2019. szeptember 30., hétfő

Fiona Gibson: Anya randizni akar

Amikor úgy döntöttem a könyvtárban, hogy átlépem a saját komfort zónámat, és a megszokott könyvek helyett valami újat választok, nos, jól tettem!

Eredeti cím: Take Mum Out
Lettero Kiadó - 2017
Annyira, de annyira élveztem ezt a könyvet olvasni. Tényleg egy hangosan röhögős és mégis mondanivalós könyv volt. Valószínűleg azért, mert anyuka vagyok, és bár nem nevelem egyedül a gyerekeimet, és randizni is a Férjemmel járok, mégis olyan életszerű és életszagú volt az egész. 
Nem azt a tipikus, romantikus hangulatot adta (amit egyébként szeretek), hanem azt, hogy milyen lehet nap mint nap megküzdeni azért, hogy életben maradjunk, miközben mindenhol helyt kell állni. 

Szerettem, hogy nem tízen-vagy huszonévesekről szól a könyv, hanem egy negyvenes nőről, aki próbálja nevelni a két kamasz fiát (ami nem könnyű), és próbál megélni is a munkája mellett, ezért habcsókokat süt.

Néha, amikor olvastam, tényleg hangosan felnevettem. Még a buszon is azon kaptam magam, amikor egyszer a könyvvel utaztam, hogy nevetgélek és kuncogok. Férjnek olvastam is belőle egy-egy mondatot, mintha csak magamat olvastam volna benne. Ő is mosolygott.

Van hangulata. Egy kis Anglia, egy kis Párizs, egy kis sütés, egy kis barátnős bulizás,  (bár kétlem, hogy az én legjobb barátnőim beszerveznének nekem valamikor is egy randi alkalmat), és vicces helyzetek. Élveznivalóan jó volt ez a könyv. De tényleg. 
Remélem, hogy találok még ettől az írónőtől könyvet, mert biztos, hogy elolvasom.

Ezek a képek, mintha a filmről szólnának. Átadják az érzést. A neten találtam :)
Tartalom:
Minek ​neked pasi? Te anyuka vagy!
A több éve elvált Alice tulajdonképpen egyetért fiai keresetlen véleményével. Végtére is jól elvan kamaszodó gyerekeivel, idejét bőven kitölti a róluk való gondoskodás és persze a most induló habcsókvállalkozásának révbe juttatása.
Barátnői azonban határozottan máshogy gondolják: ideje visszatérnie a pasizáshoz! Mivel Alice-nek semmi kedve beszállni az aktív társkeresés mizériájába, elhatározzák, hogy besegítenek.
Mindegyikük kiválaszt az ismeretségi köréből egy-egy figyelemre méltó, független hapsit, és Alice-től csak annyit kérnek: randizzon velük egyet. Három férfi, három vakrandi. Ennyit igazán megtehet az ember a barátnői kedvéért, nem?
Vajon ki lesz a befutó, ha lesz egyáltalán? A házias, kislányát egyedül nevelő fogorvos? Az Alice-nél fiatalabb, jó dumás, szexi sármőr? Vagy épp a szabadúszó újságíró, aki még Párizsba is elhívja? És milyen helyzetekbe keveredik az, akinek nem csupán a randirutinja kopott meg, de a fiai sem hagyják szó nélkül anyukájuk kimaradásait?
Fiona Gibson angol írónő vicces és meglepően éleslátó története nem csupán kellemes szórakozás, de bájos mese is arról, hogy az élet néha épp akkor vesz új utakat, amikor azt hisszük: már tudjuk, hová tartunk..

Egyszer a kisfiam megjelent ezzel a könyvvel a kezében. Rám nézett, és megkérdezte tőlem: - De anya, te miért olvasol ilyet? Nem apával szoktál randizni? És persze, hogy de, de a könyv akkor is nagyon aranyos volt!

A legjobban a randik tetszettek. A helyzetek, amibe belekeveredett, vagy amiből próbált kimászni. Ez is milyen nehéz lehet elvált nőként, és gyereket egyedül nevelő anyaként... Mindenesetre, ha laza kikapcsolódásra vágysz, és jókat szórakozni, de nem Alice kárára, hanem mellette, akkor érdemes elolvasni. Én igazán sajnáltam, hogy vége lett.
Olvassátok el, érdemes!

2019. szeptember 28., szombat

Jókebed kontra Hercegnők

Ma az ovisokkal voltam gyerektanításon. Mózesről beszélgettünk, hogy milyen csodálatos anyukája is volt neki, és hogy mennyi mindent megtett a gyermekéért. Mennyire meg akarta menteni a gonosz fáraótól. Hogy ameddig lehetett bújtatta a gyermeket, óvta, védte, védelmezte. Aztán amikor már nem lehetett mit tenni, akkor is gondoskodott róla. Kosarat készített, rakott bele nádat, szurokkal körbekenték, hogy ne folyjon be a víz, és amikor ráhelyezték a Nílus veszélyes vizére, akkor is figyelemmel kísérték őt.
Mennyire gondoskodó anya volt Jókebed. 
Hogyan figyelte a kis Miriám aggódva a testvérkéjét, amikor a fáraó lánya megtalálta, és hogyan figyelt arra, hogy a saját édesanyja nevelje fel a kicsit. Megtanult mindent Istenről. 
Isten rólunk is így gondoskodik. Mindent megtesz, hogy megmeneküljünk a saját helyzetünkből és a saját életünkből. A rossz döntéseinkből, a hülyeségeinkből. Hálásnak kell lennünk.
saját rajz :)
Aztán, amikor vége lett a tanításnak, valahonnan a polcról, polc mögül előkerült egy meséskönyv. Azt hiszem Hófehérke volt, és ahogy néztem, eszembe jutott, hogy a kislányok mennyire szeretik a hercegnőket, és leginkább a Disney-hercegnőket. A nagyobbik lányom nem volt egy hercegnős típus, soha nem is merültünk bele ezekbe, bár néha-néha megnézett egy mesét. Én alapvetően nem szeretem a Disney-meséket, ahogy az Andersen-meséket sem. 
De tudjátok, azon gondolkoztam, hogy ha megnézed a hercegnőket: Hamupipőke, Hófehérke, Ariel, Belle, Jázmin, Csipkerózsika, de még a Jégvarázsos Anna és Elsa is... (ők mondjuk teljes család nélkül), de hogy a legtöbbjük anya nélkül nő fel. Nincs sehol, csak egy apa, aki egyedül marad a lányával, és persze mivel egyetlen gyermeke sok mindent megenged neki. A megengedés egy érdekes dolog egyébként. Ettől függetlenül (és attól, hogy ez vajon miért jó a meseíróknak) kérdés számomra, hogy ezek a lányok mind szeretni való, kedves, szorgos, művelt és gondoskodó hercegkisasszonyok lettek. 
Ha a valóságot nézzük, akkor elvileg elkényeztetett, hisztis, háklis lányoknak kellene lenniük, nem?

Ilyenkor döbbenek rá arra, hogy a Biblia mennyire, de mennyire a valóságot mutatja és tanítja. 
Nem hercegnő, csak herceg jutott az eszembe, pl. Dávid fia, Absolon és a többi fia is, akiket nem nevelt rendesen Dávid. Mennyit is küzdött a gyerekeivel, nem? 

Ettől függetlenül legyenek a lányaink hercegnők, de neveljük őket azzá. Ahogy Mózes anyja, Jókebed is gondoskodott arról, hogy megismerje Istent, a mi dolgunk, anyáknak is az, hogy ezt megtegyük. Én ebben hiszek. 
A lányaink a legszebbek és a leggyönyörűbbek nekünk, de maguktól nem lesznek szorgalmas, kedves, életeket mentő, szeretni való emberekké. Ehhez kell az anya! És kell az apa is! Csak így működik!

2019. szeptember 27., péntek

#3. hét - Menü

Tudom, hogy egy héttel egy vagyok maradva, ám tényleg annyi minden közbejött.

HÉTFŐ
Tízórai: Kakaó, kifli
Ebéd: Zellerkrémleve,Rizottó befőttel(Mivel nem főzök rizottót, ezért ilyenkor rizs kerül az étlapra. 
Uzsonna: Pizzaszelet 

KEDD
Tízórai: Zabkása 
Ebéd: Csurgatott tojásleves (a gyerekeim nagy kedvence), Zöldbabfőzelék
Uzsonna: Májkrémes kifli

SZERDA:
Tízórai:  Tea, Melegszendvics
Ebéd: Ami marad leves :), Túrós tészta (de ezt a gyerekeim nem szeretik, így a joker nálunk mindig a tejföl!)
Uzsonna: Margarinos zsemle

CSÜTÖRTÖK:
Tízórai: Tej, magvas stangli
Ebéd: Hamis húsleves, Paradicsomos káposzta
Uzsonna: Piskótaszelet (kisfiamnak csokis természetesen)

PÉNTEK:
Tízórai: Tea, kockasajt, kifli
Ebéd: Gyümölcsleves (bár nálunk ez ritkán van, mert leginkább csak Férj szereti), Rántott szója petrezselymes burgonya
Uzsonna: Magyaros vajkrémes zsemle 

2019. szeptember 26., csütörtök

Mérleghinta

Apró élmények az életben nagy örömet okoznak. Tudom, hogy ezt a blogot azért hoztam létre, hogy leírjam a történéseket az életemben, de rájöttem, hogy annyi minden más is foglalkoztat. Elmaradt pl. már egy ideje a HÁLÁS SZOMBAT, pedig ez kellene, hogy legyen a legfontosabb, mert a jó dolgokat kell megélni és megtalálni az életben. Nem mondom, hogy lesz és nem mondom, hogy folytatom, de most egy pozitív élményt szeretnék megosztani veletek.
A múlt héten történt.
Kisfiam péntekenként sakk-edzésre jár a felnőttekhez. Ilyenkor van egy órám, amit sétával, bevásárlással, nézelődéssel töltök. Lazítok. A péntek este amúgy is az elcsendesedés ideje, úgyhogy ez kimondottan jót tesz nekem. Múlt héten mentem a kisfiamért. Közel van az iskolájához, és én messzebb szoktam parkolni, hogy lehessen sétálni. Tudjátok, szeretek sétálni.
Az iskolájuk előtt van egy hatalmas park, és a parkban egy játszótér. Arra lettem figyelmes, hogy 3 idősebb hölgy van a játszótéren, és mérleghintáznak. Ketten ráültek, és a harmadik meg fotózta őket.
Én nem fotóztam le őket, úgy éreztem, hogy nem lenne etikus, de számomra egy elkapott pillanat volt, és annyira aranyos. Van az az érzés, amikor a szemeddel fotózol... 
Annyira boldogok voltak, és olyan jól érezték magukat, és úgy elengedték a jelent. Jó volt látni őket. Mosolyogtam magamban, és még most is mosolygok, ha erre gondolok.
Mert miért ne lehetnénk egy kis időre gyerekek, nem igaz?




Azért gyűjtsétek ti is ezeket az apró, hálás, és örömperceket magatoknak! Megéri boldognak lenni!

2019. szeptember 25., szerda

Pozitív kihívás - 4. nap



Lásd a pozitívat is a negatívban!
Nagyon fontos! Higgyétek el!
Én egy, azaz két olyan családtaggal vagyok rokonságban, akik szó szerint utálják az életet, és állandóan csak azt látják, hogy az élet milyen SZAR. Bocsánat, hogy ezt így ide leírom, de tényleg így gondolják. 
És hihetetlen energia-vérszívók. Ha te örülsz, biztos, hogy rögtön lelomboznak, és elveszik a kedved az élettől. Biztos, hogy semmit sem tudsz jól csinálni, és semmire sem vagy alkalmas. A gyerekeid rosszak,  szófogadatlanok, és persze erről is te tehetsz!  Én legyek hálás, amiért Férj a férjem (az vagyok  egyébként),  mert ő  mindenben a legjobb, de ő kaphatott volna jobbat is tőlem! :( (Ezt mondjuk kétlem, de nem vitázok velük!)

Szóval, biztos tudjátok, hogy miről beszélek. 
 Nem tudom, hogy Einstein mondta-e ezt, de akkor is igaz. Én már csak tudom!


Néha nehéz a dolgok fényes oldalát nézni és látni, különösen akkor, ha sok stresszhelyzetben van az ember. Na de ennyire! 
De a pozitív látás rendkívül fontos, és segít abban, hogy növekedjek, erősebbé váljak, legyőzzem a negatívságot és tovább haladjak. Muszáj!
A mai kihívás: Írj le 3 negatív dolgot, amelyek befolyásolják az életedet. 
Aztán ezután írj le mindegyik mellé 5 pozitív tényt. Mindegyik negatív dologról! Hidd el, hogy a pozitív dolgok erősebbé  és  bölcsebbé tesznek. 
Nem szeretek helyzetekbe bocsátkozni a negatív emberekkel. Nem mondom, hogy könnyű ez minden helyzetben. És még kritizálni sem akarom, mert nem  ismerem a helyzetüket. De hiszem, hogy mindenből van kiút, csak meg kell keresni!

Anyósomat meghívták érettségis osztálytalálkozóra. Azt mondta, hogy nem megy el, mert semmi kedve a nyomorúságáról beszélni. Én meg nem értettem az egészet. Igen, nehéz az élete, vannak benne problémák, de ez nem erről szól. Arról, hogy találkozik a régi ismerősökkel, barátokkal, osztálytársakkal. Meghallgatja őket, és ő pedig beszél a jó dolgokról. A két fiáról, a 4 unokájáról.  De számára ez sem pozitív.
Így sajnos nincs mit tenni!

ÉN nem akarok besavanyodott emberként élni, és ha lehet teszek is ez ellen! 
Lehetővé teszem, hogy megváltoztassak dolgokat az életemben. Nehéz elengedni a rossz dolgokat, persze, hogy az. De hagyjam, hogy ott ólálkodjon az agyamban, és bekebelezze azt?
DEHOGYIS! 
Semmi szükségem rá!

Nem olyan régen valaki azt mondta, hogy szerinte mi Férjjel nem is vagyunk boldogok, hogy mi csak megjátsszuk ezt az egészet, mert nincs olyan házasság, ami jól működik. És hogy biztos benne, hogy Férj megcsal engem, és megérdemlem. :( 
Persze erre rájött még a hitünk és az én természetem és életem kritizálása. 
Az az igazság, hogy mivel tudom, hogy ki mondta és ki mondja, nem veszem komolyan. Sőt, nevetek rajta. Nem kell nekem ezen agyalni, és főleg nincs szükségem arra, hogy bizonygassam, hogy én tényleg boldog vagyok, és szeretek pozitív lenni.
Ezért nem is hagyom, hogy bárki befolyásolja ezt! -Nem mondom, hogy könnyű, de küzdök ellene!  
ENNYI!

2019. szeptember 24., kedd

Melegszendvics

Már egy ideje szerettem volna szendvicssütőt, de valahogy mindig elmaradt. Ám nem olyan régen, még a nyár környékén Férj meglepett egyel, és azt kell mondanom, hogy remek választás és döntés volt. Azóta a két nagyobbik gyerekem sűrűn eszik ilyet, és már el is készíti magának. Nekem csak a Toast kenyeret és a rá- és belevalókat kell biztosítani. Vegamájkrémmel és sajttal esszük. Ja, és persze én mindig paradicsomot eszek hozzá!

2019. szeptember 23., hétfő

Veronica Mars 4. évad - Függő vagyok!!!!

Mondhatjátok, hogy túl sok időm van sorozatokat nézni... Hát, bevallom, amióta elkezdődött az iskola, és én egyedül vagyok itthon több időm jut minden másra. Így főzés közben és vasalás mellett szoktam nézni őket, de persze azokat, amelyek nincsenek leszinkronizálva, nem tudom. Ahhoz figyelnem kell, és azt esténként szoktam. Amikor már mindenki elment aludni, én bizony adok magamnak egy kis énidőt. Nekem ez a pihenés. És szeretem, ráadásul kicsit az angol tudásomat is edzem, ami elég hiányos és gyatra. :)

SZÓVAL... Megnéztem...!!!!!
Április óta halogatom, húztam, halasztottam, pedig nagyon vártam.
Ha nagyon vártam, akkor miért halasztottam? - kérdezheted, és ez jó kérdés is. Itt írtam róla. Volt egy kis gyászidőszakom...
Tudjátok, már sokszor mondtam, hogy kissé fanatikusan rajongok egy sorozatért (igen, 40+ vagyok, és még mindig, de vállalom), mert egy nagyon tetszik. Későn találtam rá, és rájöttem, hogy Rob Thomas, aki írója a sorozatnak, valamit nagyon tud. Már tavaly novemberben írtam nektek arról, hogy forgatják a folytatást.

Aztán, mint lelkes rajongó alig vártam a folytatást. A filmet is, amit bár nagyon szeretek, de nem lett a kedvencem. De sokszor láttam már. :) A sorozatok (1-2.évad nagyon) jobbak voltak, és ez, a 4. évad is, bár voltak ezzel is problémáim. Pl. sokkal trágárabbra sikerült, mint amit egyébként a sorozat szokott hozni, és kicsit úgy éreztem, hogy a 30-as Veronica nem igazán tud felnőni, ami Logannek (aki mindig is a problémásabb volt) sikerült. Kicsit noir-osabb lett, ami nem biztos, hogy jót  tett a sorozatnak, hiányzott belőle az a játékosság, ami mindig is benne volt, de azért maradok FAN. :)

Persze, lógtam a neten és olvasgattam a hozzászólásokat (az én gyenge angolommal), és akik látták, hamar lelőtték a poént, elmondták, hogy mi lesz a vége... És mivel tudtam, NEM AKARTAM megnézni. Hogy Logant veszíteni, amikor HÚÚÚÚÚ, DE JÓ PASI!, meg a sorozat lelke...
Megjegyzés: Lelkesedni fogok Jason Dohringról, bocsi! Sokszor! Mert bár nem egy Oscar-díjas színész, attól én még kedvelem. :)

Az az igazság, hogy amikor elkezdtem nézni a sorozatot, még minden szereplő gyerek volt benne. Nem csoda, hiszen középiskolásokról szólt, de az az igazi jófajta! Vannak ám nagyon nyálas és csöpögős tinisorozatok, azokra egy percet sem szánnék az időmből. De erre... Amikor megnéztem, TUDTAM, hogy a kedvencem lesz. És az is, hogy LOGAN lesz a kedvencem. Pedig az elején nem szántak nagy szerepet neki, csak egy amolyan "seggfej" lett volna a sok közül, akivel Veronica konfliktusba keveredik, de állítólag olyan jól működött köztük a kémia, és a forgatáson is jól tudtak együtt dolgozni, hogy Rob Thomas úgy döntött, összehozza őket. És milyen jól tette!
Na szóval Logan egy igazi rosszfiú, de aki egyébként nagyon hűha! (Biztosan gondoljátok, hűha! egy 3 gyerekes anya és boldog házas ember, meg ráadásul keresztény... milyen dolog már ez, de ez van, és én vállalom! Férj is nagyon jót szórakozik rajtam!)
akkor
most
Hűha!  Hát igen... De nem ez az igazi ok... (Magasan a 20-as lista elején van!)
Férjem nagyon jót szokott rajtam szórakozni, mert tudja, hogy én amolyan minden iránti lelkesedésben maximumon vagyok (nem aprózok el semmit), és ha lelkesedem valaki vagy valami iránt, azt hagyni kell. Mondjuk az igazság az, hogy én leginkább a könyvekkel és a filmekkel vagyok így. Imádom az én Férjemben, hogy ezt olyan jól kezeli. Sok mindent jól kezel, és ezért is imádom. :)

Mindenesetre most, hogy volt egy kis időm, és a 4. évad csak 8 részes, úgy gondoltam, hogy nekiülök, rászánom  magam, mert eddig csak mondogattam magamnak, és bátorítottam magamat, mert tudtam, hogy az utolsó rész utolsó 10 perce lesz fájdalmas, de kíváncsi voltam a sorozatra, és nem bántam meg. Jó volt. De persze most is vannak bennem vegyes érzelmek...
Kristen Bellt is nagyon szeretem, egyik kedvenc színésznőm. 

Maga a sorozat kicsit sötétebb lett, mint szokott lenni, és kicsit erősebb is lett itt-ott. De jól sikerült. Egy-két szereplőt hiányoltam belőle, meg néhányan keveset voltak benne, kevesebbet, mint kellett volna, de tudjátok, mi rajongók ezt a sorozatot LOgan és VEronica miatt szeretjük. (Olvasd össze a vastag részeket, ugye, hogy ugye?)
 
Olvastam amerikai oldalakon, vagy rajongó oldalakon, hogy szeretnék visszakapni Logant. Hát persze, hogy szeretnénk! Képzeljétek csak, a Facebookon még egy csoportot is létrehoztak: 

Veronica Mars- We Want Logan Back! - címmel.:)

Nagyon vicces. Vagyunk néhányan fanatikusok! 
Írtak Rob Thomasnak, azaz petíciót nyújtottak be, hogy hozza vissza, és 10.000 aláírást akarnak összegyűjteni. Kb. 8200-nál tartanak :) Szóval, ha TE is támogatnád, hogy az én kedvenc Pasim (nyugi, Férj tud róla :) ) visszatérjen, akkor itt szavazhatsz!!! 

Az én Férjem egy fantasztikus ember. Imádom őt. Annyira jól viseli az ilyen gyerekes dolgaimat. Tényleg nagyon cuki. Ismer jól, tudja, hogy én egy lelkes és lelkesedő ember vagyok, aki nem csinál és nem érez semmit félgőzzel. És ha valamit szeretek, akkor azt nagyon szeretem. Vele is így van ez, nagyon szeretem, lelkesedem érte! :)
Ha őszinte akarok lenni, akkor ez az egyetlen olyan sorozat, ami tényleg függővé tett, és amit sokszor képes vagyok megnézni és várom, újra és újra, hogy megtörténjenek az események. 
Csak hogy kedvet csináljak hozzá, itt találhatjátok az 1. évad 1. részét. (az első percek vannak csak angolul, utána szinkronos)

Kíváncsi leszek, hogy a rajongók át tudják-e vinni a tervüket. Mármint, hogy visszakapjuk-e Logant a következő évadra, már ha lesz ilyen. De tudjátok, el tudom képzelni. 2014-ben, amikor a filmet készítették, a rajongók adtak rá pénzt, hogy megcsinálják? Szóval, léteznek még tőlem is fanatikusabbak. :)

Mindenesetre most kicsit szomorú vagyok a vége miatt, mert olyan befejezetlen érzésem van. Mintha ennek a két fiatalnak nem járna a boldogság,vagy valami... Remélem, hogy Rob Thomas is meggondolja magát!
Én azért maradok továbbra is...

2019. szeptember 21., szombat

Life incolors - Csokisság

Hát nem szépek? De bizony!

Egy kis lelkizés...

Tudom, hogy már régen írtam lelkizős bejegyzést...
Az utóbbi időben eléggé sok minden zajlik a lelkemben, sok nehézség és gond van bennem, körülöttem. Régóta és hosszan nyúlik el, és amíg nem találom a választ a saját kérdésemre, addig nem tudok írni róla, és nem is tudom kiadni magamból.
Tudjátok, hogy én egy őszinte ember vagyok. Szükségem is van az őszinteségre, és fontos is nekem, és nem szeretem, amikor az emberek átverik, bántják egymást, és a másiknak kárt okoznak. Tudom, hogy ilyen a világ, de miért kellene elfogadnom? Miért kellene egy vállrándítással továbblépni?
Nem tudok, és nem is akarok.
Nyár óta küzdök mindenféle dologgal.
Nem tudok továbblépni bizonyos dolgokon, helyzeteken, amit tudom, hogy keresztényként le kellene ráznom, elengednem, de nem tudom.
Nem tudom elfogadni, hogy valaki (a szűk családomon belül) úgy bánjon az élet/házastársával, ahogy ez nálunk megtörtént, és még mindig tart a küzdelem.
Nem tudom elfogadni, hogy ha mondasz valamit, csinálsz valamit, amiben tudod, hogy jó vagy, akkor vannak mások, akik úgy gondolják, hogy beleszólnak és megkritizálják, mert ők jobban tudják... Én sem szólok bele a matematikába, értitek!
Küzdelem dúl a lelkemben, és ez a küzdelem kicsit eltávolított Istentől. Persze nem az ő hibája, az enyém. Nem töltök vele időt, noha közben meg igen. Folyamatosan készítem a közösségünk számára a negyedéves gyerekanyagokat (ovist és kisiskolást), amit alapvetően élvezek, és értékelem is a lehetőséget, mégis úgy érzem, hogy több van bennem...
Szeretnék kitörni kicsit, - nem önmegvalósítani, (hogy utálom ezt a szót!) - egyszerűen csak olyat csinálni, amit szeretek.
Idén elhatároztam (elhatároztuk, megbeszéltük Férjjel), hogy munkát fogok keresni. Eléggé félek tőle, hiszen 11 éve itthon vagyok, és nem is tudom, hogy miben vagyok jó. Vagyis tudom. De olyan nehéz megtenni az első lépést.
Viszont nehéz, mert 1 éve küzdök a lábammal és a fájdalommal, ami benne van, és még mindig nincs rá megoldás. Július elején kértem időpontot az ortopédián, október 15-re adtak. Fájdalmaim vannak, és nehezen élem meg ezt.
Szóval, egy csomó minden van most a lelkemben, és nem tudok túl-vagy továbblépni. 

Tudom, hogy ez nem volt most egy pozitív írás, de muszáj volt kiírnom magamból.
Jelenleg még nem tudom a megoldást. De fogom tudni. Remélem...

2019. szeptember 19., csütörtök

Sorozatajánló - A nagy svindli

Na, amikor megláttam ezt a pasit, akkor arra gondoltam, hogy "Hűha!" S bár az én eseteim általában nem a tipikus szépfiúk, ebben a pasiban van sárm! - Mondom gondoltam én.
Pár évvel ezelőtt láttam egyszer valamelyik csatornán ennek a sorozatnak a bemutatóját, és már akkor tudtam, hogy ha lesz időm megnézem. Eltelt azóta pár év... :), de megtaláltam, és megnéztem. Sőt, inkább belevetettem magam. Mert tudjátok, én szeretem a nyomozós filmeket, sorozatokat. Azokat pedig, amely nem akciós, ahol nem lőnek, hanem az eszüket használják, külön a kedvenceim. Még akkor is, amikor tudod, hogy miről fog szólni kábé és nagyjából.

Az egész sorozat egy jó kis meseregény, de nekem éppen ezért tetszik. A valóság néha túl szürke és unalmas, ám én szeretem, ha kicsit izgalmasabbá válik, és bizony nekem néha ehhez krimire van szükségem. Nem is tagadom, miért tenném? Hiszen a napjaim arról szólnak, (mint minden anyának) hogy főzök, szervezek, pakolok, vasalok, mosogatok, mosok, teregetek, rendet rakok, elrohanok külön órákra, boltba megyek, és emellett még időt kell szakítanom arra, hogy határidőre leadjam az éppen aktuális gyerekanyagokat. (Ma elkészültem vele!) Szóval, ezért szoktam kicsit izgalmat csempészni a napjaimba. (Bár az anyaság alapvetően egy nagy és izgalmas feladat.)

Na mindegy, nem magyarázom. A lényeg, hogy rátaláltam erre a sorozatra:

Nagyon aranyos, szinte már cuki-cuki sorozat. Nem sok köze van a valósághoz, de nekem mégis tetszik. Jót szórakoztam rajta, és aki szereti a laza, könnyed stílusú sorozatokat, tudom ajánlani.

Adva van egy amerikai könnyed és elegáns krimisorozat, ahol az FBI-ügynök (Suit- Öltöny) elkapott egy profi szélhámos-csaló-hamisítót. De mivel a nyomozó a FehérGallérosoknál nyomoz, így inkább amolyan agyas nyomozós munka folyik. Amolyan "entellektüellesen".
Nekem bejött egyébként.
Matt Bommer tényleg írtó szexi benne, és nagyon hiteles. Képes volt elhitetni velem, hogy bármire képes, és mindent meg tud oldani.
Sok kritikában olvastam, hogy egy idő után uncsi lett, és lehet. De én megnéztem, mert muszáj volt tudnom, hogy mi lesz a vége.
A nagy svindli, ahogy nálunk fordították (elég bénán szerintem), tényleg egy könnyed stílusú, lezser, humorral átszőtt krimi. Persze ezekben is van romantika.
Burke ügynök, a rendíthetetlen, a megvesztegethetetlen, aki rajongásig szereti a feleségét és fordítva, és aki baráti kapcsolatba kerül az általa elkapott bűnözővel, aki persze segít neki a nyomozásban.
Tényleg úgy van, hogy a fehérgalléros bűnözőkre szakosodott FBI-ügynök, Peter Burke és a sármos műkincstolvajjal, Neal Caffrey alkut kötnek.
Szabadlábra helyezik, ha tapasztalatával, hasonló észjárásával segít az igazságszolgáltatásnak rács mögé juttatni az úri bűnözőket. A  nőcsábász Caffrey szabad kezet kap az ügyek felderítésében, ami komolyan megnehezíti a közös munkát nemcsak szakmai, de baráti fronton is.
Nekem a kedvencem ebben a sorozatban Mozzie (szemüveges), akit Willie Garson alakít, és aki a legviccesebb és legjobb karakter a sorozatban. Igazi rajongója az összeesküvés-elméleteknek. Szóval, érdemes megnézni, az 1-2 évad nagyon jó, bár nekem a többi is tetszik.

Aztán (szokásom szerint) kicsit utánaolvastam a szereplőknek, és kiderült, hogy Matt Bommer, akármennyire is sármos, és akármennyire is elhittem, hogy nőcsábász, a való életben felvállalta a homoszexualitását.
Amikor a Szökésről írtam, akkor említettem, hogy Wentworth Miller, aki a főszereplője volt, valahogy nem volt hiteles számomra a szerelmi jelenetekben. Éreztem, hogy valami nincs rendben vele, csak nem tudtam, hogy mi. Aztán nyilatkozott arról ő is, hogy meleg. :(
De Matt Bommernél nem akartam elhinni, és ez egy csalódás lett nekem. Mert bár nem értek egyet a homoszexualitással, hiszen Isten nem találta ki, csak most vált divattá elfogadni a másságot... Én nem is teszem, noha úgy gondolom az ő dolga. 
Viszont tény, hogy azért sajnálom, hogy ez a pasi emiatt nem kerülhetett be a 20-as listámba. :(

2019. szeptember 18., szerda

Pozitív kihívás - 3. nap

Biztosan észrevettétek már, hogy a Pozitív kihívásaim, amiket szeptemberre kitaláltam magamnak nem naponként osztom meg, noha az van odaírva, hogy ... nap. Eredetileg úgy volt, és így is terveztem, de mivel mindig rohanósak a napjaim (mily meglepő! :) ), és a feladatok átgondolásához is kell idő, oda jutottam, hogy bár napokra osztom le a feladatokat, de mégis inkább hetekre koncentráljunk. 

Remélem, hogy gyalogoltok már. Én nagyon élvezem. Nem mondom, hogy mindig, mert az utóbbi időben kicsit sokfele kellett menni egyszerre, de azért igyekszem.
Továbbá remélem azt is, hogy  összeszedettebbek lettetek. Nekem sokat jelent pl. hogy felírok mindent, mert így is sok mindent elfelejtettem.  
De nézzük csak meg a mai feladatot, és napot!


A mai pozitív kihívás: Keress egy új barátot!

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, vagy kinek okoz ez gondot, de én könnyen barátkozom. Mindig is így volt. Ma sem okoz gondot nekem új ismeretségeket kötni. Valószínűleg ennek a közvetlen stílusom és a kissé extravertáltságom is az oka. :)

Gyerekkorom óta így volt ez. 
Emlékszem, hogy nagymamáméknál voltam, és a szomszéd barátnőmmel szép köveket szedtünk össze az udvarról, és elhatároztuk, hogy eladjuk, hogy egy kis zsebpénzt szerezzünk. :) Ez a 80-as évek eleje. Kisiskolások voltunk, és gondoltuk, jó móka lesz. Már akkor is én voltam az, aki megszólítottam arra járó bácsikat és néniket, hogy ugyan, vegyenek tőlünk köveket. Persze, nem vettek, és mi meg nem értettük miért... 
De ez nem esik nehezemre most sem. Nem eladni dolgokat, hanem megszólítani embereket. 
Hátsó szándék nélkül. 

Mivel én fiúk között nőttem fel, és csak fiúk vettek körül (két bátyám és két fiú unokatestvérem van) esélyem sem volt olyan dolgokra, ami lányos. Babáztam néha, de szívesebben másztam fára és fociztam kint az udvaron, így nem is csoda, ha látványosan fiús lány lettem. Mindenkivel mindig jóban voltam, és megtanultam a fiúk mellett nem hisztizni, nem műsorozni, hanem egyenesnek lenni.
Sohasem vetettem be női praktikákat, mert nem tudtam, hogyan kell. Most sem tudom. 
Azt viszont tudom, hogy az őszinteség fontos dolog.
Nekem mindig is az volt. 
Én mindig kimutattam és kimutatom az érzéseimet, és ez most is így van. Ahogy a Facebookos oldalamon is áll  ez a Fodor Ákos idézet:
                                            

Amikor idekerültem Mórra, a régi főnököm azt mondta nekem, hogy "Á, ott nem fogadnak be minden jött-mentet!" Ez akkor engem megdöbbentett, és nem értettem, miért mondja. Aztán idekerültem, és láttam ám, hogy van abban igazság, amit mond, de ez  nem miattam van. Legalábbis reméltem. :)
Be kell valljam őszintén, hogy Mór egy alapvetően zárt közösség. Sok a sváb (bocsánat, ha éppen sváb olvas engem), de ők kicsit maguknak valók. Nekem a dunántúli mentalitás is szokatlan volt, attól függetlenül, hogy mindenki nagyon kedves volt velem, de távolságtartó. Mi Szabolcsban mindenkinek örülünk, és ha még sohasem találkoztunk, akkor is úgy érezzük, hogy nagyon jóban tudunk lenne, egyetlen beszélgetés után.

Férjem is mindig mosolyog, mert ha vonatozunk, vagy nyaralunk, utazunk vagy elmegyünk  valahová, én hamar összeismerkedek bárkivel és jókat beszélgetünk. Ő ellenben jól el van a maga csendességében. 

Aztán egy idő múlva azt vettem észre, hogy sok barátom lett itt Móron. Férj szerint több ismerősöm van, mint neki, aki móri. De aztán megnyugtattam, hogy a többség, akikkel  megismerkedtem és jóban lettem, szintén jött-ment, azaz betelepült, nem móri. Vicces, de higgyétek el, hogy a legtöbb alföldi. :)

A barátok fontosak. Az emberek annyira utálják egymást és kritikusak egymással. Én ezt nem értem. Nem értem, hogy valaki hogyan tud gonosz lenni a másikkal, vagy keresztbe tenni neki. Persze, tudom, az emberi természet...
De számomra az a cél, hogy ne így legyen.  

Barátokra szükség van. A Barátok az élet fűszerei. Segítenek. 
Bátorítanak, támogatnak, meghallgatnak, erősítenek, és ha kell elmondják neked, hogy éppen milyen butaságot csináltál aznap. Jelen vannak életed legfontosabb pillanataiban. Lelkizni lehet velük. Nevetni, poénkodni. Rendkívül értékes "eszközei" az életünknek. Egy jó barát tud támogatni, tudja, hogyan kell figyelni, megmosolyogtatni, felvidítani, és kihozni a legjobbat belőled. Szükség van erre!

De a mostani feladat nem lesz egyszerű!
Keress egy személyt, akit nem ismersz nagyon. Lehet munkatárs (Figyelem! Szigorúan barátságról beszélek! Ezért azt ajánlom, javaslom, hogy ugyanolyan nemű legyen! Sokszor volt már gond abból, hogy valaki a munkahelyén úgy gondolta, hogy x vagy y (a másik nemből) az ő lelki társa, de ez nincs így. Mármint házasoknál mondom. Sok gondot okoz az ilyen jellegű barátkozás. 
Tudom jól. Amikor még nem volt Férj, akkor is könnyen barátkoztam. Fiúkkal és lányokkal is. A fiúk ezt sokszor félreértették, én meg nem értettem, csak utólag. A nyílt természet veszélye ez! :)

Emlékszem, hogy volt egy fiú egy gyülekezetben (akkor még Nyíregyházán éltem), akivel nem igazán barátkoztak a lányok bizonyos okok miatt. Kicsit tapadós volt, és nagyon akar maga mellé valakit. Én őt nem ismertem, csak beszélgetni kezdünk, aztán ő úgy érezte, hogy ebből több is lehet. Már a gyülekezet tagjai is csak mosolyogva annyit kérdeztek: "Ti barátkoztok?" - Igen, válaszoltam, mert tényleg barátkoztunk. Aztán értettem meg, hogy ők nem erre gondoltak. Én sem. :)

Csak nem értettem sohasem, mert nálam nem így működött, hogy ha egy fiú meg egy lány beszélget, akkor miért kell rögtön többet belelátni, mint ami. Nem igaz? 
Ha egyedül vagy, az más, de ha HÁZAS VAGY!, az nem más.

Sok embernek van szüksége arra, hogy beszélgessenek velük, mert sok a magányos ember. Ez nekem kicsit küldetés is. :) Nincs abban semmi rossz, ha beszélget az ember másokkal, ha ismeri a határokat. De oda kell figyelni!

Én ismerkedtem már meg jó fej emberekkel edzőteremben, munkahelyen, az iskolában, amikor vártam a gyerekeimet, buszra várva... érdemes beszélgetni emberekkel. Észrevenni és megtörni a jeget. Van, aki erre vár! 
Csak beszélgetni velük a napjukról, meghallgatni őket, megdicsérni a ruhájukat, bármiről. 
Ez jót tesz mindenkinek. 
És máris úgy érezhetjük, hogy tettünk valami jót!
És ez lesz a következménye. Én már csak tudom!                                       
 Nagyon sok ilyen történetem van, amiért érdemes!

Itt találod az előzményeket:
1. nap 
2. nap