Life is color - Fehér kis barnával

Mert már minden lassan olyan téli hangulatú lesz. És mert olyan nyugalmat árasztanak nem?
Kinek kellene több egy kis sütinél, vastag takarónál, könyveknél, egy cuki kis háziállatnál, finom almachipsnél, és bár én nem szeretem a kávét (mindig azt képzelem, hogy kakaó (nem mintha azt innék... :) ), de sok embernek szüksége van a kávéra. Csak a hangulat kedvéért. :)

Egészségnap Fehérvárcsurgón

A fehérvárcsurgói Vöröskereszt szervezett egy Egészség napot, ahol különféle vizsgálatok mellett (csontritkulás, hallásvizsgálat, bőrgyógyászat, dietetika stb.) volt lehetőség arra, hogy egészséges ételeket kóstoljanak a faluban. Mondhatnám azt, hogy erre ki alkalmasabb, mint az adventisták, akiknek fő célja és életcélja az, hogy az egészséges, a tudatos táplálkozást elvigye az emberek közé. 

Fontos számunkra (ezt mondhatom többes számban), hogy eljusson az emberek közé az a nézet, hogy a vegetáriánusok is képesek finom és tápláló ételeket enni, nem csak "zabízű" a szánk, ahogy sokan gondolják. Az volt a cél, hogy lássák, hogy egyszerű alapanyagokból is lehet finomságokat készíteni, és ízletes is. 

Ezt a képet készítettem, és bár lehet, hogy rossz oldalról, de majd osztok meg egyesével is képeket, és recepteket is. :) Valaki azt írta, mert a Facebookra is feltettem, hogy ez mind szénhidrát, de hiányolja a hüvelyeseket és a tofut. Volt ilyen, úgyhogy meg fogom osztani! Ez amolyan hangulati asztal volt csak. :

Férjjel mi vállaltuk, hogy 11-13.30-ig tartjuk a frontot. Neki jót tesz, mert kommunikálnia kell, (kicsit nehezen nyit emberek felé, és problémás számára a beszélgetés, de amióta én vagyok a felesége, sokat javult. :) ), én pedig kimondottan élvezem az ilyen alkalmakat. Sok emberrel beszélgettem, és a mindenkit, aki eljött megetettem. 

Azt vettem észre, hogy sokan tartózkodnak az új ízektől. Leginkább a férfiak, akik a megszokott hús-krumpli kombinációt szeretik. De én mindenkit rábeszéltem arra, hogy kóstolja meg, hiszen nem lehet véleményt mondani addig, amíg nem tudjuk, hogy mit nem szeretünk, nem igaz? 

Jó volt, én jól éreztem magam. 

Ahogy Férj mondani szokta: ELEMEMBEN VOLTAM! De így van ez velem, ha emberekkel kell beszélgetnem! Nagyon élvezem és nagyon szeretem.

A mentális egészség titkai 1.

1944-ben a 16 éves Eger Edith-et magyarországi otthonából a hírhedt auschwitzi koncentrációs táborba deportálták. Habár - a szüleivel ellentétben - megmenekült a gázkamrától, a már amúgy is csont és bőr Edith állapota fokozatosan romlott, amikor az egyik táborból a másikba vitték. 1945 májusában - már nagyon közel a halálhoz - Edith elvesztette az eszméletét. Az őrök azt gondolták, hogy meghalt, és a Gunskircheni-i munkatábor mögötti erődben lévő tömegsírba dobták. Csodával határos módon egy amerikai katona észrevette a holttestek között fekvő Edith mozgó kezét, és megmentette a biztos haláltól.

Ha bárkinek oka lenne arra, hogy az átélt borzalmak negatívan befolyásolják, Edith lenne az. Ő azonban szörnyű élményei hatására sem lett keserű, gyűlölködő vagy kétségbeesett. Nem csak túlélte a történteket - teljesen kivirágzott. Hozzáment egy cseh szabadságharcoshoz, felnevelt három gyereket, és a pszichológia doktora lett. Ha bárki találkozna vele egy beszélni hallaná, valószínűleg az egyik legpozitívabb, legfelemelőbb személynek írnál le. "A közhiedelemmel ellentétben ebben a világban nincsenek áldozatok - csak azok, akik hajlandók azzá válni. Nem mindig tudjuk befolyásolni a körülményeket, de azt igen, hogy hogyan viszonyuljunk hozzájuk." 

 Dr. Eger Edith élete kiváló példája a pszichológusok egyre biztosabb felismerésének: mindannyian képesek vagyunk arra, hogy optimisták maradjunk még a nehézségek közepette is. Habár a legtöbben úgy gondoljuk, hogy érzelmeinket a külső körülmények ellenére mégis képesek vagyunk kontrollálni őket. A legfontosabb: életmódbeli választásaink óriási befolyást gyakorolnak érzelmi állapotukra.

Nézzünk meg néhány tényezőt, amelyek segítenek a mentális egészség csúcsán maradni.

Amikor rátaláltam erre a cikkre, és elkezdtem olvasni, rákerestem erre a hölgyre, és megnéztem. Általában nem szeretem az ilyen témájú műsorokat, nem szeretem és nem nézem a világháborús filmeket, dokumentumfilmeket. Nem szeretem ami Auschwitzzal foglalkozik, vagy azzal, hogy milyen szörnyűségek történtek ott. 

Egyszerűen zavar, amikor erről hallok, mert az emberi gonoszság csúcsa volt számomra Hitler és a bagázsa. Gyűlölöm a diktátorokat! 

De ez a műsor nagyon érdekes volt. Leginkább a hölgy személyisége és életszemlélete miatt.

Nézzétek meg, érdemes! 

(folyt.köv.)

www.glowonline.hu

E. S. Gardner: Az alázatos zsaroló esete

Régóta nagy Gardner rajongó vagyok.

Tavaly, amikor lepakoltunk a padlásról, rengeteg könyv került le. És köztük rengeteg Gardner könyv is. Kaptam is az alkalmon, és újra nekiálltam elolvasni ezeket a könnyed kis nyomozós regényeket. Egykoron nagyon sokat jártam Antikváriumokba, hogy megszerezzem az összes könyvet, amit lehet. Az Antikváriumok jó helyek.

Gardner pedig jó.
Jogi krimi. Nyomozós és ügyvédes, a kedvenc összeállításom. :)

Erle Stanley Gardner (1889. július 17. – 1970. március 11.) amerikai jogász és író. Legismertebb munkája a Perry Mason detektív regénysorozata, aki megmaradt fő sorozatkarakterének élete végéig. Összesen 82 Mason-regényt és 4 Mason-novellát írt. Ezekből 40 regény van magyarul. 

1911-ben végzett jogászként, majd rá egy évre megnősült. 1921-ben határozta el, inkább anyagi okokból, hogy detektívtörténeteket fog írni. Nappal ügyvédkedett, éjszaka pedig írt.

Első novellája 1921 júniusában jelent meg. Hihetetlenül termékeny szerző volt, 1965-ig közel hatszáz novellát írt, de a legtermékenyebb időszaka 1933-ig tartott. 

Mintegy 300 millió Mason-regényt adtak el világszerte.

A  könyvei nagy népszerűségnek örvendtek régen, és szerintem most is. Nem olyan régen olvastam - azt hiszem, hogy Robert Downey Jr. tervei között szerepel, hogy eljátsza ezt a szerepet, de mint utólag olvastam, mégsem ő lesz az. 

Nem tudom, hogy olvastál-e már tőle könyvet, de én csak ajánlani tudom. Bármelyiket. 

Emlékeztek, hogy milyen lelkesedéssel írtam a Suitsról, ami egyébként az egyik kedvenc sorozatom lett. Be is fejeztem nem olyan régen az utolsó évadot. Lassan haladtam vele, de megérte, úgyhogy újra ajánlom nektek. :) Szóval, valahogy ez a sorozat jutott eszembe, csak a könyv a 30-as években játszódik, és Perry Mason (a könyvei főszereplője) és Della Street és a langaléta, magas magánnyomozója, Paul Drake. 

Én tényleg nagyon élvezem a könyveit. 

Tartalom:

Bedford pontosan tudta, mi a teendő ilyen helyzetben. Ki kell rúgnia a kis embert, vagy jól helybenhagyni és átadni a rendőrségnek. Azt kellene mondania: „Csak rajta! Csináljon, amit akar! Zsarolók tőlem nem kapnak egy vasat se!” Vagy behúzni a csőbe: felhívni a rendőrséget, elmagyarázni a dolgot az illetékesnek, valaki olyannak, aki megígéri, hogy diszkréten kezeli az ügyet. Tudta, hogyan intézik az ilyesmit. Elrendeznék, hogy megjelölt pénzt adhasson neki, aztán letartóztatnák, és azzal vége. De vajon csakugyan vége? Ott lapul a háttérben az a titokzatos Delbert…

Hogy mindek köszönheti Gardner a hatalmas sikerét? Miért tetszenek nekem az írásai? Elsősorban azért, mert bár nagy Agatha Christie rajongó (is) vagyok, teljesen más karakterek vannak benne. Persze amerikaibb az egész, és lazább kicsit. Mégis úgy érzem, hogy a szereplői valóságosak. Lehetsz te is, én is, akárkivel megtörténik valami csak úgy. Ezek a történetek mentesek a misztifikációtól, nincs túlspilázva, és mégis van benne csavar. Persze, hogy bajba kerül mindig a főhős, és ott van a nyomában a kemény Hamilton Burger, a kerületi ügyész, aki el akarja kapni őt, hogy ne lehessen többet ügyvéd. 

A legjobban az tetszik, ahogy összerakja a képet, és a bíróságon teljesedik ki minden. A jog mindent megold! - gondolnánk, és bár az életben nem így van, annak örülünk, hogy Gardnernél igen!

Ha egyszer bajba kerülnék, mindenképpen örülnék neki, ha Perry Mason védene. :)

Nagy szeretettel ajánlom!

Pozitív kihívás - 8. nap

Nemcsak a negatív gondolatok háborítják fel az elménket, hanem a negatív szavak is. A saját magatartásunk és önbecsülésünk, valamint mások hangulata is kilátással van arra, hogy mi hagyja el a szánkat. 

A hétvégén volt egy gyerekfoglalkozásunk, ahol a bábeli történetet dolgoztuk fel. Készítettem a gyerekeknek egy könyvjelzőt, és a foglalkozás végén kiosztottam. 

Aztán odajött hozzám egy felnőtt, és kérte, hogy hagy vigyen el egyet, mert a munkahelyén olyan csúnyán beszélnek, káromkodnak és trágárak, és annyira zavarja őt. 

Valóban, divat lett manapság trágárnak lenni, amit nem is értek. Nekem is van a családomban olyan, akit ez éltet. Amikor ott vagyunk, szinte élvezi, ha káromkodhat és csak így beszélhet. Kértem már többször, hogy a gyerekeim előtt ne tegye, de olyankor csak azért is így beszél. :(

A negatív gondoaltok felháborítják az elménket, de ugyanígy a negatív szavak is.

A saját magatartásunk és önbecsülésünk, valamint mások hangulata és hozzáállása is hatással van rám, ránk. 

Nem tudom, hogy te ezzel hogy küzdesz, mert tényleg van úgy, hogy az ember csúnyát gondol és néha ki is csúszik a száján. De ettől lehet tudatosnak lenni, és odafigyelni arra, hogy mit mondok. És itt nemcsak a csúnya szóra gondolok, hanem a megbántásokra is, a rossz kommunikációra, ilyesmire.

Ha folyamatosan elmondod magadnak, hogy nem tudod megtenni, végül el fogod hinni, és abbahagyod a próbálkozást.  Az életedben végbemenő negatív dolgok végtelenül negatívan befolyásolhatja a körülöttünk élő embereket. 

Tehát a kihívás az használjunk POZITÍV SZAVAKAT. Egy napig minimum EGY NAPIG csak pozitív szavakat használjunk! Nehéz lesz, de próbálkozzunk! Ez az, amit tehetsz és tenni is fogsz! Még KRITIKA sem fér bele!

Ne táplálkozz pletykákkal vagy csevegéssel! Ha negatív megjegyzéseket hallasz, akkor próbáld pozitívra fordítani.

Újra itt az ősz...

Hamarosan hozok nektek egy új könyvet, amit már elolvastam :), de most olyan őszi hangulatom van, és ezeket a képeket, ötleteket találtam. 
Még mindig a kedvenc évszakom, és még mindig nem győzök rácsodálkozni arra a sok szépségre, amit tud adni és amivel részese lehetek ennek az évszaknak. Szeretem, mert általában ilyenkor nincs se túl hideg, se túl meleg, lehet vastag harisnyát és szoknyát viselni, lehet pulóvert hordani, és nekem ez a kedvenc kombinációm. Meg az ősz látványa.

Úgyhogy gyönyörködjetek, hogy milyen kreatív is lehet ez az egész. Persze, ehhez meg az emberi része kell.

Kulcsok és az ősz

Zöldséges gyertyatartók? Még ilyet sem láttam. Borsó, articsóka, spárga... nagyon ötletes!

Olívabogyó és tök együtt, így is lehet tálalni.

Tök jó!

Almasúly

Ez meg csak szimplán tetszik.

Mókusokkal, madarakkal találkozni

UI: A képeket a neten találtam. Még volt sok másik, de azt majd későbbre tartogatom nektek. Csak azt szeretném, ha ti is így gyönyörködnétek, mint én!

Life in colors - Borongós napokra

Tudom, hogy jó idő van, de most ilyen hangulatom van... Olyan jók ezek a képek, nem igaz?

Jill Mansen: Keresd a párod

Nos, ez volt az a könyv, amit kb. 1 nap alatt elolvastam. Jó, lehet, hogy kettő volt, mert beleszámolom az alvásidőt, de akkor is gyorsan sikerült. :) Úgy voltam én ezzel a könyvvel, hogy kihoztam a könyvtárból, mert "Tőle nem olvastam!" - felkiáltással, és a lányomat biztatva arra, hogy ne csak a megszokottakat válassza, én is átléptem a komfort zónámat, és most már keresem az új könyveket. 

Tudjátok, én a megszokások embere vagyok, nehezen döntök máshogy és nehezen tudok változtatni dolgokon. Közben pedig abban reménykedem, hogy valahol ott bújik bennem a bátor kislány, aki azért sok mindenre nyitott és szívesen kipróbálná. Persze nem, de azért a remény ott van. :)

Na, gondoltam, fogjunk bele. A hétvége jó alkalom erre. Amikor már hetek óta beteg vagy, és igazából nem csinálsz semmit, akkor olvasol.Nos, én igazán nem hallottam még Jill Mansellről. Aztán utánaolvastam. Persze, hogy brit. Mostanában sok brit írónőtől olvastam könyveket. Nem tudatosan, egyszerűen így alakult. Levettem a polcról, elolvastam és tetszett. 

Az van a címlapján ajánlásként, hogy "Könnyed, szexis, romantikus." meg hogy "A végén sajnálod, hogy csak ennyi volt." és az is, hogy "Szórakoztató, ám közel sem bugyuta."

Na, gondoltam, akkor vágjunk bele! 

És tényleg könnyed volt és romantikus, szórakoztató, de tényleg nem bugyuta. És tényleg sajnáltam, hogy vége lett. Szóval, van benne valami...

Történet:

Pár kapcsolatnál jobb egy párkapcsolat, ugye? Lottie Carlyle vidám, jópofa nő, és tudomása szerint nem vágyik szerelmi kalandokra. Boldogan neveli két (néha kissé túl aktív) csemetéjét a tengerparti kisvárosban, és tökéletes viszonyt ápol az elvált férjével.

Ezért számára is váratlan, hogy szinte varázsütésre beleszeret az új főnökébe, Tyler Kleinbe. A hapsi dögösen szexis, okos, önzetlen és kedves - mintha receptre írták volna fel neki.
Csakhogy van egy probléma. Lottie gyerekei ki nem állhatják Tylert. Egyenesen gyűlölik. De nemsokára feltűnik egy újabb férfi a színen. Ő a sármos, titokzatos, vagány Seb, aki kiválóan ért a gyerekek nyelvén. Csakhogy Seb nem Tyler, és előbb-utóbb kiderül, még csak az sem, akinek mutatja magát.

Ha nem olvastál eddig Jill Mansellt, mire vársz?! Eddig 22 országban több, mint tíz millió példányban keltek el a regényei. Ennyi nő nem tévedhet a világban! Magyarul most jelenik meg a 12. kötete.

Személyes!

Egyszer valaki megkérdezte tőlem, hogy ha olyan boldog vagyok, miért olvasok szerelmes regényeket. 

A válasz egyszerű: mert szeretem őket. Mindig is szerettem. Nincs ezen mit szégyellni és titkolni.

És bár véleményem szerint a legszebb szerelmi költészet, amit valaha olvastam, az a Bibliában van és Énekek Éneke néven fut (ebből írtam a szakdolgozatomat is), azért szeretem a boldogságot és az örömet az életekben. Még ha kitalált regényekben is van. 

Akármerre nézek, mindenhol gondot látok a házasságokban. 

Az enyém boldog. Merem mondani.
Nagyon szeretem a Férjemet, és van is a mi házasságunkban elég romantika. Persze ez leginkább részemről, én vagyok a nő, és a nőkben ez jobban benne van. Nem vagyok követelőző, és nem várom el a Férjemtől, hogy azonnal kitalálja a gondolataimat, vagy mindig virágcsokorral jöjjön haza. Én egyébként nem is vagyok az a virágcsokros típus. Meg ékszeres sem. Mindig mosolyogni szoktam, amikor azzal fejezi ki a másik iránti szeretetét és/vagy szerelmét a férfi, hogy ékszert vesz neki. (Ja, egyébként tűzzománc nyakláncot szívesen viselnék. Állítólag Férj már nézett nekem. Hát nem édes?) De tudja, hogy ha főz helyettem, vagy elviszi a gyerekeket zeneiskolába, vagy hagy nekem egy fél órát a fürdőkádban, ezzel is lefoglalva a gyerekeket, esetleg csokit hoz, már nyert ügye van nálam. :) )

Mindenesetre ez a könyv nagyon aranyos volt. Vicces és valódi. 

Azért persze egyszer-egyszer felvontam a szemöldökömet, mert nem vagyok híve a modern gyermeknevelésnek abból a szempontból, hogy mindent rájuk kell hagyni és a felnőttnek kell bocsánatot kérni mindig és mindenért. Ha Lottie gyerekei az enyémek lennének, és úgy beszélnének velem, vagy más felnőttel, ahogy ezt tették a könyvben, az biztos, hogy nem tennék zsebre, amit tőlem kapnának! Nehogy már ez legyen a trendi! De ez más témát és kibeszélnivalót hagy maga után. 

Én boldog vagyok, és szeretek romantikus lenni. Nincs is ezzel baj!

A szerelem nem vak, csak néha rövidlátó.

Jill Mansell

Pozitív kihívás - 7. nap

Te szeretsz aludni?

Én azok közé tartozom, akik sajnálják rá az időt, mert annyi minden más van, amit lehetne csinálni. :)

Alapvetően nincs nagy alvásigényem, sohasem volt. Mindig későn feküdtem, és képes voltam 5-6 óra alatt kipihenni magam. Most is így van ez. Korán kelek most is, és bár nem tagadom, amikor a harmadik gyerekem megszületett, kicsit elfáradtam, így néha-néha lefeküdtem délben vele aludni. Igaz, ez azzal járt, hogy aztán éjszaka nem sikerült aludnom. Ha korán fekszem le (pl. 10 óra), akkor meg 3-kor kelek arra, hogy nem tudok aludni, és csak nézegetek. 

Sokan irigyelnek ezért, mások sajnálnak. De nem kell. :)

Én ezt szeretem. Na például ez az oka annak, hogy van időm sokat olvasni!!

Amikor már mindenki alszik és csend honol a házban, akkor én szépen a kis lámpám fényénél olvasok és olvasok és olvasok.

Persze, tudom, hogy az alvás rendkívül fontos tényező az életünkben és a hangulatunkban is. Magamról tudom, hogy ha csak 3-4 órát alszom, akkor nagyon undok tudok lenni, ez még nekem is kevés. 

Azok az emberek, akik nem alszanak eleget, kemények, ingerlékenyek és leereszkedőek lehetnek. Dolgoztam én is olyan emberrel, aki 3-4 órát aludt, mert úgy érezte, hogy neki mindenhol helyt kell állnia, és ráadásul még munkamániás volt. Sajnos a családomban is van olyan, aki évek óta keveset alszik, és tudom, hogy nem tesz jót neki. Én azért hétvégéken, ha tudom és lehetőség van rá, akkor kialszom a 8 órát, de ez ritkán van, mint ahogy az is, hogy szombat délutánonként, ha nem megyünk sehova (barátokhoz, kirándulni stb.), akkor Férjjel mi délutáni alvást alkalmazunk. A gyerekek már nem, ők csendben vannak. :)

Persze tudom, hogy az alvás elengedhetetlen feltétele a jó fizikai és mentális egészségnek. Jobban tud az ember gondolkodni, ha kipihent és kevésbé borul ki. 

Ezért a mostani kihívás a következő: FEKÜDJ LE 2 ÓRÁVAL KORÁBBAN, MINT ÁLTALÁBAN!!

Egy anya azt mondja ilyenkor, hogy nem tudja megoldani, de higgyétek el, tapasztalatból mondom, hogy igen! A gyerekeket 8 és fél 9 között letesszük aludni, és utána még egy kicsit beszélgetünk, vagy előkészítek ezt-azt másnapra, de ha nagyon fáradt vagyok, 10-kor simán elalszom az éjfél helyett.

Higgyétek el, hogy az ébredéssel sem lesz gond. Én általában fél 6-kor kelek az ágyból, de mivel Férj fél 5-kor kel, legtöbbször vele ébredek. Persze, nem kell kikísérnem és vigyáznom rá addig, amíg elindul, ő az a típusú Férj, aki önellátó.

Azt is észrevettem magamon, hogy ha korábban fekszem és korábban kelek, akkor tudok reggelizni. Bár nem igazán vagyok reggelizős fajta. Leginkább csak a teámat vagy a fél liter vizemet iszom meg reggel, és kicsit később reggelizek. Amikor dolgoztam, ez jobban működött. 

Én egyébként azért kelek korán, hogy rákészüljek a napra. Ilyenkor csak beülök a fotelbe, kitöltöm a teámat, és nem csinálok semmi látványosat. Olvasok, pihentetem az agyam, ha esetleg olyan van, akkor gyorsan összeütök valami ebédet a gyerekeknek. Már ami egy fél óra alatt kész lehet. :)

Szóval tudom, hogy ez a kihívás nehéz az olyanoknak, mint én, aki éjszakai bagoly, de higgyétek el, megéri!

14 éve együtt

 Tripla csokis torta

Nutellás kenyér

Amikor először ettem ilyet, éppen az NDK-ban tartózkodtam. Igen, jól olvassátok, a régi NDK-ban.

A nagyobbik bátyám, aki 7 évvel idősebb nálam, elég hamar elhagyta a családot. Ő mindig is a maga útjait járta. Jó szakmája lett, és dolgozott a Szovjetunióban, majd egy lehetőséget kapott arra, hogy a régi idők Németországában dolgozzon. Ő persze, mert lelkes utazótípus és szerette a kalandokat el is ment. Azóta is ott él. 

Amikor megházasodott, akkor családilag elmentünk hozzájuk. Hát, életem első, és legszörnyűbb repülőutazása volt. Szó szerint és minden értelemben rosszul voltam. :(

Persze izgalmas volt, mert repülni és egy másik országba utazni mindig is jó dolognak ígérkezett. 

És az is tény, hogy vicces helyzetekbe keveredtünk. Mivel senki sem beszélt németül, csak a nagyobbik testvérem, de ő egész héten dolgozott, így ott maradtunk mi négyen és a német felesége, az ő családja és a kisbabájuk. Én vittem magammal egy magyar-német szótárt, és a feleségével így kommunikáltunk. Nagyon bírtuk őt. 

Szóval mindenféle élményünk mellett új ételeket is kipróbálhattunk. 

Akkor én még kemény húsevőként éltem, és emlékszem, hogy éjfélkor hogy ettük a tesómékkal a marhapörköltet. Ma már kicsit rosszul vagyok ettől, de ez van, ez is én voltam. :)

A legjobban az lepett meg, amikor elénk rakták a barna kenyeret, és a Nutellát. Na, én akkor ezen jól kiakadtam, hogy miért nem tudnak rendes ételt adni. Nálunk nem volt szokás, hogy édeset reggelizzünk. 

Pár nap eltelt, mire úgy gondoltam, hogy megkóstolom én ezt a kenyeret és azt a csokikrémet. 

És amilyen bátor voltam, olyan függő lettem. Utána már nem is akartam mást reggelizni. :) :)

Aztán amikor hazajött a tesóm mindig hozott nekünk, meg egy szatyor csokit is, amit nagyon hiányolok azóta.

Már sok-sok éve nem eszem meg a marhapörköltet, de a Nutella a kedvencem maradt. Amióta nálunk van, és lehet kapni, nem kellett várnom arra, hogy a tesóm hazajöjjön, előszeretettel fogyasztom. Aztán egy időben elhagytam, mert bár csokifüggő vagyok, de nem jutott eszembe. 

Viszont a kislányom, a legkisebb lelkes rajongója a Nutellának, és így már van kivel ennem. :)

Ja, és az Aldiban találtam Piros Mogyorósat, a nosztalgia jegyében. :)

Lee Child: A titokzatos látogató

És ismét egy könyv...
Mert tényleg sok időm jut olvasni. Mondjuk én magam is meglepődök, hogy tényleg jut ilyesmire idő, de igen. És annyira jut, hogy 2-3 naponta elolvasok egyet.
Átgondoltam, hogy mikor és hogy jut időm, és én is meglepődtem, de jut. 

KÖNYVTÁRBAN JÁRTUNK

Ugye emlékeztek, hogy mondtam már (sokszor), hogy Lee Child könyveit mennyire szeretem olvasni, és gyűjtöm is őket. Bár a múltkor azt mondtam, hogy nem fogok a könyvtárból kihozni könyveket, nem ez történt. Nagylányommal elmentünk, és megint egy halom könyvvel jöttünk haza. :)

Aztán arra gondoltam, hogy végül is,  miért ne? 

Nem tudok ellenállni, na! 

Aztán azt vettem észre, hogy a könyvtárból leginkább romantikus irodalmat hozok ki, amit nem igazán vennék meg magamnak. Mert bár javíthatatlanul romantikus vagyok, és persze Jane Austen ott van a polcomon, de leginkább krimi-rajongónak tartom magam. És Lee Child-fan vagyok. Így ha eljutok könyvesboltba, akkor ezt veszem meg. 

Mindig jó lehetőség adódik arra, hogy mit van kedvem olvasni. A könyvtárból kihozott romantikusat, vagy a polcomon sorakozó izgalmas krimiket (amik nemcsak Child-könyvek).

A legutóbbi szerzeményem ez a könyv:

Eredeti cím: Running Blind

Kiadás éve: 2000

Amikor leülök Jack Reacher történeteket olvasni, mindig egy kicsit más, de közben valódi világban érzem magam. Nagyon csípem ezt a fickót, a maga 2 méterével és 110 kilójával. Vicces, hogy olvasás közben mindig eszembe jut Tom Cruise, aki kétszer eljátszotta őt, és bár bírom Cruiset is, ez a szerep valahogy nem fekszik neki. Nem csoda, ha maga Child is keresi a tökéletes szereplőt a sorozat folytatására. (Remélem, hogy nem Jason Momoa vagy Dwayne Johnson lesz, mert akkor elmegy a kedvem tőle. És nemcsak a tetkóik miatt nem jönnek be!)

Szóval, amint belefogtam, tudtam, hogy nem tudom letenni. Kb. 2-2,5 nap alatt elolvastam. És igen,ebben benne volt az éjszakázás. Amikor már mindenki alszik, én akkor szoktam olvasni. Már amikor nem esek össze a fáradtságtól, vagy nem ragad le a szemem két mondat között.

A kedvenc helyem egyébként, ahol biztosan tudom, hogy nyugodtan tudok olvasni, az a fürdőkád és az autó. :) Amikor várnom kell a gyereket mondjuk sakkóra után, vagy Zeneiskolában vannak, akkor nekem remek lehetőségem van arra, hogy olvassak. EZ is egyfajta énidő! :)

Egyszóval, elkezdtem és nem tudtam letenni. Nagyon sodró lendületű volt, és nagyon Childes. Pont az, amit én szeretek. Jók a párbeszédek, nem unalmas, mindig érdekes információkat tudtál meg. Aztán próbálod összerakni a történetet, és mindig belekerül valami fordulat.

A történet:

Az amerikai hadseregből leszerelt nők titokzatos körülmények között gyilkosságok áldozatai lesznek. Az FBI pszichopata gyilkosra gyanakszik, mert mindegyik áldozat korábban feljelentést tett szexuális zaklatás miatt. Külsérelmi nyom nincs rajtuk, ezért komoly fejtörést okoz megállapítani haláluk okát. Az FBI erre a nyomozásra a legalkalmasabb személy segítségét akarja igénybe venni. De egy Jack Reachert nem könnyű ismét csőbe húzni. Csellel ráveszik ugyan, hogy segítsen, azonban egy idő múlva úgy tűnik, még ő is arra kényszerül, hogy feladja a nyomozást. A véletlenen múlik, hogy Reacher végül is hihetetlen logikával lépésről lépésre megfejti a gyilkosságok motívumát. Az izgalmas rejtvény kibogozásának szinte észrevétlenül maga az olvasó is részesévé válik.

Szeretem, mert elsősorban nyomoznak a történetben. Persze, van benne akció is, meg kaland és izgalom, és közben el sem hiszed, hogy létezik ember, aki nem akar letelepedni, nem akar megállapodni, hanem be akarja utazni a világot és menni, amerre a szellő fúj. Igazi kalandor és igazi vándor.

Ez volt az első olyan regény, amit olvastam, amiben Reachernek volt háza és autója. De a végére persze...

Nem tud megállapodni, mert valami a bensőjében arra buzdítja, hogy menjen és ismerje meg a világot és segítsen másoknak.

Nem James Bond, aki mindig elegáns és mindig illedelmes. Nem Jack Bauer, aki előbb üt, aztán kérdez, hanem csak egy magányos farkas, aki elindul, és ahol leszáll, ahová megérkezik, ott mindig történik valami. :)

Nagyon élveztem ezt a könyvet.
És most volt először sikerélményem.
Most történt meg, hogy RÁJÖTTEM, hogy ki a gyilkos, ki bántja a nőket. Az indítékra persze nem jöttem rá, noha rájöhetettem volna. :)

Ez a regénye a hadsereghez kalauzol el minket, megismerjük mi hogy működik (hiszen Reacher valaha katonai rendőr volt), megismerjük milyen a helyzete azoknak a nőknek, akik katonának mennek, milyen az, amikor szexuális zaklatásban van részük, hogyan lesznek áldozatok, és hogy mennyi mindent nem lehet megtenni.

Megismerjük az FBI munkáját és a profilozókat, akik szerint a gyilkos nem lehet más, mint egy Reacher típusú ember, de persze mi tudjuk, hogy ő nem az, mert a maga módján egy kedves és segítőkész fickó.

Nincs semmilyen nyom, semmilyen bizonyíték, amin el lehetne indulni, de a mi hősünk nem az a fajta, aki feladja. Éppen ezt szeretem ezekben a könyvekben.

És azt, hogy amikor már ráállnál egy nyomra, akkor Lee Child átver, és új vágányra irányítja a figyelmünket. Tényleg nagyon kell figyelni. Nagyon szeretem, ahogy ír. Mindig sajnálom, amikor egy regénye véget ér. Ezt utóbbi nagyon tetszett.

AJÁNLOM!

Life is color - sötétzöld

Sötétzöld - Zöld... Szeretem!

Énidő

Ó, igen. Ha észrevettétek, mostanában a blogomon leginkább könyvekről és filmekről írok. Az utóbbi időben nagyon élvezem, hogy végre van, újra van lehetőségem olvasni és filmeket nézni. Mindennél jobban élvezem ezeket a perceket, és nagyon szeretem, hogy van rá lehetőségem. 

Vagyis keresek rá, adok magamnak ÉNIDŐT. 

Egyszer egy kedves Anya-testvér (anya, akivel egy közösségbe járunk) megkérdezte tőlem, hogy csinálom, hogy van ilyesmire is időm, mert neki nincs. 

Persze, felsorolhatnám azokat a dolgokat, amelyek közöttünk a különbség.

- Ő otthon tanítja a gyerekét, az enyémek iskolába járnak.

- Ő rendmániás, és állandóan pakol, rakod és takarít, én szimplán csak arrébb rakom a kisebb kupacot, hogy egy nagyobbat hozzak létre. :) - Már sokszor meséltem, hogy felvettem a harcot a rendrakással, és egy ideig nyerésre is álltam, de most megint nem. Megint kaptunk pár adag ruhát, meg nekiálltam lomtalanítani (játékokat, könyveket, ruhákat), így megint káosz van, így az esélytelenek nyugalmával vagyok.

- Ő kicsit egyedül van otthon, annak ellenére, hogy van családja, nem bátorítja a férje, nem támogatja úgy, ahogy szerintem kellene, sok kritikát kap, és ebből kifolyólag van egy megfelelési kényszer benne, ami már elég súlyos szerintem. Nekem van egy férjem, aki így és ilyennek szeret, bár bennem is van egyfajta megfelelési kényszer, de nem félelemből, vagy azért, mert mit mondanak mások, hanem mert így és ilyennek fogadott el, amilyen vagyok. 

- Ő azzal kompenzál, hogy mindenféle gyülekezeti alkalmon és programon ott van. Én már nem, vagy csak alig járok. Egy időben ezt tettem, de nem éreztem azt, hogy ez a családom javát szolgálja, hiszen alig voltunk együtt. Így inkább együtt vagyunk. És ha kell, együtt olvasunk a lányommal. Ez a mi közös hobbink. És ilyenkor is együtt vagyunk. Nagylányommal előszeretettel látogatjuk a könyvtárat és a könyvesboltokat.

Tudjátok, kicsit átértékeltem ezt-azt az életemben.
Kicsit a lelkem is sebzett - már nyár óta - (nagyon érzékeny lélek vagyok), és olyan nehezen tudok átlépni rajta, továbblépni, újra kezdeni az egészet. Nehéz döntést hoznom, és most sokkal jobban érzem magam itthon, a családommal, akik fontosak nekem.
Ebbe nyilván az is belejátszik, hogy már hetek óta betegek vagyunk, amiből egyszerűen nem sikerül kigyógyulnunk. Gondolom, hogy a lelki betegség hozza magával a fizikaiakat is.
Mindegy.
Ha a "lelkizős" része miatt vagy itt, akkor türelmet kérek, mert egy darabig ilyet nem tudok írni. Küzdelemben vagyok, és jelenleg nem állok nyerésre.
Persze az optimizmusomat nem adom fel, de most inkább csak sodródom az árral.
A többit meglátjuk.
De azért szurkoljatok nekem!

E.S.Gardner: A rettegő örökösök esete

Még mindig annak a hatása alatt vagyok, hogy mennyi dobozt nem bontottunk ki évekig! Amikor tavaly lehoztuk a padlásról a sok-sok dobozt, amivel ideköltöztem, enyhén szólva is megdöbbentem, mert bár tudtam, hogy sok könyvem van, de kicsit elfelejtkeztem róluk. Egyszerűen csak nem fértek el a házban, és úgy van az ember, hogy padlásra pakol. Bár Férj mondta, hogy padlásra ne!, de nekünk nincs melléképületünk, sem plusz egy szobánk, ahová minden befér. Csak mi vagyunk öten, és a 90 négyzetméter. :)

Amikor lekerült a padlásról a sok doboz, arra jöttem rá, hogy rengeteg könyvem van, ami arra vár, hogy újra olvassam őket, vagy hogy elolvassam őket. Van, amelyiket még nem is vettem a kezembe, pedig azért vásároltam meg, mert tudtam, hogy el akarom olvasni. Így most úgy döntöttem, hogy ha újra elmegyek könyvtárba, egy darabig nem hozok ki új könyvet. 

A könyvespolcom szó szerint roskadozik azokkal a könyvekkel, amelyek elolvasásra, vagy újraolvasásra várnak. Ilyenek a Perry Mason, vagy inkább E.S. Gardner könyvek is, amelyek nagy kedvenceim, és akinek a stílusát nagyon szeretem. 

Le is vettem a polcomról ezt a könyvét:

Eredeti cím: The Case of The Horrified Heirs

Fordította: Rakovszky Zsuzsa

Kiadás éve: 1982. 

És képzeljétek, egykoron 150 Ft-ért vásároltam, ami biztos, hogy sok pénz volt. Tudom, hogy a fizetésem nagy részét könyvesboltban és antikváriumokban hagytam. Meg a Magyar Postán, hiszen rengeteget leveleztem. :)

Szóval, gondoltam, belevágok. Nagyjából emlékszem a Gardner könyvek tartalmára, nem is hosszúak, gyorsan el lehet olvasni őket, és nagyszerű élmény lesz. Nekem Perry Mason személye elragadó, de a kedvenc figurám Paul Drake, a hórihorgas, nyurga detektív. Jobban szeretem, amikor nincs megfilmesítve (Amerikában tudom, hogy igen, de ide valahogy nem jutott el), hanem a saját fantáziámra bízhatom, hogy elképzelem. És ezt élvezem.
Az első perctől kezdve esemény és a maga módján akciódús is.
Higgyétek el, hogy érdemes Gardnert olvasni.
Mondom ezt úgy, hogy egy Grisham könyvet tettem félre azért, hogy ezt elolvassam. ...

Történet:
Sejtelme sem volt róla, hogy került kábítószer a bőröndjébe. Azt sem értette, hogy azon nyomban ott termett egy fotós, hogy lekapja a sajtó számára, amint döbbenten bámul a nyomozóra. Nem fogta fel, mi történik vele, ám abban nem volt kétsége, kihez kell fordulnia. Perry Mason valóban nem késlekedik. Megjelenik a rendőrségen, azonnal kitűzeti a tárgyalást és szabadlábra helyezteti Virginiát. Így van ez a szerző vagy hetven bűnügyi regényében és tévéfilmjében. Perry mason elkápráztatja a közönséget meglepő ötleteivel, tévedhetetlen logikájával. Ezúttal is kibogozza a bonyolult szálakat, melyek a kábítószeres ügytől a dúsgazdag asszony autóbalesetéhez vezetnek.

"- Ugyan már, ne izguljon - próbálta megnyugtatni.

- Ez olyan, mintha valakinek, aki fázik, azt mondaná, hogy ne borzongjon. - felelte Virginia."

Érdemes belefogni a Gardner könyvekbe. Élvezetes és élménydús. Én legjobban a tárgyalóterembe játszódó részeket szeretem. Mert bár semmi közöm a joghoz, de szeretem az ilyen jellegű filmeket, könyveket. Ráadásul Perry Mason legendás keresztkérdései teszik izgalmassá és felejthetetlenné a tárgyalásokat. És persze, mert a végén mindig kiderült az IGAZSÁG!

Ui: Nem mindegyik Gardner könyv nagyszerű. Van amelyik jobban tetszik, van amelyik kevésbé. De higgyétek el, érdemes őt olvasni. Pár óra alatt el is lehet egy könyvet, ha nagyon belejövünk! :)

Pozitív kihívás - 6. nap

A mai kihívás szerintem elég szórakoztató lesz.

Azt szeretném kérni, hogy öltözz fel ma szépen! Igen, csak egy átlagos hétköznap van, de miért ne ne vegyen fel az ember ma - vagy ezen a héten egyszer - egy különleges ruhát, amiben jól érzi magát, amiben nőies lehet. Én egyébként nagy rajongója vagyok a szép és kényelmes ruháknak, és a hétköznapokban is szívesen hordok ruhát vagy szoknyát. 

Az utóbbi napokban viszont csak melegítőben és pizsamában tartózkodtam itthon a gyerekeimmel, hiszen betegek voltunk, nyomtuk az ágyat, lázasan feküdtünk, és küzdöttünk azért, hogy "életben maradjunk". 

Én kimondottan szeretem ilyenkor ősszel a harisnyát, szoknyát, pulóvert együtt viselni. Én farmert nem, vagy alig hordok (fázok benne). 

Tudom, hogy ilyenkor ősszel, de legfőképpen télen jók a pulóverek és a vastag rétegű ruhák. Imádom ezt az őszben, ezt a fílingjét és hangulatát.

Nem szeretem, amikor valaki egész nap a pizsamájában mászkál itthon. Most, hogy a nagylányom beteg volt, és feküdnie kellett egész héten, ez más helyzet. Nem is igazán mozdulhatott ki, így egyszerűbb volt. De csak azért nem felöltözni, mert nincs kedvem! Hú, azt nem szeretem, és nem engedem!

Az tény, hogy én gyermekkoromban sem igazán szerettem öltözködni. Nem emlékszem, hogy felvettem volna az anyukám ruháit, vagy belebújtam voltam a cipőibe. Ő hordott pl. magas sarkú cipőket, a munkájából kifolyólag (anyakönyv-vezető volt), nekem még életemben nem volt. Most - így jóval 40 felett - tervben van, hogy veszek magamnak egyet, bár meg kell mondjam, az én 35-ös lábamra, ami széles és rövid, elég nehéz olyat találni, amibe belefér, de rászánom magam azt hiszem. Egyszer. 

Szóval, én mindig annak a híve voltam és vagyok, hogy nem kell mindig jól kinézni kívülről, hogy jól érezzem magam belülről. De tudjátok, van az a kor, amikor már erre érdemes odafigyelni. Azt gondolom, hogy át kell értékelnem ezt is, de egyszer majd erről is írok, vagy talán lesz egy saját magam-féle kihívás projekt. :)

Azt tudom biztosan, hogy a korai felöltözés segít abban, hogy a nap folyamán termelékenyebbé váljak, hogy felpörögjek, és úgy érezhetem magam, hogy tele vagyok energiával. Ha pizsamában lógok egész nap (általában, mondom, mert sajnos vannak olyan ismerőseim, akiknek ez így jó), akkor semmi lelkesítő nem lesz, ami vigyen tovább. Én általában 5 és fél 6 között kelek. Nem mondom, hogy 5-kor már felöltözöm, de 6-kor legtöbbször igen, amikor még a gyerekek alszanak. Férj már nincs itthon, de mégis jó érzés saját magamnak, hogy szép vagyok. Vagy legalábbis igyekszem annak látszani. Ilyenkor szoktam állni és a tükörben nézni magam, és eszembe jut, hogy bárcsak többet hordhatnék szép ruhát!

Mondjuk lehet az is a terv folytatása, hogy elmegy az ember fodrászhoz is. Ez is tervben van, de sajnos előbb a fogorvos jön! Valószínűleg valamilyen gyulladás van a szervezetemben. Nem fáj a fogam, nem fáj semmim, de érzem, hogy nincs rendben valami. És már mindenféle vizsgálatot elvégeztettem. De ehhez meg bátorság kell .

A jó szamaritánus - Good Sam

Ugye, amikor ezt meghalljuk, rögtön a bibliai történet jut mindenki eszébe? Még akkor is, amikor talán nem hívő valaki, de tudja, hogy létezik egy ilyen történet a Bibliában, és ez ugyan tanulságos. Mindenki előtt megelevenedik a hegyek között, rablók által elkapott, megvert és kirabolt ember képe, és aztán az, hogy jön a pap, meg a lévita és az ellenséges népből származó szamaritánus, aki bekötözi a sebeket, sőt elviszi őt egy fogadóba is, ahol még arra is gondja van, hogy biztosítsa a beteg számára az anyagi fedezetet, míg az fel nem épül, és amíg újra erre nem jár. 

Hát persze, hogy Vincent van Gogh-kép, mégiscsak szeretem! :)

Gyönyörű történet, mindenki azt szokta mondani, hogy milyen csodálatos mondanivalója van, hogy olyanoktól kapunk segítséget, akikre nem számítanánk, meg hogy milyen aljas dolog volt a két papi személytől, hogy ők bezzeg oda sem fordultak, és hogy mert az Isten... (Most mondanám, hogy Isten nem ilyen, az ember ilyen!)

Aztán valakik egy csoportban ráirányították a figyelmemet egy filmre, ez a címe: Good Sam.

Mivel a család nagy százaléka betegben van itthon. Mi, lányok hétfő óta betegek, lázasak és erősen köhögnek, én szerdától csatlakoztam hozzájuk, úgyhogy most mindhárman betegek vagyunk, és mivel egy szobába kényszerültünk, hogy a fiúkat ne fertőzzük, akik ugye még bírják, távolságot tartunk egymástól. Ez furcsa nekem, de jó most ez.
A gyerekek a szobákban feküdtek, a lányoknak kell, és igen, bevallom kütyüztek. Nagy cucc! Én is szeretek kütyüzni és szoktam is. 

Ezt tettem akkor is, amikor bár lázas voltam és mindenem fájt, de főzni kellett és kimosni, kiteregetni, beszedni az ágyneműt, amit bacimentesítettem, de egy idő után úgy éreztem, hogy MOST le kell ülnöm. És megnéztem ezt a filmet.

Néha szeretek olyanokat megnézni, ahol nem ismerem nagyon a szereplőket, csak mert még Hollywood nem kapta fel őket, vagy esetleg én nem hallottam róluk. Hiszen ugye mindenkit én sem ismerhetek?

A története nagyon egyszerű:
Egy újságíró nyomozni kezd egy névtelen jótevű után, aki nagy zsák készpénéézt hagy különféle emberek ajtaja előtt New Yorkban.

Ennyi a történet, de mégis aranyos és elgondolkoztató. Van benne persze romantika is, meg rossz fiú, de mégis érdemes megnézni.
Ja, és végre nem egy szőke, dögös cicababa a főszereplője, hanem egy latin, gyönyörű nő! Énnekem nőként is jobban tetszenek. Bocsi!
Nekem leginkább az tetszett, hogy mennyire jól lehet hozzáállni ahhoz, ha van valamid, ami másnak nincs, és azt is megtanította, hogy ha van valamit, nem mindig érdemes a saját céljaidra felhasználni. Mert önző emberek mindig lesznek, de sokkal több a GOOD SAM!

Nézzétek meg, érdemes!

Pálhegyi Ferenc: Csakazért is házasság!

Mindig is nagy kedvencem volt Pálhegyi Feri bácsi. Nagyon sok könyve megvan, és sok előadását hallgattam már meg, de persze belőle nem elég. :) Hogy is lehetne, hiszen tele van bölcsességgel, jó tanáccsal, és teljesen jól látja a házasság kérdését.

Én már sokszor elmondtam itt, és elmondom bárhol, hogy HISZEK a házasságban, és HISZEK abban, hogy meg kell érte küzdeni. Nap, mint nap. 

Lehet felfogni úgy, hogy küzdelem a szó szoros értelmében, és lehet úgy, hogy nemes küzdelem azért, hogy jobbak lehessünk, jobbá válhassunk. 

Nagyon szeretem őt, mert a könyveiben és az előadásiban is GYAKORLATI dolgokról beszél, nem csak elméletről. És a gyakorlat sokkal, de sokkal fontosabb. Mindenki számára sokat segíthetne!

A könyv 2015-ben jelent meg, és amikor megjelent, és meg is vettem, és el is olvastam. Nagyon szeret(t)em Feri bácsi stílusát, humorát.

De a legjobban most voltam boldog, amikor láttam Férj kezében ezt a könyvet. Saját elmondása szerint (nem kibeszélem, ezt mondaná nektek is) sem egy nagy könyvolvasó. De a lelki könyveket előnyben részesíti. 

Mi egyébként sokat olvasunk ilyen jellegű, mármint házassággal kapcsolatos könyveket. Külön is, meg együtt is. Mondhatom, hogy talán ez az egyik oka, hogy jól működik a házasságunk. Mert egyikőnk sem szereti az elméletben megélt dolgokat, hanem teszünk azért, hogy jól működjön. 

Máshogy nem is megy, nem is menne! 

"Azt mondják: a házasság elavult, idejétmúlt intézmény. Egyrészt nem nyújtja a mesékben megígért boldogságot, másrészt sok szükségletünket házasságon kívül is ki tudjuk elégíteni. Nem vitatható, hogy napjainkban valóban több a diszharmonikus, mint a minden szempontból boldognak mondható házasság.

Ezért sokan elutasítják a házasságot: akár úgy, hogy nem kötik meg, vagy elkötelezettség nélkül élnek együtt élettársi kapcsolatban, akár úgy, hogy Isten terve ellenére természetellenesen azonos nemű partnerrel élnek. De felmerül a kérdés: ha valaki rosszul használ egy készüléket, mondhatja, hogy az rossz, ha nem működik? Ha egy gépet arra gyártottak, hogy elektromos áram működtesse, nem kell csodálkoznunk, hogy meg sem mozdul, ha nem hozzuk kapcsolatba az áramforrással. A házasság elköteleződés a hűségre, megbocsátásra, szeretetre. Mindhárom forrása Isten, mert magunk nem rendelkezünk velük. Az egymás iránti elköteleződés akkor fog sikerülni, ha előbb Isten felé kötelezzük el magunkat. Ez az a mozdulat, amikor a készülék csatlakozóját bedugjuk a konnektorba." (Pálhegyi Ferenc)

Olvassátok el, megéri!
Ketten, együtt elolvasni még többet ér! :)

Life is colors - Zöldes

Hát nem gyönyörű összeállítás? Nagyon szeretem a zöldet!

Beteges kalandok nálunk

Hát tudom, hogy várjátok a menüket, legalábbis remélem, de képzeljétek csak el, hogy már lassan 2. hete betegséggel küzd a család, így alapszinten étkezünk. Krumli főzve, rizs, tészta, tényleg csak szinten tartás végett, mert egy hete a család eledele a keksz. :)

Megvannak ám a listák, és igyekszem majd feltenni, talán a jövő héten több levegőhöz jutok, mert Zsófi lesz csak itthon velem. Ő még nem mehet iskolába. :(

Az úgy kezdődött, hogy 3 héttel ezelőtt már a lányok szipogtak, szörcsögtek és folyt az orruk, de nem volt ok, ami miatt igazán itthon tudtam volna tartani őket. Nem voltak lázasak, így mentek suliba. Közben Férj nem érezte jól magát, szörnyen köhögött, és úgy járt dolgozni, már az előtte való héten is. Aztán egyszer csak megelégeltük, és elment orvoshoz. Kiderült TÜDŐGYULLADÁSA van. Két hét kényszerpihenőn volt, ami az én fizikai és lelki erőmet is felőrölte, mert tudjátok, mi az a fajta család vagyunk, ahol munkamegosztás van, és apa éppúgy kiveszi a részét a dolgokból, mint anya. (Sok szomorú kommentet olvasok feleségektől, akik panaszkodnak a férjükre.) Nos, én nem tudok, de ilyenkor ugye fekvés és ágymeleg javasolt, és azért valljuk be, milyen már egy férfi, amikor beteg?
Hogy férjem szavaival éljek:

Egyébként csak érdekességként mondom, hogy itt Móron gyakran használják az emberek azt a szót, hogy SZOK. "Nem szokom csinálni." "El szokok menni..." és nekem nagyon furcsa. Ő mondjuk ezt nem mondja, mert tudja, hogy én nem szeretem. :) Ő mindig azzal viccelődik, hogy "Persze, mert Szabolcsban beszélik legtisztábban a magyart!" :) 

Szóval 2 hét fekvés és mindenhova én rohangálás után, mikor már Férj is készen volt a munkára, de szombatra még nem jött el sem ő, sem Kata, mert már őt azon a pénteken úgy hoztam haza az iskolából, hogy nyűgös volt, és szörcsögött és köhögött és mindenért sírt. Így csak én és a két nagy  gyerek mentünk. Hazafelé Nimród elintézte, hogy anyósomnál aludjon, eközben Zsófia meg elintézte a barátnőjével, hogy átmehessen játszani. Úgy volt, hogy este megyünk érte, de pár óra múlva megjelentek, mert Zsófi nem érezte jól magát és elfeküdt. Na, onnantól kezdve láz lázzal jár nálunk. Az első 4 napon csak a lányaim nyomták, 38-38,5. Én egyébként örülök, ha lázasak, mert akkor lehet tudni, hogy dolgozik a szervezetében valamiféle ellenség. :) Szerdától én is becsatlakoztam a bandába, azóta nekem van minden nap - és most figyeljetek! - délután fél 2-től fél 7-ig 38 fokos lázam. Mert akkor érek rá. 

Úgyhogy a helyzet vicces. A fiúk alszanak egy szobában, hogy ne fertőzzük meg őket, mi lányok meg szintén egy szobában. Lából, fejtől, lábtól, és szó szerint versenyt köhögünk. Zsófival mi visszük a prímet, van hogy hajnali 2-3 körül ülünk és szó szerint UGATUNK, mert annyira nem tudunk visszaaludni a köhögéstől. 

Nagyon nehéz hét van mögöttünk. Úgyhogy nem főztem. Találtunk valamit, vagy legtöbbször amikor Férj megjött, gyorsan készített valamit, hiszen Nimródnak rakni kellett valamit ebédre. Még jó, hogy szereti a tésztát! :)

Ma visszamentünk az orvoshoz. 

A doktornőnk, aki egyébként egy nagyon jó fej orvos, mondta is nekem: 

- Maguk nem is szoktak betegek lenni! Most meg már kétszer is találkoztunk! 

- Igen, - mondtam neki - bepótoljuk a tavalyit is. :) 

Amikor tavaly vagy tavaly előtt elmentünk hozzá Zsófival, mert kicsit köhögött, és szerettem volna, ha meghallgatja, mondta neki, hogy - Meghallgatlak! Zsófi meg csak nézett, fogalma nem volt, hogy mit jelent. A doktornő csak mosolygott, és azt mondta: - Látszik, hogy maguk nem betegek, azt sem tudja a gyerek, mit kell csinálni. :) Ez azért jó, nem? 

Kata elvileg mehet, Zsófinak meg kiderült, hogy hörgőgyulladása van, tehát ő még marad táppénzen. 

Aztán, csak hogy tetézzük még, és ez  már nem is az én lázamról és köhöségi rohamaimról szól, pár napja Férjnek elkezdett fájni az oldala. Ma elment orvoshoz. Persze a mi háziorvosunk nem rendelt, helyettes orvos volt. Majdnem fél 4-kor ért haza, és dél körül ment el!!!, hogy lehet, hogy veseköve van. 

NA, LEHET, HOGY MOST VAN ELEGEM!

Ja, és két hét múlva meg én megyek az ortopédiára, ahová még nyáron kértem időpontot! 

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Természetesen ezt a könyvet azért hoztam ki a könyvtárból, mert benne volt, hogy "francia", és mert elolvastam a tartalmát, és tudtam, hogy Párizsban játszódik, így persze, hogy kapva kaptam az alkalmon.

De sokáig csak pakoltam, rakosgattam. Még nyáron választottam, de a nyáron nem volt lehetőségem olvasni. Sokkal inkább van ilyenkor, amikor mindenkinek be van osztva az ideje. Igyekszem időt szánni az olvasásra, mert nekem fontos és szeretek egy másik világban lenni. És nem baj, ha az nem a valóság. :)

Aztán nem olyan régen levettem a polcról, gondoltam, itt az ideje. 348 oldal, és magától nem jönnek ki belőle a betűk... Nekifogtam hát, és első olvasásra, pár oldal után arra gondoltam, hogy de kár volt kihozni... De ha már itt van! - és belefogtam.

Aztán a végére úgy éreztem, hogy: Igazi cuki, kis romantikus könyv.

A történet:

Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.

Aztán, ahogy olvastam a könyvet, sok minden eszembe jutott.

Saját magam, a 18 éves énem, amikor valami hasonlót éltem meg én is, hiszen szerelmes voltam (a magam módján), nekem is volt egy St.Clairem :), és egy barátság régi mélysége és sebei jelentek meg lelki szemeim előtt. Utáltam középiskolás lenni, és utáltam az egész tinédzserkoromat. Tudjátok, mindenki keresi a helyét a világban, céljait, tervei vannak, foglalkoztatja valami, de mégis, amikor az ember szerelmes, vagy úgy érzi, akkor másra nem tud fókuszálni.

Jó volt, hogy elolvastam, mert legalább nagyjából tudni fogom, hogy mire készüljek a gyerekeimmel kapcsolatban.

 

Nagyon tetszett nekem Anna és St.Clair barátsága, kapcsolata, ami persze a végére romantikussá válik, de a legjobban az tetszett, hogy nem a szexuális kapcsolat volt a lényeg (nem is volt benne), nem erre volt alapozva, mégis nagyon vonzó volt az egész helyzet. 

Nem mondom, hogy ez lesz a kedvenc romantikus regényem (Tudjátok: Jane Austen Forever!), de egy könnyed szórakozást és romantikus pillanatokat mindenképpen megért.

Tetszett, ahogy bebarangolták együtt Párizst, ahogy olvastam az utcákról, a helyekről, újra azt éreztem, hogy ott vagyok. Emlékszem, amikor Párizsban jártam, és sétáltam egyedül az utcákon, lehetőségem nyílt bekukucskálni ablakokon (szoktam! :) ), és mai napig is előttem van egy épület, ahol egy szobában fiatalok gyűltek össze. Azt láttam, hogy beszélgetnek és nevetnek együtt, és úgy sajnáltam, hogy nem beszélek jól franciául, mert akkor részese lehettem volna egy külön élménynek. Élveztem egyébként ottlétem minden percét. Szóval, valamiféle ilyen hangulatot éltem meg. Nosztalgikusat. 

Érdekes, hogy egy könyv mennyire elő tudja hozni az emberben rejlő régi emlékeket, érzéseket, boldogságot és fájdalmat. Rajongok Párizsért, és bármikor szívesen elmennék. És szeretettel gondolok arra a fiúra is, akibe először voltam szerelmes. :)

Ti hogy vagytok ezzel? Vannak romantikus pillanatképeitek Párizsról? 

Pozitív kihívás - 5. nap

Könnyen eljuthatunk a saját életünkben oda, hogy elfelejtjük a barátainkat, rokonainkat, kevesebbet kommunikálunk velük, mint szoktunk. Én ezt észrevettem mostanában, és bár szeretnék rajta változtatni, nem mindig sikerül.
Én azért szeretem a Facebookot, amit persze sokan szidnak, de használják azért, mert azokkal az emberekkel, akikkel ritkán találkozom, régi ismerőseim, osztálytársaim, barátaim voltak, de már nem élünk egy településen, azért jó tudni róluk.
Sokszor szidják a szociális médiát, hogy felületesek a kapcsolatok, de én úgy gondolom, hogy csak akkor az, ha nem teszünk érte. Persze, hogy nem olyan közvetlen és mély a barátságom már a Debrecenben élő régi baráttal, vagy az Amerikában élő barátnőmmel, vagy Judit barátnőmmel, hiszen mindenki máshol él, mindenki éli a mindennapjait, és mi is. Mégis tudom, hogy a barátaim, és számíthatok rájuk. 

Ettől függetelnül tény, hogy  a média rossz hatással van az emberekre. A napi hírek mindenkit kiürítenek, közömbössé tesznek. Egy mondattal vagy egy vállrándítással válaszolnak bizonyos helyzetekben az emberek. Mégis valahogy az az érzésem, hogy a hírekről meg tudni akar mindenki.
Persze, hogy engem is érdekelnek a sztárhírek és érdekel a politika is, de nem vagyok hajlandó érte pénzt adni.
Rászoktunk a szövegetes üzenetekre, és a Messengerre. (Én is jobban szeretek írni, mint pl. beszélni. Mármint beszélgetni szeretek, de telefonálni nem.)

Minden ellenére hiszek a kommunikációban és abban, hogy az életünk csak úgy működik jól, ha beszélünk róla. A beszélgetés rendkívül fontos, hiszen a szoros baráti kapcsolatok megtartása nélkül ez  nem is működne.

A mai kihívás? Azt találtam ki, hogy vedd elő a telefonodat, és én az enyémet, és hívj fel 3 olyan barátot, családtagot, akivel már nem beszéltél mondjuk egy fél éve. 
Érd el őket, és legalább 20 percet, vagy többet beszélgessetek. A Messenger hívás is remek lehetőség, az legalább ingyenese! Tudd meg, hogy mi van velük, hogy él, mi van a gyerekeivel, a munkájával, és beszélgessetek.
Ez lesz az egyik legnehezebb feladat számomra, mert tényleg nem szeretek telefonálni. De majd igyekszem megoldani.

Én most jelenleg nem bírok beszélni (beteg mindenki a családban), de ha meggyógyultam, ez lesz az első. :)

A megunhatatatlan leves

A leves, amit a család minden tagja szeret és megeszik, és nem marad belőle. Már van fent Borsóleves, de ezt most kicsit sűrűbbre készítettem, és így sokkal, de sokkal finomabb, és táplálóbb is.