2009. december 17., csütörtök

Karácsony előtt

Nem vagyok ám egy nagy karácsonyozó. Persze, szeretem az ünnepet, vagy valamit a hangulatából. Mostanság úgy érzem, hogy túlzásba esik a világ. Amikor már október közepén szaloncukrokat és Mikulásokat árusítanak, és már minden fényárban úszik. Elveszlik az igazi hangulat.
De szeretek készülni rá a magam módján. Bár az ajándékvásárlás teher, le is redukáltuk csak a gyerekekre és a szülőkre és nagyon csekély értékűt. Próbáljuk tartani azt az elméletet, hogy az együtt töltött idő, a beszélgetés sokkal többet jelent mint az ajándékhegyek tömkelege. Ezt kértük a nagyszülőktől is, hogy csak semmi elhalmozás! És nagyjából tartják is, nagyon rendesek :))

Igazából nálunk nincs konkrét karácsony, hiszen alig vagyunk itthon. Az egyik felében az én szüleimnél vagyunk, Magyarország másik végében, a másik felében itthon, a nagy Ő anyukájával. Így nálunk soha sincs ünnepi készülődés, főzés-sütés, díszítgetés stb. Amúgy sem bírom a nagy ünnepléseket, és a túlzásokat. Emlékszem, hogy gyermekkoromban az egyik rokonunknál mindig legalább 18 fajta étel volt, - minimum - és mindig rosszul lettünk az evések után.

Idén már megelőzlegeződött a karácsonyi hangulat. Tartunk a kis városunkban főzőkört, amit nagyon szeretünk és igen izgalmas feladat, hiszen az a cél, hogy az emberek megismerjék az egészséges életmód titkait, mit lehet mi helyett, mit lehet kiváltani mivel stb.
Az év utolsó főzőkörén ünnepi ételek voltak. És én nagyon szeretek sütni, így elvállaltam a süteményeket.
Valószínű, hogyha nálunk lenne az ünnep, semmi extrát nem készítenék, bár nagyon szeretek kísérletezni és nagyon szeretem kipróbálni az új dolgokat. De a családom tagjai a hagyományos ízeket szeretik. Úgy hogy valószínű hamis húsleves, krumplipüré és rántott karfiol vagy valami zöldség lenne sok salátával. Persze, lehet, hogy valami más, de ez az alapmenü nálunk, ami nagyon népszerű, és amit még az apukám is megenne, aki teljesen tiltakozik az egészséges konyha ellen. Nem igazán hajlandó egészségeset enni. Sajnos. :(

De a sütemények:
Zserbó, ahogy mi csináljuk


A veganoskaracsony.blogspot.com oldalon találtam rá erre a receptre. Alapvetően nem változtattam rajta. Sütöttem már sokszor zserbót, de még ennyire vegánt nem. Így gondoltam, kipróbálom. Sajnos nem túl olcsó, de nagyon finom lett.
Tészta: 40dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 20 dkg fehér liszt, (az eredeti recept csak tönkönylisztből készült, de mi jobban szeretjük, ha kicsit lágyabb a tészta és más íze is van egy kicsit így); 200 g bio növényi margarin (ez sajnos nagyon drága, de egyszer van karácsony, ilyenkor az ember megengedi magának, vagy nem?); 2 ek. nádcukor (nádcukrot sem használtam eddig, nekem az is túl drága, de mint mondottam, egyszer van karácsony...); 1 cs. sütőpor; kb. 150-180 ml víz, vagy növényi tej (én rizstejet használtam, az volt itthon)
Töltelék: 30dkg darált dió; 4-5 ek nádcukor (el is hagyható); 300 g baracklekvár (akár több is, mert a tészta eléggé magába szívta!); 1 tk. fahéj (én fahéjat nagyon keveset használok, mert nem túl egészséges, irritálja a gyomrot, de azért lehet kivételt tenni.)
Karobmáz: 15 dkg bio növényi margarin; 100 g nádcukor; 50 g karobpor/
Összekeverjük a tészta hozzávalóit, annyi vizet, vagy növényi tejet adva hozzá, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. Vegyük 3 részre, mindegyiket nyújtsuk ki kb. 2-3 mm vastagságúra, majd az elsőt tegyük a sütőpapírra. Kenjünk rá lekvárt, s szórjuk meg a cukorral elkevert dióval. Utána helyezzük rá a második lapot, azt is kenjük meg lekvárral, szórjuk meg dióval, végül a harmadik lapot is tegyük rá. 180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük kb. 25-30 perc alatt.
A karobmázhoz kis lábasban felolvasztjuk a margarint, beletesszük a cukrot és a karobport, majd csomómentesre főzzük. A mázat a kihűlt tészta tetejére kenjük.
Nagyon finom lett, és még szerencse, hogy hagytam itthon néhány szeletet, mert a főzőkörön mind elfogyott

2009. december 11., péntek

A szent életű ember meg a róka




Közeledik a karácsony, a SZERETET ÜNNEPE. Bárcsak az lenne! De bennem sokszor kérdések sokaságát veti fel. Nem Jézus születésével kapcsolatban, hiszen a Biblia nem írja, hogy Jézus karácsonykor született, hanem arról, hogy hogyan szeretjük egymást legalább ezalatt a 2,5 nap alatt. Hogyan? Figyelünk-e egymásra? Kifejezzük-e szeretetünket egymásnak? Házastársunk felé, gyermekeink felé, barátaink felé, azok felé, akiket kevésbé ismerünk, és azok felé, akiket egyáltalán nem? Van, akinek egy mosoly, egy mondat sokat jelent, hogy átvészelje ezt a számára szomorú ünnepet. Olyan jó lenne megtanulni szeretni! Nem felületes, hanem őszintén, ahogy Jézus szeretett és szeret minket!

Ez a történet, amit találtam, ez a mese számomra erről szól. Nem a szeretetről, hanem arról, ami vele jár, hogy mennyire figyelek a másikra, vagy mennyire vagyok önző. Mi éltet engem, mi az életcélom, mennyire fontosak mások vagy mennyire vagyok fontos önmagamnak. El akarom-e takarni mások elől a napot, és meg szeretném tartani magamnak, hogy engedem, hogy más is élvezze a napfény gyógyító hatását? Nagy kérdés ez! Gondolkodjunk ezen!

A SZENT ÉLETŰ EMBER ÉS A RÓKA

Egyszer egy szent életű ember haladt át egy köves sivatagon. Hirtelen észrevett valamit, amin meglepődött és el is szomorodott.

- Te jó ég! - kiáltott fel. - Szegény róka, ott fekszik magában. Nincsenek mancsai. Biztos csapdába esett! Remélem, az Úr megkönyörül rajta és hamarosan véget vet a szenvedéseinek, mert ilyen állapotban nem tud sokáig élni.

Mivel a szent életű ember nem tudott többet tenni a rókáért, folytatta útját szomorúan csóválva fejét. Egy hónap múlva ugyanazon az úton ment, látta, hogy a róka még mindig ugyanott fekszik.

- Szentséges Isten! Ez ugyanaz a róka! Vajon, hogy bírta ki ilyen sokáig? Olyan egészségesnek látszik és szemei is milyen fényesek. Majd továbbment, de a rókát nem tudta elfelejteni.

Azon az éjjelen ébren feküdt az ágyában, s azon törte a fejét, hogyan maradt életben a róka, ha nem tud mozogni. Elhatározta, hogy másnap visszamegy a sivatagba és kideríti a rejtélyt. Kora reggel már a köves úton volt nem messze a rókától. Már a közelébe ért, amikor hirtelen félelmetes árnyékot pillantott meg a kövek között.

- Uram, irgalmazz! - kiáltotta – ez egy oroszlán! Végem van, biztos meglátott. - A félelemtől reszketve szorosan behunyta a szemét és a végre várt. Semmi sem történt. Az idő múlt... még mindig semmi. Óvatosan kinyitotta a szemét, hogy lássa mi történt. Az oroszlán még mindig ott volt, de a róka mellett feküdt és azt a húst rágcsálta, amit magával hozott. A szent életű ember meglepetésére az utolsó falat húst a rókának hagyta, majd eltűnt a kövek között.
- Most már értem! Az oroszlán tartja el a rókát. Milyen csodálatos! Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem. Nos, ebből az a tanulság, hogy mostantól olyan leszek, mint a róka, és abból élek, amit mások adnak nekem.

Gyorsan visszament a városba és kis motyójával leült a városkapuba.

- Mint a szegény róka – gondolta. - Itt fogok ülni és mások nagylelkűségére fogok várni.

Ott ült néhány napig, de mindenki csak elment mellette. Sem egy jó barát, sem idegenek nem álltak meg mellette, hogy adjanak neki valamit. Egyre soványabbá és gyengébbé vált. Érezte, hogy csontjai zörögnek, a gyomra pedig korog az éhségtől. De még mindig ott ült.

Néhány nap múlva már ahhoz is gyenge volt, hogy mozogjon, mikor megállt mellette valaki.

- Te vagy az? - hallotta az egyik barátját. - Mi a csudát csinálsz te itt?

A szent életű ember megpróbált beszélni, de csak suttogni tudott. Lassan elmesélt a róka és az oroszlán történetét.

- Biztos van tanulsága a történetnek – fejezte be.

- Természetesen van – mondta a barátja -, de hogy lehettél ennyire bolond? Nem jöttél rá, hogy nem úgy kellett volna viselkedned, mint a szerencsétlen rókának, hanem mint az oroszlánnak?

(Angolból fordította: Boda Zsuzsa)


2009. november 26., csütörtök

Még mindig a házasságról

Azért még, mert egyrészt nagyon a szívem szerint való téma ez. Szerintem nagyon sokat kellene beszélnünk társadalmilag is ezekről a dolgokról. A szerelem és a házasság fogalma összetartozik. Elválaszthatatlan. Lehet, hogy sokan nem értenek velem egyet, de véleményem szerint részesei egymásnak, elválaszthatatlanok.

Mindig az jut az eszembe, hogy amikor szakmát tanulunk éveken keresztül ülünk egy iskolapadban és mindenfélét tanulunk. Sok jó dolgot, de nagyon sok feleslegeset is. Ezekből a dolgokból aztán vizsgázunk, jegyet szerzünk. Aztán évek végén kapunk róla egy papírt, amivel bizonyítjuk, hogy megtanultuk a szakmát. Akkor mi a helyzet a házassággal? Tényleg nem kell hozzá papír? Én, személy szerint nagyon nagy híve vagyok a házasság-iskolának. Olyan értelemben, hogy igenis fel kell készülni időben arra, hogy "Hát én immár kit válasszak?" és hogyan? Még most is meggyőződésem, hogy ezeket a dolgokat időben, tinédzser korban kell, sőt gyermekkorban kell elkezdeni. És nagyon fontos az, hogy mit látnak maguk előtt. Példa és példa!
Az ember legmélyebb és persze legalapvetőbb vágya, hogy legyen mellette valaki, akivel egészen egymásnak adhatják magukat. Minden tekintetben. Szeretnék majd ezekről később írni, mert fontosnak érzem, hogy ezeket kivesézzük. Nem azért, mert nagyon okos vagyok, hanem mert a körülöttem lévő emberek élete nem pozitív példa. A mi családunkban szinte mindenki elvált. A szüleink, a testvéreink, sok barátunk, ismerősünk kapcsolatában megromlott a viszony. Keresem és kutatom a MIÉRTEKET! És figyelek arra, nagyon figyelek arra, hogy a sajátomban ne jöjjenek elő a hibák. Persze, mások előjönnek, és minden házasság küzdelmet jelent, de nem kínlódó küzdelmet. Szerintem az a lényege, hogy a másik természete és jelleme által én is fejlődjek, beszélgessek róla, és "Ne menjen le a nap haraggal!"
Nézzétek meg. Ádám tökéletes kapcsolatban volt Istennel. Láthatta az Ő dicsőségét és hallhatta hangját. Beszélgetett vele nap mint nap. Ez egy csodálatos dolog ám! Mégis maga az Isten volt az, aki megállapította: "Nem jó az embernek egyedül lennie." (I. Móz. 2,18) Nem Ádám beszélt Istennek a magányosságáról, Isten nagyon jól látta ezt. Látja mindenkinél, aki magányos, aki egyedül van. Hogy miért van valaki egyedül, azt én nem tudom megmondani, lehetne erről is beszélgetni, eszmecserét folytatni... érdekes lenne.
Mindenki máshogy küzd a magányosság ellen. Ismerek olyan embert, aki nem szeretne semmilyen kapcsolatot létesíteni, ő jól elvan magával és magában. És őket is tiszteletben kell tartani.


Szóval azon gondolkodtam, hogy Isten biztosan megértette volna azt a mély érzést, ami Ádámban volt, ha beszélt volna neki róla, de nem tette, mert Isten már előre tudta, hogy Ádámnak társra van szüksége. Tudta, hogy vágyódik valaki után. Isten ezzel - számomra - azt hangsúlyozta ki, hogy az ember nem arra teremtetett, hogy egyedül maradjon. Éppen ezért Isten ezután azt is mondta: "szerzek neki segítő társat, hozzá illőt." (I.Móz. 2,18/b) Évát megteremthette volna Ádámmal együtt, de azt mutatta meg világosan, hogy ezzel az igényével is hozzá forduljon, bízzon benne, hogy ezt is meg tudja adni számára.Isten látta, ismerte Ádám problémáját, harcát, - ahogy ismeri a miénket is - és a segítségére sietett. Ádám kereste a magához illő társat, de nem találta meg a megfelelőt, ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s a kivett oldalcsontból megalkotta Évát. Ádám rögtön felismerte azt a személyt, akit Isten adott neki társul. "Ez már csontomból való csont, és testemből való test." (I.Móz. 2,23) Nem véletlen, hogy Isten így cselekedett, hiszen az oldalborda van a legközelebb a szívhez, mely az értelemnek, az érzelemnek, az akaratnak a helye.
Isten gondolatvilágától nem idegen a szerelem, hiszen ő vezeti egymáshoz a férfit és a nőt, akiket egymásnak szánt, mint segítőtársakat. Isten ezzel azt erősítette meg Ádámban, hogy tudja, Ő teremtette az asszonyt számára. Igaz ugyan, hogy nem volt összehasonlítási alapja, de biztos volt abban, hogy a megfelelő társat kapja. Azért, mert Isten adta. Engedelmes volt neki, bízott az Úrban, ismerte Istent, és tudta, hogy minden, amit kap, a javára van. "Isten rendezte az első menyegzőt. A házasság intézménynek szerzője tehát nem más, mint a világegyetem Teremtője. Ez volt Isten egyik első ajándéka, melyben az embert részesítette." (E. G. White: Pátriárkák és Próféták - Bibliaiskolák Közössége - Bp. 25. p)

2009. november 2., hétfő

Az ősz

Szeretem az őszt. Még akkor is, ha elkezdődnek a hidegek, még akkor is, ha fűteni kell, ha több és vastagabb ruhákat kell magunkra vennünk. Hangulata van. Az ősz a kedvenc évszakom. A színei, az illata miatt. Igaz, sokat és sokszor esik az eső, mondjuk ez sem zavar, a köd már jobban, de valami édes illat lengi át ez az évszakot.
Ilyenkor az ember át kell, hogy értékelje a napjait, dolgait. A világos, sokáig jó idő volt napokból, hamar besötétedik idő lesz, amikor az ember nem tud semmit csinálni. Sem hasznosat, sem értékeset.
Mostanában ezen gondolkodtam és ezt a felfedezést tettem, talán ez másoknak már nem új, de nekem az, - hogy mennyire szükség van az ilyen hideg, sötét, s estéken arra, hogy egyre többet legyünk a családunkkal. Beszélgetésre, játékra, építőkockázásra, vonatozásra, társasozásra gondolok, ami erősíti a családi köteléket. Ne üljünk a tévé elé, hogy azzal töltsük el az időnket!
Azt a keveset, ha lehet töltsük a gyermekeinkkel, vagy ha még nincsenek gyermekeink, akkor a házastársunkkal, a szerelmünkkel, a családunkkal. Nagyon nagy szükség van arra, hogy fontos és értékes dolgokat tegyünk. Ezek olyan időszakok, amik nem jönnek vissza, és később sajnálni fogjuk őket.
Gondolkozzunk, találjunk ki sok-sok ötletet és alkossunk otthon a magunk és a gyermekeink örömére! Megéri!






2009. október 19., hétfő

Gyermekdalok és mondókák

Nagyon igényes vagyok a gyermekemet illetően. Azt, hogy mit nézzen és mit hallgasson meg. Ugyan még kicsi, de már most fontos, hogy mi kerül be a kis fejében.
Nem vagyok híve annak, hogy a gyerek egész nap a tévé előtt üljön és "zsibbassza" az agyát. Úgy egyen, azzal aludjon el - ez egy kényelmes szempont.
Ebből a megfontolásból nincs is tévénk. Vagyis tévénk van, de nincs benne tévéadás. Dvd nézésre alkalmas egyedül. Ráadásul a mai mesék sok kívánnivalót hagynak maguk után. Szívesebben veszem, ha Kockás fülű nyulat néz vagy Mazsolát, tudjátok, azokat a régi, klasszikus meséket, amin mi nőttünk fel. Semmi akció, semmi vér, semmi agresszió... Szeretetre nevelés, odafigyelés, tanúságok.
Nem olyan régen találtuk ezt a dvd-ét, ami mondhatom népszerű lett a családban. Mindenkinek. Olyan gyermekdalokat és mondókákat dolgoz fel, amit mindannyian jól ismerünk, nagyon jó az animáció is. Zsófi kifejezetten élvezi. Mindig mondja: "Dalok" És már sokat megtanult kívülről is.
Szóval, szeretettel ajánlom mindenkinek!

2009. október 17., szombat

József Attila: Milyen jó lenne nem ütni vissza

Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza
Se kézzel, se szóval,
Világítani a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
De sose ütni vissza.

Lelkeimmel pörölnöm kéne
S élvén is vagyok most a béke.
Kristály patakvíz folydogál
Gyémántos medrű ereimben.
Szelíd fényesség az ingem
És béke, béke mindenütt,
Pedig csak én élek vele!...
Fölemelnek a napsugarak,
Isten megcsókolja minden arcom
És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem
A pusztaság fele.

2009. október 15., csütörtök

Az anyák kötelessége a nevelés!

Nem olyan régen tudatosult bennem, hogy milyen nagy feladatom van. Mindig is vágytam gyermekre és Isten megadta. Jó is ez így. De amióta Zsófi folyamatosan beszél és kommunikál, látom, hogy milyen nagy szerepe van a nevelésnek. Mit mondok, hogy mondom, mit teszek, mit engedek meg neki stb. Isten nagyon jól látja ezeknek az édes, parányi emberkéknek a lehetőségeit. Látja, hogy a helyes tanítással a gyermek hatalom lesz a világban a jóra vagy hatalom a rosszra. Annyira függnek tőlünk, annyira ragaszkodnak hozzánk. Amikor Zsófit fegyelmezni kell, és szigorú vagyok hozzá, utána is mindig odabújik és oda vágyik. Nem engedhetjük meg, hogy bármi közénk álljon! Szeretnünk kell őket, és szeretettel szigorú lenni. Nem miattunk, miattuk!
Sokszor úgy érzem, hogy alkalmatlan vagyok, mert néha nem tudom mit tegyek. Nagyon utál aludni, és szenved attól a gondolattól, hogy aludni kell menni. És ez kemény csatákat jelent már most is. És meg tudom érteni, mert én sem szeretek aludni. Sajnálom az alvásra az időt, noha tudom, hogy szükség van rá. Szóval együtt tudok érezni vele, de hát muszáj aludni!
Ezért döntöttünk úgy, hogy már most engedjük segíteni dolgokban. Apróságokban. Meggyőződésem, hogy fontos már kisgyermekként megtanítani a munkára, a munka szeretetére. Mert Isten országa sem láblógatás. Azt gondolom, hogy mi anyák tudunk a gyermekeinknek segíteni abban, hogy olyan jellemet fejlesszenek ki, amelyben megtanulják megismerni a jót.
Szóval, ahogy mondtam, már gyermekkorban kell elkezdeni. Saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen rossz az, amikor 20 felett kell megtanulni mindent, mert nem tanították meg otthon. Kíméletből, megóvásból... Ez nem jó. A gyerekeket hasznos életre kell nevelünk. Olyan dolgokra tanítani, aminek hasznát veszik az életben. Persze ez a mai világban elég nehéz, mert mást mond a világ és mást Isten igéje. Ezért vagyok/lennék az otthonoktatás híve.
Nem megy ez nekünk egyedül! Mármint a bölcsesség, a nevelés, a helyes útirány megtalálása. Mennyire szükségünk van Jézusra, igaz? Azt látom és tapasztalom, hogy minden apróságra szükségünk van a helyes útra. Minden alkalmat meg kell ragadnunk ahhoz, hogy jól alakítsuk és formáljuk a jellemüket és természetüket. Nem kis küzdelem. Zsófi még 22 hónapos, de már előjönnek belőle azok a titkos természetek, amikről érzem, hogy nem a javát szolgálja. Szeretem őt, és nagyon oda vagyok érte, de ezeket a jellemvonásokat nem engedhetem meg, hogy felnövekedjenek benne!
Ráadásul szívesen is segít, mindig mindenhol ott van, mindenben részt vesz, és minden érdekli.

Szüret - segítség apának

Ebédkészítés apának

2009. október 12., hétfő

A szeretet


A szeretet türelmes, s kedves.
Nem irigykedik. Az igaz szeretet vak.
A szeretet alázatos, nem ismeri a büszkeséget,
Nincs rejtett, önző indítéka.
A szeretet gyengéd, nem követelődző.
Minden nehézség ellenére az igaz szeretet mindig megáll.
a szeretet szent és tiszta,
örökké tartó és állhatatos.

A szeretet tudja, mikor kell engedni.
A szeretet felismeri, mikor kell nemet mondani.
A szeretetet a FIÚ fényében növekszik,
és megmutatja a világnak, hogy a SZERETET FIA eljött hozzánk.


A szeretet hűséges, hisz a jóban.
A szeretet ragaszkodik az igazsághoz, kiállja a próbát.
A szeretet Isten, aki elküldetett az Ő Fiában,
s megbocsátja mindazt, amit cselekedtünk.

Ebben a világban, amikor úgy tűnik, hogy a gyűlölet növekszik,
az igaz szeretet szemben áll az árral,
ez nehéz...

Ebben a világban, amikor annak nyomása egyre jobban ránk nehezedik,
van erőnk arra, hogy ezen felülemelkedjünk
az Ő szeretetében erejével.
Uram, szükséges, hogy megismerjük szereteted erejét!

(Petra Praise: Love)

2009. október 7., szerda

Izrael házassága 1

Nagyon szeretem a történelmet. Mindig is szerettem. Néha sajnálom, hogy nem mélyültem bele jobban, de máshogy alakult az életem. Amikor Istennel kezdtem foglalkozni, és megértettem a történelmi jelentőségét is a Bibliának - mert az is fontos. Én sok mindent - a történelemből - a Bibliából értettem meg, vagy a történelmi tanulmányaimat láttam megerősödni.
Nem olyan régen újra elgondolkodtam Izrael helyzetén, életén, főleg Salamon királyt illetően. Egy rövid "szösszenetet" osztanék meg Veletek.


Amikor Isten kiválasztotta Izrael népét, az volt a vágya, azt szerette volna, ha életüket nem szennyezi be semmiféle erkölcstelen életmód. Ezért adott nekik törvényeket. Mert szerette őket, és meg akarta menteni mindenféle butaságtól, amiről jól tudta, hogy hajlamos az ember. De sohasem erőszakosan, sohasem ráerőltetve tette ezt. Ezt nagyon becsülöm Istenben - ezt is :), - hogy soha semmit nem erőszakol az emberre. Azt mondja: "Válassz!"
Izrael népe jól ismerte, jól tudta, hogy milyen a Közel-Kelet világában élő más népÉltek Egyiptomban, Kánaán földjén, látták, látniuk kellet, szembesülniük kellett a Baál-kultusszal, amely termékenységi kultuszként virágzott azon a környéken. Többnyire bika alakjában ábrázolták, és erejét zivatarban, villámokban vélték megnyilvánulni. Gyakran rendeztek számára kultikus ünnepeket, amelyek középpontjában a kicsapongás állt. Isten óvni akarta a népét, ezért beszélt nekik ezekről a dolgokról. Azt mondta: NE TEDD!

A Szentírás sokszor intette Izraelt az Istentől kapott vallásos élet megőrzésére, mert Isten nem tűrhette el, hogy a népe kalandos, könnyelmű életet éljen.

Izrael jól tudta, hogy ő az "ígéret" hordozója, és azt is jól tudta, hogy ezért a saját népéből kell házasodnia. Persze sajnos sok esetben az ellenkezőjére is volt példa. Salamon király is sok idegen nőt vett feleségül - néha politikai megfontolásból ugyan, ám ezek az asszonyok a szívét más istenekhez vezették. (I. Kir. 11,1-7)

Engedetlen lett Isten törvénye iránt, mert feleségeit olyan népek közül választotta, akikkel az Úr tiltotta a keveredést. (Tévedés ne essék! Nem az a baj, ha valaki más nemzetiségivel házasodik össze, Isten előtt nem számít sem a bőrszín, sem a hajszín, sem semmi olyasmi, ami nálunk sokszor igen. Isten csak és kizárólag arra neveli és tanítja az embert, hogy olyan emberrel ne házasodjon össze, aki máshogy gondolkodik, másban hisz és máshogy látja az élet dolgait!)

Salamon hibázott. Azok az asszonyok pogány isteneket imádtak, és azoknak a tiszteletére csábították őt magát is, aki sajnos engedett ennek, és megengedte a bálványimádást az országában. Abban az országban, ahol Isten úgy kezdte: "Ne csinálj magadnak faragott oszlopokat..." Amikor feleségül vette azokat a nőket, ez azt is jelentette, hogy biztosítani kellett számukra a szabad vallásgyakorlásukat, mert Isten maga is szabadságot adott nekünk is!

Salamon fontos isteni parancsot hágott át, amikor lebecsülte a tiltott házassággal járó veszélyeket. Salamon halála után az ország is kettészakadt, Izrael megsemmisült. Mert utódai és követői nem töltötték be a rendeltetésüket. És nemcsak abban volt feladatuk, hogy Istenről bizonyságot tegyenek, hanem arról is, hogy a törvényeket meg- és betartsák!!! Júdea csak akkor maradhatott volna fenn, ha ragaszkodik Istenhez, az ő törvényeihez, s ez alól a házasság kérdése sem lehet kivétel!


2009. október 5., hétfő

A gyermek, mint mennyei érték


Zsófi hatalmas kincs a családban. Nagyon vártuk. Nagy örömöt jelent nekünk. Minden tette, mozdulata külön élmény, és tényleg nagyon szeretjük. De hát mindenki így van a saját gyermekével, nem igaz?
Mindig is szerettem a gyerekeket, és azt gondoltam, - mert úgy alakult az életem, - hogy nekem soha nem lesz. Hittem abban, hogy Isten amit megígér az úgy van, de önmagamban kételkedtem. Hogy alkalmas vagyok-e feleségnek, anyának, de ez egy más dilemma...

Nem olyan régen értettem meg, amit persze eddig is jól tudtam, csak sokszor az ember nem fedezi fel annak szépségét és mélységét, hogy Jézus nagyra értékelte a gyermekeket. Hiszen értük is az életét adta. Sokszor, amikor evangelizálunk, akkor a felnőttekre gondolunk, hogy ők gyorsan térjenek meg és ismerjék meg Istent. A gyerekek pedig elmaradnak. Pedig Krisztus értük is az életét adta. Van egy mondat, ami nagyon tetszik: "ÚGY BÁNJATOK VELÜK, MINT VÉRÉN MEGVÁSÁROLT TULAJDONÁVAL!" Ez olyan szép mondat és olyan sok minden benne van!

Gyermeket nevelni nem magunknak kell! Neki, Istennek neveljük őt, őket. Szeretettel, türelemmel, fegyelemmel!
Este fürdés és apától való búcsúpuszi után, amikor lefekszünk, odafekszem mellé. Betakarózunk, megfogja a kezem, és azt mondja: "Jézusról". Kicsi még, 21 hónapos, nem mindent ért, nem érti a felét annak, amiről beszélek, de minden este el kell mondani egy történetet Jézusról. Így alszunk el.
Én azt gondolom, hogy bármilyen kicsi is legyen a gyermek, kell neki beszélni Jézusról. Zsófi nagyon szereti Jézust, pedig még nem igazán tudja ki ő. De már most arra tanítjuk, hogy szeresse őt, mert szeretni való. Nem gondolom, hogy egy ekkora kisgyermek nem olyan értékes számára, mint bármelyik felnőtt, aki okos, tanult, művelt. Ismerek olyan fiatalt, aki szívesen hallgatja a felnőttek beszélgetését, és szereti a jó Istent.
Jézus azt mondta, hogy "Ilyeneké a mennyeknek országa." A kisgyermek mindig is fontosak voltak Jézusnak és nekünk is fontosak kell, hogy legyenek. Tanítanunk kell őket engedelmességre, szeretetre, nyitottságra, barátságos lelkületre. Kicsiként.

Olyan jó nézni, hogy milyen közvetlen, hogy milyen nyitott mások felé. Nagy, tágra nyílt szemmel megy oda mindenkihez, és közli vele: "Szia." Milyen kár, hogy nem maradnak ilyenek. De miért nem? Mert mi magunk sem vagyunk ilyenek - talán azért.
Bárcsak megtanulnánk azokat a csodálatos leckéket, amelyekre Jézus igyekezett tanítani a tanítványait a kisgyermekekről: "Vajon ki nagyobb a mennyeknek országában? És előhíván Jézus egy kisgyermeket, közéjük állítja azt, és mondta: Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyek országába. Aki azért megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában." (Máté 18,1-4)


Ugyan mi vagyunk azok, akiktől a gyermekek élete származik, de mégis azért vannak Ők, mert Isten teremtő ereje megengedte ezt. Életet adott nekünk, hogy neki adhassunk. A gyermek az Úrnak öröksége, és ők ugyanúgy megváltottak, mint én, vagy te. Ránk lettek bízva, hogy neveljük helyesen, Isten ismeretre, Istenfélelemre (a szó nemes értelmében), és szeressék az Urat. Én hiszem, hogy a mi gyermekeink evangéliumot fognak hirdetni a világban!

Néha elfigyelem Zsófit, hogy milyen jól eljátszik, elpakol, fontos feladatokat végez. És teljes beleéléssel és átéléssel. És eszembe jutott, hogy Jézus is ezt tehette és így. Jézus is gyermek volt egykor. Ezért kell rájuk nézni úgy, mint megváltottakra, mert elindulnak valahonnan. A gyermeki tisztaságból. Mindig is nagy feladatnak éreztem a gyermeknevelést. Mindig szerettem volna jól csinálni. Ugyan, ki nem? De nem szerettem volna soha és ma sem szeretném, ha elkényeztetett, bálványozott, körülugrált személy lenne. Küzdünk is ellene. Fontosabb értékekre szeretnénk megtanítani őt. Hogy Ő is Jézusé.
Éppen ezért hatalmas megbízatás ez, de nagyon jó, hogy így van. 

Jézus jól ismeri a mi gyengeségeinket, erőtelenségeinket, mert ő is látott sok mindent, tapasztalata a sok küzdelmet. De készített nekünk egy olyan utat, amely megfelel a mi erőnknek és a képességünknek. Előttünk megy, bátorít minket, mutatja az utat nekünk. Nem parancsolgat, nem irányítgat, csak szelíden és csendesen halad előttünk. Nem megy gyorsan, hogy tudjuk őt követni és a gyermekeink is tudják. Tudnak a lábnyomában lépni. Ettől csodálatos Jézus.

2009. szeptember 29., kedd

A beszédről újra

Zsófi most van az utánzós időszakában. Mindent utánunk csinál és mond, és ebből néha nagyon vicces helyzetek kerekednek ki. Egyszer az egyik macskánk bejött a konyhába, amiről jól tudja, hogy tiltott terület számára. Közöltem a macskával, hogy "Sicc!" - mint ahogy azt macskanyelven tudatni kell a hívatlan és illetéktelen behatolóval. Ez a gyermekemnek annyira tetszett, hogy azóta is járkál a macskáink után és közli velük "ICC". Ez nagyon kedves és aranyos helyzet, de minden másban is követi a példánkat. Ezért fontos az, hogy hogyan beszélek és mit mondok. Az van a Szentírásban, hogy "A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen" ( Kol 4:6).
A beszédkészséget, a képességet otthon kell kialakítani. Zsófi nagyon sokat beszél. Én is. Néha vigyáznom is kell, hogy nehogy "szómenésem" legyen, mert a sok beszédben elkerülhetetlen a vétek, mint tudjuk. De ettől függetlenül most olyan időszakban vagyunk, amikor sokat beszélünk hozzá, és ő mindent utánunk mond. Ezért meggyőződésem, ezért képviselem, vallom, hogy a tiszta és szép beszéd nagyon fontos a gyermeknevelésben!!! Sosem szerettem, amikor sejpítve, gügyögve, artikulált hangokon beszélnek a felnőttek a gyerekekkel. Fontos, hogy megértsék a gyerekek a tiszta, szép magyar beszédet! És amikor majd olvasni tanulnak a gyerekek, akkor is figyeljünk oda arra, hogy szépen, tisztán és érthető szavakkal olvassanak. Sajnos kevés szülő olvas a gyerekével és gyerekének. (Nem is szeretnek olvasni a mai gyerekek. Sem hangsúlyozni nem tudnak, sem az értő olvasásuk nem jó, de ez egy más téma.) És azt is megértettem, hogy amikor imádkozunk, amikor együtt, a család keresi a jó Istent, akkor sem kell eldugni az arcunkat, a szánkat, hogy ne hallják a gyerekek, hogy mit imádkozunk. Igenis emeljük fel a tekintetünket Istenhez, és hangosan adjunk hálát vagy köszönjük meg az áldásokat! Hogy a gyerekek sem azt érezzék, hogy ez valami "titkos" művelet.
Nagyon szeretem az irodalmat és sokat olvastam mindig is. Volt olyan, hogy hangosan magamnak. Hogy tanuljak beszélni, hogy megtanuljam kifejezni magam. Mert ha az ember olvas, akkor bővül a szókincse, gyarapszik az ismerete és kevesebb az esélye annak, hogy beszédhibás legyen a gyermek! Ez nagyon fontos!
Azt is nagyon fontosnak érzem, hogy szépen, kedvesen, lágyan beszéljünk a gyermekeinkkel, ne éles, parancsoló hangon. Bár tudom, hogy néha kijön az emberből, aztán elszégyelli magát. Azt is tudom, hogy van, amikor határozottabban kell rászólni a gyerkőcre, aki éppen valami izgalmasban mesterkedik :))

Hiszek a szavak erejében! Sok éven át dolgoztam gyerekek között, és láttam, hogy azokban a családokban, ahol bántó, korholó, indulatos szavak hangzottak el, ahol szó szerint ordítottak a gyerekekkel, azok a gyerekek nagyon boldogtalanok voltak. Féltek, összerezzentek, de volt olyan is, aki teljesen immunissá vált mindenféle nevelő, bátorító mondattól. Sose értettem a kisbabáikkal ordító szülőket.
Én amikor fegyelmezek, akkor sem emelem fel a hangom. Vagyis próbálom, hogy így legyen. Nem mindig érti meg, hogy az rossz, amit tett, de mindig el szoktam mondani neki, hogy ez helytelen volt. Ettől még nem kell ordítani vele, a gyermek okos és megérti a szülő érzelmeit és kifejezéseit! Ez látom Zsófinál!
Éppen ezért nagyon fontos, hogy ne veszekedjünk! Otthon se! A férjünkkel sem! Nagyon meghatározó, hogy hogyan viselkedünk egymással, hogyan szólunk egymáshoz, milyen hangszínt használunk. A gyermekeink figyelnek! Tudom, hogy néha nagy türelem kell - főleg, amikor az ember fáradt, beteg vagy túlhajszolt, de higgyétek el, megéri! Hiszen a mennyre készítjük fel a gyermekeinket, az Istennel lakozás "élményére"!
A sokadig felismerésem pedig az, hogy meg kell zaboláznunk a temperamentumunkat is. Nagyon csúnyán tudunk szólni, lereagálni dolgokat, megbántani másokat, és ez sok-sok fájdalommal jár. Tanulnunk kell. Nem lehetséges az, hogy mi indulatosak vagyunk, a gyermekünket pedig megbüntetjük érte! Nem lehetséges az, hogy magunknak megengedünk dolgokat, a gyerekektől pedig számon kérjük! Magunkon kezdjük!!!!

2009. szeptember 17., csütörtök

Radnóti Miklós: Mivégre

Felnőtt vagy – szólok undorodva néha,
és nem segíthetsz rajta, lásd be végre.
Térj vissza – szól egy hang ilyenkor,
csak ülj a földre és beszélj az égre.
Nem tudsz már? – kérdi s mintha rína.
A szék lábától, nézd csak, balra Kína
és jobbra lóherés, örök vadászmezők.
Ó, hol vagy régi, indiáni gőg?
nem érdekel már, honnan fú a szél? –
Az ember egyre vénül, verset ír, tanít...
„Csak ülj a földre és beszélj az égre.”
S nem ül le. S nem beszél.
Felnő, és azt se tudja, hogy mivégre.



Az ember csak úgy gondolkozik, és mindenféle dolgok eszébe jutnak. Fontosak és teljesen lényegtelenek. Felpattan hirtelen, hogy az egyik roppant - fontosat elintézze. Nyúl a telefon után, kapja a kabátját, táskáját és szalad. Az ajtót is sietősen zárja be maga után.
Később buszon zötykölődik sok más emberrel, akik szintén "roppant-fontosak" miatt vágtak neki a városnak. ÁTfut rajta, hogy vajon bezárta-e az ablakokat, mert mi lesz, ha mégis eső lesz, bár a rádió nem mondta: eloltotta-e a villanyt, és kikapcsolta-e a vasalót?
Leszáll a buszról, siet a föld alá, betuszkolja magát a zsúfolt kocsiba. 20 perc a fény nélküli világban. Képek és versfoszlányok, dallamok és mosolyok keringenek körülötte. Ő is elmosolyodik, de valaki a lábára lép és az oldalába nyomnak egy vizes esernyőt - oda a mosoly. Most ő furakszik "elnézéstleszáll-szabadlesz" és végre kinn van, kinn a felszínen.
Autók, por, fullasztó gőz.
Berohan, kirohan, elintézi, megveszi, felhívja, vár.
Este.
Késő.
Már csak néhányan járnak az utcán, az utolsó buszok indulnak.
Áll a hídon és nézi a kivilágított várost, a vizet, amelyben visszatürköződik az a "földalatti" mosoly. Újra érzi a lüktetést a szíve táján, hallja a dallamot, és már tudja az egész verssort:
"Csak ülj a földre és beszélj az égre."

2009. szeptember 12., szombat

Utaztunk

Újra itthon. Nagyon izgalmas napokban volt részünk.
A legizgalmasabb a vonatozás volt. Nem igazán voltunk még hosszabb úton Zsófival vonattal. Autóval rendszeresen, hiszen mindig megyünk valahova - mi ilyen "menős" család vagyunk :)
De mivel a nagy Őnek nincs elég szabadsága, úgy döntöttünk, megpróbáljuk. Hihetetlen kaland volt! Zsófi nagyon élvezte. Nem fáradt el, nem hisztizett, nem elégedetlenkedett, hanem minden percét élvezte. A vonaton ismerkedett, beszélgetett - a maga módján persze - és sajnos nem aludt egy percet sem. Az újdonság erejével hatott rá a helyzet, ezért csak én fáradtam el. Nála mindig ki kell találni valami játékot, mert nagyon sok energiája van, és nagyon szeret új dolgokat felfedezni.
Nem ez volt a rossz.

A rossz a vonatozás ténylegessége volt. Már az a vonat, amivel el szerettünk volna jutni a Keletibe, 20 percet késett, ami azt jelentette, hogy nem értük el a csatlakozásunkat, hanem várnunk kellett másfél órát. Nos, ez elég izgalmas helyzet. Egy 1,5 éves gyerekkel 1,5 óra várakozás. Persze megoldottuk, mert galambokra vadásztunk, számoltuk a néniket és a bácsikat, repülőztünk, játszottunk... De a kedvencem az volt, amikor kimentünk enni a pályaudvar elé. Mert hát enni kell. Nagyon vicces helyzet volt.

Meg is örökítettem az utókor számára a "csövezés" örömeit. Íme:

2009. augusztus 30., vasárnap

A házasságról Pál apostollal

Mostanában sokat gondolkodom a házasságról. Nagyon szeretek házas lenni és nagyon jó dolognak is tartom. Főleg azért, mert a nagy Ővel oszthatom meg mindennapjaimat, életem perceit. Jó dolog a házasság és az élet nagyon fontos része. Az a meggyőződésem, hogy sokkal többet ad, mint az ember gondolná vagy várná. Én nem hiszek abban, hogy 1 vagy 7 vagy 10 év megválasztja. Abban hiszek, hogy mindez rajtunk áll. Hogyan állunk mi a házassághoz, a házastársunkhoz. Őszinték vagyunk-e a kezdetektől, vagy az elején csak a szép oldalunkat mutatjuk meg, aztán lassan kiderülnek a dolgok???

Gondolkodtam ezen - persze bibliai alapokra helyezve ezt, mert nem tudom és nem is szeretném máshogy látni vagy máshogy gondolkodni róla. Egész életemet meghatározta ez a szemlélet. "Isten adja a segítőtársat." (De erről majd később.) Most Pál apostol gondolatai fogalmazódtak meg előttem tisztán, átláthatóan.

Pál leveleiben több helyen találunk a házasságra vonatkozó tanítást. Ez számomra azt bizonyítja, hogy ő is fontos kérdésként kezelte ezt a témát, még akkor is, ha ő maga nem volt házas. Úgy értettem meg az igéből, hogy ő mindig konkrét válaszokat adott bármilyen felmerülő kérdésre. Nem bagatellizálta el, nem beszélt mellé, nem tette meg, hogy nem beszélt róla. Az ő korában is nagy kérdés volt ez, és ez maradt évszázadok, sőt évezredek óta. Mert a szerelem és a házasság örök nagy kérdés. Vagyis a szerelmet mindenki éli, a házasságot meg kevesen vállalják.

Azt értettem meg, hogy Pálnál a házasság - ahogy persze Istennél is, hiszen az ő apostola volt - egy felbonthatatlan, életre szóló szövetség. Péter apostol levelében van egy csodálatos kifejezés, amely kifejezi az igazi kapcsolatot: 
"örököstárssá" (I.Pt. 3,7) lesz. Én ebben a kifejezésben az "egyetlen" fogalmát értettem meg. Társsá és örököstárssá válás egyfajta odaadó szeretetet jelent, amely nem érzésekre és körülményekre épül elsősorban.

Szeretek házas lenni. Életem legboldogabb időszaka volt az, amikor megismertem a nagy Őt, akiről soha nem gondoltam volna, hogy Ő lesz. Mert az ember az, aki elméleteket gyárt, aki ebbe a kérdésbe is be szeretne segíteni a jó Istennek, aki tanácsokat akar neki adni. Pedig, ha valaki, hát Ő (Isten) tudja, hogy mi a legjobb nekem. Én nem tudom. Házastárs kérdésében is így van ez. Saját tapasztalatból mondom. És ezért is mondom, hogy hiszek a házasság örökkévalóságában. Persze azt is gondolom, hogy ez nem úgy megy, hogy mindig minden tökéletes, hiszen vannak gondok, nehézségek, küzdelmek, de vannak örömök és vidám dolgok is. És néha küzdelmes. Kell is, hogy legyen, mert meggyőződésem, hogy ez alakítja a jellemet, formálja a természetemet. Feladni nagyon egyszerű és könnyű. Nem megy, ne erőltessük!De én örököstársa szeretnék lenni a férjemnek. Nem tökéletes, mert emberből van, de ezért szeretem, mert emberből van. És mert érdemes küzdeni egymásért, a másikért, hogy jobb legyen, hogy formálódjon a jelleme. Nem(csak) magam miatt, hanem elsősorban önmaga miatt.
Nagyon boldog ember vagy, ha van valaki melletted, akivel beszélhetsz, akihez odabújhatsz, akit megsimogathatsz, aki rád mosolyog... Persze vannak néha rossz napjaink is. Nálam is előfordult már, hogy kicsit ingerlékenyebb voltam, máshogy szóltam, kicsit megbántottnak éreztem magam, DE SOHA NEM FEKSZEM LE ÚGY, HOGY HARAGUDJAK RÁ! Nem tehetem meg. Nem feküdhetek le haraggal!

Tudom, hogy eredetileg Pál gondolatait osztanám meg, és folytatom is, csak ezeket fontosnak éreztem elmondani, megosztani. Szükségünk van a társunkra, akivel együtt tudunk lélegezni!

Nos... biztosan sokan ismeritek görög nyelvben a szeretet szintjeit. Az első szint az EROSZ. Ez a fajta szeretet teljese érzelmi és testi síkon mozog, vagyis a hangsúly az egyik fél vágyainak kielégítésén van. Ez a KÍVÁNSÁG SZERETET. Ez a szeretet önző szeretet, mert saját magát helyezi középpontba. Sajnos azt kell mondani, hogy napjainkban leginkább ez jellemző. És a házasságokra is. Az erre épülő házasságok többsége válással végződik. (Nem mondom, hogy nem jó a testi szerelem, semmiképpen sem szeretnék álszent lenni. Sőt! Nagyon jó dolog és a házasság nagyon fontos része. De a helyén és az idején.) Mindig is maradi elveket vallottam e tekintetben. Így neveltek, amiért nagyon hálás vagyok anyukámnak. :))

A következő ilyen szint a FILIO. Ez két ember közötti kölcsönös kapcsolat, leginkább testvéri szeretetet jelent. A másik egész személyét szeretjük. Ez az ún. "Szeretlek, mert te is szeretsz engem" - kapcsolat. Sok barátságból született ilyenfajta házasság, és meggyőződésem, hogy egy jó házasság igazi alapja a barátság. Barátnak kell lennie a házastársaknak. Nem szabad rögtön és azonnal rózsaszínben látni a másikat, mert - talán nem meglepő - , de nem létezik tökéletes, csak egy tökéletesnek látszó valaki apróbb-kisebb-nagyobb hibákkal. És az nem baj, ha valakinek vannak hibái, ettől emberi! És nem baj, hogy valaki emberi.

De a szeretet legtökéletesebb formája - ugye tudjátok - az AGAPÉ, az a szeretet, amit a Biblia képvisel. Ez a szeretet teljesen önfeláldozó. Isten ezzel a szeretettel szerette a Fiát és ezzel szereti az embert is. Ez az a szeretet, amelyik vállalja a felelősséget, és nem változik, nem hullámzik az érzésekkel együtt. ELKÖTELEZETT SZERETET ez.
Számomra ezt a legcsodálatosabban a SZERETET HIMNUSZA fogalmazza meg:
  • szeretet türelmesmegtanít elviselni a közös gondokat és nehézségeket.
  • A szeretet nem háborodik felnem keseredik meg, nem neheztel a hosszan tartó bosszantás vagy sértés miatt, nem reagál a bántásokra haraggal. 
  • A szeretet mindent hisz: a házastársunkról a legjobbat akarja hinni, és feltételezi, hogy indítékai és szándékai jók.
  • A szeretet mindent elfedez: olyan hatalma van, amely lehetővé teszi, hogy minden próbát örömteli szívvel viseljen. 
A képet itt találtam: fenysugar.freeblog.hu

Aki szeret, az nincs többé egyedül

Él az emberben egy elemi vágy, amikor arra vágyakozik, hogy legyen valakije, akivel fontosak egymás számára, akiben megbízhat, aki érti és értékeli őt, akivel kölcsönösen felnézhetnek egymásra, akivel együtt tudnak örülni, akihez a bajában menekülhet, és akivel átélheti mit jelent a másik segítőjének és mindenének lenni.

"Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a középpontja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar." (Walter Trobisch: Szerettem egy lányt - Evangéliumi Kiadó - 20.p) - OLVASD EL EZT A KÖNYVET IS, ÉRDEMES!

Az életben az ember sokszor belekezd valamibe, s ha sikerül örül annak, ha nem, akkor pedig máshogy folytatja. A házasság nem ilyen eset. Azt nagyon tudatosan kell elkezdeni, és az élet végéig felvállalni.
Az ember életének alakulása nagymértékben attól függ, hogyan sikerül a házassága. Lehet, hogy valakinek egyébként nagyszerű az élete - vagyonos, egészséges, magas pozíciót vívhat ki -, de ha nem él egyetértésben társával, akkor nem sokat ér az egész. Ha viszont sok nehézséggel, problémával kell megküzdenie, és választottjával számíthatnak egymásra, érzik a másik odaadó szeretetét, akkor érdemes együtt élniük, és igazzá válik a régi mondás, hogy "párosan szép az élet".
Erről a szép, őszinte és odaadó érzésről beszél az Énekek Éneke is. Azt mutatja be, hogy a jó házasságot nem ingyen kapja két ember. A jó házasságot fokozatosan kell felépíteni. Ez az ideális állapot, s az ember a szíve mélyén erre az ideális állapotra kívánkozik és vágyakozik. 
A kezdetektől.

2009. augusztus 22., szombat

A számla

Egy este, amikor az anya a vacsorát főzte, a tizenegy éves fia megjelent a konyhaajtóban, kezében egy cédulával.
Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a gyerek a cédulát az anyjának, aki megtörölte a kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt:
„ A virágágyás kigyomlálásáért: 500,- Ft. A szobám rendberakásáért: 1000,- Ft. Mert elmentem tejért: 100,- Ft. Mert három délután vigyáztam a húgomra: 1500,- Ft. Mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000,- Ft. Mert minden nap kiviszem a szemetet: 700,- Ft. Összesen: 4.800,- Ft”
A mama kedvesen nézett a fia szemébe. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és egy cédulára ezeket írta:
„Mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft. Az összes átvirrasztott éjszakáért, amit betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft. A sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0 Ft. A könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft. Mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0 Ft. Minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemlékért, amiket készítettem neked: 0 Ft.
Összesen: 0 Ft.
Amikor befejezte, a mama mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült le az arcán.
Összegyűrte a papirost és azt írta a saját számlájára: „fizetve”.
Aztán az anya nyakába ugrott és csókokkal halmozta el.
A szeretet ingyenes.
Bruno Ferrero nyomán

2009. augusztus 19., szerda

Hármas kötél

Azt gondolom, hogy abban mindannyian egyetértünk, hogy házasságunkat egy életre tervezzük. Senki sem úgy mond igent, hogy tudja, hogy hamarosan el fog válni. (És most nem gondolok azokra akik valamilyen ok vagy érdek miatt kötnek házasságot.) Csak és kizárólag azokra, akik hiszik és vallják, hogy Isten volt az, aki megteremtette a házasság intézményét, hogy ő volt az alapítója, a kitalálója és a kivitelezője.
Hiszem azt is, hogy ha azt az utat követjük, amelyet ő mutat meg, arra fel lehet építeni egy kapcsolatot. Én hiszem, hogy öröm lehet egy házasság, és nem nyűg. Sosem szerettem azt, amikor esküvőre készülő fiataloknak ilyeneket mondtak: "Miért legyen jobb neked, mint nekem?" Miért baj az, ha valaki boldog? Miért baj az, ha boldog akar lenni és úgy vág neki a házasság ismeretlenségének? Hiszen a házasság olyan, mint egy utazás. Fel kell fedezni, végére kell járni. Én hiszek abban, hogy az emberi kapcsolatokban beválik az, amit a Szentírás képvisel. És amit ő mond az a HÁRMAS KÖTÉL.

"Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogy nem az egynek; mert azoknak jó jutalmuk van az ő munkájukból. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedül valónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje. Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg? Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el .
(Préd. 4,9-12)

Én a házasságomban mindig Istent tekintettem a harmadik személynek. Ez már ifjú koromban így volt. 20 évesen döntöttem Isten mellett. És amikor az ember eldönti, hogy ezt az utat szeretné járni, akkor az egész életét rábízza Istenre. MINDENT. Ebben a mindenben benne van a társválasztás is.
Valljuk be őszintén, ez egy nehéz helyzet. Mert szeretjük kézben tartani a dolgainkat. Az a biztos - gondoljuk sokszor - amit mi elintézünk, amit mi megszervezünk, utána járunk, elintézünk... Pedig nem biztos, hogy tényleg jó, és nem biztos, hogy a javamra van.
Ha tényleg javítani szeretnél a házasságodon, akkor kezdjétek a beszélgetéssel. Menjetek vissza egészen addig, amikor megismerkedtetek. Beszélgessetek arról, hogy milyen tulajdonságok vonzottak a másikban. Idézzétek fel az első randevú élményét, és azt a pillanatot, amikor megfogalmazódott benned: "Megtaláltam az igazit!"
Tegyétek mérlegre a házasságotokat vagy jegyességeteket, mert vallom, hogy a jegyesség a legfontosabb. Mindennek az alapja. Ha a jegyességben nem működnek a dolgok a házasságban sem fognak. Beszéljetek őszintén egymással. Sértődés és indulat nélkül. Ne vessétek egymásnak a szemére a rossz tulajdonságait - nem is az a célom ezzel, hanem az, hogy elsősorban egymás jó tulajdonságait erősítsétek. Kritizálni nagyon könnyű!
Beszéljétek meg, hogy hol szeretnétek javítani a kapcsolatban, jelöljetek ki valamilyen célt, útirányt. Vegyetek magatokhoz segítségeket. Bibliát, tollat, ceruzát, fényképeket, kis emlékeket, amiket összegyűjtöttek az évek alatt. Osszátok meg egymással az érzéseiteket! Nem kell szégyellni őket! A FÉRFIAKNAK SEM!
Kedves Férfiak! A nők szeretik az érzelmes férfiakat! Nem hiba és nem bűn, ha kimutatjátok, amit éreztek. Ettől lesz a kapcsolat emberi és mély.
Sok sikert!

2009. augusztus 18., kedd

Hiszti

Ma elmentünk pelenkát és popsitörlőt venni, mert ez még a fontos és használatosan kelendő dolgokhoz tartozik. Zsófi nagyon szeret Bababoltban szétnézni és pakolni. Szerintem ott nagyon jól el lenne egész nap, de hát anyával is kell lenni... meg aztán apa sem tudom, hogy mit szólna hozzá!
Nos, a lényeg az, hogy jöttünk ki felpakolva és utunkat az autó felé vettük, amikor is megjelent egy anyuka 3 gyermekével és ordított velük, a végén pedig már sírva fakadt. Álltam, földbe gyökerezett lábakkal, és nem értettem. A probléma oka egy zacskó chips volt, annak az elosztása, ami nem akart sikerülni, mert anyuka a végére hisztériás rohamot kapott, és elővette az "elegem van belőletek" című műsort.


Meg kell mondjam őszintén, hogy eléggé nehezen tolerálom a hisztizést. A gyerekeknél sem, hát még egy felnőttnél, aki ráadásul a gyerekei előtt kezd el tehetetlenségében sírni.
Eddig is eléggé komolyan vettem a fegyelmezés kérdését, és ma is vallom és hiszem, hogy ezt a kérdés minél korábban és minél hamarabb el kell kezdeni. Nem lehetséges, hogy egy gyermek irányítson a családban, ráadásul 3! Elképzelhetetlen ez számomra!
Ilyenkor nem értem, hogy a türelmetlen emberek miért vállalnak be sok gyermeket? Persze lehet, hogy csak a kérdés költői!

2009. augusztus 17., hétfő

Micimackó és baráta


Zsófia szobájának a fala

Nagy kedvenc nálunk Micimackó, a csekély értelmű medvebocs és vidám barátai. Amikor Zsófit vártuk, és készült a szobája, nem is volt kérdés, hogy Micimackós falat festek neki. Én magam is nagyon szeretem Micimackót. Egyszerűsége, kedvessége és naivitása miatt. Persze elsősorban a könyv az, amit szeretek, amit szívesen olvasok. Aztán elindultunk függönyt venni. Betértünk egy "függönyboltba", ahol is elmondtuk, hogy mit szeretnénk. Rögtön elénk raktak mindenféle rózsaszínűt és hercegnőset. Nem igazán kedvelem a rózsaszínt, és bár Zsófinak igen jól áll (a legtöbb ruha, amit kaptunk ilyen színnel rendelkezett), csak és kizárólag rajta viselem el, és egykori kedvenc igazgatóhelyettes "főnökömön", aki szinte mindig "rozaszínben" pompázott.
Szóval, függönyváráslás előtt vagyunk, és mondom, hogy nem igazán szeretnék rózsaszínt. Mondta, hogy nem igazán van más. Spongya Bob van még meg autós és kalózos. Mondtam, hogy ezek nem a mi ízlésvilágunkat türközik. Hát... mondta, van még Micimackós! Ó, mondtam - ezzel kellett volna kezdeni. A nő rámnézett, kikerekedett a szeme és mondta: "De abban is van rózsaszín. A malacka rózsaszín."
Mit nem mond! Szegény malackának elnézzük ezt a hiányosságát, mit van mit tenni! De azért megvettük. Nem voltak álmatlan éjszakáim, mert Malacka rózsaszínű lett.

Az eredeti könyv rajzai

2009. augusztus 13., csütörtök

Hát én immár kit válasszak?

BOLDOG HÁZASSÁG, DE HOL A HIBA? - részlet
(beszélgetéstöredék egy házasságával bajba jutott férfi és a lelkigondozó között)

- higgye el, amit elmondtam, csak egy eset a sok közül, ebből az egyből is, azt hiszem, világos, hogy a házasság intézménye elavult. Ideje volna már, hogy önök rávennék az egyházat "valami kis újításra".
- Az előbb, míg életéről beszélt, említette, hogy szabadidejében éveken át hegedülni tanult, de abbahagyta, mert nem haladt. Jól emlékszem, így mondta?
- Igen, így.
- Nos, miért nem cserélte ki inkább a hegedűt? Másikat kellett volna vennie és tovább próbálkoznia.
- Tréfál? Gondolja, hogy egy másik hegedűn jobban tudtam volna hegedülni? De miért említi éppen a hegedűt? Most nem erről beszélgetünk.
- Egy kicsit erről is. Azt hiszi, hogy a házasság intézményétől boldogtalan annyi házasság? És a házasok ártatlanok?
- Értem már! Szóval nem a hegedűben van a hiba, hanem a hegedűsben, s nem a házasságban, hanem a házasokban. Jól értettem?
- Igen, valahogy így akartam mondani.
- De akkor miért adott Isten, vagy a természet olyan ösztönt belénk, hogy ha a szemünkkel ölelni tudnánk, minden nő terhes volna?
- Igen, ezt Paul Valery mondta, de ha jól emlékszem azt is hozzáteszi, hogy ha szemünkkel ölni tudnánk, halottakkal volna borítva minden utca! - Látja, milyen jó, hogy uralkodnunk szabad és uralkodni is lehet ösztöneinken!
- Nem volna okosabb, ha inkább levezetnénk szexuális ösztöneinket, és mindenki akkor és azzal élhetne, akivel akar? Nem ez volna az igazi szabadság?
- Gondolom, hallott már valamit arról, hogy még a majmoknál is felfedezhető bizonyos "házasélet", legalábbis egy utód felnevelésének az idejére? Nos, ha valaki azt az "elvi álláspontot" vallja, hogy "ha megunom, majd elválok", éppen majomnívóig jutott el. Sőt, Wernwr Fischer lipcsei professzor "Tier zu Tier" c. könyve szerint pl. a gibbon egy életen át a kiválasztott párjával él, s ivadékaikat együtt nevelik fel, méghozzá példás, békés családi harmóniában. Végül még kiderül, hogy a gibbon nívóig is messze az út számunkra.
- Köszönöm.
- Nem akartam bántani, csak egy tényt állapítottam meg. És hadd tegyem még hozzá, hogy eddig azt tapasztaltam, hogy minden szépérzékű, európai férfi csak addig vállalja a poligámiát, amíg meg nem találja élete párját, és az meg nem szerette. Ettől kezdve elv ide, elv oda - a feleségétől monogám módon való hűséget kíván. Azt kívánja, pontosabban azt követeli meg, hogy csak vele éljen testi-lelki közösségben. Tegye szívére a kezét, ön másként érzett, mint fiatal férj?
- Hát nem éppen... sőt tulajdonképpen... most is ez a legkevesebb, amit a feleségemtől elvárhatok!
- De mért nem várhatná ezt el ő is öntől? Úgy gondolom, hogy ilyen haladó nézetekkel, mint az öné, már túl van a múlt század képmutató kettős erkölcsiségén, ahol a férfiak lelkesen vallották, s a nők egy része kényszeredetten elfogadta azt a durva férfi "szellemességet",- " más dolog, ha kiköpök az ablakomon, és más, ha beköpnek rajta": Úgy gondolom, hogy ön, mint az új világ embere, egyenjogú embernek tartja feleségét? Pontosabban: Őt is embernek tartja?
- Hát igen... de azért egy kis reformáció nem ártana a modern házasságokban!
- Egyetértek Önnel. De nem az intézményt kell reformálni, nem a házasságot, hanem a házasfeleknek kell külön-külön és együtt megújulniuk, s akkor kiderül, hogy jó a régi intézmény is. Sőt: az az egyedül jó. Ismeri Molnár Ferenc novelláját erről a kérdésről?
- Arra gondol, amelyikben egy tudós nincs megelégedve a házasság intézményével?
- Igen, - és újat akar kitalálni, s egy vaskos könyvet ír az "új"ról. Könyve végén kitalálja a házasság intézményét, mert ennél jobbat senki sem tud kitalálni. Valóban, ez az ősi, kipróbált isteni rend az, amely elég időt és lehetőséget ad a kölcsönös alkalmazkodásra, amely egy férfi és egy nő boldog együttélésének feltétele, és amelyben életrevaló utódokat nevelhetnek.
- Szóval, úgy látja, hogy bennünk van a hiba, a feleségemben és bennem.
- Igen. És ha nem bántom meg, a feleségét most hagyjuk ki a dologból.
- Akkor... nekem kellene megváltoznom?
- Ámen.
Dr. Gyökössy Endre

2009. augusztus 12., szerda

Nyaraltunk


Idén is, mint már évek óta mindig, egy Zempléni kis faluban, Bózsván nyaraltunk. Néhány évvel ezelőtt itt ismerkedtünk meg a nagy Ővel, akivel azóta is rendszeresen visszajárunk nosztalgiázni, romantikázni és táborozni. Csak most már egy ráadással is, :) aki nagyon élvezte a nyaralást.

Bibliatáborok vannak itt minden nyáron és különlegesen jó kirándulások és túrák. Idén - mint mindig - a Családos táborra mentünk, ami sok erőt és energiát jelentett nekünk, hiszen a saját gyermekünkön kívül - aki egy örök mozgó, mindig menő, soha le nem ülő típus - vittük az unokahugunkat is, aki szintén egy sok energiával bíró és folyamatosan beszélő egyed. Néha elfáradtunk. Emellett gyermektanítást is vállaltam, ami ráadásként volt. 11 db 10 éves kamaszodó gyerek. Valaki egyszer mondta, és azóta ez a mondat szállóigévé vált a családban: "Adj néhány 10 évest, és meghódítom a világot!"

Aztán Zsófival mentünk még egy ráadás tábort, amikor is a nagy Ő otthon hősiesen is kifestette, kimeszelte és széppé tette a házat. Tényleg nagyon szép lett. Megerősödött bennem, hogy nem véletlen - persze, hogy nem :) - hogy ő az én nagy Őm!!! De tény és való, hogy nagyon hosszú volt nélküle. Meggyőződésem, hogy nem jó az, ha a házastársak sokáig távol vannak egymástól. Kell néha, és jó néha a magány, a csendesség, az elcsendesedés, de érzi az ember, hogy tényleg nem jó egyedül. Minden nap egyre és egyre jobban vártam, hogy végre láthassam, végre találkozhassunk. Pedig nagyon jó volt a tábor, és egy különlegesen jó gyermekcsoportom is volt. Hálás vagyok értük a jó Istennek. Gondoskodott arról, hogy ez a része, a tanítás, amit olyan nagyon szeretek megboldogítsa az életemet, és megerősítsen abban, hogy GYERMEKTANÍTANI NAGYON JÓ!

Miután hazajövünk, már kezdjük számolni a napokat, amikor újra mehetünk Bózsvára!

2009. július 30., csütörtök

Isten verebei

Ezt az írást találtam egy szintén nagyon régi újságban, de nagyon megfogott és megerősített Isten hatalmasságában és végtelen szeretetében. Hogy mennyire odafigyel ránk, mennyire gondot visel rólunk, hogy Isten szeretetével van tele a föld! Ez olyan jó!!!


- Csip-csip... szevasztok! Örülök, hogy köztetek lehetek! Miért néztek úgy rám? Ja, persze, biztosan nem tudjátok, ki is vagyok én. Akkor hát bemutatkozom, mert igen előkelő nevem van ám, úgy bizony! Passer montanus vagyok. Van ám persze más nevem is, de ez olyan jól hangzik, erre mindenki felkapja a fejét. A közönséges nevem mezei veréb. Igen, én vagyok az a szürke kis veréb, aki sok-sok társammal együtt állandóan ott röpködök és ugrálok körülötted. Biztosan észre sem szoktál venni, hiszen olyan sokan vagyunk. Vagy csak akkor veszel észre, amikor lepöttyentem a ruhádat. meg össze is szoktak keverni a rokonommal, a házi verébbel, pedig nem vagyunk teljesen egyformák, úgy ám!.. Engem általában mindenki lenéz Mert sokan vagyunk, azt mondják közönségesek vagyunk. Nincs olyan színes tollruhánk, mint más madaraknak, nincs hatalmas szárnyunk, mint az albatrosznak, még csak félelmetesek sem vagyunk, mi mezei verebek.




Nézzük a csőröm. Te azt mondod, mi érdekes lehet egy verébcsőrön. Pedig ez sem akármi! Nagyon könnyű és mégis igen erős, sőt szuper erős! Hallottál már biztosan az anyagok szakadási hosszáról. Tudósok ki tudják számítani elméleti úton, hogy egy bizonyos anyag egységnyi átmérővel milyen hosszúságban szakad el a saját súlyától. Például az az ötvözet, amiből ma a legkorszerűbb repülőgépeket készítik, s ami gondolhatod, ma az ember által előállított egyik legerősebb anyag, annak a szakadási hossza 18 kilométer. Vagyis elméletileg, ha fel lehetne valahová ezt függeszteni, akkor ilyen hosszú anyag szakadna el a saját súlyától. És mit gondolsz, mennyi az én csőröm anyagának a szakadási hossza? Legjobb, ha leülsz, mielőtt megmondom: 31 km!!! Engem, a közönséges mezei verebet, ilyen csőrrel látott el a Teremtőm.
A szemem is sokkal jobb mint a tiéd. Nekem ugyanis a leggyorsabb repülés közben is mindent látnom kell, az életem múlhat ezen.
És még nincs vége. Próbáltad már az orroddal, mondjuk a hátad közepét elérni? Vagy a talpadat? Mert nekem olyan nyakam van, hogy a csőrömmel testem minden pontját elérem, ez számomra létkérdés!
Most próbálsz velem vitatkozni, és azt mondod, hogy kártékony vagyok. Valóban. Kínában egyszer kampányt indítottak a rokonaim kiírására, mert azt mondták, túl sok riszt meg kölest csipegettek el az emberek elől. Majdnem sikerült is nekik minket kiirtani. Már csak alig maradt belőlünk pár darab. De aztán mit vettek észre? Ott, ahol kiirtották a verebeket, ott elszaporodtak a rovarkártevők! Így az általuk okozott kár még nagyobb lett! Sürgősen fel is hagytak az irtásunkkal. Na, akkor ki a kártevő?? Teremtőm semmit sem teremtett csak úgy fölöslegesen!
A lábam meg igazi automata! Amikor leszállok egy faágra, és a lábam ágat ér, testsúlyomtól az ujjaim rögtön, maguktól begörbülnek, jól megragadják a ágat. Van egy olyan csontom, amit te fogaslécnek neveznél, és egy kis bütyök az ágat érés pillanatában rögtön bekattan. Hogy ez mire jó? Hát arra, hogy amikor órákat akarok egy helyben ülni, éjszaka, ne kelljen erőlködve tartanom magam. A fogasléc bekattan, és én fáradtság nélkül tudom tartani magam a himbálózó ágon. Klassz, mi?
Életemben a legszebb időszak, amikor kotlok, ülök a tojásokon. Ilyenkor van a testemen egy folt, a koltófolt, ahol korábban kihullottak a tollak, és a csupasz bőrömben sokkal több ér van. Ezzel érek mindig a tojásokhoz, ez az én műszerem, hőmérőm. Ezen keresztül mindenről tudok, ami a tojásokban történik. Hogy mikor kell több meleg vagy mikor kell kicsit szellőztetni.
Nem sorolom tovább. Mered-e még azt mondani, hogy én egy fölösleges lény vagyok? Hisz az én létem is azt bizonyítja, hogy a Teremtő minden teremtményét nagyon szereti! Hallottál már az égi madarakról és a mezei liliomokról? Nem aggódnak a megélhetésükért, a mennyei Atya bőségesen gondoskodik róluk. Vagy lapozd csak fel LUKÁCS EVANGÉLIUMÁBAN A 12. FEJEZET 6. ÉS 7. VERSÉT! Olvasd csak el figyelmesen! Látod, mi közönséges verebek, még a Bibliába is bekerültünk! "Ne féljetek! - mondja Jézus - sok verébnél drágábbak vagytok!" Gondolkodj csak el ezen! Ha a Teremtő ennyit foglalkozott velünk, amikor megalkotott, ez nem bizonyíthat mást, mint hogy bennünket verebeket is szeret. És ha minket szeret, hát nem szeret talán titeket, embereket , még ennél is jobban?? Soha ne mondd azt, hogy téged nem szeret senki sem! Soha nem jusson eszedbe az, hogy Isten sem szeret téged! Ez egyszerűen nem igaz. Nagy tévedés! Tettekkel mutatta meg, mennyire fontos, sőt mennyire drága vagy Neki! Hiszen érted még meghalni is kész volt, csak hogy boldog legyél! Te a gyermeke vagy. Hozzá tartozol, nem választat el Tőle senki! Nagyon szeret Téged, úgy, mint senki mást!

És ha valahol látsz egy kis verebet, ez mindig jusson eszedbe! Ha egy meleg nyári este én és a rokonságom túl hangosan csivitelnék az ablakod előtti hársfán, kérlek, ne haragudj ránk! Csak emlékeztetni szeretnék, tudod?...