2011. január 29., szombat

A férjekről, akik...

Mostanában sokat gondolok a férjemre. Arra, hogy mennyire szeretem őt, és milyen hálás vagyok Istennek, hogy Őt adta nekem. Tényleg. Milyen érdekes, hogy fiatalként :) az ember leánya tervezi, eltervezi, hogy milyen társat szeretne magának, és mivel nőként romantikus lévén olyan eszményiséget képzel el, ami valljuk be, nem létezik. Aztán lassan minden átalakul. 
Én azok közé tartozom, akik nem mentek korán férjhez. Elmúltam már 30, mikor kimondtam az Igent, és nem bántam meg. Az utóbbi időszakban mondogatom, hogy de jó lett volna, ha nagy Őmet hamarabb ismerem, de azt gondolom, hogy ezt szintén a romantikus énem mondatja velem. Nem tudom, mi lett volna. És ez így jó. Ez volt Isten szándéka, és jó, hogy az ember nem tudja, nem látja a "mi lett volnákat"...

Szeretném ajánlani kedvenc pszichológusom, vagyis inkább LELKIGONDOZÓM és Előadóm könyvét és beszélgetéseit, mely ezeket erősíti meg, ebben erősít meg mindenkit. Csoda fontos, hogyan válasszunk magunknak párt, milyen szempontok fontosak. Talán sokan vagytok házasok, akik olvassátok e sorokat, de meggyőződésem, hogy az egyik legnagyobb veszély a mai világban pont a párkapcsolatokban van. Abban, hogy nem átgondolt, hogy hirtelen lesz mindenki szerelmes, hogy a külsőségekre ad, a magas elvárásokra (sajnos sok esetben még keresztény körökben is). Ő VÉGH JÓZSEF, akit nagyon-nagyon-nagyon kedvelek. Különleges stílusa, lelkülete, jó humora és remek, szemléletes példái miatt tudom ajánlani. Itt rendelhető meg. Én már elolvastam, és osztogattam barátaimnak, ismerőseimnek és esküvőkön is. :) Itt pedig egy remek beszélgetős műsorban láthatjátok, továbbá előadásait hallgathatjátok itt:)
De most a férjemről gondoltam néhány sort írni. Nagyon hálás vagyok érte, nagyon szeretem, még akkor is, ha nem tökéletes :) Meggyőződésem, hogy az otthon szerepében, alakulásában nagyon fontos szerepet tölt be. Hogy milyen egy gyerek, nagyban meghatározza, milyen a család légköre, milyen a gyerekei viszonya az apjukkal. Ezt nagyon vallom!
Én csonka családban éltem évekig, és bár lett egy nevelőapukám, mégsem azt hozta magával, mint egy igazi. Így én sérült vagyok. A szónak abban az értelmében, ami a családra vonatkozik. Nem volt helyes apaképem. A szüleim próbáltak minket nevelni  a bátyáimmal (illetve csak a kisebbikkel, mert a nagyobbik hamar lelépett világot látni, azóta is ezt teszi) és alapvető értékekre, fontos dolgokra megtanítottak, amikért hálásak is vagyunk. Nem hívő családban nőttem fel. Nevelőapukám munkamániás, így egész életében semmi mást nem tett, csak dolgozott, neki ez az érték, a legfontosabb. Persze, minden évben elmentünk nyaralni, kirándultunk, focizott, sakkozott, tollasozott velünk, nem tudom azt mondani, hogy hú, de... 
Persze, voltak nehézségek is, mert nem örült annak, hogy Isten útját választottam, de ez egy más fejezet.
Nagy Őm szülei is elváltak. Őket az anyukája nevelte fel. Alapvetően nála sem volt apakép. Ő is - ilyen tekintetben - sérült családból jön. Sokszor mondják, hogy ilyen esetekben fennáll az esély, hogy itt is megismétlődik a folytatás, sérülhetnek a gyerekek. Lehet. De Istennel semmi sem lehetetlen!
Meggyőződésem, hogy a boldog család nem az anyán múlik elsősorban. Igen, ő az, aki szervezi a család életét, aki az otthon melegéről gondoskodik, aki képben van, hogy kinek mikor van a családban a születésnapja, megszervezi a családi nyaralásokat, eltervezi, hogy mit kellene a férjnek megcsinálni :), de valljuk be, nagyon kell egy olyan férj, egy olyan apa, aki Gazda. 
Az én nagy Őm nagyon szereti a kertet. Már most azt tervezgeti, hogy mi hogy lesz a kertben, mit hova ültet, mikor megy ki metszeni, mit honnan szerez be. Csendben van, és egyszer csak elmondja, hogy ezt is meg azt is megszervezte, kitalálta és megvalósította. Tavaly beszéltünk arról, hogy milyen jó lenne egy fólia a kertünkbe, mert mégiscsak... és idén jelentem LESZ fóliánk, mert a Gazda elintézte. 
De folytathatnám azzal, hogy jól is főz. (ez persze az anyósomat dicséri) Ritkán teszi, mert nem igazán van rá ideje, de anyósom sok olyan dolgot megtanított a fiainak, ami minden fiúnak a javára válna. Elsősorban azt, hogy önállóak, nem kell őket kiszolgálni, képesek kenni maguknak kenyeret, és nem halnak éhen. (a sógorom is ilyen, azért a többesszám). 
A gyerekeim nagyon szeretik az apjukat. Zsófi egyenesen rajong érte. Nagyon türelmes, nagyon figyelmes. Persze, sokszor fáradt is, de tudja, hogy én is az vagyok. Ilyenkor kapok mindig egy fél órát a fürdőben, mert tudja, hogy engem az nyugtat meg. 
Azt írta Ellen White, hogy "A férj a ház összetartó kötele." Ezt gondolom én is.
Egyszer egy munkatársam, amikor férjeinkről beszélgettünk, azt mondta nekem, hogy "Nem hiszem el, hogy nincs egyetlen rossz tulajdonsága sem." De van. Akkor is volt, és ma is van. De ez nem publikus. Úgy értem, nem szapulom és nem szidom a társamat másoknak, nem mondom el a hibáit, nem adom ki, nem bántom meg, és nem alázom meg mások előtt. Ha hibát látok benne, vagy valamivel nem értek egyet, elmondom neki. 
Persze arra próbálok figyelni, HOGYAN. Tudom, hogy sokszor fáradt, és ilyenkor visszavonul az amúgy is szűk csigaházába. Az viszont - és ne haragudj meg kedves Józsi :) - nem megy, amit egykor említettél, hogy ilyenkor üljek oda mellé, és csendben hallgassak vele. Nem tudok. Még. De igyekszem és tanulni szeretném...
Te miért szereted a férjedet?

2011. január 23., vasárnap

El se hiszem...

hogy eltelt 3 év... Pedig eltelt. Még most született ez az édes csöppség, akit annyira vártunk és aki oly sok szeretetet és kedvességet, melegséget és örömet ad nekünk.
Nagyon hálás vagyok érte Istennek!


És persze a ráadásért is :)

2011. január 22., szombat

Aludni jó?!

Pár napja elmélkedem azon, hogy miért is lep meg engem, hogy édes kicsi lányom nem szeret aludni. Azt hiszem, az alvás egy olyan dolog lett, amit nem szeretünk, ami népszerűtlen. Amikor este van és megyünk aludni - pedig már látod, hogy fáradt és rettenetesen nyűgös, akkor is azt állítja: "nem vagyok álmos". Közben dörgöli a szemét és nagyokat ásít, de kitart, mert az adott szó kötelez. :) Közben azt mondja folyamatosan: "Már tegnap is aludtam." Valóban, de ez egy ilyen élet, ahol néha aludni kell. Szerintem, ha rajta múlna megdöntené a NEM ALVÁS REKORDOT! De jó, hogy nem rajta múlik!
 Azon gondolkoztam el, hogy nem lehetek túlságosan mérges rá ezért, hiszen én is azok közé tartozom, akik nem szeretnek aludni, akik sajnálják az alvásra az időt. Mindig is nehezen aludtam el. Emlékszem, amikor az oviba jártam, és altatási idő volt, akkor én alvás helyett mesével szórakoztattam Fegyveres Kriszti barátnőmet, akiről persze  azóta sem tudok semmit. De már akkor inkább a meséket és a beszélgetést választottam. Nem szerettem aludni. Iskolás koromban sem, és tinédzserként sem. Nem jártam bulikba meg szórakozóhelyekre, hanem hajnalokig olvastam inkább. Ha kezembe akadt egy jó könyv, nem bírtam letenni és csak olvastam és olvastam. Sokszor a zseblámpás módszert is bevetettem, hogy a szüleim észre ne vegyék, hogy még olvasok... Most is elég jól bírom az éjszakázást. Nincs nagy alvásigényem, ami nem jelenti azt, hogy néha nem örülnék annak, ha aludhatnék és nem kellene felkelni, de ez ritkán van.
Ezért értem meg Zsófit, és tudom, hogy ezt örökölte. Ő is egy mozgékony alkat, mindig úton van, megy, az élet meg nem áll nála. Sokszor kiborultam az alvás miatt (akik olvassátok soraimat, tudjátok ezt), de azóta átértékeltem sokszor már ezt a témát. Előfordul, hogy még mindig nem az igazi, de igyekszem. Vicces, hogy én magyarázom azt, hogy miért fontos az alvás. Persze én is tudom, és azt is tudom, hogy fontos. Isten 8 alapelvében ott a pihenés. Ott van az 1 nap, amit Istennek adok az életemből, amikor pihenek, amikor vele foglalkozom, amikor megszentelem azt a napot. Ha Isten megpihent, akinek nincs szüksége pihenésre, akkor ez jelent valamit, nem igaz?
Ritka, elkapott, édes pillanatok. Zsófi és nagy Őm alszanak. Hát nem édesek?
Gondolkodtam azokon a fiatalokon is, akik az éjszakákat ébren töltik. Jó, egyszer-kétszer kipróbáltam, hogy elmentem szórakozni, de éjfél után már alig bírtam, és inkább hazamentem. Valahogy nem pörgetett fel semmi. Sem a dübörgő diszkózene, sem az italozás (nem is ittam alkoholt), sem a buli heve. Próbáltam, hogy elmondhassam, de nem tudom elmondani... Egy jó könyv vagy egy film sokkal jobban vonzott magával. Ezért nem tudom a mai fiatalokat követni. Igen, volt, hogy hajnal 2-kor feküdtem le, de akkor is inkább egy jót beszélgettem valakivel.
EGY KIS KITÉRŐ ÉLETEMBŐL EZZEL KAPCSOLATBAN: 
Emlékszem, kb. 16-17 éves voltam, elhívtak egy szilveszteri buliba. Ún. "értelmiségi buliba", ha értitek mire gondolok. Olyan alternatív-klubba. Úgy gondoltam, hogy ha ilyen helyekre járok akkor "entellektüelnek" tűnhetek. És komoly, mély gondolkodású és értelmes emberek jártak oda. Tényleg. Beszélgettünk az élet dolgairól - leginkább arról, hogy milyen rossz az élet és milyen szenvedés :)) (bocsánat, ma ezen csak mosolygok, akkor halálos komolyan gondoltuk, pedig nem volt rossz életünk). Korán mentünk egy barátnőmmel, és már korán hulla részeg volt egy-két ember. Nos, ez kiábrándító volt számomra. Nem mondom, hogy akkor - bár soha nem tudtam elfogadni, és egyetérteni azzal, hogy inni kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, - úgy gondoltam, jó, igyon meg valaki 1 pohár sört vagy bort, de a részegségnek ugyan mi értelme? Emlékszem, arra a fiúra is, aki már akkor lemerevedve ült, pedig milyen messze volt még éjfél, és arról filozofált, hogy bárcsak kőszikla lenne, hogy ne érezzen. Szerelmi csalódása volt. Aztán történtek az események, és semmi másról nem szólt, az ún. magukat értelmesnek tartó emberek bulija, mint az ivásról, dohányzásról, drogról (mint később kiderült számomra), pogózásról. Haza is mentem. Onnantól kezdve soha nem mentem buliba. Persze ennek az volt a fő oka, és ezért nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem Istent, és egy teljesen más közösségben, másfajta emberek és lelkület mellett jobb "bulikban" vehettem részt. 
Ott nem volt éjszakázás. Isten nem azért adta az éjszakát, hogy fent legyünk, hanem hogy pihenhessünk. Beszélgetni lehet napközben. Emlékszem, amikor megismertem nagy Őmet, és elutaztunk egymáshoz (350 km), valaki azt kérdezte tőlem: "Akkor gondolom, végigbeszélgettétek az éjszakát?" Nem. Aludtunk. (És akármilyen furcsa, nem együtt.) Ott volt a reggeltől-estig időszak.
 Istennek nem tetszik az, ha valaki, ha a keresztény fiatal éjszakáig fent van. Azt értettem meg, hogy ha sokáig fent van az ember, akkor károsodik az egészség, nem tud úgy gondolkodni az ember másnap, nem tudja elvégezni a kötelességeit, fáradékonyabb lesz stb. Nekem sem megy ez most még nagyon, de próbálkozom. Az igaz, hogy nincs nagy alvásigényem (5-6 óra), és van, hogy este jutok csak oda, hogy olvassak kicsit, vagy írjak, de mindenképpen figyelni szeretnék arra, hogy kialudjam magam. Mindenkinek így jó ez. 
A gyerekeimnek főleg, hiszen nem jó az, ha anyuka indulatos, türelmetlen, nem pihent és kifacsart. Nincs olyan feladat, amit ne lehetne napközben megoldani. Ezt most értettem meg, amikor is 3 gyermekanyag megírásába vágtam bele. Nem lehet és nem szabad azért éjszakázni, hogy időre elkészüljön az ember. Azt tapasztaltam, hogy Isten mindig segít, erősít, segítséget ad, bátorít, ötleteket ad és IDŐT!
Azt próbálom erősíteni Zsófiban is, hogy aludni jó. És magamban is. Mert ha én sem szeretek aludni, akkor magammal kell kezdeni. Nem is kérhetek olyat számon tőle, amiben én magam sem vagyok következetes. Sajnos néha elrontom, de annyira szeretném ezt (is) jól csinálni. 
Szurkoljatok!

Aludni jó?!

Pár napja elmélkedem azon, hogy miért is lep meg engem, hogy édes kicsi lányom nem szeret aludni. Azt hiszem, az alvás egy olyan dolog lett, amit nem szeretünk, ami népszerűtlen. Amikor este van és megyünk aludni - pedig már látod, hogy fáradt és rettenetesen nyűgös, akkor is azt állítja: "nem vagyok álmos". Közben dörgöli a szemét és nagyokat ásít, de kitart, mert az adott szó kötelez. :) Közben azt mondja folyamatosan: "Már tegnap is aludtam." Valóban, de ez egy ilyen élet, ahol néha aludni kell. Szerintem, ha rajta múlna megdöntené a NEM ALVÁS REKORDOT! De jó, hogy nem rajta múlik!
 Azon gondolkoztam el, hogy nem lehetek túlságosan mérges rá ezért, hiszen én is azok közé tartozom, akik nem szeretnek aludni, akik sajnálják az alvásra az időt. Mindig is nehezen aludtam el. Emlékszem, amikor az oviba jártam, és altatási idő volt, akkor én alvás helyett mesével szórakoztattam Fegyveres Kriszti barátnőmet, akiről persze  azóta sem tudok semmit. De már akkor inkább a meséket és a beszélgetést választottam. Nem szerettem aludni. Iskolás koromban sem, és tinédzserként sem. Nem jártam bulikba meg szórakozóhelyekre, hanem hajnalokig olvastam inkább. Ha kezembe akadt egy jó könyv, nem bírtam letenni és csak olvastam és olvastam. Sokszor a zseblámpás módszert is bevetettem, hogy a szüleim észre ne vegyék, hogy még olvasok... Most is elég jól bírom az éjszakázást. Nincs nagy alvásigényem, ami nem jelenti azt, hogy néha nem örülnék annak, ha aludhatnék és nem kellene felkelni, de ez ritkán van.
Ezért értem meg Zsófit, és tudom, hogy ezt örökölte. Ő is egy mozgékony alkat, mindig úton van, megy, az élet meg nem áll nála. Sokszor kiborultam az alvás miatt (akik olvassátok soraimat, tudjátok ezt), de azóta átértékeltem sokszor már ezt a témát. Előfordul, hogy még mindig nem az igazi, de igyekszem. Vicces, hogy én magyarázom azt, hogy miért fontos az alvás. Persze én is tudom, és azt is tudom, hogy fontos. Isten 8 alapelvében ott a pihenés. Ott van az 1 nap, amit Istennek adok az életemből, amikor pihenek, amikor vele foglalkozom, amikor megszentelem azt a napot. Ha Isten megpihent, akinek nincs szüksége pihenésre, akkor ez jelent valamit, nem igaz?
Ritka, elkapott, édes pillanatok. Zsófi és nagy Őm alszanak. Hát nem édesek?
Gondolkodtam azokon a fiatalokon is, akik az éjszakákat ébren töltik. Jó, egyszer-kétszer kipróbáltam, hogy elmentem szórakozni, de éjfél után már alig bírtam, és inkább hazamentem. Valahogy nem pörgetett fel semmi. Sem a dübörgő diszkózene, sem az italozás (nem is ittam alkoholt), sem a buli heve. Próbáltam, hogy elmondhassam, de nem tudom elmondani... Egy jó könyv vagy egy film sokkal jobban vonzott magával. Ezért nem tudom a mai fiatalokat követni. Igen, volt, hogy hajnal 2-kor feküdtem le, de akkor is inkább egy jót beszélgettem valakivel.
EGY KIS KITÉRŐ ÉLETEMBŐL EZZEL KAPCSOLATBAN: 
Emlékszem, kb. 16-17 éves voltam, elhívtak egy szilveszteri buliba. Ún. "értelmiségi buliba", ha értitek mire gondolok. Olyan alternatív-klubba. Úgy gondoltam, hogy ha ilyen helyekre járok akkor "entellektüelnek" tűnhetek. És komoly, mély gondolkodású és értelmes emberek jártak oda. Tényleg. Beszélgettünk az élet dolgairól - leginkább arról, hogy milyen rossz az élet és milyen szenvedés :)) (bocsánat, ma ezen csak mosolygok, akkor halálos komolyan gondoltuk, pedig nem volt rossz életünk). Korán mentünk egy barátnőmmel, és már korán hulla részeg volt egy-két ember. Nos, ez kiábrándító volt számomra. Nem mondom, hogy akkor - bár soha nem tudtam elfogadni, és egyetérteni azzal, hogy inni kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, - úgy gondoltam, jó, igyon meg valaki 1 pohár sört vagy bort, de a részegségnek ugyan mi értelme? Emlékszem, arra a fiúra is, aki már akkor lemerevedve ült, pedig milyen messze volt még éjfél, és arról filozofált, hogy bárcsak kőszikla lenne, hogy ne érezzen. Szerelmi csalódása volt. Aztán történtek az események, és semmi másról nem szólt, az ún. magukat értelmesnek tartó emberek bulija, mint az ivásról, dohányzásról, drogról (mint később kiderült számomra), pogózásról. Haza is mentem. Onnantól kezdve soha nem mentem buliba. Persze ennek az volt a fő oka, és ezért nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem Istent, és egy teljesen más közösségben, másfajta emberek és lelkület mellett jobb "bulikban" vehettem részt. 
Ott nem volt éjszakázás. Isten nem azért adta az éjszakát, hogy fent legyünk, hanem hogy pihenhessünk. Beszélgetni lehet napközben. Emlékszem, amikor megismertem nagy Őmet, és elutaztunk egymáshoz (350 km), valaki azt kérdezte tőlem: "Akkor gondolom, végigbeszélgettétek az éjszakát?" Nem. Aludtunk. (És akármilyen furcsa, nem együtt.) Ott volt a reggeltől-estig időszak.
 Istennek nem tetszik az, ha valaki, ha a keresztény fiatal éjszakáig fent van. Azt értettem meg, hogy ha sokáig fent van az ember, akkor károsodik az egészség, nem tud úgy gondolkodni az ember másnap, nem tudja elvégezni a kötelességeit, fáradékonyabb lesz stb. Nekem sem megy ez most még nagyon, de próbálkozom. Az igaz, hogy nincs nagy alvásigényem (5-6 óra), és van, hogy este jutok csak oda, hogy olvassak kicsit, vagy írjak, de mindenképpen figyelni szeretnék arra, hogy kialudjam magam. Mindenkinek így jó ez. 
A gyerekeimnek főleg, hiszen nem jó az, ha anyuka indulatos, türelmetlen, nem pihent és kifacsart. Nincs olyan feladat, amit ne lehetne napközben megoldani. Ezt most értettem meg, amikor is 3 gyermekanyag megírásába vágtam bele. Nem lehet és nem szabad azért éjszakázni, hogy időre elkészüljön az ember. Azt tapasztaltam, hogy Isten mindig segít, erősít, segítséget ad, bátorít, ötleteket ad és IDŐT!
Azt próbálom erősíteni Zsófiban is, hogy aludni jó. És magamban is. Mert ha én sem szeretek aludni, akkor magammal kell kezdeni. Nem is kérhetek olyat számon tőle, amiben én magam sem vagyok következetes. Sajnos néha elrontom, de annyira szeretném ezt (is) jól csinálni. 
Szurkoljatok!

2011. január 12., szerda

Gyermekeimmel a munkában és a játékban

Este van. Mindenki alszik már. Fárasztó nap volt ez nekem, mert elhalasztott itthoni dolgaim túlnőttek rajtam. Zsófi a mamánál volt, este hozta haza a sógorom. Amikor megérkezett, szinte repült felém: "Ugye hiányoztam neked?" - kérdezte. Persze, hogy hiányzott. Minden nap hiányzik, amikor nem látom néhány órát vagy akár egy napot is. Hihetetlen, mennyire vágyik a szeretetre egy kis lény, a gyermek. Amikor megjelenik, körbeugrál mindenkit, ami amúgy is normális nála, de ilyenkor dupla akkorákat ugrik és puszilgat. Ő, aki nem tud megmaradni pár percre sem sehol. Odamegy, odabújik, 1 perc és már halad tovább.
Mégis sokszor úgy érzem, hogy nem foglalkozom eleget velük. Pedig igyekszem. Játszunk, szaladgálunk, sétálunk (ha az idő megengedi), tanulunk, színezünk, alkotunk. Sok esetben, amikor sütök vagy főzök valamit, ő az, aki odatolja a széket és megkérdezi: "Segíteni szeretnék!" És én ennek örülök. Rendszeresen ő szedi össze a  megszáradt ruhákat a szárítóról, ő viszi ki Nimród pelenkáit a kukába, sőt, már kibontani is ő szokta. Szóval, ügyes és örül is annak, ha segíthet.

Mostanában kezdtem igazán gondolkodni azon, hogy milyen fontosak az együtt töltött idők. Tanulás és tanítás szempontjából is. Hogy mennyire fontos, hogy amikor van szabad időm, azt velük töltsem. Pedig így is velük vagyok egész nap. De más az az idő, amit velük vagy, vagy amit Velük vagy. Nagyon fontosnak érzem, hogy a szülők a gyerekekkel töltsék az idejük bizonyos részét. Azt az ún. minőségi időt. Amikor nem kell a fárasztó munkára gondolni, amikor nem az jár a fejemben, hogy mit kell holnapra szervezni, főzni, mi lesz holnap a munkahelyen. Hanem csak a gyerekek.
Azért írom, mert én hajlamos vagyok rá. Hajlamos arra, hogy másra gondoljak, elterelődik a figyelmem, valamiről eszembe jut valami, és akkor, mivel szórakozott és feledékeny vagyok sok esetben, ha akkor nem csinálom meg, nem mondom el, utána nem jut az eszembe. Erre figyelnem kell.
De fontos dolognak tartom a játékot is. Mi nagyon szeretünk játszani. Itt szeretnék figyelmetekbe ajánlani egy nagyon jó társasjátékot. Tavaly vettük karácsonyra magunknak. Általában ezzel még csak a nagy Őmmel szoktunk játszani, vagy gyülekezetben, de ezzel a játékkal Zsófi is szívesen játszik. Ő szabályok nélkül, csak lépeget a bábujával és dob a dobókockával. Nagyon szereti. Egyébként pedig arra is figyelünk ezzel, hogy kivárja a sorát, és figyelmesebb legyen. Mert ez elég nehéz nála.
Íme a társasjáték. A Parakletos Könyvesház kiadványa, akiket én személy szerint nagyon szeretek. A játékban megtalálhatjuk az egyes bibliai történetek tárgyait, ki lehet találni a hozzá tartozó történeteket, kicsiknek és nagyoknak roppant izgalmas játék. Igaz, hogy 6 éves kortól szól, de kisebbekkel is lehet játszani vidáman és jókedvvel. Mi néhány tárgyról elmondjuk Zsófinak, hogy melyik történet, de nem mindet egyszerre, mert nem tudja megjegyezni rögtön. Többször.

Egy másik dolog, amit szeretnék ajánlani az a könyv. Biztosan sokat ismeritek Bartos Erika könyveit. Zsófi karácsonyra kapta a Bárányfelhők című verseskönyvét, és nagyon szeretjük. Még csak nem olyan régen kapta (késői karácsonyi ajándék), de már néhány verset tud. Ezt is szeretettel ajánlom.
Izgalmas és különleges játékokat, beszélgetéseket, sétákat és élményeket kívánok mindenkinek!

2011. január 10., hétfő

Régi-Új kedvencek gyerekeknek gyerekként

Mi ezeken a meséken nőttünk fel, és nagyon örülök, hogy Zsófi is ezeket szereti. Az a különlegességük, hogy jó dologra tanítanak. Szeretetre, odafigyelésre, segítségnyújtásra, barátságra, figyelemre a másik iránt. 
Néha pedig vicces helyzetekbe kerülünk, mert az én kislányomnak eszébe jut idézni ezekből a klasszikusokból, és már mi sem mindig tudjuk, hogy honnan való az idézet.

Szabina barátnőm írt a Kisvakondról egy aranyosat a blogjában. Egy alkalommal valamit kerestünk a neten, és ráakadtunk valahol a mesére, azóta mindig "körbeudvarol" minket a kislányunk, hogy nézhesse. Karácsonyra is kisvakondos színezőt kapott :)


Biztos ti is voltatok már úgy, hogy tizenhatezerszer néztük meg ugyanazt a mesét (nálunk egy időben a Micimackó volt ilyen, amit nagyon szeretek, de már nagyon untam). És akkor bevetettem :) Nagyon szeretem Marék Veronikát, és a Kockásfülű nyulat. Még akkor is, ha egy ismerősöm szerint négyzetrácsos a füle. Ez alapvetően részletkérdés. Gondoltam, valami, ami az újdonság erejével hat a leányomra. Így is lett.Ez a másik, amit állandóan nézni szeretne.




Anyósomnál is sok mese megtalálható, mert van másik unoka is, aki szintén nagy mesés. Ráadásul anyósom szereti Halász Juditot (én is, persze, ki ne, aki gyerekként megismerhette őt, sőt koncertjén is lehetett!). Úgyhogy náluk pedig Mirr-murr a nagy kedvenc. Persze Csukás Istvánt nem lehet nem szeretni, nem igaz? Olyan édes, kedves, mosolygós ember. Nekem nagy élmény, és hihetetlen mesemondó. És akkor már ne feledkezzünk el Pompomról sem, aki hol ilyen, hol olyan...




2011. január 4., kedd

Tanulunk mi is

Tanulunk. Vagyis amennyire egy 3 évessel lehet. Egy ideje már csináljuk. Nagyon nyitottak ebben a korban, és nagyon befogadó a kis agyuk, fejük. 
Pár napja felhívott egy cég, hogy tudnának ajánlani olyan lapokból álló anyagot, amivel a gyerekeim megtanulnák a színeket, formákat, állatokat stb. Mondtam, köszönöm, nem kérem, ezeket már tudja Zsófi, Nimród meg pedig később fogja megtanulni, és ahogy megtanultuk Zsófival, ugyanúgy fogja Nimród is.

Még most is azt mondom, hogy otthon tanítani a gyerekeket egy különleges élmény. Fantasztikus dolgokat csináltok ti, akik emellett tettétek le voksotokat. Nekem is egyfajta titkos vágyam volt ez mindig. Kicsit most is az. Most a vágyakba és a tényekbe nem mennék bele.
Általában még kint szeretünk tanulni. Most a hidegek miatt ez nehezebb volt. A leginkább a természetet szereti Zsófi, a szabadban lenni, megnézni a madarakat, a fákat, a virágokat, ilyenkor megállunk, és figyeljük őket, mi hogy néz ki, és megtanuljuk a nevét is. Igaz, nálunk környezetismeretből és biológiából nagy Őm a jobb, én nem sokra emlékszem iskolai tanulmányaimból (lévén humán beállítottságú), de a nyitvatermő fogalmát még nagyon tudom :) 
Persze jót tett az, hogy éveken keresztül sok órát helyettesítettem. 12 év van mögöttem úgy, hogy bár nem vagyok pedagógus végzettségű, nem volt olyan tantárgy, amit ne tanítottam volna. Mondjuk az énekóráim elég érdekes voltak, meg kell hagyni!

Szóval, igyekszem minden nap a figyelmének megfelelő időt tanulni vele. Ez olyan 15-20 perc, ami konkrétan a tanulásról szól. Beosztottam, hogy mi mindent tanulunk. Ebben van matematika, verstanulás, éneklés, beszélgetés (új fogalmak tanulása), rajzolás, gyurmázás, különféle kézműveskedés, főzés és sütés (a kenyérhez a hozzávalókat már ő rakja a gépbe és kapcsolja be a gépet) stb. Nincs konkrét "óravázlatom". Lehet, hogy kellene, de az ovis korosztályt most kezdem felfedezni.
Amiket használok, és amiket jónak tartok, azok leginkább olyan - én régi könyveim - amit most is lehet kapni, persze jóval drágábban. Én mindenesetre nagyon szeretem őket.





Tud már számolni Zsófi 10-ig mindenképpen. Egyszer játszottunk bújócskát vele, és számolt. 1,2,3,4,5,6,7,8,9, 20,30,40, 100... Csak néztem. Aztán megkérdeztem tőle ez hol hallotta. Mondta a Mirr-murrban :) Hát a régi mesék is értek és érnek valamit, nem igaz?


Mind a két könyv, ami látható Reich Károly rajzaival illusztráltak. Nem tudom tudtátok-e, (biztos) hogy 2010-ben ez a bélyeg lett Európa legszebbje.

Ez pedig az a könyv, amit szívesen használunk, mert mindenféle logikai feladat van benne.

Persze vannak más kedvencek is, de akkor miről fogok még írni?

2011. január 3., hétfő

El se hiszem...

hogy eltelt 3 év... Pedig eltelt. Még most született ez az édes csöppség, akit annyira vártunk és aki oly sok szeretetet és kedvességet, melegséget és örömet ad nekünk.
Nagyon hálás vagyok érte Istennek!


És persze a ráadásért is :)

2011. január 2., vasárnap

BUÉK

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK AZ ÉN KIS CSALÁDOM NEVÉBEN AZ ÉN KÉT DRÁGÁMMAL!