2012. szeptember 26., szerda

Fáradtság

a köbön.
A múlt héten elmentünk anyáékhoz, és az egész péntektől-vasárnapig időszak nagyon zűrös, gyors és fárasztó volt. Pénteken dél körül értünk haza. Pihentünk, és meglátogattuk Kriszta barátnőmet, akivel annak idején Nyíregyházán a református iskolában együtt dolgoztunk, és akinek ikrei ruháznak minket :)
Szombaton nem voltunk gyülekezetben, mert most nem volt ezen a héten nálunk. Elutazott a gyülekezet Nyíregyházára, de mi nem mentünk most. Otthon beszélgettünk, ápolgattuk Zsófit (akinek már nem fájt a füle), de azért vigyáztunk rá.
Délután aztán osztálytalálkozóra mentem. Igen jó volt. 25 év nagy idő, és nagyon jó volt találkozni azokkal, akikkel eltöltött szép időt az ember. Jó kis osztály voltunk mi.
Mi voltunk az első orosz tagozatos osztály, (én nagyon szerettem az oroszt, és most is szeretem, bár évek óta nem tanultam és használtam), rendszeresen nyertük a magatartás és szorgalom versenyeket, a menetdal-versenyeket, és még sorolhatnám. Jó osztályfőnökünk volt, aki szigorú volt, de nagyon össze tudta fogni a mi kis osztályunkat. Még abban a bizonyos úttörő-időszakban nőttünk fel, amit szerettünk. Nyírfácska raj voltunk. És oroszul énekeltünk az Áll egy ifjú nyírfa a réten című éneket. :)
Főztek. Nekünk külön készítettek ételt, ami igazán megható volt.
Beszélgettünk, volt egy osztályfőnöki óra, aztán zenészek is voltak. Én nem vagyok egy nagy táncos, nem is igazán szeretem (nem gondolnám, hogy a keresztény embereknek mulatni és bulizni szükséges - ismerek olyat, aki másképpen gondolja)... Az volt a jó, hogy találkoztunk.
(Képeket megpróbálok később mellékelni.)

Vasárnap Debrecenbe mentünk nagy Őmmel, ahol előadást tartottam a Gyermekmunkáról, ezen belül is a Szemléltetésről és a Szemléletváltásról. Nagyon elfáradtam, mert 10-13-ig beszéltem. Azért elég hosszú idő még nekem is, aki szeretek és tudok beszélni.  :)
Délután aztán meglátogattuk a bátyámékat.

Hétfőn aztán hazajöttünk.

Kedden szüret. Én természetesen főztem, és természetesen most romlott el a fényképezőgép. Jellemző.
Ma, szerdán bokor és fakivágások voltak nálunk. Kis helyet készítettünk a ház előtt és a ház körül. Nagy munka volt, és mindenki nagyon elfáradt.
Most egyenlőre ennyi, csak jelt adok, hogy megvagyok, csak fáradt.

2012. szeptember 21., péntek

Házi sült müzli :).

Ez már egyszer, a régi blogomon fent volt, de aztán most mégis úgy gondoltam, hogy ide is megosztom, mert jó dolog. :)

Szeretjük a müzlit. A gyerekek leginkább a csokisat :), de én leginkább a sima müzlit szeretem.
Itthon keveset eszünk. Legtöbbször Bózsván fogyasztunk ilyesmit :) De van úgy, hogy az ember lánya rákészül és akkor sokat készít :) :)

Egy nagyon régi Stahl recept volt, ami nagyon finom. Lehet készíteni magunknak és ajándékba is, mert nagyon nyamiiii. Magában is finom, (tudom, szóismétlés, de akkor is!) lehet rágcsálni, ropogtatni, én leginkább a mazsolát és a mogyorókat szoktam kiszedegetni belőle :)

1 kg vegyes müzli alapanyag (zabpehely, rozspehely, korpafélék, puffasztott rizs-búzaszemek, lenmag), 30-40dkg vegyes aszalt gyümölcs (mazsola, áfonya, sárgabarack, szilva, amit szeretsz), 30 dkg mag (mogyoró, mandula, dió), 10 dkg vaj, 2-3 evőkanál fahéj, 3-4 dl méz.
Az alapanyagokat (müzli, mag) egy nagy tepsiben pirítsd 5 percig. Aztán szórd meg fahéjjal, apróra vágott vajjal, aszalt gyümölccsel, és forgasd bele a mézet. Vissza a sütőbe, pirítsd meg az egészet (kb 10-20perc) addig, míg aranybarna nem lesz, néha nézz be rá, és jól kavard össze. Aztán vedd ki, és hagyd kihűlni.
Ha többféle ízt szeretnél, akkor oszd fel kis tálakba, és keverj az egyikbe kókuszdarabokat, a másikba apróra vágott csokit, vagy ízlés szerint, amit szeretsz.

Rá lehet ám szokni! 

2012. szeptember 20., csütörtök

Kilófaló, amit szeretek :)

Kilófaló lisztből készítettem pogácsát. Tudjátok, a Kilófaló lényege az, hogy SEMMI fehér liszt és fehér cukor. És nem FOGYÓKÚRA, hanem életmód-váltás. Érdemes kipróbálni. Receptek a Kilófaló könyvekben. Megrendelhetők itt. Én már néhány dolgot kipróbáltam, és mondom, érdemes.
Cukorbetegeknek, fogyni vágyóknak kimondottan ajánlom!

Kilófaló lisztkeverék kelt tésztához

Kilófaló pogácsa

Esti élményem

Ma nem tudtunk hazamenni anyukámékhoz. Tegnap szülői volt az oviban, és elég sokáig tartott. Én bírom ezeket az alkalmakat. És jó kis csoport a miénk, mert 29 szülőből 22-en eljöttek. Ráadásul 5-6 apuka is :) Ennek mindig nagyon örülök. Nagy Őm nem jött, mert Ő vigyázott a Fiókákra, de értem jött, mert szeret engem.

Akkor mondta, hogy Zsófi fájlalja a fülét. Neki még sohasem fájt a füle. Amikor megláttam, édes drágámat... potyogtam a könnyei a fájdalomtól. Bújt ölbe, és sírt. Iszonyú érzés lehet a fülfájás...
Nem bírtam várni másnapig, irány az ügyelet. Persze ment mindenki, the Kánya Family, alias Madarasék. Ami azt jelenti, hogy Nimród folyamatosan beszélt (és elég hangosan), és mindenkit szóval tartott, és abszolút nem zavartatta magát. Ő egyébként sohasem szokta. Nem igazán lehet lecsendesíteni, kérni, hogy suttogva beszéljen. Már egy ideje ezzel küzdök, és imádkozok azért, hogy szelídüljön meg az én - amúgy roppant édes - kisfiam. Nem könnyű menet és eset.

Szóval, ügyelet. Megvizsgálták, és Zsófi nagyon hősies volt. Írtak Augmentint meg Cataflamot, és mondták, hogy menjek el minél hamarabb a fülészetre.
Este elmentünk kiváltani a gyógyszert. Az ügyeletes gyógyszertár pont az SZTK gyógyszertára volt. Elmentem a bejárathoz, ahol ki volt írva, hogy az udvar felől megközelíthető. Visszaautóztunk, kiszálltam, és elindultam, hogy gyógyszert szerezzek a gyerekemnek. Bent az épületben korom sötét, biztonsági őr sehol. Gondoltam, megyek a magam logikája szerint. A Kórház és az Sztk épületét összeköti egy nagy függőfolyosó. Átmentem rajta, mert tudtam, hogy az levisz a Patikához.
Le is értem. Kijövök az ajtón, elindulok a Gyógyszertár felé, amikor is egy hangos, kemény hang szó szerint leüvöltette a fejemet, hogy "mit keresek én itt... hogy jöttem be... mit képzelek... stb." Mondtam, hogy mit szeretnék, de ő csak tovább kiabált velem. "Mit gondol, csak így besétál ide? Hogy jött be? Hogy menne ki, ha nem lennék?" - Mondtam ott, ahol bejöttem :) - Az, hogy az átjáró ajtaja nem volt bezárva, az nem az én hibám, úgy gondolom. Mindenesetre iszonyúan kiabált. Rá is szóltam, hogy ne kiabáljon, mert elég ideges vagyok így is. Erre azt válaszolta: Ő is!
Na, tessék! Biztos hobbiból mászkálok és keresem a gyógyszertárt, nem?
Mindegy, kiakadtam. A végén, amikor kitessékelt (mondván, hogy legyek hálás, hogy ő ott van, és persze emelt hangon beszélt), megköszöntem a kedvességét. Kicsit cinikus voltam, de ilyen vagyok, ha felidegesítenek. Sorry.

Nincs bajom a takarító személyzettel, és nem nézem le őket. Szerintem nem semmi munka emberek után takarítani, akik még arra sem képesek, hogy lehúzzák maguk után a wc-t, vagy felvegyenek egy papírt, és a kukába dobják... Mindig, mindenhol jó kapcsolatot ápoltam a takarítókkal. Még akár én is lehetek egyszer takarító, ha az élet úgy hozza, és nem találok más munkát...
De amikor valaki azt hiszi, hogy mindennek ő a teljhatalmú ura, és úgy beszélek mindenkivel, ahogy én akarok... Nos, akkor már nem tudok annyira jóban lenni vele.

Az ügyeletes gyógyszertár egy kis ablak volt, a Kórház legsötétebb helyén. Ki sincs táblázva, nem tudod, hol keresd... És még üvöltenek is veled. Nekem minden megemelt hang üvöltés. (Én is meg szoktam emelni a hangom, de így, eltévedt lelkeket nem tipornék le...) Alig találtam vissza az autóhoz, mert mindegy lett volna, ha a bejáraton megyek be (ahol először is próbáltam). Helyette gyalogoltam egy csomót szakadó esőben, két gyerekkel (az egyik beteg, a másik pörgős)...
Mondhatni kiakadtam.


(Volt már egypár durva élményem kórházban, amikor ezt éreztem. Egyszer Fehérvárra is bementünk ügyeletre, akkor is a fülészetre azt hiszem. Mindegy, nem ismerjük annyira a járást, hát megkérdeztünk két közeledő nővérkét, hogy mondják már meg, merre kell menni. Válasz: "Nem látja? Nem tud olvasni? Ki van írva!")


Ma elmentünk a fülészetre, már hála Istennek nem fájt annyira, mint tegnap. Megláttam a bácsit. Gondolkodtam, hogy megmondom neki, hogy tegnap nem igazán volt a helyzete magaslatán, de aztán nem mertem, mert féltem, hogy a kórházban a tömegek előtt is leüvöltené a fejemet. Így csendben eljöttünk.

Mindenesetre az vigasztal, hogy holnap megyünk anyukámékhoz. Ez nagyon jó!

2012. szeptember 18., kedd

Időhiányban...

...szenvedek.
Hamarosan hazamegyünk, mert általános iskolai találkozónk lesz. 25!!! Ez aztán a valami!
Már nagyon várom, hogy találkozzak velük. Persze, amikor hazamegyek a szülővárosomba, akik otthon maradtak, összefutok velük, de ez olyan beszélgetős, evős, időegyütt-töltős alkalom lesz.
Aztán vasárnap Debrecenben tartok egy előadást a szemléltetésről, ami miatt kicsit izgulok. Mindig izgulok, ha ilyesmire adom a fejem, mert úgy gondolom, miért pont én beszéljek róla, aztán utána jól érzem magam...
Gyülekezeti gyermektanítók lesznek ott arról a környékről. Ezt is nagyon várom.
Aztán jövünk haza, mert szüret.
Most pedig készülünk a dolgokkal. Ássuk a szennyvizet...
Zsófi nem jár oviba, csak délig, úgyhogy ezen a héten azt eszünk, amit a többiek kértek. Nagy Őmnek természetesen PIZZA minden mennyiségben, én egy kis Frankfurti levest készítettem (ez a kedvencem), ma Sóska volt krumplival, mert nagyon-nagyon szeretik a gyerekeim.
Miután nagy Őm megjön a munkából megyek sütiket sütni és rántani dolgokat, mert készülök az útra.
Anyukámnak eltört a keze, és szeretném megkönnyíteni az ott töltött időt.

2012. szeptember 10., hétfő

Miért is vagyok vega... 1.

Vegetáriánusvagyok. 
(SZÁNALOMÉRT, ERŐSZAKMENTESSÉGÉRTEMBEREKÉRTBOLYGÓÉRTÁLLATOKÉRT)

De nem voltam mindig az.
Húsevő családba születtem bele, és mindennapi eledelünk volt a hús. Nem is volt ezzel semmi baj, mert szerettem is. Szívesen ettem azt, amit az anyukám és a nagymamám készítettek. Tény, - és erre később jöttem rá -, hogy sokat jelentett az, hogy szüleim is és nagyszüleim is tartottak otthon állatokat. Gyermekként mindig mentem kacsákat etetni, tyúkoknak zöldet vinni, még malacaink is voltak. Igazából jó is volt ez így. El sem tudtam volna képzelni hús nélkül az életemet.
Viszont gyermekkoromban elég finnyás voltam. Ha vendégségben voltunk, másnál sohasem ettem meg a húst. Akkor kizárólag rántott karfiolt meg ilyesmiket ettem. Ez nem volt tudatos döntés, de így alakult.
Gyerekkoromban nem voltam valami jó evő. Válogattam és kevés dolgot ettem meg. De a húst nagyon szerettem.
Aztán fokozatosan alakultak a dolgok az életemben. Biztosan emlékeztek - amikor először beszéltek száj- és körömfájásról. És mivel a finnyásságom megmaradt, tudatosult bennem, hogy nem akarnék beteg lenni. Mert néha-néha beugrottam a Mekibe, vagy vendégségben is ettem - ritkán - húst. De azok az emberek ki tudja honnan szerezték be a húst. Úgy döntöttem, csak és kizárólag a szüleim és nagyszüleim húsát vagyok hajlandó megenni.
Aztán jött az a bizonyos nagy zabálás. Két nagy kedvenc ételem volt, a virsli és a fokhagymás kacsamáj. Mindkettőből sikerült annyit ennem, hogy belebetegedtem. Szó szerint. 
(Létezik vega-virsli is. Nos, a mai napig sem bírom megenni. Még azt sem. - ez jelzi azt, hogy milyen betegre ettem magam.)

Miután elkezdtem dolgozni (17 voltam) egy idő után az tűnt fel, hogy állandóan beteg voltam. 20 éves koromra téltől nyárig mindig betegeskedtem. Gyenge volt az immunrendszerem. Állandóan injekciókúrára jártam, mert az orvos nem tudott mit mondani nekem, hogy mi az oka. 
Sportoltam is, mert fociztam és sokat bicikliztem. (Munkába is kerékpárral jártam.) Mégsem változott semmi. Minden évben arcüreg-gyulladásom volt, vagy valami nyavalyám. 

Már foglalkoztatott a Biblia is, jártam előadásokra is, - adventistára -, de amikor beszéltek nekem a vega életmódról, teljes mértékben elutasítottam. Mondtam nekik, hogy Istenről szívesen beszélgetek, de nem akarok vegetáriánus lenni. Semmiképpen. Nem is erőltették.

Nem is azért lettem vegetáriánus, mert adventista lettem. Igen, általában aki adventista, az vegetáriánus, de nem jellemző. Én azért lettem vega, mert úgy éreztem, hogy jobban szeretnék lenni. Idegesített, hogy állandóan betegeskedem, és orvoshoz kell járnom mindig.

Nem lettem egyből az. Először csak a vörös húst, a disznót hagytam el, aztán a kacsát és végül a csirkét is. (Ezt a három-fajta állatot voltam hajlandó megenni.) Halat húsevő koromban sem, vadakat semmiképpen nem ettem, se nyulat. A nyúl amúgy is olyan aranyos volt számomra, sajnáltam volna megenni. 

Amikor úgy döntöttem, hogy vega leszek, a családom és mindenki kiborult. "Mit tudsz te enni?" Mindig ezt kérdezték és ma is sokan ezt kérdezik. Nos... a vegetáriánusság egy tudatos döntés. Nem lehet egyik napról a másikra vegának lenni úgy, hogy nem figyelek arra, hogy mit mivel pótolok.  Kell egy kis idő, és sok utánaolvasás, de megéri.
Amikor szóba került a vegetáriánusság, sokan gyanakodva kérdezik: "Ugyan, hogyan lehet megélni csupán magvakon és nyers zöldségeken?" De az igazság az, hogy ha mellőzzük a húst, a halat, a tojást, a tejet, erre alapos erkölcsi és egészségügyi (és gazdasági) indokunk van. (Mi még nem vagyunk vegánok, mert tojást, túrót és sajtot eszünk.). De ez még nem jelenti az, hogy önsanyargatók vagyunk, vagy szektások.
A vegaság nem fű- és zöldségevés. Nem aszkétikus életmód, élvezetek nélkül. (Nagyon szeretek enni, és nagy Őm is szeret enni. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ő sem egy vékony alkat.)
Az tény, hogy bizonyos élvezeti dolgokról lemond az, aki vega. Én pl. nem iszom alkoholt, nem kávézom, nem dohányzom, mert ez is része a vegaság melletti döntésemnek.

Miért is vagyok vega... 1.


(SZÁNALOMÉRT, ERŐSZAKMENTESSÉGÉRT, EMBEREKÉRT, BOLYGÓÉRT, ÁLLATOKÉRT)

De nem voltam mindig az.
Húsevő családba születtem bele, és mindennapi eledelünk volt a hús. Nem is volt ezzel semmi baj, mert szerettem is. Szívesen ettem azt, amit az anyukám és a nagymamám készítettek. Tény, - és erre később jöttem rá -, hogy sokat jelentett az, hogy szüleim is és nagyszüleim is tartottak otthon állatokat. Gyermekként mindig mentem kacsákat etetni, tyúkoknak zöldet vinni, még malacaink is voltak. Igazából jó is volt ez így. El sem tudtam volna képzelni hús nélkül az életemet.
Viszont gyermekkoromban elég finnyás voltam. Ha vendégségben voltunk, másnál sohasem ettem meg a húst. Akkor kizárólag rántott karfiolt meg ilyesmiket ettem. Ez nem volt tudatos döntés, de így alakult.
Gyerekkoromban nem voltam valami jó evő. Válogattam és kevés dolgot ettem meg. De a húst nagyon szerettem.
Aztán fokozatosan alakultak a dolgok az életemben. Biztosan emlékeztek - amikor először beszéltek száj- és körömfájásról. És mivel a finnyásságom megmaradt, tudatosult bennem, hogy nem akarnék beteg lenni. Mert néha-néha beugrottam a Mekibe, vagy vendégségben is ettem - ritkán - húst. De azok az emberek ki tudja honnan szerezték be a húst. Úgy döntöttem, csak és kizárólag a szüleim és nagyszüleim húsát vagyok hajlandó megenni.
Aztán jött az a bizonyos nagy zabálás. Két nagy kedvenc ételem volt, a virsli és a fokhagymás kacsamáj. Mindkettőből sikerült annyit ennem, hogy belebetegedtem. Szó szerint. 
(Létezik vega-virsli is. Nos, a mai napig sem bírom megenni. Még azt sem. - ez jelzi azt, hogy milyen betegre ettem magam.)

Miután elkezdtem dolgozni (17 voltam) egy idő után az tűnt fel, hogy állandóan beteg voltam. 20 éves koromra téltől nyárig mindig betegeskedtem. Gyenge volt az immunrendszerem. Állandóan injekciókúrára jártam, mert az orvos nem tudott mit mondani nekem, hogy mi az oka. 
Sportoltam is, mert fociztam és sokat bicikliztem. (Munkába is kerékpárral jártam.) Mégsem változott semmi. Minden évben arcüreg-gyulladásom volt, vagy valami nyavalyám. 

Már foglalkoztatott a Biblia is, jártam előadásokra is, - adventistára -, de amikor beszéltek nekem a vega életmódról, teljes mértékben elutasítottam. Mondtam nekik, hogy Istenről szívesen beszélgetek, de nem akarok vegetáriánus lenni. Semmiképpen. Nem is erőltették.

Nem is azért lettem vegetáriánus, mert adventista lettem. Igen, általában aki adventista, az vegetáriánus, de nem jellemző. Én azért lettem vega, mert úgy éreztem, hogy jobban szeretnék lenni. Idegesített, hogy állandóan betegeskedem, és orvoshoz kell járnom mindig.

Nem lettem egyből az. Először csak a vörös húst, a disznót hagytam el, aztán a kacsát és végül a csirkét is. (Ezt a három-fajta állatot voltam hajlandó megenni.) Halat húsevő koromban sem, vadakat semmiképpen nem ettem, se nyulat. A nyúl amúgy is olyan aranyos volt számomra, sajnáltam volna megenni. 

Amikor úgy döntöttem, hogy vega leszek, a családom és mindenki kiborult. "Mit tudsz te enni?" Mindig ezt kérdezték és ma is sokan ezt kérdezik. Nos... a vegetáriánusság egy tudatos döntés. Nem lehet egyik napról a másikra vegának lenni úgy, hogy nem figyelek arra, hogy mit mivel pótolok.  Kell egy kis idő, és sok utánaolvasás, de megéri.
Amikor szóba került a vegetáriánusság, sokan gyanakodva kérdezik: "Ugyan, hogyan lehet megélni csupán magvakon és nyers zöldségeken?" De az igazság az, hogy ha mellőzzük a húst, a halat, a tojást, a tejet, erre alapos erkölcsi és egészségügyi (és gazdasági) indokunk van. (Mi még nem vagyunk vegánok, mert tojást, túrót és sajtot eszünk.). De ez még nem jelenti az, hogy önsanyargatók vagyunk, vagy szektások.
A vegaság nem fű- és zöldségevés. Nem aszkétikus életmód, élvezetek nélkül. (Nagyon szeretek enni, és nagy Őm is szeret enni. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ő sem egy vékony alkat.)
Az tény, hogy bizonyos élvezeti dolgokról lemond az, aki vega. Én pl. nem iszom alkoholt, nem kávézom, nem dohányzom, mert ez is része a vegaság melletti döntésemnek.

2012. szeptember 1., szombat

Kerti parti 2

Nagyon szeretem a mi kis birodalmunkat. Sok munka van vele, de jól érezzük magunkat itt. Annak jobban örülnék, ha az udvarunk kicsit nagyobb lenne. Be is terveztem egy kertalakító projektet (fa- és bokorkivágásokat), de ez majd egy későbbi feladat.

Még nincs helye a csúszdának, és még nincs kész a hintaágy.
De mindent csak szépen sorjában.
 Nos, ez is nőtt a kertünkben. Tudjátok-e mi ez?
 Gyermekeink nagy munkában. Krumpliszedés közben vannak.
 
Egy krumplink :)
Elkaptam ezt a beszélgetés Apa és Zsófi között. Magamban jót kuncogtam, de nagyon aranyos helyzet volt.

Zsófi: Izzadok.
Apa: Mitől?
Zsófi: A munkától. Tartsunk pihenőt.

És a ráadás, amikor nagy segítségemre volt. A teregetés közös munka. Nimród általában a felcsipeszelésben segít. Csak és kizárólag fehér csipeszeket hajlandó használni. (Elég kevés van már a háztartásban, mert annyira szereti őket, hogy el-eltűnik belőle :) ) Zsófia pedig az összeszedésben nagyon profi.