2021. október 31., vasárnap

A nap kérdése # 4.

 

Mi az, amit gyerekként megúsztál, amit a családod még mindig nem tud?
 
Egyszer csokit loptam az ABC-ben. :( Nem vagyok rá büszke, de annyira szerettem volna csokit enni, és nem volt nálam pénz. Otthon mindig volt édesség, de akkor úgy éreztem, hogy ki kell próbálni, mert nem fogok lebukni. Nemcsak, hogy elloptam, de ott, a boltban gyorsan meg is ettem. 
:( 
 
ÉS NEKED?

2021. október 29., péntek

Megfázás és az aromaterápia

Szagallergiás vagyok. Ez nem egy betegség, vagy ilyesmi, csak egyszerűen nem bírok bizonyos szagokat, vagy szebben fogalmazva illatokat. Voltam allergia vizsgálaton, ami azt mutatta ki, hogy elvileg semmire, de tényleg semmire nem vagyok allergiás, bár az allergológus szerint "valamire mégiscsak az vagyok". :) Ez aztán a szakkifejezés!

Amikor még kettesben voltunk, gyakran használtuk a házban az aromaterápia hangulatát, stílusát és gyógyító erejét. Amúgy is romantikus alkat vagyok, és a gyertya jó ötlet. Olyan jó illat lengte be a házat, és ez fontos is volt. Aztán lettek gyerekeink, akik miatt nem hagytuk ott a gyertyát, noha egyszer sem kellett panaszkodnom amiatt, hogy olyan csinálnak, amit nem szabad. De mégis! Mikor nagyok lettek, már újra használtuk, és használjuk most is, bár megint kell vigyáznunk, amióta Ray a házban él velünk, mert ugye ő egy macska, és nem tudod neki megmagyarázni, hogy nem ugrálunk mindenhova és fel! :) De azért persze használjuk.
 
Mégis, vannak illatok, amiket szeretek. Ilyen pl. az eukaliptusz illata, amit szeretek és rendszeresen használok. Ha nem is mindig így, ilyen formában, de náthás időszakban rendszeresen csepegtetjük a párnánkra, mert az olyan jót tesz a léleknek és az orrnak is. :)
Itt van az ősz, lassan a tél, és megjelennek a betegségek, a megfázások. (Nem hoznám most ide a Covidot!) Az utóbbi időben többet szörcsögünk, szipogunk, mint szoktunk. Kicsit megint letértem a táplálkozásilag jó útról, amire újra oda kell figyelnem. De közben azért a jó illatokat se felejtsük ki!
Nemcsak segít a őszi, téli megfázások és megbetegedések alatt, hanem kedélyjavító is. A gyerekeim nagyon szeretik, amikor meggyújtjuk őket. Hiszem, hogy nemcsak a testre, hanem a lélekre is van gyógyító ereje, és ez nem egy amolyan ezoterikus gondolat, hanem a tapasztalat. :)


ITT találtam egy érdekes cikket, amit érdemes elolvasni és megfogadni.

2021. október 28., csütörtök

Julia Quinn - Rossz kor

A délelőttök a szokásos mederben zajlanak. Pakolás, főzés, rendszerezés (és még nincs vége!), és délutánra elfáradok. A gyerekek besegítenek, de vannak dolgok, amiket én szeretek csinálni, a magam módja szerint. Például a könyveimet, ha leszedem a polcról, mert letakarítottam, én szeretem visszarakni, mert nekem nem mindegy, hogy kerülnek vissza. Mindig írók szerint, és ABC-sorrendben, de még ezen belül is máshogy. :) Van egyfajta mániám, és mivel túl sok a könyv, de nincs elég polc (nincs könyvtárszobánk!) mindig logikázni kell a könyvekkel. És én ezt élvezem. :)

Délután azonban, mikor már elfáradtam, és még mindig nem látom a végét, leülök, keresek egy könyvet, és olvasok. Vannak olyan könyvek, amikkel küzd az ember, mert nehéz vagy nekem magasröptű, de átküzdöm vele magam. Nagyon kevés olyan könyv van, amit nem olvasok el. Van, ami évek óta a polcon van, a "majd egyszer" kategóriába, de nem tudom, hogy újra olvasom-e, vagy elolvasom, de az esélye megvan... :)

Nos, délután ismét kezembe vettem egyet. Tegnapról kitalálhatjátok, hogy a Bridgerton-folytatást.

Francesca Bridgertonról igen kevés szó esett az eddigi könyvekben, a sorozatban is. De hát tudni véltük, hogy lesz története, és persze, hogy szerelmi. :) 

Lehet, hogy túl gyorsan olvastam el egymás után a két könyvet, és bár ez is tipikus Quinn volt, szerelmes és romantikus (és valóban el tudnám képzelni Henry Cavillt Michaelként), de az előző nekem jobban tetszett. Ami azt illeti, az eddig olvasott Bridgerton-sorozatból az előző tetszett a legjobban. Én szeretem a tisztességes, őszinte embereket, és Sir Phillip az volt. Ebben a könyvben a jó férfi meghal, hogy a kicsapongó szerelme eshessen. 

Kicsit még emészteni kell, de az biztos, hogy a következő két résznél (ami még hátravan), hiszen a Bridgerton családban 8 gyerek van!, nem fogom ilyen gyorsan elolvasni egymás után a két könyvet! 

De mondtam, hogy őszi szünetben olvasni fogok. Sokat. :) És ma is lesz egy ilyen terv. Mert utána újra kezdődik az iskola...


2021. október 27., szerda

Julia Quinn - Sir Phillipnek szeretettel

Még az őszi szünet előtt elhatároztam, hogy nem fogok mást csinálni ezalatt a pár nap alatt, csak pihenni. Írni, olvasni és pihenni. 

Nos, ez nem jött össze. Szokás szerint. :) Őszi nagytakarításba fogtam, mert közben meg arra gondoltam, hogy most van rá időm, és hát 10 nap is nagy idő! Úgyhogy minden más elmaradt. 

Amikor bementem a festőkörre, természetesen útba ejtettem a könyvesboltot is. Mert ezt már csak így szoktam. És vettem is két könyvet, mindkettő a Bridgerton-sorozat egy-egy része. Félretettem, hogy hamarosan elolvasom. Sok ilyen könyvem van, ami így vár rám. 

Már írtam a Bridgertonnal kapcsolatban bejegyzést, vagy legalábbis említést tettem róla kicsit. Sokan lelkesednek ezért a sorozatért, mert romantikus, kosztümös és szerelmes. Én is szeretem, bár továbbra is nálam Jane Austen a nagy kedvenc. De szeretem a szerelmes könyveket, könnyedek és kikapcsolóak. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy aki szerelmes regényt olvas, azért teszi, mert otthon nincs benne része. Ezt most írom le, hogy ez hülyeség! A szerelem az szerelem. Mindegy, hogy az életben vagy a könyvekben. Ráadásul az élet is olyan szerelmi történeteket produkál, hogy lehetne ám belőle regény írni!

Nos, már 4 része megvolt, így megvettem az 5. és 6. részt. Tegnap délután 7 körül, amikor a család gyermek tagjaj elkezdték a fürdést, és amikor én már túl fáradt voltam tovább pakolni, rakodni, elővettem az 5. részt, amelyik Eloise Bridgerton történetét mutatja be. Hajnal 1-ig egyfolytában olvastam. :)

Már az első perctől kezdve ő volt a kedvenc karakterem. A túl tökéletes Bridgerton családban ő a cserfes, a mindennel és mindenkivel szembeszálló, őszinte, szókimondó ember. És humorérzéke is van, ami nekem fontos. És bár erősen azt érezte az ember (a filmben), hogy örökké egyedül marad, máshogy alakult. 

Olyan igazi, Eloise-szerű volt az ő szerelmi története. Semmi sem úgy történt, ahogy az "illik", a társadalmi elvárásoknak megfelelően. A maga feje után ment, és én ezt szeretem ebben a karakterben. 

Amikor elkezdtem olvasni, nem igazán tudtam hova tenni Sir Phillipet, de  hát Julia Quinnél minden mindennel összefügg, és tudtam, hogy mégis... Elfelejtettem, hogy ki kicsoda is benne, mert már régen olvastam és láttam. De aztán beugrott. Az első évadban is szerepelt, ő volt az a tisztességes fiatalember, aki elvette a bátyja szerelmét, mikor ő meghalt a háborúban, mert így érezte helyesnek. Már akkor kiderült, hogy milyen becsületes ember is ő!

És a másik kedvencem a regényből, hogy leveleztek. Egy szerelem, ami levelezéssel kezdődik... 

A miénk is így kezdődött, azért nagyon romantikus számomra. 💓

Szóval, szeretettel ajánlom. És hamarosan olvasom a folytatást.

2021. október 26., kedd

Hálás vagyok #64.

 

Az elmúlt héten olyan sok minden történt, és annyira nem volt időm jegyzetelni sem, így csak azokat írom le, amik tényleg az eszembe jutnak. :)

♥ Legyőzni az a félelmemet, hogy fotóznak. Eddig nem szerettem - most se nagyon -, de már nem félek magamat viszont látni. Megértettem, hogyha Isten így elfogad, akkor én magamat is elfogadhatom.
♥ Közös képen lányaimmal. Ez ugyan egy szelfi, de amikor fotóztunk, két fiatalember megállt, és csináltak rólunk rendes képeket is. Annyira aranyosak voltak.
♥ Rántott cukkinit készítettem, ami a kedvencem.
♥ Újra festeni voltam, és nagyon élveztem. Tudjátok, ez az én-időm, amiben Férj teljesen támogat. Nagyon jó volt.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
♥ Vettem két könyvet a könyvesboltban, a Bridgerton-folytatást, ami még nem volt meg.
♥ Székesfehérváron felfedeztem egy kis Vegán étkezdét.
♥ Befejeztem a Quantico sorozatot, amiről majd írok később. (amint időm lesz)
♥ Macskás hangulat 
♥ Zsófi ötöst hozott matekból, amitől annyira boldog volt, hogy
♥ A gyerekeim felváltva alszanak a mamájuknál, és ezt mindenki nagyon élvezi.
♥ Nimróddal boltba menni, amit nagyon szeret, de ritkán van rá lehetőség.
♥ Az iskolában szakmai napok voltak, ahová eljöttek a rendőrök, tűzoltók, és a felsősöknek különböző szakmák képviselői. Nekünk volt egy kutyabemutatónk is. Nagyon cuki volt.
♥ Fantasztikus énekszolgálatunk volt szombaton. Még a nagy, kamasz fiúkat is rá tudtam beszélni, hogy jöjjenek énekelni. Annyira cukik voltak. Nagyon boldog és hálás voltam. :)
♥ Mákos kalácsot sütöttem.
♥ Látogatni voltunk egy baráti családot, ahol a legnépszerűbb Kókusz, a sündisznó volt.
♥ Elkezdtük a lányszobát kipakolni és rendbe rakni. Még jó, hogy őszi szünet van.
♥ A rendrakásban felfedezni néhány olyan régi könyvet, amit újra szeretnél olvasni! :)
♥ Elkezdődött a Blacklist 9. évada, amit nagyon vártam már. Diego Klattenhoff még mindig az egyik kedvenc színészem. És én szeretem a szakállas pasikat. :) (Igen, erősen rajongó-típus vagyok.)

2021. október 25., hétfő

Egy újabb Gardner-könyv!

 Már sok más könyvet elolvastam, de nem osztottam még meg a blogon, mert valahogy... nem is tudom... igazából nem tudom, hogy érdekel-e ez a téma valakit, de ugye az ember a blogot magának írja, az emlékeinek, esetleg a gyerekeinek, akik majd olvasgatják "anya, vagy mama" gondolatait. Nemcsak azt, amit főzött, hanem azt is, amit olvasott. 

Már olvastam előtte is egy Gardnert, de azt nem tettem fel ide. Még. Most itt tartok. Ennél.

Olvastam már régebben, és nagyjából emlékeztem is rá. Ez egy olyan regény, amelyikben nem Perry Mason szerepel, hanem Donald Lam, egy ügyvédből lett magánnyomozó. Kicsit más, mint amit eddig megszoktunk. Én jobban szeretem a Perry Mason kalandokat, de ez sem volt rossz.

Állítólag van még néhány Donald Lam könyve, de nem túl sokat adtak ki Magyarországon. Fogok még keresgetni a neten Gardner könyveket. Mindenesetre kicsit emészteni kell a Cool & Lam irodát. A Cool név, Bertát takarja, Donald társát, aki semmi mást nem csinál, mint eszik és kiabál, és a pénzt adja a munkához. 

Igazából Mason és Lam hasonlítanak abban egymáshoz, hogy mindketten jogászok, és zseniálisak. Csak Lam nem ügyvédkedhet, így magánnyomozó lett. Mason pedig ügyvéd és közben magánnyomozó is kicsit, mert mindig mindennek utána jár. De az biztos, hogy mindketten mindent megtesznek az ügyfeleikért.

Különben tipikus Gardner, annyiban, hogy a regény nyolcvan százalékáig altatja az olvasót, aztán felpörgeti az eseményeket. Csak míg Masonnél ez már nem zavar, addig Donald Lamot untam. Nem volt nehéz, Lam nekem idegen. Aztán az utolsó fejezetekben hirtelen kiderül, hogy ez a pasi okos, szellemes, szóval szerethető. Olvasnék is még róla… illetve róluk.

Nem volt rossz, na!

2021. október 24., vasárnap

A nap kérdése #3.

  

Mi a legkalandosabb dolog, amit valaha csináltál?

 
 
17 évesen elmentem Párizsba. Egyedül. Nem vagyok egy bátor típus, de Párizs nekem mindig is örök szerelem volt. Nem tudom konkretizálni, de amióta az eszemet tudom, oda vágytam. És anyukám pedig biztosította számomra ezt a lehetőséget. Nagyon izgultam és nagyon féltem is egyben.  Nem voltam sohasem kalandvágyó típus. Kicsit irigyeltem azokat a barátaimat, akik csak úgy elindultak valahová, és gondolták, majd odaérnek és lesz, ami lesz. Én sohasem voltam ilyen. Szerettem - és ma is szeretem - a szervezettséget, hol alszom, hova megyek, milyen programok lesznek... Most is megszervezem bizonyos fokig a családi programokat is.  Itt beszéltem a nyelvet valamilyen szinten, és ez biztonságot adott. Meg az is, hogy egy család magához fogadott. Ők istápoltak engem, én meg fordítottam nekik, már amit tudtam.


Én az Eiffel-toronnyal, és én a Diadalívvel (ami nem látszik, de ott van. :)
A családdal, akikkel kölcsönösen segítettük egymást. Hajókázás a Szajnán. :) 

És neked?

2021. október 19., kedd

Vegán ebéd magamnak!

Nekem vannak olyan napok az életemben, amikor nincs kedvem főzni. Igen, van! És olyan is van, amikor lehetőséget adok magamnak arra, hogy teljesen vegán étkezést készítsek. Csak magamnak. 

Amikor a Lidlben vannak időszakos fasírtok, az Aldiban is, csak elég drágák, néha veszek egyet-egyet. Mondjuk ezeket a családom tagjai is szeretik, de már sem az édesburgonyát, sem  a párolt zöldségekért nincs oda senki más a családban. Rajtam kívül. Így persze, hogy élek az alkalommal (ez nem önzőség), és készítek magamnak ajándék-ételt. Ez akkor volt a legtöbbször nálam, amikor vasárnap Férj és a gyerekek a mamához mentek, én meg itthon maradtam, mert sok dolgom volt. Tényleg. Na, ilyenkor készítek ilyesmit magamnak. Gyorsan megvan, nagyon tápláló és nagyon egészséges. És nagyon vegán! :)


 

2021. október 18., hétfő

Hálás vagyok #63.

 

Nem gondoltam volna, hogy sikerül megírni ezt a bejegyzést, mert az elmúlt héten nem volt időm semmire, de tényleg semmire, pedig sok minden történt velem, velünk.

♥ Házassági évfordulónk!!!
♥ Egy nagyon jó képet készítettem Mór belvárosából.

♥ Környezet órát tartottam, kenyeret sütöttem, vittem a malmot meg búzát, és őröltünk lisztet. Nagyon élvezték.
♥ Kisfiam szobájában aludtam egyik hétvégén egyedül, és 8 órát sikerült aludnom!
♥ Macska az ablakban
♥ Vasaltam egy napig.
♥ Ő itt van velem és mindig mindenben támogat és elfogad úgy, ahogy vagyok 
♥ Zsófi festett nekem egy Cézanne-képet, annyira jó lett!
♥ Süt a nap
♥ Vettem egy új szoknyát, ami bár nyári, de vastag harisnyával nagyon jó!
♥ Felszámolni a káoszt a lakásban, ami nagy munka, de dolgozunk rajta. :)
♥ A gyerekek minden reggel beágyaznak velem.
♥ Quantico című sorozat
♥ Pryanca Csopra annyira szép nő!
♥ Éjszakai melegek, mert be van gyújtva.
♥ Közös fotó a lányaimmal. Sétálni mentünk, és két biciklis fiatalember állt meg lefotózni minket. Annyira kedvesek voltak.
♥ Új Gardner-könyvbe kezdtem.
♥ Az osztályunk nagyon cuki, nagyon szeretem őket.
♥ Töltött paprika
 
♥ Szeretem a Férjemet, és nagyon boldog és hálás vagyok, hogy Ő az én Férjem.
♥ Eddig is tudtam, de most szembesültem, hogy nemsokára felvételizik a nagylányom.

2021. október 17., vasárnap

A nap kérdése # 2.

 

Ki után kaptad a neved?

A nagypapám. Ő András volt, és az anyukám apukája, és mindenképpen azt szerette volna, ha ő utána neveznek el. 
Az apai ágon lévő nagypapám az Ibolya nevet szánta nekem, amitől a családom, leginkább az anyukám kiakadt, azt mondta egyszer,  hogy soha nem engedte volna, hogy így hívjanak. Én pedig elég hálás vagyok neki, mert szeretem a nevemet. 
Ahogy szerettem a nagypapámat is. Egyfajta kölcsönös rajongásban voltunk egymás iránt. Én voltam az első unokája, meg az első, és egyetlen lány is a családban. Kicsit nekem több mindent megengedett, mint a fiúknak. Sajnos digitális képem nincs róla, mert ő nagyon régen meghalt már, de van róla rengeteg élményem, történetem és sok-sok-sok szeretetem.
Áttúrtam a régi fotókat, és ezt találtam. A nagypapám pont mögöttem áll. Nagyon cuki ember volt, hiányzik a humora. 

2021. október 16., szombat

Pólóbuli, ma 16 éve

Nagyon szeretem a pólókat. Csak azt hordok. Nem hordok inget, blézert, semmi olyasmit, amin gomb van. Nem szeretem őket, vagyis ez az állapot még rosszabb, fóbiám van. Igen, létezik ilyen. Ez az állapot még nagymamám időszakából maradt meg. Ő varrónő volt, és mindig otthon működtette a kis masináját, mindig varrt valamit nekünk. Gyermek korom óta ezt a képet látom magam előtt. De aztán azt is, hogy előveszi az ezer éves kis dobozkáját, és a sok színes gomb zörög és csörög, összeér és idegesítő hangot ad. Még látom is magam előtt, egy-két gombra még emlékszem is...

Nem tudom, hogy ezért, vagy valami más okból kifolyólag, de úgy alakult az életem és a ruhatáram, hogy nem hordok olyan dolgokat, amin gombok vannak. És - mily meglepő! -, de nem is varrok. Az én Férjem egy hős, és ezt ő magára vállalta. Ezért IS rajongok érte!

Minden ellenére viszont nagyon szeretem a pólókat. A legtöbbször a Lidl-ben szoktam vásárolni, mert jó az anyaga, sokáig bírja és kényelmes is. De nagyon szeretem a vicces pólókat is, és a házassági évfordulónkra meg is leptem magunkat egy közös pólóval. Igaz, hogy már szeptemberben hordtuk, mert nem bírtuk ki, de akkor is! Ez a mi ajándékunk!

És egyébként stílusos is, mert Férj nagyon szereti a kenyeret, én meg a Nutellát.


 

2021. október 14., csütörtök

Könyvajánló - John Grisham: Az ügyfél

Mostanában újra előkerültek a Grisham-könyvek a polcomról. Nemcsak a könyvtárból, hanem itthonról is. Amikor egykor megvettem őket, már akkor sem tudtam letenni. Emlékszem, hogy zseblámpával a takaró alatt olvastam, mert a szüleim kiakadtak, hogy még nem alszom. :) 

Emlékszem, hogy amikor megvettem ezt a könyvet, nem tudtam letenni. Nemcsak ezt a könyvét, hanem A Céget is a takaró alatt olvastam, mert bár nagykorú voltam, és akkor még a szüleimmel éltem, anyukám mindig rám szólt, hogy aludjak már. De Grishamet letenni nem lehet.

 

A tizenegy éves Mark véletlenül tanúja lesz egy öngyilkosságra készülő ügyvéd utolsó perceinek. Nemcsak a tragédiát kell végignéznie, hanem azt is megtudja a férfitól, hová rejtette el a maffia egy szenátor holtestét, amelyet az FBI már hónapok óta keres.
Ettől a pillanattól kezdve a fiú élete egyszer és mindenkorra megváltozik: idegőrlő bújócska kezdődik, amelyben dörzsölt FBI-ügynökök és vérszomjas gonosztevők vadásznak egymásra és főleg a fiúra, aki öntudatosan ügyvédet fogad. A csupán négy éve praktizáló Reggie Love lesz egyetlen szövetségese, akivel lélegzetelállítóan izgalmas kalandok közepette orruknál fogva vezetik elszánt üldözőiket és a fiút eszköznek tekintő igazságszolgáltatást…

Persze, hogy a filmet is láttam. És az is nagyon jó. A szereposztás pedig fantasztikus volt szerintem. 

 ITT MEGNÉZHETŐ!

A srác, aki a fiatal Márkot játszotta sajnos már nem él. 2008-ban heroin-túladagolás következtében meghalt. Ez azért szomorú. Pedig igazán tehetséges színész volt. 

DE az én egyik nagy kedvenc színésznőm Susan Sarandon is játszik benne, aki szerintem szinte minden filmben nagyszerű. 

Nézzétek meg, de még inkább OLVASSÁTOK EL!

2021. október 13., szerda

Vadas gombóccal

 Nálunk a vadas  nagyon megy. Már többször is írtam erről. EZT a receptet használom hozzá.

De most kivételesen zsemlegombóc készült hozzá. 

Hozzávalók kb. 12 darabhoz:

  • 20 dkg liszt
  • 2 zsemle
  • 1,5 dl víz
  • 7 dkg vaj
  • 3 dkg vöröshagyma
  • 1 tojás
  • őrölt bors
  • petrezselyemzöld

A zsemlét vágd kisebb, körülbelül másfélszer másfél centis kockákra, tedd tepsibe, és a sütőben 180 fokon pár perc alatt pirítsd meg, majd hűtsd ki. A vajat hevítsd fel, add hozzá az aprított vöröshagymát, és párold üvegesre. Keverd hozzá az apróra vágott petrezselyemzöldet. A tojást dolgozd össze a vízzel, ízlés szerinti sóval, őrölt borssal, add hozzá a hagymás keveréket, a pirított zsemlekockát és a lisztet. Keverd alaposan össze.

Ha a massza jól formázható, készíts belőle gombócokat. Tégy fel bőséges mennyiségű vizet forrni. Ha lobog, helyezd bele a zsemlegombócokat, és főzd meg őket körülbelül nyolc-tíz perc alatt. Úgy tudod ellenőrizni, hogy elkészültek-e, hogy egyet kiveszel a vízből, kettévágod. Ha homogén, szedd ki, és tálalásig tartsd melegen.

Ezt a receptet egyébként valamilyen női újságban vagy blogban találtam, és elég jól működik. :)

Én csak tésztával szeretem.  

2021. október 11., hétfő

Hálás vagyok #62.

 

❤ Tisztaság és rend a lakásban, még ha rövid ideig is, de elkezdtem felszámolni a káoszt. Nem lesz rövid projekt, az biztos, de hogy jó lesz, az biztos
❤ Hétfőn nem kellett menni dolgozni a Bornapok miatt, így 1 nappal rövidebb lett a hét.
❤ Sakkoztam egy kisfiúval az iskolából. Nagyon ügyes volt.
❤Nimród készített lepcsánkánt / berétet, vagy ki hogy hívja! :) Nagyon szeretne megtanulni főzni. ❤
❤ Elkezdődött a gesztenyegyűjtés ideje.
❤ Őzek és nyuszik vannak a kertben, pedig már szinte mindent megettek :(
❤ Lidlis rizses csoki (nagyon szeretem)
❤  Amikor Férj és Ray cukin együtt alszanak. ❤ A macskánk kimondottan szeret vele aludni, mert egyedül ő az, aki nem piszkálja, nem nyúzza és nem gyomrozza. :)
❤ Rajz-és technika órát tartani, nagyon szeretem.
❤ Macskákat készítettünk egy macskás osztályban. ❤
❤ Igazi 8 órát aludni, ami nálam igen ritka!
❤ Lelkizni a nagylányommal. (Ő igazán küzd azzal, hogy az osztály kicsit kirekeszti, így nagyon sokat kell a lelkét ápolni. De nagyon próbálkozik, és nagyon büszke vagyok rá, ahogy kezeli.)
❤ Őszi hangulatú képeket fotózni.

❤ Pénteken csak délre menni dolgozni.
❤ Helyettesíteni az első osztályban. Nagyon elfáradtam, mert nagyon sokat kellett beszélni.
❤ Kata megtáltosodott matekból. (Mondjuk küzdünk is sokat vele.)
❤ Befejeztem egy új Jack Reacher könyvet. Nagyon szeretem! Lee Child az egyik kedvenc íróm.

❤ Mákos kalácsot sütni.
❤ Fél napos csendben itthon lenni. Nagyon értékes!!!!
❤ A gyülekezetben gyerektanítást tartottam a bibliai szőlőművelésről, és történeteket beszéltünk róla.
❤ Nimród két napon keresztül sakkozott. Nagyon büszke vagyok rá!

2021. október 7., csütörtök

A nap kérdése # 1.


  Melyik dalt hallgatod a legszívesebben?

Nos, itt az első. :) Gondoltam, egy egyszerűbbel kezdem. :) 

Pár napja furcsa dolog történt velem. Énekelgetni kezdtem azokat a régi számokat, amiket egykoron hallgattam. Évek óta nem jutott eszembe a rockos időszakom, aztán egy ideje már régi kedvencek szólnak a fejemben. Bruce Springsteen, Sting, U2, Dire Straits stb., és persze a magyarok közül is vannak régi kedvencek. A gyerekek (a nagyobbik) kérdezgette, hogy mi milyen számokat hallgattunk régen. Az autónkban van egy válogatás, vagyis Férjnél, mert ő szereti, ha szól a zene. És nála mindig szól. Hasonló a zenei ízlésünk is, de tegnap este nosztalgiáztam.

Alapvetően nem vagyok egy nagy zenehallgató. Persze, vannak kedvenc zenéim, de már írtam régebben, hogy én valahol elmaradtam a 80-90-es években, és az akkori zenékben. Most nem a komolyzenére gondoltam, mert bár azt is szeretem (Vivaldi: Négy évszak! - Forever!), de most inkább a populárisabb műfajra gondoltam. 

Műfajban a rock áll a legközelebb, fiatalkoromban legtöbbször ilyet hallgattam. És, hogy a kedvenc dalom mi? Nos, hát ez:

Örök kedvenc.

Szerintem a magyar rocktörténelem 4 legjobb hangú embere énekel.  

ÉS NEKED?

2021. október 6., szerda

Jill Mansell: Te vagy a titkom!

Már sokszor írtam és mondtam, hogy lelkes és nagy rajongója vagyok a romantikus irodalomnak, bár tény, hogy nem mindegyiket bírom elolvasni. Jill Mansell azok között van, akiket nagyon szeretek, és akiket szívesen olvasom. Nem csöpög túlságosan, érzed, hogy a szereplők küzdenek az érzéseikkel, gondolkodnak, vannak benne mélyebb gondolatok is. 

Ezt a könyvet még nyáron olvastam el, de akkor valahogy elfelejtettem megosztani és írni róla. Nyárra éppen az ilyen könnyed stílust szeretem, mert az a cél, hogy kikapcsolódjál. Nem? 

Mansellt szeretem. Aranyos. És van, amikor ez kell az embernek. Igazából nem is írnék semmi mást róla. Elolvastam, és tetszett.

A történet: 

 Lainey ​okos, vagány lány. Csak az a gáz, hogy jelenleg nincs állása. De egy apró turpisság (na jó, nem annyira apró) hozzásegíti az álommelóhoz. Tengerparti kisváros, csodás villa – ez Lainey új munkahelye. Csak annyi a feladata, hogy megvédjen egy visszavonult, idős hollywoodi sztárt a túlbuzgó rajongóktól. Ugye hogy megérte az a kis hazugság egy ilyen szuper munkáért?
Aztán felbukkan Seth, az idős sztár vonzó unokája, aki elképesztően jó hapsi. És ahogy kell, Lainey és Seth közt működésbe lép a kémia. De mit szólna a férfi, ha tudná, hogy Lainey hazudott?
Persze nem Lainey az egyetlen, akinek titkai vannak. Ebben a villában mindenki rejteget valamit… 


„Könnyed, vicces, szívderítő. Tökéletes kikapcsolódás.” SOPHIE KINSELLA 

NEW YORK TMES-, USA TODAY- és THE SUNDAY TIMES-bestsellerszerző új regénye. Jill Mansell művei eddig több mint 10 millió példányban fogytak el a világban. Világsikerének titkát már sokan próbálták megfejteni. Könnyed stílusa, szédületesen jó humora, csavaros történetei és életszerű párbeszédei mind hozzájárulnak óriási népszerűségéhez. Azon ritka szerzők egyike, akik a legkönnyedebb témától a legsúlyosabbig képesek bemutatni a női élet örömeit és buktatóit.


2021. október 4., hétfő

Hálás vagyok #61.

  ❤ Két gyerekem is beteg lett, ezért 3 napot itthon töltöttünk. Együtt. Jó volt, bár jobb lett volna, ha nem betegszenek meg, de van ez így néha.
❤ Nézni, ahogy a nagylányom egyedül indul iskolába. Nagyon-nagyon büszke vagyok rá, és arra, amit és ahogyan tesz.
❤ Sajtos tészta, ami a család nagy kedvence, és mindig gyorsan elfogy. 
❤ Nagylányom kitöltött egy továbbtanulási tesztet. Ott is a művészetet ajánlják, de elég bajban vagyunk emiatt. :(
❤A legcukibb cicás könyv, amit olvastunk. Nagyon vicces volt. :)
❤ Korán kelni.
❤ Volt időm egy kis blogolvasásra. Nem az enyémre, hanem  másokéra, és olyan jó volt. Szívesen elidőzöm másoknál, amikor van egy kis időm. :)
❤ Színezős játékkal játszani.
❤ Esőillat
❤ Annyira cukik Eddie Cibrian gödröcskéi. Új sorozat: Páratlan Páros, persze ez is nyomozós, meg 1 évados, mert már kicsit unom a Hawai Five-ot, pedig mindjárt vége, de kellett valami más hangulatú :)
❤ Csalódást okozott a fent említett sorozat. :(
❤Vasalni hajnalban.
❤ Meleg kabát 
❤ Lomtalanítottam, de még mindig nincs vége... Nem is tudom, hogy mikor lesz. De akkor is jó érzés. :)
❤ Macskás rajzot készítettem, és elkérdte Dávidom. :)
❤ Hiányzott az osztály, hogy nem voltam 3 napig.
❤ Egy nap többször hazasétálni, nagyon fárasztó.
❤ Férj rakott krumplit főzött. ❤
❤ Iskolánkba ellátogatott Krausz Gergely, olimpiai tollaslabdázó (a mi iskolánkba járt, és itt tanult), és a gyerekekkel találkozhatott. Volt csoportkép meg autogram osztás is. :)
:( Elkezdődtek a móri bornapok, amit nem szeretek, mert nem lehet közlekedni és 3 napra megáll az élet!
❤ Szüreteltünk. Nem volt sok mustunk, mert az őzikék is túl finomnak ítélték a szőlőt, és megették. De legalább lesz valamennyi. És nagyon finom lett.
❤ Kata hegedűgyakorlását hallgatni. Néha hősiesnek kell lenni, de megéri!
❤ Részt vettünk a móri sakkversenyen, ahová mindig elmegyünk.
❤ Nagyon sokat sétáltunk az elmúlt héten.
❤ Fákat fotózni.
❤ Nem részt venni a Bornapokon! ❤

2021. október 2., szombat

A nap kérdése 0.

 

Ez egy új sorozat a blogomon, amit nem olyan régen találtam ki, és gyűjtöttem is össze néhány kérdést. A feladat egyszerű. Felteszek egy kérdést, és én röviden - vagy hosszan fogok rá válaszolni. :) 
De persze engem a Ti válaszotok is érdekel (már akik itt vagytok és követtek, olvastok), ezért szeretném, ha beszállnátok. Nem lesz minden nap, amikor jut rá időm, vagy foglalkoztat valami. Inkább kicsit olyan jellegű, mint a Hálás vagyok rovat, amit ugyan az én életemből magamnak (és persze nektek) gyűjtögetek össze, de azért ezt meg együtt beszélhetjük meg. :)

Szeretem a pillanatokat, amelyeket észreveszünk, vagy esetleg elmegyünk, és csak utólag jutott az eszünkbe. Szeretem, ha megosztjuk egymással az élményeket, és a tapasztalatokat. És még, ha minden jól megy, jót is szórakozunk közben. :)

Remélem, hogy velem tartotok!

A mosoly világnapja

 


 

2021. október 1., péntek

12 dolog, amit még (esetleg) nem tudtál rólam

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én szeretek személyesebb dolgokat megtudni másokról. Mármint szívesen olvasok érdekes infókat színészekről, filmekről, bárkiről. Bloggerekről is. Amikor elkezdtem blogolni - ami nem most volt - voltak különböző felhívások, meghívások, legjobb blog-küldések, meg hasonlók. Biztosan ti is emlékeztek rá. Mostanában valahogy elmaradtak, vagy csak én maradtam le ezekről? Bár tény, ami tény, hogy kevés időm jut más oldalakra mászkálni. Szoktam, mert érdekel, hogy kivel mi van, de vannak napok, amikor nagy olvasást tartok. Amikor rászánom az időt arra, hogy felfedezzek más blogokat, írásokat, recepteket. 

Azért szeretem olvasgatni, hogy kivel mi van, mert szeretem felfedezni a közös dolgokat, és rácsodálkozni, hogy "Jé, ő is!" :) Ezért gondoltam, hogy megosztok néhány érdekes infót magamról, és akinek van kedve csatlakozni a blogjában, nyugodtan tegye meg! (Kérlek, jelöljétek, ha megtettétek, hogy tudjunk róla, és elolvashassuk!)

1. A megszokások embere vagyok. Az a típus, aki szeret leragadni egy-egy márkánál, és nehezen változtatok. Évek óta ugyanazt a mosóport, öblítőt (ebben néha engedek, de ritkán), vajat, tejet stb.-t veszem. Általában egy boltba is járok, de itt persze nem lehet mindent megkapni, amit a családból szeretünk, így persze, hogy elmegyek a másikba is. De alapvetően szeretem a megszokott dolgokat. Nemcsak a vásárlásban, hanem úgy általában. Nem vagyok kényszeres, ha erre gondoltok, mert akkor az látszana a házunkon 😉  De az az igazság, hogy mostanában próbálok ezen lazítani, mert kicsit önmagam feladatául adtam, hogy LAZULNI KELL! 
 
2. Iszonyúan zavar, amikor valakinek a haja belelóg az ételbe. Az osztályunkban van egy kislány, akinek soha nem küldenek a szülei hajgumit, és ráadásul még csapzott is a haja. Kiderült, hogy nem is tud copfot / csurkát csinálni magának. Amikor velem vannak napköziben, ezt kértem tőle. Éppen így idegesített a Konyhafőnökben is, hogy a sztárok vagy nem sztárok hosszú hajjal főztek, és senki sem kontyolta fel. Pár évadot bírtam csak, de nemcsak emiatt. 😊 Továbbá a hideg kiráz, ha valaki csámcsog mellettem, azaz nyitott szájjal eszik, és látom az ételt benne. A családomban is van ilyen ember, de az illendőség miatt nem szólok (és mert idősebb), de idegesít. Ahogy a nyitott szájjal való rágózás is. 

Amikor a gyermekeim elkaptak egy pillanatot, hogy beszélek. :)

 Ők narrálták a képet is. :)
 
3. Nagyon szeretek és sokat is tudok beszélni. A legtöbb képen, amin rajta vagyok beszélek. :) Szeretem a társaságot és hajlamos vagyok arra, ha leül egy beszélgetés, akkor mindig bedobok valamit. Ennek ellenére nem vagyok hangos és harsány, és nem is szeretem az ilyen stílust. Kellemetlenül és zavarban érzem magamat olyan emberek társaságában, akik harsányak, és úgy érzik, hogy muszáj szerepelniük vagy kiabálniuk.

4. Rajongok a lakáskultúrás oldalakért és a Vintage-stílusért. Itthon mégsem ez a jellemző, de majd egyszer. :)

5.  Mindig is sok gyereket szerettem volna. Aztán azt mondták, hogy nem biztos, hogy lehet. És mivel lett, sok (mondjuk ez relatív kinek mennyi a sok), mindig hálás leszek értük.
 
6. Nincsenek nagy bakancslistát álmaim és vágyaim. Régebben szerettem volna körbebiciklizni a Balatont, de már nem tudom. A bokacsont törésem óta nem szívesen ülök kerékpárra. Ráadásul az Alföldön még el is biciklizek, de itt, Móron, ahol minden csupa domb-hegy és bukkanó, na ez nekem kihívás!

7. Nincsenek konkrétan kedvenc zenéim. Nem is igazán hallgatok zenét. Vagyis az autómban egyetlen zene szól, az pedig Vivaldi: Négy évszak. A gyerekeim szeretik és jól ismerik. Katámnak annyira tetszett, hogy ezért kezdett el hegedülni. De nincs a telefonomra letöltve zene, nem kapcsolom be a rádiót, ha egyedül vagyok, és nem szól a háttérben ilyen jellegű zene. Bár ami tény, hogy Vikidál Gyula és a P. Box örök kedvenc maradt. 
Ez, amikor kicsik voltak a gyerekeim így hangzott:
- Anya, meghallgatjuk azt a lovasat?
Ez a lovas:

8. Inkább lépcsőzök a lift helyett, csak akkor használom, ha nagyon muszáj. Kicsi és zárt, és utálom azt az érzést a gyomromban, amikor elindul és amikor megáll a lift.

9. Szeretem az állatokat, mindig is szerettem. De rettenetesen idegesítenek a vízben élő állatok. A halaktól kimondottan ideges leszek. De még az akváriumban lévőktől is. Valaki egyszer azt mondta, hogy náluk azért van akvárium, mert megnyugtatja őt, de én nem bírom a bamba fejüket. Bocsánat mindenkitől, aki halpárti. :) Ráadásul ha húsevő lennék (ami voltam egykor) sosem lennék képes csigát, kígyót, békát, kaviárt vagy osztrigát enni. Már a gondolattól hányingerem van, hiába mondják az ínyencek, hogy mennyire finomak.
 
 10. Régebben nagyon szerettem a sportokat. Minden sport közvetítést megnéztem. Éjszaka is fenn voltam, ha késő kezdődött az Olimpia, vagy Knézy Jenő (az idősebb) közvetített egy kosárlabda meccset. Szinte minden sportolót ismertem, tudtam, hogy ki kicsoda, de tényleg. Ma már nincs így. Elvesztettem a lelkesedésemet. Pedig egykoron nagy focirajongó is voltam, magam is sokat játszottam. Anyukaként a sakk lett a kedvencem, de csak és kizárólag a kisfiam miatt.😏

11. Ha lehetne, akkor összevásárolnék mindenféle fonott kosarat, mert nagyon szeretem őket, és szeretek beléjük pakolni. Amúgy is állandóan pakolok, még akkor is, ha nincs neki helye sehol a lakásban. De előbb-utóbb! :)

12. Ha (túl sok a ha) lehetne, szoknyákat vásárolnék magamnak, mert nagyon szeretem őket. Így is van, de van olyan, amelyik kb. 30 éve megvan, és nagyon szeretem. Kékfestős anyagból van, ami sohasem veszít népszerűségéből. Legalábbis nálam. 
 
HA van kedved, akkor a Te blogod oldalán is ossz meg 12 érdekes dolgot magadról!