2012. október 30., kedd

Orvosi eset 2.

Emlékeztek, hogy pár napja jól kipanaszkodtam magam ezekben a sorokban.
Nagyon rossz élményeim voltak. Ezért vártam a mai napot. Az én kedvenc Doktornőmmel való találkozást.
Bejelentkeztem, és kaptam egy sorszámot. A sorszámon az volt, hogy 1 várakozó ember. És láss csodát! - tényleg 1 ember ment be előttem.
A Doktornő egy mosolygós, kedves nő. Már ahogy a folyosón jött, rámosolygott az emberre, és az én szívem azonnal jobban volt. Én jöttem. Ő pedig mosolygott. Van egy kedvenc mondata, ami már szállóigévé vált nálunk: "Miben segíthetek?"
- Annyira hiányzott a Doktornő, hogy gondoltuk, jövünk még egy gyerekkel. - muszáj volt valami vidámat mondanom, mert örültem neki. Ő is örült nekem.
Nagyon kedves volt. Mindent megbeszéltünk, én jól elpanaszkodtam neki, hogy micsoda élményekben volt részem.
Tudjátok, hogy ilyen korban már elküldik az ember lányát genetikai ultrahangra. A kor miatt.
Nimróddal is elküldtek, el is mentünk, de mivel jó volt az eredmény, nem engedtük, hogy megszúrják a hasamat. De ajánlotta, hogy jelentkezzek be.
És képzeljétek el, hogy már hétfőre elintézte nekem, hogy egy olyan vizsgálaton vegyek részt, ami minél hamarabb kimutatja az esetleges gondokat és problémákat.
Soron kívül.
Hétfőre már be is hívott Fehérvárra, és csak annyit kell mondanom: "Meg van beszélve!"
Mondta, hogy úgy néz ki, nyugdíjba megy.
Persze, és hevesen tiltakoztam, mondtam neki, hogy "Amíg ez a gyerek ki nem jön, addig nem!" (Persze lesz utána is, csak... ) Nem akarok más orvoshoz menni. Semmiképpen!
Úgyhogy vigyorogva mentem ki. Sokkal jobb érzés volt, mint 2 hete...
Mennyire más ember és mennyire más hozzáállás.
Pedig ő is szülész-és nőgyógyász!

2012. október 28., vasárnap

Orvosi eset

Az utóbbi időben azzal telnek a napjaim, hogy rohangálok az orvos, az ultrahang, és a védőnő között.
Az egész úgy indult, hogy Zsófival is és Nimróddal is Fehérvárra jártam egy nagyon kedves és nagyon JÓ doktornőhöz. Tisztességes, lelkiismeretes, segítőkész orvos. Nagyon kedvelem. Szülni nem nála szültem, mert mint kiderült volt valami etikai problémája a fehérvári kórházban folyó dolgok miatt. Nem is számított. Mindig volt valaki ügyeletben, és amúgy is az a dolga az orvosnak, hogy felügyelje a dolgokat. A munka legjavát úgyis a szülésznők végzik!
A doktornő itt Móron is rendel, de sajnos rövid ideig. Viszont nem tudtam volna megoldani, hogy mindig beutazzak, ezért gondoltam, megyek hozzá. Igen ám, de nemcsak én kedvelem, hanem még rajtam kívül nagyon sokan, így nem könnyű hozzá bejutni. Szeptemberben derült ki, hogy lesz 3. baba, és csak október 30-ra kaptam időpontot hozzá. :( Ezt a pechet!

Nem baj, gondoltam, bemegyek egy másik orvoshoz, meg elmegyek ultrahangra, elindítom az események folyását.
Kaptam is egy időpontot, el is mentem az orvoshoz.
Beléptem, természetesen fülig érő szájjal.
- Mi a gond?
- Gond az nincs. Kisbabám lesz :) - válaszoltam vigyorogva.
- És ennek örül? - ezt kérdezte. (Elképedtem. Milyen kérdés ez?)
- Persze, hogy örülök...
(A hozzáállásának nem örültem. Mégiscsak egy szülész-nőgyógyász, vagy mi!)

Természetesen itt Móron nem olyan egyszerűek ám a dolgok. Ultrahangra is 2 hét múlva kaptam időpontot. Sajnálatos módon egyetlen orvos csinálja, akit nem szeretek. Amikor Nimród volt a pocakomban, és mentem hozzá UH-ra, az első kérdése az volt: "Megtartja?"
Szóval nem vártam túl sok jót. Bementem, megnézte a babát. Első kérdése: "Tervezték? Megtartja?"
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Persze, hogy megtartom!
Ezután közölte velem, hogy mivel elég idős vagyok már (!), el kell mennem genetikai vizsgálatra.
Mondtam, köszönöm, valószínű nem élek vele. Nimródnál sem éltem vele.
Húzgálta a száját, és kiküldött.

Kedves ember.

Elhihetitek, alig :( vártam a következő alkalmat. Nimródot nem tudtam hova tenni, mama nem volt kéznél, apuka dolgozott, így vittem magammal. Az én izgága, türelmetlen kisfiam igazán jól viselte a várakozást. Főleg azért, mert a sorszám szerint ketten voltak előttem. Délre kellett mennem, de fél 2-kor jutottam be :) Nem ketten mentek be előttem.
Én számom, irány be! Bemegyek a gyerekkel, első mondata: - A gyerekért nem tudunk felelősséget vállalni! Megértette!
(Néztem.) - Megértettem.
- Megértette, hogy ha elesik, betörik a feje, megsérül, nem tudunk felelősséget vállalni...
(Ennyire nem vagyok hülye.) -  Igen, megértettem.
- Miért nem hagyta kint?
- Nem igazán bíznám idegenekre, a váróban meg valószínű üvöltene.
- De megértette, hogy nem vállalunk felelősséget. (és ezt már kiabálva mondta)
- Megértettem. Ha tudtam volna hova tenni, valószínűleg nem  lenne itt. Elhiheti.
Ekkor a nővérke kedvesen az ölébe vette a kisfiamat. Ott egy pozitív pont! Felfeküdtem, nézte a babát, diktálta a helyzetet. Gondoltam, a végére ért, megnézném.
Rámüvöltött: - Ne emelje fel a fejét!
- Gondoltam, megnézném a babámat.
- Ne nézegessen! Feküdjön vissza! (Úgyhogy újra nem láttam a babámat.)
Ezután közölte velem, hogy be kell menjek Fehérvárra, mert ide már nem jöhetek.
- Tudom,- mondtam - hallottam, hogy az ultrahang is megszűnik...
- Nem engedi, hogy végigmondjam - de már kiabált velem -, ám én akkor is végigmondom.... (és mondta és mondta)

Kiborultam. Mondtam valami: KÖSZÖNÖM A KEDVESSÉGÉT! - mondatot, és otthagytam.
Az autóban rendesen bőgtem. Édes kicsi fiamnak persze fogalma sem volt arról, hogy anyának mi baja. Nem tudtam azt mondani, hogy ez a bácsi nem igazán orvosnak való!

Már csak pár nap, és találkozom az én kedvenc Doktornőmmel!
És úgy döntöttem, inkább bemegyek minden hónapban Fehérvárra, de velem így ne beszéljen senki!
Még gondolkodom azon is, hogy ezt valahol szóvá teszem, mert még ha nem is vagyok az Ő betege, akkor sincs joga így beszélni senkivel!

Hát ilyenek történnek mostanában velem!

2012. október 23., kedd

Egy ideje

nem tudok fotózni. Elemet kellene venni a gépbe, de amikor boltban járok, mindig elfelejtem.
Pedig olyan sok mindent kellett volna megörökítenem...
Ma a család nagytöbbsége kiment egy tóhoz. Sógorom nagy pecás, és ilyenkor kimennek a gyerekek, a mama és nagy Őm is, mert ő is szeret pecázni, csak neki nincs rá ideje.
Persze, ha halat fognak, azt rendszerint a mieink (értsd: Madaras család) visszadobja, lévén lelkes állatvédők. Vicces, sógorom nagy húsevő, (csak semmi egészségeset!- jelszóval, viszont a halat nem eszi meg).
Úgyhogy egyedül maradtam. Sütni kellene, de amióta a Baba Pocaklakó lett, nem annyira bírom a főzést és a sütést sem. Annyira vicces helyzet. Csak és kizárólag a krumpli / burgonya illatától nem leszek rosszul, és csak és kizárólag a kenyértől lakok jól. Tény, hogy én nem vagyok kenyeres. Nekem általában a napi kenyéradagom 1, max. 2 szeletre redukálódik. De mostanában minden étkezés után (főleg az ebéd után) le kell nyomnom egy kis vajas vagy májkrémes kenyérrel, vagy mindegy milyen kenyérrel az ebédet. Ez van. Eddig sem voltam kisméretű, de ezek után...
Mindegy. El voltam magamban. Kicsit tölthettem volna hasznosabban ezt az időt, de néha kell egy kis lazaság egy anyukának is. Nem igaz?
Ti mivel szoktatok lazítani?

2012. október 17., szerda

Tegnap ünnepeltük

a 7. házassági évfordulónkat.
Nekünk még ennyi adatott együtt, de életünk boldog és elégedett. A lehető legjobb dolog, ami történt velünk az, hogy megismertük egymást, hogy összeházasodtunk és gyerekeink születtek.
Mindig meg szoktuk ünnepelni. Tegnap is megtettük csak szerényen.
Előtte való nap kb. 1 órát aludtam, mert Nimród lázas volt és egész éjszaka fent voltam vele, így nem készítettem pizzát (amit minden évben szoktam), sem tortát (amit szintén minden évben szoktam).
De azért volt sütemény. Somlói galuska.



A kedvencem az, amikor azt mondják: "Ó, 7 tél és 7 nyár válogatja meg..." Ettől kiakadok. Micsoda babonaság ez! Mintha az évek számítanának, azok jelentenének valamit, nem az emberi viselkedés, hozzáállás, nem az, hogyan kommunikálok a másikkal, hogyan beszélek azzal, aki  a házastársam...
Valakit zavar az a családban, hogy "rajongunk" egymásért nagy Őmmel. Azt mondták ez nem normális.
Én nem értem. Csak 20 évesen lehet szerelmesnek lenni? 40 körül már nem lehet? Nem olyan?
Sokkal könnyebb azt mondani a másiknak: "Neked se legyen jobb!" Már miért ne legyen? 
A házasság nem lehet szenvedés, unalmasság, céltalanság... Isten a legjobb dolognak teremtette. Ezzel koronázta meg a Teremtést. Jézus maga is egy menyegzőn tette az első csodáját! Mi kell ettől nagyobb bizonyíték?

2012. október 15., hétfő

Miből készül a gumicukorka?

Nem akarok ünneprontó lenne, és bárkit bármiről lebeszélni... 
Na jó, egy kicsit igen :)


Vágóhídi csonthulladékból készítik a zselatint, ezért ha ilyen szép színes gumicukorkát, vagy tortazselét látunk, jusson eszünkbe az eredete.
De ez nem minden. Az összes töltelékes húsáru (felvágottak, virslik) dúsítva van csontliszttel, mert az rengeteg vizet tud megkötni. Ezért ad olyan szép vágófelületet.
A szalámik sem sokkal több húst tartalmaznak, mint a felvágottak! Kisebb a víztartalmuk ugyan, de azt nem hússal, hanem zsírral pótolják.
Ezek a készítmények hitvány minőségűek, mégis addig fogják gyártani, ameddig megveszik…

2012. október 12., péntek

Barangolások a Szív Országában

Már többször jeleztem, és az oldalamon láthatjátok is, hogy nagy rajongója és rendszeres olvasója vagyok a Nyitott Szemmel című újságnak.) Nagyon jó újságnak tartom. Keresztény tanítások és értékrendek vannak benne. Elgondolkodtató témákkal, olyanokkal, amelyek kell, hogy foglalkoztassanak és érdekeljenek minket.
Szeretném ajánlani nektek ezt a remek könyvet. BARANGOLÁSOK A SZÍV ORSZÁGÁBAN. (Itt a legolcsóbb, megnéztem az árakat.)
A szív országa a Lelkiismeret Birodalmában található, ahol igaz történeteink szereplőit szeretetteljes gondoskodás veszi körül. Utazásunk hősei elmondják, hogyan győzték le a félelmeiket. Mit tettek, ha igazságtalanság érte őket. Ha meglopták, vagy csalásra biztatták barátaik? Megtudhatjuk, hogyan vált egy engedetlen kisfiú szófogadóvá, s mit tegyünk, ha kutyák támadnának ránk, vagy ha gyermekrablók tűnnek fel a környéken? 
De olvashatunk még furcsa gyerekekről, kedves állatokról, az irigység és a testvérféltékenység legyőzéséről és arról, hogyan avatkoznak be őrzőangyalaink az életünkbe, ha bajba jutunk.

Igaz történetek nagyobb gyerekeknek Istenről. Tapasztalatokról, tanúságokról.
Én már elolvastam (magamnak), mert még Zsófi nem érti. De nyáron, amikor kisiskolás csoportom volt, esténként mindig meséket kellett olvasni nekik. Kérték. Ezt a könyvet választottam, és nem bántam meg.
Mindenkinek szeretettel ajánlom, de akinek nagyobb gyermekei vannak, különösen!
Higgyétek el, nagyon jó!

Itt vagyok, és lehet kicsit hosszú leszek :)

Gondoltam, most aztán leülök, és írok.
Nagyon nehéz időszak volt ez a néhány hét. Arról még beszámoltam itt és itt, hogy mi minden történt az utóbbi időben nálunk. Valahogy annyi minden történt egyszerre, hogy nem értük utol magunkat. Amúgy is rengeteg munka volt, tudjátok, akinek kertje van, hogy ez így van. Az utómunkálatok nagyon fontosak. Mindig van mit csinálni, de ez persze nagyon jó.
Viszont ha az ember lányának munkamániás szülei vannak, akik még a saját házukban is kihajtják a szuszt az emberből... Nevelőapukám egy nagyon dolgos ember. Nagyon precíz, mindig minden rendben van nála. Egyszer még a kertjüket is megmutattam. Nos, abban soha sincs egy darab gaz sem. Anyukám is rendmániás.
Nálunk más a sorrend és más az értékrend. Nekünk első a család, a gyerekek, a többi csak utána. Inkább játszok egyet a gyerekekkel, és csak később mosogatok fel, vagy akkor vasalok ki, amikor alszanak, esetleg nincsenek otthon, vagy ilyesmi. Próbálom rugalmasan kezelni a dolgokat. Nem az a cél, hogy minden flottul álljon, és mások mindig megdicsérjenek azért, hogy milyen szép rend van, közben meg feszültség van mondjuk a családban. Persze, ebben fejlődni kell mindenkinek. Nekem is, Nekem igazán.

Közben persze nagy Őm az anyukájának is segít, mert miért ne tenné. Ilyenkor az itthoni munkák is haladnak. Hajnal fél 5-kor kel, délután 3-ra ér haza. Mivel Apa-Zsófi szerelem van, ezért délután ő megy az oviba érte. Mi azt valljuk és hisszük, hogy a gyerekekre fordított idő térül meg, nem pedig a ház körül, vagy házban. (Ugye jól értitek, nem elhanyagolandó ez sem, csak ha NORMÁLIS, EGÉSZSÉGES ÉS SZERETŐ gyerekeket szeretnénk, akkor inkább velük foglalkozunk!) Ez idő. És igen, az idő nem arra megy el, amire a szülők szeretnék.
Mindegy, ezek a napok (akármennyire szeretem is a szüleimet) leterhelnek minket.

De ez az időszak igazából azért viselt meg a legjobban, mert a családom kiborult, miután megtudta, hogy érkezik a 3. baba. Mindenki kiborult. Amiket kaptam (főleg én, mert persze nagy Őmnek senki nem mond semmit), azt elég nehezen viseltem el. Nemcsak a szüleim akadtak ki, hanem az anyósom is. Ő persze nem nekem mondta el a gondjait és bajait, hanem anyukáméknak, akik persze nekem mondták el, és minden engem terhelt. Én pedig alapvetően egy érzékeny típus vagyok. Kiborultam.

Egész életemben arra vágytam, hogy feleség és anya legyek. 12 éven keresztül más gyermekeit neveltem, amit nagyon szerettem, és ami nagyon sokat segített nekem abban, hogy hogyan viszonyuljak a gyerekekhez, mind a gyülekezetben, mind máshol, és persze a sajátjaimhoz.
Úgy alakult az életem, hogy azt gondoltam, már nem megyek férjhez. Éveken át hallgattam ezt is, hogy "válogatós vagy", hogy "neked senki sem jó", "elég az, ha szeret", "nem kell, hogy úgy gondolkozzon, higgyen Istenben, csak tiszteljen téged" és még sorolhatnám. De én nem így gondoltam. 20 évesen döntöttem Isten mellett, és tudtam, hogy mit akarok. Nem akartam kapcsolatocskákat, együttjárást valakivel azért, hogy nekem is legyen valakim. Persze, az emberben benne van, hogy de jó lenne nem egyedül... De hittem, hogy Isten (ha nem is ad társat) kipótolja. A gyerekekkel pótolta ki. Az egyházban végzett feladataimmal pótolta ki.

30 éves voltam, amikor megismertem nagy Őmet. 32 évesen mentem férjhez. Nem gondolom, hogy valamit is kihagytam volna az életemből azért, mert nem voltam fiatalabb. (Igen, persze, ha kicsit hamarabb ismerem meg őt, akkor már most lenne több gyerekünk :), de az ember ne legyen telhetetlen.) Amikor összeházasodtunk, már akkor tudtuk, ha Isten ad gyermeket, akkor hármat szeretnénk. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én úgy indultam bele ebbe a házasságba, hogy orvos mondta, valószínűleg nem lehet gyermekem, vagy kicsi az esélye. Nos, Zsófi és Nimród bizonyíték arra, hogy vannak még csodák. És most ez a harmadik babóca is.
Gyerekmániás vagyok, aki ismer, tudja jól. El sem tudtam volna képzelni az életemet gyerekek nélkül. Én soha nem akartam karriert, nagy pénzeket, hatalmas autókat, társasági életet vagy ilyesmit. Családot szerettem volna. Megkaptam. Egy olyan férj személyében, akiért a szó jó és nemes értelmében "rajongok". Számomra Ő a legcsodálatosabb ember a világon. És Isten tudta, hogy ŐT kell, hogy adja nekem.
A többi nem számít.

  • Nem számít, hogy 40 leszek, mire megszületik a Baba. - Azt hallgatom, hogy aki idősen szül, beteg lesz a gyereke. Nem gondolom, hogy a 40 idős kor lenne. Van energiám, bírom és örülök neki.
  • Nem számít, hogy anyagilag nehezen élünk. - Eddig is nehezen éltünk, de Isten mindig adott ételt az asztalra és ruhákat, és annyi pénzt, amiből kibírtunk egy hónapot. A többi nem fontos. Nem akarok olyan anyuka lenni, aki egy nap 1 órát látja a gyerekét. Kerestem munkát. Reggel 6-kor el kellene mennem otthonról, és este 6-ra haza is érhetnék :( - Csináltam, míg kettesben voltunk. Fehérvárra jártam be. Gyerek mellett nem csinálnám! Nem akarom csinálni!
  • Nem számít, hogy nem lesz munkám. - A legcsodálatosabb munka az anyaság! Az egyik családtag azt mondta, hogy azért vállaltam ezt a gyereket, mert nem akarok dolgozni. Na igen, anyának lenni, nem munka!

Szóval, lelkileg megviselt voltam, de már jól vagyok. Anyukám is elfogadta az érveimet és ő beletörődött, elfogadta a helyzetet.
A gyerekek örülnek neki, nagy Őm nagyon boldog, hogy ismét apa lesz. Én pedig mást nem akarok csinálni. Most már tudom!

2012. október 3., szerda

A Bibliából meríts tanácsot

Isten által alapított szent rendelkezés a házasság, amelyre sohasem szabad önző lelkülettel lépni. Akik e lépést fontolgatják, ünnepélyesen és imádkozó lelkülettel vegyék figyelembe annak fontosságát és keressék Isten tanácsát, hogy megtudják, vajon akarata szerint járnak-e el. E kérdésben Isten igéjének oktatását komolyan meg kell fontolnunk. A menny örömmel tekint arra a házassága, amelyet azzal a komoly vággyal kötöttek meg, hogy alkalmazkodjanak a Szentírás utasításaihoz.
Ha van valami, amit józan ésszel és szenvedélymentes ítélőképességgel kell megfontolni, akkor az a házasság. Ha valamikor szükség van a Bibliára, mint tanácsadóra, akkor ama lépés előtt, amely az embereket egész életükre összeköti. Mégis az az uralkodó vélemény, hogy az érzések vezessenek e dologban, és így nagyon sok esetben a szerelembeteg érzelgősség veszi át az uralmat és vezet biztos romlásba. Ez az, amiben az ifjúság kevesebb belátást tanúsít, mint bármely más dologban; ez az, amit visszautasítanak, hogy érveljenek velük. A házasság kérdése, úgy látszik babonázó erővel hat reájuk. Nem rendelik alá magukat Istennek. Érzelmük mintha megbénult volna - titokban haladnak előre -, mintha attól félnének, valaki beavatkozik tervükbe.
Sokan veszedelmes kikötőbe vitorláznak. Révkalauzra van szükségük; de megvetik az annyira szükséges segítség elfogadását, mert úgy vélik, hogy ők illetékesek bárkájuk vezetésére. Nem ismerik fel, hogy rejtett sziklazátonyba ütköznek, amely hitük és boldogságuk hajótörését okozza... Ha az Igének nem szorgalmas tanulói, akkor komoly hibákat követnek el, amelyek tönkreteszik saját és mások boldogságát is, mind a jelen, mind az eljövendő életre.
Azok a férfiak és nők, akik szokásuk szerint kétszer imádkoznak naponta, amikor a házasságra gondolnak, négyszer imádkozzanak, mielőtt e fontos lépést megtennék. A házasság befolyásolja és alakítja életünket úgy e földi életben, mint az eljövendő világban... Korunk házasságának többsége - és az a mód, ahogy azt irányítják - az utolsó napok jelévé teszi azt. A férfiak és nők annyira makacsok és önfejűek, hogy kihagyják Istent e kérdésből. A vallást félreteszik, mintha az nem játszana szerepet ez ünnepélyes és fontos dologban.