SZOKÁSAINK LEGYŐZÉSE - KEZDD EL MOST! # 8.

Ki ne ismerné Lao-cénak azt a mondását:
"Az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik."

Azt gondolom, hogy a siker legnagyobb rablója a halogatás. Én magam is hajlamos vagyok a halogatásra. Pedig minden napra betervezett és eltervezett dolgaim vannak. De néha becsúszik egy olyan, vagy több :), hogy nincs kedvem, ezt most nem, majd holnap... Persze, azért néha akkor is van ilyen, ha túlvállaljuk magunkat.

Én alapvetően egy gondolkodós fajta vagyok :) Amikor egy fáradt nap után - ha még késő este is van - eljutok a fürdőkádba, a jó meleg víz csodákat tesz, mert remekül ellazít és remek gondolatokat tudok megfogalmazni magamnak, magamban. Ilyenkor szoktam fejben megszervezni a családunk dolgait, átgondolom, hogy mit hogyan lehetne a legegyszerűbben és leglogikusabban :)
Tervezgetek. Nem annyira, mint az anyukám, aki képes nem aludni, annyit agyal.
De én fontosnak érzem azt is, hogy beszéljek róla (leginkább Férjnek, mert ki mással beszélné meg az ember lánya a felvetendő kérdéseket, mint Házastársával?), fontos tervezgetni is, de cselekedni is kell. Én szeretek a tettek embere lenni.
De kellenek a tervek. Én hiszek a tervezésben. Mert én magam ilyen vagyok. Szeretem, ha minden meg van szervezve, el van tervezve, át van gondolna. Lehet, hogy több terv kerül elő, de jó átgondolni a dolgokat.

Persze könnyebb a dolgunk akkor, ha a családi utazás megszervezéséről, vagy bármi családdal kapcsolatos dologról van szó. Könnyebb. De amikor arról van szó, hogy van egy rossz szokásom,tulajdonságom, természetem, amiből változni kellene, akkor az embernek át kell gondolnia, hogy akarja-e végigküzdeni ezt az utat. Könnyű feladni.

Amikor voltam a kezemmel a reumatológián, figyeltem az embereket. Sok a beteg, a túlsúlyos, a szívbeteg, a cukorbeteg, és még sorolhatnám. Hallottam beszélgetéseket, hogy "ezen már változtatni nem lehet", meg hogy "így halok már meg", esetleg "műtétem lesz, már az ötödik"... és még sorolhatnám. Néha beszélgetésbe elegyedek emberekkel, akik panaszkodnak arra, hogy ők milyen betegek, de változtatni nem akarnak. Sem az étkezésükkel kapcsolatban, sem az életmódjukkal, sem a mozgásukkal, sem semmivel.
SOHA NEM AZT MONDOM AZ EMBEREKNEK, HOGY LEGYENEK VEGETÁRIÁNUSOK!, HANEM AZT, HOGY VÁLTOZTASSANAK EGY KICSIT, APRÁNKÉNT, LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE AZ ÉLETÜKÖN. SÉTÁLJANAK TÖBBET, EGYENEK KEVESEBBET, IGYANAK TÖBB VIZET, LEGYENEK TÖBBET FRISS LEVEGŐN, NAPFÜRDŐZZENEK (TÉLEN IS LEHET) STB.

"A rossz szokások olyanok, mint a kényelmes ágy: belekerülni könnyű, de kimászni belőle igen nehéz."

Azon gondolkodtam, hogy hajlandó vagyok-e áldozatot hozni annak érdekében, hogy később könnyebb, szabadabb legyen az életem? Persze, mondhatja az ember: ÉN MOST IS SZABAD VAGYOK!
Pedig de nem :)

Ezt Joyce így fogalmazta meg: "Ironikus, hogy gyakran nem vagyunk hajlandóak a rövid ideig tartó szenvedést vállalni azért, hogy megtegyük, amit kell: így végül folyamatosan nyomorúságban, félelemben, bűntudabtan és más kellemetlen következmények közepette találjuk magunkat olyasminek az elmulasztása miatt, ami pedig csupán néhány percünkbe vagy óránkba került volna. Más szavakkal, amikor elodázzuk a "fájdalmat", amivel egy nehéz dolog megtétele jár, gyakran több időt töltünk azzal, hogy megpróbáljuk elkerülni, mint amennyit az venne igénybe, ha egyszerűen csak megtennénk."

Szeretünk győzni, nem? De!
Pedig én nem vagyok egy versenyző alkat, soha nem is voltam. Nem is tanítom a gyerekemet erre. Ti. arra, hogy azért versenyezzen, hogy azt bizonyítsa, bizonyos tantárgyból ő a legjobb. Nem tudok ezzel azonosulni. Arra viszont igen, hogy ha többet ki tud magából hozni, akkor azt tegye meg! Mert a lustaság, a kényelem nagyon jól működik az életünkben. Az enyémben is, és a gyerekeimében is. És valószínűleg a tiedben is :)

Ezért azt mondom: Let's Go! Gyerünk!!!!
Mert semmi sem tölt el jobb érzéssel, mint ha tudom, hogy a tőlem telhető legjobbat teszem, a lehető legjobb döntéseket hozom meg, és következetesen haladok az Istnn által nekem szánt jobb élet felé.

Van egy ismerősöm, akit nagyon szeretek. Lelkész és alkoholbetegekkel foglalkozik, addiktológus. A függőség az ő specialitása. Ő szokta azt mondani, hogy "Kétféle ember létezik. Az egyik, aki bevallja, hogy függő, a másik meg az, aki nem. De ettől még ő is függő." :)
A függőség az nemcsak abban nyilvánul meg, hogy valaki alkoholt, drogot, kávét fogyaszt, vagy cigizik... Sokkal összetettebb ez. Engem is nagyon érdekel ez a téma, érdekelt mindig is. :)


Nagyon függővé válhatunk a kis szokásainktól, még akkor is nehezen adjuk fel őket, ha ártanak nekünk. Mindannyiunknak vannak jó és rossz szokásaink egyaránt.

Állítólag Benjamin Franklin mondta: "Nettó értékünket a világ számára az határozza meg, ami marad, miután a jó szokásinkból kivonjuk a rosszakat."

Szóval, érdemes elkezdni a lehető legtöbb jó szokás kialakítását. Lépésről lépésre.
És ha ez nőni fog, ha emelkedik a jók száma, akkor az ember többre értékeli magát is, és a család is, a barátaid is, és esetleg a társadalom is :) Bár ez utóbbi engem alapvetően hidegen hagy.  Már ti. az, hogy a társadalomnak mi az elvárása felém. Fontosabbnak tartom, hogy Istennek mi az!

Szokásaink legyőzése - Légy aktív! # 6.

Beszéltünk már ebben a tekintetben:

1. a szokásokról általában,
2. hogy lehetséges legyőzni a szokásainkat,
3. hogyan lehetséges az ismétlés, az újrázás, 
4. hogyan lehetséges átprogramozni magunkat,

Én alapvetően egy pörgős és aktív ember vagyok. Mindig csinálok valamit, nem tudok megülni a fenekemen egy helyben, muszáj, hogy járjon a fejem, kezem, lábam...Szívesen teszek-veszek, de azért néha szeretek csak leülni és pihenni, nézni ki a fejemből :)

Én azt értettem meg a Bibliából, hogy Isten is azt tanítja nekünk, hogy aktvak legyünk, és ne engedjünk a lustaságnak, a halogatásnak és a passzitivásnak. Mert ha egyszer leül az ember, nehezen kel fel.
Azt értettem meg a saját életemben, hogy ha helyes dolgokat teszek és cselekszem, akkor nem marad hely a helytelen dolgoknak. Beleestem már ilyen hibába. Többször is.
Ez a könyv arról beszél, hogy ne csak törekedjünk arra, hogy szakítsunk az összes rossz szokásunkkal, hanem inkább hogy arra használjuk az energiánkat, amivel jó szokásokat alakíthatok ki. Aztán az ember észreveszi, hogy a rosszaknak nem jut hely és főleg idő! :) :)

Sokszor vagyok úgy, hogy nincs kedvem dolgokhoz (pl. főzni vagy mosogatni), de tudom, hogy kell csinálni, mert akkor nekem lesz rossz, csak feltornyosul az elvégzendő feladat. Anyukámat e tekintetben nagyon bírom. Ő mindig mindent megcsinál délelőtt, hogy délután aztán tudjon pihenni, olvasgatni...

Amikor azt mondom: "nincs kedvem valamihez", akkor az érzelmeim vezetnek ilyenkor, és nem biztos, hogy mindig mindenben jó ez. Mondom ezt úgy, hogy én magam érzelemdús ember vagyok, sok mindent érzelmileg élek meg.  A sportban is fontos az aktivitás, de én nemcsak erre gondolok és ebben gondolkodom :)

Minél tovább üldögélek békés semmittevésben, annál inkább nincs kedvem felállni és hasznosat csinálni.
Az aktivitás olyan kicsit, mint egy villanykapcsoló.

 

Az áram folyamatosan ott van, de  addig nem ad fényt, amíg meg nem nyomjuk a kapcsolót. Az aktivitásra való képességünk is mindig megvan, de amíg mozgásba nem jövünk, nem áramlik az energia.

Nekem vannak olyan reggelek, amikor le vagyok lassulva, amikor úgy érzem, hogy legszívesebben egész nap csak üldögélnék, filmeket néznék és olvasnék... de azt is tudom, hogy neki kell indulni, mert akkor sosem készül el, nem lesz idő a fontosabb dolgokra. 

Az lett a jelmondatom, hogy 

NE VÁRJ ARRA, HOGY MEGJÖJJÖN A KEDVED, EGYSZERŰEN TEDD MEG!

Muszáj kitalálni azt, hogy beinduljon a lelkesedésem / energiám. És nem a kávéra gondoltam :)

Én azt gondolom, hogy erősebbek vagyunk, mint gondoljuk. Csak inkább kényelmesebbek és jobban esik azt mondani, hogy inkább nem csinálom, kicsit később. ÉN is hajlamos vagyok halogatni. Aztán utána meg rohanok. 

Isten szabad akaratot adott nekünk, és ebben semmi sem akadályozhat meg. Amikor Isten mellett döntünk, Ő segít nekünk. Segít abban, hogy biztos legyen a győzelem.

Ami nagyon fontos, hogy türelmesek legyünk magunkhoz. Minden időbe kerül. 

Azt kell megerősíteni magunkban, hogy ha esetleg kudarcot is vallunk egy-egy próbában, akkor se csüggedjünk el, hanem kezdjük előlről, folytassuk, ahol abbahagytuk.

És ne vádoljuk magunkat, ne ostorozzuk magunkat. Hiszen minden dologért egy kicsit meg kell küzdeni.

Harcra fel!

Szokásaink legyőzése - Programozd át magad! # 5.

Nem értek a számítógéphez. Bár hozzátartozik a mindennapjaimhoz, hiszen rendszeresen használom (nemcsak Facebookozásra és blogolásra), a munkám, a gyerekanyagok írása is ezen történik. De tényleg nem értek hozzájuk. Csak alapszinten vagyok, viszont gyorsan gépelek :) Mondjuk nem is igazán érdekelt sosem a programozás, az, hogy mi hogyan működik...
Ha valami történik a géppel, akkor itt van Férj, akinek viszont ez a hobbija. Már tinédzser kora óta. Úgyhogy nekem azért jó, mert van itthon egy két lábon járó rendszergazdám :) - Neki sem a foglalkozása és a munkája ez (a bányában ez elég vicces lenne), de szereti és érti is. Úgyhogy mindig hozzá fordulok, ha valami bajom van, vagy valamit szeretnék megoldani, ami már bonyolultabb, mint amihez én értek.

Na, valahogy így :)

De azt tudom, hogy előfordul olyan helyzet, amikor újra kell indítani a gépet, vagy változtatni kell a programokon...
Arra jutottam, hogy most valami ilyesmit kell tennem a szokásaimmal kapcsolatban.
Megértettem, hogy ha valamit teszünk - mindegy hányszor - az agyunkba programozódik ez a dolog. Minél többször teszünk meg egy dolgot, annál jobban rögzül. Az elmúlt 8 évben rengetegszer elmondtam a gyerekeimnek reggelenként: "ébresztő - pisilés - mosakodás - öltözés - reggeli..." sokszor elmondtam már, hogy "moss kezet!", hogy "pakolj össze magad után!", "vidd el a pizsamádat a helyére!", "vegyél ki tányért magadnak!", "kend meg a kenyeret!" ... és még sorolhatnám. Van, ami már automatikuson megy, már maguktól csinálják, mert annyiszor hallották, hogy már unják. Ennek ellenére nem minden jut az eszükbe :)


Valahogy mi is így vagyunk, felnőttek. Én legalábbis.

Emlékszem, hogy mennyire szerettem járni az edzőterembe. (Ebbéli tervemről még nem mondtam le.)  Emlékszem, hogy amikor elkezdtem, szinte semmit sem bírtam megcsinálni. Mindig a legkisebbre rakták nekem a fiúk a súlyokat, azt is alig bírtam megmozdítani. Nagyon aranyosak voltak, mert bátorítottak, hogy fog ez menni, mert az izmaim megjegyzik ezeket a gyakorlatokat, és ha sokat csinálom, akkor lesz következménye. És tényleg úgy is volt. Újra és újra megcsináltam azokat a gyakorlatokat, amelyeket a fiúk mondtak, és tényleg meglátszott. Egyre könnyebben ment néhány gyakorlat.
Aztán amikor emeltünk a súlyon, minden kezdődött elölről. De jó volt ez így.
Újra és újra meg kellett szoktatnom magam, és rábeszélnem magam, amikor nehezebb volt a feladat, hogy van értelme és van látszatja. Tényleg volt :)
Valahogy a jó Isten is így működik. Képessé tesz minket arra, hogy jobb emberek legyünk. De ez csak akkor megy, ha jobb dolgokat is teszünk. Mert ettől válik jobbá a lelkünk és a személyiségünk.

Ki ne szeretné ezt hallani?
És persze van, aki mindent megtesz ezért, hogy ezt mondják róla. Van aki tényleg ilyen, és nem vár elismerést, mert alkatilag hajlamos erre, de ez ritka. Az ember szereti, ha dicsérik. Ez az igazság. Jól esik a lelkének és növeli az önbecsülését. Persze, erre is vigyázni kell, mert könnyen elszállhatunk!

Nekem sokszor mondják ezt, vagy valami hasonlót. Én is szeretem az elismerő szavakat, és teszek is érte. Ki szereti azt, hogyha nem szeretik? A net tele van mindenféle beszólásokkal, meg hogy így fogadj el, amilyen vagyok, meg hogy mindig megfogom mondani a véleményemet, nem érdekel, ki mit mond vagy gondol. De ez szerintem nem igaz.
Én alapvetően nem vagyok jó ember, mert sok rossz hibám és tulajdonságom van. Próbálok javítani ezeken a dolgokon, de ez kemény munka.

Az egyik rossz szokásom például az, hogy rendetlen vagyok. A szónak abban az értelmében, hogy mivel sok papírmunka vesz körül, és sok könyvet, meg füzetet meg papírt használok (rajzoláshoz, jegyzeteléshez, ötlet válogatáshoz), otthagyom az asztalon, egy kis papírt, amire valami fontosat felírok, aztán meg keresem. Nem találom, sőt, nem is mindig emlékszem, hogy mit hova teszek. Ez nem jó.

Nem mondom, hogy ilyen a kép, csak szemléltetni akartam, hogy mire gondolok.
Mondhatnám azt is, hogy persze, mert itthon van velem Kata, és mikor leírok egy mondatot, akkor éppen eszébe jut, hogy enni szeretne, szomjas, pisilnie kell, vagy éppen elbújt és keressem meg...
Most ebben a helyzetben vagyok, ami nehéz és ami ellen nagyon küzdök.
Már egy ideje.
Lassan haladok és alakulok, de győzni fogok. Ezt a célt tűztem ki magam elé!
Az a baj igazából, hogy a rossz szokásaink egyszerűen azért alakulnak ki, mert nagyon sietünk, mindig rohanunk, és alapvetően nem tudjuk rendesen megcsinálni a dolgokat.


Vannak, akik oda se figyelnek arra, amit éppen csinálnak, ezért szinte soha nem tudják, mit hol keressenek, amikor éppen szükségük volna valamire. (Én már csak tudom!) Az ilyen fejetlenség sok bosszúságot, stresszt és időveszteséget okoz. Ismétlés révén bármilyen területen szervezetté válhatsz, ahol csak szükséges. Ne feledd: bár elsőre nehéz, az idő múlásával egyre könnyebb lesz. Lassíts, lélegezz, és szánd rá az időt, hogy arra gondolj, amit éppen csinálsz!

Charles Dickens mondta:
"Soha nem lettem volna képes arra, amit véghezvittem, a pontosság, a rend és a szorgalom szokásai nélkül, a nélkül az elhatározás nélkül, hogy egyszerre csak egyetlen témára összpontosítok." 

Isten hihetetlen elbeszélő képességgel áldotta meg őt, mégis jó szokássá kellett tennie az összpontosítást, a rendet és a szorgalmat, hogy talentumának jó sáfára lehessen.
Hát, valami ilyesmit szeretnék én is :)
Harcra fel!!!!!

"Sok ember tehetséges, ám nem törődik a jó szokások kialakításával. Nem fegyelmezik meg magukat, hogy azt tegyék, amiről tudják, hogy tenniük kellene, hanem arra várnak, hogy valami külső erő mozdítsa meg őket. Ezt passzivitásnak hívják, és hatalmas nyitott ajtót jelent az ördög előtt. Ha nem tesszük aktívan azt, ami helyes, a gonosz könnyedén rávesz minket, hogy azt tegyük, amit helytelen."

Joyce Meyer

SZOKÁSAINK LEGYŐZÉSE - ещё раз # 4.

Orosz tagozatos voltam, amikor iskolába jártam. Nagyon szerettem. Tényleg. Ma is az egyik kedvenc nyelvem, bár sokat felejtettem, és jó lenne feleleveníteni, de erre még nem jutott időm. :)
Ez a szó azt jelenti: megint, újra!
Amikor nyelvet tanulunk, akkor sokat elismétlünk egy-egy szót, hogy megjegyezzük. Igaz?
Amikor verset tanulunk, sokszor elmondjuk egymás után a sorokat, hogy megjegyezzük.
Amikor szorzótáblát tanultunk, vagy tanulunk a gyerekeinkkel, sokszor elmondjuk, hogy jól megjegyezzük.
Tényleg jó dolog sokszor elmondani dolgokat.
Egy-egy bibliai történetet is sokszor olvasunk el, és jól ismerjük a történetet.

Valahogy így gondolom én az ismétlést a mi életünkben és a szokásainkban is.
Hiszen a jó és a rossz szokásainkat is a ismétléssel tanuljuk meg, nem igaz?
Ami nagyon fontos és amit meg kell erősítenünk magunkban, hogy a jó szokásaink kialakításánál mindig fejben kell tartani, hogy a helyes, a jó dolgokat cselekedjünk. Ez egyedül nem megy. Isten Lelkének a segítsége szükséges, hiszen ő az, aki eszünkbe juttatja, hogy szükségünk van rá, és ő az, aki eszünkbe juttatja, hogy mit kérjünk.

Zsófia lányom egy szétszórt és szórakozott gyermek. Nagyon okos, de soha nincs képben, nem emlékszik dolgokra, nem tudja mit hová tesz, nem emlékszik, hogy milyen feladatai vannak. Nagyon érzékeny lelkű és kicsit a föld felett jár néhány centivel, vagyis, nem az én vagyok! :), Ő inkább méterekkel. Ha valami nem úgy alakul az életében, a dolgaiban, ahogy szeretné, hamar a szívére veszi. És mivel érzékeny, néha hajlik arra, hogy ő semmire sem jó, nem tud semmit és nem alkalmas. (Jelzem, hogy jó tanuló, nagyon kreatív és alapvetően jól kijön másokkal is.) De egy időben, és még most is dolgoznom kell azon, hogy sokat dicsérjem.
Természetemből adódóan, és mert az utóbbi időben sok negatív ember vett körül, hajlamosabb lettem a kritizálásra. Észrevettem magamon, hogy elégedetlenebb vagyok az átlagtól, és többet várok el Zsófitól. Mondjuk képes rá, de azért mégis...
Ezért úgy döntöttem, hogy több biztató szót mondjak neki. Hogy erősítsem őt, hogy ügyes, okos, meg van benne az a képesség, ami X osztálytársában, aki azért példaértékű, mert mindig mindenből 5-ös! Azt próbáltam erősíteni Zsófiában, hogy nem kell ötösnek lennie (nem igazán érdekel!), hanem azt, hogy önmaga legyen, és önmagához képest adja, teljesítse, amit tud.
Sokat kell neki ismételgetni, hogy elhiggye, megértse, hogy  Ő IS KÉPES RÁ!

Emlékeztek Gary Chapman  szeretetnyelvekről szóló könyvére, (Egymásra hangolva), ott beszél egy szeretetnyelvről, ami a BIZTATÓ SZAVAK. Vannak ilyen emberek, akiknek ez a legfontosabb, és ha a házastársa ezt nem beszéli, akkor nehéz nekik, és küzdeniük kell. Kell szavakkal bátorítani a másikat. Akkor is, ha nem ez a fő szeretetnyelve, de ha igen, akkor meg főleg!
Nekünk nőknek meg alapból fontos az, hogy erősítsenek minket abban pl. hogy szeretnek minket, hogy fontosak vagyunk, hogy jól nézünk ki, nem igaz?

Kell nekünk is emlékeztetőket elhelyezni az életünkben.

Mint annak idején Józsué és az izraeliták, amikor átkeltek a Jordánon. Emlékköveket raktak le. Emlékeztetni kell magunkat, hogy többet mondjuk el, sokszor ismételjük meg a másiknak a dicséretet, az odafigyelést...

 Az új szokások kialakításának legjobb módja az, ha időnként olyan egyszerű dolgokat alkalmazunk, mint hogy felírjuk, vagy emlékeztetőt írunk a telefonunkba, esetleg ezzel kezdjük a napot...

Volt egy ismerősöm, aki a csuklóján tartott egy gumiszalagot, és amikor rá akart gyújtani, megcsípte magát, ezzel jelezte, emlékeztette magát, hogy ez nem helyes és le akar szokni. Leszokott, de kellett neki egy kis idő :)

Én nagyon sokáig rágtam a körmömet. Abban vezettem le a feszültséget. Szinte mindig fájt, mert amilyen kicsire lehetett, lerágtam. Egyszer aztán az egyik tanárom azt mondta, hogy két dolog csúnya egy gépírónál. A túl nagy körmök és a lerágottak. Így elkezdtem tudatosan odafigyelni arra, hogy ne rágjam. Nem volt könnyű...De minden alkalommal elmondtam magamnak, hogy ezt nem szabad! Elég sokáig tartott, de már
több, mint 20 éve nem rágom...

Biztos mindenkinek vannak rossz szokásai, amikről szeretne leszokni.
Szóval, meg kell értenünk, hogy a rossz szokás ELLENSÉG! Az ellenség pedig sokszor hátrálásra kényszerít. Gátol abban, hogy azzá legyünk, ami a helyes, és ami jót tesz nekünk. De azt mondom, hogy amikor egy ellenség le akar győzni, akkor nem lehetünk könyörületesek. Hiszen ez egy harc.
A Biblia is arra buzdít és tanít minket, hogy felvegyük a harcot, a kesztyűt az Ellenséggel, aki mint pusztító oroszlán szerte jár, keresve mit tegyen tönkre és mit tépjen széjjel.

Isten vezette Izrael népét, hogy birtokolják a nekik megígért földet, ahogy minket is vezet a jó út és élet felé. Ezt ígérte nekünk. Sok ellenséges nép került szembe velük, éppúgy, mint velünk szembe.
Isten azt a parancsot adta a népének, hogy ne csak foglalják el a földet, ami az övéké, hanem irtsák is ki az ellenséges népet, aki nem az ő útján jár. Ne legyenek irántuk könyörületesek, ne engedjék meg, hogy "csak egy kicsit!" - elv bekerüljön az életükbe. Ez néhol durvának és keménynek, esetleg könyörtelennek hathat, de az Isten mondta, mert tudta, hogy ha valami rossz bekerül az életünkbe, akkor azzal nehéz megküzdeni, legyőzni meg főleg!

"Bánj kíméletlenül és irgalmatlanul a rossz szokásokkal! Találd meg a módját, hogy azokat a jó dolgokat cselekedd, amelyeket valóban szeretnél! Ismerd fel, hogy a rossz szokások megfosztanak bennünket az Isten által elrendelt élettől! Ne gondold: "Ó, ez csak egy rossz szokás, nem nagy ügy!" Ha ezt gondolod, nagyon valószínű, hogy az adott szokással sohasem fogsz tudni leszámolni. Mondd magadnak inkább ezt: "Ez a rossz szokás az ellenségem. Ellopja tőlem a Jézus által nekem szánt életminőséget, én viszont nem tűröm, hogy az életem része maradjon!"

A SZOKÁSAINK LEGYŐZÉSE - Ne add föl! # 3.

A szokás olyan cselekvés, amit ismétléssel sajátítunk el, és végül nagyon kis erőfeszítésbe kerül, hogy megcsináljuk.
Tényleg úgy van, hogy először mi alakítjuk ki a szokásainkat, aztán azok alakítanak minket. Azok vagyunk, amit újra meg újra megteszünk.
Nem szabad elhinni azt, hogy képtelen vagy(ok) másképpen cselekedni. Úgy gondolom, hogy meg tudjuk csinálni a MÁST is, csak a hozzáállásunkon kell változtatnunk.
Nem olyan régen találkoztam két kedves hölggyel, akik jártak itt Móron az egészségügyi előadás-sorozatra. Nagyon lelkesen jöttek, mindig együtt, mert barátnők, mindig ott voltak, meghallgattak mindent. Én azóta szültem, és eltelt 3 év, kicsit ki is estem a főzőkörökből és bibliakörökből... Ez nekem is tény. De amikor találkoztunk, nagyon kedvesen megkérdezték, hogy lesz-e és mikor folytatás? Mert érdekelni nagyon érdekli őket, persze változtatni nem akarnak, de olyan jól elülnek ott, mert jól tudnak hallgatni.
Mosolyogtam.
Nos, ilyenkor mit mondasz?

Az ember azért megy el ilyen helyekre, mert érdekli, és mert akar valami változást az életében. De nagyon nehezen tudjuk megtenni, mert a szokásaink már megragadtak.

Nos, ugyanez van a lelki dolgokkal is.
A Római levélben van egy vers, ami szerintem nagyon fontos:

Szerintem ebben a tudatban kell élni és gondolkodni. Én legalábbis igyekszem, és próbálkozom.
Ha azokra a dolgokra koncentrálunk, ami rossz az életünkben (emberek, ki a hibás, milyen nehéz nekem, rossz az életem, stb.), ettől nem változik semmi. Ha jól akarjuk magunkat érezni a bőrünkben és az életünkben, akkor döntéseket kell hozni. Dönteni abban, hogy a jót választom!
Én ezt képviselem, tudniillik azt, hogy a jó hatalmasabb, mint a gonosz. Hogy a jó mindig győz!
Meggyőződésem és hitem szerint is az ellenség az, aki azon dolgozik és mesterkedik, hogy nekünk rossz legyen. Akár rossz szokásaink is.

Fontos az, hogy kialakítsuk az életünkben a jó szokásokat, és megszabaduljunk a rosszaktól. Én hajlamos vagyok arra, hogy miután jót ettem, még a gyermekeim utáni maradékot is megegyem. Ez nem jó szokás, mert hát már nincs szüksége rá a szervezetemnek, de azt sem akarom, hogy megmaradjon. És mivel elhatároztam, hogy változtatok az életmódomon, - attól függetlenül, hogy az egészséges életmód híve és kicsit a képviselője is vagyok :) -, nagyon fontos volt megtanulnom, hogy 1) a gyerekeimnek kevesebbet kell szedni, mert lehet úgy is, hogy keveset többször, 2) ha esetleg mégis megmarad, nekem nem KELL megennem, csak azért, hogy ne maradjon maradék.

 Az étkezés sok mindenkinek küzdelem. Én is mindig megállok egy-egy jó kis szakácskönyv vagy ilyen jellegű újság mellett, de meg tudom állni, hogy nem veszem meg az újságot, csak azért, hogy még több olyan könyv legyen a polcomon, amit nem főzök meg. Hiszen jelenleg időm sincs. (Biztos észrevettétek, hogy nem igazán volt időm még új receptet feltenni... Mert tényleg nincs időm, meg energiám sem.)
Szeretek enni, még mindig, de igyekszem nem gondolni annyit az ételre.

Azt értettem meg, hogy ha rendszeres testmozgást szeretnék az életemben, és azt kialakítani, akkor ne azon gondolkodjak, és mondogassam, hogy "ez nehéz", mert egyébként tényleg az :), hanem azt erősítem magamban, hogy milyen KLASSZ következménye lesz  a kitartásomnak.
Mivel még mindig - immáron sokadjára írom, de tény -, nem jutok el edzőterembe, így újra bevezettem életembe a gyaloglást. Hidegben és néha szétfagyva, de nagyon élvezem. Muszáj mozogni és odafigyelni erre!

De időt kell szánni rá. Szerintem.
Bár sokszor mondja azt az ember, hogy nincs rá ideje, esetleg izomlázad lesz (nekem volt, amikor visszaszoktam rá, élni sem volt kedvem sokáig, de már nagyon jó!)

Énszerintem az embert motiválja a jutalom, és az, hogy látszik a mínusz kiló, az nagyon jó! Az elismerés pedig nagyszerű érzés!

NE ADD ÁT MAGAD A VERESÉGNEK MÉG A HARC ELŐTT AZZAL, HOGY ELMÉDET A HELYTELEN DOLGOKRA IRÁNYÍTOD!
AZ EMBER ARRA MEGY, AMERRE AZ ELMÉJE VEZETI, ÚGYHOGY ÜGYELNED KELL, HOGY GONDOLATAIDAT INKÁBB ARRA FÓKUSZÁLD, AMIT SZERETNÉL, ÉS NE ARRA, AMIT NEM.

A szokásaink legyőzése - lehetséges!? # 2.

Én hiszek a győzelemben. Remélem, hogy Te is!
Itt már elkezdtem ezen elmélkedni, hogy mi is a helyzet a szokásainkkal. Hogy mennyire fontos az, hogy optimistán álljunk az élet dolgaihoz, hogy megtaláljuk és megértsük, hogy az élet lehet nehéz, és az is, de lehet jó döntéseket is hozni, vagy ha nem is, de hinni azt, hogy minden rossz jóra fordul. Én ebben nagyon hiszek.

MERT ISTENNÉL SEMMI SEM LEHETETLEN! (Lukács 1,37)

Olvastam két gondolatot:
* A GYŐZELEM SZOKÁS - SAJNOS A VERESÉG IS.
* AMIKOR MEGTANULUNK FELADNI VALAMIT, NOS A FELADÁS MÁR A SZOKÁSUNKKÁ VÁLT.

De a mostani kedvencemet egy mesében hallottam. Szeretem a meséket, mert sok bölcsesség van benne és sok jóra tanít. Nemcsak a gyerekeimet, hanem engem is.

Van, amikor rossz dolgok történnek. De ne hagyd, hogy elvegyék a kedvedet. (Noddy mese)

Szóval, én úgy gondolom, hogy meg kell hozni azt a döntést, hogy győztes lehetek. Az élet minden területén. És itt most nem a bevonzásra gondolok (nem vallom az ezotériának ezt a tanítását), de a döntés, hogy hogyan alakulhat az életed, az itt kezdődik. Szerintem. Én nem azt mondom, hogy ezeket a döntéseket egyedül kell meghozni, mert egyedül nem működik. Az én meggyőződésem szerint ehhez Isten KELL!

Én egy eléggé aggodalmaskodó ember vagyok. Mindig is az voltam. Tele gátlásokkal, félelemmel, aggodalommal, hogy mi hogy alakul majd az életemben... Még most is tele vagyok stressz-érzéssel, de ma sokan, akik ismernek nem hiszik el rólam, hogy vannak az életemben még félelmek és aggodalmak. Pedig vannak. Nem hiszik el, hogy még most is küzdök kisebbrendűséggel. (Bár már jól haladok és alakulok. Ez leginkább Férjnek köszönhető, aki megértette velem, hogy szerethető vagyok, úgy ahogy vagyok! Az, hogy ő szeret engem, sok erőt, energiát és pozitív életszemléletet jelent nekem.)

Pedig én alapvetően egy optimista szemléletű ember vagyok.

De azt értettem meg az életem során, hogy nincs értelme valamihez úgy hozzáfogni, belefogni, hogy "Én erre képtelen vagyok! Nekem ez nem megy! Béna vagyok! stb.", mert akkor tényleg kudarcot vallasz!

De én azt gondolom, hogy győzni lehet! Vagy inkább azt mondom, GYŐZNI KELL!
Isten segítségével lehet képes az ember arra, hogy legyőzze a rossz szokásait, és kialakítsa a jókat. De minden küzdelem. És a küzdelem edzi a jellemet, és azáltal nemesebbé válhatunk. Jobb emberré válhatunk a jó szokások, a jó döntések következtében.

 

Azon gondolkoztam, hogy milyen rossz szokások vannak az életünkben?
Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek más. Összegyűjtöttem néhányat:

• körömrágás, 
• hallgatózás, 
• mértéktelen evés, ivás, 
• dolgok halogatása,
• kiabálás,
• tévé és számítógép
• mobilozás
• vásárlás, mint függőség
• rendetlenség, 
• ceruzarágás,
• vitatkozás, veszekedés
• lustaság
• dohányzás,
• gyorshajtás, 
• idegeskedés,
• kritizálás (magunké is!)
• stb

Csak néhányat gyűjtöttem össze, de lehet, hogy még van, nekem ennyi jutott az eszembe.
Ami tény!, hogy  ezekről egyszerre leszokni LEHETETLEN!
A szokások elhagyásához összpontosítás és erőfeszítés szükségeltetik, és minél régebbi egy szokás, annál jobban berögzült, és nehezebb leszámolni vele!

Én például nagyon sokáig rágtam a körmöm. Általános és középiskolában, amikor ideges voltam, féltem vagy aggódtam valami miatt, akkor mindig rágtam a körmöm. De tövig. És persze mindig fájt. Nem akartam, de mivel ideges voltam, így vezettem le a feszültséget. Nagyon sokáig, több évig tartott, mire erről a rossz szokásomról leszoktam. Ma már nincs így, és el sem tudom képzelni, hogy lehetettem ilyen egykoron.

Én írtam magamnak egy elhatározásos listát, amit idén szeretnék megvalósítani. Ha gondolod, írj Te is!

Azt gondolom, hogy az apróbb, könnyebb rossz szokásokkal könnyebb kezdeni.. Ha az összeset akarjuk egyszerre legyőzni, akkor az elveszett csata!

"Úgy érdemes a változáson munkálkodni, hogy ha egyszerre csak egy napra és témára koncentrálsz, és ebben kitartasz, egészen addig, amíg meg nem tapasztalod az áttörést.
Soha ne vegye el a kedvedet, hogy még nem arattál sikert, inkább légy elégedett, mert a siker felé tartasz. A csüggedés csak leszívja az erődet, amelyre szükség van a siker eléréséhez." (Joyce Meyer)

A szokásokról általában # 1.

Elkezdtem olvasni egy könyvet. Érdekes, és jó hatással van a gondolkodásomra, arra, hogy mit hogy látok az életemben. Ahogy olvasom, jegyzeteket készítek, hogy önmagam számára is fontossá váljon az, hogy változni és változtatni akarok.Véletlenül került a kezembe ez a könyv, előtte nem nagyon tudtam, hogy ki az a Joyce Meyer. Persze, olvastam gondolatait, meg láttam képen, de nem tudtam, hogy ki ő és hogyan gondolkodik. Én fontosnak érzem, hogy az ember, ahogyan a béreabeliek tették, utánajárni dolgoknak, végiggondolni, hogy ez így van-e, vagy sem, és a jót elfogadni, ami meg nem, azzal nem azonosulni. 

Olvasva a könyvet, rá kellett jönnöm, hogy mennyi változásra van szüksége az életemnek. Ezt persze eddig is tudtam, csak olyan nehezen változtat az ember a SZOKÁSAIN. Nem? Élünk egy életet, ami kényelmes, ami megszokott, és ami nem biztos,  hogy a javunkat szolgálja, de olyan nehéz rajta változtatni. 

Persze, az emberek többsége január 1-jén mindig  megígéri, hogy változtatni fog valamin és valamit az életében.

Legtöbbször ezeket fogadja meg az ember:

Aztán egy darabig teszi, próbálkozik, majd azt mondja: Á, inkább jövőre!

Az a baj, hogy mindenkinek vannak szokásai. Rosszak és jók. Közhely, de jól tudjuk, hogy a jók a hasznunkra vannak, segítenek minket, gazdagítják az életünket, erővel és energiával töltenek fel minket. A rossz pedig elveszi ezeket. Sokszor válunk tőle beteggé, szomorúvá, elégedetlenné. De nem, nem akarunk változtatni!  Mert megszoktuk!

Először szokásokat formálunk, aztán a szokásaink formálnak minket!

De mi is az a szokás? Hát persze, hogy az, amit automatikusan megteszünk. 

"Nálunk ez a szokás." ; "Mi így csináljuk, mert ez a szokásunk." Azt írta Joyce ebben a könyvben, és ez meglepett engem, hogy tetteink 40 %-át puszta megszokásból tesszük. Ez azért megdöbbentő és elgondolkodtató. Tudniillik, hogy nem élünk tudatos életét. 

Persze, kifejlesztjük a jó szokásokat, és elhatározzuk, hogy eltüntetjük életünkből a rosszakat. De úgy gondolom, hogy ez utóbbi nehezebb. (Nekem évek óta nagy küzdelem a csokoládé. Nem maga a csokoládé, hanem a mennyiség, amit elfogyasztok. Ez egy rossz szokás, de annyira megszoktam, hogy nehezen tudom megváltoztatni ezt a szokásomat.)

Én sokszor elhatározom, hogy változtatok. Nem kötöm január 1-jéhez. Szerintem ez nem így dől el. Úgy gondolom, hogy nem lehet határidőhöz szabni. Mindig ezt a példát hozom, mert jelenleg ez a legfontosabb az életemben, ami pozitív példa és tapasztalat, hogy amikor tudtam, hogy nem lesz időm eljárni az edzőterembe, szeptember 1-jétől döntöttem úgy, hogy változtatni fogok. Nem lesz időm a mozgásra, csak annyi, amennyi a járáshoz szükséges :), de ELDÖNTHETEM ÉN, hogy ODAFIGYELEK jobban magamra. A TÁPLÁLKOZÁSOMRA főleg, hogy nem vagyok konyhamalac, akinek az a dolga, hogy a gyerekei után megegye az összes maradékot... Nem teszem! 

Nálam fontosabb lenne, hogy a lelki életemben hozzak több döntést, változást, hozzáállás. Ezért jó ez a könyv és nagy segítség ebben.

"Kifejleszthetünk jó szokásokat és kitakaríthatunk rosszakat ismétlés útján. Szakemberek szerint 30 nap alatt kialakítható vagy kitakarítható egy szokás. 

Próbáljuk meg együtt!

Változtassuk meg az életünket szokásaink megváltoztatásával! 

Először nehéz lesz, de szorgalommal és türelemmel végül sikerülni fog!

A jó szokásokat azért nem sajátítjuk el, mert az azonnali kielégülés kultúrájában élünk. Mindent azonnal akarunk, és nem értjük, hogy a sok jó dolog, amire vágyunk és amire szükségünk nem lesz csak azért a miénk, mert akarjuk. Jó szokásokat azok tudnak kialakítani, akik kitartanak, és nem adják fel!"

Joyce Meyer

Fogjunk bele! Én mindenesetre már elkezdtem!