2015. szeptember 7., hétfő

Első élmények

Gondoltam, beszámolok nektek az első hittanóra élményéről.
Elég izgatott voltam, hiszen évek óta - immáron 10 éve - nem kerültem iskolás gyerekek közelébe - kivéve azóta, amióta Zsófia 1. osztályos lett. De az elmúlt 10 év arról szólt, hogy itthon voltam, szültem, nevelgettem a gyerekeket és szavakat tanítottam neki, meg fegyelmezni, hogy mit nem szabad csinálni, és mi a helyes meg mi nem...

Az, hogy gyerekanyagokat írok, az nagy öröm a számomra és mindig is erre vágytam. Ebben tudok kiteljesedni, ha mondhatom ezt az "önmegváltó" szót, amit azért jól értetek. Tényleg szeretem, és fontosak nekem a gyerekek és a gyerekekre fordított idő, meg a hit, de szerettem volna valami többet adni.
Szeretem a gyerekeimet, de néha - és őszinte leszek - az őrületbe kergetnek, és ideges leszek tőlük. Elég rapszodikus a kapcsolatunk, mert bár oda vagyunk egymásért, néha egymás idegeire is megyünk. Én alapvetően sem vagyok egy csendes és nyugodt természet, mindig pörgök, tele vagyok energiával (néha feszültséggel), jár az agyam, sok minden érdekel és foglalkoztat.

De mindig is a gyerekek között szerettem lenni, ott éreztem jól magam, bontakoztam ki. És nagyon örülök annak, hogy végre nagyobb gyerekekkel is tudok kommunikálni, ahogy szoktuk mondani, "összetett szavakat használhatok" :)

Izgatott voltam és vagyok is még, mert elég nehéz a feladat. Hiszen csak egy családról van szó, így minden alkalmon 1-1 gyerek van, ami sokkal több energiát emészt fel, mert nem tudunk csoportban dolgozni, de ennek is megvan a maga szépsége és izgalma. Mert szeretem a kihívást.
Ráadásul a család évekig Amerikában élt, és az egyik gyerek nem tud jól magyarul, inkább angolul beszél. Így elő kellett vennem a 10 éve porosodó fapados angolomat... és hát nehéz volt, meg kínlódó, és küzdelmes, meg a fiú tinédzser is... de nagyon aranyos és segítőkész.
Szóval, lassan alakulunk. Én is formálódom, meg ők is az új helyzethez.

Remélem, hogy az Úr megáldja ezt a munkát, mert biztosan örömem lesz benne. A lelkesedésem már megvan!!!

Most szeretném megmutatni nektek az első lapbookot, amit Zsófiával készítettem.
Zsófit is bevállaltam ráadásnak. Úgy voltam vele, hogy egy darabig elszöszmörgünk az erkölcstanon, de azért jobb, ha a gyerekem hittant tanul. És most itt volt a lehetőség. Az iskolában nagyon nyitottak voltak rá, teljesen jól kezelték ezt az egész helyzetet. Még azt is megengedték, hogy mivel az utolsó óra, hazahozhassam és itthon tanulhassunk.
Ettől persze Zsófia lányom kiakadt.
  • Egyrészt azért, mert haza kell jönni, és mivel ő nagyon szeret iskolába járni - és napközibe is - nem akart eljönni.
  • Másrészt azért, mert állítólag :) egész nap azzal "dicsekedett", hogy "jön az anyukám engem tanítani", és alig várta, hogy megmutathassa, hogy mit csináltunk - mert hiszen ő ismer engem, tudja, hogy ilyesmit szoktunk csinálni
  • Harmadrészt nem érezte másnak az egészet. Hiszen itthon is tanulunk, de az iskola az iskola, és így kijárta a tanító nénijénél, hogy a következő alkalommal keressen egy termet, hogy az iskolában tanulhassunk. (Ez utóbbit én sem bánom.) A tanító néni persze mosolygott az egészen. Azt mondta, hogy a legtöbb gyerek kézzel-lábban menne haza, ha lehetősége nyílna rá, de Zsófia nem! És tényleg nem! Szeret járni!
Mivel az ismerkedést kihagytuk :), az első témánk Jézus szeretete volt. Ezt készítettük hozzá:


A belsejében az én drágáim:

 folyt. köv

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése