2022. november 27., vasárnap

#3 Emlékezzünk arra, milyen szerencsések vagyunk, hogy most itt lehetünk

Régen, amikor gyerek voltam, sőt, amikor még tinédzser is, sokszor kértem a nagymamámat arra, hogy meséljen nekem régi történeteket. Ő volt az, aki mindig elmesélte, hogy ki honnan jött, milyen családi háttérből. De úgy sajnálom, hogy még így is keveset tudok. Nem eleget. Mert, úgy, de úgy hallgatnám még most is a régi történeteket. A régiek olyan jól tudtak mesélni. Egyébként valószínűleg az az oka annak, hogy ilyen vagyok, hogy kicsit megragadtam a múltban. Mindig is a múlt érdekelt, a jövő meg csak történik. 
Az amerikai filmekben sokszor hallani történeteket arról, hogy bevándorló volt valaki, és milyen nehézségei voltak egy új országba érkezéskor. Talán ez az egyik oka annak, hogy sohasem vágytam elköltözni innen. Minden nehézsége és butasága miatt (és itt most kimondottan a politikai helyzetre gondolok), akkor is szeretem. Nem azt a Magyarországot, akit ők képviselnek, nem azt a magyarságot, amivel tele van a padlás is, hanem az enyémet. 
Voltam Amerikában, és nem éreztem azt a bizsergést, mint sokan. Lehet, hogy azért, mert túl fiatal voltam, lehet, hogy azért, mert akivel utaztam,nem volt túl kedves, nem tudom. Akkor tényleg bátortalan voltam még, ma már nem így lenne. De most nem is ez a téma.
Szeretek itt élni. Szeretem az ország szépségeit, a nyelvét, az ételeit. 
Sűrűn eszembe jut mostanában, (talán öregszem?) amikor a családommal vendégségbe mentünk, és persze a magyaros mentalitás olyan, hogy szeretünk etetni. Nálunk a családban ez erősen jellemző. Én is ilyen lettem. 😀 De az az igazság, hogy nem baj. Csak amikor elmentél valahová, és az asztal roskadásig tele volt, akkor érezted, hogy itt nagy gond lesz. Amikor számodra ismeretlen ételeket raknak eléd, mert valaki mindig újít. Egész életemben a megszokásoknak éltem. Most is ezt szeretem. Nehezen tudok változtatni dolgokon, és ez régen problémát okozott. Ma már próbálok ezen változtatni. Nem, nem kényszeres vagyok, csak azt próbálom tudatosítani magamban, hogy :
És ez kemény küzdelem. Legalábbis nekem. 
Így mindig igyekeztem odafigyelni arra, hogy a megszokott leves - rántott karfiol-krumpli kombináció mellett megkóstoljak más dolgokat is. Akkor persze még húsevőként is határok között éltem. Csak a nagymamám, anyukám és keresztanyukámnál ettem. Máshol nem. :)
 
Ma, amikor elmegyek a gyülekezetbe, és közös étkezés van, vagy barátokkal összejövünk, és főzünk egymásnak, van bennem egy vágy, egy erős kíváncsiság. Bátrabban kóstolok meg új ételeket is. Valószínűleg úgy éltem meg, hogy vegaként bátrabban megeszek dolgokat. És ez egy komoly változás, amiért hálás vagyok, és szerencsésnek érzem magam. Jó vegaként élni az életet! :)

 Mama és Én 2007-ben

Szóval, a nagymamám, akiért világ életemben rajongtam, a legmeghatározóbb ember az életemben. Ő volt az, akitől megkérdeztem, hogy "Mama, szerinted van Isten?", mert akkor éppen kereső stádiumban voltam. És ő azt válaszolta: IGEN, VAN. Én pedig soha nem kérdőjeleztem meg azt, amit mondott. Miért hazudna nekem, aki felnevelt, aki egész életemben ott volt mellettem. Mama egy különleges személy volt.
Annyit mesélt nekem arról, hogy ismerte meg Papót, hogy elkísérte a bálba, és míg Mama táncolt, addig Papó fogta a kabátját. A kalandokat, amiket együtt megéltek. Hogy nagyapámnak fájt a foga, és megkérte Mamát, hogy kísérje el a fogorvoshoz. Ott aztán Nagyapámnak elmúlt a fájdalom, és Mamát ültette be a fogorvosi székbe. Hogy hogyan mentettek meg együtt egy zsidó lányt, akivel aztán éveken át leveleztek, mikor ő már Amerikába költözött. 
Az apai nagyszüleimről nem sokat tudok. Ők nem voltak túl feltárulkozóak. Őket is szerettem, de elég hamar meghaltak. Nem is tőlük tudom, hanem a Nagyitól, hogy ők meg grófoknál szolgáltak. Az apai nagyapám komornyik volt, amit évekkel később én is összeraktam, mert olyan tartása volt, hogy csak na!, az apai nagymamám meg társalkodónő. De kb. ennyit tudok, amit sajnálok, mert szeretem a régi történeteket. 
De azt tudom, hogy ha ők és az ő őseik nem ismerik meg egymást, akkor ma én sem vagyok, meg az én gyerekeim sem, amiért valljuk be, kár lenne. :)

Szeretem az életemet. Lehet, hogy azért, mert mindig is jó életem volt. Amiért hálás vagyok. Ez persze nem függ attól, hogy magyar vagyok, ez csak attól függ, hogy a jó Isten ebbe a családba helyezett, és ez boldoggá tesz. És Isten adott nekem egy másik, új családot, amiben szintén boldog vagyok.
Tudom, hogy ez a kép volt már fent, de azóta még nem készült új családi fotó. :)

Egyszerűen csak hálás és boldog vagyok. Nem tudom, hogy a szerencsés szó jó ide, mert nem tudom, hogy ebben az esetben ez helyes-e. Én abban hiszek, hogy Jézus irányítja az életünket, és ő formálja. Az én dolgom pedig az, hogy igyekezzek jó döntéseket hozni. Sok mindenben nem tettem, de ebben - TELJES MEGGYŐZŐDÉSSEL VALLOM! - igen! És ezért vagyok boldog.

2022. november 26., szombat

#2. Csajos délután

 Ritkán adatik meg mostanában, hogy valahova csak mi, hárman lányok elmenjünk. Nem egyszerű bármit is összeszervezni, mert mindig van valami.

Az úgy indult, hogy most hétvégén Nimródnak 2 napos sakkversenye lett volna. Elég komoly verseny. De emlékeztek, hogy írtam a Kacsaüldözésről? Nos, valószínűleg akkor úgy megfázott, hogy lebetegedett. Pénteken már nem is tudott iskolába menni. Így a verseny elmaradt nneki, mi meg itthon maradtunk. 

De szombat lévén, és a fehérvári gyülekezetnek hála, gyerekprogram volt. Már nagyon régen, a Covid óta nem találkoztunk ilyen Tesz-Vesz foglalkozásokon. De most újra lett.

 Megkérdeztem a lányokat, hogy lenne-e kedvük eljönni. Csak akkor volt tervben, ha ők is akarták. Kata igent mondott, mert remélte, hogy ott lesz a barátnője, de nem volt ott. Zsófit is megkérdeztem, de csak udvariasságból, mert éppen lázadó időszakát éli. Igent mondott. Mert ő meg azt remélte, hogy ott lesz egy kislány, akire szokott vigyázni. Ott is volt. 😊 

Így elbuszoztunk. Fele annyiba került, mint az autókázás, én pedig nem szeretek vezetni. Mindenkinek kényelmesebb így.

Gondoltam, kihasználom az alkalmat, és gyorsan lőttünk egy szelfit. Ebben még benne volt a nagylányom.

De Fehérváron már nem. Így Katával kettesben fotózkodtunk.


Sétáltunk az utcán, persze vettünk könyveket, meg Katának egy macskás párnát. 

A gyülekezetben pedig énekeltünk Dánielről, akivel csoda történt.

A gyerekek színdarabbal készültek.
Aztán kézműves foglalkozás volt.



Majd vacsora.
Nem vártuk meg a tortát, mert egyrészt annyira nem édesszájú nálunk senki, másrészt buszhoz siettünk.
De azért a város hangulata, fényei szépek. Még úgy is, hogy nem szeretem a Karácsonyt.
Nimródnak vettünk kürtös kalácsot, hogy meggyógyuljon.

Hatalmas élmény volt. Bár meg kell mondjam, egy tinédzserrel nem könnyű. De nagyon boldog vagyok, hogy eljött, és jól érezte magát.
Ez tényleg csoda.

2022. november 25., péntek

# 1 Bármi, amit szeretnél

Nem olyan régen néztük meg újra a Bakancslista című filmet Férjjel. A tévé adta, és mi pont elkaptuk. Szerintem az egyik legjobb film, ami készült, nem beszélve arról, hogy Morgan Freeman és Jack Nickolson fantasztikus színészek. Jól eltalált a film témája, hangulata, története, mondanivalója.

Egy dolog fogalmazódott meg bennem. Tudniillik az, hogy nem lenne jó megvárni az öreg kort ahhoz, hogy legyenek álmaid és vágyaid, amelyek teljesíthetőek. Persze, nincs mindenkinek kéznél egy gazdag barát, aki finanszírozza a terveit. De a kérdés, hogy kellenek-e ezek. Nagyon más vágyai és álmai voltak Colenak és más Carternek. Vallom, hogy minden az ember személyiségéből adódik. 

Ismerek valakit, egy rendes, családcentrikus férfit, aki a családjáért és családjának élt és dolgozott, mindent megadott nekik. Volt egy felesége, akinek igazán jó dolga volt mellette. Mindene megvolt, jól élt. Anyagilag is. Mindent megtett a férfi érte, és akármit kitalált, megvette neki. (EZ most ez másik kérdés, hogy jó-e ez így.) Az illető nagyon szerette, és mindent megtett érte, de a nő semmibe sem vette, olyan megalázóan viselkedett vele, hogy azt látni is szörnyű volt. Mindent megtett a nő, hogy bántsa. Aztán összejött egy baráttal, aki ellenkezője az említett férfinak. Zsugori, nem ad pénzt semmire, és könyörögnie kell, hogy vehessen valamit, amit szeretne. (Most nem kárörvendően mondom - pedig de! :) - örülök, hogy ez így van. A telhetetlenségnek is van egy határa, ami mindig visszaköszön.

Ezért hiszek abban, hogy minden belülről, a lélekből adódik. Nem mondom, hogy nekem nincsenek nagy álmaim, vágyaim, terveim. Vannak. 

  • Szeretnék eljutni Párizsba Férjjel.
  • Szeretnék egy nagyobb házba költözni, ahol több szoba van.
  • Jó lenne nem dolgozni ennyit, és minden nap fáradtan hazajönni.
  • Szeretnék egy kutyát, ami macskás létemre még engem is meglepett. 
  • Néhány régen látott baráttal találkozni, és sokat beszélgetni.
  • Sok-sok könyvet vásárolni, amihez lenne egy könyvtárszobám. :)
  • Szeretném végre megírni a romantikus regényemet, ami persze még sehol sem tart, csak szeretném. :)
  • Jó lenne beutazni Magyarországot, úgy igazán. Külföldre nem igazán vágyom, csak Párizsba. :

Ilyen, és ehhez hasonló ötletekkel állok néha elő. Egyszer olvastam egy fickóról, akinek az élete tönkrement. Valahogy semmi nem jött össze. Boldogtalan volt, és a felesége is elhagyta. Aztán elhatározta, hogy megpróbálja kihozni az életéből a legjobb dolgokat. Így vett egy kis füzetet, és minden nap írt bele valamit, ami aznap örömöt adott neki. Oly annyira, hogy könyvet is írt belőle,és népszerű is lett a listákon. 

Tudjátok, én is hiszek az optimizmusban, hiszek abban, hogy az élet túl rossz ahhoz, hogy belehaljunk. Meg kell keresnünk azokat az apró élményeket, fellángolásokat, amik boldoggá tesznek. Mostanában egyre többet gondolok erre. Nem tudom, hogy az őszi szünet hiánya okozza-e, vagy a sok csatározás a szülőkkel, akik úgy gondolják, hogy már mindenbe beleszólhatnak, és itt tényleg szó szerint mindenre gondolok. A fárasztó munkahelyi vitákra, a felesleges időkre, aminek nincs értelme, a bugyuta sértődésekre, amiket meg lehetne beszélni, de mindenki makacs. Engem ezek fárasztanak. Ezért is gondolom azt, hogy KELL találni valamit, ami jót tesz a lelkemnek. Az enyémnek, és mindenkiének. Persze mindenkinek maga számára. 

                                            Ez mindennek a kezdete, amit akarsz

2022. november 24., csütörtök

Alkottunk - Téli erdő

Nagyon elfáradtam ma. Mostanában annyira érzem a fáradtságot, a küzdelmet, hogy fáj. Fizikailag. Igen, nagyon érzem az őszi szünet hiányát. A gyerekeken is meg magunkon is. Van egy határ, ameddig mindenki terhelhető, aztán elfárad. Én most így vagyok.

Az utóbbi időben annyit küzdök a gyerekekkel, mert olyan dolgaik vannak, ami miatt csak pillázok, és azon gondolkodom, hogy mennyivel rosszabb lesz minden. Nagyon gyorsan és nagyon hamar bántják egymást, olyanokat mondanak egymásnak és egymásra, hogy megdöbbentő. 

Közben meg azon jár a fejem, hogy mi lett a szülőkből, akik sokszor rosszabbak és elviselhetetlenebbek a gyerekeiknél. Tényleg vad dolgokat engednek meg maguknak. 

DE: A csütörtöki nap az osztályban az a nap, amikor igazán jól érzem magam. Alkotunk. Nagyon kreatív egy osztály, és jó dolgokat is igyekszem kitalálni nekik. Mindig várják.

Csak 3-4 színt lehetett használni, és szerintem nagyon jó megoldották. 
Ezt az órát nagyon szeretem, és a közös munkát is. 
Rajzolni jó!

2022. november 23., szerda

Kalandos Kacsás nap

 Ma itthon voltam. Anya napon. A gyerekek után járó utolsó napot vettem ki. Azt terveztem, hogy Fehérvárra bemegyek, könyve(ke)t veszek, meg sétálok, de mivel egész nap esett, így nem tettem. 

Helyette Nimróddal reggel kerítést javítottunk a szakadó esőben,  és délután pedig kacsákra vadásztunk. Kifújta a szél az ajtót, ők még rohantak is a kertbe. Kettőt meg tudtam fogni, de egyet vagy 20 percig üldöztünk. Felmásztunk, bekerítettük, de úgy elbújt, hogy nem tudtuk kiszedni. Mindezt szakadó esőben. Komoly akciót nyomtunk le Nimróddal. De megoldottuk.

Ma nem is pihentem, hanem végre jutott időm pakolni. Megosztandó a rendcsináláshoz. 😊 De még jó lenne egy Anya nap, hogy be tudjam fejezni. Fotókat nem készítettem, mert siettem. 

Helyette azonban itt ez a fotó, amit egyik nap, amikor sétáltam, akkor készítettem. 

Amúgy is nagy kedvenceim a pozsgások meg a kaktuszok. Nem, mintha lennének nekem, de tetszenek. A természet csodálatos!


2022. november 22., kedd

Ez nem Kitolás!

 Az utóbbi időben többet mozdulunk ki otthonról. Az az igazság, hogy én mindig is a kultúra nagy kedvelője voltam. Míg egyedül éltem, rendszeresen jártam színházba, festészeti kiállításokra, különféle helyekre. 

Aztán valahogy lecsökkent a lehetőség. Jöttek a gyerekek, arra alig jutott időnk, hogy kettesben legyünk, bár erre mindig nagyon odafigyeltünk, még most is. 17 év után is van MI IDŐNK. 😊 De persze ahogy a gyerekek nőttek, egyre több mindenre jut idő. Szeretünk kettesben lenni, kettesben programokat csinálni. Ez nem önzőség, hanem randi,romantika, házasságerősítő alkalom.

Így, amikor megláttuk, hogy lesz ez az előadás, kaptunk is az alkalmon. Elmentünk.

Lengyel Tamást A mi kis falunkból ismerjük, meg tudtam, hogy sok társadalmi dolog mellett is kiáll. De a sorozatot néha néztük, mert vicces volt. Viszont a téma nagyon szórakoztatónak ígérkezett. Egyébiránt az is volt. Sokat nevettünk, vicces volt.
Mi, a MűvHázban. Ketten voltunk. A gyerekek ebben partnerek voltak. Megbeszéltük a feladatokat, Nimród volt a főfelelős (ő nálunk az a gyerek, aki remekül tud kontrollálni mindenkit) 😊, így ő lett a "fektetős felelős." Nem volt hosszú az előadás, de hét közben volt, így ilyenkor muszáj lefeküdni fél 9-kor. Nem később. Vicces volt, mert fél 9-kor lett vége, és pont ekkor jött is az üzenet, hogy "Elmentünk aludni." Én még nagyon büszke voltam rájuk.

De tényleg jó volt. Nagyon sokan voltunk, és tényleg vicces volt. Az apukák szemszögéből látni a terhességet és a gyerekvállalást. 

Ha van lehetőségetek rá, nézzétek meg, 1,5 óra nevetés. 
És randi programnak sem rossz. 

UI: Most látom csak, hogy mennyi "voltot" használtam. Hát igen, amikor este fél 11 körül írod, akkor már nem úgy megy. :)

2022. november 21., hétfő

Lapbook - Szaturnusz

Már egy ideje nem osztottam meg kreatív dolgokat ezen az oldalamon. De most mutatom nektek, hogy mit alkotott Zsófi. Földrajzból feladták nekik egy projektmunkát, amit egyedül csinált meg. És nagyon élvezte, én pedig büszke vagyok rá. 






 

2022. november 13., vasárnap

Napi 15 perc - 8.nap

Sajnos lassabban haladok a lomtalanítással, és a sorrendem sem az, amit beterveztem, de legalább haladok, és mindig valami elkészül. 
Ma a Poharak, bögrék jönnek. :)

Nos, azzal kezdeném, hogy BÖGREMÁNIÁS VAGYOK. De nagyon. És ha belegondolok, poharam szinte alig van. Amikor Zsófi ballagása volt, akkor kellett kérni olyan poharakat, amiből a "felnőttek" inni tudtak bort vagy pálinkát, mert nálunk ilyen nincs, mivel nem iszunk. :)
Akik vendégségbe jönnek hozzánk, tudják, hogy bögrénk viszont sok van. Én gyűjtöm őket. Mondjuk helyem már nincs, de akkor is... :)

Rengeteg pohár és bögre fel tud gyűlni egy háztartásban. Nálunk néha annyi van az asztalon, hogy nem tudom eldönteni, hogy igazából 5-en vagyunk, vagy még beköltözött 3-4 másik ember is, csak nem tudok róla. A kisfiam előszeretettel iszik mindig új pohárból, de a régiek sohasem kerülnek bele a mosogatóba. Hát igen...
Ez a polc az, amelyik a bögréimet tartja... 
 

 
Nos, most rendet raktam a bögréim között, és nagyon jó volt. :)
 
Vannak promóciós ajándékok és vannak, amit valakitől kaptunk ajándékba - sokszor olyanoktól, akik nem ismernek jól és azt gondolják, egy bögrével nem foghatnak mellé. Pl. a gyerekek, amikor Mikulás-csomagot kell adni egymásnak, előszeretettel vesznek bögréket. Az biztos dolog! De a hozzánk közel állók is meglephetnek bennünket olyan bögrével, ami tényleg tetszik, de akkor sem kell tizenhat darab egy három fős háztartásba! Az a bögre, amelyiken a 40-es van, azt az anyósomtól kaptam, amikor 40 éves lettem. Az egyik kedvencem, még akkor is, ha hamarosan megváltozik az első szám. 
 
A bögrékben viszont az a jó, hogy újra lehet őket hasznosítani. Lehet bennük tollakat, ceruzákat tárolni, vagy evőeszközöket, késeket, konyhai eszközöket, fakanalakat. 

Még a gyerekek kiskorából megmaradt bögrék:
 
Amiket örököltünk, de már nincs meg belőle a 6 darab, és némelyiknek füle sincs. :)
Ezek a szeretjük, kicsit ránk jellemző bögrék. A Gameres a Férjé, még ő vette magának, a faágas meg az enyém. Nyilván. :)
Karácsonyi bögrék:
Személyes ajándékok voltak. A 40-esről már beszéltem, de a bal szélén lévő bögre a Nimródé, és azt a barátnőm hozta neki Amerikából, mert matekos. A jobb szélén lévő Milfordos bögre meg az én teázós bögrém. :)
Vannak állatosak is, persze. :)
És amiket nagyon szeretek, azok a kézműves bögrék. A kedvenceim. Kimondottan fazekasoktól vettem.

A poharakkal fogyóeszközök. Van egy komplett pohárkészletem, mert az egyik házaspár, akikkel összejárunk, ott az apuka nem szereti a bögréket, csak a poharakat, így külön neki tartogatom. :) 
De rengeteg poharat és persze bögrét is összetörtem már. Volt egy időszak, amikor előjött a kézproblémám, és nem tudtam vele rendesen fogni, nos, akkor rendszeresen sepregettem poharakat meg tányérokat. De minden pótolható! 
Pedig nem vagyunk különösebben ügyetlenek, de egy készlet maximum egy-két évig tart ki hiánytalanul, aztán eltörik egy-két darab. 
Amikor véletlenül a gyerekek törik, akkor meg megbeszéljük, hogy a bögre/pohár pótolható, Ő nem!
 
Ja, és persze még vannak bögrék, amik nincsenek a képeken, mert használatban vannak. :)
 
Nektek van kedvenc bögrétek?






2022. november 12., szombat

Ziva cicánk,

aki sok-sok éve velünk van, végre megtette azt a lépést, hogy bejött a házba.
 
    Nagyon sokáig hívtuk, de személyiségéből adódóan nem volt barátságos. Soha. De gondolom, ahogy öregszik, már lelassult kicsit, nem is olyan jól hall már, fázósabb is lett, úgy döntött, néha megpróbálkozik. Mondjuk Ray elég szemtelen ehhez, ő simán besurran. Mondjuk még fiatal, és szemtelen időszakában is van. De az Öreg Hölgy már nem. Eddig sem nagyon engedte nagyon, hogy fotó készüljön róla, és ez is most egy gyorsan elkapott pillanat. De igyekeztem. 
 
    Már nem hoz ajándékba egeret vagy madarat nekünk, szerintem már nem is úgy működnek a reflexei. De szeretjük! Ő a mi legbátrabb macskánk. 
    Nagyon komoly személyiséggel rendelkezik. Mindig határozott volt, tudta, hogy mit akar. Emlékszem, egyszer, míg Pogó kutyánk élt, és próbálkozott a házőrzéssel, amit ő ugyan elhitt, de Ziva igyekezett megtartani a helyes sorrendet a tápláléklánc tetején, csak hogy tudja, ki is a főnök! :), szóval egyszer Pogó rámorgott Férjre. Csak úgy, vagy már nem is tudom, milyen indokból. És akkor a Cicánk megpofozta a kutyát. De úgy rendesen. Onnantól kezdve a kutya is tudta, hogy ki a főnök a háznál.
Ziva nagyon szereti Férjet, hiszen az összes szülését (2) ő vezette le. És azóta hatalmas a ragaszkodás.

#3 Emlékezzünk arra, milyen szerencsések vagyunk, hogy most itt lehetünk

Régen, amikor gyerek voltam, sőt, amikor még tinédzser is, sokszor kértem a nagymamámat arra, hogy meséljen nekem régi történeteket. Ő volt ...