2012. február 28., kedd

39

nemcsak a korom, hanem a lázam is. Nagyon elkapott ez a fránya influenza.
Ma felhívtam anyósomat, hogy vigyázzon már a gyerekekre, mert el szeretnék menni orvoshoz. Végszükség esetben megyek csak el. Nem azért, mert nem bízom meg bennük, hanem mert mikor egy kicsit lebetegszem, néhány nap múlva jól vagyok. De ez most húzós volt.
Annak rendje és módja szerint bementem, de az orvos nem volt ott. Síelni van a gyerekeivel.
Ez az én formám :)
Nem hibáztatom, hiszen az orvos is ember, nem célom ebben a posztban "megszólni" az orvosokat, hiszen honnan tudhatná egy doktor, hogy én ma éppen lebetegszem. Igaz?

Mindenesetre hazajöttem, és béke és csend honolt.
Benyakaltam több liter teát, és megnéztem néhány részt egy kedvenc sorozatomból.

De a legjobb a mában A NAGY ŐM.
Miután hazajött a bányából, melegített nekem levest, elkészítette a gyógyszeremet, sürgött-forgott körülöttem. Ha nem lenne ilyen lázam, még élvezem is volna. Máskor is megteszi. Sokat kiszolgál, igyekszik a kedvemben járni, a kedvemet keresni. Aztán vizes ruhát kaptam, én pedig elaludtam. Ott volt mellettem, simogatta a hátamat.
Szóval, tudom, hogy sok mindenkinek a férje pályázik az ÉV FÉRJE DÍJRA, de az enyém nálam mindig megnyeri. Minden egyes nap, minden egyes órában.


Szívem egyetlen királya, és hercegnője

Ő pedig a szívem hercege.

2012. február 16., csütörtök

Egy értékes egyke nap

Ma olyan igazi egyke napom volt.
Reggel elrobogtunk Zsófival az oviba, közben a város központban találkoztam anyósommal, aki stafétabot-szerűen vette át Nimródot, hogy ma el tudjak menni Sörédre (igen, van ilyen település, bár én viccesen - hú de vicces - Borádnak hívom). Szóval meglátogattam Szilvit, akiről már írtam, hogy olyan sok mindent kaptunk tőlük.
Söréd a 81-es út mentén helyezkedik el, és a buszmegállóból átjutni a másik oldalra is életveszélyes. De átjutottam :) Viszont akkora szél volt, hogy igencsak meg kellett kapaszkodnom. A buszmegállóban csak úgy fütyült a szél, és alig bírtam haladni. Régen buszoztam már, és most jól esett.
Milyen jó, hogy Nimródot nem vittem, mert nem is tudtam volna vele haladni.
Kicsit beszélgettünk, olyan lányos, asszonyos dolgokról. Persze hamarosan (reméljük) megyünk hozzájuk, de jó volt gyerekek és férjek nélkül kicsit beszélgetni. Jól is esik ez az embernek néha. Legközelebbi egyke napomon elmegyek egy cukrászdába és eszem egy krémest. Eme napnak az időpontja ismeretlen előttem, de tervezni jó :)

Szóval hazafele teszteltem a Volán járatot, és meg kell mondjam, pontosan érkezett. Én persze addigra összefagytam a buszmegállóban, ahova kicsit Michael Jackson-os előredőlésben érkeztem. Minden tagom átfagyott, de mikor hazaértem folytattam az egyke napomat azzal, hogy vettem egy forró fürdőt. Már csak a kiengedés miatt is :)

Aztán elmentem Zsófiért az oviba. Apa Nimródért ment el a mamához, aki hozzánk 3 km-re lakik. Persze elkerültük egymást.

A család apró tagjai viszonylag gyorsan elmentek aludni, és apuka is, mert benne szegénykémben lappang valami. Így a mai napom megint az egykeséggel folytatódott.
Leültem, és megnéztem egy filmet, amit egyszer már elkezdtem megnézni, amikor Katus ajánlotta. De akkor elmaradt. Most pótoltam.


Érdekes film volt. Tényleg nagy kérdés a MI lett volna, ha... az életünkben.
Nem igazán szeretném kielemezgetni, érdemes megnézni, és elgondolkodni önmagunkról (nem csak azt látva, hogy megtért valaki, ez milyen csoda klassz).
Persze nekem vicces volt az a helyzet, hogy Kevin Sorbot ebben a szerepben láttam, mert ugye az én korosztályom mint Herculest ismeri, és ez merőben más stílus, a vallásról nem is beszélve :))
De tényleg olyan jó, hogy Isten mindig ad egy új lehetőséget.
Olyan jó, hogy így és ennyit küzd értünk. SZERETEM.

2012. február 13., hétfő

Rend és barátok

Tegnap nekiálltunk nagytakarítani, lomolni, átalakítani.
Az emeletes ágyat szétszedtünk, most már van két földszintes ágyunk. Úgy mutatnék fotókat, de még mindig géphiányban szenvedek. Nagy Őm telefonja alkalmas erre, de mivel nincs itthon sem ő, sem a telefonja jelen esetben nem tudom megoldani ezt a problémát.
A telegraffitizett falat - mert hogy kisfiam mániája, hogy szerez valahonnan egy ceruzát és összefirkálja a falat - kidíszítettem cicákkal, mert cicamániás a kisfiam. A második szó volt, amit kimondott. Az első az anya volt, de ez nála teljesen érthető :)

kép innen
Összeszedtem egy halom gyerekholmit, és felhívtam egy kedves ismerősömet, hogy néhány dologtól megszabadulnék, elfogadja-e.
Tudjátok, én magam is nagyon hálás voltam a barátainknak - itt szeretném őket megemlíteni név szerint Végh Szilvia és Sasvári Dalma - akiktől rengeteg ruhát kaptunk. Mindkettőjüknek úgy született a gyermekük, ahogy nekünk. Először a lány, aztán a fiú. És megkaptuk tőlük a ruhákat, és mindenféle fontos és hasznos dolgot.
Igen, Dalma nevét onnan ismerhetitek, hogy a tavalyi nyári anyagomba, a Lélek gyümölcseibe ő rajzolt az apukájával. Most is rajzol az apukája, amiért nagyon hálás vagyok :) Majd meglátjátok, milyen jó anyag lesz az is! Remélem :)

Szilvi pedig... Velük valahogy közösen ünneplünk. Már csak így emlegetjük ezt az egészet.
Amikor én megismertem nagy Őmet, a férje, Gyuri is ott volt abban a Bibliatáborban. És úgy alakult, hogy egy asztalnál ültünk. Gyurinak akkor született kislánya, úgyhogy ő pár napot volt csak ott. De a mi megismerkedésünk és az ő kislányuk születése nagyjából egybe esett, így ez az első közös ünnepünk. 2003.
Aztán jött 2005., amikor nekünk az esküvőnk volt, nekik pedig megszületett a kisfiuk. Ez pedig a második közös élményünk.
Nagyon szeretem ezt a családot, annyira kedvesek. Szilvi pedig... Igazi ajándékozó lelkületű... Ez az ő szeretetnyelve. És mindig valami nagyon finomsággal vár, amikor megyünk. Sajnos ritkán tudunk találkozni, mert mindig történik valami, valamelyik családban program van, vagy a gyerekek betegek, esetleg közbejön valami, de nagyon igyekszünk, hogy meglátogassuk őket. Remélem, hamarosan.
Zsófia lányom már mondta: "Anya, szeretnék elmenni Lenihez meg Lolihoz." (Ugyanis még hadilábon állunk az R hangzóval.)

Úgyhogy most kicsit jobban érzem magam, visszatérve a kis kerülő előtti gondolatra. Bár, a gyerekeimet ismerve az a rend nem sokáig lesz úgy, ahogy tegnap hagytuk. Már most is a szobájukban játszanak. Ajaj...

2012. február 5., vasárnap

Tél van

Itt a hó. De jó! Nagyon szeretem a telet. A hideget is nagyon szeretem. Igaz, ilyenkor jobban kell fűteni, de olyan jó, ahogy érzi az ember a meleget a szobában, és közben nézi a havat.
Ma megint édes kettesben vagyunk a kisfiammal. Apuka dolgozik, Zsófi a mamánál aludt. Unokatestvérezik :)
Tegnap elbuszoztunk  a mamához. Nagyon élvezték. Olyan érdekes ez, amikor az ember autóhoz van szokva. De most gondoltuk, kipróbáljuk ezt. A gyerekek nagyon élvezték. Ugyan elég hideg volt és fújt a szél, de jó volt.

A mamánál aztán valami különleges dolog történt. Ezzel a párbeszéddel: (a szereplői mi vagyunk)
- Hol vagytok? - kérdezte Anya a gyermekeit, mert nem voltak szem előtt.
- Itt vagyunk a tükör előtt. - válaszolta Zsófi.
- És mit csináltok? - kérdeztem.
- Fodrászosdit játszunk, levágom Nimród haját. - jött a válasz.
Anya megrémülve: - De nincs nálad olló, igaz?
- Nem, nincs. - jött a megnyugtató válasz.
Megnyugvás. Ugyanis a szabály itthon az, hogy Zsófinak lehet ollózni, de mivel csak elkérésre működik, és vágás után visszaadásra, nyugodt voltam. Hát...

Egy idő után kiderült, hogy tényleg fodrászosat játszottak. Zsófi talált a mama titkos kincsei között egy ollót, és ténylegesen levágta Nimród haját. Aki nagyon türelmesen állt, és viselte a hajvágást. Szóvá se tette, hanem élvezte a helyzetet. Úgyhogy a kisfiamnak egy-két helyen tüsi haja lett.
(Ez persze nem jelenti, hogy vesztett volna vonzerejéből :) )

Hazafelé gyalog jöttünk. Kb. 3 km-re laknak anyósomék, és hullott a hó, sétáltunk egyet.

És a sok hó valami csodálatos látvány számomra. Én nagyon szeretem. Sajnos saját képeket nem tudok feltenni, mert még mindig nem működik a fényképezőgépünk, de néhány szép képet gondoltam, megosztok Veletek. Ezeknek nagyon tetszik a hangulata.

    

2012. február 2., csütörtök

Mindennapjaink

Beteg a csipet-csapat. Erősen köhögnek és orrfolyással küzdünk.
Én nagyon szeretem, amikor együtt itthon vannak, mert olyan édesek együtt. Ha Zsófi nincs itthon, hanem oviban, akkor Nimród nagyon fárasztó. Állandóan unatkozik, és nem tudja lekötni magát. Zsófinak olyan jó a fantáziája, és olyan ötletes dolgokat kitalál. Olykor-olykor összebújnak, és úgy szeretik egymást.
Itt éppen indiánosat játszottunk :)
Itt pedig táncoltak. Fejlesztjük a ritmusérzéküket, ha már nekünk nincs sok :)
Ugye, édesek? Jó, megértelek Benneteket, én is elfogult vagyok. :)
Közben Zsófival is sokat tanulunk itthon. Sajnos nem jó a fényképezőgépem, így nem tudok új képekkel szolgálni. Készítettünk egy 3D-s képet Jézus és a tenger lecsendesítéséről, ezt nagyon élvezte Zsófi. (Amint lesz gép lefotózom.) Aztán pedig ismerkedtünk a számokkal. Kapott karácsonyra számos kockákat. Egy papírra leírtam a számokat, meg lepöttyöztem mellé ugyanannyit, és meg kellett keresnie a hozzá illő számokat. Nem ismeri még a számokat Zsófi, de legalább a "hasonlóságot, hasonlít, ugyanolyan" kifejezéseket megtanuljuk. Aztán megkerestük a kockákról az ugyanannyi pillangót, majmot, csillagot stb. Nagyon élvezte, és én is.
Mostanában ritmust is tapsolunk. Bár nem vagyok egy nagy zenei tálentum, azért csináljuk, mert ez később jót fog tenni a szótagolás miatt is és remélem a helyesírás miatt is :)
A betűket nagyon szereti, és fel is ismer párat. Az oviban azt mondták, hogy ne tanítsuk a gyerekeknek a betűket, mert később gondot fog okozni. De ezzel meg úgy vagyok, hogy nem fogom azt mondani a gyerekemnek, amikor megkérdezi, hogy "Ez milyen betű?" , hogy "Bocs, nem mondom meg, mert az óvónéni azt mondta ne tegyem!" Hát persze, hogy megmondom. Sőt, mostanában azokat a betűket, amiket ismer, gyurmából kirakjuk, formáljuk, alakítjuk.