2016. november 29., kedd

Zűrzavar

Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene. (I. Korinthus 14,33)

Nem kell ahhoz messzire mennünk, hogy zűrzavart találjunk. Elég, ha figyelmesen körbetekintünk a világban. Nézzünk kicsit körül a hivatalokban, az iskolákban, a munkahelyünkön. Sőt, mi több, néha még a lakóhelyünkön és talán még a gondolatainkban is felfedezhetjük.
A ma emberének bizony kevés dolog egyértelmű. Azt mondjuk, a dolgok nem feketék és fehérek. Vagy: ez bonyolult, nem olyan egyszerű, és még folytathatnánk. Ennek eredménye, hogy sokszor nem tudjuk a dolgokat a helyükre tenni. Nem tudjuk, mihez kezdjünk a minket érő hatásokkal. Nem tudjuk feldolgozni a külvilágok hozzánk áramló - sokszor egymásnak ellentmondó - információk áradatát.
Ez lehet a zűrzavar első lépcsőfoka. Az igében az áll, hogy Isten NEM A zűrzavar Istene. Ha vele szeretnénk járni, akkor nem lehet szerintünk zűrzavar. Ő azt szeretné, ha békességben járnánk. A békesség lelkiállapot és ajándék. Sokszor független a külvilágtól. Akkor tudjuk elérni, amikor minden olyan dolgot, ami a zűrzavarhoz vezethet Őfelé viszünk és átadjuk Neki.
Imádkozzunk a békességért. Tévedés viszont azt gondolni, hogy ha már az én lelkemben csak békesség van, akkor már nyugodtan, hátradőlve megpihenhetünk. Nem mondhatjuk azt: Na most végre minden rendben van, csak most ne történjen semmi!
Az Úr azt várja el tőlünk, hogy ha eljutottunk a békességre, akkor próbáljunk meg mindent megtenni azért, hogy embertársaink lelkében is békesség legen.
Imában hívd az Urat, amikor úgy érzed, belőled hiányzik a békesség.
Imádkozzunk, testvérek egymás lelki békességéért.

2016. november 26., szombat

Nem túl pozitív gondolataim

Nem vagyok jó passzban.
Az utóbbi időben elég sokat vagyok fáradt, vagyis küzdök azzal, hogy utolérjem magam. Sok a feladat, sok mindent kell elvégezni, megcsinálni... De persze tudom, nektek is, hiszen ti is anyukák vagytok, meg feleségek, dolgoztok és ezer más feladat is van. Én nagyon szeretek feleség, anyuka lenni, és szervezni mindenféle dolgot.

Nagyon élvezem, hogy taníthatok, bár az utóbbi időben azt látom, hogy nem mindig van értelme ennek a hittanoktatásnak. Van egy család, ahol nagy harcot és küzdelmet vívok, ami eléggé megviseli a lelkemet. Elfáradtam és belefáradtam abba, hogy úgy gondolkodnak, ahogy. A szülők. És persze a gyerekek is.
Az a baj, hogy ez a család kérte legelőször az adventista hitoktatást, és bár én nem akartam elvállalni tavaly, mert Kata még kicsi volt, de megtettem, mert alapvetően nehezen tudok nemet mondani ilyen felkérésre. A tavalyi év is elég kemény volt, de az idei katasztrófa.
Persze alapvetően jó tapasztalataim és élményeim vannak, de a szerdai napok kiveszik az energiámat, és nem értem, hogy miért csinálom ezt. Hogy lehet az, hogy emberek nem veszik komolyan azt, amit mondanak, megígérnek, kérnek. És talán keserűnek hangzik, de oda jutottam, hogy leadom ezt a családot és ezt az iskolát. A gyerekek alig járnak iskolába, rengeteg igazolatlan órájuk van, agresszívak, verekedősek, szemtelenek, tudom, hogy isznak és talán drogozik is egyikőjük, és még szeptember óta nem igazán találkoztam velük.
Mondjuk az a tény, hogy 8. órára tették a hittan órát, már magában árulkodó. Azt, aki kitalálta, hogy 1) legyen iskolai hitoktatás, azt ültetném be 8 órára az iskola padba, de úgy,  ahogy a gyerekek élik meg ezt az egészet. 2) Miért jó az, ha a bejáró gyereknek 3-kor megy egy buszuk, de nem tudnak hazamenni, mert 3-kor még órájuk van, és csak negyed 6-kor tudnak hazamenni, de 1,5 órát biztosan csatangolnak a városban és ki tudja milyen hülyeségbe keverednek bele.
Elsősorban a szülők a hibásak az én véleményem szerint. Volt olyan, hogy nem jöttek órára, mert nekik arra volt kedvük, hogy hazamenjenek. Én, aki soha nem adtam még igazolatlan órát, kénytelen voltam. Írtam a szülőnek, hogy ezt azért nem kellene a lányoknak csinálniuk, és persze ő volt felháborodva. És ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy lesz következménye, igazolta a gyerekeinek ezt az órát.
Értitek már miért vagyok kiakadva?
A hittan csak egy töltelék óra, meggyőződésem, hogy nincs rá szükség az iskolai oktatásban. Mert ha valakinek fontos, akkor úgyis elmegy templomba, gyülekezetbe, imaházba. Ezt nem lehet ilyen szinten kötelezővé tenni, szerintem. Ráadásul az erkölcstan könyvek is tele vannak bibliai hivatkozással, ami megint felvet egy-két kérdést, ti. hogy hol van a választási lehetősége pl. egy ateista szülőnek, ha ő nem szeretné...

Az a baj, tudjátok, hogy én maximalista vagyok a munkámban. Nagyon szeretem ezt csinálni, és mindent igyekszem megtenni azért, hogy a gyerekek megszeressék Jézust, és megértsék, hogy milyen csodálatos a mi Istenünk. De egy-egy ilyen alkalom szembesít azzal, hogy mit élhet át Isten. Mit érezhet velünk, amikor szembefordulunk vele, amikor ellene megyünk, amikor a saját fejünk után akarunk menni, mert nem értjük meg, hogy Ő jót akar, de mi persze jobban tudjuk...

Őszinte leszek. Nem tagadom, nagyon várom, hogy ennek az évnek vége legyen. Nem a többi gyerek miatt, hanem a 3 lány miatt. Igen, így élem meg.
Ilyenkor mindig "irigylem" azokat a hitoktató testvéreket, akiknek egy nagyobb adag gyereke van, mert jobban lehet sikerélményük, mert ha nem is veszi komolyan ott sem minden szülő, de 5-6, 10 gyerekkel már nagy élmény a tanítás. Én pedig néha úgy érzem, hogy csak küzdök semmiért.
Persze, hiszem és remélem, hogy az Úr elvet valamilyen apró magocskát a szívükben, és talán egyszer kinő, kicsírázik, kihajt és még aratni is lehet róla. De most számomra úgy telik el minden hét, hogy azt várom, hogy túl legyek a szerdákon.
Megbotránkoztató? Nem keresztényi? Vállalom.
De jelen pillanatban ezt így gondolom, és ilyen gondolatok vannak a fejemben, és annyira késztetést éreztem arra, hogy ezt leírjam.
Tudom, hogy ez magánügy, meg az én dolgom, de ki akartam adni magamból.
És ez most jól esett!

2016. november 23., szerda

Csak egy vers

Simon Péter imádsága: mégis

Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan,
és semmit sem fogtunk, de a te
szavadra mégis kivetem a hálót.

Uram, nincs semmi élelmem, mégis
megterítem az asztalt a te szavadra.
Uram, itt a sivatagban nincs semmi víz,
mégis víz fakad a te szavadra.
Uram, ennek az alagútnak nem látom a végét,
mégis belépek a te szavadra.
Uram, én nem tanultam eleget erre a vizsgára,
de a te szavadra mégis bemegyek.
Uram, ma minden okom megvan a szomorúságra,
mégis örülök: a te szavad vígasztal.
Uram, nincsenek szavaim az imádságra, 
te mégis meghallgatsz.
Uram, borult ma az ég, mégis áttör
rajta a te napsugarad.
Uram, annyi mindent kínál a világ,
mégis hozzád jövök.
Uram, sok teher van a életemben,
mégis könnyűvé lesznek teáltalad.
Uram, én bűnös vagyok, te MÉGIS
meghaltál értem.


2016. november 20., vasárnap

Könyvajánló gyerekeknek

Olyan nehéz manapság olyan könyvet találni, ami jó, és amit Zsófia lányom szívesen olvas.
Ha valamit nagyon irigylek anyukáktól, az az, hogy sokan írják, beszélnek arról, hogy az ő gyerekük szeret olvasni, és szívesen olvas. Irigylem azokat, akik még listát is tudnak írni.
Nos, nálunk Zsófia alapból nem szeret olvasni, sokat is küzdünk emiatt. Nagyon szeretem a lányomat, de vannak dolgok az életében, ami máshogy működik nála. A tanulásban is. Jó képességű, jó eszű gyermek, de nem szorgalmas. Vagyis ez így nem teljesen igaz. Szorgalmas azokban a dolgokban, amiért lelkesedik és ami fontos neki. Jelenleg a matematika nem annyira tartozik ide, pedig matekból is jó. :) Viszont nagyon kreatív és nagyon sokoldalú, és hihetetlen vidám és víg kedélyű. És ez nekem mindennél fontosabb

Mondjuk nyáron egy hős volt, mert végigolvastuk a Vukot, ami nem könnyű olvasmány. Fekete István nem az. Ezért nagyon örültem annak, hogy elolvasták ezt a remek kis mesekönyvet az osztályban.
Képtalálat a következőre: „a világlátott egérke”

TÖRTÉNET: 
Egy árva mezei egérke megunta a hosszú őszi esőket, s meg a koplalást. Gondolt egyet, bemerészkedett a faluba. Tudta az egértörténelmet. Hallotta az öregebbektől, hogy a házi egereknek, azoknak mindenük megvan. Pince, kamra, padlás tele minden jóval. Egyedül csak a macskáktól kell óvakodniok. Még örültek is a házi egerek, amikor a falu legszélső házának pincéjébe besurrant. De amikor kiderült, hogy nemcsak látógatóba jött, hanem a telet is ott szándékozik tölteni, akkor bizony már-már a rokonságot is kezdték kétségbe vonni."


Képtalálat a következőre: „a világlátott egérke”
Nagyon jó, és nagyon aranyos történet.
Jó olvasást!

2016. november 17., csütörtök

Ne aggódjatok!

Már régen írtam AZ ÉN BIBLIÁM sorozathoz részt. Úgy alakult, hogy mostanában a gyerekeim Jézus történeteket kérnek, azokat szoktuk olvasni, és beszélgetünk róla, egy-egy feladatot is elvégzünk a héten hozzá.
A mai alkalommal egy olyan történetet hoztam, amit Zsófiával vettünk hittan órán.
A történet jól ismert, Jézus Hegyibeszédében hangzott el:

25„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? 26Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? 27Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? 28Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, 29de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. 30Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?” 31„Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? 32Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 33De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. 34Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6. fejezet - Új fordítás)

Az aggodalmaskodásról beszélgettünk az utóbbi időben, mert amíg én nagyon aggodalmaskodó alkat vagyok, addig Zsófia nem. Nem zavarja az élet folyása, jól elvan az ő kis világában, és ez mostanában a jegyein is meglátszik. Nem, nem érdekel, ha nem kitűnő, én tudtam, hogy nem lesz az, már az elején, nem is ezért, hanem önmagához képest kellene jobban teljesítenie. És ez a történet pont arról szólt, hogy egy kisfiú szorgalmasan készült a dolgozatára, aggódott, hogy nem fogja jól tudni, de aztán tanult az anyukájával, imádkozott az Úrhoz is, és persze minden jóra fordult.
Azt próbáltuk megtanulni, hogy a liliomok és a madarak nem aggódnak, mert Isten gondoskodik róluk, ahogy rólunk is. De nekünk meg kell tennünk mindent a maguk adottsága és tehetsége alapján.
Ezt szerettem volna, ha ma megtanulja: 

Zsófia nagyon szereti hallgatni a történeteket, és neki úgy marad meg a legjobban, ha közben alkotunk hozzá. Mivel erősen kreatív a gyerek, neki többet kell szemléltetni, ötletelni. Máshogyan. Nimród az ellenkezője, mert ő csak és kizárólag azt élvezi, ha sok a feladat, amit meg kell oldani (útkereső, különbségkereső, rejtvények, pontösszekötő... alig győzöm keresgélni a feladatokat. Rajzolni már régen nincs időm. Sajnos.)
Ezért ma alkottunk a történethez.
Liliomot.
Színesben jobban mutatott volna, tudom, de olyan kevés az idő. Legközelebb színes papírra nyomtatom ki, vagy kiszínezhető, de mindenképpen érdemes megcsinálni! :)
És hogy hogy is néz ki ez?
Rita kérésre mellékelem a sablont is!


Próbáltam világosan és érhetően leírni, hogy mit kell csinálni, remélem, hogy jó hasznát veszitek!
Jó  munkát!

2016. november 15., kedd

Egészségnap Zsófi iskolájában

Szerintem a környezet ismeret egy remek tantárgy. Én nagyon szerettem. Néha sajnálom, hogy egy van belőle. Lehetne esetleg, hogy kevesebb tesi legyen, és több környezet? - merült fel bennem többször a kérdés. Az én gyerekeim is szeretik a környezetet. Sokat vagyunk kint a természetben, próbálunk olyan dolgokat átadni és megtanítani a gyerekeknek, amit reméljük, hogy tovább visznek, és érdekelni fogja őket. Ha az úgy van előadva.
Zsófia tanító nénije jó, szeretjük. Szakmailag nagyon elégedettek vagyunk vele, szerintem jó abban, amit csinál. Az már kérdés, hogy Zsófia nem annyira jó abban, amit, és ahogy csinál, de ezt most inkább hagyjuk. :)

Az úgy történt, hogy Zsófiék környezetből a kenyeret vették. Itthon olvasgattunk, beszélgettünk róla, én pedig éppen búzát őröltem. Hirtelen okból vezérelve eszembe jutott, mi lenne, ha lenne egy rendhagyó környezet óra az osztályban (tudjátok, a 12 év iskolai hangulat, és az, hogy szeretek a gyerekek között lenni) mindig mindenféle ötletet kihoz belőlem. Alapvetően hiányzik nekem a tanítás, de közben meg mégsem... vagy nem is tudom. Persze, tudom, tanítok hittant, de... (és most ebbe sem megyek bele).
Szóval, írtam a tanító néninek, és megkérdeztem, mit szólna hozzá.
Nem a jobb pont reményében, vagy ilyesmi, hanem mert ilyen vagyok. Ha jön egy NAGY ötlet, késztetést érzek arra, hogy megvalósítsam. Ezért is van rengeteg befejezetlen munka a gépemen, mert egyik nap még írom az A témát, másnap már eszembe jut a C és az Y téma is.

Vevő volt rá.
Ráadásul nagyon jól jött ki, mert úgy van órám a Zsófiék iskolájában, hogy van egy 3. aztán egy lyukas (ekkor van Zsófiéknak környezet) és egy 5. órám. Szervezni sem lehetett volna jobban. Így azon a lyukas órán megtartottuk a környezet órát.
A gyerekek nagyon élvezték, megkóstolták a lisztet, őröltek Férjjel közösen, mert nélküle nem jöhetett volna létre ez a projekt. Azóta a 3.b várja a kenyeret. :)


A mi kis malmunk, és a közösen őrölt búza. Mellette látható a kenyér, amit az osztálynak sütöttem.
Még így elfogyni üres kenyeret a mai gyerekeknél, nem láttam. Pillanatok alatt bepakolták, és még kevés is volt.

ÉS A FOLYTATÁS?
Még akkor és aznap megkerestek engem, hogy lesz az iskolában a 3-4. évfolyamban egy EGÉSZSÉGNAP, ahol szeretnék kérni a segítségemet. Vállalnánk, hogy lennénk egy állomás, ahol erről a kenyérről beszélnénk, és szintén használnánk a malmot. Hogy egy kicsit gyakorlatiasabbá tegyük ezt az egészet.
Én persze belelkesedtem, és igent mondtam. Férj is.
Ez az alkalom ma volt.
Hétfőn egész nap kenyeret sütöttem, néhány gyülekezeti testvért is megkértem arra, hogy segítsen, mert azért jó, ha többfajta kenyeret látnak a gyerekek. Sajnos fotózni nem fotóztunk, de bejött a Móri TV, és lehet, hogy benne leszek a tévében, bár kértem, hogy ha lehetséges, inkább ne! Nem volt túl biztató az ígéret, de nem néztem oda! :)

Szerintem jól sikerült. Én jól éreztem magam, és megint az az érzés volt, amit régen éreztem. A gyerekek között lenni!
Érdekes, hogy a gyerekek előtt nem szoktam izgulni. A gyerekek között nagyon jól érezem magam, még akkor is, ha ismeretlenek (bár mindegyik osztályban volt egy-két ismerős - Zsófi ovis társai személyében.)
Nagyon élveztem, de nagyon el is fáradtam.
Mert még utána elmentünk Zsófival gitárra, meg Nimróddal úszni.
8-kor már mindenki aludt. Férj is. Ő egy hős, mert végigcsinálta velem (nem tudok fogni és emelni rendesen a kezemmel, ezért szegénynek kellett cipelni a dolgokat). De mivel abszolút nem társasági ember, őt ez nagyon elfárasztja. Most is csak én vagyok fent, és élvezem, hogy ilyen sok gyerek között lehettem.

Az iskolának is jól esett a segítség. A maradék kenyeret és a vegetáriánus májkrémet szétosztottam a tanárnéniknek és a tantestületnek. Nem baj, ha megismerik a finomságokat is, hogy vegának lenni nem is rossz. :)
Sajnos, mondják, ma már kevés az olyan szülő, aki tud és akar segíteni és részt venni az iskola munkájában.
Persze, ez azért aranyos... mindkét osztályban szerették volna (Zsófiéban és Nimródéban is), hogy legyen szülői munkaközösségi tag, de tudjátok, ez nem nekem való. Mert ilyesmiben szívesen segítek, de egy csomó minden, ami program az iskolákban, nem tudok azonosulni. Márton nap, Halloween, Karácsony (még ez csak-csak), Farsang, Szent György napi dolgok, meg egy csomó minden. Ezért ebben nem tudok részt venni, így ha lehet, másban segítek. És azt pedig szívesen. :)

Én remélem, hogy valamilyen folytatása lesz a dolognak.
Arról mindenképpen beszámolok!

2016. november 14., hétfő

New York és a Cacao

Íme egy kis ízelítő, hogyan készül a kakaóbabból a csoki, egy new york-i  kakaóbab bárban a www.theselby.com oldalról. Kb. 2010-es képsorozat, de érdemes benézni erre az oldalra, mert olyan klassz dolgokat lehet találni rajta. Én kicsit belemerültem, és belefeledkeztem ebbe az oldalba.

Mivel nagy csoki-rajongó vagyok :), ezért persze, hogy ezeket választottam ki először. :)
Az a nagy igazság, hogy elmennék hozzájuk, és részt vennék ilyenfajta csoki készítésben. 










Ha még nem mondtam volna, szeretem a csokit. :)

2016. november 13., vasárnap

Egy látogatás, tele élménnyel

A barátság számomra mindig is fontos volt, és mindig is az lesz.
Amikor ideköltöztem Mórra, reméltem, és hittem abban, hogy szerzek barátokat. Tudjátok, nekem könnyen megy a barátkozás. Valahogy ez az egyik dolog, amivel sosem volt gondom. Szívesen ismerkedek, meghallgatom az emberek problémáit, ilyesmi. Ez mondjuk Szabolcsban könnyen ment, de nem gondoltam volna, hogy a Dunántúlon viszont nem lesz egyszerű menet. Ne haragudjatok rám, kedves dunántúliak, de ezen a környéken kicsit zártabbak az emberek, és maguknak valóbbak. Mór pedig magasan viszi a prímet. Nehezen is szoktam meg itt, bár maga a város nagyon szép és az egésznek van egy különleges hangulata. Aztán teltek az évek, ide is és oda is jártam, sétáltam a városban, nyelvtanfolyamra jártam, ott is lett sok ismerősöm, ha úgy adódott, bárkivel beszéltem néhány szót. Aztán munkám lett, és a buszon is rengeteg ismerősöm lett. Van, akivel a mai napig jóban vagyunk, és találkozni szoktunk. :)
Aztán, amikor gyerekeim lettek, jöttek a baba-mama klubok, a különféle határesettel rendelkező programok, főzőkörök, amelyeket mi szerveztünk.
Ahogy pedig nőttek a gyerekek (itt leginkább Zsófit kell megemlítenem) és ovis lett, ott is lettek ismerősök, barátok. Beiratkoztunk balettra, és igazából innen indul a mai történetem.

Ez egy 2012-es kép. :)
Ugye milyen cukik? El sem hiszem, hogy valamikor ilyen pici és cuki volt az én lánykám. De volt. És képzeljétek, hogy ez a barátság megmaradt a 3 lány között. Bár ritkán találkoznak, de azért találkoznak és ez jó.
Ma az 1. kislányéknál voltunk vendégségben. 
Az anyukájával, Csillával a baletton ismerkedtünk meg. Ültünk kint a váróban :), amíg a gyerekek balettoztak, addig mi felnőttek felnőtt dolgokról beszéltünk, és ez mindenkinek nagyon jót tett. Tudjátok, egész mondatokat lehetett mondani, sőt, összetett mondatokat, és az élet nagy kérdései jöttek fel. Gyereknevelés, családi élet, főzés, (ilyenkor nagyon jókat főztünk és mindig vittünk kóstolóba is), kicsit már olyan klubszerű hangulata volt, ott a folyosón is. :) Pattogatott kukorica és süti partyk. :)
Aztán a balett elmúlt sajnos, de a barátság megmaradt.
Elkezdtünk összejárni, így 3-an. A 3 család. Persze ennek mozgatórugói mi, anyukák voltunk. Nagyon egy húron voltunk, ahogy gondolkodtunk, és ami fontos volt nekünk.

Érdekes helyzet állt elő másban is. Majdnem egyszerre születtek a gyerekeink, de ezt lent olvashatjátok :)

A barátság megmaradt, a távolság nőtt. Csilláék elköltöztek Mórról, és néha-néha ellátogatunk egymáshoz. Már nem olyan gyakran és sűrűn, mint egykoron. Eddig kb. 5 perc volt az út, most 1 órát utazunk, de megéri. A vicces, hogy míg Zsuzsáék maradtak 3 percre tőlünk (még gyalog is) - 2. gyermek anyukája -, velük találkozunk. Zsuzsához járunk úszni, öttusára. Konditerembe is együtt jártunk, de most én nem járhatok, a kezem miatt. Nem emelhetek, és nem terhelhetem egy darabig biztosan nem. Szóval, majdnem napi kapcsolatban állunk. Csilláék elköltöztek a Velencei tó közelébe, aminek Zsófi nagyon örül, mert vízmániás, és mindig várja, hogy mehessünk nyáron fürdeni. :)

Ma elmentünk hozzájuk, és a gyerekek nagyon élvezték.
Egy kis hangulat képekben:



A KICSIK - 5 nap van közöttük.
 A FIÚK - 1 hónap van közöttük.


A NAGY LÁNYOK - 1,5 hónap van közöttük.
Nagyon aranyosak. :)
Hiszek a barátságban.

2016. november 12., szombat

Gyerekek a ház körül

Nagyon szeretem az anyukámat, és nagyon hálás vagyok a jó Istennek azért, hogy az anyukám az én anyukám. Jó gyerekkorom volt, nem panaszkodhatok. Tényleg úgy éltem meg, hogy nekem van a világon a legjobb dolgom.
Ma már, sok-sok év távlatából visszatekintve azt tudom mondani, hogy igen, jó gyerekkorom volt, mégis sok minden kimaradt. Ezért elhatároztam, hogy ha gyerekeim lesznek, kicsit másképpen fogom kezelni a dolgokat, és csinálni is. Sokkal szigorúbb vagyok, mint az anyukám velem. Anyukám nem volt szigorú. :)

Pár napja fogorvosnál ültem, és összefutottam egy új ismerősömmel. Beszélgettünk, hogy próbáljuk oldani a feszültséget, és előjött a gyereknevelés. Neki is 3 gyereke van, csak az övéi már nagyobbak. Legalábbis az két nagyobb. A nagy fia most kezdte a középiskolát. És elmondta, hogy ő még mindig megcsinál nekik mindent, reggelit, tízórait, bepakol nekik stb. mert gyorsabban elkészülnek így. 
Csak néztem. Én meg mondtam, hogy az enyémek megterítenek maguknak és bár a tízórait én készítem nekik, de azért tudniuk kell magukról gondoskodni, pl. ha éhesek.
Sokat gondolkoztam ezen, de úgy gondolom, hogy jól döntöttünk Férjjel, amikor elhatároztuk, hogy önállóságra neveljük a gyerekeinket. Engem nem így neveltek, őt viszont igen, és ő járt jobban. :)
Vannak dolgok, amiket meg kell tudniuk csinálni, már mindegy, hogy 3, vagy 6, esetleg 9 éves, vagy 14. Nem?
Ilyen nálunk például az, hogy 
  • Miután felkelt és felöltözött, elviszi a pizsamáját és megigazítja maga után az ágyat. Sőt, minden héten más az ágyigazító-felelős nálunk. :) Ezzel is tanulva, hogy hogyan nyújtok segítséget másoknak. Ez leginkább a két nagyobb között oszlik meg, Kata még kicsi, de például azokban a szobákban, ahol eléri, a redőnyt ő húzza fel. Ez az ő feladata. (Nem mondom, hogy mindig minden simán megy, és nem kell őket néha, vagy gyakran emlékeztetni őket, de ez van! Szívesen megteszem. :) )
  • A reggeli előkészítése az ő dolguk. Általában müzlit esznek, de ilyenkor ők rakják ki a tányért, a kanalat, veszik ki a tejet és a müzlit. Sőt, öntenek is egymásnak. (Itt tanuljuk, hogy nem én először, és nem magamnak a legtöbbet, hanem előbb a tesók. Ez sem megy mindig, de valahol el kell kezdeni.) Ha esetleg kenyeret vagy kiflit szeretnének enni, azt már Zsófi is elintézi. Kenyeret még nem szokott vágni, de minden mást igen.
  • Reggeli után a hét állatfelelőse felmegy, és kiengedi a tyúkokat, és ha van maradék felviszi nekik, és megnézi a vizüket. Délután pedig ha van tojás összeszedi őket. Mostanában sajnos kihaltak a tyúkjaink, mert valami lefojtotta a felét, de így is szeretettel gondozzuk őket.
 
Ha ezzel kész vannak, akkor játszhatnak még kicsit iskola előtt, bár át kell nézni a táskákat, be kell tenni a tízórait és uzsonnát, de ez nem nagy feladat.
Persze emellett is kell még, hogy legyen feladatuk. Én tényleg kemény vagyok velük, több okból is. (Félreértés ne essék, nagyon szeretem a gyerekeimet, és oda vagyok értük, meg vissza. De muszáj megtanulniuk bizonyos dolgokat, én ezt vallom.) 
  • A gyermekeim elég rendetlenek. Valahogy ezt az évek alatt nem sikerült megtanítani nekik, és ebből sok konfliktusom szokott lenni. De higgyétek el, hogy megéri megtanítani őket, hogy vigyék, tegyék a helyére a dolgokat. Nálunk az a szabály, hogy a játékok a dobozba mennek, a plüssök fel a tárolóba. Nem mondom, hogy nem működik, de azért még mindig van egy-két szanaszét heverő dolog. 
Ez nem nagy kérés. Persze ilyenkor döbben rá az ember, hogy mennyi játékuk van, és a fele teljesen felesleges!

Ezzel lehet ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a rend jó dolog, és ő is részt tud venni ebben. Meg abban is, hogy a könyveket a helyére tegye vissza. Mondjuk nálunk ez is elég nagy probléma, mert több könyvünk van, mint szekrényünk. 
Lehet, néha kemény és értelmetlen harcnak tűnik, én már évek óta így élem meg, de egyszer csak lesz értelme! :) Abban reménykedem, hogy megéri a fáradtságot!
Bár még mindig gondolkodom azon, hogyan lehetne jobban ösztönözni őket!
  •  Egy fontos feladat nálunk a hátmasszírozás. :) Ez talán viccesnek hangzik, de szívesen végzik a gyerekek, mert ezzel is arra tanítjuk őket, hogy ha anyának vagy apának fáj a háta, segítsenek nekik. Mi persze ennek örülünk, de ők meg örömmel teszik. :)
És még néhány dolog, a teljesség igénye nélkül:
  • porszívózás,
  • a megszáradt ruhák összeszedése,
  • udvar sepregetés (nyáron),
  • ruhahajtogatás
  • a használt bugyik és a zoknik behelyezése az erre való zsákba :) - és ide tartozik a zoknipárosítás is.
  • Zsófia most kezdett el részt venni a kenyérsütésben, Kata pedig szívesen lekeni a süteményeket tojással vagy gyúr velem.
Jó dolog az, ha megtanulják a gyerekek már idejében azt a szót, hogy segítsenek. Mert akkor azt veszik természetesnek, hogy kérhetnek, amit akarnak, és a szülők ugranak. De meg kell tenniük nekik is azt, ami az ő kis erejükből és lehetőségükből telik.

2016. november 11., péntek

Sorsolás!

Nyugalom, nem felejtettem ám el!
Egyszerűen az történt, hogy a heteim szerdától péntekig rohanásból és utazásból, ingázásból és fáradtságból állnak. Amikor időpontot kerestem a játék határára, nem voltam elég figyelmes, hogy ne olyan napot válasszak, ami alapvetően katasztrófa-övezet számomra. De ilyenkor úgy esek be a házba és az ágyba este, hogy még kommunikálni sem vagyok képes Férjjel, ami azért nálam elég ritka. Persze, ez is változó, sokat jelent, hogy milyenek a gyerekek aznap.

Mindenesetre az is tény, hogy amikor meghirdettem a játékot, akkor arra gondoltam, hogy néhányszor még jelezni fogom, hogy van játék lehetőség, de aztán ez is elmaradt. :(
Ezért, vagy azért, mert nem sokan járnak erre, esetleg nem érdekel mindenkit ez a téma, nos, 2, azaz kettő darab jelentkező jutott a

munkafüzetre.
Így e tekintetben úgy döntöttem, hogy nem sorsolok, hanem mindkét jelentkezőnek, azaz Zsuzsának és lédának is juttatok el belőle egy-egy példányt. Zsuzsával majd megoldjuk, mit nekünk az a pár kilométer!..., de kérlek te, Léda, küldd el nekem a címedet! Köszi.
És persze lesz folytatása.
Hamarosan új anyaggal jelentkezem.
Szép napokat nektek!

Ui.: Szeretettel köszöntelek a blogomon nagykinga! :) Örülök, hogy itt vagy!

2016. november 8., kedd

Boldogság kihívás # 7.

"Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." (Filippi 4,6.7)



Ez az az ige, amit sokszor hallottam a szószékről, áldásként elmondani. Ez az az ige, amit valahogy sikerült a szívem táblájára beírni sokszor, és megerősít minden alkalommal, amikor rá gondolok. Mert a békesség nem lehetséges emberi erővel, csakis Isten segítségével, mert az halad meg minden értelmet. Az, ahogyan Isten teszi ezt. 

Boldog otthon és a béke - ez a mai kihívásom magam és mindenki számára. Ezek a házaspáros körök teszik lehetővé nekem azt, meg a nyári bózsvai táborok, hogy elgondolkodjak, és aztán hálát adjak azért az emberért, aki mellettem van, aki az életem legfontosabb része, akit nagyon szeretek, aki az életem legnagyobb ajándéka. És ezt minden egyes alkalommal, beszélgetésben el szoktam mondani.





















                     2005.                                                     2016.

Ez az egyik kedvenc képem rólunk. Boldogok voltunk ott és akkor, és ezt most is így van. Lehet, hogy pár plusz kiló felszaladt, lehet, hogy küzdöttünk néhány dologgal az elmúlt 11 évben, de akkor is boldog vagyok, és szeretném, hogy mindenki bárcsak ilyen boldog lenne, mint én, azaz MI. :)
Néha igazán nehéz békességben lenni, mert olyan, hogy ne aggódj, ne bosszankodj, vagy ne stresszelj, olyan nincs. Nekem legalábbis. Alapvetően nem vagyok aggodalmaskodó típus, de közben meg mégis. Sok minden nem tud felbosszantani, de néha, vannak helyzetek, amikor egy-egy mondat, egy-egy beszólás igen... és bár már elmúltak tinédzser-korom igazán stresszelős időszakai, még most is előfordul. 
Sokszor érezzük úgy, hogy nem tudjuk kezelni az élethelyzeteinket, és nincs mindig ellenőrzés alatt. Nagyon irigylem azt, akinek ez működik. Már úgy értem, hogy él és létezik olyan ember, akit tényleg hidegen hagy minden? Én nem hiszem. Maximum csak azt mutatja, de belülről ez nem így van.

Ismerek olyan embereket a családomban is, akikről az látszik, hogy tényleg nem foglalkoznak dolgokkal, és elpoénkodják meg elbagatelizálják a helyzeteket, de ettől még ott vannak a problémák, és megoldatlanok, és nem állnak szóba vele... Én amolyan szóba állós vagyok!
Mert igen, az élet nem mindig könnyű. Az igazi élet zűrös, zajos, és rendetlen. Igenis vannak pofonok az életben és kátyúk az úton.  És ezeket ki kell kerülni! Nincs mese! De persze azt sem mondta senki, hogy könnyű! Lavírozni az élet bonyolult útvesztőiben?
Sokat gondolkoztam azon, vagyis nem olyan sokat, mert az ember alapvetően tudja, hogy hogyan tud ezekkel megküzdeni, de azt is tudom, hogy elkezdeni nehéz.

Összeszedtem néhány dolgot, ahová én eljutottam:

1. IMÁDSÁG. - Igen, mivel én Istenre építem az életemet és Ő a legfontosabb nekem, ez az első és legfontosabb dolog, amit tehetek, hogy Istentől kérek segítséget. Tudom, hogy csak Tőle tudok segítséget kérni, még akkor is, ha néha úgy érzem, hogy mintha Istennem hallaná meg az imákat. Különösen akkor, ha sok minden van az életemben. 
Egyszer, egy nagyon kedves barátnőm mondta azt nekem: "Te imádkozzál helyettem, mert téged meghallgat az Isten!" - Ebben nem hiszek. Nem hiszem, hogy más közbenjárása kell ahhoz, hogy Isten megbocsásson. Nem hiszem, hogy a hívőbb több, mint ahogyan tudjuk a vámszedő és bűnös ember imádságából is. Nem  hiszem, hogy Isten távolságtartó, és nem hajol le hozzánk, hogy meghallgasson minket. Azt gondolják sokan, hogy nem lehet hozzá menni, mert apró dolgokkal nem foglalkozik. Pedig DE! Minden apró dologgal!
Néha tényleg nem értjük, hogy mit miért tesz és mi az oka, nekem is volt, hogy 1 év telt el, mire megértettem miért úgy cselekedett Isten, ahogyan. Megértettem, hogy az én érdekemben hozott meg bizonyos döntéseket.
Ha imádkozunk, és kérünk valamit, Isten mondhatja ezeket:
- Rendben, Most van itt az ideje a kérésednek!
- Szeretlek, és úgy gondolom, hogy most ezt nem, én jobban tudom, hogy mikor a legjobb a számodra!
- Gyermekem, meg kell várni, hogy kicsit lenyugodjál, mert túl ideges vagy most! Adj időd magadnak!
Én azt tapasztaltam, hogy Isten terve mindig a legjobb a számunkra. Nincsen nála jobb tervező! Sok mindent nem tudunk megérteni most, de azt is megértettem, hogy a BÉKE azt is jelenti, hogy nyugalmat kapok a szívemben és a gondolataimban. 
Hogy ne az érzéseim mutassák az utat (noha fontosak!), de használjam a fejemet is, ha már egyszer gondolkodásra kaptam :)
Imádkozni jó dolog. Bárcsak többször tenném! 
Én hiszem azt, hogy mindig van remény!!! Minden helyzetben!

2. PRIORITÁSOK - Nem szeretem az idegen szavakkal való dobálózást, így inkább azt írom most ide, hogy az ELSŐBBSÉGEK. 
Néha úgy érezzük, hogy túlterhelt az életünk, minden ránk szakad, mindent nekünk kell csinálni (én néha ki szoktam emiatt akadni), és igazából szem elől tévesztjük azt, hogy mi a legfontosabb az életben. Tényleg, mi? 
Van sorrend az életemben? Az enyémben nem mindig van, és ezért sokszor elcsúszok. Persze van olyan, hogy eltervezem, hogy mit hogyan csinálok, de aztán valamelyik gyermekem vagy bizonyos szituáció felülírja. De kell sorrend!
Mindenesetre nem árt újra és újra átértékelni az elsődleges dolgokat, hogy hogyan töltöm el az időmet, mi a sorrend, de erről még fogunk beszélni :)


3. HATÁROK KÖZÖTT
Alapvetően én egy jókedvű és vidám ember vagyok. Nagyon élvezem, amikor a családommal vagyok, szeretek mindenfélét kitalálni, szívesen vállalok mindenféle szolgálatot a közösségen belül, főleg, ha az gyermekmunkával kapcsolatos. De az a nagy és őszinte igazság, hogy nehezen mondok nemet. Mindig is ilyen voltam. Mindig bűntudatom volt, ha valamit nem tudtam megcsinálni, amit megígértem. Ezért sokszor a családomtól vettem el az időt arra, hogy betartsam az ígéretemet, ami most már látom, hogy nem volt helyes!
Aztán, amióta családom van, és sok felé kell menni, megértettem, hogy nem tudok mindent bevállalni, és az ígéreteimet is vissza kell fognom. Ezért fontos, hogy határokon belül maradjunk. Mindennek megvan az ideje és sorrendje. Nagyon fontos, hogy határokon belül maradjunk, és ne menjen rá az érzelmem, a lelkem, a fizikai erőm és az egészségem :)

4. TERVKÉSZÍTÉS
Na, ez az, ami nekem nem megy. Csak fejben. Esténként a fürdőkádban (persze, ha van erre esetleg fél órám, és nem 5 perces zuhanyzás), remekül eltervezem, hogy mit fogok másnap csinálni, mi mindent kell elintézni, megszervezni... stb. Megpróbálom átgondolni a napomat, a sorrendjét.
De rájöttem, hogy én, aki grafomán vagyok, valamilyen cselekvési tervet, vagy nevezzük akárhogyan le kell írnom, mert akkor nem fog működni... Az ún. újévi listámon rajta volt, hogy szeretném kicsit szervezettebbé tenni az életemet. Ezzel is megpróbálkozom :)

5. SZERVEZETTSÉG
Az utolsó két pont összekapcsolódik. Mert ha sokszor túlterhelt vagyok, és káosz van otthon, vagy valaki beteg, akkor kevés az idő arra, hogy rendesen be tudjam osztani a napomat és a rendetlenség átveheti az irányítást, és akkor sok minden kaotikus lesz. Én például rendszeres harcot folytatok a szétdobált játékokkal kapcsolatban (de gondolom minden kisgyermekes anyuka így van ezzel), viszont elhatároztam, hogy ezen is felülkerekedem mindenféle szervezési dologgal, ötlettel, tippel. 
Nem várok rögtön és azonnal csodát, de azt tudom, hogy az a típus vagyok, ha valaki valamibe belefog, akkor azt végigcsinálja. Még ha nehéz is!
A rendszeresség időbe és erőfeszítésbe kerül. És ahogyan minden, ami körülvesz és elromlik, azt is karban kell tartani, ezt is.
Hát... nem lesz egyszerű menet, de belevágok!
Nagyon rám fér a változás!

A heti célom: 
Imádkozni szeretnék azért, hogy átgondoljam az életem alakulását, és arra szeretném kérni Istent, hogy mutassa meg, hogy hogyan lehet jobban megszervezni az életemet, eltölteni hasznosabban az időt, és hogy hogy legyen több békesség a szívemben!