Amiért hálás vagyok ezen a héten:
♥ A héten nem készítettem fotókat. Nem mozdultam ki a házból, nem is volt kedvem fotózkodni, a túlélésre játszottam. Jó, azért nem annyira, de nem voltam jól. Igazából a hét betegben telik. Pénteken már nem voltam jól, szombatra hőemelkedésem, vasárnapra lázam lett. Így pihenőben vagyok, fekszem, amit nem szeretek, de muszáj.
♥ Találkoztam az új háziorvossal, aki nagyon szimpatikus, nagyon jó fej.
♥ A macskákért, amikor le tudnak feküdni, és nyugodtan aludni. Jack persze ebben kivétel, mert ő állandóan és folyamatosan pörög. De felfedezte Ray dobozát, és el is foglalja. Ray nagyon jó természetű cica.
♥ Nagylányom hozott nekem a boltból ananászos-barackos teát, amit csak mi ketten szeretünk, hogy ezzel is gyógyuljak.
♥ Első-és Másodszülött gyermekem is készített nekem vacsorát.
♥ Megnéztem pár YouTube-os romantikus filmet, mert két alvás között belefért. Férj szerint: - Ez már a vég! - de nem bírtam koncentrálni másra.
♥ Feküdtem, feküdtem, feküdtem... erről szólt ez a hét. Kicsit unalmas volt, de a gyógyulás érdekében fontos.
♥ Mivel nem találtam jobb elfoglaltságot, sorozatot néztem. Újra a Blacklistet (Feketelistát). És még mindig úgy gondolom, hogy egy nagyon jó sorozat. James Spader nagyon jó benne, a legjobb, aki viszi a hátán a sorozatot, de a kedvencem akkor is Diego Klattenhoff marad. Oda vagyok a vörös pasikért. :)
♥ A házunkért, ami olyan jól tartja bent a nap melegét, hogy még a
bbbrrrr mínusz fokokban is jó idő van nálunk
♥ A hét végére már mindenki lebetegedett a családban. Túlélő üzemmódban vagyunk.
Ti miért vagytok hálásak?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése