2013. február 28., csütörtök

Állatokat rajzoltam

A mai napon a délután pihenősen telt. Előkészítettem a főzéshez valókat (holnap már csak meg kell főzni), telefonáltak, hogy elmarad a balett is, így nem este 7-fél 8, mire hazaérünk.
A délelőtt mozgalmas volt, bemutató tanítás volt az oviban, és mi ilyenkor kivonulunk ám! Úgy gondolom, hogy ha egy pedagógus készül, az a minimum, hogy elmegyek és megnézem. Nem arra vagyok elsősorban kíváncsi, hogy miket mond az óvónéni, hanem a gyerekemre. Mert lássuk be, egy szülőnek mégiscsak tudnia kell, hogy milyen a gyereke.
Iskolában dolgoztam, tudom, hogy vannak kirakatórák, de én mégis fontosnak érzem, hogy elmenjek ezekre az alkalmakra. Sőt, mi amikor tehetjük ketten megyünk. Mert egy apuka is lássa a gyermekét!

Amíg nem kell Zsófiért menni az oviba, rajzolgattam egy kicsit. (Vasalni kellene, de tegnap az egész napos gyaloglás - de szó szerint reggel 8-tól délután 3-ig mentem (néha leültem ugyan, mert már nem bírtam gyalogolni) - kivette az erőmet, így most kicsit lazítottam. És rajzoltam.
Mostanában állatokat rajzolok. Tanulgatom inkább. Ahhoz van kedvem :)



Ez egy fiúkacsa. De vajon miért? Tudja valaki honnan lehet felismeri egy fiúkacsát a tömegből?






Állatokat rajzoltam

A mai napon a délután pihenősen telt. Előkészítettem a főzéshez valókat (holnap már csak meg kell főzni), telefonáltak, hogy elmarad a balett is, így nem este 7-fél 8, mire hazaérünk.
A délelőtt mozgalmas volt, bemutató tanítás volt az oviban, és mi ilyenkor kivonulunk ám! Úgy gondolom, hogy ha egy pedagógus készül, az a minimum, hogy elmegyek és megnézem. Nem arra vagyok elsősorban kíváncsi, hogy miket mond az óvónéni, hanem a gyerekemre. Mert lássuk be, egy szülőnek mégiscsak tudnia kell, hogy milyen a gyereke.
Iskolában dolgoztam, tudom, hogy vannak kirakatórák, de én mégis fontosnak érzem, hogy elmenjek ezekre az alkalmakra. Sőt, mi amikor tehetjük ketten megyünk. Mert egy apuka is lássa a gyermekét!

Amíg nem kell Zsófiért menni az oviba, rajzolgattam egy kicsit. (Vasalni kellene, de tegnap az egész napos gyaloglás - de szó szerint reggel 8-tól délután 3-ig mentem (néha leültem ugyan, mert már nem bírtam gyalogolni) - kivette az erőmet, így most kicsit lazítottam. És rajzoltam.
Mostanában állatokat rajzolok. Tanulgatom inkább. Ahhoz van kedvem :)



Ez egy fiúkacsa. De vajon miért? Tudja valaki honnan lehet felismeri egy fiúkacsát a tömegből?






2013. február 27., szerda

Zűrös nap

Ma alig voltam itthon, és nagy Őmet csak 1 órát láttam. Ettől szomorú vagyok :(
Korán reggel elvittem Zsófit az oviba, majd elrohantam, azaz jobban mondva elgurultam a buszmegállóhoz, ahol is felszálltam az első Székesfehérvárra induló buszra. A busz jó volt, nem kellett tülekedni és nyomakodni. Ilyenkor emlékeimben felrémlik, amikor Zsófi volt a pocaklakó, és még dolgozni jártam be, hogy a fiatalok micsoda tülekedést levágtak egy-egy helyért. És általában a kismamák és az idősek állták végig az utat. Mert hogy ők nagyon fáradtak voltak.

Az úti célom az én kedvenc Doktornőm volt, akivel újra megnéztük a Pocaklakót. Jelentem jól van, és nagyon mozgékony. Mondjuk ezt ultrahang nélkül is megmondom, mert állandóan box-meccset tart.
Aztán meglátogattam az egyik családot a gyülekezetből - és vittünk az anyukának Paradicsomos káposztát, ugyanis a családban senki sem szereti, csak ő, és magának nem főz emiatt. Amikor mi készítünk, juttatunk neki a jóból :)
Utána megpróbáltam végigjárni néhány kismama boltot, remélve, hogy találok kismama harisnyát, de sehol sem volt. Már sok helyen próbáltam. És azért meglepő, mert Zsófival volt nekem, de ugye az már nincs meg.
Intéztem még ezt-azt, meglátogattam a régi kollégáimat, és 3-ra értem haza.
Onnan aztán elrobogtam Zsófiért az oviba, és Nimródért a mamához.
Este még főztem holnapra ebédet, és most már kicsit fáradt vagyok.
Remélem, a kenyér is megsül hamarosan, de most megyek, és belevetem magam a fürdőkád habjaiba. Még egy kis idő, és nagy Őm is hazaérkezik a munkából. Mert egy ideje délutánra jár. Talán ezt még nem említettem. Na, ezért láttam ma 1 órát.
Így vagyok kiégve ma.
És holnap jön a folytatás...

2013. február 26., kedd

Februári születésnapok

Az úgy van a mi családunkban, hogy a Február egy eléggé eseménydús hónap. Anyukám névnapja, Tesóm és Én születésnapom is ekkor van. Gyerekkorunkban is együtt ünnepeltük. Nálunk nem volt szokás mindig mindenkinek külön tortát készíteni, nem is igényeltük.
Volt egy kis közös ebéd - sok finomsággal, de a torta valahogy kimaradt.
Aztán most anyukám úgy gondolta, hogy mivel én kerekedtem korilag legyen torta. Az az igazság, hogy én nem vagyok egy ünneplős típus. Persze, a gyerekek születésnapját megtartjuk, de én, ha itthon tartanánk sem  csinálnék belőle nagy ügyet. Az anyósomnak fontos ez, így mindig ott tartjuk.
De most úgy gondoltam, hogy mégis 40 lettem, az anyukámnak köszönhetem ezt, és úgy a helyes, ha hazamegyek, és velük töltöm ezt a napot.
Anyukám pedig összeszervezte a szűk családot.

Testvéremmel ritkán találkozunk - a távolság miatt többek között, és mindig örülök neki.
Azt mondhatom, hogy nagyon szeretjük egymást. Nem vagyunk vér szerinti édestestvérek, sem a nevünk, sem a szüleink nem azonosak (mindketten a szüleink első házasságából születtünk), mégis nagyon jó a kapcsolatunk.
Készítettem neki mákos kalácsot, mert őneki az a kedvence. (Fotó nem készült sajnos.)

Aztán a kislányom, aki élvezi az ünneplést, arra gondolt őt is ünnepeljük meg, mert bár neki januárban volt a születésnapja, a torta neki jár. Nimród is szerette volna a tortát, de a május még odébb van :)

Aztán miután hazajöttünk a gyülekezetben is ünnepeltünk. Julcsi nénit, - aki egyébként egy napon született a testvéremmel - csak sokkal korábban. 
Julcsi néni 90 éves lett. 
Még tavaly, amikor kiderült számomra, hogy mikor született és mennyi lett, megbeszéltük, hogy együtt ünneplünk. Együtt kerekedünk. Én 40-re, Ő pedig 90-re. És tartotta a szavát.


Julcsi nénit nagyon szeretem. 90 évesen is még nagyon tiszta a gondolkodása.
Pedig nem volt könnyű élete. Volt egy nehéz férje, aki szerette az italt, és két lányát úgy hordta a gyülekezetbe, hogy a férje nem örült neki, de ő kitartóan hitt és bízott Istenben.
Ahogy beszélgettem vele, kiderült a nagy titka számomra.
Julcsi néninek nem volt soha tévéje, inkább mindig olvasott. Legtöbbször Bibliát. Egész életét a Szentírásra alapozta, és még mindig, amikor hozzászól egy-egy szombatiskolai tanulmányhoz azt érzi az ember, hogy milyen jól látja, vagy "milyen jó, hogy így látja!"
Egészséges életet élt egész életében. Nem ivott alkoholt soha, nem dohányzott és vegetáriánus.
A mai napig is még kézzel válogatja szét a búzát, segít a családjának, akik földdel foglalkoznak.
Nagyon cuki és nagyon szeretem :)
Az ünnepséget persze én is végigbőgtem. Amúgy is érzékeny típus vagyok, de most meg még jobban. Aranyos volt, ahogy beszélt az életéről és arról, hogy mennyire várja Jézus visszajövetelét, és hogy reméli, hogy hozzá méltó életet élt.

Délután aztán volt szeretetvendégség. Sütöttem neki egy tortát, ami (megegyezésünk szerint közös), mégis az Ő korát írtuk rá. Segítettem neki felvágni, mert már az nem ment annyira.
Ugye milyen aranyos?

2013. február 25., hétfő

Az Úr Józseffel volt

Mielőtt elutaztunk haza, a gyülekezetben én voltam a gyerekekkel. Az ovisokkal József történetét tanultuk. Mivel elég hosszú történet, próbáltam átláthatóan megtanítani velük. A történések sorrendjében is. De azt hiszem, még sokszor elő kell venni ezt a kis füzetet.

Ugyanis fehér géppapírból készítettem nekik egy kis füzetet. A rajzokat előre kinyomtattam (nem volt időm külön rajzolni nekik - pedig az lett volna az igazi :) ), és úgy vittem el a foglalkozásra. Ott aztán a történet elmondása közben ragasztottunk és vágtunk együtt.
Még nem teljes a füzet, mert lehet használni többször, ismétlésnek, kiegészítésnek. Így is két alkalommal vettük ezt a történetet. Persze tudom, hogy ovisoknak lehetne még több alkalom. De egy tematika szerint haladunk (értsd: Ha szép a gyermek), és már nem akartam tovább húzni az időt ezzel  a történettel.

A borító - Kértem, hogy rajzolják oda az ovis jelüket  :)

Ez egy megrajzolt kép az álmokról. Használtuk a sárga színt, hogy mi a történetben a sárga.
A kalászt már nem volt ideje a kislányomnak kiszínezni :)

Ez az én rajzom - és itt sikerült színes kabátot készítenünk, mindenki nagy örömére.

A kútban - ide két képet is hoztam. Az egyikkel azt szerettem volna ábrázolni, hogy bár a testvérek gonoszak voltak, de "az Úr Józseffel volt", ugyanis a kútban nem volt víz. Ami Isten kegyelmére mutat. A másik pedig ahogy a testvérek nézik Józsefet. Itt beszélgettünk a gyűlöletről, haragról, indulatról is. 
Egyiptomban - Itt beszélgettünk kicsit erről az országról, a fáraóról.  Terveztem ide még azt, hogy a gyerekek rajzoljanak egy saját piramist (a képről mintázva).
Lehet ragasztani rá, hieroglifákat, egyiptomi építészettel kapcsolatos képeket, isteneket, de ezt ovisoknak nem akartam túlbonyolítani. Nagyobbakkal érdemes. 
 
Aztán jött a börtön - a gyerekekkel rajzoltunk rácsokat, beszélgettünk arról, hogy milyen lehet börtönben lenni, mit érezhetett József, milyen feladatai voltak, és hogy még mindig Vele volt az Úr! Fontosnak érzem, hogy amit lehet, és amiről azt gondolom, hogy egyszerűbb - azt ők rajzolják meg. 
A börtönben a találkozás a két másik rabbal.  Szintén a gyerekek rajzolták le a foglalkozásuknak megfelelő ábrákat. Áthúztuk, hogy ki nem szabadult ki a börtönből, és kipipáltuk, hogy ki lett szabad. 
A fáraó álma - Itt leginkább a számokat gyakoroltuk. Leírtuk a 7-es számot, és a kép alá rajzoltunk 7 pontot.
De lehet akármi mást is.
Amikor már József Egyiptom második embere
És egyenlőre eddig jutottunk. De így is elég gyorsan megtanulták és megjegyezték a történetet. 
A folytatása következik majd valamikor...

2013. február 24., vasárnap

Itthon vagyunk,

de rengeteg elmaradásom van.
- 1 hetes mosnivaló 4 főre,
- nagytakarítás,
- rendszerezés,
- pakolás,
- főzések,
- lassan készülődök a baba érkezésére,
- még mindig túl sok holmink van, amit nem tudok hova tenni...
és még sorolhatnám.

Ma délelőtt elment az egész család uszodába. Délután óta itthon vagyok, és még alig van látszatja a munkámnak.
De azért pakolás és takarítás közben ezt nézem:


Nagyon szeretem. És már olyan régen láttam...

2013. február 14., csütörtök

Home sweet home

Késő este van. Már mindenki alszik a családban. Én még várom, hogy megsüljön egy adag mákos kalács. Néhány napra elcsendesedek majd (1 hét). Hazamegyünk a szüleimhez, amit nagyon várok.
Ugyanis ebben az évben kerekedek. Nemcsak pocakilag, hanem korilag is.
Általában nem tartom nagyra a szülinapi ünnepléseket (a magamét meg pláne nem), de úgy gondoltam, hogy ez most így helyes, hogy ezt az ünnepet otthon töltsem.

Még van tennivalóm, és feladatom, de előtte gondoltam, írok erről.
Nem élem meg tragédiaként (még van 4 napom - jobban mondva 3 napom és 50 percem), sőt, azt mondhatom, nekem kimondottan élmény volt az is, amikor 30 lettem, és onnantól felfelé pedig csak élvezem az életemet. A megelégedettek és a boldogok táborába tartozom.
Ténylegesen azt érzem, hogy most válik egyre teljesebbé az életem. Valaki persze azt mondja, hogy nehezebb lesz, meg több teher, meg nem fogom bírni... 
Lehet. De nekem nem adatott meg, hogy "fiatalon" legyek anya. Noha én most is fiatalnak érzem magam. Nincs ezzel a korral semmi gond. Szeretem.



Azért is jó lesz hazamenni, mert számba kell vennem néhány dolgot az életemben. Úgy érzem, át kell értékelnem történéseket, döntéseket, érzéseket, gondolatokat, .... sorrendet, helyeket és helyzeteket, amelyek hatással vannak rám, vagy amelyek rossz hatással vannak rám.
Ezt a képen ezen az oldalon találtam, és jó ötletnek tartom. Azt hiszem nekem is el kell gondolkodnom olyan szavakon, amelyek sokat jelentenek nekem.
Anyukámékhoz azért is jó hazamenni, mert nálunk nincs számítógép, nincs internet, és lehet olvasni, gondolkodni, átértékelni dolgokat. Már nagyon várom. Tudom, hogy nagyon jó lesz!

Feladatok,

mert jók, és mert szeretik a gyerekek. Az enyémek legalábbis...
 Útkereső - Hogyan jut el a cica a halacskához?
 Karikázd be, vagy színezd ki az élőlényeket!
Melyik a sorban a kakukktojás?

 Kacsák - csak úgy, mert nagyon szeretem a kacsákat :)
Keress különbségeket a két rajzon!

2013. február 12., kedd

Téli hangulatom van

Szeretem a telet. Sokszor meglepődnek, amikor azt mondom, hogy az egyik kedvenc évszakom. Februári születésű lévén ez is benne lehet.
De mindig lenyűgöz az a hófehér táj, amit látunk magunk körül. A fehér nekem mindig a tisztaságot jeleníti meg. És amikor érintetlen egy táj... Szeretek nézegetni télen készült fényképeket, hangulatokat.



Persze, nem mondom, hogy nem várom már a tavaszt.
Amióta gyerekeim vannak jobban szeretem a tavasztól - őszig időszakot, mert akkor kint lenni hatalmas élmény nekik. Ilyenkor nem lehet kint lenni sokat és sokáig. De egyszer eljön ez is...
Remélem, hamarosan.

2013. február 11., hétfő

Varázsképek

Nagyon szeretem az ilyen típusú feladatokat. Zsófi is szereti az ilyen típusú feladatokat!
Nimród is megtalálta az elrejtett titkokat :)

Nyuszi és Teknős futóversenyt rendeztek. Nyuszit láthatod, hogy pihen egyet.
De hol van a  TEKNŐS?

Kacsamama keresi az ő kiskacsáit. Te megtalálod őket? 

Zsófi és Nimród (csak hogy stílusos legyek) keresi a három kiscicáját. Vajon hova bújtak?

6 fiú és lány elment piknikezni. De hol is vannak?

Megtalálod a három halat a képen?

Varázsképek

Nagyon szeretem az ilyen típusú feladatokat. Zsófi is.
Nimród is megtalálta az elrejtett titkokat :)

Nyuszi és Teknős futóversenyt rendeztek. Nyuszit láthatod, hogy pihen egyet.
De hol van a  TEKNŐS?

Kacsamama keresi az ő kiskacsáit. Te megtalálod őket? 

Zsófi és Nimród (csak hogy stílusos legyek) keresi a három kiscicáját. Vajon hova bújtak?

6 fiú és lány elment piknikezni. De hol is vannak?

Megtalálod a három halat a képen?

2013. február 9., szombat

Kiborító alvás

Akik régóta olvassátok az én kis blogomat, emlékezhettek rá, hogy Zsófival mennyit küzdöttünk az alvással. Így volt ez 2 éves korától kezdve, és így van a mai napig is.

Az én kislányom egész nap egy édes, okos, szófogadó, rendes gyermek. Tényleg. Megcsinálja, amit kérek, odahozza, elmegy, de valahogy ő ilyen természetet kapott, hogy alapvetően szófogadó. Nem mondom, hogy mindig minden rendben van nála vagy vele. Vannak enyhe vitáink. Néha-néha kiborul (vagy sűrűbben) Nimródtól, de nem lehetek elégedetlen, mert tényleg aranyos. 
Persze, az anyósom szerint - én mindent rosszul csinálok az első perctől fogva - nekem rossz gyerekeim vannak, de én nem így gondolom.
Egy szülő általában elfogult a gyermekeivel, és én láttam már néhány gyereket (12 éven át), hogy tudjak véleményt mondani és különbséget tenni. Igen, Nimród elevenebb és nehezebb eset, rá jobban és máshogy kell figyelni, több energiát igényel, de Zsófi alaptartozéka az, hogy ILYEN.

Már most tanulási mániában szenved, és most iskolába szeretne menni. Minden feladatot, amit adok neki itthon megcsinálja, és még kér is ráadást. Elvégzi a feladatait, a maga 5 éves módján. 
Mégis, amikor eljön az este az kiborulás. Mindkettőnk számára.

2 éves kora óta nem alszik délután, egyszerűen rosszul van attól, hogy feküdni kell. Persze, amikor itthon van, akkor is van csendes pihenő. Mert Nimródnak viszont - ellentétben nővérével - van alvásigénye. Szóval, a csendes pihenő az KÖTELEZŐ. Nem kell aludni, csak pihenni. Már ettől is szenved, mert szegény unatkozik, hogy nem történik semmi, de mit van mit tenni, a SZABÁLY AZ SZABÁLY!


De amikor eljön az este, amikor ténylegesen el kell aludni, mert már tényleg sötét van, nos akkor jön csak a műsor. De tényleg! Minden este. Minden este megbeszéljük, hogy miért van szükség az alvásra, miért jó a szervezetünknek, meg hogy a jó Isten is azért teremtette a Holdat és a Napot, hogy különbséget tudjunk tenni. Megbeszéljük, hogy szükség van az alvásra, mert ha nem alszunk, kimerültek leszünk, nem tudunk majd gondolkodni, feladatokat megoldani, az iskolában elvégezni a feladatokat.

És akár hiszitek, akár nem, egy óra múlva is még hatalmas szemekkel néz rám, közben pedig olyan fáradt, mert akkorákat ásít, hogy bekapja a szobát.

Pedig higgyétek el, elolvastam az okos könyveket, amiket ebben a témában írtak, ki is próbáltam a különböző módszereket, megkérdeztem más anyukákat az ő módszereikről, és próbáltam, próbáltuk. Kérdeztem pszichológust is, aki mondott egy módszert. Azt is kipróbáltuk, de nem működött... 
Ha elmegyünk balettre és úszásra, utána este nincs gond. De minden napra nem tudom biztosítani a plusz órákat. EZÉRT VÁROM MÁR NAGYON A TAVASZT!

Na szóval, ekkor borulok én ki általában. Alapból sem vagyok egy nyugodt természetű ember. Inkább amolyan temperamentumos a vérmérsékletem. Valószínűleg ez már egy évek óta kialakult dolog, amin dolgozni kellene. Pl. sok-sok imádsággal, vagy hogy nem én altatom a gyerekeket, hanem egy nálam sokkal türelmesebb ember, mert szó szerint felőrli az idegeimet. Nagy Őm lenne erre alkalmas, de a legtöbbször délutánra jár dolgozni, és ilyenkor rám marad ez a feladat. Amikor itthon van, akkor persze ő intézi ezeket, de egyébként én. És szerintem már az évek során kialakult ez közöttünk: alvás = kiborulás. 
Zsófi azért borul ki, mert aludni kell. Szokta mondani: "Már tegnap is aludtunk. Ma minek?"
Én meg azért borulok ki, mert látom, hogy fáradt, és semmit nem tesz meg azért, hogy csak a látszata is legyen az alvásnak.
Mintha csak ezt játszana a kislányom. Nehogy be kelljen csukni a szemét, mert akkor még véletlenül elalszik. És lemarad valamiről.


Aztán azzal a szörnyű helyzettel szembesültem - amit eddig is tudtam, csak valahogy nem mondtam ki egy darabig soha -, hogy a gyerek TŐLEM örökölte. Ugyanis én éppen ilyen vagyok.
Nem szeretek aludni (kivéve most, hogy pocaklakóm van), és sajnálom rá az időt.
Alapvetően idegesít, hogy az alvásra időt kell fordítani. Tényleg nem szeretem.
És akkor ez is idegesít. Mert nem mondhatom azt, egy öt éves gyermeknek: "Persze, ne aludjál, mert anya sem szeret aludni. Neked sem kell!"

Úgyhogy most küzdök és harcolok. Magammal, az alvási problémámmal, és próbálok, igyekszem türelmesebb lenni az én drága kislányomhoz! Remélem, sikerül!
És megtanulunk együtt aludni!

2013. február 7., csütörtök

Határaink az életünkben

Már egy ideje elkezdtem egy könyvet olvasni, a címe: Határaink. A Harmat Kiadó adta ki.

Szeretem az ilyen típusú könyveket, de az az igazság, hogy elég lassan haladok vele. Csak esténként van időm olvasni, mert egész napom elmegy a gyerekek szállítására, a főzésre, a játékra, a programszervezésre, és az itthon végzendő munkámra. 
Persze, nem mentegetni akarom magam, csak - szokás szerint - időhiányban szenvedek, vagy az időbeosztás nem az én erősségem. Mindenesetre olvasok töretlenül :)

Az 1. fejezetben egy olyan nőt ismerhetünk meg, aki túlhajtott és aki nem tud nemet mondani. Van egy fia, akivel mindig probléma van,  egy anyja, akinek beszédkényszere van, és akinek képtelen azt mondani a feje felett hullámzó feladatok között, hogy "Anya, most nem érek rá." Van egy munkahelye, ahol folyamatosan túlterhelik, és ahol mindig tesznek rá egy plusz feladatot, mert "elbírja".  Van egy barátnője, aki folyamatosan lelkizik vele szerelmi életéről. Van egy férje, aki általában a tévé előtt ül, és mivel elfáradt a munkában, vacsora után is a focimeccset választja.
Igen, egy olyan nőről van szó, aki túlterhelt, aki mindent maga csinál, akinek nincs segítsége, és akinek egy kicsit is lelkiismeretfurdalása van, ha azt mondja: "NEM"! És csak azt érzi, hogy mindenben ő a hibás. 
Magányos nő, pedig családja van. A történet szerint még keresztény is.
illusztráció
Ezen gondolkodtam. Hogy milyen sok az ilyen típusú feleség, anya, aki mindenkinek meg akar felelni, aki nem mond nemet, aki inkább eltűr dolgokat, még keresztényként is. (És most nem jut az eszembe a megcsalás, vita, ilyesmi, csak ez, hogy RÁ senki nem figyel.) Mert attól fél/félünk, hogy mi lesz, ha nem leszünk kedvesek, ha nem válaszolunk helyesen, ha nem mondjuk, csináljuk azt, amit egy "kereszténynek" tennie kell. 

Véleményem szerint az nem működik, ha félelemből vagyunk kedvesek. Ha próbálgatjuk, hogy mások kedvére tegyünk, attól még nem lesznek jobbak a kapcsolataim, és az én lelki világom sem.  Az sem megoldás, hogy a mások felelősségét, problémáit, érzéseit magunkra vegyük. (Persze, mint keresztényekben kell lenni empatikus képességnek, de meggyőződésem szerint van egy határ.)

Vannak emberek, akiknek a nehezére esik saját kezébe venni az élete irányítását. (És itt most jól értsétek, nem önmegvalósításra gondolok!)
Isten az ő saját képére és hasonlatosságára teremtett minket, és vannak bizonyos feladatok, amelyekért felelősséget kell vállalnunk. Ahogyan Ádámnak és Évának is kellett az édenkertben. Tudnunk kell, mi a feladatunk és mi nem az. Istentől jövő bölcsesség kell ahhoz, hogy tudjuk, hogy eldöntsük, mi az, amit meg kell tennünk és mi az, amit nem.

Én például sokáig "irigyeltem" azokat, akiknek magas volt az intelligenciájuk, vagy olyan szakmával rendelkeztek, amivel én valószínűleg soha, akik nyelveket beszéltek és beszélnek, akik jól megszervezik a dolgaikat, akik lazán kezelnek dolgokat és még sorolhatnám. Én nem ilyen típus vagyok.
De megértettem, hogy mindent nem tudok megtenni. Nem vehetek magamra olyan feladatokat, amelyek nem az enyémek! 
Egy időben azt gondoltam, hogy a gyülekezeti életben is így kell tennem, mert azt láttam, hogy nem haladnak a dolgok, és úgy éreztem, nekem kell nógatnom, szólnom, mondanom, csinálnom mások helyett. De ez kimerültséghez vezetett(het). És azt láttam, hogy semmi értelme, foganatja nincs. Ezért feladtam.
Megértettem, hogy vannak határok, amelyek alapján világosság válik, hogy mi az én feladatom, és mi nem!
A könyvben van néhány elgondolkodtató kérdés, ezt a részt szeretném idézni: (23. oldal)

"Manapság ez az egyik legnagyobb nehézség, amivel a keresztények küzdenek. Sok őszinte és jó szándékú hívő nem lát tisztán abban a kérdésben, hogy mikor és hogyan szükséges határokat szabni. Amikor saját határaik hiányával szembesülnek, a következő kérdéseket teszik fel:
  • Kijelölhetem-e a határaimat úgy, hogy közben szeretetteljes maradok?
  • Melyek a jogos és az indokolt határok?
  • Mit tegyek, ha mások felháborodnak vagy megsértődnek a határaim miatt?
  • Hogyan viszonyuljak azokhoz, akik igényt tartanak az időmre, szeretetemre, energiámra, pénzemre?
  • Miért érzek  bűntudatot vagy miért félek, amikor megpróbálok határokat szabni?
  • Hogyan egyeztethetők össze a határok az önátadással?
  • Nem önző dolog határokat szabni?
A fenti kérdésekre adott bibliai válaszok félreértése téves felfogáshoz vezetett a határokkal kapcsolatban. Ezenfelül számos klinikai pszichológiai tünet, mint például a depresszió, a szorongásos és táplálkozási zavarok, a függőségek, indulatkezelési és bűntudati problémák, a szégyen, a pánikbetegség, a házassági és kapcsolati küzdelmek - mind-mind a határtartás hiányával összefüggő konfliktusokban gyökereznek."

Ti küzdötök, vagy küzdöttetek ilyesmivel?

Én még néha-néha észreveszem a jeleket, de nagyon dolgozom rajta.