2019. július 22., hétfő

Papírhajó

Néha ilyen az életünk, nem igaz? Mint egy papírhajó. Meghajtogattak, elkészítettek, gondosan odafigyeltek a hajtogatásra, és aztán vízre tesznek. Nem gondolván arra, hogy megsérülhetünk, elromolhatunk, megbetegedhetünk. De persze a hajó végzi a maga dolgát és feladatát. Úszik a vízen. 
Néha az ember úgy érzi, hogy papírból van, és könnyen elsüllyed, és menthetetlen. Máskor meg képes felvenni a harcot és megy, halad előre, amíg az erejéből bírja, és amíg erővel bírja. Ám tudjátok, néha csak jó papírhajóként ráfeküdni a vízre, és élvezni a pillanatot!
Nem agyalni az élet nehézségein, nem gondolni arra, hogy gondok, problémák vannak, nem foglalkozni azokkal a jelenvaló dolgokkal, amelyek részesei az életemnek. Mert vannak. 
De adni magunknak egy kis időt, amikor papírhajók lehetünk, az jó dolog!

Én már csak tudom!
Az utóbbi időben nagy harcot vívtam és küzdöttem. Magammal, a hibáimmal, a gondjaimmal, azzal, hogy mihez is akarok kezdeni magammal, meg úgy általában. Nem tudom, hogy mi fog kibontakozni az egész helyzetből, de rájöttem, hogy a túlagyalás, az álmatlanság és a filozofálgatás nem viszi előre a dolgokat. 
Ezért most igyekszem papírhajót játszani.
Nem könnyű, mert a természetem mást diktál és máshogy formál(na), ha hagynám. Néha még hagyom, és leteper a nehézség, de igyekszem odafigyelni, hogy ne vegyek komolyan dolgokat. Nem könnyű, és nem ígérem, hogy könnyen fog menni, de tudjátok, néha irigylem azokat a laza embereket, akik máshogy élik meg az élet nehézségeit. Mondjuk lazábban. Persze, nekik is megvan a maguk problémája, de irigylem a laza embereket. 
Én mondjuk rögtön feszült leszek egy laza helyzettől... már az ember nem bújhat ki önmaga jelleme alól...
De reménykedem!



2019. július 16., kedd

Kalácsfüggő lettem

Mostanában sokszor sütök kalácsot. Elsősorban azért, mert gyorsan megvan, és mert szeretem.
A tésztája ennek is a kedvenc, klasszikus alapom, aztán ahogy van kedvem úgy variálom a tölteléket.
És most ehhez volt kedvem.
A csokit, a diót és a mazsolát a tésztájába gyúrtam. Most a dió őrölt volt, de nem szoktam megőrölni, csak egy másik süti miatt kimaradt, azt használtam fel.
És persze hamar elfogyott.

2019. július 15., hétfő

John Girsham: Csapdában

Ugye, hogy ugye? 
Hát persze, hogy egy újabb Grisham. :) De sajnos nem ígérhetem, hogy mostanában abbahagyom.  Annyi könyvét kell pótolnom. És amíg a könyvtárban találok tőle könyvet, addig késztetést érzek arra, hogy elolvassam. Kicsit egyébként kényszeres vagyok. 
Mármint a szónak abban a formájában, hogyha valamit megszeretek, akkor sokáig van jelen az életemben. Nézzétek csak, itt van pl. Férj! :) :)

De komolyra fordítva... Ezt a könyvet már egy ideje elkezdtem és többször abbahagytam. Anyukámékhoz utaztunk, akkor egy másik könyvet vittem, amit már nagyon régen el akartam olvasni. Aztán úgy gondoltam, hogy nyaralásunk, azaz a hétvégénk előtt gyorsan befejezem, de nem volt időm még írni róla. Mert akkor meg az romantikus irodalom került előtérbe (mégiscsak ketten együtt - érzés). 

Szóval a könyvről. Nagy lelkesedéssel fogtam bele, és most is megvolt az a lelkesedés bennem, amivel egy Grisham könyvet szoktam olvasni. Izgalmas és fordulatos volt, de azt éreztem, hogy déja-vum van. Kicsit úgy éreztem, hogy A cég című könyvét olvasom, bár a történetben semmi  nem hasonlít, de közben mégis. A cég volt egyébként az első könyv, amit olvastam tőle, és már akkor tudtam, hogy szeretni fogom. 

Szeretem Grishamot. Ha még nem mondtam volna. :) Mindig is izgalmas, terjedelmes méretű regényeket írt, ügyvédekről, gyilkossági esetekről, a jogról. Annak gyakorlásáról, elméletéről, kicsit bekukkantat minket az amerikai jogrendszerbe. Ezt úgy teszi, hogy azoknak is érthető legyen (int pl. én), akik nincsenek annyira otthon a témában. Az “in medias res” (A dolgok közepébe vágva)  kezdés lehetővé teszi, hogy valami hathatóssal és figyelemfelkeltővel induljon a sztori, hogy aztán visszautaljunk a múltra, és elhelyezzük a főbb szereplők figuráit a történetben. Kezdetben még elviselhető volt, a közepére remegni kezdett, hogy aztán végére egy hatalmas kérdőjel legyen. Számomra.

Történet: 
Kyle McAvoy, a Yale Egyetem jogi karának végzős hallgatója ígéretes jövő előtt álló fiatalember. Kiváló tanulmányi eredményeinek köszönhetően jobbnál jobb állásajánlatok közül válogathatna, ha hosszú ideje rejtegetett, sötét titka nem kerülne rossz kezekbe. A megzsarolt fiú arra kényszerül, hogy olyan munkát vállaljon el, amilyet sosem szeretett volna. A világ legnagyobb ügyvédi irodájánál kezd dolgozni mesés fizetésért, de nem csak az irtózatos mennyiségű feladattal kell megbirkóznia, ahogy minden újoncnak, hanem életveszélyes konspirációban vesz részt, lop, csal és hazudik. Ha lelepleződik, nem csak az ügyvédi engedélyét veszíti el, de börtönbe kerülhet, akár meg is ölhetik.

John Grisham első, New Yorkban játszódó regénye is a megszokott izgalmakat kínálja olvasóinak: feszültséget, izgalmas, pergő cselekményt, váratlan fordulatokat.

A fiatal ügyvéd sztoriját nem először veti papírra, (ezt már mondtam), és valahol érthető is, hogy az olvasókat izgatja a sztori, mert van benne barátság, romantika, dráma, szex és erőszak, és persze nagy üzenet is, miszerint a zsarolás felülír mindent, még a józan eszünket is. 
De most csalódott vagyok, azt hiszem. Mert ez más volt. Mert olyan érzésem volt, mintha felszálltam volna Grisham-mal életem egyik legrosszabb hullámvasútjára: amikor a sín kattogásával övezve robogunk a csúcs felé – majd amikor felérünk, meglátjuk, hogy a sín elfogyott alólunk. Egy jó könyveknek nem feltétlenül kell mindenre választ adniuk, de egy jó könyvnek legalább az olvasó számára biztosítania kell a zárás érzését. Ehelyett kaptam egy ilyen – hé, az élet szar, de ez van, és most mit fogsz csinálni? – végletet. A megfelelő pillanatokban vágytam a pizzára, pedig nem is szeretem.  John Grisham ettől sokkal jobb! De minden írónak vannak gyenge pillanatai!

Nem mondom, hogy nem élveztem, mert mindig kíváncsi voltam, hogy fog folytatódni, meg hogy oldja meg ez a Kyle gyerek, hogy megússza a dolgokat. De valami most nekem hiányzott. 
A magányos farkast nem tudtam letenni, és folyamatosan olvastam, mert annyira jó volt, annyira magával ragadó és izgalmas. Ám nincs ezzel gond. 

Tényleg fordulatokban gazdag volt, és nagyon szurkoltam a főszereplőnek, és annak, hogy lebukjanak a rosszfiúk. Mégis olyan befejezetlennek éreztem egy kicsit.
De sebaj, majd a következő Grisham könyv!
Aztán arról is mesélek! :) :) 
Ugye várjátok?

2019. július 14., vasárnap

Life in colors - Zöldes fehéres

Ez a két szín így nagyon tetszik nekem. A zöld az egyik kedvenc színem, mert a természet színe, és nagyon szeretem a természetet nézni, főleg a zöld színű alkotásokat. A legnagyobb kedvenceim a fák, amikor lehetőségem adódik, fákat fotózok.
A zöldnek is vannak árnyalatai, amit vagy szeretünk, vagy nem. Ez az a színkombináció, amit nagyon kedvelek. Olyan nyugodt hangulatot árasztanak a képek, nem igaz?


2019. július 12., péntek

Az én Kossuth kiflim

Anyukáméknak a kertjében van egy hatalmas diófa, amin minden évben sok dió terem. A mi kertünkben is van, kettő is, de még nem igazán mutat semmire sem hajlandóságot. Mondjuk a többi gyümölcsfánk sem. :( Amikor hazamegyünk legtöbbször felpakolva jövünk haza, mert minden alkalommal jön velünk egy nagy adag dió.
Én szeretem, használom is. A diókolbászhoz pl.

Már egy ideje láttam a neten, és hogy sokan megsütötték a Kossuth kiflit, és gondoltam egyszer én is kipróbálom. Sajnos sokszor kell várnom ezekre az alkalmakra, de most eljött!

Így megsütöttem. 

Hozzávalók:c
20 dkg vaj, 18 dkg liszt, 20  dkg porcukor, 4 tojás,  1 késhegynyi sütőpor, 1 citrom héja, 10 dkg dió vagy mandula

Elkészítése:
1. A tepsit előkészítem. Kivajazom és kilisztezem. 
2. A vajat a cukorral habosra keverem, majd egyesével hozzáadjom a tojássárgákat, mindegyikkel jól kikeverve. A végén beletesszük a citromhéjat is.
3. A tojásfehérjéket kemény habbá verem, és óvatosan beleforgatom a vajas-cukor-tojásos masszába, vigyázva, hogy ne törjem össze.
4. Hozzáöntöm a sütőporos lisztet és elkeverem.
5. Aztán a kikent tepsibe belesimítom a tésztát. Kb. 1 centi magasan álljon a tészta a tepsiben.
6. A tészta tetejét megszórtam durvára vágott dióval vagy mandulával. (Én most őrölt diót tettem a tetejére, mert ez volt kéznél.)
7. Közepesnél kicsit erősebb tűzön kb. fél óra alatt megsütjük.
8. Miután kihűlt, pogácsaszaggatóval félholdakat, azaz kifliket szaggatunk belőle.
És megesszük. :)