Vonatozás egy héten belül kétszer

Régebben nagyon szerettem vonatozni. 

Fiatal koromban sokat utaztam táborokba, barátokhoz, és volt egy hangulata és fílingje az egésznek. Nem? Ti emlékeztek? 

Mostanában sokat használjuk a vonatot. 

Tudom, hogy az autó kényelmesebb, mert akkor megyünk, amikor akarunk, meg nem vagyunk időhöz kötve, de nekünk, mint nagycsaládnak sokkal jobban megéri a vonat. Nem túlzás, de tényleg harmad annyiba kerül, ha vonattal megyünk haza a szüleimhez, mintha autóval mennénk. 

Most egy héten belül kétszer is elutaztunk a szüleimhez. Egyik hétvégén elvittük a gyerekeket, a másik hétvégén pedig hazahoztuk. 

Igazán különleges kalandokban volt részünk.

Én legalábbis nagyon élveztem, de persze volt benne sok méreg is. 

Vonattal utaztunk haza a szüleimhez. Ez azt jelenti, hogy Székesfehérvár- Nyíregyháza útvonalat vettük igénybe. Az IC, amivel hazamentünk (Bp-Kőbánya-Kispest) 10.37-kor indult. Fehérvárról pedig kinéztük a 9.18-as vonatot, ami 10.31-re ért be. Ez azt jelenti, hogy 5 percünk van átszállni, ami elég kevésnek mondható. Főleg, ha az ember 3 gyerekkel és bőröndökkel utazik.
Ezért mi okosan azt találtuk ki, hogy bevonatozunk Székesfehérvárról Pestre egy órával korábbi vonattal, hogy nyugodtan, rohanás nélkül elérjük az IC-t.
Örültünk, de nem sokáig. Mint kiderült, hogy AZZAL A VONATTAL ÉS JEGGYEL, (amihez nem kell helyjegy, hiszen egy szimpla zónázó vagy személyvonat) nem utazhattunk volna, csak a későbbi vonattal, mert nem érvényes rá a jegy. Néztem nagy szemekkel ám. Mert nem értettem. Ugyanaz a vonat, ugyanoda megy... Mondja már meg valaki, hogy akkor most mi van??

A kalauzhölgy nagyon kedves volt és segítőkész. Mondta, hogy már jelezték, hogy ennek így nincs értelme, de nem változtatnak. Azt mondta, ha jön egy ellenőr minket megbüntetnek, mert nem azon a vonaton utazunk ami közvetlenül az IC-hez csatlakozik.
Most sem értem. Nem mindegy, hogy melyik vonatra szállok fel, amire nem kell helyjegy? A MÁV-nak nem mindegy?
 

Azért Kőbánya-Kispesten készítettünk egy családi szelfit, mert az ugye elengedhetetlen, és egy cuki - Ők az én gyerekeim! képet! :) 

Visszafelé, igaz, akkor már csak ketten jöttünk 2 percünk volt az átszállásra, az 1-es vágányról át kellett rohannunk a 8-ra. És ugyanez volt a helyzet. A kalauzhölgy (kevésbé volt empatikus) mondta, hogy a következőre nem lett volna érvényes a jegyünk.
Nem értem. És most hétvégén hamarosan ugyanez lesz. 3 gyerekkel, sérült bokával, bőröndökkel.
De én még hagyján. Mi van az idős nénikkel, akik menni alig bírnak, vagy a babakocsis anyukákkal, ahol cipelni kell a babakocsit a magas lépcsőkön...
Én megyek azzal a vonattal, amivel kell, ha megígéri a MÁV, hogy megvár engem! De tényleg!

A következő héten sokkal okosabbak voltunk, nem is volt gond. Jó volt újra a gyerekekkel találkozni, bár csak 5 napra mentek el, nekem hosszúnak tűnt. 

A hazafelé út jó volt, kivéve azt az apróságot, hogy az IC-n nem működött a légkondi, így 100 fokban ültünk a kocsiban. Mindenki nagyon szenvedett, de hősiesen tűrtük. 

A kalauz ugyan felajánlotta, hogy menjünk át egy másik kocsiba, de mi a biztosítéka annak, hogy nem ülünk le valakinek a helyére, ahonnan aztán fel kell állnunk és továbbmenni? Így csendesen szenvedtünk. A gyerekek hősiesen viselkedtek. De nagyon unták.

Én is, de én mindig megoldom a helyzetet. 

Beszélgetésbe elegyedtem két nénivel és egy etióp fiatalemberrel. Nagyon jó volt, kicsit az angol tudásomat is elő kellett venni, de jó élményeim voltak. 

A poén az volt, hogy az IC még késett is 20 percet, így nem értük el a korábbi csatlakozásunkat, ami miatt még később értünk haza.

De itthon vagyunk, és legközelebb valószínűleg csak augusztusban történik majd ilyesmi velünk.

:)

Jennifer E. Smith: Milyen a boldogság?

Amikor hosszú hónapok után végre kinyitott a könyvtár, a Nagylányommal örömmel és a lelkesedve indultunk, és szó szerint bevettük a Kastélyt. Mert hogy nálunk egy nagyon szép kastélyban van a könyvtár. :)
Ugye, hogy ugye?
Én elhatároztam, hogy csak visszaviszem a könyveket, mert annyi könyvet vásároltam az elmúlt időszakban, ami egyébként kevés, de olvasni nem volt időm (lévén karatén és itthon tanítás), hogy - gondoltam, majd azt folytatom. De persze, hogy nem így lett.
A kihozható, max. 6-tal érkeztem meg, Férj meg jót szórakozott, mert azt mondta, hogy TUDTA! Hát persze, hogy tudta. Én is tudtam, de próbálkoztam. Aztán a következő szórakozása az volt Férjnek, amikor megnézte a könyveket, hogy: "Te, ezek vagy romantikusak vagy bűnügyiek, nyomozósak. Elég szélsőséges, nem?"
Ezen gondolkoztam és rájöttem, hogy én ezt a két műfajt szeretem igazán. Javíthatatlan romantikus énem mindig vágyik a szerelmes kalandra, és a krimi- és rejtélykedvelő énem pedig a nyomozásra, az izgalomra. Nem, valóban nem szoktam kihozni a könyvtárból túl mély és bonyolult könyveket, azon az időszakomon tinédzser koromban túl vagyok. :) Akkor nagyon érdekeltek az okos könyvek, és persze, hogy a korosztályomhoz képest más, mélyebb könyveket olvastam, mert tényleg azok érdekeltek. Ma is nagy Maupassant rajongó vagyok pl. :)

Na, gondoltam, most sokat utazunk, a vonaton nem kell a komoly krimi, kezembe vettem egy vékonynak nem mondható, 440 oldalas könyvet. Ezt.
Elolvastam.
Nem mondom, hogy nagyon magával ragadott, vagy túlságosan lelkes lettem volna. Nekem egy egyszerű és aranyos romantikus könyv volt, semmi túl bonyolítottsággal (lehet, hogy ez hiányzott belőle), ami persze volt benne, mert minden ilyen könyvbe kell, de mégis, nekem egy egyszer olvasandó könyv volt ez.

Történet:

Két ​vadidegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják. Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él. Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De vajon lehet-e egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól? Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.

Aranyos volt, és vonatra éppen alkalmas, de nekem ennyi.  

Persze, a romantikusoknak azért ajánlom.

Life in colors - Rózsaszínes cukiság

Kicsit eltűntem, sok minden történt. Volt benne sérülés, utazás, pakolás, időhiány, de gondoltam, ezek a vidám képek jól jönnek mindig. Nem igaz?

5. Napi 15 perc - Szakácskönyvek

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem a szépen elrendezett könyvek fotóit nézegetni, mondjuk a könyvet mindenképpen, és szeretem a szakácskönyveket is. Ha könyvesboltba megyek, akkor mindig megállok a szakácskönyves részlegnél, és amibe bele lehet lapozni, azokat nagyon szeretem nézegetni. Mindig arra gondoltok: "Meg kellene venni!", de aztán inkább más jellegű könyvek mellett döntök. 

Ráadásul jogosan, mert azokat legalább elolvasom. De a szakácskönyvekkel teljesen más a helyzet. Szeretem őket, és a szépeket gyűjtöm is, pl. a Lidl-ben kaphatóak mind megvannak, még akkor is, ha a legtöbb húsos étel és mivel a magyar konyhánkra az a jellemző, kevés olyan szakácskönyv van, amit megveszek. Persze van pár. Azokat becsben is tartom. 

Már többször elhatároztam, hogy egyszer, ahogy Julie Powell végigfőzte Julia Child szakácskönyvét, úgy keresek egy jó kis vega-szakácskönyvet, és megcsinálom, de még nem volt rá időm, se energiám, ráadásul a családom válogatós (sokszor megkaptam már, hogy az én hibám, mert nem szoktattam rá arra, hogy mindent megegyenek, de vállalom!). Olyan szinten nem működik például a gyümölcs a kisfiamnál, hogy ha csak gyümölcsös tusfürdőt használ, már kipattogzik a bőre tőle. Hihetetlen!

Szóval a terv megvan, egyszer jutok is valamire. Néhányat már ezekből egyébként elkészítettem:

Mindkettőjüket (mármint a szerzőket) személyesen ismerem, sőt, Zakor János, aki egyébként cukrász, az esküvői tortánkat is ő készítette, meg az esküvőnkön is ő főzött :), úgyhogy 100%-osan ismerem az ízlését. És jó. Szeretem, mert egyszerű ételeket használ, nem bonyolítja túl, még az egyszerű, kezdő háziasszonyoknak is megy. :)

Nagy becsben tartom Szoó Judit barátnőm KILÓFALÓ könyveit, hiszen évek óta, tinédzser korunk óta - ó, milyen hosszú idő! - barátok vagyunk. Szerintem ha valaki, ő aztán tényleg hiteles abban, amit csinál. Tudom, hogy milyen utat járt be, mi mindennel küzdött, és nekem ő egy igazi példakép. Nagyon büszke vagyok rá! 

A nagymamámtól örököltem a szakácskönyvét, tudjátok, a régi, klasszikus Horváth Ilona szakácskönyvet, amikor elkezdtem főzni tanulni, sok mindent abból készítettem el. De már darabokban van, szinte rongyosra használva, így pár éve megvettem ezt, a fantasztikusan illusztrált könyvet. Már nézegettem, tervezgettem, hogy miket fogok megcsinálni belőle. Én nagyon szeretem az illusztrált szakácskönyveket. A fotók olyanok, amilyenek, a túl profi fotózásnak nem igazán hiszek, mert nem mindig azt adja vissza, ami a valóságban van. 

Meg persze akit még szeretek, ismerek és ajánlok, Reisinger Magdi, akinek sorsoltam már ki itt régen a könyveit, és a blogján is jó kis receptek vannak, leginkább vegán.

Na, ezek után a kedvcsináló után, persze, hogy az a feladat és a küldetés, hogy a SZAKÁCSKÖNYVEINK KÖZÖTT rendet tegyünk. 

Ráadásul a mai, digitális világban, ahol jobbnál-jobb gasztroblogok vannak és egyszerűbb is keresgélni, nyomon követni már nem annyira működik a szakácskönyv-gyűjtögetés. Bár kíváncsi lennék a véleményetekre.

Én bevallom őszintén, hogy sok szakácskönyvet beszkenneltem, mert majd valamikor!, gondoltam kipróbálom vagy nem baj, ha megvan! :)

Összefoglalva, én tényleg 2-3 receptet használok egy-egy szakácskönyvből, van, amit a netről vadászok le, tehát a legtöbb szakácskönyv feleslegesen foglalja a helyet. Akármilyen kegyetlennek tűnik, de tényleg így van!

Szóval, a folyamat az eddigiekhez hasonló:
1. Hordd egy helyre a szakácskönyveket a lakásból. Igen, ki kell őket venni a polcokról, és le kell takarítani a helyüket. :) Én most új helyet találtam nekik.
2. Válogasd ki, hogy TÉNYLEGESEN melyikre van szükséged. Nekem sok lapokból álló recept meg ilyesmi volt, azt egyrészt lefotóztam a telefonommal, vagy ha volt egy kis ráérős időm, beszkenneltem, mert egyszer biztos meg fogom csinálni őket! :)
3. Amire már nincs szükséged, vagy nem használod, add el vagy add oda valakinek!

Jó dolog ám ez a lomtalanítás. Meg kell az embernek tanulnia, hogy nincs annyi mindenre van szüksége, mint amennyi mindene van!

Rendrakásra és lomtalanításra fel!

Amikor többnek látszik, mint amennyi... :)

Amikor kettesben vagyunk itthon, akkor nem is kérdés, hogy pizza-hegyek vannak nálunk. Én ugyan nem vagyok pizzás, de Férj igen, így sűrűn megcsinálom neki. Mert szeretem. Nem a pizzát, Férjet! :)

Zöldségleves tészta nélkül

A hétvége kalandos utazása után a mai nap arról szólt, hogy mostam, mostam és mostam, pakolgattam kicsit, de nem igazán haladtam a nagyobb projekttel.

Méhg lehet, hogy holnap se lesz időm. Meglátjuk.

Ezért ma egy képet választottam az ebédemről.

Nem igazán vagyok leveses, de a Zöldségleves az egyik olyan leves, amit bármikor meg tudok enni.

Mivel nagyon szeretem a "levesben főtt" zöldségeket, én most így ettem.

Egyébként a családomnak cérnametélt jár hozzá (én is megeszem vele), de most csak így, magában...

Life in colors - Barackszín

Elmélkedés - Vágy a változásra

A vágy, hogy változást hozz az életedben, jó dolog! Én vágyom rá! Mindig jó változni és változtatni bizonyos dolgokon és dolgokban!
A változás nehéz. De jó dolog. A legtöbb időt a változás miatt hangsúlyozzuk az életünkben. Néha viszont nem akarunk változni. Annak érdekében viszont, hogy változtatni tudjunk egy rossz szokásunkon, a gondolkodásmódunkat kell megváltoztatni. Felállni és döntést hozni, hogy tovább megyek, és nem állok meg!


Nekem a változás azt jelenti, hogy jobb anya szeretnék lenni, még jobban szeretnék figyelni a családomra, munkát szeretnék, szeretnék figyelni a történésekre, arra, ami fontos. Túl vagyunk egy tanéven, ami elég sok izgalmat és kreatív feladatmegoldást hozott magával.

Tegnap Nimród elköszönt a tanító nénijeitől, volt egy kis ünnepség, ajándékozás és megható is volt. Mindig nagy kérdés, hogy jól dönt-e az ember, amikor tanítót választ, és én most az mondhatom, hogy a LEGJOBB döntést hoztam. Nagyon hálás vagyok értük, mind emberileg, mind szakmailag. Leginkább az emberi oldalt érzem fontosnak. Nimród rajongott - és most szó szerint értem! - értük és azt mondta, hogy bárcsak vihetné tovább a tanító nénit ötödikbe.  
A változás jó dolog. Sok minden újat kell majd nekik tanulni, más lesz.

De így van ez a mi életünkben is. Az, hogy milyen ember vagy, milyenné válsz, persze, hogy a családodat is befolyásolja,  de egy idő után a te döntéseid határozzák meg ezt.
Én alapvetően nem szeretem a lustaságot, de vannak napok, amikor ezen kapom magam. És mondjuk engedek is laza napokat (nem túl sűrűn), de egy idő után szükséges, mert akkor nehezebb velem, néha kiborulok, és mint tudjuk, ANYA IS CSAK EMBER. 
Még ha nem ezt bizonyítja sok minden, akkor is így van. :) Mondjuk azt, hogy ez közhely, de vállalom!

Nagyon hálás vagyok azért, hogy nem tinédzserként lettem anya (persze ha ez másnak máshogy alakult, az is jó, minden úgy jó, ahogy történt), és nem akkor kellett elkezdenem szervezni az életemet, a dolgaimat, a házamat, a főzést, a rohangálást. Van, akinek ez jól megy. Van olyan általános iskolai osztálytársaim, aki már nagymama, és nekem ez nagyon furcsa... Pedig teljesen normális időszakban vagyunk. Mármint korilag. :)

Most ez az ige jutott az eszembe:

A bölcs asszony építi a maga házát; a bolond pedig önkezével rontja el azt.

(Példabeszédek 14,1)

Azért ez  nagy igazság, nem? 
Mindig minden a mi döntésünk. Rajtunk múlik. 

Én sosem szerettem takarítani, pakolni, rendet rakni, mert nem kérték ezt számon tőlem. Vagyis próbálkoztak, csak nem annyira határozottan, amit már most bánnak. Ezért küzdök ezzel a problémával örökösen, és ezért visszatérő dolog ez az én életemben. 

Tény, ami tény, hogy nehéz ösztönözni valakit a takarításra, ha utálod magát a takarítást, nem?

Tény, hogy vannak olyan emberek, akiknek ez a lételemük. Tisztaságmániásak. Amikor unatkoznak, és az a levezetés, hogy felsúrolja a padlót, vagy ötvenszer megpucolja az ablakot, nyolcvanszor átpakol innen oda, hajtogat, vasal és rakodik. Szerintem ezek az emberek unatkoznak. Nekem vannak ilyen ismerőseim. Nem igazán lehet velük beszélgetni, mert arról beszélnek, hogy milyen fontos dolgot végeztek. Ami igaz, csak szerintem vannak fontosabbak. A Férjem, a gyerekeim, a velük töltött idő. Szerintem minden más ráér és megvár. Ezeknek az embereknek valószínűleg könnyebb és jobban rendben van a házuk. Én, amikor döntést hoztam, magamból és a magam fajtából indultam ki, mert biztos vagyok benne, hogy másoknak is okoz ez küzdelmet. 

Mivel alapvetően szeretem a rendet és a szabályokat, úgy éreztem, hogy át kell szerveznem magam, hogy ne legyek rendetlen és szervezetlen. Ebbe fogtam bele már egy ideje, és remélem, hogy a végére is jutok! :)

A szekrényeim például mindig rendetlenek voltak, most is azok szokszor, mert annyi cuccunk van, hogy nem fértünk el tőle. Sem a könyveimtől, sem a játékoktól, sem a cipőktől, és még sorolhatnám. Éppen ezért üzentem hadat. Önmagamnak.

A háborút és háborúkat gyűlölöm. De mindannyian tudjuk, hogy kereszténynek lenni egy különleges háborút jelent. Fel kell vennünk a harcot a világ legnagyobb hazugjával, csalójával, manipulátorával, gyilkosával. Ez egy háború. És a háborúban csaták vannak, amiket meg kell vívni. Mindegy, hogy a természetemet akarom legyőzni, mindegy, hogy csak rendet akarok a fejemben, a házamban. A cél: a győzelem!

Arra jöttem rá az utóbbi időben, hogy szeretek tenni-venni a házban, a ház körül. Szeretem szépítgetni az otthonomat, és pakolni, rendezkedni. Nem mindig könnyű, mert tényleg lusta az ember alapvetően, és nincs mindig kedve felállni. De szeretem a családomat, a gyerekeimet, a házamat, ahol élek. Akkor meg miért ne legyen rendben? Nekem alapvetően van egy kis önfegyelem-hiányom. És ezen dolgozom a legjobban. 

Az a kérdés, hogy vagyok-e az a bölcs asszony, aki úgy építi a házát, ahogy a fenti ige is írta, vagy pedig bolond asszony vagyok, aki saját kezével rontja el a dolgokat.

Lánynapot tarottunk

A mai meg az utána következő néhány nap sem a rendrakásról fog szólni. Ez a hét programokban, intéznivalókban túlterhelt, ezért nem sok mindenre lesz idő. Közben pedig igen, csak minden más. :)

A szerdánk egy igen eseménydús nap volt, nem is tudom... Annyi minden történt, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Egy ritka nap volt, mert végre kettesben lehettem az én édes, már kamaszodó 12,5 évesemmel, aki bevallom, nem mindig egyszerű eset. De igyekszek a kedvében járni és mint a mai napot is, célirányosan rászánni. A két kisebb a mamánál aludt előző nap, mi meg igazi csavargós napot tartottunk. Mondjuk nagyon el is fáradtunk, az tény. Én legalábbis. 

Nyakunkba vettük a várost, és elindultunk még reggel, mert örömhírrel töltött el minket, hogy végre nyit a könyvtár. Zsófi nagyon szeret olvasni, és már nagyon várta a lehetőséget. Éltünk is vele. Így biciklire pattantunk, de előtte olyan prózai dolgokat tettünk, mint gyógyszert váltottunk ki, meg időpontot kértünk a szemészetre. Közben megálltunk Mór egyik parkjában, ahol kicsit nosztalgiáztunk Zsófival, mert babaként, kicsiként sokat hoztam ide.  A kedvencünk a barokk stílusú madárház, amiben régen még pávák voltak, ma már galambokra cserélték. :(

De azért is szeretjük, és szoktuk emlegetni, mert ennek az elkészítésében Férj is részt vett. (Régebben besegített a helyi kovácsnak, és sok klassz dolog került ki a kezük közül. Férj még most is ügyes, de már nem csinálja ezt.)

Ezután mindkettőnk örömére megrohamoztuk a könyvtárat, ahová sok ember ment, még nem láttam ennyit, meg is lepett, hogy ilyen sok ember olvas... :) Én egyébként úgy voltam vele, hogy csak visszaviszem a könyveket, mert van itthon mit olvasni, de nem ez történt... :) Férj jót is szórakozott rajtam este. 

Ebben a parkban található ez a vaddisznó-szobor, amit szintén kiskora óta szeret, és sok kép is készült, de mondta Nagylány, hogy egy ilyen képet szeretne. :) És persze végigmenni a falon, ahogy azt babaként is tette. Most már nem kellett fognom a kezét. :)

Hát nem cuki? És azt is meg akarta örökíteni, hogy végre voltunk a könyvtárban!

Ezután hazakarikáztunk, majd kicsit pakoltam (csak a hatás kedvéért, és a magam megnyugtatásáért :) ), ettünk és már mentünk is a buszhoz. Bevallom, nem szeretek buszozni. A gyomron nehezen viseli, kikészül tőle, főleg itt, a hegyes-dombos vidéken, amikor bekanyarog mindenféle településekbe (én, mint tőzsgyökeres alföldi lány, nehezen viselem azt, ami nem egyenes, sík terület). Régebben is nehezen viseltem. Még odafele csak-csak bírtam, de visszafele kegyetlen volt. Pedig hazafelé kényelmes, gyorsjárattal jöttünk, mégis, a gyomrom teljesen kikészült. De ez jelenleg az én problémám.

Utálom a maszkot, szerintem teljesen felesleges hordani, nem véd meg semmitől. De így kellett utazni, hát persze, hogy nem hagytuk ki, hogy ne készítsünk egy képet. :) Jó poén. Fehérváron aztán sétáltunk egy kicsit, bár épp hogy odaértünk, de mivel Nimród nagy rajongója lett a szejtánnak, ezért elmentünk a bioboltba (gondoltam, ezért nem utazok be megint), és vettünk egy kis ennivalót is. És csináltam egy vicces képet Zsófiról, mert szerinte jó ötletnek tűnt. :)

A cél, ami miatt elmentünk az egy Festőkör volt, amit kimondottan Zsófi miatt vállaltam be. Én is szeretek rajzolni, de nem vagyok nagyon jó benne, viszont lelkes. :) Szeretek rajzolni, de ő azért jóval tehetségesebb. :) A rajzkör a gyülekezetünkben volt.

A végeredmény. (Az enyémről nem készítettünk fotót, már nem volt rá idő.) De ez jobb lett. :)

Nem hagytunk ki egy közös képet sem. Nem, nem mérges vagyok, vagy ilyesmi, csak nem igazán láttunk, mert pont rossz volt a fényviszony. :)

Hazafelé a buszon próbáltunk még olvasni, de nekem elég rosszul ment. Már nagyon szenvedtem a buszozástól. És bár ennek a posztnak nem az a célja, hogy az én rosszullétemmel foglalkozzon, azért ott volt, és alig vártam, hogy leszállhassak. Zsófi jobban bírja ezeket, de ő jóval edzettebb, bár már a végén mondta, hogy ő is alig várja, hogy leszálljunk.

Összességében jó kis nap volt, valószínűleg meg fogjuk majd ismételni, de ki kell találnunk valamit a buszozással kapcsolatban...

Miután hazajöttem, üdvözöltem a gyerekeimet és a Férjemet, Nimród megmutatta a Zeneiskolában kapott bizonyítványát, ahová anyósom vitte el, megfürödtem, és már zuhantam is az ágyba a fáradtságtól. Úgy elaludtam, mint a villany. Vagy attól gyorsabban.

De nagyon jó érzés volt kettesben időt tölteni a Nagylányommal, akit nagyon szeretek, és akivel most éppen különleges (de annál izgalmasabb) időszakot élünk meg. 

Nagyon szeretem!

Kókuszkocka

Folytatódott itthon a rendrakás, de tegnap kicsit lelassult a tempó, mert közben sok minden történt nálunk. Kutyaoltás és nyírás volt (nagyon viccesen néz ki Pogó), jöttek netet cserélni, mert hetek óta nem működött jól, szaggatott és nem volt használható, mosni és vasalni kellett, mert ilyen prózai dolgokat is meg kell csinálni, bár ezeket pont szeretem. Főzni is kellett, meg előkerestem a nyári szandálokat, cipőket, bár a így haladunk, nem igazán lesz szükség rá, hiszen mostanában esik. :) Férj kilomolta a bejárati ajtó előtt összegyűlt dolgokat. Ide kerültek dobozok, eltüzelni való dolgok, de ezekről majd később. :)

Most egy sütireceptet hoztam.

Férj nagyon szereti a Kókuszkockát, és én tényleg nagyon régen sütöttem már. Aztán nem olyan régen találtam egy receptet, amit gondoltam, kipróbálok, mert az eddig megsütött kockákkal mindig volt valami bajom, pedig többfélét kipróbáltam, és meg kell mondjam, hogy tésztailag (csak magyarosan!) ez a legjobb.

Nagy adag lett belőle, ez biztos! 

Egy egész tepsivel lett.

KÓKUSZKOCKA

30 dkg kristálycukor, 50 dkg liszt, 10  dkg margarin, 1 csomag sütőpor, 3 dl tej, 2 egész tojás, 6 evőkanál olvasztott méz.

A fenti anyagból maszsát keverünk.

Vajazott, lisztezett tepsibe öntjük, vagy sütőpapírral kibélelt tepsit használunk, a sütőben aranysárgára sütjük. Ha kihűlt, kockákra szeleteljük, amelyeket a következő krémbe megforgatjuk.

KRÉM

25 dkg cukor, 3 dkg kakaó, 3 evőkanál rum, 5 evőkanál tej, ezeket összefőzzük. Egy kicsit hagyjuk hűlni, majd 25 dkg margarint óvatosan a masszához keverünk. Ebben megforgatjuk a kockára szeletelt tésztát, majd kókuszreszelékben is megforgatjuk.

Ha a massza kezd sűrűsödni, visszatesszük a tűzhelyre, egy kevés tejet adunk hozzá, összemelegítjük, keverünk még hozzá egy kis margarint és a műveletet folytatjuk tovább.

4. nap, ami nem 15 perc volt - A spájz

Be kell valljam, hogy a spájzban a rendrakás nem most következett a terveimben, mert ugye azt nem lehet 15 perc alatt. Igazából egy nap is kevés hozzá, de mi Férjjel és a gyerekekkel megcsináltuk! Nagy munka volt.

Nem mondom, az én spájzomban mindig sok holmi volt, nem igazán lehetett megmozdulni. Mert mindent ott tároltunk. Szekrények voltak benne, amiben cipőket (kaptuk és később jó lesz) tartottam. Persze nem volt túl jó ötlet, de nem tudtam jobb megoldást. Nem igazán lehetett megmozdulni benne, az tény. Egyébként szándékosan nem készítek előtte és utána való képeket, mert az előtte az mindig katasztrófa.

Erre a polcra kerültek a lekvárok, befőttek, üres üvegek.

Na, szóval... már egy ideje tervezzük, hogy kifestjük a házat, és ezek kis lépésben kezdődnek. Arra gondoltam, hogy a spájz egy olyan lehetőség, amiben a gyerekek is részt tudnak venni. Kemény munka volt. És tényleg sokat dolgoztak. Mire kihordtunk mindent, az több óra volt. A gyerekek lelkesen (vagy nem mindig lelkesen), de részt vettek a munkákban, és segítettek. Tényleg elfáradtunk estére, mert hát ez egy igazi, egész napos program volt.

A spájzzal kezdtük az idei festést. Sok helyet hagytunk benne, a későbbi pakolás miatt. :) Nagyon elhúzódott a munka, de nem bántam meg, mert szép lett az eredmény. 

Miután kipakoltunk, Férj lemeszelte. Egy amolyan fertőtlenítő festés ráfért. 

A kedvenc polcomon a szárazáruk. :).

1. Mindent, de tényleg mindent kihordtunk a konyhába és a fürdőszobába, meg a nappaliba, mert rengeteg mindent tároltunk a spájzban, de most az a cél, hogy sok mindentől megszabaduljunk.

2. Festés után nem raktunk vissza minden szekrényt, mert igazából azok foglaltak sok helyet. Amit itt láttok polc, azon is volt ajtó, de azt is leszedtük, mert nem lehetett odaférni a befőttekhez. 

Megnéztem, hogy mi bírja, mi milyen régi, és bár sok plusz lekvárom maradt (amivel még nem tudom mit csinálok,mert régen raktam el, de a családom nem lekváros), ezért maradt. 

3. Kivittük az udvarra az összes polcot, és a gyerekek áttakarították, ahogyan az üvegeket is, amiket estefelé kezdtünk visszahordani.

Szeretünk inni. :) Háttérben a búza.

4. Mindenből csak annyit hagytam meg, amit tudom, hogy meg fogunk enni. Nálunk leginkább a paradicsom fogy, azt mi főzzük be, meg a lecsó. És még maradt régről barackdzsem meg szilva. :)

A mi spájzunkkal az volt a baj, hogy nem igazán volt benne rendszer. Ahol találtam neki helyet, oda tettem a dolgokat, aztán nem tudtam, mit hol keressek. Én ezt persze mindig a rohanásra fogtam, de szimplán csak rendetlen voltam :(, amit vállalok. 

Én a polcokat szeretem, meg persze a fonott dolgokat, de azokat nem tudtam még annyit venni, amennyit szeretnék, így most egyszerűen átláthatóvá tettem a polcokat. 

Nem szeretem egyébként felhalmozni a dolgokat, szeretem, ha átlátható és tudom, hogy miből mennyi és mi van itthon. Egyedül a tészta mennyiség az, amiből nálunk sohasem elég, mert tésztásak vagyunk. :)

Próbáltam úgy kialakítani a helyet, hogy átlátható legyen. És ez most jól működik. :)

Nagyon elfáradtam a nap végére, mert még nem végeztem, sok minden, ami onnan kikerült, annak nincs még helye, és kicsit még rendetlenek vagyunk, de ez is megoldódik. 

Iszonyú mennyiségű cipőnk van. 

Hamarosan azok következnek. 

Rendrakásra és lomtalanításra fel!

Life in colors - Sárgás vidám

Tegnap pihenő napot tartottam, ma pedig belevetettük magunkat a spájz kipakolásába, és kifestésébe. Elég érdekes küldetés lesz, az biztos. De majd beszámolok róla, most helyette ezeket a cuki és aranyos, nyarat idéző képeket küldöm. :)

3. Napi 15 perc - Mi van a táskában?

Ha már a táskákról van szó...

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de az enyémben mindig kupi van. Mert mindig mindent csak beledobálok, és már megyek is tovább. Ez számomra mindig annak a jele, amikor rohanok és egyszerűbb megoldásnak tűnik számomra ez a gyors mozdulat. Aztán persze itthon kipakolok mindent, és igyekszem rendet rakni. De nem, mielőtt azt gondoljátok, milyen rendes vagyok, nem szoktam ám minden nap! :)

Ezért ma kiborítottam a táska tartalmát, és rendet csináltam benne. :) Megszüntettem a papírok, a blokkok, a zsebkendő, Kinder tojás játékok és fadarabok, és az egyéb "anya, vigyázol rá" - kifejezéssel illetett dolgokat, és egész jól néz most ki.
Ezeket hagytam benne, és ezek is szoktak benne lenni.
Kis szatyrok, ebből több is, de most a macskás a kedvencem :) Jellemző! Határidőnapló, amit már egy ideje nem kellett használnom, csak nem olyan régen állt újra munkába... :), kis jegyzetfüzet (azt a pirosat a jobb felső sarokban a kisfiam csinálta nekem egy táborozás alkalmával, vigyázok is rá!), ragtapasz, zsebkendő, betét, pénztárca, dezodor, tollak (van egy tolltartóm is, amit rendszeresen hordok magammal (sok tollal), lévén grafomán, de most ez sem kell, az irataim is ebben vannak, meg most a maszk.
De sok minden belefér a tegnap említett macskás dolgokat, így nem kell sokfelé keresgélnem. Volt idő, amikor soha semmit sem találtam.

Ennek leküzdésére, és mert mindig nyakig turkálok a táskámba vettem egy táskarendezőt, amit addig, amíg dolgoztam, vagy mentem tanítani, jó hasznát vettem, de most, amióta itthon vagyok, nem használom. Egyébként jó dolog, és nagyon praktikus. 

Ez most nem az enyém, mert nem fotóztam le, de meg akartam mutatni, hogy milyen jó dolog is egyébként ez a táskarendező. Nagyon praktikus, és sok minden belefér. Mivel most a kis, sportos táskámat hordom, abba nem kell.  

De nagyon ajánlom, jó dolog, és nem is túl drága. :)

Rendrakásra és lomtalanításra fel!

2. Napi 15 perc - Táskák

Szeretem a táskákat. De melyik nő nem, nem igaz?  

Egyszer régen, láttam egy sorozatot, Szex és New York volt a címe, (pár éve írtam is róla) nem igazán az én stílusom semmilyen tekintetben, nem is bírtam végignézni, szerintem eléggé korlátolt volt az egész. Inkább elszomorító volt számomra, hogy 30 évesen hol tartanak egyes emberek, meg kinek mi a fontos. Aztán olvastam, hogy a sorozat alatt sohasem viselték a szereplők ugyanazt a ruhát és persze cipőt meg táskát sem... És persze a színészek megtarthattak szinte mindent. :) Ja, ha valaki nekem is kifizetné a ruhákat... :) De nálunk ugye ez nincs így...

Bár szeretem a táskákat, azért mindennek van határa.  :)

Ritkán veszek táskákat, de ha veszek, akkor igyekszem mindig valamiféle kézműves jellegűt venni, mert azokat nagyon szeretem. Nos, Ő ITT A TÁSKA! A kedvencem. Amit mindig magammal viszek, ha bárhová megyek. :) Elég nagy, sok hely van benne, de ugye köztudott a női táska és a helyhiány összefüggése.. :)

Nagyon régóta használom már, és nagyon szeretem. A Tulipano kézműves táskái oldalon találtam sok-sok évvel ezelőtt, és azt éreztem, hogy nekem muszáj, hogy legyen egy ilyenem. Persze, mert macskás, de ha benéztek erre az oldalra, biztos talál mindenki kedvére valót. :)

Látjátok, van hozzá minden. A bal szélen a kismacskás a kulcstartóm, a téglalap alakúban tartom a mindenféle kártyákat, a gyerekekét és itt tartom mellette a ragtapaszt is. A jobb oldali ívesben pedig az olyan fontos dolgokat, mint a betét és a dezodor meg sok más apróság. :)

Tényleg szeretem, de mivel az utóbbi időben nem kellett túl sok helyre mennem, és egyébként is vigyázok a táskámra, van egy másik táska, amit szeretek. Egy kisebb, sportosabb, amit gyorsan felkapok, mert elég csak a pénztárcának meg a szatyroknak, amikre minimálisan szükség van. 

A táskákkal úgy vagyok, ahogy a cipőkkel is, hogy keveset veszek, de azok jó minőségűek. Nekem nem igazán számít, hogy a cipőm meg a táskám megy-e egymáshoz, nem járok annyira elit helyekre, hogy erre figyelnem kelljen. Nincsenek is ilyen jellegű cipőim, se táskáim. :)

Ezt egyszer egy sportboltban vettem, és nagyon szeretem. Viszonylag kicsi, mégis sok minden elfér benne. Csak úgy halkan jegyzem meg, hogy sok szemetet is tudok benne tárolni. Úgy mint blokkokat, meg papírzsebkendőt és mindenféle dolgokat. A múltkor a gyerekek összegyűjtött fa-és kavicsgyűjteményét halásztam ki belőle. :)

Szóval, a mai alkalommal azt mondom, hogy a táskákról kell dönteni.
Nekem is van olyan, amit évek óta nem használok már, és ezért elbúcsúztam tőle. Még akkor is, ha az első ilyen vagy olyan táskám...
Itt is ez a helyzet. Én ténylegesen ezt a két táskát használom, de emellett van még egy-kettő, amit szeretek, és persze kézműves. Szerintem nem kell túl sok táska, bár én csak a sima, egyszerű, mindennapi életet élem, biztos másoknak mások az igényük.
A feladat most is úgy indult, mint a többi.

1. Egy kupacba hordtam őket, és eldöntöttem, hogy melyiket akarom megtartani. NEM LEHET AZ ÖSSZESET! Ez nagyon fontos, hiszen a lomtalanításnak ez a lényege. Én bizony nem mondom meg, hogy mennyi táskára van szüksége valakinek, mert tényleg nem tudhatjuk, de azt tudom, hogy annyira, amennyi van, annyira nincs! :) Férjem szokta mondani, hogy akkor vehetek egy új táskát, ha kettőtől megszabadulok. :) Jó fej, de igaza van. Már egy ideje nem vettem és nem is tervezem, hogy veszek, hiszen sok jó táskám van, amit tudok használni akármilyen helyzet van. 

2. Én csak azt tartottam meg, amelyiket tényleg szeretek és amiről tudom, hogy már használtam, és tudom, hogy használni fogom. Van pl. olyan táskám, amiről tudom, hogy ha dolgozni kezdek majd valaha... :), akkor azt oda tudom hordani. Persze a macskás mellett. :)

3. A maradékot eladhatod, vagy odaadhatod. Én nem vagyok túl jó abban, hogy eladjak dolgokat, így amikor összegyűjtöm a kinőtt vagy már nem használt ruhákat, amiket a Vöröskeresztnek adok, akkor abba szoktam beletenni a táskákat is. Biztos örül majd valaki neki. :) Persze a használtakat nem teszem bele.

Nos, őket tartottam meg. Szerintem 6 táska éppen elég, nem gondoljátok? Igaz, kicsi nincs benne, ha színházba megyünk vagy bármi ilyen jellegű helyre, bajban vagyok, de megoldom valahogy.

A téglavörös a legrégebbi kézműves táskám. Még Nyíregyházán vettem sok-sok évvel ezelőtt. Volt egy hozzá illő ruhám is (természetesen az is iparművészes, de már egy ideje nem férek bele :(, úgyhogy odaadtam valakinek), nagyon szeretem, neki érzelmi értéke van, de még használható ettől függetlenül. A tulipános szintén a Tulipanotól van, együtt rendeltem a macskással. Az almás egy nagyon klassz táska, kettő az egyben. Lehet állítani, két méretű. A virágos pedig hátizsák, és tavalyi ajándék Férjtől, amikor Egerben jártunk, akkor kaptam tőle. Sok évvel ezelőtt is vettem egy táskát a hölgytől, amikor még osztálykiránduláson voltam ott a gyerekekkel, azóta is megvan, csak már Elsőszülött használja.

A többitől elbúcsúztam és mennek a zsákba. 

És hogy hol tárolom őket? Jelenleg nem célirányos helyük. Vagyis van, van egy akasztóm, ahová felteszem őket, nem zavar senkit, és leveszem, amelyikre szükségem van.

Ti hogy álltok a táskákkal kapcsolatban? Van kedvenced?

	Rendrakásra és lomtalanításra fel!

1. Napi 15 perc - Gyógyszerek

Ahogy írtam, elkezdtem egyfajta rendcsinálás magunknál, mert továbbra is sok a felesleges holmink, és nem akarom, hogy még jobban összegyűljenek.
Talán furcsa, hogy éppen ezzel kezdem, de szerintem ezzel van a legkevesebb gond. Legalábbis nálunk. Én hálás vagyok, mert mi azon családok közé tartozunk, akik nem szedünk gyógyszert. Jelen helyzet szerint senki sem allergiás, nincsenek olyan gyógyszerek, amiket rendszeresen kell szedni. Úgyhogy e tekitnetben tényleg könnyű dolgom volt.
Ezért is kezdtem egy egyszerű feladattal. Ennél egyszerűbbel kezdeni, csak még nagyobb lelkesítést és lelkesedést jelent!

Erősen doboz-mániás vagyok, én mindent dobozban tartok, mert azokra rá tudom írni, hogy mi van benne, és úgy fordítható, és olvasható is legyen. :) Szeretem a dobozokat, és jó dolognak tartom. Így én személy szerint mindent dobozban tartok, persze, ha megoldható. :)
Alkoholos filccel írok rá mindenre mindent, mert az nem kopik, de ha dobozcserét hajtok végre :), akkor letörölhető és újra írható. :) És mert szeretek írni. :)

Amit tettem:

1. Elővettem az összes létező :) és itthon megtalálható gyógyszert. 

2. Kiborítottam az asztalra, (de lehet máshová is nyilván), és átnéztem a szavatossági időket, és a lejárati dátumokat. 

3. Amik lejártak, azt beletettem egy kisebb szatyorba, mert azokat vissza szoktam vinni a gyógyszertárba. Nem dobom ki, mert hiszen veszélyes hulladéknak számít, ott pedig megoldják. (De nálunk ez sem volt túl sok. Eltekintve azoktól a gyógyszerektől, amiket mondjuk kiírt az orvos, de nem mindent szedtünk be, vagy maradt meg valami... Nem igazán szeretjük a gyógyszereket, de sajnos néha nincs más.)

4. Én leginkább azokat a gyógyszereket "tartom meg", amiket ténylegesen szedünk, és amire tudom, hogy szükségünk van. Hála Istennek ebből is kevés van. De ha esetleg neked szükséged van sok gyógyszerre, akkor mindenképpen úgy érdemes visszatenni a dobozba, hogy benne van a tájékoztató. Mondjuk nekem azok a kedvenceim. :) Nem akarok érzéketlennek tűnni, de ha kapok egy gyógyszert, mert mondjuk megfáztam vagy valami... mindig elolvasom a tájékoztatót, és inkább derülök azon (vagy elszomorít), hogy 1 dologra adják, de van 10-15 mellékhatása. :( )

5. Általában  a dobozában tárolom őket, de ha egy levél marad valamiből, akkor azért nem tartom meg a dobozt. Imádom eltüzelni a papírokat. :) Még nyáron is. 

6. Aztán visszapakoltam a dobozba, és már jobban is mutatott minden. :)

Mint már említettem, hálás vagyok, hogy mi nem vagyunk elhalmozva gyógyszerekkel. Viszont vannak fix dolgok, ami mindig van itthon, és én szeretem is, ha itthon van. Ilyen pl. az Algopyrin, amit én mindenre használok. :) Nem szedjük túl sűrűn, bár volt egy időszak, (tavaly meséltem róla), hogy annyira fájt a lábam, hogy nem bírtam ráállni, és időpontot is az ortopédiára kb. 4 hónap múlva kaptam. Ilyenkor bevettem egy FELET esténként, hogy tudjak aludni. De ez sem minden este.

A MagneB6 is fontos nálunk, vitamin és egyébként is jót tesz. Meg a C-vitamin is.

Nálunk ezek a fontosabbak. Persze ragtapasz is van mindig itthon, és a gyerekek kedvéért is külön veszek. Van fiús és lányos is. :) 

A képen nem szerepel minden, mert a Nurofent a hűtőben tartom, a rovarcsípéses kencék a fürdőszobában vannak, a lázmérő a közös szobában, hiszen azt mindenki elérheti... Szóval, nálunk ennyi.

Szóval, ezt a kevés gyógyszert egy kisebb dobozban tárolom. Egyszer az Aldiban felvásároltam egy csomó átlátszó, különféle méretű dobozt, amiben mindent tudok tárolni. Nagyon szeretem őket. :)

Tudom azt, hogy sokaknál nem ilyen egyszerű a helyzet, főleg ahol még több gyerek van, vagy valakinek nagyobb problémája van, de a kipakolást érdemes megcsinálni mindenképpen.

Nekem még annyi a feladatom, hogy az összegyűjtött, lejárt gyógyszeres szatyrot elvigyem a gyógyszertárba. 

Ha van kedvetek, és 15-20 percetek, akkor ezt meg is tehetitek ti is. És szívesen veszem, ha beszámoltok róla!

	Rendrakásra és lomtalanításra fel!

Gill Sims: Hát persze, hogy káromkodom!

Amióta karantén van,  nem jutottunk el könyvtárba, és persze olvasni sem igazán volt időm. 

Még jó, hogy meghosszabbították a kihozott könyvek határidejét, mert mostanság jutott időm csak arra, hogy olvassam őket. 

Emlékszem, hogy amikor utoljára a könyvtárban jártam, akkor megláttam ezt a könyvet, azon gondolkodtam, hogy ki ad már ilyen címet a regényének... Én nem káromkodom és nem szeretem, ha valaki csúnyán beszél. Sajnos a családomban (a tágabban) él valaki, aki úgy gondolja, hogy ha minden második szavával "bazdmegezik" meg "kurvaanyázik" (bocsánat, de most őt idéztem), mennyire vagány és milyen menő az. Mondtam már neki, hogy nem az, és hogy a nők nem igazán szeretik (bár ismerek olyan nőt is, aki szintén csúnyán beszél, nagyon csúnyán), de leginkább az alcíme fogott meg, EGY ELCSIGÁZOTT ANYA NAPLÓJA. Van első része is, amit nem olvastam, mert nem néztem meg, hogy ez a második része.. :), de igazából nagyon nagyon jókat szórakoztam rajta. 

Egy olyan anya írja, akinek mindenféle küzdelmei vannak, és aki akár mi is lehetnénk. Vagyis mi vagyunk. Nem is igazán beszéltek benne csúnyán, csak van az ember lánya úgy, hogy összetorlódnak az események, és néha arra gondol, hogy "a fenébe," "elfáradtam", vagy "elegem van", esetleg most úgy "elmennék melegebb vidékre", és "mindenki hagyjon békén"! 

És néha tényleg fárasztó anyának lenni, mert úgy érzed, hogy mindent neked kell megoldanod, és mindenki más a családodban csak úgy elvan. 

Én személy szerint nagyon élveztem a könyvet. Hangosan nevettem is, és Férjnek olvastam is fel belőle részeket. És persze, csak a magam kedvéért, jó kis könyvjelzővel jeleztem a helyét annak, hogy hol járok. :)

A történet:

A ​vidám és szókimondó Ellen házassága bizony inogni kezd a sok teher alatt: a gyerekek lassan kezelhetetlenné válnak, a lakás pedig leginkább egy disznóólra emlékeztet. Peter, a kilencéves fia egyfolytában az iPadjén csüng, Jane, a tizenkét éves lánya pedig a fejébe vette, hogy világhírű Instagram blogger lesz. Simon, a férj gyakori időközönként üzleti útra megy különféle egzotikus vidékekre, így a számtalan nehézség közepette egyedül Judgy, a büszke és nemes terrier az, aki hűségesen kitart a ház asszonya mellett.

Ellen egyszer csak újabb kihívással kerül szembe: teljes munkaidős állást kap egy modern informatikai cégnél. Itt azonban nemcsak amiatt aggódik, vajon (negyvenkét évesen) fel tud-e tápászkodni a babzsák fotelből, hanem azért is, nehogy kiderüljön, hogy mégsem az a keményen dolgozó, szingli csaj, akinek kezdetben kiadta magát. 

De vajon meddig lehet eljátszani a színjátékot a munkahelyen, miközben még a családot is össze kellene tartani valahogyan? Mit szólnak a munkatársak, ha Ellen anyukaszerkóban érkezik a megbeszélésre? És a legfontosabb kérdés: hogy lesz így ideje felhajtani egy jókora pohár gint tonikkal? Úgy tűnik, Ellen rohadt nagy pácba került…

 

Mert a csoki mindig mindenre jó. Még könyvjelzőnek is! :)

Life in colors - Áfonyakék

Imádom a kéket. A kékfestős anyagok most is nagy kedvencem. Ez a szín meg főleg a kedvenceim között van. Mert áfonya! :)

Kihívás - Lomtalanítás nálam vagy ami már régen esedékes!

Tudjátok, hogy én mindig pakolok. Szerintem az életem felét (a családi életem felét biztosan!) azzal töltöttem, hogy pakoltam. Mindig minden átkerül A pontból a B pontba, vagy új helyre. És nem sikerült tökélyre fejlesztenem, mert mindig közbejött valami. Sok blogot olvastam, akiknek ez a hobbijuk, vagy ez a küldetésük, hogy megtanítják az embereket rendszerezni, rendet rakni ilyesmi. Jó őket olvasni, és irigylem is őket (kicsit), de nekem, személy szerint nem ez a legfontosabb dolog az életemben.

Amikor sokáig vagy itthon, akkor sok mindent máshogy látsz, átértékeled az életet, a dolgokat, a lehetőségeket. Én úgy döntöttem sok-sok évvel ezelőtt, hogy ANYA leszek, de az anyalétnek mégsem azt a formáját választottam, hogy amíg a gyerekek iskolában és óvodában voltak, akkor én sikáltam, súroltam, pakoltam (ezt is persze), hanem olyasmivel foglalkoztam, ami - szerintem - fontos. Pl. gyerekanyagokat írtam, néha elmentem úszni, volt olyan év, hogy nyelvet tanultam délelőtt, szóval igyekeztem hasznosan tölteni az itthoni időt. Közben persze végeztem minden anya, feleség és háziasszony kötelességét. Mert a családom tiszta ruhában járt, volt mit ennünk, nem költöztek be egerek és mindenféle állat a házban, a kertünkből is csodák és élmények kerültek ki, szóval ... nem unatkoztam.

Mégis eljön az a pillanat, amikor minden évben elhatározod, de tényleg, hogy ez így nem mehet tovább, és rendet kell tenni! :) Én minden évben csinálok ilyesmit, mert egyébként meg szeretem. Kevés rá az idő, de minden nap szánok rá 15-20 percet, néha többet is arra, hogy rendet teremtsek magam körül. A magam kedvéért is.

Már sokszor mondtam, hogy kis házban élünk öten, és sok holmink van. Ebből kifolyólag nincs túl sok helyünk. Viszont nagy mennyiségű dolgok vannak nálunk.Pl. ruhák, amiket folyamatosan kapunk (és amiért én hálás vagyok), és amit 12 éve, amióta gyerekeim vannak, nem kellett megvásárolnom. Ez azért nagyon "spóroláshatékony". :) Nálunk a ruhákkal van a legtöbb probléma ilyen szempontból, de majd csak megoldjuk.

Szóval, olvasgattam blogokat, és láttam, hogy milyen módszerek vannak. A takarításra ott a FlyLady, a rendrakásra Konmari (na, ez is érdekes egy nő! - nekem), és vannak sokan, akik lelkesen, ezekkel a módszerekkel pakolnak, rendezkednek és biztos szép is a lakásuk. Nekem Konmarival vannak problémáim (és ez nem a rendrakással kapcsolatban), hanem azzal kapcsolatban, hogy ne kötődjünk érzelmileg a dolgainkhoz. Én erre alapvetően alkalmatlan vagyok, tehát már ez eleve ugrott nálam. Nem mintha zavarna. Meg az is persze, japán lévén Zent kell használni. Tiszteletben tartom más vallását, de én nem tudok zennel rendet csinálni. 

Szóval, már egy ideje felvetődött a téma bennem, hogy - most hogy itt a nyár, ma ténylegesen vége az iskolában (hivatalosan nem, de már néhány tárgyból lezárták őket - én is lezártam a hittanosaimat :) ), akkor miért is ne fogjak bele igazán a lomtalanításba! ????

Korábban is csináltam már, és akkor is sikerült szépen leredukálni a felhalmozott dolgaimat, most is fog sikerülni. Van, ami nem sikerül. Ilyenek pl. a könyvek. Konmari azt mondja, hogy ne vegyünk könyvet, menjünk helyette könyvtárba. :((( Hát, ez az, amit például nem akarok megtenni. Ha a sok könyv az oka a rendetlenségnek, akkor vállalom! :)

Ráadásul, festés előtt állunk, amit muszáj megcsinálni idén.

Arra gondoltam, hogy festés előtt, ha lehet megszabadulok sok felesleges holmitól, bár nem mondom, hogy könnyű lesz, de ahogy szoktam mondani, innen szép nyerni!
Aztán pakolni és visszapakolni is könnyebb lesz.
A legtöbb blogger azt mondja ilyenkor az olvasóinak - persze, ha sok van nekik -, hogy csináljuk együtt!, de én leginkább magamnak mondom, hogy  csináld meg!
Ha végignézek a házon, akkor azt mondom, hogy nincs olyan hely, ahol ne lehetne lomtalanítani, kidobni valamit, nem megtartani.
Azt is tudom, hogy rendszerbe kellene ezt rakni, de én ezt sem ígérem, mert például vannak olyan napok, amikor nem lesz időm rá, vagy nem szoktam (a szombat ilyen), de mivel már elkezdtem egy ideje, és nem túl bonyolult dolgokat teszek meg, azért gondoltam, hogy én itt megosztom. És mondjuk szívesen veszem a beszámolókat!
Időpontot sem adok meg, hogy 20 napos vagy 30 napos lomtalanítás legyen, mert nekem ez nem erről szól. :)
Minden nap szánok rá 15-20 percet, hogy kicsit kevesebb legyen itthon a "szemét" - és ezt jól értsétek. :)

Tofupörkölt tarhonyával

A mai napunk elég sűrű volt. Sok minden történt.

A gyerekek a finisben, dolgozatok, olvasnivaló, közben készülni kellett a holnapi zongora- és gitárvizsgára, verset tanultunk, és még az elsős gyerek nem is volt napirenden. :)

Ma Férj itthon volt, így több mindenre jutott idő. 

Én például belefogtam egy lomtalanításos rendrakásba, amiről majd tervezek írni, mert elég jól haladok vele.

Közben a kertbe is bekerültek még az elültetnivalók (cukkini, a nagy kedvenc) és mindenféle tökfajta.

Kicsit a gyerekekkel is játszottunk.

Már írtam, hogy kevés idő jut a főzésre, így ma is valami gyorsat készítettem

Tofupörköltet tarhonyával.

A család nagy kedvence.

Én meg gyerekkorom óta szinte minden pörkölthöz eszek befőttet. Tudom, hogy van aki szerint ez nem jó párosítás, de én így szeretem.

Este még diavetítőztünk, régi, fekete-fehér meséket. A gyerekek élvezték. 

Mi elfáradtunk, és amíg ezeket a telefonon pötyögöm be, tudom, hogy olyan gyorsan elalszunk, mint a villany.

Úgyhogy jó éjt mindenkinek!

Kihívás - Tartsatok palacsintanapot!

Gyereknap van. Azaz tegnap volt, de mivel hosszú hétvége, ezért duplán örülünk. Hát persze, hogy a mai nap a gyerekekről szól. Bár, ha őszinte akarok lenni, erre a napra is úgy gondolok, mint az anyák napjára, a nőnapra, vagy bármilyen 1 napos ünnepre. Hogy nemcsak ekkor nő a nő és anya az anya, meg gyerek a gyerek. 

Nálunk (ahogy sok minden másból) nincs rendszer. Nem kapnak külön ajándékot pl. Születés-és névnapra igen, bár mostanában ezt is eléggé leredukáltuk, leginkább anyagi megfontolásból, és ezt a gyerekek meg is értették. Nem is igazán követelőzőek. Azért persze igyekszünk őket meglepni apróságokkal. Leginkább élményekkel. Most is kirándulást terveztünk, de a napok óta szakadó eső meggátolt minket ebben, így maradtunk a jól bevált módszernél. A család kedvenc ételét főztem (milánói) és mellé sok-sok palacsintát. Mert ez mindig bejön. :)

A kertbe se tudunk kimenni, pedig vár még ránk egy jó adag paradicsom palánta, meg karalábé, meg a tökfélék, amiket nagyon-nagyon szeretek. Rajongok a cukkiniért, a patisszonért, a tökért. Jó kis ételeket lehet belőle készíteni. :)

De ha az embernek nincs gyereke, csak - ami szintén nagyon fontos - van házastársa, szerelme, vagy csak valaki, akivel jól érzi magát, már az is nagyon jó dolog. Kettesben palacsintázni pedig nagyon romantikus. És tudjátok, a romantika nekem a kedvencem. :) Tényleg nagyon szeretem a romantikus dolgokat, javíthatatlan vagyok benne. És mindent megteszek azért, hogy olyan házasságban éljek, amit átitat a romantika. Nekem ez fontos. 

Tudom, hogy sokan vágynak a romantikára, elsősorban nők, de ismerek olyan férfit, férjet, aki a házasságban romantikusabb, mint a feleség (vicces egy pár, az biztos!). Mindenesetre nem kell várni semmilyen okot, egyszerűen csak csinálni jó sok palacsintát, leülni egymással szemben, és nagyot beszélgetni. Csak úgy.