Na, nekem van... volt...
Ez azért furcsa, mert én, aki szeretem az akciódús sorozatokat :), és bizonyos fokig függő is vagyok, ha nincs rá időm, vagy úgy alakulnak a dolgaim, hogy nem érek rá, nos akkor abbahagyom, és csak akkor nézem újra és ismét, ha időm van rá. Van, hogy hónapokig nem jut rá időm.
A függőség egyébként rossz dolog, és én ezzel tisztában is vagyok.
Én úgy nőttem fel, hogy a családomban mindig fontos helye volt a tévének. Mindenki korán ágyba ment, és tévéztünk. És nem lehetett megszólalni, mert lemaradunk a Híradóról, vagy valami filmecskéről, infóról... Aztán egy idő után az én szobámba is került tévé, egy fehér színű kis Junoszty tévé, és az én időm is azzal telt, hogy tévéztem, és mindent megnéztem, amit adtak benne. De tényleg mindent.
Olvastam is persze, sokszor a takaró alá bújva, apukám zseblámpáját használva, mert arra is késztetést éreztem. De egyedül voltam, hiába családban éltem. Valahogy nem tanultam meg kezelni ezt a helyzetet.
Aztán, amikor Nyíregyházán egyedül éltem, akkor is a tévé volt, ami a háttérzajt adta. Ott mondjuk már ritkábban, mert ugye reggel 6-7-kor elmentem otthonról (6-kor, ha úszni mentem), és 4-5-ig dolgoztam. Amikor hazamentem, gyorsan főztem valamit, boltba mentem, el kellett intéznem mindenfélét. De volt olyan, hogy délután még előadásokra is elmentem, mert azok is nagyon érdekeltek. Olyan 8-9 fele értem mindig haza. Így kevesebb idő jutott a tévézésre.Kivéve a vasárnapokat, mert akkor egész nap nem csináltam mást.
Mikor Férjjel összeházasodtunk, és az anyósomnál laktunk, nekik nem volt tévéjük, anyósom azt mondta, hogy nem fizet csatornáért. De volt rengeteg DVD és film, amit lehetett nézni. Ő is ott ült a tévé előtt, csak kimaradtak a reklámok :)
Amikor beköltöztünk a házba, ahol élünk, úgy döntöttünk, hogy nem kell tévé, megleszünk. Nem azért, mert az okosok és a pszichológusok azt mondják, hogy a gyereknek nincs rá szüksége... egyszerűen nem éreztük szükségét.
Vagyis tévénk volt, de nem fizettünk elő drága és sok csatornákra, mert tényleg nem volt időnk leülni. Úgy voltunk - és vagyunk most is, hogy ha leülünk, akkor inkább netről megnézünk egy filmet, de a gyerekeim sem ülnek tévé előtt. Néha a mamáknál. Mondjuk ott sokat.
Én évek óta egyedül vagyok itthon, és rossz, hogy nem hallok emberi hangokat. Ezért szoktam rá, hogy hallgatok valamit, amikor lehet. Előadást, beszélgetéseket, és nézek filmeket is.
Leginkább olyanokat, amiket vasalás közben nem kell nagyon követni, és mégis érted...
Nem tudtam abbahagyni egy sorozatot, pedig tényleg azt gondolom, hogy nem nagy szám, nem is jön be nekem az egész stílusa, de úgy megcsinálták, hogy fenntartsa az érdeklődést.
Talán kétszer kerültem hasonló helyzetbe az utóbbi 8 évben. Mindkettőről írtam már. A szökés volt az első olyan sorozat, ami annyira tetszett, leginkább az 1. évad, hogy nem bírtam abbahagyni, és alig vártam, hogy folytatódjon, pedig ezt a sorozatot is jóval később néztem meg, mint amikor megcsinálták. Nem gondoltam, hogy tetszeni fog. Pedig de! A másik pedig a még nem említett, de nagy kedvenc Feketelista. Majd egyszer erről is írok. :)
Nos, ami most "szippantott" be, és én hagytam, az egy olyan sorozat, amibe egyszer belefogtam, de valahogy nem bírtam megnézni. Az első évadig jutottam, és azt mondtam, hogy Ó, ezt nem nézem tovább! Idegesített a főszereplőnő és a pasi is. Pedig a történet jó volt. Kicsit a Feketelistát juttatta eszembe, de ott meg James Spader a Nr.1 számomra.
De belefogtam és úgy éreztem, hogy muszáj abbahagyni, mert tényleg úgy írták meg, hogy kíváncsi leszel. Ez pedig a REJTJELEK.
A történet:
A Rejtjelek egy súlyos amnéziában szenvedő nőről (Jaimie Alexander)
szól, akinek testét tetőtől talpig tetoválások borítják. A Time
Square-n, egy sporttáskában találnak rá, amelyen csak egy felirat
olvasható: "Kurt Weller FBI". Kezdetét veszi egy megdöbbentő,
fordulatokkal teli, őrült kirakós játék, amely során kiderül, hogy
minden egyes tetoválás egy-egy megoldandó bűntényre utal, és ami révén
egyre közelebb kerülünk annak megfejtéséhez, hogy ki is a rejtélyes nő.
Na, volt vele egy csomó bajom. A csajt először nem tudtam hova tenni, aztán rájöttem, hogy a Thorban játszott. De valahogy nem volt nekem szimpatikus. De ahogy haladtam a sorozatban, azt mondtam, alakul.
Az elején még a főszereplő pasi is zavart, úgy gondoltam, hogy nincsenek nagy színészi képességei (néha még most is így gondolom), de - és igen, vállalom! -, valahogy a kisugárzása más lett. Rájöttem, hogy ez a Sullivan Stapleton egy jó pasi. :) Én mondjuk bírom a kicsit mackósabb, nem teljesen kockahasú (bár vannak kivételek :) ), szakállas, sörtés nagydarab pasikat. Aztán rájöttem, hogy tök szép szeme van, így ottragadtam. Nem a szemeinél :), csak úgy általában.
De aki miatt jó volt ez a sorozat, és szerintem a film legjobbja, az a sorozat rosszfiúja. Mert igen, minden sorozatba kell rosszfiú (aki nem is igazán az, de mégis), és én megmondom őszintén, sokkal nagyobb feladatnak tartom egy rossz fiút eljátszani, mint jónak és vonzónak lenni. Szerintem ezt Luke Mitchell remekül megoldotta. Annyira, hogy a végén már sajnáltad is.
És íme a csapat, az 1. évadból. Azóta már (a 4-nél tartok) változott néhány ember, de azért érdemes belenézni. És igen, lődöznek benne, meg akciódús, de jó. Most már inkább komikusabb a helyzet, és viccesebb - néha-néha.
- A tetoválások nem igaziak, hanem 7 órán keresztül rajzolják minden alkalommal a nő testére. Egyébként nem szeretem a tetoválásokat, de ezt jól kitalálták.
- A jobb szélen lévő fekete nő Marianne Jean-Baptiste a Nyomtalanulban is játszott, és én ott is szerettem.
- A jobb szélén lévő fekete pasi pedig a Vezet a ritmusban játszott, amiről már olyan sokat írtam, mert az egyik kedvenc filmem.
- Aki kitalálta ezt a sorozatot, az a fickó a Harvardon végzett, és a New York Times-nak írt keresztrejtvényeket.
- Jaimie Alexander középiskolában birkózott, ezért is állt jól neki ez a szerep.
- Az ügynököket játszó színészek nagy része nem amerikai származású. Sullivan Stapleton például ausztrál, Marianne Jean-Baptiste pedig brit. Ennek ellenére mindkettőjük amerikai akcentussal beszél a sorozatban!
És hogy hány történetet rejtenek a tetoválások?