Filmajánló - A nemzet aranya

Nem igazán vagyok Nicolas Cage rajongó, bár meg kell mondjam, egy-két filmjében igazán megcsillogtatta tehetségét. De szerintem a legtöbb filmje rossz választás, és ezért sajnálom. 

Nekem fontos, hogy amikor megnézek egy filmet, tudjam, hogy mit kell tudni a szereplőkről. Szeretek utánaolvasni, kutakodni kicsit. Egyszerűen érdekel. De külön tudom választani az embert és a szerepeket. 

Amikor láttam a Nemzet aranyát, nagyon régen már, tudtam, hogy ez az egyik kedvenc filmem lesz tőle. Szerintem nagyon jól megcsinálták. 

Nekem végig izgalmas, kalandos volt, nem éreztem lassúnak, mindig történt benne valami, és érdekfeszítő volt. Mindezt úgy, hogy annyira az amerikai történelem engem nem érdekel. De tudom, hogy az amerikaiaknak igen fontos. :)

Ám itt nekem nem is ez számított, hanem a jól kitalált és kivitelezett történet. Igazán izgalmas.

Azért jutott eszembe ez a film, mert nem olyan régen valamelyik tévéadó bedobta, hogy majd levetíti. És eszembe jutott.

ITT NÉZETED MEG!, ha még nem láttad. :)

Azt kell mondjam, hogy a még színészgárda is nagyon jól össze lett válogatva. Nicolas Cage ebben jó volt, Jon Voight játszotta az apját, akit alapvetően nem szeretek, de a Ray Donovanben nyújtott alakítása után azt kell mondjam, hogy igen jó színész. Sean Bean pedig igazán a legrossz rossz fiú. Őt nagyon kedvelem, szerintem ő egy igazán jó színész. Kár, hogy a legtöbbször rossz fiút játszik.

És persze vicces is volt. Annyira szeretem ezt a filmet, és Férjjel együtt jókat nevetünk rajta. Sőt, idézni is szoktunk belőle.

Benjamin Franklin Gates (Cage) archeológus - családja hét korábbi generációjához hasonlóan - egy különös kincs megtalálására szenteli életét. A Gates család titkos legendája úgy tartja, hogy George Washington, Thomas Jefferson és Benjamin Franklin Amerika Függetlenségi háborúja idején egy jelentős arany-tartalékot rejtett el "szűkösebb napokra", és az arany rejtekhelyéhez az Alkotmány, valamint a Függetlenségi Nyilatkozat eredeti példányaiban található titkos utalások vezetnek el. Gates-nek nincs semmilyen kézzelfogható bizonyítéka arra, hogy a legendának bármilyen valóságalapja lenne, mégis teljes erőbedobással fog hozzá a titkos kód feltöréséhez és a kincs megtalálásához. Hamarosan azonban mások is értesülnek a kincsről, és megindul a hajtóvadászat.

A film rejtélyei és kalandjai mögött történelmi tények és legendák húzódnak meg. Rengeteg szóbeszéd kering a templomos lovagok kincséről, valóban léteztek titkos kódok, melyeket az Alapító Atyák, az amerikai alkotmány létrehozói használtak, és a szabadkőműveseknek is voltak misztikus szimbólumai. Természetesen azt a filmesek sem tudják, hogy az Alapító Atyáknak volt-e tudomásuk a templomosok kincséről, de azt igen, hogy voltak híres kutatások egész Észak-Amerikában, és ezekben olyanok is részt vettek, mint a fiatal Franklin Delano Roosevelt. Sőt, nemcsak voltak, hanem vannak is, hiszen ezek a kincskereső akciók a mai napig nem értek véget.

Lee Child: Összeesküvés

Ugye még emlékeztek arra, hogy írtam arról, hogy mennyire szeretem Lee Child könyveit? És arra is emlékeztek, amikor írtam arról, hogy karantén idején, mikor nem lehetett könyvtárba menni, nos, leárazás volt, én pedig rendeltem néhány könyvet. Tőle is. Tőle többet. 

Persze időm arra, hogy elolvassam nem igazán volt, hiszen keményen tanultunk a gyerekekkel és bár esténként olvasok, nem jutott rá energia. Vagyis olvastam, mert volt itthon néhány könyvtári is, amit meg vissza kellett volna már vinni, így inkább azok élveztek előnyt, ha mondhatom így. Amikor három hete elvittük a gyerekeket a szüleimhez (amikor mi is maradtunk néhány napot), gondoltam, jó döntés lesz a vonatra ezt a könyvet vinni. Tényleg az volt. A vonaton, ahol nagyon kényelmesen ültünk és szeretünk is vonatozni, belekezdtem és nem tudtam letenni. Aztán visszafelé is olvastam a vonaton, és már nem sok volt hátra. Ó, gondoltam, ez gyorsan fog menni. Hát nem! :( Az történt ugyanis, hogy belefogtunk a szobafestésekbe, és a pakolás, cipekedés, az örökös munka estére annyira elvette az erőmet, hogy amikor olvastam, tényleg nem is értettem, hogy mit. Pedig nagyon akartam tudni a végét, mert nagyon érdekelt. 

Szerintem Lee Child nagyon jó! 

Izgalmas, figyelmet lebilincselő, és valahonnan elindul, egy egyszerű szálból, és egy komoly bűnügyet ismerünk meg a végén. Hihetetlen.

Történet:

Négy ember utazik egy autóban. Kelet felé tartanak, azt remélik, Chicagóba érnek reggelre. A sofőr az útra összpontosít. A mellette ülő férfi vég nélkül sztorikat mesél. A hátsó ülésen egy feltűnően szótlan és ijedt nő gubbaszt. Jobbján egy nagydarab férfi, eltört orral, aki stopposként utazik a társasággal. Az ő úti célja Virginia. Jack Reachernek hívják. A haladásukat nehezíti azonban, hogy két útzáron is át kell jutniuk, nem sokkal korábban ugyanis egy nebraskai szivattyúállomáson egy férfi vérbe fagyott holttestére bukkantak. Az ügybe azonnal bekapcsolódik az FBI is, és kiadják a körözést: két férfit keresnek egy ismeretlen járműben...

 

Szerző: Lee Child

Kiadás éve: 2019

Kiadó: General Press Kiadó

 

Lee Child lebilincselően izgalmas krimijében senki és semmi nem az, aminek látszik. Az egyre növekvő feszültség, és az egyre sodróbb lendületű történet mindvégig kétségek és izgalmak között tartja nemcsak főhősünket, de az olvasót is, egészen a váratlan és kirobbanó végkifejletig. 

 

Van még néhány Child a polcomon, amit nem olvastam, gyűjtő vagyok, tehát még egy ideig lesz is, legalábbis amíg ír.

 

Én nagyon ajánlom őt. Mindig ajánlom. 

Nagyon szeretem olvasni.

Provance akvarellben

Már sokszor meséltem arról, hogy mennyire szeretem Franciaországot és Párizst. De ez nem jelenti azt, hogy  más részét nem szeretem, vagy nem mennék el. Elmennék. Provance különösen vonz, de mivel most biztos vagyok abban, hogy az elkövetkező időben erre nem lesz lehetőségem, így a fantáziámat, és a netet felhasználva gondoltam, hogy utazzunk egyet.
Nagyon szeretem az akvarell-festészetet, de sajnos, mint sok mindenre, erre sincs időm. Nem mintha tehetséges lennék, de azért szívesen kipróbálnám.  Az akvarell, avagy ahogy a franciák mondják: aquarelle az egyfajta vízfestés, amelyet akvarellpapírra festenek. :) Régebben festettem, amikor még egyedül voltam, és volt időm, meg kellett is gyakorolnom, hiszen fél évet rajzot tanítottam, amit nagyon élveztem. :)
De a kettő együtt, hogy Franciaország-Provance és akvarell, na, ez így meg 100%.
Ugyanakkor érdekes tudni rólam, hogy a levendulát nem szeretem. Mégis ezeken a képeken fantasztikus hatása van. Mert látványra meg gyönyörű. :)

A képek mind más művészektől valók, a  google-ról   lettek kölcsönözve!

Egyszer nagyon szeretnék újra festeni. Nem biztos, vagyis javítom, biztos, hogy nem tudok majd ilyeneket, de azért szeretnék festeni egyet! Rajzolgatni már újra elkezdtem, és most nem olyan ovis szintű rajzokra gondolok, hanem egy kicsit komolyabbra. De tényleg úgy van az ember, hogy kiesik a gyakorlatból, ha nem csinálja.
Ugye, hogy szépek?

A természet tempója

Life is colors - Rózsaszín világ

Még mindig romantikus hangulatban vagyok...

Joghurtos sütemény bogyós gyümölccsel

Nagy rajongója vagyok az áfonyának.
És amikor egy Pennys szórólapon megtaláltam ezt a receptet, gondoltam, hogy kipróbálom. Amúgy is péntek volt, és a gyülekezetbe mindig szívesen viszek sütit, mert mindenki örül neki. És hamar elfogy.
Én az eredeti receptet írom le, de én dupla adagot készítettem belőle.

Hozzávalók:
210 g finomliszt
2 tk sütőpor
1/4 tk só
200 g cukor
1 citrom reszelt héja
180 ml görög joghurt
3 tojás
1 vaníliarúd kikapart belseje (helyette én vaníliás cukrot tettem bele, pont jó az is!)
50 ml napraforgó olaj (nem tettem bele, helyette olíva olajat használtam)
50 ml olívaolaj
Valamilyen bogyós gyümölcs. Jó friss is, de én fagyasztott áfonyát használtam. Mondjuk előtte való nap már kivettem, a fagyóból, és engedtem, hogy rendesen lecsepegjen.

Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy kb. 24 cm átmérőjű tortaformát vagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. (Mivel én nagy adagot csináltam egy átlagos, nagy tepsit használtam hozzá.)
Keverjük össze a lisztet, sütőport és a sót egy tálban.
Válasszuk szét a tojásokat, a fehérjéből verjünk kemény habot.
A tojássárgáját keverjük simára a cukorral, a vaníliacukorral, citromhéjjal, és a joghurttal, majd keverjük hozzá az olajat.
A joghurtos keverékhez adjuk hozzá a sütőporos lisztet, és keverjük csomómentesre.
Óvatosan forgassuk bele a tojásfehérje habot.
Öntsük a tésztát a sütőformába, simítsuk le a tetejét és "dobáljuk" rá tetszés szerint a bogyós gyümölcsöt.
180 fokon 20-45 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e a tészta.

Aztán megesszük. :)
Azért ilyen szép sárga, mert saját tojást használtam. Nincs is jobb annál! :)

A gyülekezetben és a vendégségbe, ahová vittem, gyorsan elfogyott.

Egy kis esti pihenés

Nehéz dolog ám, amikor ketten vagyunk arra, hogy egy házat kifessünk. Nem akarok én panaszkodni, mert hát azért csináljunk mi, hogy pénzt spóroljunk, ráadásul Férj elég ügyes, sok mindent meg tud csinálni egyedül, de ő szegény munka után dolgozik még itthon. 

Nehezen haladunk. Volt olyan másnap, hogy konkrétan nem bírtam felemelni a kezemet a falkaparás után, és olyan izomlázam volt a fenekemben és a lábamban, hogy bármelyik fittneszes emberke megirigyelné. De tényleg. És az ember elfáradt, ha egyedül van. 

Amikor ketten csináljunk délutánonként, az sokkal jobb, mert az ember lelkesíti, dicséri a másikat, és bátorítja. De az ember üres óráiban, amikor a gondolataival van összezárva (néha ez veszélyes egyébként!) unalmasnak találja. Bár én bírom a monoton munkát, azért néha muszáj, hogy történjen valami.

Az a helyzet, hogy mostanában nem igazán futja az erőmből mély és mélyen szántó gondolatokra. Jó, nem mintha ez alapvetően jellemző lenne rám :), ám annyira fáradt vagyok, és Férj is, hogy néha az ember leül, magához vesz egy pohár innivalót (ami nálam nem kávé), megvárja, amíg a cuki cicái az ölébe ülnek és csak pihen egy pár percet és néz ki a fejéből. 

Na, ez a kép pont így készült.

És nagyon jót tett.

Feltöltődtem. Szerintem (nekünk, akik szeretjük a macskákat) ez sokat segít. A többieknél nem tudom, hogy hogy van ez.