2010. november 28., vasárnap

Beszólás

Ma délután Nagy Őm és Kicsi Lányom elmentek a mamához. Gondoltam, én itthon csinálok mindenfélét. Ez nem igazán jött össze, mert a legifjabb Madárka rossz napokat él meg, köszönhetően fogzási fájdalmainak. Emiatt sokat kellett "tutujgatni", játszani vele, így gyors ebédet készítettem - leginkább magamnak, mert a többiek ugye a mamához mentek.
Mivel nem olyan régen jöttünk haza, eléggé sok a tennivalóm, és nem tudom, mikor mibe és hol fogjak bele. Pár napja a nagy Őm lomtalanított és pakolt -, míg én szakdolgozatot próbáltam írni, közben szórakoztatni Ifjabbat, aki súlygyarapodása miatt egyre nehezebb egyéniség :), de nagyon jól áll neki.
Igazából Zsófi aranyköpései mostanában azok, amik feldobják a napjainkat.
Ma a mamánál aludt, nagyon szereti a mamát és a nagybácsiját (sógorom). Apukája elköszönt tőle, mire az én kislányom ezt mondta: - Szia apa, majd szólok, mikor jöhetsz értem.

Nagyon határozott egyénisége van, és néha kész csatákat vívunk, mert nem az van, amit ő szeretne.
De akinek van gyermeke, tudja, hogy van ez. Én nagyon élvezem ezt az időszakot. Nagyon poénos. Mindig elhatározom, hogy leírom, amiket mond, aztán mindig jön valami új mondat, amitől elfelejtem a régit.

Labdázunk...

2010. november 27., szombat

Levelek és emberek

Megjöttünk. Hazaértünk. Igaz, már itthon vagyunk egy ideje, de mindenféle izgalmas dolog és elintéznivaló ért minket, úgy hogy nem sok időm volt. De látom, hogy senki sem unatkozott és mindenki talált mindenféle elfoglaltságot. Mi is. Sok helyen jártunk és sok izgalmas kalandban volt részünk.

Rengeteg mesélni valóm is lesz majd, hogy merre jártunk, mi minden történt velünk.


Ez a kép anyukáméknál készült. Elmentünk sétálni, és Zsófi faleveleket gyűjtött. Egy ideje - az ősz jegyében ez a mániája. Ma ugyan leesett az első hó, de amikor a kép készült gyönyörű, verőfényes, napsütéses idő volt. A falevélgyűjtés mellett másik kedvence az árokba mászkálás, mert ott rengeteg falevél gyűlik össze, amiben nagyon jó szaladgálni és dobálni őket.
Kértem őt, még itthon is és ott is, hogy szedjen faleveleket, különböző színűeket. A színeket már rég ismeri, nem ez volt az igazi oka. Megbeszéltünk, hogy milyen színei vannak az ősznek, hogy lehullanak a levelek, de célom ezzel az volt, hogy azt tanítsam meg neki, hogy bár egyformák a levelek külsőre, alakra, mégis mások. Azt néztük meg, hogy van közöttük, kisebb, nagyobb, sötétebb, világosabb, ép és egészséges, hiányos és lyukas, de mindegyik levél. Minden levél Isten teremtménye. Ahogyan az ember is. Megtanultuk, hogy az ember is ilyen. Ki ilyen, ki olyan. Nem tesz különbséget szín, magasság, származás, nem vagy bármi másban. Istennek minden "levele", minden gyermeke fontos. 
Számomra ez a legfontosabb tanítás mindenben, hogy Isten jelen van, és szeretetével van tele a Föld.

2010. november 12., péntek

Kirándulás Kisgyónban

A hétvégén gyülekezetünk kiköltözött Kisgyónba, a Gyöngyvirág Kulcsosházba. Szombattól hétfőig tartott a "nyaralás", amely leginkább az együttlétről és a gyerekekről szólt. Szoktunk ilyet tenni, hogy a gyerekekkel többet tudjunk együtt lenni, róluk szóljon ez a néhány nap. Ne csak mindig arról, hogy hogyan viselkedjenek a gyülekezetben. 
Sajnos mi szombatra lebetegedtünk. Kicsi fiam belázasodott, Zsófi babának meg folyt az orra, ráadásul mi, felnőttek sem voltunk erőnk teljében, így a szombatról lemaradtunk.

Vasárnap délutánra valamennyire összeszedtük magunkat, csak orrfolyással küzdött mindenki, de szép és jó idő volt, és a friss levegő egészséges és gyógyít, így kimentünk. A gyerekek és a felnőttek éppen akkor indultak el bújócska-fogócskázni, amiről mi lemaradtunk, de a családunk, az unokahúgunk és a pár órára megkapott "csacsogó madárka" Hanna - elindultunk természetet járni, Közben gyönyörködtünk a Bakony szépségében, keresgettünk bogarakat, faleveleket, szedtünk borostyánt és minden falevelet leellenőriztünk. Ebben leginkább Zsófi jeleskedett.
A borostyán
Szép erdőben jártunk, gyönyörű fákat, bokrokat, növényeket láttunk, szedtünk makkot és kalapját. Gyűjtöttünk mindenfélét, de a legjobban a borostyán nyert tetszést a lányoknál. Dorina (ő Zsófi unokatestvére) mindenkinek szedett a fáról egy-egy hajtást. Beszélgettünk kicsit a borostyánról, megnéztük, hogyan kúszik fel a fákra és milyen magasan található. Elmeséltem a lányoknak, hogy amikor nekünk az esküvőnk volt, minden borostyánban úszott, azzal díszítettük a termet, a székeket, még az ültetőkártyánk is borostyán volt. Levelekre írtuk fel mindenki nevét.
Én ugyan nem tudtam, csak amikor utánanéztem, hogy a borostyán a köhögés és felső légúti megbetegedések esetén használják, és alkotórésze a köptetőknek és görcsoldóknak is. 


Dorina és a sárkány

Aztán elmentünk sárkányt röptetni. Meg kell mondjam, nagyon népszerű játék volt. Még a felnőttek is beálltak, és igen csak élvezték a rohangálást. A gyerekek pedig alig akarták abbahagyni.

Zsófi falevél ellenőrzést tart
Aztán mi felnőttek leálltunk tollaslabdázni, amiről nem tudok képet bemutatni, mert nem volt aki fotózzon, pedig nagyon jól éreztem magam. Nagyon szeretem ezt a sportot. Egykor második lettem egy versenyen, de az már régen volt. :) Azóta volt egy térdműtétem, szültem két gyereket, lett pár kiló súlyfeleslegem, és már nem vagyok olyan sportos, mint egykor. De tollasozni nagyon szeretek. Csak évek óta nem játszottam. Vagy terhes voltam, vagy kicsi babám volt, de most nagyon jó volt. Élveztem minden percét. 
Aztán persze a gyerekek is megjelentek, és a felnőttek szórakozásából az lett, hogy messziről néztük, ahogy lelkesen ütik a semmit. De Zsófi ebben is megtalálta a helyét, labdaszedő lett.
Tollaslabdaszedő is volt
Hétfőn aztán túráztunk, és feladatokat oldottunk meg.  Nagy Őm volt a térképolvasó és túravezető. Kicsit eltévedtünk az elején, mert a kapott térképen nem volt rajta az indulási hely, így egy kis segítséggel megtaláltuk mind a 6 állomást és megoldottuk a feladatokat is. Igaz, hogy én a felénél visszafordultam, mert Nimródot nem vittük magunkkal. Hegyeket mászni, bozótosba kutatni, vizesárkot átugrani, plusz 7 kg-val elég nehéz, így megőrzésre átadtam. Jól bírta.
Mondjuk mindig jól bírja, ha valaki foglalkozik vele, sétáltatja, fogja az ölében, szórakozik vele. Ő ilyen igazi bújós kisfiú.
A Sündörgő csapat (mi voltunk a legkisebbek - ovis korosztály - meg néhány nagyobb, akik a kisebb túrára vállalkoztak) nagyon szépen helyt állt. Szinte végigcsinálta a nagy túrát. Bár látszik, hogy Zsófia - a legfiatalabb a csapatban - kicsit elfáradt. Édesapa cipelte.
A végére elfáradtak, és lestoppolt a csapat egy arra utazó traktort, és a fáradt vándorok azzal érkeztek meg a szálláshelyre.

A Sündörgő csapat feladatot old meg.
Úgyhogy egyedül indultam vissza. Elég izgalmas volt, mert nem vagyok az a jól tájékozódó ember. Bár csak betonúton kellett mennem - ezt még felismertem :), azért biztos, ami biztos végigénekeltem az utat. Jó volt, hogy nem volt a közelemben senki.  Nincs túl jó hangom, de Istent a természetben mindig szívesen dicsérem. És közben gyönyörű szép dolgokat találtam és láttam.
Mint például ezt a fát:

Egy gyönyörű színű fa a Bakonyban.

2010. november 1., hétfő

5 év


Öt év van mögöttünk. Hogy sok, vagy kevés, az relatív. Tény, hogy nem volt unalmas. Izgalmakban és eseményekben teljes volt, de erről már írtam itt.
Az anyósom lepett meg minket ezzel a finom tortával. Ráírta nekünk: 5 éve boldogan. Olyan jó, hogy a szülők is így látják a mi életünket. 
A mai napig meggyőződéssel vallom, hogy az igazi szeretet és szerelem forrása Isten. Csak és kizárólag Ő az, aki miatt működnek és jól működnek a házasságok. Harcok, küzdelmek, viták nélkül. 
Nagyon boldog és megelégedett vagyok. És hálás Istennek az én nagy Őmért, és a két gyermekemért, akiket kaptam Tőle.
Ezután pedig belevágunk a következő 5 évbe! Már nagyon várom. Biztos vagyok benne, hogy nem fogunk unatkozni!