2018. augusztus 19., vasárnap

52/7. HOGYAN ÁLLUNK A TEKINTÉLLYEL?

Sok édesanya még a szülői mindenhatóság korszakában nőtt fel. Szemükben a szülők egyszerűen hiba nélkül valók voltak. Hogyan is tehetett vagy mondhatott valaha apa vagy anya olyat, ami nem helyes?

Ma már a legtöbb családban a szülők és gyermekek közti kapcsolat sokkal reálisabb és nyíltabb. És ez jobban megfelel a Biblia tanításának is. A nemzedékek közötti viszony így szívélyesebb és természetesebb.
Gondolkozzunk el ezen néhány percig. Nevezzük a példánkban szereplő két édesanyát egyszerűen Aratónénak és Hegyinének. Éppen beszélgetnek.

Aratóné (Hegyinéhez a szomszédasszonyához): Gondolkozott már azon, hogy milyen kárt okoz, ha fia előtt nemcsak elismeri, hogy hibát követett el, hanem még bocsánatot is kér tőle?
Hegyiné: Mit akar azzal mondani, hogy kárt okoz?
Aratóné: Nem fél attól, hogy elveszti a gyermek bizalmát, úgy értem, hogy nem lesz többé tekintélye előtt?
Hegyiné (csodálkozva): Nem értem, mire gondol. Úgy érti, hogy azért, mert azt mondom: Sajnálom fiam, bocsáss meg! ezzel kárt okozok Péterben? Nem, ezt nem hiszem.
Aratóné: Nos, mi úgy neveltük gyermekeinket, hogy azok felnézzenek ránk. De hogy tehetnénk ezt akkor, ha megmutatnánk nekik, hogy nekünk is ugyanolyan hibáink vannak, mint nekik?
Hegyiné: De hát ezzel eltakarják a gyerekek szeme elő a nyilvánvaló igazságot! A gyermekek nagyon hamar felfedezik, hogy mi is követünk el hibákat. Én megpróbáltam becsületes lenni gyermekeikkel szemben. Péter és Sárika is gyakran hallhatják tőle, hogy "bocsáss meg kérlek" - ha valamit nem jól csináltam. De még soha nem tapasztaltam, hogy emiatt kevésbé tisztelnének, vagy nem bíznának bennem.

A két asszony egy ideig gondolataiba mélyed. Azután Hegyiné lassan folytatja:

Az a tiszteletre méltó személy, akit mindig újra fiam és leányom szeme elé állítok, aki egyedül hibátlan, az Jézus Krisztus. Gyermekeim is tudják, hogy imádkozni szoktam az Úrhoz bűneim bocsánatáért. Higgye el nekem, biztos, hogy nincsenek téves képzeteik az én tévedhetetlenségem felől. De imádkozom azért, hogy mint jó édesanya, segíthessek nekik azt megtanulni, hogy Istentől kérjenek bocsánatot, s hogy ők is mondhatják Neki: Bocsáss meg Uram!
Aratóné: Ez természetesen más megvilágításba helyezi az egész dolgot. Én is azt szeretném ugyanis, ha gyermekeim ezt tennék! (Egy pillanatnyi habozás után): Nem gondolja, hogy nevelési kérdésekben esetleg nem a megfelelő könyvekből tájékozódtam?
Hegyiné: Talán. Én a legjobb tanácsokat a Bibliában találtam. Ennek ezen kívül még az is az előnye, hogy nem változtatja meg minden második, harmadik évben az álláspontját.

2018. augusztus 16., csütörtök

Hálás anyaság

Nyári szünet van. Még mindig. A gyerekeim még alszanak - amikor ezeket a sorokat írom -  (Katát kivéve, aki mindig korán kel), de azért csendben jól elvan az egyik szobában.
Reggelenként megiszom a teámat, és Facebookozok :), mert szeretem. Tudom, hogy minden ezzel van tele, hogy milyen káros, meg függőség, meg mit tudom én, és lehet, hogy igazuk van, de 10 éve vagyok itthon, és az infoim nagy részét onnan szedem össze. Ez nem tudom, hogy jó vagy rossz-e, de én akkor is szeretem.
Ma reggel ezt találtam:
Sokszor olvastam panaszkodó anyákat, akik nem tudnak mit kezdeni a gyerekeikkel és már július 16-án azon aggódnak, hogy mi lesz velük? Én ezt akkor sem értettem, és most sem.
A gyerekek az enyémek, és nem a pedagógusoké! Ők azért vannak, hogy tanítsák őket, én meg azért, hogy velük legyek. Az egyik anya azért aggódott, hogy fogja majd hasznossá tenni az gyerekek idejét. (És most nem azokról a szülőkről beszélek, akik dolgoznak, hanem azokról, akik nem.)
Én speciel nem tartozom azok közé az anyák közé, akik számolják azt, hogy mikor kezdődik az iskola.

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én minden reggel, amikor felébredek, hálás vagyok azért, hogy ANYA lehetek. Még akkor is, ha minden reggel, délben és este csatát vívok a gyerekeimmel. Minden nap mindenkinek rengeteg problémája van, és igen, nem viselkednek jól és helyesen, néha utálják egymást és beszólogatnak, és igen, ki kell nekik találni dolgokat, hogy ne unatkozzanak. De mi van, ha unatkoznak? Én szoktam hagyni. És szoktam azt is hagyni, hogy telefonon vagy Tableten játszanak vagy mesét nézzenek. Persze mindig hallom és tudom, hogy mit. 

Minden nap, amikor elmennek lefeküdni, elmondom nekik, hogy szeretem őket, pedig sokszor vitáznunk kell, mert nem akarják, főleg Kata, aki sohasem álmos és egyébként is...

Minden nap korán kelek. És minden nap hálás vagyok azért, hogy hallhatom a szuszogásukat, nézhetem, ahogy vicces, kitekert pozícióban alszanak. Hihetetlen helyzetekre képesek.
És minden ellenére azt érzem és úgy gondolom, hogy én vagyok a legboldogabb anya a Föld nevű bolygón. Mert anyának lenni egy hatalmas áldás.

 Azt is tudjuk mindannyian, hogy az anyaság nem mindig könnyű. 
Nekem sem az, aki későn lettem anya, pedig bölcsebbnek gondolná magát az ember, de nem így van. :( Nem számít, hogy fiatalon vagy "idősebben" szül valaki, hiszen mindenképpen küzdelem. Sok barátnőm fiatalon ment férjhez, és nekik már huszonéves gyerekeik vannak, sőt van olyan osztálytársaim is, aki már nagymama. Ez nekem furcsa, de az én helyzetem más, abban kell helytállnom. 

Minden nap, amikor felébredek, hálás vagyok Istennek a gyerekeimért. Hálás, hogy mindannyian egészségesek, és élnek, és még nem történt semmi komoly dolog velük. Én hálás vagyok Istennek azért is, mert bár vártam, de megtaláltam azt, akit az én lelkem szeret, és akinek tudtam, hogy gyerekeket szeretnék szülni. Hálás vagyok azért, hogy jó döntéseket hoztam, mert a fiatalkorom nem szólt a felelőtlen bulizásról, ivászatról, szexről, nem kellett attól félnem, hogy megbánok valamit. 

Emlékszem egy kislányra, aki azóta már felnőtt nő. Kb. 20 éve történt, amikor az egyik iskolába dolgoztam, és ő hatodikos volt. És bizony teherbe esett. A főnököm, aki keresztény volt, és tudta, hogy én is az vagyok, megkért, hogy beszélgessek vele. Volt olyan, aki azt mondta, hogy el kell vetetnie a gyereket, mások azt mondták, hogy meg kell tartania. Erős nyomás alá helyezték őt, és én meg ott álltam, és azon gondolkodtam, hogy mit is mondjak neki. 
Beszélgettem vele, és megkérdeztem, hogy miért feküdt le azzal a fiúval. (Egy diszkóban volt, valahol egy eldugott helyen.) Annyit még tudni kell, hogy a kislány nagyon nehéz körülmények között élt. 6-an voltak testvérek, és a szülei ittak, szinte minden pénzük erre ment rá. Az ikrek napköziseim voltam, a legnagyobb fiút pedig külön tanítottam, mert tanulási nehézséggel küzdött. Nagyon bírtam őket egyébként, de a szüleikre nagyon haragudtam. Azt mondta nekem a kislány ebben a beszélgetésben: "Andi néni, azt mondta nekem, hogy szeret! Még soha senki nem mondta nekem ezt."
A kislány úgy döntött, hogy megtartja a gyereket. 
Én megértettem, mert legalább adódott volna neki lehetőség, hogy szeressen valakit valahogy máshogy, mint ahogy őt szerették a szülei. De közben meg hatodikos volt!
A tantestületben mindenki mondta neki, hogy vetesse el, de ő határozottan azt mondta, hogy nem teszi meg. Aztán mindenki mondta nekem, hogy én beszéljem rá, hogy tegye meg. Mondtam, hogy ez nem az én dolgom. 
Aztán a keresztény főnökömmel imádkoztunk ezért a kislányért. Nem volt más választásunk és nem volt jó döntés ebben a helyzetben. A kislány határozott volt.
Emlékszem, hogy gyűjtöttünk ruhákat, mert még egy rendes bugyija sem volt szegénynek. 
Aztán úgy alakult, hogy a kislány elvetélt. 
Azóta sok év telt el. Láttam a Facebookon, és boldog anya.
Ezt csak azért mondtam el, mert mindenkinek más az életútja, és nem tudhatjuk, hogy kivel mi történik. Ezért sem tartom helyesnek, amikor valaki kormányszinten akarja parancsba adni, hogy gyerekeket kell szülni, mert nem tudhatja, hogy kinek lehet vagy nem lehet, akar-e vagy sem. Vannak olyan ismerőseim, akik kimondottan nem szeretnének szülni, mert nem szeretik a gyerekeket. Az ne is szüljön!

Hiszen, amikor egy gyermek születik, akkor sohasem tudhatod, hogy mi lesz majd később. Hogy mit hoz a jövő. Én csak azt tudtam, hogy boldog akarok lenni és jó döntést hozni. És sohasem bántam meg, főleg, mert Férjet megismertem, hogy vártam. Még az sem biztos, hogy jót tett volna nekem, ha korábban ismerem meg őt. Mert akkor lehetnének már nekem is 20 éves gyerekeim, de jó ez így! 
Ráadásul az én bátyáim teljesen más elveket vallottak, mint én. Szerintem nem helyeset. Szerintük meg én nem. :)

Mostanában ez az utolsó közös kép róluk. Külön-külön szoktam őket fotózni. :) Hát nem lehetek a világ legboldogabb anyukája? És Te nem lehetsz az, miközben a gyerekeidet nézed? DEHOGYNEM!

Három csodaklassz gyerekem van. Jó lett volna még több, de így döntöttünk és így alakult. Sokan mondják, hogy 3 gyerekkel milyen nehéz már. Szerintem nem nehezebb, mint néha eggyel. Küzdünk, mert erről szól a közös élet. Szeretem őket, és oda vagyok értünk. Tanulom a türelmet mellettünk, ami nekem a legnehezebb. Soha nem kiabáltam életem során. A 12 év tanítás alatt sem. Azt nem mondom, hogy nem emeltem meg a hangom, de kiabálni hangosan nem kellett. Nos, a gyerekeimmel kell és kellett. Nem akarok, de megtörténik. :(
A gyerekeim segítettek ahhoz, hogy az az ember legyek, aki ma vagyok, és hálás is vagyok érte Istennek, hogy az anyukájuk lehetek!

2018. augusztus 15., szerda

Heti küldetés 41. # Olvass a gyerekekkel!

Szeretem ezeket a perceket, ezt az időt.
Még akkor is, ha nyáron kevesebb idő jut erre. Később fekszünk, lehetnek egy kicsit tovább fent, és van, hogy nem fér bele az esti olvasás. Közösen. De azért egyenként igen.


A család nagy kedvenc meséje az utóbbi időben a Moha bácsi meséi.

Nagyon érdekes, tanulságos, és a gyerekeknek kicsit máshogy mutatja be a gyerekkort.
Amikor olvasunk egy-egy történetet, utána vagy közben (ha esetleg nem ismernek egy szót és megkérdezik mit jelent) nagyon jókat beszélgetünk. És lelkileg és hitbelileg is sokat erősödünk.
Ebben a könyvben nincs szó Istenről, mégis olyan számomra, mintha Ő üzenne a történetek által a gyerekeknek és nekünk is. Különleges érzés.
A könyv sajnos hiánycikk, nem tudom, hogy most lehet-e kapni.
Van másik kiadása, nekünk ezek vannak meg, A4-es méretű, vastag, kevés rajzzal. A másik kisebb és több benne az illusztráció, de szerintem sokkal többe kerül úgy, megvenni minden egyes részt, mint így a kettő.
Szerintem, ha a végére értünk (már nem sok van hátra), a gyerekeimet ismerve újra kell majd kezdeni. :) Amit nem fogok bánni...

Nálatok mi a kedvenc esti mesés könyv?

2018. augusztus 14., kedd

Arangyaluska átértelmezve

Nem olyan régen már vágytam egy kis aranygaluskára. Annyira nem rajongok érte, de vannak pillanatok, amikor az ember megkíván olyasmit, amit ritkán eszik és készít.
Főleg a lányaim szeretik nagyon a kalácsot, és így mindig van itthon. Szinte mindig vajas kalácsot szeretne reggelizni, de ugye azért néha jó a változatos étel, nem igaz? Nos, egyszer úgy alakult, hogy maradt otthon egy kalács. Van, amikor elfelejtkeznek róla. Szóval, volt kalácsom, a hűtőmben mindig van dió (édesanyáméktől rengeteget kapunk). Nos, gondoltam, dagasztani nincs kedvem, így használjuk fel, ami van:


Hozzávalók: 
Szakszerűen, ahogy hangzik, 8 szeletes, kapcsos torta formához:
2/3 kalács, 10 dkg darált dió, 1 vaníliás cukor, 5 dkg barna cukor, 5 dkg fehér cukor, 6 dl tej, 1-2 dkg vaj, 1 zacskó vaníliás puding por, 1 citrom héja

Elkészítés:

A torta formát kivajazom, és megszórom darált dióval. A kalácsot szeletekre vágom. 
A darált diót, a barna cukrot és a lereszelt citrom héját összekeverem.
A pudingot 1/2 liter tejjel és 5 dkg cukorral megfőzöm. 
A maradék felforrósított tejbe vaníliás cukrot teszek, a formába lerakok egy réteg kalácsot. Egy evőkanál segítségével meglocsolgatom a kalácsokat, de nem túl sokkal, hogy ne ázzon el. Ezután megszórom dióval és rákenek egy réteg pudingot. Kb. 3 réteg fér a formába. 
A pudinggal úgy spórolok, hogy a végére maradjon 2-3 evőkanál, hogy az utolsó réteg kalács tetejét vékonyan még meg tudjam kenni, és erre szórom a diót. 
200  fokos sütőben 25 perc alatt készre sütöm.

Nagyon finom és gyors!



2018. augusztus 13., hétfő

HETI ÜZENET 31. - Emlékeztető

Amikor sok-sok évvel ezelőtt a egy kis iskolában dolgoztam, mindig igyekeztem valamivel meglepni a kollégáimat. Akkor találtam ki a HETI ÜZENET című részt a faliújságon, amivel próbáltam a hetüket vidámabbá, vagy elgondolkoztatóbbá tenni. Arra gondoltam, hogy mostantól hétfőként (ahogy akkor, ott is tettem) mindig megleplek benneteket egy-egy idézettel, gondolattal. Csak úgy. 


2018. augusztus 12., vasárnap

52/6. TÉTLENÜL NÉZNI?

Azt hiszem, egyetértesz velem abban, hogy gyermekeink legfontosabb élettapasztalataikat az egészen közönséges hétköznapok során szerzik. A tízéves Feri pl. bizonyos életbölcsességet ismert meg, amikor a hét végén egyik osztálytársa náluk alhatott.

Amikor Feri édesanyja vasárnap reggel be akarta vetni a vendéggyerekek ágyát, párnája alatt "ponyva"-füzetet talált. A fiú tudta, hogy a füzetet megtalálták. Mit tettünk volna mi hasonló helyzetben?

Tibor, a barát nem keresztény családban él. Viselkedését tehát nem lehet azzal a mértékkel mérni, mint a keresztény családban felnövő gyermekekét.
Népszerű gyermek lélektani füzeteink azt mondják: "tudomásul venni, és megint tudomásul venni": Azt jelenti ez, hogy hunyjunk szemet és tűrjük tétlenül, hogy a gyermekeink ilyen füzetek káros hatásának legyenek kitéve?

Vagy lehet mást is tenni? Az egyik lehetőség, amit tehetünk, az, hogy nem csinálunk nagy esetet belőle, csupán megmagyarázzuk a fiunknak vagy lányunknak, hogy ez a könyv (vagy valamilyen más dolog) miért nem válik hasznára a keresztény embernek. Egy másik megoldás az lehetne, hogy a fiúval négyszemközt beszélgetünk a dologról, és biztosítjuk, hogy mindenkor szívesen látott vendég a házunknál a jövőben is. Utána azonban (rögtön) egészen nyíltan megmondjuk neki azt is, hogy miért utasítjuk vissza az ilyen szennyirodalmat. Ezzel az illető vendégfiú javát tartjuk szem előtt, és nem a saját gyermekünk "fertőződésétől" való félelem vezérli cselekedetünket.

Ezt tette Feri édesanyja is ebben az esetben. De hadd mondja el saját szavaival ő maga.
"Amíg a dolgot megmagyaráztam, Tibor figyelmesen hallgatott. Kezemet bizalmasan szeretettel a vállára tettem. - Azután hirtelen saját elhatározásából felkapta a füzetet és a papírkosárba dobta. Szívesen látott vendég lett a házunkban. Ha teheti, boldogan jön velünk az istentiszteletre vagy a vasárnapi iskolába is. Nagyszerű kapcsolat alakult ki köztünk."

Íme egy szerencsés eset. Ez a fiú nem szerzett rossz tapasztalatokat, mert nem kioktató és gőgös keresztényekkel került kapcsolatba.

Emellett ne feledjük: ebből az esetből Feri is sokat tanult. Édesanyját a lehető legjobb fényben látta. Megtanulta tőle, hogyan kell a nem keresztényekkel szemben is következetesen keresztény módon viselkedni. Megtanulta azt is, hogy noha anyja kétséget kizáróan teljes mértékben elutasította a ponyvafüzetet, ezt a magatartását nem vitte át Tiborra. Olyan lecke ez, amelyre Urunk maga tanított bennünket. Ő ugyan gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst.

2018. augusztus 10., péntek