2011. március 31., csütörtök

Régi-új ismét

Ismét egy régi-új kedvenc. Még az én könyvem volt, meg is vannak benne ma is a bejegyzéseim :), amiért ma próbálok szólni a gyerekeimnek. Zsófi nagyon szereti. Én pedig még mindig tudom kívülről. Olyan jó. És olyan szép!

2011. március 30., szerda

Megtettük

Nos, eldőlt. Hosszú-hosszú tanakodás, beszélgetés, elmélkedés, imádkozás után eldőlt. Zsófi ovis lesz.
Sokat gondolkoztam azon, hogy mi a jó neki. Mindenféle érvet felsorakoztattam, és próbáltam meggyőzni magam arról, hogy neki otthon a helye. Nem kell oviba mennie, itthon lesz a legjobb dolga. Nekem Ti, akik otthon oktatjátok a gyermekeiteket nagy példaképeim vagytok, és tisztelem, amit csináltok. Hihetetlen erő, energia és szeretet jele ez.
Persze, én is szeretem Zsófit, és sok ötletem van, amit meg is valósítottam vele kapcsolatban. Nem tudtam mindent feltenni, mert nincs annyi időm és energiám, meg az időbeosztásom is rossz, így maradtak a csendes séták, a könyvek, a füzetek, amelyek nekik íródtak. Néha-néha volt egy kis időm arra, hogy rajzoljak, amit szeretek, csak mint említettem időhiány. Az egyetlen, amit szeretnék neki megrajzolni, azok a Bibliában található állatokkal kapcsolatos történetek, de ez is hosszú munka és nagy feladat lesz.

Sok érvem volt amellett, hogy itthon tanuljon.
Aztán egy alkalommal elmentünk az egyik ovi előtt, ahol gyerekek voltak. És az én édes kislányom ártatlan és nagy szemekkel nézte a gyerekeket, szinte sugárzott. "Mit csinálnak ezek a gyerekek? Bemehetek? Csúszdázhatok? Homokozhatok? Játszhatok velük?" - kérdezte.
Ott álltam, hogy mit mondjak neki. Mondjam egyszerűen csak azt, hogy NEM, hazamegyünk. Vagy kezdjek magasröptű filozófiai eszmefuttatásba az oviban működő helytelen dolgokról, viselkedő gyerekekről... Nem tettem.
Hazajöttünk, és imádkoztam. És beszélgettem sok-sok ismerősömmel, akiknek adok a véleményére. Aztán leültem, és végiggondoltam, hogy bírnám-e én ezt csinálni. Az óvodások nem az én korosztályom. Nem tudom hogy kell bánni velük, nem tudom hogyan, miben kell igazán fejleszteni őket, de ez megtanulható. Ráadásul mi sokat vagyunk közösségben, amire szokták mondani, hogy szocializálódnia kell. Most is az a véleményem, hogy szocializálódni otthon tanul meg a gyerek.

Aztán úgy döntöttünk, elmegyünk, megnézzük az óvodákat, beszélgetünk óvónénikkel, ismerkedünk a helyzettel. Megtettük. Volt olyan ovi, ami nagyon tetszett, és volt olyan, ami kevésbé. Ebben a kevésbé oviban viszont volt egy óvónéni, aki komolyan vette a mi vegetáriánusságunkat, és nekem ez már jó pont :), sőt később is emlékezett ránk.

De igazából a fő indok az, hogy sajnos úgy néz ki, munkát kell keresnem. Nagy Őm kevéske fizetéséből, és az én gyesemből igen nehezen élünk meg. Szomorú a szívem, de egyenlőre sajnos ez a helyzet.
Mindenesetre ő vágyik. Mi beírattuk. Délig. Aztán a többi majd alakul.

2011. március 13., vasárnap

Lányos buli

Uszodabérletünk története is izgalmas. Amikor 2005-ben összeházasodtunk, gondoltuk, milyen sok időnk lesz nekünk mindenfélére. Túrázásra, kirándulásokra, sportolásra. Be is szereztünk mindenféle kelléket. Tollasütőt, biciklit, uszodabérletet. Eltelt 5 év és és egy kicsi :), és az uszodabérletünkön kb. 8 pecsét van. Hát... igen. Valahogy nem értünk oda. Van ez így.
Persze közben mindig vágytam elmenni. Sportos lány voltam egykoron. Két báttyal az ember lánya nem is tehet mást, mint focizik, fára mászik, indiánosdit játszik, ugrál fáról fára, biciklizik. Később, mikor már nagyobb voltam a foci és a bicikli maradt meg. Kerékpárral jártam a munkahelyemre (5-6 km), aztán pedig Nyíregyházán úszni és kondizni jártam. Csak sportosan!
Vallom amúgy is, hogy a mozgás az egészséges életmód része. Kevés az, ha az ember nem eszik egészségtelent, ettől még nem lesz egészséges. Az egészségnek 8 alapelve van, ha egy hiányzik, akkor már nem teljes. Nos, az én életemben ez eléggé kiesett. Mindig csak elhatároztam, hogy megyek, de valahogy nem jutottam el.

De:
Ma úszni voltunk Zsófival, és Dorinával, Zsófi unokatestvérével. Lányos buli volt :) Nagyon élvezte. Én is.

Már egy ideje szeretném elvinni, hiszen mindig is sok energiája volt, és van, ez nem változott. A vizet szereti, bár kimondottan ellenzi, ha az arcához ér a víz, ami így elsőre elég furcsa felállás. Egy ismerősöm csinál úszást az ilyen korú gyerekeknek, gondoltam, megpróbáljuk. Elég jó volt. Nehezen is tudtuk hazavinni. Jövő héten újra megyünk.
És hogy én milyen jót úsztam... :)

2011. március 9., szerda

Lili

Lili egy kutya. A mi családunk szűkebb "család kutyája". Nagy Őm nagybátyjáéké, aki nagyon népszerű eb. Zsófi nagyon szereti. 
Amikor megismertem a családot, és találkoztam Lilivel, nem voltam vele túl barátságos. Ő persze lelkesen próbálkozott, de én ennek nem annyira örültem. Pedig mindenféle ügyes mutatványt is bemutatott, de szegénynek sehogy sem sikerült a kedvembe járnia. Ő tényleg megtett mindent. 
Ez abból adódik, hogy nem vagyok kutyapárti. Aki ismer, tudja, hogy a cicákat szeretem. Persze, messziről örülök a kutyáknak, de van valamiféle távolságtartásom velük szemben. Nagyon ritka kivétel van. Egyik kivételt Joeynak hívják, egy gyönyörű husky, akire Zsófi születése előtt vigyáztunk.  Íme Joey:
 Én pedig erre vetemedtem akkor, ami nagy szó:


Szóval, el kellett telnie egy kis időnek, hogy Lilit a szívembe zárjam, de most már nagyon szeretem. Annyira vicces dolgai vannak. Lili nagy játékos. Az ennivalóért sok mindenre képes!