2011. május 23., hétfő

Születésnap

Egy kis hangulatjelentés a tegnapi napról. Édes kisfiam elérte 1. évfordulóját, és megünnepeltük, amúgy egyszerűen. Összejött a család, mama tortát sütött, játszottak és ilyesmi.
Jól elfáradt mindenki, és nem is kellett altatni a társaságot :)

A TORTA
JULIKA MAMÁVAL
APÁVAL REPÜLŐGÉPET SZERELTEK

A "MADARAS", AZ A KÁNYA CSALÁD APRAJA-NAGYJA :)

ÁGI MAMA TORTÁJA

FŰNYÍRÓVAL

AZ ÉN ÉDES KISLÁNYOM :)




Apukám nem szereti a tejet, én nem szeretem a sört! Mégis jóban vagyunk!

2011. május 16., hétfő

Szervezett család

Mostanában sokat gondolkodom a gyermeknevelés helyességéről, hogy mit és hogyan tegyen az embernek leánya... Mert néha eléggé elbizonytalanodom. Hogy milyen példát is mutatok a gyerekeimnek. Hogy minden, amit teszek, csinálok, ahogy reagálok, viselkedem az rányomja pecsétjét az értelmükre. Egy időben azt vettem észre, hogy nagyon türelmetlen voltam, és nagyon rosszul reagáltam le dolgokat. (Erről írtam már.) De hiszek abban is, hogy mindenből van kiút, lehet változni, sőt KELL változni! 
ÉG
FÖLD
Sokan sokszor azt mondják és mondták nekem, hogy túl szigorú vagyok a gyerekeimhez. Aztán valaki meg azt mondta, hogy Nimróddal engedékenyebb vagyok. Megint más valaki azt mondja, ó, Zsófi ilyenkor már sokkal több mindent tudott... Ilyenkor persze kedvesen mosolygok, mert már nagyon unom, hogy mindig mindenki mindent jobban tud, ami az én családomban, az én gyerekeimben megy végbe, történik a családdal. Az elején még próbáltam elmagyarázni, hogy két különböző típusú, természetű, nemű gyerekről van szó, akinek más a fontos, akinek más a szeretetnyelve. (Itt említeném meg újra a GYEREKEKRE HANGOLVA című könyvet.) Nem lehet két gyereket ugyanúgy nevelni. De még azonos neműeket. Persze mások mindig jobban értenek más gyermekének a neveléséhez. Néha én is így vagyok a máséval. :)

 Ugyanakkor én hiszek a szigorúságban. Határral és mértékkel. A családom bizonyos tagjai azt mondják, hogy szigorú vagyok. Én azt mondom, nem eléggé. Vannak bizonyos dolgok, amiket szerintem meg kell tanulnia és amit tudnia kell egy gyermeknek. Eléggé nehéz harcok ezek, vagy harcok voltak, de muszáj. Még akkor is, ha azt vallom, hogy a gyerekeket azért kaptuk elsősorban, hogy a MI jellemünket fejlesszék elsősorban. 
Persze nehéz jól szigorúnak lenni. Hiszen látják milyen az arckifejezésünk, milyen a hanghordozásunk, megemeljük-e a hangunkat stb. És azt utánozzák is. Azt, ahogy viselkedünk. Ha az ember ingerlékeny, mogorva, indulatos és dühös, akkor nem mindig hiszik el a gyerekek, hogy nagyon szeretjük őket. Én mindig azt próbálom közölni vele (amit nagyon nehéz, ha néha felhúz bizonyos dolgaival), hogy őt nagyon szeretem. Azt nem szeretem, amit csinál. A hisztit, az engedetlenséget, azt, hogy nem hallja meg, amit kérek (pl. pakoljon el, vegye fel a cipőjét) stb.
Azt gondolom, hogy Istennek fontos, hogy egy család jól szervezett legyen. Az én családom sajnos nem ilyen. Tudom, hogy ez nagy részben rajtam múlik. Mégis egy anya az összetartó erő, a szervező szeretet. Sajnos én eléggé szétszórt és feledékeny vagyok. Csak egy példa: Kedves Szabina barátnőm, akinek nagyon szeretem a blogját olvasgatni, de most kicsit leállt és le is fog sajnos pénteken írt egy sms-t nekem, hogy megszületett második kisfia. Akkor, abban a pillanatban nagyon örültem neki, aztán teljesen törlődött minden. Vasárnap reggel - amikor Zsófia napot ünnepeltünk (amiről fotózni elfelejtettünk :)) eszembe jutott, hogy mintha írt volna nekem üzenetet. És ahogy kigondoltam ezt, már hívott is. Szóval, innen gratulálok neki, és nagyon örülök a második fiának!
Hogy milyen családot szeretnék? Képpel érzékeltetve:
Nem ilyet. Ez az a család, ami egy rémálom. Szerintem. Nagy Őm nagyon bírja ezt a sorozatot, én kevésbé. Sok aktualitást elmond, néhány dolgot átgondoltat, de alapvetően idegesítőek, unintelligensek, buták, és még sorolhatnám. De nem szeretném megbántani a Simpson rajongókat. Ez csak az én véleményem.
 
 Kicsit ilyet inkább, ha lehetne. Átgondoltat, szervezettet, tervkészítőt.
Én most ezzel küzdök, erre vágyom, ezt szeretném megvalósítani az életemben. Nem lesz könnyű. Azt gondolom, hogy a világnak jól szervezett családokra, és jól nevelt családokra lenne szüksége. Olyanokra, akik szeretik Istent, akik engedelmeskednek neki, aki elfogadja az ő útját, törvényét, aki nem lázad fel ellene, ha nehézség éri, ahol Krisztus napi vendég. Úgy szeretnék ilyen fegyelmezett, ilyen szervezett családot! 
Az van Isten igéjében, hogy "Akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek." (1Sám 2:30.)" Erre vágyom.
Bárcsak...

2011. május 11., szerda

Anyák napján

Nimróddal a Gyermekosztály ügyeletén és a Fül-Orr-Gégészeten kötöttünk ki. Be van gyulladva a füle, és magas láza volt, és nyűgös volt, és mindenkit nehezen viselt el, és egyébként is csak az anya ölében volt biztonságban. Itt éppen a láztól kimerülten alszik.

Zsófival pedig az oviban ünnepeltünk. Arra készültem, hogy majd milyen nagyon sokat fogok sírni, mert azért egy anyák napja igen megható, de az én kicsi lányom gondoskodott arról, hogy inkább jót mulassak és jókat nevessek. Nagyon édes és cuki volt.
 

2011. május 9., hétfő

Jóságosnak lenni!

Pár napja igen kiborultam itthon. Az okát most nem részletezném, a lényeg az, hogy kiborultam, és igen meglepődött mindenki a viselkedésemen. A gyerekek is, de hogyha őszinte szeretnék lenni, akkor én magam is.  Sokszor írtam már, és aki ismer, tudja, hogy nem vagyok az a kiborulós fajta. Temperamentumos vagyok, meg kicsit zajos, néha sokat beszélek, esetleg fárasztó vagyok, de kiborulni... Ahhoz már valakinek nagyon soknak kell lenni. Most ez a valaki én voltam.
Persze szégyelltem is magam rendesen, hiszen mit is láttak a gyerekek? Anya morog, dühöng, csapkod, indulatos... Nem, nem vagyok tökéletes szülő. Mint olyan, nem létezik. Tanulni kell. Ezért akkor nem, de utána, amikor magamhoz öleltem az én drágáimat, és megpuszilgattam őket, eszembe jutott az Efézusi ige: "Legyetek pedig egymáshoz jóságosak..." (Ef 4:32). Mindig. Nagyon oda kell figyelni mit mikor teszünk, mondunk, mire figyelünk. Azt értettem meg, hogy fáradtsággal jár, ha figyelmes, ha előzékeny vagyok, mert sokszor előtör és előjön az ÉN, amit pedig szeretnénk letenni. Én azt tapasztaltam, hogy ha ezekre odafigyelünk, akkor az emberi természetünk felett is győzedelmeskedni fog.  Annyira el szoktuk felejteni az udvariasságot, az előzékenységet. A házastársunkkal vagy a gyerekeinkkel szemben. 
Olyan sokszor mondjuk el a gyerekeinknek, hogy hogyan viselkedjenek, mit tegyenek, hova lépjenek, mit nézhetnek, mit ehetnek meg stb. magunkról meg olyan gyakran elfelejtkezünk. Pedig nekünk kell kezdeni! Ha azt szeretnénk, hogy a gyerekeink is kedvesek, szerető szívűek legyenek, akkor meg kell mutatnunk milyen az. Kedvesen kell beszélnünk egymással, nem szabad megemelni a hangunkat. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy beszóljunk a másiknak, hogy elkeseredett szavakat mondjunk ki! Nem mindig könnyű ez, én tudom. De olyan jó lenne ilyennek lenni.
Látom a gyermekeimen, hogy milyen fontos nekik, hogy anyának és apának milyen a kapcsolata. Amikor apa megjön és odabújik hozzám, nekik is fontossá válik az, hogy apa ölébe menjenek, vagy két kör futás után azt mondja a beszélni tudó: "Szeretlek, anya!" Olyan jó látni, amikor mosolygósak, amikor vidámak, amikor nevetnek. Amikor jó formában van az ember, akkor szelíd és csendes tud lenni, akkor a gyermek is olyan. Amint kicsit rosszabb napunk van, akkor neki is az lesz. Na ez az, amit szerintem nem engedhetünk meg magunknak! A rosszabb napokat! Ha én is hisztis vagyok, mit várok a gyerekemtől? De ha udvariasan, kedvesen kérek tőle bármit, akkor sokkal könnyebb dolgom van. Jó, lehet akkor is elmondom 120x azt, hogy Gyere enni! Vedd fel a cipődet! Ne firkáld a falat! stb. , viszont ettől leszek én is erősebb. A türelmem így alakul. 
Isten de sokszor mondott már nekünk is el valamit nem 120x, hanem 1200x, és mégsem hallottuk meg. Nem mindig akartuk, mint a mi gyerekeink. Néha tényleg nem hallottuk, mert belemerültünk valami másba. Pedig szólt. Halk és szelíd hangján. Ezért most újra iskolába járok. A türelem iskolájába. Nem könnyű tantárgyak vannak, és lehet, hogy néhányszor rossz jegyet hozok haza, esetleg meg is bukhatok, de az a jó az iskolában, hogy lehet éveket ismételni. Nem szégyen. Mert tanulni mindig érdemes és értékes. A javunkra válik! Nekünk!
Ha lesz önuralmam, türelmem, ha jobban tudok majd figyelni rájuk, és nem pusztán beszélni tudok csak, akkor lesz a legnagyobb élményem a világon. Édenné alakulhat az otthonom!
Nagyon szeretném ezt megtanulni. Hogy kedvesen szóljak a gyermekeimhez, hogy sokat dicsérjem őket, hogy vonzza őket az az Isten, akit én szeretek, mert így nem mindig fogja és nem is vágyik Isten közelségére. Szeretném, ha boldogok lennének. Boldogabbak, mint én, pedig én tényleg boldog vagyok. (Most ennek filozofikus hátterébe nem mennék be.) Varázslatot szeretnék a családomnak. A szónak a nemes értelmében. Nem elvarázsolni szeretném őket, hogy csak néhány órára éljék át az élményt, hanem azt szeretném, hogy örökké magukénak érezzék az egész mindenséget. Édenné alakítani az otthon, ahol igazi vendégek, angyalok jönnek vendégségbe! 

2011. május 4., szerda

Az Abilityben jártunk

Rengeteg mesélnivalóm van. Éppen ezért, lehet, hogy kicsit hosszabb leszek a szokásosnál :)
Képzeljétek el, hogy én is úgy jártam, mint szegény Maimóni, hogy hétfőn szembesültem azzal, hogy a héten dolgozat-leadási határidő van. Én olyan jól elvoltam, azzal a teljes meggyőződéssel, hogy június közepe a határidő, hogy csak na. Aztán felvilágosítottak. Az egyik dolgozatomat már tavaly megírtam - halasztottam Nimród születése miatt, így csak néhány vizsgám van hátra.
És akkor gondoltam egy merészet. Felhívtam ez én édes drága nagy Őmet, és megkérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve velünk eljönni Budapestre? A kérdés persze költői, hiszen ha megyünk neki kell vezetni. Én nem vagyok hajlandó Pesten! 
És hát milyen egy jó férj? Persze! Hősiesen kivett egy nap szabadságot, és elmentünk. Két helyre. 
Az Ability Parkba (amiről dolgozatot kellett írnom), és ha már ott voltunk az Állatkertbe. Nagyon gyerekkoromban voltam ott utoljára, és már egy ideje gondoltam rá.

Először is egy izgalmas utazásunk volt. Ügyes dolog a GPS, még nekem is tetszik :), aki nem tudok tájékozódni és bárhol, bármikor, bármilyen körülmény között eltévedek. Gondoljátok el, én navigáltam! Mondom én, hogy a nagy Őm egy hős!
Be is mondta, hogy megvan a cél, csak nem találtuk. Úgyhogy keringtünk még néhány felesleges kilométert, mert alapvetően jó helyre érkeztünk, csak mivel új helyre költöztek, nehezebb volt megtalálni. Amikor már nem én navigáltam, ez sikerült is :)))

Egy kis hangulat-jelentés az Abilityből:

Amikor megérkeztünk, akkor egy kedves fiatalember fogadott, aki azt kérdezte, hogy csempét szeretnénk-e vásárolni, mert akkor nem jó helyen vagyunk. Mondtuk, hogy hozzájuk jöttünk. Igen érdekes élmény volt, nagyon kellett figyelni rájuk. Tényleg minden érzékszervünkkel.

Mivel éppen 2 iskoláscsoport is volt ott, nagy volt a tömeg. Kaptunk egy kísérőt, aki mindig elvitt minket egy-egy állomásra, ahol még nem jártunk. Sajnos menetlevelet nem kaptunk, mert elfogyott, mire odaértünk, de azért így is pompásan éreztük magunkat.Az első hely, ahová elmentünk, egy jelbeszéd-tanuló hely volt. Egy nagyon helyes és szimpatikus fiatalember ült ott, aki megtanított néhány állatnevet elmutogatni, amit aztán újra elmutogattunk. Zsófi leginkább azt élvezte, hogy a kis, állatos kártyákat pakolgatta.

Aztán bementünk a sötét szobába. Kaptunk egy fehér botot, és mindenféle feladatot kellett bent megoldani, amit bevallom, nem sikerült. Amúgy is elég ügyetlen típus vagyok, de így meg olyan tehetetlennek éreztem magam. Volt egy feladat, ahol ki kellett tapogatni egy asztalon álló anyagokból két hasonlót. Hát azt hiszitek, sikerült? Nem! Sőt, le is ejtettem. Mondták a kísérőim, ne aggódjak, és ők pillanatok alatt megtalálták. Nem is tudom, így olyan tehetetlennek éreztem magam. Itt vagyok, látok, és közben meg nem látok.

Két csoportba mentünk be. Először én mentem be Zsófival, aztán apa Zsófival :), aki el is tűnt a sötét szobában. Sajnos szeret ilyesmit csinálni. Egyszer csak eltűnik, aztán lehet keresni. Saját elképzelései vannak az életről és a felfedeznivalókról. 
Nos, amíg apa tisztába tette Nimródot, addig én kipróbáltam ezt az ujj-labirintust. A középső piros kis jelzéstől a durva (sötétebb) felületen el kellett jutni a bal sarokban lévő piros jelzésig bekötött szemmel. Nem igazán volt könnyű feladat. Sőt!


Ennél az asztalnál a hallásunkat és a szaglásunkat próbálhattuk ki. Mindenféle illatot kellett szagolnunk, ami ment is, mert jó a szaglásom. De a hallásom... Nagy Őm mindig azon mosolyog, hogy szerinte nem hallok jól. Nem vagyok süket, nincs semmi baj a fülemmel, de néha tényleg nem hallok meg dolgokat. Ez inkább azért lehet, mert nem figyelek teljes mértékben az emberekre. Pedig nagyon próbálkozom.
Szaglás-és hallás
Ezután jött a Braille-írás. Mindenki megkapta a családban a nevét, és hozzá kaptunk egy Braille-abc-t is. Nagyon tetszett az a közvetlenség, az a vidámság, ami őket jellemezte. 

Braille írás
Zsófi is és én is az Ajtók termét élveztük a legjobban. Zsófi itt pakolhatott, rakodhatott, játszhatott, nagyon jó volt! Itt pörgetni kellett, és amelyik színt kipörgettük, azt a "butellát" kellett megszagolni, hogy milyen illatot is érzünk.
Ajtók terme bejárata
És aztán jöttek a mindenféle feladatok. Zsófi nagyon lelkesen forgatott, keresett, mért, rakosgatott. Nagyon élvezte, és nagyon tetszett neki.
Pillangót kerestünk
Képeket forgattunk
A titkos kódot beütve az ajtó kinyílt
Aztán eljutottunk boltba is. Ez a kedves lány, aki nagyon vidám volt, feladatot adott nekünk, miszerint ki kellett találni, hogy mi alapján pakolgatja a zöldségeket és gyümölcsöket. Én persze nem jöttem rá. A logikai feladatok (ami mint kiderült nem is logikai!) nem az erősségeim. De azért jó volt. Zsófi itt is nagyon lelkesen kérte a gyümölcsöket és zöldségeket.

ABC-ben is jártunk
Sok minden mást is kipróbáltunk még. Az egyetlen dolog, amit nem mertem kipróbálni, az a kerekes-székezés volt. Pedig lehetett. Oktatták is a használatát, és voltak segítők, akik segítettek is a közlekedésben, de ezt nem mertem. Általában azért - még akkor is, ha nem vagyok túl ügyes valamiben - is mindent kipróbálok, de ezt nem mertem. De tervezem, hogy egyszer visszamegyünk, és akkor kipróbálom.

Nagyon nagy élmény volt. Én ajánlom mindenkinek. Higgyétek el, hogy ezután kicsit tényleg másképp látjuk azokat a társainkat, akik valamiben hátrányt szenvednek. 
Én nagyon hálás vagyok, hogy láthattam ezt a helyet és beszélgethettem ezekkel az emberekkel. Sokat tapasztaltam és kaptam tőlük.

Zsófi pedig így érezte magát:

2011. május 2., hétfő

Mamák napja

Úgy vagyok én is kicsit ezzel az anyák napjával, mint ahogy Kamilla is leírta. Mindenféle vegyes érzés van bennem. Nem annyira szeretem az ilyen 1-2 napos ünnepeket, de ugyanakkor legalább ilyenkor eszébe jut (!) az embernek, embereknek az édesanyjuk, a nagymamájuk.

Nálunk általában az anyák napja mamák napja. Persze, szeretek anyuka lenni, meg örülök is neki, de úgy vagyok ezzel, ahogy a nőnappal, hogy nemcsak ennyit jelent. Én nagyon boldog vagyok, amikor a kislányom odabújik hozzám, és azt mondja: "Anya, szeretlek." És amikor ezt mondja, ezt is érzi. Amikor nézeteltérésünk van, akkor nem mondja ezt. Persze én tudom, hogy akkor is szeret. Én is szeretem, amikor éppen rosszul viselkedik.
De a nagymamáknak mindig készítünk valami különleges ajándékot. Egyik mamának (aki itt él a közelben) egy pillangós dobozt készítettünk, vittünk orgonát (mert én igazából ezt a virágot tartom anyák napi virágnak), és pogácsát készítettem, amiből szívecskéket szaggattunk ki Zsófival, amit később megettek apával. Ugyanis édes kislányom apának osztogatta a szíveit :)
Az én anyukámnak pedig rajzoltunk színeztünk és feladtuk postán. Remélem, hogy ma megkapja, és nem lesz szomorú, hogy nem voltunk ott személyesen.

Persze azért az én édes nagy Őm rám is gondolt, szép tulipánokat kaptam tőle, ugyanis ez a kedvenc virágom, és amikor csak lehet ezt vesz nekem. :)

De nálunk ez a hétvége még mindig a betegségről, a lázról, a lázcsillapításról szólt. Zsófi nagyon elkapott valami vírust. Egész hétvégén maga alatt volt, magas lázzal. Az én pörgős kislányom, aki csupa élet, vonszolta magát. Képzeljétek el, hogy még a Nimród babakocsijába is belefeküdt és el is aludt benne.
Vasárnap egész éjszaka vizes ruháztuk, hogy a 39 fokos lázát lehúzzuk. Reggelre lement, és visszakaptam az én édes kislányomat, akivel azóta nem lehet bírni. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy muszáj, hogy orvos lássa. Ügyeletre mentünk. De nem ám ide Mórra! Itt nincs gyermekügyelet. Egy ekkora nagyvárosban nincs, és ez nagyon felháborít. Az itteni gyerekorvosok kijárták a régi jegyzőnél, hogy ne kelljen ügyelniük. Most mondjátok meg, milyen dolog ez?
Van ügyelet a kórházban. Igen, elmehetünk, és megnézi egy felnőtteket gyógyító orvos. Nincs velük bajom, de ha egy gyerek beteg, akkor gyerekorvos lássa. Ezért mi úgy döntöttünk, hogy Fehérvárra megyünk. És jól tettük. Egy nagyon kedves doktorbácsi volt ott, aki kedvesen bánt Zsófival, és Zsófi, aki egyébként folyamatosan pörög és mindig van mondanivalója, de aki egyébként bújós lány, nagyon szófogadó volt. Büszke is voltam rá. Ahogy akkor is, amikor egész éjszaka vizes ruháztam.

Vasárnap délutánra már igen jól volt. Ma reggelre nincs láza, csak egy kis hőemelkedése, amiért nagyon hálás vagyok a jó Istennek.
A változatosság kedvéért Nimród folytatta. Remélem, azért semmi komoly...
Egyébként ő mostanában olyan vicces dolgokat csinál. Mint például ez:
És a legvégére gondoltam megosztok veletek egy aranyos képet róluk. Éppen mesét néztek, és annyira édesek és aranyosak voltak. Itt látszik, hogy Zsófinak mennyire keresztbe állnak a szemei.
És egy könyv, amit nem olyan régen fejeztem be. Szeretem az életrajzi könyveket. Izgalmas volt, olvasmányos, és nagyon élethű. Tetszett.