Ziva cicánk,

aki sok-sok éve velünk van, végre megtette azt a lépést, hogy bejött a házba.

 

    Nagyon sokáig hívtuk, de személyiségéből adódóan nem volt barátságos. Soha. De gondolom, ahogy öregszik, már lelassult kicsit, nem is olyan jól hall már, fázósabb is lett, úgy döntött, néha megpróbálkozik. Mondjuk Ray elég szemtelen ehhez, ő simán besurran. Mondjuk még fiatal, és szemtelen időszakában is van. De az Öreg Hölgy már nem. Eddig sem nagyon engedte nagyon, hogy fotó készüljön róla, és ez is most egy gyorsan elkapott pillanat. De igyekeztem. 

 

    Már nem hoz ajándékba egeret vagy madarat nekünk, szerintem már nem is úgy működnek a reflexei. De szeretjük! Ő a mi legbátrabb macskánk. 

    Nagyon komoly személyiséggel rendelkezik. Mindig határozott volt, tudta, hogy mit akar. Emlékszem, egyszer, míg Pogó kutyánk élt, és próbálkozott a házőrzéssel, amit ő ugyan elhitt, de Ziva igyekezett megtartani a helyes sorrendet a tápláléklánc tetején, csak hogy tudja, ki is a főnök! :), szóval egyszer Pogó rámorgott Férjre. Csak úgy, vagy már nem is tudom, milyen indokból. És akkor a Cicánk megpofozta a kutyát. De úgy rendesen. Onnantól kezdve a kutya is tudta, hogy ki a főnök a háznál.

Ziva nagyon szereti Férjet, hiszen az összes szülését (2) ő vezette le. És azóta hatalmas a ragaszkodás.

Van térfigyelőnk!

 Még mielőtt elmegyünk pihenni, egy kis - nagy munka vár ránk. De van térfigyelő kameránk! 

 

Integet és jelentkezik

 Ismeritek a hullámhegyet az életetekben? Na, most nekem ilyen van. 

Hirtelen csak úgy kapkodom a fejemet, mert nem tudom, hogy mihez fogjak, mit csináljak... A tanítás mellett, ami kalandos lett és sokrétű, már egy ideje helyettesítek folyamatosan, mert a kolléganőm megbetegedett. Nagyon élvezem a tanítást, és ilyenkor jövök rá, hogy bátrabbnak kellett volna lennem, amikor fiatalabb voltam, és hinni abban, hogy meg tudom csinálni azt, amit szeretnék. De sajnos nem így volt. Mindenesetre a tanítást nagyon élvezem. 

Közben meg lenne itthon is feladat, mert ugye utolérni nem tudom magam. Már azt sem mondom, hogy igyekszem. Próbálkozom. 

Míg itthon voltam, az egyházunk gyerekosztálya megkért, hogy írjak feladatlapokat a szombatiskolai tanulmányokhoz, aminek nagyon örültem, mert úgy éreztem, hogy de jó!, legalább csinálok valamit! Ám mivel a hivatalos Covid-időszak 2 hónapig tartott, amit azóta is viccesnek tartok és gondolok (vagy inkább szomorúnak), újra dolgozni kezdtem, és most meg nincs megállás. 

Közben készül valami más is, ami 5 évvel ezelőtt született meg, és most van rá lehetőség. 

Micsoda események az életemben! 

Közben persze Zsófimat is felvették a helyi gimnázium angol tagozatára, aminek nagyon örülünk, de azért van bennem egyfajta erős félelem,  hiszen azért tanulási nehézséggel küzdünk bizonyos fokig, vajon elfogadják-e ezt majd az új tanárai, tudják-e majd kezelni a művészi világát? Remélem. 

Májusban ráadásul 2 születésnap is lesz, meg aztán jön a ballagás. És mivel a családom rendmániás, kell valamit tennem ez ügyben. Fogalmam nincs, hogy fogunk elférni, meg hova teszem azt a sok holmit, amink van, de ez legyen ugye az én problémám... :)

Azonban a legjobban most annak örülök, hogy végre jó idő van, süt a nap. És a kertünkben is elkezdődött az élet. És hogy ti is boldogok legyetek, ezt fotóztam a kertünkből:

Hát nem gyönyörű? Amúgy is nagy rajongója vagyok a felhőknek meg a fáknak, de ez a látvány... Ez nagyon fantasztikus. Csak álltam ott, és néztem, hogy Isten milyen csodálatos!

Pogónk élt 7 évet

Voltatok már úgy, hogy annyira szomorúnak éreztétek magatokat, mert elvesztettetek valakit, aki fontos? Én most így vagyok. Eléggé kavarognak az érzések bennem, és lesz néhány álmatlan éjszakám. Tegnap megöltem a kutyámat. :( 

Pogó kutyánk meghalt, és az én hibámból. Elütöttem. A saját kutyámat. 😢 A legrosszabb az, hogy a kisfiam is pont így érez.Ő is felelősnek érzi magát, és persze, hogy én is. Annyira nehéz feldolgozni, és még mindig ezzel foglalkozok, ez jár a fejemben. Olyan jól indult minden, az iskolában is mindenki ügyes volt, pörögtünk, és együtt jöttünk haza. És ahogy Nimród kinyitotta a kaput, a kis lökött kutyánk a maga lelkesedésével az autó elé vetette magát, én pedig pont nem vettem észre, és áthajtottam rajta. 

Tisztára lelki beteg vagyok. Soha még egyetlen állatot nem ütöttem el, soha nem volt balesetem (nekem, belém már jöttek), és tessék, a saját kutyámat! Kész vagyok. 

Itthon mindenki bőgött, Férj hősies volt, eltemette, és erősített minket. Lehet mondani azt, hogy nem a mi hibánk, nem az én hibám, de én akkor is így érzem, és szerintem kicsit Nimród is, de persze nem az. Csak nehezen viselem ezt az egészet. 

Nem vagyok, és nem is igazán voltam sohasem kutyabarát. Mármint szeretem a kutyákat, de sohasem gondoltam volna, hogy lesz valaha kutyám. Úgy vagyok vele, hogy a macska jóval önállóbb, és könnyebb boldogulni vele, meg egyébként is. De ezt a cuki pulit annyira megszerettem, és olyan jóban voltunk. Én etettem, jártam ki hozzá játszani, simogatni, futkározni velem (ez volt ám az igazi látvány!), és teljesen szerettük egymást. Most meg gyilkosnak érzem magam, és nem tudom, hogy fogom ezt feldolgozni.

Na, így feküdt le mindig mindenki elé. Az autó elé is. 

Annyira sajnálom....

16. Egyek

"Hogy mindnyájan egyek legyenek, amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem." (János 17,21)

Ők a régi macskáim. A vörös már sajnos nem él, őt elég hamar elvesztettük, de a szürke Ziva cicánk, aki 12 éve van velünk. Nagyon szeretjük. Eléggé sajátos a felfogása a hozzánk való élettel kapcsolatban. Nem igazi cica, a szónak abban az értelmében, hogy nem lehet felvenni, nem ül az öledbe, nem jön be a házba, nem barátkozik, és a család összes többi 4 lábú tagját (értsd: jelenlegi két vörös cicát és a pulinkat) igazán kordában tartja.
Nem jön be a házba, sohasem jött be. Egyszer vitába is keveredtem valakivel a neten, aki azt mondta, hogy az nem is szereti a macskákat, aki nem a házban tartja. Na, próbáltuk volna meg Zivával! Nem az a fajta. Elég öntörvényű, és eléggé türelmetlen típus. Kicsit udvarolni kell neki, hogy a közelébe kerülhess.
Minden ellenére nagyon okos, mert mindig hoz nekünk ajándékba egeret, néha madarat (ezeknek nem örülünk annyira), és amikor engedi, hogy simogassuk, akkor persze kihasználjuk az időt.
12 év sok idő.

Egy elkapott kép bent a házban. Nyár volt, nyitva volt az ajtó, és bejött. Utána egy darabig csak csendben ültem. :)

Ajándékot hozott.

Egy cuki pillanatban.

Egy kis esti pihenés

Nehéz dolog ám, amikor ketten vagyunk arra, hogy egy házat kifessünk. Nem akarok én panaszkodni, mert hát azért csináljunk mi, hogy pénzt spóroljunk, ráadásul Férj elég ügyes, sok mindent meg tud csinálni egyedül, de ő szegény munka után dolgozik még itthon. 

Nehezen haladunk. Volt olyan másnap, hogy konkrétan nem bírtam felemelni a kezemet a falkaparás után, és olyan izomlázam volt a fenekemben és a lábamban, hogy bármelyik fittneszes emberke megirigyelné. De tényleg. És az ember elfáradt, ha egyedül van. 

Amikor ketten csináljunk délutánonként, az sokkal jobb, mert az ember lelkesíti, dicséri a másikat, és bátorítja. De az ember üres óráiban, amikor a gondolataival van összezárva (néha ez veszélyes egyébként!) unalmasnak találja. Bár én bírom a monoton munkát, azért néha muszáj, hogy történjen valami.

Az a helyzet, hogy mostanában nem igazán futja az erőmből mély és mélyen szántó gondolatokra. Jó, nem mintha ez alapvetően jellemző lenne rám :), ám annyira fáradt vagyok, és Férj is, hogy néha az ember leül, magához vesz egy pohár innivalót (ami nálam nem kávé), megvárja, amíg a cuki cicái az ölébe ülnek és csak pihen egy pár percet és néz ki a fejéből. 

Na, ez a kép pont így készült.

És nagyon jót tett.

Feltöltődtem. Szerintem (nekünk, akik szeretjük a macskákat) ez sokat segít. A többieknél nem tudom, hogy hogy van ez. 

 

Egy kora reggel a kertben

Szeretem a kertünket, és szeretem, hogy nagy. Nem mindig könnyű benne a munka, hiszen hegynek felfelé áll a kertünk, és bizony egy robizás vagy kapálás, de csak egy felmenetel is elég jól megdolgozza a combizmokat. No, ez a fajta kardiózás nem látszik rajtam, pedig sokat vagyunk fent a kertben. Főleg ilyenkor, amikor tavasz van, és már jelei mutatkoznak a zöldnek, és a látvány is csodálatos. 

Hoztam nektek néhány kilátást a kertünkből és belátást a kertünkbe.:)

Ez most a kedvenc képem. Annyira szép volt a reggel, ahogy sütött a nap, és beragyogta a tájat. Olyan csodálatos hangulata van, nem igaz? 

 Már virágzik a borsónk. Idén szalmás technikát próbáltunk ki, és elég jól bevált. Nagyon szép. :)

 Kata nagyon szeret locsolni, és amikor csak lehet, fent van a kertben. Vagy velem, vagy Férjjel. Na, ezért ilyen szép a borsónk! :)

 

Nimród a kukoricát vállalta. Nagyon szereti. Igaz, még csak nem olyan régen ültettük el, de locsolni ezt is kell.

 

 Idén a szőlőre is több idő maradt. Nem a karantén miatt, hanem mert Férjnek sok szabadsága összegyűlt, és ki kellett vennie (épp karantén idején :) ), így volt lehetőség arra, hogy időt fordítson a család kedvenc gyümölcsére, a szőlőre. Nagyon várjuk már a termést. :)

Sajnos a fáink nem annyira szeretik ezt a talajt. Ez szőlőművelésre alkalmas, de a fák valahogy nem indultak meg az évek alatt. Kicsik maradtak, de nem adjuk fel! Nimród (aki nem szereti a gyümölcsöt semmilyen formában) mindig meglocsolja a fákat, sőt körbe is ásta őket, hogy mi örüljünk. 

És igen, feltűnhetett, hogy Elsőszülött nincs a kertben. Hát, ő annyira nem lelkesedik az ilyen jellegű munka iránt. De mivel ez kora reggel történt, tanulás előtt, addig ő előkészítette a reggelit. Inkább azt csinálja meg. Az ember ne legyen telhetetlen, nem igaz? :)

Látszik a kertünk a Vértesből

Ezt a képet nagyon szeretem. Most hétvégén, amikor elmentünk Családi túrára, akkor készítette Férj. Közel lakunk a Vérteshez, szinte a lábánál, mondható. És amikor elindultunk, pont ráláttunk a kertünkre. Így éltünk is a lehetőséggel, és lefotóztuk. 

Még így sohasem láttam a kertünket, amolyan madártávlatból. Szeretek Móron élni, és szeretem a szép tájat is, (bár sosem tagadtam, hogy Alföld-rajongó vagyok) és minden nap rácsodálkozom a táj és a környék szépségére. Elég, ha csak felmegyek a kertünk végébe. Ami itt a képen a bordó vonalat jelenti. Addig tart a mi kertünk, innen szemból. Mivel Mór szőlőtermő vidék, itt sok mindenki művel szőlőt, és bort készít belőle. Mi ugye azt nem szoktunk,de műveljük, mert egyrészt a szőlő finom, másrészt must készül belőle, és néha van olyan év, hogy elviszik mások a szőlőt. 

A jobbra tőlünk egy dzsumbuj van, ami eléggé elszomorít. 15 éve lakunk itt, és még sohasem láttam a telek tulajdonosát, és ő sohasem csinált semmit sem vele. Azaz, amikor megvettünk a házat, és elmentünk a Földhivatalba, volt ott egy fiatalember, aki mondta, hogy övé a szomszéd telek (a dzsumbujos), vegyük meg, 100.000-ért ideadja. Nem kértük. :) Azóta nem tudom, hogy továbbadta-e vagy az övé maradt, se senki sem csinál vele semmit. És ez nagyon zavaró. A legjobban a kutyánk örül neki, ő legalább felfedezi a környéket. Az megint egy más kérdés, hogy hogy jön haza utána - puli... ugye elképzeltétek? ) 

Ezért is, és mert a környék kicsit elhanyagolt lett, megjelentek az őzikék (aminek nagyon örülünk) és a nyuszik is, de persze a rókák is. Nekik kevésbé. A fák a szomszéd portán elvadultak, és a meggyfák gyökerei már átértek hozzánk, szinte alig lehet (nem is lehet kiírtani), azért próbálkozunk.  

Mindenesetre a látvány nagyon tetszett nekem most még a kertünk is jól néz ki. Férjnek van ideje rá, eddig nem nagyon volt rá. Nagyon büszke vagyok rá! 

Új Teklák és György 2.0

Az történt, hogy nem olyan régen a tyúkjainkat és a kakasunkat valami elvitte, lefojtotta. :( Emiatt szomorúak voltunk. Persze a mi hibánk is volt, mert nem zártuk be őket (néha elfelejtettük), és mivel a kertünk olyan, hogy szinte csak mi műveljük (a környék elég elhanyagolt), megjelentek a vadállatok is. Télen konkrétan őzikéink szoktak lenni, meg nyulak, és persze a róka is előjön. Ezért kell figyelni. A pulink nem túl beszámítható e tekintetben. :(

Aztán egy kedves ismerősünktől (Férj és az Ő Férje együtt dolgoztak a bányánál, még Ziva cicánk is tőlük van) kaptunk egy Kakast, aki György 2.0 névre hallgat nálunk. Nekem még nem áll rá a szám erre a névre, mert megszoktam a régit, és simán leMarcizom, mintha bármit is számítana, de azért igyekszem... :) De György sokáig egyedül volt, és nagyon unatkozott.

Ezért ma elszaladtunk Kisbérre, ahol nagyobb piac van, mint itt Móron, és vettünk 4 nagyon aranyos és nagyon szelíd tyúkocskát mindenki örömére. Főleg György volt boldog, és ahogyan illegette magát, hát az meg űbercuki volt! :)

A tyúkok, akik nálunk továbbra is Teklák nagyon édesek, és szelídek. Nem voltak boldogok Györgytől és György nyomulásától sem, hát még elég kicsik... de remélem, hamarosan összeszoknak. Az egyik tyúk annyira szelíd, hogy simán meg lehetett simogatni, és Zsófi kezéből is elvette a magokat. Úgyhogy most nagyon örülünk. 

Én nagyon szeretem az állatokat.
Tekláéknak és Györgynek is megígértem, hogy mi nem esszük meg őket. A Csajokkal megállapodást kötöttem tojás ügyben, remélem tartják a szavukat. :)

Stressz ellen: Nyuszifül

Ma nagyon elfáradtam. Sok volt a tanulás és a tanulnivaló, és még maradt is, közben valahol az éterben (értsd: a házban) eltűnt egy angol könyv, amit kerestünk egy ideig, amiből lett is kis kiborulás. A legkisebb nehezen áll neki a tanulásnak, vele sokat kell küzdeni, a többiek persze meg haladnának, csinálják is, de néha összegyűlik. 

Ráadásul péntek van, ilyenkor szeretek elkészülni időben szombatra, de most ez is eltolódott. 

Maradt egy csomó házimunka és feladat vasárnapra, de ez van.

Szóval, stresszes voltam egy kicsit, úgyhogy bevetettem az egyik legjobb szert ellene: NYUSZIFÜL.

Nagy rajongója vagyok ennek a növénynek. Megnyugtató hatású, és olyan kedves növény.  Ha elmegyek a ház előtt, mindig megsimogatom. Ma tudatosan mentem ki az útra, a házunk elé, mert szükségem volt egy kis simogatásra.

Úgyhogy esetleg mondhatnám, hogy a mai Karantén Kihívás (nevezhetjük ennek, nem igaz) az legyen, hogy ha van otthon, vagy a közeledben ilyen növény, menj ki, és simogasd meg. Ha nincs, akkor kérjék valakitől tövet, ültesd el és simogasd. 

Panelben lakóknál nem tudom, hogy balkonládában megmarad-e (egy próbát mindenképpen megér), de nagyon ajánlom. :) Nyugtató hatása van.

Nyuszink nincs, de Nyuszifülünk van.

Egy kis kerti hangulat

Már régen írtam arról, hogy mi történik nálunk a kertben, mert történik, csak idő nincs rá, hogy mindig mindent megosszak, gyorsan elmondjam.
Ezek a képek sem túl frissek, kb. 1 hete készítettem őket, azóta kicsit másabb a kertünk, mert még került bele egy-két dolog, csak most még látható, hogy milyen szép munkát végez az én Férjecském.

 Erre fog majd futni a bab, és a tök. Ha lesz belőle valami, úgy is mutatom. :) 

Logan a szomszédban hesszelt. Tudjátok, a szomszéd fűje tényleg zöldebb...

Sajnálom, hogy anyák napja előtt van csak mindig orgona. Régen összetartozott. Az illata mindenesetre nagyon jó volt. 

Az első vetésű borsónk.

Tavaly kipusztult a málnánk, idén ültettünk újat, reméljük lesz rajta termést, mert nagyon szeretjük.

Ziva cicánkban hatalmas a vadászösztön. Meg kellett mentenem ezt a gyíkot, mert ő szerintem ezt élvezi. Én meg nem szeretem látni. 

És a ráadás kép. Az én nagylányom, aki mostanában előszeretettel tölt minden időt apa függőágyában, és olvas, folyamatosan olvas. 

Ezt nagyon élvezem, és nagyon örülök neki, de erősen kamaszodik a leányzó, így mostanában nem könnyű menet.

Szóval, így élünk mi, rohanásban, eseménydús programokban és túlélésben.

Szomorúak vagyunk :(

Kicsit szomorúan ért minket a hír, hogy a 3 fős tyúkállományunk 1 főre csökkent.
Elmentem ma tanítani, és mire hazaértem, Férj mondta, hogy már csak egyen van. :(
Tegnap még kaptak inni, tojást is tojtak...
A nyomok azt mutatják, hogy róka járt itt.

Pont most terveztük növelni az állományt, mert ezek a csajok már tényleg öregek voltak. Kb. 6 éve vannak nálunk. Mi megígértük nekik, hogy nem esszük meg őket, és nálunk végelgyengülésben fognak meghalni. Rókákra nem számítottunk. Igazából már volt egyszer ilyen élményünk, az is megviselt. Ő az egyetlen Tekla, aki megúszta. Őt azért megmentjük...
Reméljük...

Zsófia pillanatképei

Az utóbbi napokban, hetekben próbálom magam utolérni. Hogy őszinte legyek, kevés sikerrel.
Ez a hét azonban kicsit felülírt mindent. Férj délutános, és természetesen ilyenkor, ezen a héten történik minden. Az első héten derül ki mindig, hogy mikor lesznek a szakkörök, külön foglalkozások, ilyesmik. Mert mi hordjuk őket. Azon kívül, hogy fára másznak és koszosak lesznek, meg sokat vannak kint. Énszerintem fontos, hogy járjanak olyan dolgokra is, amik őket érdeklik.
Nálunk a gyerekek döntik el, hogy mire szeretnének járni. Adunk választási lehetőséget, kipróbálhatják, és ha tetszik, akkor abban az évben azt végig kell csinálni. Aztán mondhatja, hogy következő  évben már nem akar járni. Mondjuk ilyen még nem volt. Olyan volt, hogy megszűnt egy-egy foglalkozás, amire jártunk, de mi nem vagyunk egy feladós család. :)

Nos, ez a hét arról szólt, hogy szülőikre jártam, így anyósomat vetettem be, mivel Férj dolgozott.
Ebben az évben Nimród is szeretett volna Zeneiskolába járni, és ő a zongorát választotta. Kipróbáljuk, aztán meglátjuk. Zsófia maradt a gitárnál, új tanárral. Két külön napon lesznek, úgyhogy egész héten úton leszek, de ezt bulinak fogjuk fel. Ezekről majd később... ha csak el nem felejtem :)

Ma, miután hazajöttünk, mama-szülői ... a két kicsi az udvaron játszott, addig Zsófia fotókat készített a kertről, a házról... eléggé sok esemény van nálunk. Ez a legnagyobb project... a téli fa felvágása. Lehetetlen közlekedni nálunk, szinte alig van hely. Úgyhogy most a lomtalanítás folyik, a helycsinálás a fának... Izgalmas kihívás szegény Férjnek.

De azért hangulat az van nálunk.
Szerintem egész jó képeket csinált:

Rálátás a házunkra a kertből.

Kilátás a Vértesre a kertünk legtetejéről.

A sóska már nagyon várja, hogy leszedjük és megegyük...

Azért van egy kis gaz is :)

A család kedvence a napraforgó.

Szomszéd kertje

Pogó nem tud kibontakozni, nincs hely szaladgálnia szegénynek.

Ziva felfedezi a terepet.

A szőlőnk

És innen jön majd a folytatás... 

Remélem, hamarosan.. 

A napraforgó, ami életelixír

Idén nem ültettünk napraforgót, mégis rengeteg nőtt a kertünkben. Mindig nőnek a kertekben, csak úgy maguktól. Na jó, nem maguktól, de azért nőnek. És olyan szépek.
Mi Férjjel nagyon szeretjük a napraforgót. Amikor lehet, fotózkodunk egyet egy-egy tábla előtt. Valahogy lenyűgöz engem a napraforgó, mint találmány. Isten hatalmas ajándéka ez a növény.

De ki ne szeretné a szotyit? Ki az, aki ha leül egy zacskó maggal, naprával, szotyival... abba tudja hagyni? Én bizony nem. És a gyerekeim sem.


Mivel a tyúkjainknak is adjunk (azért IS olyan szép a tojás) sok szóródott el a kertben, itt-ott... És élveztük, nagyon tetszett nekünk, ahogy nő. Árnyékot adott a tyúkoknak, és a kutyának is.
Ez a gyönyörű példány az udvarunk közepén nőtt. Szándékosan nem vágtuk ki, csak néztük, ahogy gyönyörűen emelkedik a magasba, és nőnek rajta a virágok. Persze, ez nem olyan szotyizni való napraforgó, de akkor is gyönyörű. Minden alkalommal megcsodáltuk, még a gyerekeim is, akik azért nem a szelídségükről ismertek, sem tudták bántani, kidönteni, piszkálni ezt a szépséget.
Egyik szeptemberi estén aztán, gondoltam, lefotózom, olyan szép volt, ahogy rávetült a fény. A kép persze nem adja vissza azt a látványt, meg este is volt, de higgyétek el nekem, szép volt.

Aztán reggelre erre ébredtünk:

Kidőlt. Hallottam én valamiféle reccsenést éjjel, meg furcsa is volt a zaj, de nem tudtam mihez kötni. Így maradt a reggeli döbbenet.
Sajnáltam, sajnáltuk. Olyan szép volt, ahogy felfelé növekedett, ahogy betöltötte az udvart, és hogy senki sem merte bántani. A kutyánk sem. :)
Örültünk neki, mert tényleg szép volt, és tényleg jó hasznunkra vált. Amíg állt.

Utána persze rögtön elővettünk egy csomag szotyit, és jól megettük. Mondhatnám azt is, hogy annyit szotyiztunk, hogy hamarosan meglátszott a bőrünkön. Az enyémen legalábbis. :)
És nem a pattanásokra gondolok, higgyétek el!
A napraforgó egy csodálatos növény. Nem véletlenül adta az Úr ezt a növényt. Az egyik legmagasabb E-vitamin forrása. Én nem igazán értek az ilyesmihez, de azt tudom, hogy az E-vitamin segít megőrizi a sejtek kortalanságát. Feszesebbé teszi a bőrt, izmokat. Ki gondolná, igaz? Mindig úgy gondolunk rá, mint pattanásforrásra.
Én egykoron sok focimeccsen ültem, és töméntelen mennyiségű szotyit elfogyasztottam. :)

De mint antioxidáns is remekül működik, hiszen szerepet játszik az idegek, az izmok, a vörösvérsejtek, a vérkeringés, valamint a szívműködés egészségének megőrzésében.
Emlékeztek erre a mondatra a Bibliában?... Ott van az elején:

"Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt. Hajtott tehát a föld növényeket: füvet, amely fajtájának megfelelő magvakat hoz, és gyümölcstermő fát, amelynek ugyancsak fajtájának megfelelő magva van. És látta Isten, hogy ez jó." (I. Mózes 1, 11-12)

Kimondhatjuk tehát, hogy remek dolog a napraforgó. Nemcsak szép, amikor virágzik, hanem ehető funkciója is van. :)

Még most is sokat eszünk.
A gyerekek már maguknak pucolják, kivéve Katát, és bár elfáradt egy idő után az ember nyelve, mégis úgy érzi, hogy muszáj ennie.
Volt egy idő, amikor Férjjel leültünk egy-egy filmet megnézni (ez már jó régen volt, ilyesmire már nincs időnk), és jól esett. De néha akkor is jól esik, ha az ember elmegy sétálni, és telerakja a zsebét. Lehet, hogy nem illik köpködni (én sem szoktam, hanem összegyűjtöm a héjat és kukába dobom - nemcsak mondom, tényleg!), de akkor is jó menni, hogy valamiféle energiaforrás van az embernél. :)

Van, aki halvát készít belőle. Én nem szeretem, de aki szeretne, annak itt van egy remek recept.

Még egy élmény, amit már említettem.
AZ én bőröm, amióta az eszemet tudom, pattanásos volt. Mindenki azt mondta, hogy ne egyek olajos magvakat, napraforgót meg pláne, mert attól csúnya a bőröm. Azóta már tudom, hogy nem így van, de akkor elhittem. Persze, nem változott semmi, de egy tizenéves lány milyen hiszékeny tud lenni.
De meg kell érteni, hogy a napraforgó jó dolog. És nagyon egészséges!



Szóval itt az ideje begyűjteni a friss napraforgómagot, hogy legyen mit nassolni a téli estékre, vagy nappalokra!

Kert rendezés

Itt az adósságom. Az udvarunkon mindig sok minden van. 3 gyerekünk rendszeresen gondoskodik erről. Ti. arról, hogy ledobálva legyenek a dolgaik.
De mi Férjjel hadat üzentünk a rendetlenségnek, és kitakarítottuk az udvarunkat.
Olyan nagyon szép lett!

Sok rózsánk volt, de mindegyik benyúlt a bejárathoz, a házhoz, és nem lehetett közlekedni. Szomorú szívvel, de kivágtuk őket. Egyet hagytunk meg, amelyiknek még illata is van. (Hamarosan a műanyag dobozok is eltűnnek a színről, mert azok mind - valami "véletlen" folytán kilyukadnak, eltörnek stb. De még nem férnek bele a kukába. :) )

 

 Nem mondom, hogy nincs még mit elvégezni, de akkor is szép lett az udvar, és mi örülünk neki. Remélem, hogy a Fiókáink is így döntenek majd.

 

A legtöbb gondot mindig a tyúkokhoz vezető lépcső okozza. A csajok (mármint a tyúkok) rendszeresen lekotorják a füvet, a gazokat, a leveleket, és mindig úgy néz ki a lépcső, hogy szörnyű. De most ennek is hadat üzentünk, és most mindenki örül. 

Belefogtunk és belefogunk még néhány nagyobb projektbe. 

AZ viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kertünk nem szép. Jelenlegi állapotában nem merem nektek megmutatni. Kicsit elhanyagoltunk, nem volt rá időnk. De azért hálásak vagyunk annak, ami van, és ami megtermett benne. :)

Fiókáim

Mivel az utóbbi napok rohanásban teltek, mert elkezdődött nekem is a tanítás, a gyerekeimnek még mindig szerveződnek a programok, szakkörök, délutáni elfoglaltságok, és egyébként is, a szeptember első pár hete mindig bolondok háza egy kicsit. Az iskolákban is, meg itthon is, mire beáll az ember.

Most egy kis Fiókáim-hangulatot hoztam nektek, mert olyan aranyosak, és élmény őket látni...

KATU ÉS CICU

GILISZTÁKNAK JÁTSZÓTÉR KÉSZÜL

GILISZTA GYŰJTÉS

GILISZTÁK :)

OVIBÓL HAZAFELÉ

A KEDVENC KÉPEM - PUSZISÁG

Mert szeretem őket!