2017. május 30., kedd

KÁOSZBÓL NYUGALOMBA # 17.

Hogy milyen is a szeretet?

Képtalálat a következőre: „i. korinthus 13,7”
Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. 
I. Korinthus 13,7

FELTÉTEL NÉLKÜLI.
Szeretem a Szeretethimnuszt. Sokszor olvastam már, és sokszor is jut az eszembe. De nemcsak azért, mert nagyon szép, és sokat is mond, hanem ebben az üzenetben sok minden  benne van.
Ám ebben az egyetlen mondatban olyan sok minden benne van, nem. A szeretet, a hit, a reménység dolgok, érzések iránt, a másik ember iránt.
Amolyan elvárás-félék. Amelyek alapvetően jók, de amelyek tönkre is tehetik az életünket. A várakozás és az elvárás miatt.

Mivel alapvetően egy konfliktuskerülő ember vagyok, zavarba is jövök, ha mondjuk valahol konfliktust látok, vagy tapasztalok, szeretek mindig mindenkivel jóban lenni. Szeretem, ha kedvelnek az emberek, mert nekem ez fontos. Ez persze nem jelenti azt, hogy én nem keveredem bele konfliktus helyzetekbe, csak arra nagyon próbálok figyelni, hogy meg is oldódjon.
Szóval sokáig volt is bennem ilyenfajta érzés, hogy ez csak úgy fog működni, ha megpróbálok mindenkivel kedves lenni és megfelelni mások elvárásának. Ez nem gyerekkoromban volt így, mert akkor valószínűleg kitűnő tanuló lettem volna, ami nem voltam. Ez felnőtt koromra alakult ki, amikor elkezdtem érezni, hogy az emberek bíznak bennem és számítanak rám. Én a munkámat is szerettem és szeretem ma is jól végezni, nemcsak úgy félig. Sokszor fel is emésztett és emészt ez a fajta megfelelési kényszer.
Nem vagyok perfekcionista,
Képtalálat a következőre: „perfekcionizmus”

"Ahelyett, hogy elfogadnánk önmagunkat, folyamatosan a tökéletesség megfoghatatlan érzését kergetjük – ez napjainkban gyakori jelenség. Ám még ha sikerül is elérnünk azt a bizonyos ideális állapotot, amelyben minden a helyén van, az is csak átmeneti lehet, hiszen minden nappal többre vágyunk. Bár a maximalista a külvilágnak mosolygós arcát mutatja, legbelül csalódott, mert kimerült és folyamatos önértékelési gondokkal küzd. (La Famme cikk - részlet)

Mindig sokat várok magamtól, és a gyerekeimtől is.
És azt értettem meg, hogy nem lehet ezt mindig így csinálni.
Már egy ideje próbálok odafigyelni a határokra. Ez persze nem jelenti azt, hogy eddig nem voltak határaim, de az utóbbi egy évben azt láttam, azt tapasztaltam, hogy az elvárásaim tisztességtelenül magasak voltak önmagam felé is, és a gyerekeim felé is.

  • Engedtem magamnak például abban, hogy nem kell minden évben megjelentetni egy gyerektanulmányt, csak azért, hogy legyen. (Szeretek írni, fontos nekem, és nagyon sok ötletem van, de sok időmet elvette.) 
  • Engedtem magamnak például abban, hogy a héten egyszer laza napom legyen, amikor nem megyek sehová, és nem főzök nagy adag és bonyolult ételeket, hanem az a nap arról szól, hogy olvasgatok, rendszerezem a dolgaimat, blogot írok és másokét olvasom. 
  • Engedtem magamnak például, hogy eljárjak úgy úszni, hogy ne legyen lelkifurdalásom, hogy egyedül megyek, pedig jöhetnének a gyerekek is...
  • Engedtem a gyerekeimnek abban, hogy már nem megyek keményen Zsófi után, számon tartva minden alkalmat, hogy bepakolt-e, megcsinálta-e a leckét, kihegyezte-e a ceruzáit, stb. Persze, ellenőrzöm, de neki is felelősséget kell vállalnia a dolgaiért. 
  • Engedtem abban, hogy ők válasszanak dolgokban. Eddig is figyeltem erre, de most még jobban. Nimródom például már most jelezte, hogy számára nem terv a jövőre nézve az úszás, inkább járna sakkozni és zongorázni. Úgyhogy most annak szervezésébe fogtam :) Mert úgy gondolom, hogy abban kell támogatni őket, ami érdekli őket. 


Éreztem úgy, hogy mások elvárásai rám nézve tisztességtelenek voltak. Azt gondolták sokan - főleg a családból 1-2 ember -, hogy én nem csinálok semmit, hanem látványosan otthon vagyok és csak úgy el. 
Az utóbbi időben megtanultam nemet mondani. Ez sem volt igazán jellemző rám, de megtanultam, hogy néha szükséges. Nem vagyok attól kevesebb, ha NEMET mondok. Nekem is sokat jelentett, hogy  odafigyeltem ezekre a dolgokra, mert nem terhelődtem túl és a javamra vált. 
Megtanultam figyelni arra is, hogy mások felé se legyenek akkor elvárásaim. Ebben a legtöbbet Férj segít nekem, mert van neki egyfajta sajátos humora és lazasága, ahogy kezeli a dolgokat és az életet, közben pedig nagyon jó abban, amit csinál. A munkájában. 
Azt tanultam meg tőle, hogy ne várjak el túl sokat az emberektől, mert jobb pozitívan csalódni, mint nem. Igaza van, de én naiv vagyok, az a típus, aki bízik az emberekben. És mindig a tökéletest, a legjobbat várja. 

Képtalálat a következőre: „rules”
Az is tény, hogy nagyon fontosak nekem a szabályok. A kisfiammal mi vagyunk a családban azok, akik ragaszkodnak a szabályokhoz, akik igyekszenek betartani és betartatni. Ő még nálam is jobban. Nekem is fontosak. Ideges leszek, ha nincsenek szabályok, és akkor is, ha nem a tervek szerint zajlanak a dolgok. 
Mindig eszembe jut, hogy Isten sok szabályt adott nekünk. De a szabályokat lehet "be nem tartani", csak aztán vannak következményei. Zsófia nálunk az az alkat, aki lelkesen hágja át a szabályokat, vagy igyekszik mindent megtenni ennek érdekében. Vele éppen ezért nehezebb dolgunk is van. De mindenképpen az a célunk, hogy megtanítsuk arra, hogy a korlát a szakadék mellett azért van, hogy megvédje őt. 
Mint aggódó szülő, persze, hogy szeretném, ha jól döntenének, és sokszor mi jobban tudjuk, hogy mi lenne jó neki, de hagyni kell rossz döntéseket hozni. Ezt én még tanulom, de már elég jól viselem például, hogy nem jól sikerül egy matek dolgozat :)
Nem azt kell megtanítanunk, hogy soha ne hibázzanak, hogy mindig mindenre tudják a tökéletes választ, még csak nem is az a dolgunk, hogy tökéletessé formáljuk őket. 
A mi feladatunk az, hogy úgy szeressük a gyerekeinket, ahogy vannak. 
Feltétel nélkül.
Miközben megmutatjuk nekik, hogy bár vitázunk, veszekszünk, küzdünk velük, NAGYON-NAGYON SZERETJÜK ŐKET!
Ahogyan Jézus is szeret minket.

Persze, nemcsak a gyerekeinkkel kell, hogy így működjön ez, hanem természetesen a mi Férjeinkkel is. Mert tény, hogy egy férj nem mindig tökéletes lelki vezető, nem mindig mondja helyén és jól a szavakat, nem úgy gondolja a gyereknevelést ahogy te, és azt is el kell ismerni, hogy néha ő is hibázik. Bennem van hajlam többet látni a Férjembe, mint ami benne van. Kicsit elfogult vagyok felé, bár látom a hibáit, tudom, hogy milyen nem pozitív tulajdonságai vannak, de mégis igyekszem jobban kiemelni a jó dolgait, mert attól tud jobb Férj és Apa lenni.
Különösen keresztény házasságoknál kell odafigyelni. Mindig megdöbbent, amikor egy tizenéve együtt élő házaspár egyik tagja nem tud pozitív tulajdonságokat mondani a házastársáról. Mindig megdöbbent, ha valaki nem tud elismerő szavakat mondani a másikról!
Könnyebb a hibákat megtalálni mindenben és mindenkiben, de minek? Hogy még rosszabb legyen mindenkinek?
Nem vagyunk hivatottak arra, hogy megítéljük a férjeinket. Arra vagyunk hivatottak, hogy FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETETTEL szeressük őket!

Képtalálat a következőre: „jesus death”
Jézus feltétel nélkül szeret bennünket. Ő mindig megbocsát. Nem mondja el állandóan a múltbéli hibáinkat, nem vádol örökké és állandóan minket. Ellenkezőleg! Felemel és bátorít minket. Megvigasztal minket, amikor szomorúak vagyunk. Mindig érezhetjük szeretetét és jelenlétét az életünkben.
Jézus az életét adta értem. AZ ő szeretetet nem ismeri határokat és korlátokat. Mindig szabályosan küzdött értünk, ez most sincs másképpen.
Ha neki sikerült, és ő a mi példaképünk, hiszem, hogy mi is megtanulhatjuk a feltétel nélküli szeretetet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése