2014. november 29., szombat

Tökéletesség felé

Néha ilyenek szeretnénk lenni, nem?
De mondom én (az utóbbi idő nagy felfedezéseivel szembesülve):

Nem kell hibátlannak lenned!!!

Igenis lehet néha nem tökéletesnek lenni! Azt nem mondom, hogy ne törekedjünk rá, de néha jó érzés nem annak lenni!
Én szeretem, amikor NÉHA lazíthatok, és nem kell szép ruhát venni, hanem melegítőben élhetem a mindennapjaimat (egyébként is szeretem)...
Én szeretem, amikor NÉHA lazíthatok, és nem kell ebédet főznöm, és emiatt Férj még elégedett :)
Én szeretem, amikor NÉHA azt érezhetem, hogy NEM attól vagyok tökéletes és hibátlan, ha mindenkinek meg akarok felelni, elvárásoknak, feladatoknak, világnak, és mindenkinek, hanem néha hibázhatok is. Igazából nem az számít, hogy hibázok, hanem az, hogy hogyan kezelem a hibáimat.

Olvastam egy jó gondolatot:


"Nem kell hibátlannak lenned ahhoz, hogy másokat inspirálj.

Inspiráljon az másokat, hogy miként kezeled a hibáidat."

És valahogy így gondolom.

2014. november 28., péntek

Madártávlat

Nagyon érdekes élményben volt részem.


Zsófi iskolája és Nimród óvodája igen közel van egymáshoz. A közös pont, hogy elhaladunk a Posta és az egyik katolikus templom előtt. Ez a Kapucinus-templom. Mindig megcsodálom, hogy milyen nagy és milyen magas :)
Ám igazából a történet lényét próbáltam ábrázolni a képen, de nem tudom, hogy látszik. Mert a teteje igen magasan van és csak a telefonom volt velem,amivel nem tudtam jó képet készíteni, plusz Katára is kellett figyelnem, mert ez egy forgalmas helyszín.

A lényeg, hogy mindez egy szeles napon készült. Mindenki rohant a nagy szél elől, kabátba és sálba burkolózva. Én persze sasszememmel ezt vetem észre:

Madár a kereszt legtetején egyensúlyoz. Kérlek, higgyétek el nekem, hogy az ott egy madár!
De hihetetlen látvány volt! Ahogy fújt a szél és ahogy a madár egyensúlyban maradt, az nagyon fantasztikus volt. Nekem persze rögtön előjött a tériszonyom, de azért elfigyeltem egy darabig. 
Nagyon érdekes volt. 
Azon gondolkodtam, hogy mi mindent láthat ez a madár. Milyen szép onnan fentről Mór. 
Aztán meg azon, hogy milyen szép lehet fentről a világ. 
Aztán pedig az jutott az eszembe, hogy Isten mennyi mindent lát onnan fentről, és hogy mennyire részese a mi életünknek. 
Nekem ez a kis madár csak 5 perc volt az életemben, de sokat adott és jelentett. 
Leginkább az, hogy a kereszt tetején pihent meg. Hogy egyensúlyozni próbált, hogy ott maradjon...

Kicsit mi is így vagyunk, hogy a kereszt tetején, mellett, alatt... próbálunk egyensúlyozni. Közben pedig ott a nagy segítség, amire lehet támaszkodni, ami többé teszi az embert, ami átalakít, ami alapvetően minket is enged belátni a világegyetem munkájába. Láthatjuk és érezhetjük, hogyan működik a jó Isten. 

Jó lenne megtanulni nem madártávlatból nézni a dolgokat, hanem részese lenni Krisztus életének, mindennapjának, szeretetének és kegyelmének. Olyan jó lenne így élni nap, mint nap. És ha már a vágy megvan bennünk, akkor az már valaminek a kezdete...

2014. november 25., kedd

Az őszinte Jézus

Ennek a tanulmánynak egyik fejezetéhez ajánlok néhány ötletet:

Készítettem még nekik egy színes füzetet, amelyikbe minden rajzot, képet, gondolatot beleírtunk.
Íme, a füzet. Mindenki ráírta a nevét, a témát és a Tábor idejét.
 Belülre ragasztottunk egy Jézus-fejet (én rajzoltam), és aztán összegyűjtöttük Jézus jellemtulajdonságait.
Az egyik téma az Őszinte Jézus volt. Nem vettem át velük az egészet, hiszen 10 témát nehéz 5 nap alatt úgy feldolgozni, hogy meg is maradjon bennük. Nem a mennyiségre hajtok, hanem a minőségre.
Szóval, Nikodémus történetét vettük.
Azt a rajzot készítettem hozzá:



A füzetbe beleragasztva és kiszínezve nagyon jól mutatott:
 
Aztán előkerült a párhuzamos történet is, az érckígyóé.
 Ezt készítettük szemléltetőnek.

2014. november 24., hétfő

Lomtalanítás, de csak egy kicsit...

Az alapállapot nálam legtöbbször az, hogy nem találok bizonyos dolgokat. Persze, ez nemcsak a gyerekek hibája, akik folyamatosan előpakolják azt, amit már oly sokszor eltettem, vagy emlékeim szerint száműztem az adott játékokat a dobozukba, esetleg kicsit pihenni egy másik dobozba... nem mindenben ők a hibásak. Én is az vagyok. 


És ezt csak a csajok csinálták...
Nimród még bele se lendült...
Az a típusú természet jellemez engem, hogy mindenhol papírok vannak és vesznek körül. Mivel alapvetően grafomán vagyok, muszáj is írnom, jegyzetelnem, rajzolgatnom, ha mást nem virágokat egy papírra, és muszáj, hogy kezem ügyében legyen papír és toll. Mert csak ez nyugtat meg. Aztán az a baj, hogy különféle jegyzeteimet leteszem itt és ott, mert ugye egyszer az egyik gyereknek jut eszébe valami, aztán a másiknak, és nem lehet azt mondani, (amit néha nagyon szeretnék: Gyerekek! Most nem megyek, mert anyának ihlete van, vagy egy új ötlet jutott az eszébe!) így rendszeresen leteszem a dolgaimat, és aztán keresem őket. 
Ez persze az én hibám és remélhetőleg egyszer rendeződnek a sorok, de most ilyen a helyzet: 

Na jó, nem teljesen, és nem mindig, pl. most se nagyon, de néha eljutok ide. :)
Ezért elhatároztam, hogy ma (miután Férjet elvittem a buszhoz és Kata baba elalszik - még mielőtt elmennék a gyerekekért az oviba és iskolába), LOMTALANÍTOK! 
Na, ez a nem semmi!
Én ugyanis mindig és folyamatosan lomtalanítok, pakolok, rakodok, de az az igazság, hogy sok a holmink. Ma is már 2 zsák ruhát vittünk el a Családsegítő központba, és még valószínű fogunk is. 
De lassan haladok.
Nálatok is az a baj, hogy a rendbe rakott területek pillanatok alatt megint ellepi a sok ez-az?
Nem tart sokáig az, hogy kupi legyen.
Ezért ma ezt tűztem ki célul! Hamarosan részletezem, hogy hogy sikerült!
De ne aggódjatok, nem szeretnék új Fly-Lady lenni, vagy új Rendteremtő Andi :), csak kicsit lomtalanítani itthon. :)
Mert pakolni jó!

2014. november 23., vasárnap

Érdekes művészet

Most találtam rá erre az érdekes művészre. 
Nem mondanám, hogy ez a fajta művészet közel áll hozzám. Én a magam módján az impresszionistákat szeretem. De érdekes ez a fajta művészet. Meg elgondolkodtató.  
Merüljetek el ti is ebben az érdekes gondolkodásmódban és világban! A művészt Jacek Yerkának hívják.Mos A 

Ez a kedvencem :)

2014. november 18., kedd

A szeretet soha

Idézet a szeretetről

A gombos részt én kihagytam volna, mert valahogy nem bírom elviselni a gombot és a gombos dolgokat, de  a kép és a gondolat aranyos, azért gondoltam, hogy megosztom.
És azért, mert a szeretet mindig aktuális...

2014. november 15., szombat

Miért az iskola? 2.

Szeptember elején írtam már egy bejegyzést erről a témáról, arra gondoltam, hogy most újra megosztok néhány gondolatot.
Mert eltelt azóta 2,5 hónap. Már látni, hogy alakulnak a dolgok, az időbeosztás és minden szervezési dolog az életünkben.

Tények:
  • Ami tény, hogy már az elején tudtuk, hogy nem lesz könnyű. Egy héten háromszor Férj iskolába jár, és ez azt jelenti, hogy folyamatosan mozgásban vagyok, gyerekeket hordok és viszek, pakolok és cipekedek. De gondoltam, mások is csinálják, nekünk is fog. Nehéz volt beleszokni (leginkább nekem), ám most azt mondom, hogy már könnyebb. Mivel Kata is gyalogol egyedül, így nem kell mindenhová cipelni vagy babakocsiba beletenni. Rövidebb távokra persze.
  • Ami szintén tény, hogy azt is tudtuk, hogy a reggeli elindulások nehezek lesznek. És nem azért, mert későn fekszünk le. Amikor anyukákkal beszélgetek, sokszor panaszkodnak arra, hogy a gyermekük fél 10-10, esetleg 11 körül fekszik le. Volt olyan anyuka, aki elmesélte, hogy fáradtságában elaludt, és a gyerekek hajnalig tévéztek. Nos, nálunk ilyen nem volt és nem lesz. Én (mivel a legtöbbször én fektetem le őket) nagyon korán, már fél 8-kor ágyba tessékelem őket. Még akkor is, amikor jön persze az ilyenkor szokásos: Szomjas vagyok! Éhes vagyok! Pisilni kell! Még nem adtam puszit! stb. - sorozat... De ebben (is) szigorú vagyok. Kemény csatákat vívtunk - az elején leginkább Zsófival kellett, mert Nimród 5 perc alatt elalszik, de Zsófi nehezen (aki olvas már egy ideje, tudja, hogy 1,5 éves kora óta ezt a harcot vívjuk), bár az az igazság, hogy amióta iskolába járunk nincsenek alvási gondjai. Szóval, ebből nem engedek. Nem igazán engedtem nyáron sem. Akkor mondjuk egy kicsit lehetett tovább fent lenni (max. fél 9), de utána akkor is menni kellett, nem volt választási lehetőség.
  • Ez most olyan furcsának tűnhet, meg keménykedősnek, de én bizonyos mértékben hiszek ebben. Sokszor hallottam már azt a mondatot, hogy "Nagyon szigorú vagy a gyerekeiddel!" mások viszont úgy gondolják, hogy túl engedékeny. Persze, olyan nincs, hogy mindenkinek a kedvére tegyek, és nem is ez a cél. Úgy gondolom, hogy azért kapta mindenki a gyermekeit, hogy azokat nevelje, és ne a másét. (És itt most nem szeretnék álszentnek tűnni, én is véleményt szoktam nyilvánítani egy-egy gyerekről, de azt a gyerek szemébe is megmondom, meg a szülőébe is. Engem sem zavar, ha helytelen dolgot tesz a gyerekem, és esetleg nem látom, és valaki rászól, hogy ez helytelen!) 
    Pihenésként a játszótéren
No, de nem ide akartam kilyukadni. A tény, hogy jól beindultak a dolgok. És bár az is tény, hogy a kezdeti lelkesedése Zsófinak alább hagyott, mármint a tanulást illetően (mert ő ugye azt gondolta, hogy az iskolában sokat fognak játszani, ami nem így lett), ezért nem teljesen lelkes, de azt kell mondjam, igen ügyes.
  • Az őszi időszakban minden nap mentem érte, fél 2-kor végzett legtöbbször, aztán játszótereztünk, és utána mentünk Nimródért az oviba. Itthon csináltuk meg a házi feladatot, ami rendszerint folyamatos harcokat és csatákat jelentett. Konkrétan azt, hogy Zsófi nagyon ügyes, és gyorsan elkészítette a házit, viszonylag pontosan és gyorsan, de én úgy gondoltam (ÉN), hogy maximalistának kell vele lennem, így ez a félóra legtöbbször vitába és veszekedésbe torkollott. Úgy gondoltam (ÉN), hogy szépnek, szebbnek kell lennie a házijának, mint amit én látok. Matekból remekül teljesített, de úgy éreztem (ÉN), hogy az írása nem olyan szép. (Lehet, hogy azért, mert nekem fontos a szép írás. Ha mondhatom ezt szerénytelenség nélkül, a kézírásom a szép, gyöngybetűsökéhez tartozik, ez így alakult ki nálam, és úgy gondoltam, hogy ez fontos. - Most már nem így gondolom.) Szóval, sok vitánk volt, így arra gondoltam, hogy bemegyek a tanító nénihez és megbeszélem vele, hogy akkor most hogy is van, ő is úgy látja, ahogyan én... 
  • Nem úgy látta.
  • Azt mondta, hogy Zsófia nagyon ügyes, és szép az írása. Matekból jobb, ez tény, de szép. Nos, ekkor éreztem úgy először, hogy nem éri meg veszekedni vele, nem éri meg, hogy az én "mániám" mást hozzon ki belőle, mint ami benne van. Nem akartam, hogy úgy élje meg, hogy ez a tanulás kínzás. És én (most itt nagyon őszinte leszek!) ebben IS kemény vagyok. Bizonyos tekintetben maximalista, és éppen ezért megértettem, hogy nehezen jönnénk ki, ha itthon tanulna. Ő nem az a típus, aki engem el tud viselni. Rendszeresen vitáznánk és vitatkoznánk, és görcsölne. 
  • Zsófia első versillusztrációja - Nemes N agy Ágnes: Nyári rajz
  • Alapvetően szereti az iskolát, és szeret járni. A matekot és az angolt szereti a legjobban, és én örülök ennek. Emellett remekül rajzol (ahhoz képest, hogy úgy nézett ki, hogy nem fog tudni), és versmondó versenyen is volt már. És ő ezeket nagyon élvezi.
  • Élvezi, amikor az apukája ("az én apukám") aláírja az ellenőrzőjében a kis smiles ötösöket, és dicséreteket. Élvezi, hogy részt vehet mindenféle foglalkozáson, és sakk-szakkörre járhat. Persze, tanulni is kell, és ez néha nehéz. De úgy gondolom, hogy ezt ő szereti, ez neki fontos.
  • Én, mint szülő, szeretem az iskola hozzáállását. Gyermekközpontú, nem versenyistálló, név szerint ismerik a gyerekeket, amit fontosnak tartok, odafigyelnek az étkezésre is, (bár ezzel nehezen indultunk be, mert kicsit nehéz volt a tanító néniknek megszokni, hogy x év után lett egy vega gyerekük)... 
  • Annak is örülök, hogy kis létszámú osztályba járunk (14 fő), éppen ezért van idő minden gyerekre, és ez jó. Nem kell rohamléptekkel haladni, mindenkire jut idő...
  • Szóval, összességében azt kell mondjam, hogy jó döntés volt Zsófia tekintetében az iskola. 
Egy kis személyes megjegyzés:
  • Volt egy ideig nagyon erős lelkiismeret-furdalásom, mert úgy éreztem, amikor néhány oo-s blogot olvastam, vagy beszélgettem szülőkkel, hogy emiatt nem vagyok jó anya, mert egy keresztény anya otthon kell tanítsa a gyermekét. És sokáig én is így gondoltam, hogy ez a helyes. Hiszen az a helyes, ha a gyermekünk nem érintkezik más gyerekekkel, olyanokkal, akik nem keresztények, nem ismerik Istent, nem hívők, mert olyan dolgokat hoznak haza, látnak, mondanak... 
  • Van benne igazság, és ezzel meg kell küzdeni. Nekünk, szülőknek is, meg a gyerekeknek is. 
  • Ma már én ezt nem így gondolom, és nincs lelkifurdalásom sem. 
  • Szeretem a gyermekeimet, Istentől kaptam őket, de úgy gondolom, hogy attól, hogy iskolába járnak, még nem követek el bűnt, ahogy azt sokszor éreztem, vagy éreztették velem. (De erről majd megint máskor írok.)

Végezetül: nem tudom, hogy lesz tovább. De azt tudom, hogy egy-két felfedezés és szembesülés, beszélgetés Istennel, átértékelése életeknek, családok életébe való betekintés (OO-soké is) azt hozta ki belőlem, hogy  ne érezzem helytelennek és bűnnek azt, hogy a gyerekem iskolába jár, hanem azt érezzem, hogy hozzam ki belőle a legjobbat. Úgyhogy, most ezt tesszük.

2014. november 13., csütörtök

Bárányka

Amikor nincs idő arra, hogy a bárányt vattacsomóval dekoráljuk.
Papírcsíkokat vágtunk fel, és ceruzára feltekerjük, hogy hullámos legyen, és az egyik végét odaragasztjuk.


2014. november 11., kedd

Velünk az Isten...

"És annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten" (Mt 1:23). "Az Isten dicsőségének ismerete" látható "Jézus Krisztus arcán"(Vö. 2Kor 4:6). Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával. "Isten képmása", az Ő nagyságának, fenségének visszatükrözője - az Ő "dicsőségének világoltatása" (Vö. 2Kor 4:4.6). 
Jézus azért jött földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa. Eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát - hogy legyen "VELÜNK AZ ISTEN". Ezért jövendölték róla, hogy "nevét Immánuelnek nevezik".
Jézus eljött, hogy közöttünk lakozzék, s kinyilatkoztassa az Atyát mind az emberek, mind az angyalok előtt. Ő Isten Igéje volt - Isten gondolatait tette érthetővé. Tanítványaiért mondott imájában így szólt: "Megismertettem ővelük a Te nevedet" (Jn 17:26) - "irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú" (2Móz 34:6) -, "hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek" (Jn 17:26). De ez a kinyilatkoztatás nem csupán földi gyermekeinek szól. Kicsiny világunk az egész mindenség tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe "angyalok vágyakoznak betekinteni" (1Pt 1:12), és amelyet végtelen időkön át kutatni fognak. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz az ismeret és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye. A Kálváriáról áradó világosságban látható meg, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a föld és a menny számára egyaránt; s hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely "nem keresi a maga hasznát" (1Kor 13:5); és hogy a szelíd, alázatos Jézus a megközelíthetetlen világosságban lakozó Atya jellemét mutatta be.

Népdalos dicséret

Amikor éneklek (és ez nem túl sűrűn van), vagyis ez  nem teljesen igaz, mert szoktam, csak hát nincsen túl jó hangom..., nos akkor mindig azok a barátaim és ismerőseim jutnak az eszembe, akiknek jó hangjuk van, és ebben is tehetségesek.
Ilyen Szabina barátnőm is, aki a Vedd, amid van! blog szerzője, és aki nagyon kreatív ötleteivel önti a gyermekeibe a tudás legjavát.
Szabinával együtt jártunk főiskolára, és azóta töretlen a barátságunk. Amolyan felnőttkori barátság a miénk, végigélve egymás életének minden eseményeit - főiskola, élet kérdései, Isten hit, férj- és gyermekkérdés, most pedig nevelünk, élményt és tapasztalatot cserélünk mindketten 3 gyerekkel az életünkben -, és sok mindent hasonlóan látunk, sok mindent kicsit máshogy. De valahogy mégis egy hullámhosszon.
Szóval, amikor néha énekelek, Ő jut az eszembe.
A népdalokról is, meg az Istent dicsőítő énekekről is.

No, mivel nem volt itthon senki, csak Kata, aki még nem tud hangosan kritizálni, elénekeltem ezt az éneket.
Mert hogy a Láttál-e már valaha... kezdetű népdalt nagyon szereti. Gondoltam, ez is fog neki tetszeni...


2014. november 5., szerda

Máriák és Márták

Türelmetlen típus vagyok.
Olyan, aki nem sokáig állja meg szó nélkül, néha türelmetlen, és nagy gyorsasággal hoz többé-kevésbé helyes döntéseket. - Nem olyan beszólós, attól gátlásosabb, de hirtelen ember, és nyüzsgős. Ez néha fárasztó még a magam számára is...

Azt hiszem, keresztény körökben jó néhány hasonló akad, teszünk-veszünk, ha kell, kettő helyett dolgozunk, lelkesedünk és nagy energiával toljuk a szekeret, jó esetben előre.
Nincs is velünk sok baj, bár néha mintha túl sokat vállalnánk.
Veletek is előfordul, hogy nincs időtök beszélgetni?
Hogy a többiekért dolgozva nem mindig sikerül kapcsolatba kerülni velük?
Sem a dolgok lényegével?

Én az utóbbi időben erre próbálok jobban figyelni. Mindig is szerettem beszélgetni az emberekkel, és kommunikálni. Szerintem ez elég jól megy nekem... Könnyen nyitok, könnyen barátkozom, könnyen teremtek kapcsolatokat. De az utóbbi időben mégis azt vettem észre, hogy valahogy más dolgok fontosabbak, jobban az előtérbe kerül, valami, ami nem én vagyok, nem teljesen én, és nem úgy, ahogy szeretném...

Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy bárhol járok, bárkihez elmegyünk, vagy bárki jön hozzám egy beszélgetésre, nem bírok megülni.
Amikor van egy kis szünet, amikor lehetne beszélgetni, néha hosszúnak tűnik csak ülni és beszélgetni. Kell valamit tenni, csinálni! Pedig nem vagyok egy nagyon rendmániás, nem állnak nálam élen a dolgok, de kényszert érzek arra, hogy felsöpörjem a konyhát, összehajtogassak néhány ruhát, letakarítsam az asztalt, elpakoljam az örökké láb alá kerülő játékhalmokat...
És olyan, mintha soha nem lenne látszata. Csak csinálom, csinálom, és nem látszik... Kezdődik minden újra.

Nem tudom, hogy ennek mi az oka.
Mondom, alapvetően nem szeretem annyira a házimunkát, azaz nem a kedvenc elfoglaltságom. Szívesebben vasalok, főzök, kimegyek a kiskertbe, elrendezem az állatokat, behordom a fát, de valahogy a pakolás, a rendcsinálás nem a kedvencem. Néha olyan nagy harcnak és felesleges tevékenységnek élem meg, mert másnap minden folytatódik, vagy kezdődik...
De pakolok, teszek-veszek, jövök-megyek...

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok ezzel.
Azon gondolkodtam, hogy miért van ez így... Miért csináljuk ezt így?
Azért, hogy elfogadjanak, hogy valamiképpen egy szerintem megérdemelt, bérletet váltsak ahhoz, hogy itt lehessek? Mert ez a kötelességem, mint anyának és feleségnek?
Nem jobb lenne néha üldögélni, beszélgetni a szünetekben, helyzetekben.
Pedig én alapvetően szeretek beszélgetni. Jobban szeretek, mint pakolni, rakodni, sürögni-forogni.

Mária és Márta története jutott az eszembe.


Egyszer régen, olvastam egy elbeszélést Mária és Márta történetéről. Az írója Karel Capek. Próbáltam megkeresni a neten, de nem sikerült. Nem találtam meg :(
Régen olvastam már, csak most jutott az eszembe. Már nem emlékszem konkrétan a történetre, csak arra, ahogy leírta Márta sürgés-forgását és aggodalmát, hogy méltóképpen fogadhassa Jézust. És míg Mária Jézus lábánál ülve hallgatja szavait, Márta a konyhában ügyködik. Jézus szelíden dorgáló szavai ráébresztik, hogy elmulasztott valamit, de amikor a Mester távozása után megkérdezi húgától, hogy mit hallott, Mária egy szót sem tud felidézni. Csak az örömöt, ami eltöltötte.

Ez egy tanulság. Nekem. Hogy a sürgő-forgó Mártáknak meg kell fogadni az intést! Akkor is, ha szolgálunk, szervezünk, ha egy-egy alkalommal a háttérből figyeljük, minden rendben megy-e.
Engedjük, hogy megérintsem, ami elhangzik.
Na maradjunk kívül, hiszen közben megismételhetetlen szavak hangzanak el, pótolhatatlan pillanatokat veszíthetünk.
Néha üljünk le, és tegyük kezünket az ölünkbe.
Hallgassuk a Mester szavait - ne féljünk, Ő így is elfogad minket!

Nekem most ez a tanulság... :)

2014. november 3., hétfő

Eszterhez

Bocsi, de lelkesen és szakadatlanul dolgozom...
Hamarosan jelentkezem.
Remélem.

Addig egy jó kis rajzot ajánlok nektek.
Ezzel sokat dolgoztam.
Eszter könyvéhez készült.

2014. november 2., vasárnap

Tyúkok a hátsó udvarból

Ezután a bejegyzés után Judit barátnőm érdeklődött az iránt, hogy mi is a helyzet a tyúkokkal.
Nos, a tyúkok, azaz Tekláék (ahogy hívjuk őket összefoglaló néven) jól vannak.
Oly annyira jól, hogy amikor hazamentünk a szüleimhez pár napra, az fél utca őket kergette, mert találtak egy kis rést a kertből, és leléptek. Talán mégsem olyan buta az a tyúk... :)

Alapvetően Zsófi látja el őket. Felveszi a kis gumicsizmáját, és ha nem sietünk, nem vagyunk késésben, reggelenként ő ad nekik enni és ő engedi ki őket. Iskola és ovi után Zsófi és Nimród adnak neki enni és inni (Nimród a vízfelelős), és megpróbálják begyűjteni a tojást. Tekláék igen rafkósak, mert a lakhelyük alatt készítettek egy fészket, és titkosan lehet csak megközelíteni a tojást, de azért nagyon aranyosak.
Minden reggel és délután simogatásban és bátorításban részesülnek a gyerekek részéről.

Szerettem volna már többször lefotózni őket, de amikor felmegyünk, mindig tele van a kezem Katával és kajával, és nincs időm és lehetőségem fotózni. Ám most sikerült néhány képet készítenem...
.
Íme:
Lekerítettünk egy részt a tyúkoknak, ahol egész nap szaladgálhatnak és jól érezhetik magukat.
Itt van a kis fóliánk is, amely számukra is kedvelt hely, mert jó meleg van nekik.
Ez pedig a bejárat hozzájuk.
Az én Drága Nagy Őm készítette.
Ezt a drótkerítést azután kapták, hogy megléptek, és néha akcióba illő jelenetek játszódtak le egy-egy sarokba szorításkor és elfogáskor.
Amúgy is tervbe volt egy a gyerekek miatt, mert magas a szintkülönbség, de a Csajok megoldották ezt a problémánkat.
 NO, és itt vannak ŐK:
Alapvetően 6-an vannak, de egy szeret elbújni, amolyan különc.
Ő a gyerekek kedvence. A Fehérke nevet kapta.
Amúgy nekem ő is Tekla :)

Ma voltunk nekik szalmáért, szotyiért és búzáért, úgyhogy igazán halmozzák az élvezeteket.

Persze, aranyosak, mert meghálálják. 

Kapunk szép tojást, ami 100 % bio. És a miénk.