, indulatról is. 
Egyiptomban - Itt beszélgettünk kicsit erről az országról, a fáraóról.  Terveztem ide még azt, hogy a gyerekek rajzoljanak egy saját piramist (a képről mintázva).
Lehet ragasztani rá, hieroglifákat, egyiptomi építészettel kapcsolatos képeket, isteneket, de ezt ovisoknak nem akartam túlbonyolítani. Nagyobbakkal érdemes. 
 
Aztán jött a börtön - a gyerekekkel rajzoltunk rácsokat, beszélgettünk arról, hogy milyen lehet börtönben lenni, mit érezhetett József, milyen feladatai voltak, és hogy még mindig Vele volt az Úr! Fontosnak érzem, hogy amit lehet, és amiről azt gondolom, hogy egyszerűbb - azt ők rajzolják meg. 
A börtönben a találkozás a két másik rabbal.  Szintén a gyerekek rajzolták le a foglalkozásuknak megfelelő ábrákat. Áthúztuk, hogy ki nem szabadult ki a börtönből, és kipipáltuk, hogy ki lett szabad. 
A fáraó álma - Itt leginkább a számokat gyakoroltuk. Leírtuk a 7-es számot, és a kép alá rajzoltunk 7 pontot.
De lehet akármi mást is.
Amikor már József Egyiptom második embere
És egyenlőre eddig jutottunk. De így is elég gyorsan megtanulták és megjegyezték a történetet. 
A folytatása következik majd valamikor...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése