Újra itthon!

Biztosan észrevettétek, hogy néhány napra eltűntem, már akik olvasnak, vagy ilyesmi... Nos, valóban így volt, tényleg eltűntem. Egy pár napra.

Az ország másik végében voltunk, a gyerekeket elvittük a szüleimhez nyaralni. Az a jó ebben, hogy ez a néhány nap tényleges pihenéssel telt. Igaz, elfáradtunk, mert voltunk strandolni és jól leégett a család ISMÉT, de ez már nagyon megy nekünk.

Jó volt, mert a szüleimnél nincs wifi, így viszonylag net-mentesek voltunk.

Mi Férjjel pár nap után hazajöttünk, - ma érkeztünk meg, és ha minden jól megy, és nem jön közbe semmi, akkor folytatjuk a festést. Mert hát ez a nagy terv!

Úgyhogy kalandos vonatutazásunk után, egy kis honvággyal megspékelve, de hazaértünk.

Már mostam egyet, még akkor is, ha 9 körül teregettem ki, de mindig késztetést érzek, ha bárhonnan hazajövünk, hogy azonnal mossak! :)

Meglocsoltuk a nagyon kókadozó kerti növényeinket, és rájöttem, hogy ihletet kaptam egy új anyag megírására, de valahogy annak be kell állnia a sorba. Persze, hogy a kertben kaptam ihletet, hol máshol... :) 

Bár biztos vagyok benne, hogy megint nem lesz rá időm. Pedig jó ötlet. Nem csak annak tűnik, de nekem most tetszik. Noha az az igazság, hogy vannak adósságaim még gyermekanyag ügyben, de majd igyekszem pótolni őket. A nyár pont egy olyan időszak, amikor úgy tűnik, hogy lenne időd írni, de nincs. Elvittem anyukámékhoz a laptopomat, hogy majd ott írok, de teljsen elsötétült a kép, és nem lehetett használni, még Férj sem tudta megcsinálni ott, csak itthon, de az is beletelt egy időbe. 

Remélem, ti is úgy olvastátok el ezt a bejegyzést, ahogy én írtam, tudniillik egyszuszra. :)

Mert így jött ki belőlem. 

Most az is az igazsághoz tartozik még - hogy folytassam a gondolataimat -, hogy szeretnék újra dolgozni. El is kezdtem már munkát keresni, voltam is egy-két helyen, aztán jött a karantén, és azóta nem volt rá lehetőségem, hogy újra munkakeresésbe fogjak. 

Úgyhogy ezért most szurkoljatok kérlek! 

Szóval, azt gondolom, hogy nem fogok most sem unatkozni. 

Igyekszem majd beszámolni a dolgokról, de most lehet, hogy néha-néha eltűnök, ám én szeretnék jelentkezni. Fontos nekem a blog, és ti is, akik olvastok, vagy idetévedtek, eseteleg még most fogtok rámtalálni. :)

Mindenkinek nagy ölelés!

Life in colors - Álom rózsaszín

Tudom, hogy nyár van, de ezek olyan szép képek... Ugye????

Családi színezés

A mi családunk nagyon szeret rajzolni és színezni.
Tegnap végre eljutottunk gyülekezetbe, ami nagyon jó volt.
A gyerekeimmel kicsit félrehúzódtunk, míg tartott a szombatiskola, és a családi kedvenc hobbinak hódoltunk.
Közben Nehémiás történetéről beszélgettünk.
Nagyon szeretem ezeket a perceket. ❤

Lee Child: Sohanapján

Követek és olvasok néhány Könyvekkel foglalkozó blogot. Mindig örülök az ilyen kezdeményezésnek, de persze közben nem is értem, hogy van idejük ennyit olvasni. És hogy milyen profi módon fotózzák a könyveket! Pont, ahogy sok gasztroblogger is a főztjét! Biztos kell ehhez valami plusz, ami bennem nincs meg, mert bár tudom, hogy minden így adható el, biztos így lesz több követője is az embernek, egy jól fotózott kép sokat jelent, én maradok a magam egyszerűségénél. Könyv, étel, bármi - lefotóz, feltölt. :)

Úgyhogy nem fogtok csalódni bennem! :)

Igen, ismét egy Lee Child. Férj szokott mosolyogni azon, hogy felváltva olvasok krimit és romantikus regényeket, most nem venném bele a Bibliát és a lelki tartalmú könyveket, de majd lesz ilyenekről is szó. :)

Lee Child szerintem ma az egyik legjobb akció-krimi író. 

"Jack Reacher napjaink James Bondja, egy olyan hős, akiből sohasem elég" – Ken Follett 

Szeretjük a hősöket, akik mindig a gyengék mellett állnak és megvédik őket bármitől. Nem kell Szuperhős képesség ahhoz, hogy valaki így tegyen, elég, ha csak katonai rendőr volt. :)

Engem mindig lebilincselnek ezek a könyvek. Persze, van benne bunyó meg néha halál is, nem ezért szeretem. Azért szeretem, amiért általában a krimiket az emberek szeretik. Izgalmas, jól megírt, logikus és tudod követni mikor mi történik. Szerintem ebben Child zseniális. Még a női agyammal is tudom követni, hogy mikor mi történik és hol vagyunk.

(Megjegyzés: Emlékszem, amikor a Gyűrűk Urát olvastam, nem bírtam követni, hogy ki hol áll csatasorban és ki honnan támad, meg mit tesz, hol is vannak. Mondjuk nem is szeretem a Gyűrűk Urát, az biztos.)

A történet:

Jack Reacher egy távolsági buszon utazva egy el-elbóbiskoló idős úrra lesz figyelmes. Egészen pontosan a zsebéből kikandikáló vastag borítékra. Amilyenben a bankfiókból kivett pénzt tartják. Sajnos azonban nemcsak az ő figyelmét kelti fel a valószínűleg több tízezer dollárt tartalmazó boríték, hanem egy gyanús fiatalemberét is. Amikor mindketten leszállnak a buszról, Reacher követi őket az isten háta mögötti kisváros utcáin, és az idős úr segítségére siet.
De miért tart magánál valaki ennyi készpénzt? Reacher hamar rájön, hogy az öregúr és a felesége hatalmas összeggel tartozik. Nagyon rossz embereknek. Akik nem értenek a szép szóból. Reacher úgy dönt, segít az idős házaspárnak, így nemsokára az ukrán és az albán maffia közötti véres háború kellős közepébe csöppen. Őt azonban nem olyan fából faragták, hogy megijedjen az uzsorásoktól, a verőlegényektől, a bérgyilkosoktól, így elhatározza, hogy megleckézteti a hatalmasokat, és elszámol a kapzsikkal. Az esélyei elég rosszak. De Reacher hisz abban, hogy az igazságnak előbb-utóbb győznie kell… és ő nem vár sohanapjáig. 

Már elő van készítve a következő könyve!

Majd arról is beszámolok! 

Milly Johnnson: Légvárak és régiségek

Nagyon régen volt olyan, még tinédzser koromban, hogy elkezdtem egy könyvet olvasni, és addig nem feküdtem le, amíg ki- vagy el nem olvastam. 

Mostanában kevés időm jut az olvasásra, pedig nagyon szeretek. A nyaralásra is vittem könyvet, de nem haladtam, mert annyi minden mással kellett foglalkozni, pedig én mindig olvasok. Szeretek. Ez fontos nekem.

Férj mindig mosolyog, amikor látja, hogy egyszerre két könyvet is olvasok, mert mindig kérdezi, hogy "Éppen most ez melyik?"

De tegnap nyugodt délutánunk volt, elkészült az ebéd (amiről persze fotó megint nem készült, pedig nagyon finom héjában sült krumpli volt sok-sok hagymával és diókolbásszal), és bár szinte egész délelőtt vasaltam, mert nálunk aztán mindig van vasalni való, meg persze mosnivaló is, hiszen sokan vagyunk, mindig gyűlik a ruha... 

A lábam még nem bírja a sok terhelést, már pakolni nem igazán akartam (kicsit tovább tart a rendcsinálás, de csak túléljük... 😃 )

Nos, erre gondolva, és mert a nagylányom kiült a függőágyba olvasni, kedvet és lehetőséget láttam abban, hogy én is ezt tegyem. Nálunk szokott olyan lazulós időszak lenni, amikor mindenki "azt csinál, amihez kedve van". Ha tévézni szeretne, akkor tévézik, ha kütyüzni, akkor kütyüzik, és tegnap pont ez volt. Így éltem a lehetőséggel, és levettem ezt a könyvet a polcról. Sok elolvasásra váró könyv van a polcomon, és lassabban haladok vele, mint ahogy szeretném. Ez mondjuk éppen könyvtári, azzal sem haladok úgy, ahogy szeretném, és már lehet, hogy vissza is kellett volna vinni...Ma megyünk Nagylánnyal, az biztos. :)

Mindenesetre belefogtam. Szeretem Milly Johnson könyveit, igaz aranyos, romantikus kis könyvek. Nem, nem tartalmaznak mély és filozofikus gondolatokat, bár azért vannak benne jó gondolatok. Egyszerűen szórakoztatnak. 

Volt idő, amikor úgy gondoltam, hogy csak komoly és mély könyveket SZABAD olvasni, mert egy komoly emberhez ez dukál, és egyébként nem akarok műveletlennek tűnni, de egy idő után már ez átlendült. 

Komolyan mondom, hogy hajnal 2 volt, mire végeztem vele. Elkezdtem olvasni, és nem tudtam letenni. Jól megírt, aranyos kis könyv, nem volt túl nyálas, nem volt túl rózsaszín, egyszerűen helyzeteket mutatott be, ami nekem tetszett. 

Maga a történet nagyon egyszerű: 

Lewis Harley menő befektetési bankár, ám egy szívroham rádöbbenti, hogy többet akar az élettől, így felépülése után belevág régi álma megvalósításába, és régiségboltot nyit. Az egész életét régiségek között töltő Bonnie Brookland torkig van zsugori és rosszindulatú főnökével, és amikor a véletlen Lewis boltjába sodorja, örömmel fogadja a férfi állásajánlatát. Hamar kiderül, hogy több van köztük főnök-beosztott kapcsolatnál, ám az élet az útjukba áll: mindketten házasságban élnek, titkaikat és traumáikat pedig még saját maguk elől is rejtegetik. Kapnak-e egy utolsó esélyt a boldogságra?

Persze a házasságpárti énemnek eszébe jutott egy s más, de ahogy olvastam, rájöttem, hogy milyen sokan élhetnek ilyen házasságokban. Egyrészt egy olyan Férj mellett, aki irányítja a feleségét, aki elveszi a pénzét, aki beleszól a dolgaiba, aki magához kötözi a másikat, másrészt egy olyan házasságban, ahol a feleség csak a pénz, a sok pénz  miatt van benne a kapcsolatban. Nem szeretetből, főleg nem szerelemből, de remekül tudja azt mutatni, hogy így van. 

A családon belüli erőszak nagyon elhatalmasodott az utóbbi időben. Sajnos az emberek nem igazán ismerik meg  egymás a házasság előtt, csak hirtelen érzés lesz, meg szerelem, de nem alapozzák meg személyiségüket, hogy önmaguk tudnak lenni az adott kapcsolatban. 

Hiszek abban, hogy az embernek van esélye a boldogságra. 

Hívő körökben azt szokták mondani, hogy nem szabad elválni, mert bűn, és valóban igaz, hogy Isten mondta, hogy "amit ő egybeszerkesztett, ember ne válassza szét". 

Nagyon sokat gondolkoztam mostanában ezen, de egy cseppet sem hiszek abban, hogy Isten azt szeretné, hogy egy nőnek pl. egy erőszakos kapcsolatban kell maradnia, csak mert összeházasodtak egykor felelőtlenül. Vagy mondjuk mert az elején nem látszott. 

Azt gondolom, hogy nekünk embereknek nincs lehetőségünk arra, hogy megítéljük a másikat. Mindenkinek a maga életéről kell dönteni, és mindenkinek van lelkiismerete. Az alapján dönt majd Isten is. 

Bízzuk csak az igazságosan ítélőre!

Bocsánat, kicsit elkalandoztam, de ezt hozta ki belőlem a könyv. 

Aranyos és elgondolkoztató könyv. Tényleg ajánlom.

A Csend hangja

Olyan sok minden történt velünk mostanában, hogy elfáradtam. 

Kezdődött azzal, hogy bokacsont törésem volt, ami nem olyan vészesen hangzik, mint ahogy hangzik, ugyanis nem volt gipszelve vagy ilyesmi, de a járás bizony gondot okoz. Nagyon vicces lehetek, amikor a szoknya-cipő kombóra gondolok, amiben nap, mint nap járok, mert a szoknyát nagyon szeretem, és szinte mindig abban vagyok, igen, még itthon is. :) Persze vannak kivételek, pl. amikor ablakot pucolok vagy kirándulok, biciklizem, bár ez utóbbi is jól megy már szoknyában... 

Aztán jött Férj, akivel kétszer is berohantunk a sürgősségire és nagyon rosszul volt, de erről már írtam, míg kiderült, hogy veseköve van, amit azóta is várunk, hogy kijöjjön, és ez rányomta a bélyegét a nyaralásunkra, ahol nagyon elfáradtam. Fizikailag elsősorban, de lelkileg is. Amúgy is megviselt az, hogy előtte szinte heteken át hajnalban keltünk sétálni, mert már akkor fájdalmai voltak, és hajnali kettőkor mi kint róttuk az utakat, mert csak akkor bírta, ha járkálhatott. :(

A nyaralás jó volt, de elfáradtam. Le is égtünk, és elég nyűgösre is sikeredett ez a pár nap, a gyerekeken is érezni lehetett, hogy Apa nincs jól, mert nem tudott részt venni a játékokban, a vízbe menni, kalandokba keveredni, ilyesmi. Ez  nagyon hiányzott neki.

Amikor jöttünk haza, a szervezetem már jelezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Szó szerint lebetegedtem, de annyira, hogy nem bírtam mozdulni és nem túlzás, ha azt mondom, hogy régen voltam már ennyire rosszul. Nem, nem kaptam el a korona-vírust, egyszerűen csak felmondta az immunrendszerem a szolgálatot. 

Így szombaton Férj elment a gyülekezetbe, én pedig az egész délelőttön végigaludtam, ami nagy szó, mert én aztán nem bírok sokáig az ágyban lenni, de nagyon kellett. A gyerekek otthon voltak, de tudjátok, ANNYIRA, DE ANNYIRA BÜSZKE vagyok rájuk, mert nem ébresztettek fel, nem nyavalyogtak, nem vitatkoztak (amit máskor szoktak), nem nyaggattak, hogy éhesek, hanem megcsinálták maguknak az ételt, ha éhesek voltak. 1 napos gyógyulás, és persze néhány gyógypuszi, amire nagy szükségem volt.

Vasárnapra annyira jól lettem, hogy már vendégségbe is elmentünk, jól is bírtam, jól is éreztem magam, teljesen addig, amíg egy darázs úgy nem döntött, hogy ő bizony megcsíp engem, pont a szememnél. Úgyhogy most pár napja teljesen úgy nézek ki, mint akit megvertek (de nem!), és bár fájdalmaim nincsenek (nem is vagyok rá allergiás), de nem túl kellemes érzés minden nap begyulladt szemmel kelni.

Na, ezek után... :) ugye ti is úgy gondoljátok, hogy VÁGYOM a CSENDre, a Csend hangjára?

És hogy nem írtam még semmit a festésről? Hát igen, vajon miért nem????

.

Együtt voltam ma a csenddel,

némaság volt a szívemben.

És ahogy a csendre leltem,

dallam csendült a lelkemben.

Simogattam, melengettem,

hangtalanul átöleltem.

S ahogy a csendet öleltem,

dalra kélt a szeretetem.

(Gősi Vali: A csend hangja)

Life in colors - Arany-sötétkék

Ezek olyan királyi színek nekem.

4. nap - Fonyód

Be kell valljam, a 4. napra már nagyon elfáradt a társaság. Küzdöttünk azzal, hogy fájt mindenünk, le voltunk égve és meleg volt, de a gyerekek ismét a Balatonra vágytak, így ismét nekivágtunk. 

Ráadásul Kata előző nap összebarátkozott egy kislánnyal, ami nagy szó, mert elég gátlásos és lassan nyílik, de alakulni látszik valamiféle nyitottság, ami nagyon jó. És megbeszélték, hogy találkoznak. 

El is indultunk, fürödtünk is, de annyira látszott az egész családon, hogy nem akarunk itt lenni, úgyhogy elég hamar hazamentünk.

A Balaton számomra ekkor már nagyon büdös volt. És egyre rosszabb volt. Bocsánat a Balaton-imádóktól, én is szeretem, de a szagokat nem. Nehezen voltam benne szívesen, de persze a gyerekekkel bementem.

Itt is látszik, hogy nem voltak sokan. Tavaly mozdulni sem lehetett a vízben sem.

Hát, én is belementem. :) Nem célom a habtestemet mutogatni, csak szeretném, ha éreznétek azt a hősiességet, amivel rábírtam magam, hogy belemenjek. Ráadásul leégve és fájdalmakkal telve. Úgyhogy tényleg hősies dolog volt részemről. Higgyétek el! :)

Az egész strandolást Kata élvezte a legjobban, őt alig bírtuk kiszedni a vízből. Már lila volt a szája, akkor is mondta, hogy ő bizony még nem jön ki, és jól érzi magát. Pedig annyira nem volt rossz a víz, mármint "hidegileg", de azért nekünk a parton már unalmas volt. Nagylány látványosan szenvedett, Kisfiam nem tudta eldönteni, hogy visszamenjen-e, vagy se... Én meg haza akartam menni. Mármint Mórra. Hirtelen honvágyam lett, de az ember összeszedi magát és a gyerekeiért - tényleg csak azért - jól érzi magát.

Hazudnék, ha meg kellene játszanom azt, hogy szeretem a vízparti nyaralásokat. A hegyek között szeretek nyaralni (Bózsva), de erre idén nem volt lehetőség a karantén miatt. Vagyis lett volna, de akkorra már programunk volt. :(

Miután a család úgy döntött, hogy inkább a hűvösebb házat választja, Nimród kérésére még beugrottunk a büfébe, ahol megettük a LÁNGOST, ami minden alkalommal jár és nélkülözhetetlen. De csak mi Kisfiammal. Szeretem ezt a büfét, mert minden évben van valamilyen vicces felirat mellette. 

Nos, a büfében készítettem ezeket a DE FÁRADTAK VAGYUNK! - fílingű képeket. Mintha csak tényleg nem pihenni mentünk volna. Egyébként nem, mert 3 gyerekkel a Balatonra sohasem pihenni megy az ember. :)

 Nimród és a lángos - Fáradt feje van, de megette az egészet.

 Zsófi is fáradt volt, ő vegaburgert kért. Örülök minden ilyen kezdeményezésnek, még akkor is, ha a vegaburgert csak sajttal tudják elképzelni. De nekem már a szándék is elég! :)

Kata volt az, aki semmit sem változtatott étkezési szokásán, ő ugyanis ilyenkor mindig, de mindig sült krumplit kér ketchuppal. Pedig jó evő, de nála valahogy a Balaton mindig ezt hozza ki. :)

Fáradtan botorkáltunk haza, és alig vártuk a pihenést. A gyerekek rögtön fagyizni akartak, de mondtam nekik, hogy este visszajövünk, úgyis kb. 5 percre van tőlünk a fagyizó. Muszáj volt hazamenni és pihenni, mert mindenki tiszta fáradt, hisztis és nyűgös volt. A meleg azért kicsinálja az embert. :)

És ahogy megígértem nekik, estefele visszamentünk a fagyizóba. Nosztalgia-fagyizó a neve, és a dekoráció is jellemző rá.

És megtörtént az utolsó fagyizás.

 

 

Szóval, jövőre ismét jövünk!

Legalábbis reméljük.

3. nap - Fonyód

A gyerekek már nagyon tűkön ültek, hogy mikor mehetnek bele a vízbe. 2 napig - bár jó idő volt, előtte az idő lehűlt, így más programokat csináltunk, de tudtuk, hogy nem ússzuk meg. És azt is tudtuk, hogy én semmiképpen nem úszom meg. Mármint, hogy belemenjek a Balatonba. Férj állapota miatt neki ez nem lehetett, nem kockáztattuk meg, hogy ott is gond legyen, így én hősiesen feláldoztam magam.
De nem túlzok, tényleg hősies volt a részemről.
Én ugyanis - lehet, hogy nem leszek most népszerű - nem szeretem a Balatont. Mármint magát a környéket és a látnivalókat imádom, de belemenni a Balatonba nem szeretek. Minden évben leküzdöm azt az allergiát, ellenszenvet, amit látok. Idén is így volt. Büdös volt a víz, halott állatotok úszkáltak benne, mindenféle "izéállat" volt benne (finnyás vagyok, na!), és egyébként is!
Ám mivel a gyerekek nagyon szeretik, én pedig a gyerekeimet, ezért megtettem, amit lehetett. Értük. Másért nem is tenném meg.

De még indulás előtt - mert csak délután mentünk ki - azért volt a szálláson is teendő.  A két kép nem egyszerre készült, de ezek igen fontos mozzanatok voltak. Kisfiamat sikerült rábeszélni a mosogatásra. Elég kényes az ilyesmire, mindig megjegyzéseket tesz arra, ha valami koszos, vagy van rajta egy pötty is. Nem egyszerű eset a fiatalember, így megszavaztam (igen, én egyedül), hogy egyik nap reggel övé a mosogatás. Hősiesen meg is csinálta. Zsófinál ez természetesebb (bár ő sem jelentkezik erre a feladatra önként), de Nimródnál igazi csoda volt. :)
És hát persze, hogy a délelőttnek (amíg még nem volt nagyon meleg) része volt a homokozás. Ők ketten nagyon jól megvannak egymással. Nagyon szeretnek egymás társaságában lenni, és annyira édesek, ahogy játszanak. Persze, elsőszülött, lévén már tinédzser nem ereszkedik le közéjük, ő éppen az "egyedül akarok lenni" időszakát éli. :)

   

Az elindulás pillanata, mindenféle eszközzel felszerelkezve. :)

Ezen a képen az látszik, hogy alig voltak a vízben. Tavaly alig lehetett helyet találni, de most nagyon kevesen voltak. Én ennek örültem, mert így láthattam, hogy merre járnak a gyerekeim.

Persze voltunk strandbüfében is. Én már untam a sült krumpli és rántott sajt verziót, mert hát vegáknak mindenhol azt adják, a gyerekek szimplán csak sült krumplit kértek ketchuppal (a joker étel! :) ), míg Férj a hekkre szavazott. A Balatonon ez dukál. :) Így én maradtam a salátánál és a palacsintánál. Képeket elfelejtettem fotózni. A palacsinta jó volt. :)

Ezt az autót a hazafele úton láttam.

És persze, hogy készítettünk egy kettesben a Balatonnál romantikus képet. :)

Arról nem is beszélve, hogy hazafelé újra útba ejtettük a kedvenc fagyizónkat. A két kicsi a szokásos fagyit választotta, ők aztán ebből nem engednek. Nimród pl. semmi újat és újfajtát nem kóstol meg. A csoki fagyi a biztos választás mindig.

Amíg vártunk, nyomtunk egy közös képet Nimróddal. Látszik, hogy mennyire leégtem. Mondjuk az nem, hogy kb. ugyanennyire fájt is.

Férj poénkodott, hogy megeszi mindkettőt (és valószínűleg meg is bírta volna), de a másik Nagylányé volt. :)

Én maradtam a szokásos (mert én is a megszokások embere vagyok) somlói galuskánál. 

 

Miután hazaértünk, mindenki úgy elfáradt, hogy csak na. Leégve küzdöttünk a fájdalommal (pedig többször erősen és vastagon bekentem mindenkit), de ez így sikerült. 

Én viszont be voltam sózva, mert olvastam, hogy létezik Fonyódon egy villa-negyed, és én nagy rajongója vagyok a kastélyoknak, meg kúriáknak. Az egyik hobbim, hogy eladó házakat nézegetek mindenhol, neten. A gyerekek már jól kezelik, mert az elején komolyan vették, hogy elköltözünk, de most már jól kezelik, belemennek a játékomba, és ők is tervezgetnek velem. :)

Szóval, elmentünk Férjjel a villa-negyedhez, nem volt messze a szállástól, és én villákat nézegettem és fotóztam. Majd néhány képet megosztok erről, mert érdekes volt.

Az egyik kedvencem volt.

De ezt kerestem.Igazából ezért indultunk el. Férj tudja, és most már ti is, hogy nagy operett-rajongó vagyok. Valószínűleg a szüleim révén, vagy ők voltak ilyen hatással rám, de Huszka Jenő Bob hercege az egyik kedvencem. És megtaláltam ezt a villát, ahol dolgozott és ahol nyaralt.

A villa, ami miatt elindultam erre az útra. Sajnos nagyon elhanyagolt, ahogy a legtöbb régi. Kár értük.

Egy hangulatos út a Balaton partján.

Szóval, egy igen fárasztó és fájdalmas nap után voltunk, aznap este nem kellett altatni senkit. Így vártuk a következő napot.

Folyt.köv.

2. nap - Fonyód

Amikor nyaralni megyünk, szeretünk érdekes helyeket felfedezni, megtalálni, rátalálni. Mi azok a típusú szülők vagyunk, aki elsősorban az élményben hisznek és az élmény ajándékában. Ezért mindig, ahová megyünk, igyekszünk különleges helyeket felfedezni.
Idén ilyen volt a Dínó-és Kalandpark Reziben, ahová úgy szerveztük az utazást, hogy a gyerekeknek nem mondtuk meg, csak azt, hogy meglepetés helyre megyünk. Persze, utazni kellett egy kicsit, mert ez másik megyében volt, de én nagyon örültem, mert legalább elmondhattam, hogy végre jártam Zala megyében, még ha csak Reziig is jutottam. :)
 
Nem igazán szeretem a dínókat, és nem szeretem azt a tudatot, ami körbeveszi őket. Nem hiszem, hogy millió évezredekkel ezelőtt éltek. De valamiért a gyerekek - minden gyerek - szereti őket, így gondoltuk, jó ötlet lesz, és nem csalódtunk. Nagyon tetszett nekünk ez a park, már mondták is, hogy jövőre is jöjjünk ide vissza. :)

Mindenféle dínóval találkozhatott az ember. Én nem annyira szeretem a dínókat, és nem is lelkesedtem a mese iránt sem, amit a tévében is adtak egykor. Már nem emlékszem mi volt a címe, csak dínók utaztak különböző korokba, hogy megismerjenek más dínókat. :)

Mutatom, mi volt az egyik legnépszerűbb a családban. Több képet is készítettem erről, mert nagyon élvezték, és a Park részéről is jó ötlet volt. Nálunk még Férj is bevállalta egyedül és olyan jól elvolt, mint egy kisgyerek. :)

 

 

 

Mutatom! :)

Amit még nagyon élveztek (a sok játék mellett) az az Kincsmosás volt. Vettél egy zacskót, és mindenféle kincset lehetett kimosni belőle. Nagyon vicces volt. És persze, hogy ebbe is beszállt apa. Ha még nem mondtam volna, néha úgy érzem, hogy 4 gyerekem van, de IMÁDOM őket!

A kincs!

Aztán jöttek a sok vicces és aranyos játékok, amit persze, hogy mindet kipróbáltuk. Sorba mindet és volt, hogy többször. 

Vágtattunk Dínókon.

Utaztunk Dínó vonaton!

Lecsúsztunk mindenen, ezt is nagyon sokszor.

Még én is bevállaltam a tériszonyommal és a bátortalanságommal. De Zsófi legalább élvezte. :)

Falat másztunk, csak lightosan :)

Megültük a bikát.

Minigolfoztunk, bár ez a pálya nem volt jó. A legjobban a balatongyöröki minigolfpályát szeretjük!

Kicsit vízitekertünk.

Szörföztünk, amit Kata a legjobban szeretett. Ide sokszor visszajöttünk.

Ugráltak a gyerekek, és tényleg azt kell mondjam, hogy Kata volt ebben a legjobb. Ő nagyon élvezte.

Így is ugráltak. :)

Vajon ki lesz a Dínók vacsorája?

Az én fiókáim

Dínógolás :)

Készülés a mászásra

 

Másztak

Elfáradtunk.
Késő délután értünk haza, leégve és energiát vesztve, de azért este még belefért a fagyizás a kedvenc fagyizónkban. :)

Somlói. Ha Fonyódon járunk, csak itt eszek somlóit.

Nagyon jó kis nap volt. Még akkor is, ha nagyon leégtem. Én nem igazán bírom a Napot, vagy a Nap nem bír engem, de mindig úgy nézek ki, mint egy rák vagy cékla.

Folyt.köv.