Ma négy hét után végre egyedül voltam itthon!
Nagyon jó érzés. Főleg, miután arra készültem, hogy a január feltöltődés lesz és lazulás, meg pihenés. De nem így lett. Úgyhogy ma pihentem. Lazultam. És chipset ettem, meg kólát ittam.
Ma négy hét után végre egyedül voltam itthon!
Nagyon jó érzés. Főleg, miután arra készültem, hogy a január feltöltődés lesz és lazulás, meg pihenés. De nem így lett. Úgyhogy ma pihentem. Lazultam. És chipset ettem, meg kólát ittam.
Én egy nagyon boldog és jó családban nőttem fel. Nem mondom, hogy mindig minden tökéletes volt, mert azért nem, de nagyon hálás vagyok a szüleimnek, legfőképpen az anyukámnak és a nagyszüleimnek. De nagyon hálás vagyok a nevelőapukámnak is, aki az igazi helyett sajátjaként szeretett, noha voltak konfliktusaink. Mára már nincsenek. Hála Istennek. Mert beigazolódni látszik, hogy az én döntéseim és cselekedeteim (amelyek a hitre és Istenre épültek, és emiatt ki volt akadva rendesen a családom) beért.
Szerintem alapvetően jó nevelést kaptunk. Sok mindent nem változtatnék meg, de azt igen, hogy anyukám kicsit nagyobb önállóságra taníthatott volna. Engedhetett volna kicsit bátrabbnak lenni. De mivel egyke vagyok, neki az egyetlen gyereke - a nevelőapukám 2 fiút hozott ebbe a házasságba -, megértem, hogy védeni próbált. Ám emiatt volt egy időszak az életemben, amikor úgy gondoltam, hogy nehezebben fogok boldogulni, és küzdöttem is.
De a bátyámmal mindig arról beszélünk, hogy milyen jó gyerekkorunk volt. Hálás vagyok.
És te?
Nagyon sokáig nem szerettem a kelkáposztát. Azután szerettem meg, hogy vegetáriánus lettem, de csak a frankfurti levesben. Aztán nem olyan régen Férj (aki viszont szereti a kelkáposztát) úgy gondolta, hogy meglep minket. És milyen jól tette!
Ha
nem tudunk már mit főzni, a rakott ételek mindig kéznél vannak
és beválnak!
Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta, 0,5 kg rizs, 5 dkg, szójakocka, itt használhatunk szója darát is, 2 dl tejföl, vagy vega tejföl, fej hagyma, teás kanál pirospaprika, 1 db zöld paprika, 1 db paradicsom, olaj, só,
Elkészítése: A szójából a már ismertetett módon pörköltet készítünk, a rizst megfőzzük, és összekavarjuk a pörkölttel. A káposztát csíkokra vágjuk, megpároljuk, leszűrjük és a 2/3-át kiolajozott tepsibe szétterítjük, ráhelyezzük a rizst, rászórjuk a maradék káposztát, a tejfölt ráöntjük. Forró sütőben addig sütjük, míg a teteje meg nem pirul.
Azóta Zsófival a kedvencünk, és rendszeresen kérjük, hogy főzzön nekünk. :)
Hasonlóan főzhetünk rakott ételeket, káposztából, karfiolból, brokkoliból is.
"Nincs semmi rossz abban, ha az embernek egy fa a barátja" Bob Ross
Csak tedd a dolgod! Senkinek sem kell bizonyítanod! (Gary Vaynenchuk)
Elég húzós hét után vagyunk, sok minden történt, és várom, hogy túl legyünk a holnapon. De nem is fontos, hogy milyen fárasztó és izgalmakkal teli volt ez a hét. Sokkal fontosabb, hogy a tinédzser gyerekem jól érezze magát a bőrében, az életében. Nem tudom, hogy a művészi vénája miatt, vagy egyszerűen tényleg így működik, de hatalmas hullámvölgyeket élünk meg az életében. Alkatilag amúgy is hajlamos rá, de minden tetőződött most. Én tudom, hogy Ő a legtalpraesettebb gyerekem - minden nehézsége és problémája ellenére is -, mégis őt féltem a legjobban.
De olyan jó, hogy a rajz és a festészet része az életének. Abban kiteljesedhet, és én ennek örülök. És remélem, hogy megtalálja azt az utat, ami neki fontos lesz, és ahol jól fogja magát érezni.
Minden anyának ez a vágya, nem igaz?
Mit tett Dániel , miután megkérte Nabukodonozor királyt, hogy halassza el a bölcsek kivégzését?
Ekkor Dániel haza méne, és elmondá e dolgot Ananiásnak, Misáelnek és Azariásnak, az ő társainak: Hogy kérjenek az egek Istenétől irgalmasságot e titok végett, hogy el ne vesszenek Dániel és az ő társai a többi babiloni bölcsekkel együtt. (Dániel 2,17-18)
Mennyire könyörgött az anégy fiatalember Istenhez! Tudták, hogy bízhatnak segítségében, mert hűségsek voltak Hozzá. Milyen gyorsan válaszolt Isten Dániel és barátai imáira? El tudod képzelni, milyen hálásak voltak? Színájunk rá időt, és olvassuk el Dániel hálaadó és dicsőítő imádságát! (Dániel 2,19-23)
Alighogy elmondta a jó hírtArióknak, Dáneil röviden már a nyugtalan, aggódó király előtt állt. Először elmagyarázta, hogy a többi bölcs tényleg nem lehetett képes az álom tartalmának a megfejtésére. Majd hozzátette: "DE VAN ISTEN AZ ÉGBEN, AKI A TITKOKAT MEGJELENTI!" (27-28. versek)Ez nem is igazán kérdés számomra.
Csak néhány képet szedtem össze, hogy lássátok. Igen, én erősen szoknya-párti vagyok. Nem szeretem a nadrágot, noha viselem, ha muszáj. De sokkal jobban érzem magam szoknyában. Évek óta így van ez.
És neked?
Nem sokkal azután, hogy Dániel és barátai befejezték tanulmányaikat a király iskolájában, olyasmi történt, amiből felismerték, hogy teljes mértékben Istentől függnek.
Nabukodonozor királynak egy éjjel különös álma volt, amely felébresztette, és nem tudott visszaaludni. Csak arra emlékezett az álomból, hogy valami nagyon fontos dolog volt. Tudta, hogy nem lesz nyugta, amíg eszébe nem jut, és meg nem simeri a jelentését. Ezért hivatta a bölcseit. Mit mondtak a bölcsek?
A király elmondta, hogy nem emlékszik az álomra. A bölcsek azt válaszolták, hogy az álom ismerete nélkül nem tudják megfejteni annak jelentését. Ez nagyon felbőszítette és gyanakvóvá tette a királyt. Elmondta nekik, mi történik, ha nem teszik meg, amit követel. Mondják el neki az álmát, és annak jelentését, különben...
A bölcsek tudták, hogy a király komolyan gondolja, amit mondott, de tényleg tanácstalanok voltak. Nem nehéz elképzelni, mennyire megijedtek. HAsznált valamit a király fenyegetése?
7 Felelének másodszor, és mondának: A király mondja meg az álmot az ő szolgáinak: és az értelmét megjelentjük. 8 Felele a király, és monda: Bizonnyal tudom én, hogy csak időt akartok ti nyerni, mert látjátok, hogy áll az én szavam. 9 Hogy ha az álmot meg nem mondjátok nékem, csak egy ítélet lehet felőletek: hogy hamis és tétovázó beszédet koholtok, hogy azzal tartsatok engem, míg az idő múlik. Mondjátok meg azért nékem az álmot, akkor tudom, hogy az értelmét is megjelenthetitek nékem. 10 Felelének a Káldeusok a királynak, és mondák: Nincs ember a földön, aki a király dolgát megjelenthesse: mivelhogy bármilyen nagy és hatalmas király sem kívánt még egyetlen írástudótól, varázslótól és Káldeustól sem ilyen dolgot. 11 Mert a dolog, amit a király kíván, igen nehéz, és nincs más, aki azt megjelenthesse a király előtt, hanemha az istenek, akik nem lakoznak együtt az emberekkel. 12 E miatt a király megharaguvék és igen felgerjede, és meghagyá, hogy a babiloni bölcsek mind veszíttessenek el.
Dániel és három barátja is a bölcsek közé számított, de erre a gyűlésre nem hívatták őket a király elé. Ezért nem is tudtak semmit a történtekről. Mit gondolsz, mit éreztek, amikor megtudták?
És a parancsolat kiméne, hogy öljék meg a bölcseket; és keresik vala Dánielt és az ő társait, hogy megölettessenek. (13)
Dániel
bölcsen és tapintatosan felelt Arióknak, a királyi testőrség fejének,
majd megkérte a királyt, hogy még várjon a bölcsek elpusztításával.
Nabukodonozor beleegyezett.
A mai nap különleges nap az életemben.
Ma 14 éve, hogy az én drága nagylányom megszületett. Imádtam minden percét, és a sok-sok kalandot vele. Tudom, hogy mindenkinek a saját gyermeke a különleges és ez jól is van így. Rendben van. Én is a saját gyerekeimért rajongok.
Tegnap este, mikor már mindenki aludt, eszembe jutott az a hajnali fél 2, amikor ébresztettem Férjet, hogy azonnal mennünk kell a kórházba, mert elfolyt a magzatvíz, és innen nincs visszaút. Emlékszem, köd volt, és hideg, amikor beértünk a kórházba. Már nagyon éreztem, hogy ki akar jönni, bár amikor az ember lánya az első gyermekét várja, fogalma sincs, hogy mi történik vele és a testével, testében. Vittem a kis táskámat, és mentünk a szülészetre. Mondtuk, hogy szülni jöttünk.
Ott aztán úgy néztek rám, mint aki zsibbadt kicsit. Volt a tekintetükben egyfajta "JAJ, anyuka, ne hisztizzen már itt!" - nézés, de én kitartóan éreztem, hogy valami lesz. "Apuka üljön le, a hölgyet megvizsgáljuk, felvesszük az adatait, és majd előkészítünk mindent!" - mondattal Férjet ki is küldték. ÉN folyamatosan hajtottam, hogy ez már durva fájás, és érzem, hogy ki fog jönni a gyerek, de csak legyintettek, és mondták, hogy ők jobban tudják. Aha. Nagykegyesen felfektettek egy ágyra, és 2 perc múlva azt mondták: "Hívjatok orvost, a gyerek feje már látszik!" - Férjnek pedig azt mondták: "2 perce van átöltözni apuka!"
Ugye, hogy nekünk volt igazunk!
Aztán már gyorsan ment minden. Fél óra alatt kint is volt az én édes kislányom. Kicsi volt, aszott, és olyan, mint aki azt sem tudja mi történik vele, de persze ez így is volt. Én pedig boldog voltam, mert egy csodálatos ajándékot kaptam elsőnek.
Izgalmas évek vannak mögöttünk. Ma, ahogy néztem, arra gondoltam, hogy mennyire szeretem. Igen, tinédzser, és igen, olyan mint a macska, hogy csak akkor jön ki a szobájából, amikor éhes, és ha meg akarod simogatni, akkor fúj, de azért én élek minden lehetőséggel. Ma reggel odabújtam hozzá, és megöleltem. Mint a szülőszobán. ÉS elmondtam neki, hogy mennyire szeretem, és milyen hálás vagyok érte. Nem zavart, hogy morgott és tiltakozott közben. :)
Az már csak ráadás volt, hogy a mai napon volt az írásbeli felvételije is. Micsoda születésnapi ajándék! Ma nagyon elfáradtam az izgulásban, a szervezésben, a rohangálásban. Stresszeltem. Mert úgy szeretném (melyik anya nem?), hogy megtalálja a gyerek a jó utat, amelyen járni szeretne... Nagyon remélem...
JA, és a kinti cicánk is 14 éves lett! Szinte egyszerre érkezett Zsófival. Ő nagyon távolságtartó, nagyon antiszociális. Nem könnyen barátkozik. De nagyon okos. Sok egeret fog, és kapjuk ajándékba. Be a házba nem jött be soha. Talán most, hogy idősödik, néha bejön, körbenéz. Ennek persze Ray nagyon örül, ilyenkor nagyon lelkes. Zivánk nem annyira, mert egy idő után megunja és morgással hozza tudomására, hogy sok.
Mi ilyennek szeretjük.
A hegedű nem zeng magától, csak ha értelem szólaltatja meg. Az emberi test is hegedű. (Gárdonyi Géza)
Amikor óvodába járt, akkor határozottan azt állította, hogy ő furulyázni fog. És nem is akarta megmásítani a véleményét. Kata elég öntudatos gyermek, a maga cukiságával és kedvességével, és fergeteges humorával. Nem igazán tudom, hogy mégis honnan jött a hegedű. Az én autómban csak Vivaldi: Négy évszak-ja szól, és a gyerekeim szeretik. Lehet innen. Meg - bár én nem vagyok nagy komolyzene rajongó -, de Joshua Bell az egyik kedvencem. Ő az, aki kiállt egyszer egy aluljáróba, vagy valamilyen állomásra játszani, és alig kapott pénzt, közben meg senki sem tudta, hogy ő egy világhírű hegedűművész.
De ez sem innen van. Egyszerűen csak meghallotta a hegedű hangját, és azt mondta, hogy ezen a hangszeren szeretne játszani. És azt kell mondjam, örülök neki. Katám (ahogy a többi gyermekem sem) nem túl szorgalmas a gyakorlásban, mégis minden alkalommal ügyesen eljátssza, amit kell, és ahogy kell. Ebben mondjuk nagy szerepet játszik a hegedű tanára, akit én is nagyra tartok. (A másik két gyermekem már sajnos nem jár zenélni, amiben szintén nagy szerepe van a tanároknak, de ez más téma most.)
Én úgy gondolom, hogy az a fontos, hogy szeressen valamit, és érezze jól magát.
Csak a fránya szolfézs ne lenne!
Nagyon szeretem Dániel könyvét. Sok-sok érdekességet és történelmi tanulságot lehet olvasni ebben a bibliai könyvben :)
Dániel könyvével kapcsolatban jutott az eszembe az Oroszlán.
|
Kicsiknek! - Kösd össze a pontokat! Milyen állatot látsz? |
"Tapasztalataim szerint kétféle nő létezik. Vannak, akik csokolàdéfüggőségben szenvednek, és vannak a libák. A libák az olyan típusú nők, akik azt mondják: "Ó, én soha nem bírnék megenni egy egész Mars szeletet, az olyan émelyítő!" Meg azt: "Egy kocka keserű csokoládé több, mint elegendő az embernek, nem igaz?" Vagy van még rosszabb: "Nem igazán rajongok a csokoládéért. Inkább a sós dolgokat szeretem." Mindezt közben úgy, hogy fegyelmezetten majszolnak egy szál ropit.
Vajon mi jár ilyenkor a fejükben?"
(Idézet a könyvből. Rögtön az első bekezdés. 🙂)
Dániel és három barátja Isten iránti hűségük próbájával került szembe. Mivel Isten jóváhagyása fontosabb volt Dániel számára életénél, milyen fontos döntést hozott, és mit tett annak gyakorlatba ültetése érdekében?
De Dániel eltökélé az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, amelyből az iszik vala, és kéré az udvarmesterek fejedelmét, hogy ne kelljen magát megfertőztetnie. (Dániel 1,8)
A főudvarmester szerette Dánielt és barátaid, de aggódott. "A király maga rendelte az ételeket." - mondta nekik. - "Mi lesz, ha legyengültök és betegek lesztek? Engem fognak okolni és valószínűleg az életemet is elveszítem."
Dániel nem adta fel, csak mert a főudvarmester nem értett vele egyet. Megbeszélte döntését a felügyelővel, akire a főudvarmester bízta négyüket. "Tegyél próbát velünk, csak tíz napig." - kérte udvariasan. "Adj nekünk gyümölcsöt, gabonát, olajos magvakat és zöldséget enni, és tiszta vizet inni. Azután hasonlíts össze minket a többi diákkal, akik a király asztaláról étkeznek."
A felügyelő aggódva bár, de beleegyezett, és olyan ételt adott nekik, amilyent kértek, azonban alaposan megfigyelte őket. Ez idő alatt, a négy kamasz fiú hálát adott IStennek, szorgalmasan tanult és sokat imádkozott IStenhez, hogy áldja meg döntésüket, mely szerint hűek maradnak Hozzá.
A 10 nap elteltével a felügyelő belátta, hogy a fiatalemberek terve bevált. A szemük ragyogó és tiszta, a leheletük friss volt. Jól vágott az eszük és ruganyosak voltak lépteik. Tanulmányaikan is a legjobb eredményeket érték el. Isten megáldotta őket. A felügyelő biztosan elcsodálkozott. Milyen teleket adott nekik a felügyelő, és milyen külön áldást kapott még Dániel?
Dániel és három barátja végig hűségesek maradtak IStenhez a három év alatt, amíg a király iskolájában tanultak. Dánielt és a három barátját a feleleteik alapján bölcsebbnek találták bárkinél az egész birodalomban. HA országos díjat kellett volna odaítélni, ők nyerték volna.
Miért volt Dániel és három barátja olyan bölcs? Azt választották, hogy a legapróbb részletekben is hűségesek lesznek Istenhez, és Ő csodálatosan megáldotta őket. Isten azt mondja: "Akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek." (1Sámel 2,30) Nem ismerték Isten tervét a jövőjükkel kapcsolatban, de azt tudták, hogy bízhatunk benne.
Az egészséges ételek és italok fogyasztásán kívül számos más egészségügyi szabály is létezik. Sorolj fel, amennyit csak tudsz!
Készítsetek gyurmából különféle zöldségeket és gyümölcsöket!
A Biblia könyveinek sorában Ezékiel után Dániel könyve következik. Csupán 12 fejezetől áll, mégis az érdekes törteéneteken kívül, lenyűgöző, évezredeken átívelő utazásra visz bennünket egészen az örökkévalóságig.
Dániel története kb. 19 évvel Jeruzsálem és a gyönyörű templom végleges lerombolása előtt kezdődik. Barátaival együtt, mindnyájan tizenévesként, a Babilonba szállított foglyok első csoportjában voltak.
DÁNIEL 1,1-2,6
Ezek a fiúk nem tudták, hogy mi vár rájuk, miközben hazájukat hátrahagyva sok száz kilométert gyalogoltak. Bizonyára ismerték Ézsaiás próféciáját, miszerint egy jövendőbeli király, Círusz majd hazaengedi a foglyokat, de azt nem tudták, hogy mikor. Isten csak újabb egy év elteltével adta az ígéretet Jeremiás próféta által, hogy 70 esztendő múlva hazatérhetnek.
Szomorúságukat csak tetézte, hogy tudták, Isten templomának sok aranyedényét a babiloni pogány templomba hurcolták. Fogvatartóik kérkedve hencegtek, hogy Babilon istenei hatalmasabbak a héberek Istenénél.
Nabukodonozor király utasította az egyik tisztjét, hogy válasszon ki a héber ifjak közül néhány jó kiállású fiatalembert, akik jó tanulók voltak és fontos családból származtak.
Dániel és három barátja is a királyi nevelésre kiválasztottak csoportjába került. Először azonban babiloni neveket adtak nekik. Nabukodonozor azt remélte, hogy azok a pogány nevek segítenek majd a pogány babiloni istenek tiszteletére vezetni őket.
Miközben a fiatalembereket a király kormányzatának szolgálatára oktatták, a király asztaláról való ételeket és italokat kellett fogyasztaniuk. Dániel és barátai azonban tudták, hogy a király tápláléka egészségtelen volt, bort ivott, és az egésznek egy részét a pogány isteneknek ajánlotta fel áldozatként. HA megennék, az nem csak az egészségüknak ártana, hanem a babiloni bálványok elismerését is jelentené, és hűtlenséget Istennel szemben.
Mit gondolsz, hogyan tudtak helyesen cselekedni? Vajon mit tennék, ha hasonló helyzetben lennénk? Lenne bátorságunk nemet mondani a királynak?
Az idő elszáll, szóval bármit szeretnél megtenni, tedd meg most! Ne halogasd! (Robert de Niro)
Amikor volt egy-egy lyukas órám, szívesen mentem sétálni a parkba, mert feltöltött. Rajongok a fákért, szerintem Isten teremtésének a legcsodálatosabb látványosságai (a sok közül), és mindig fotózom őket. Ha lenne időm (és remélem, hogy mostanában lesz), rajzolnám is őket, bár nem vagyok egy nagy tehetség. Zsófim ebben sokkal jobb.
De a hangulata mindent visszaad. Akármilyen képeket is készít az ember.
Olykor a hamuba sült pogácsát idézetek formájában csomagolja az Élet." (Szabó Szilvia)
Már nagyon régen tettem fel receptet az oldalamra. Nem is tudom... legtöbbször elfelejtem, vagy megesszük. :)
Már régen is sütöttem, valahogy elegem lett a karácsony utáni időszakban a sok édességből (nahát, ez senki nem gondolta rólam!), ezért sósat sütöttem. A sós nálunk nagyon megy. Az összes gyerekem ezt választja, ha van lehetőség. Tényleg. Nem tudom, hogy mi az oka annak, hogy így van, de így van. Viszont, ha pogácsát sütök, akkor abból nagy mennyiség fogy el.
Ezt a pogácsát még nem sütöttem. Találtam. Azt hiszem először Moha oldalán, valami hasonlót. Sokszor olvastam már, hogy a maradék krumplit felhasználják sokan a pogácsához, de nálunk annyira sok krumpli fogy, hogy semmi sem szokott maradni. Így ehhez külön főztem meg, "El a kezekkel a burgonyámtól!" - felszólítás mellett. A sajtos verzió pedig nálunk örök kedvenc!
tetejére:
1 tojássárgája, reszelt sajttal megszórni
Amikor finom meleg kakaót kapsz, és még egy kedves üzenetet mellé.
Nem igazán szoktam tejet inni. Egy évben általában egyszer. Mert tejet sem iszom. Évek óta, ha nem évtizedek óta így van ez. Azt nem mondom, hogy nem használom néha sütihez vagy amikor panírozok dolgokat, de célirányosan nem iszok tejet. Ennek ellenére sok fogy nálunk, mert a gyerekeim müzli-rajongók. A növényi tej pedig szóba sem jöhet. Én pedig nem erőltetem. Az elő szokott fordulni, hogy amikor sütök (pl. valami pudingos dolgot), akkor növényi tejjel készítem a sütiket, de mivel a családom nem édes szájú, ezért rám marad, engem meg nem zavar. :)
Nos, mivel most két hétig Férjjel kettesben voltunk itthon, néha-néha igyekeztünk meglepni egymást vicces dolgokkal, vagy egyszerűen csak készítettünk a másiknak reggelit. Apróságok, de ezek teszik jobbá az ember házasságát.
Egyik reggel Férj készített nekem vajas kalácsot (amit szintén ritkán eszek, mert a gyerekek mindet, mint a sáskák (de tényleg) felfalják), így most éltem a lehetőséggel, és ettem. Vajat, Margarint is ritkán eszek. De készített nekem hozzá kakaót, és ez engem annyira meghatott, mert ráadásul finom, édes is volt. Mert én mindent édesen szeretek. :)
Jó volt ez az időszak, mármint, hogy itthon volt. Még a tavalyi szabadságát vette ki, mert tavaly nagyon sokat kellett dolgoznia. De ez is jó így. Nekem is könnyebb volt átvészelni az egész új helyzetet. Bár meg kell mondjam, meglepően jól érzem magam a bőrömben. Amióta itthon vagyok, rengeteget olvastam és sokat pihentem. És most ez a lényeg, ez a legfontosabb számomra.
Egy mosoly mindig bátorító a másik ember számára. Még ha rohanásban vagy, akkor is.
A macskánk nyoma is jól látszódik.
Hihetetlen az a pillanat, amikor kinézel a konyhád ablakán, és a kertedben látod a sétáló és eszegető őzikéket. Gondoltam, megpróbálok őket lefotózni, de mire én felértem, ők észrevettek. :( Azért még a kertünk szélén elkaptam őket.
Nagyon aranyosak, de annyira nem örülünk nekik. Az összes szőlőnket megették, és sok termésünket is elfogyasztották.
Tényleg ott vannak, a képeken próbáltam is jelezni.