A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldborsó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldborsó. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 12., vasárnap

2021. január 12., kedd

Borsófőzelék rántott szójával

Az étel, amit mindig meg tudok megenni. Persze a krumplis tészta mellett. Mert hogy ez a fő, de a borsófőzelék az pedig a kedvenc főzelékem. És nagyon szeretem. És mivel (ja és persze éssel nem kezdünk mondatot) a gyerekek is szeretik, sűrűn elkészül. Mert gyorsan megvan, és mert egyébként is... :)
 

2019. október 1., kedd

A megunhatatatlan leves

A leves, amit a család minden tagja szeret és megeszik, és nem marad belőle. Már van fent Borsóleves, de ezt most kicsit sűrűbbre készítettem, és így sokkal, de sokkal finomabb, és táplálóbb is.

2019. szeptember 10., kedd

Zöldborsófőzelék megint

Az úgy van, hogy mivel mindhárom gyerekem szeptembertől iskolás, ezért a főzés is könnyebbség lesz. Mivel csak egyfajta étlapot kell követnem. 
Már évek óta úgy csinálom, hogy elkérem az aktuális intézménytől a havi, aktuális étlapot, és aszerint igyekszem főzni. Az oviba nem nagyon kellett, mert a legkisbb majdnem mindent megeszik, de a kisfiammal nagyon nehéz dolgunk van. Mindent leellenőriz, és ha valami nem úgy néz ki, vagy nem olyan, vagy bizonyos étel, akkor azt ő bizony meg nem eszi! 
De milyen unalmas is lenne az élet, ha az embernek nincs egy válogatós gyereke, nem igaz? 
Nos, a héten az egyik étel a zöldborsó főzelék volt, ami meg kell mondjam a család egyik kedvence. Ez az egyetlen étel, amit mindkét mamánál megesznek. Nálunk, az anyukám nem rak bele pirospaprikát, itt, az anyósom igen. 
Sokáig én is fehéren hagytam, amit Férj megjegyzett, hogy ő szereti a színeket. :) Azóta használom a paprikát, és végül is mindegy. 
Én nem vagyok egy nagy főzelékes, viszont a borsó az egyetlen, amit bármilyen formában és bárhogy szeretek és megeszem. 
Ez az a főzelék, amit nem kell nagyon megalkotni, hiszen nagyon egyszerű, és persze nagyszerű. :)

Feltétnek - most kivételesen - tükörtojást készítettem hozzá. Én nem igazán szeretem a tojást semmilyen formában, kivéve a süteményeknél, mert abban nem látszik. :) Ritkán szoktam enni, simán kihagyom az étkezésemből. De most úgy voltam vele, hogy "úgy ennék egy kis tojást"! Ezért találtam egyet és megsütöttem.
 Hozzávalók: olaj, zöldborsó, petrezselyem, só, tej,kevés cukor, fokhagyma


Elkészítés: A fagyasztott zöldborsót kevés olívaolajon saját levében megpárolunk. Sózzuk, megszórjuk petrezselyemzölddel, fokhagymával, és amikor megpuhult a borsó, akkor teszek rá lisztet, és összekeverem. Csomómentesre próbálom, bár nem mindig szokott sikerülni. :) És ezután beleteszem a piros paprikát, és a legvégén felöntöm tejjel. Utána kicsit összefőzöm, és kész is. :)


A tojás miatt ovovega kaja, tojás nélkül vegán.

2019. január 15., kedd

Turbós rizs

A mi családunkban 3 étel van, amit mindenki nagyon szeret.
1. RIZS
2. BORSÓ
3. SZÓJA
Nos, ezt kombináltam össze, és ez lett az eredmény:


1. A zöldborsóból készítettem egy jó nagy adag pörköltet. (Hagyma, paprika, paradicsom és sok-sok zöldborsó - olaj, só, víz, fűszerek)
2. Megfőztem a rizst sós vízben. Azok közé tartozom, akik nem tudnak jól rizst főzni, így mindig izgulni szoktam, hogy sikerüljön, mert Férj azt szereti, hogyha pörgős. Én szeretem, ha kicsit "szottyos" :)
Mindenesetre ez most sikerült.
3. Összekevertem a rizst és a borsót.
4. (EZ A RÁADÁS) Maradt ugyanis a hűtőben az előző napról egy kis szójapörkölt, és így ezzel turbóztam fel ezt az ételt.
A kisfiam azt mondta: "Anya, ilyen finomat még sosem ettem!" 
Nos, ettől nem kell jobb dicséret!

2018. szeptember 11., kedd

Borsópörkölt

Hát igen. Régen osztottam meg receptet az utóbbi időben.  Pedig főzök, és ugye az iskolai étkeztetésnek még mindig hadat üzentem. Ráadásul most a gyerekeim (Nagy és Középső) Zánkán vannak, így néhány napig nem kell nagy mennyiséget főznöm. :)

Nincs jobb érzés attól, amikor van EGY étel, amit mindenki egyformán szeret. Mert egy nagy családban és családra nem mindig könnyű főzni.
De a BORSÓPÖRKÖLT TÉSZTÁVAL az egyik olyan étel, amit mindenki szeret, és szívesen eszik.
És ráadásul nem is bonyolult. Mert mi lenne benne bonyolult?

Emlékszem pár éve, amikor néztem a Vacsoracsatát (már nem tudom, hogy ki és kinek), valaki, aki vega volt készített borsópörköltet. Aztán a vendégek nem győztek csodálkozni, hogy létezik ilyen étel is, mintha valami nagy dolog lenne... Pedig nem az.

Kell hozzá: BORSÓPÖRKÖLT  és kell hozzá TÉSZTA.
És ennyi!

2018. április 19., csütörtök

Zöldborsó főzelék

Alapvetően én nem nagyon szeretem a főzelékeket. Ritkán is készítek, mert nem jut az eszembe. Persze a családom többi tagja szereti, és amikor még az oviban és az iskolában ettek, akkor mindig volt főzelék. Mivel megnéztem az iskolában az étlapot, és ma a többi gyerek is azt eszi, ezért tegnap délután ezt készítettem.

Régebben az anyukám borsófőzeléke volt számomra a legfinomabb, de Férj úgy nem szerette, így kénytelen voltam a saját fejem után menni, és kikísérletezni, hogy hogy is szeretik és eszik meg.  Kisfiamnak vagy egyfajta mániája: "az oviban nem ilyen volt" mondatai pedig rendszeresen visszaköszönnek. Úgyhogy ma mondtam neki, hogy ilyen van, és kész. Ezt kell megenni. 
El is készítettem, de azzal a lendülettel elfelejtettem lefotózni. Pedig jó lett, mert Férj is megevett belőle egy adagot. És mivel keveset készítettem belőle (legközelebb dupla mennyiség kell!) nem maradt itthonra. A dobozukat meg elfelejtettem lefotózni. (Tegnap rohanós napunk volt, ma pedig nehezen keltünk. Én is.
De higgyétek el, hogy finom lett. 

Mert a borsót meg nagyon szeretjük. Minden formában. Levesnek, pörköltnek, főzeléknek. Ez azért nagy szám, mert Kisfiam nagyon kevés dolgot eszik meg, de a borsó közöttük van.

Éveken keresztül próbáltunk a kertünkben borsót termeszteni, de valahogy sose jött össze rendesen. Így már egy ideje nem ültetünk. A Lidl-ben egész jó zsenge borsó van, azt szoktam használni.
1 kis zacskó borsót megpároltam olajon és vízen.  Megsóztam, 2 gerezd fokhagymát belevágtam, és egy kis majorannát tettem bele (én nagyon szeretem, és majdnem mindenhez használom). Nem volt petrezselyemzöldem, de így is jó volt. Tettem bele egy nagyon kicsi vegetát, aztán, amikor jól megszottyadt :), megpuhult, akkor tettem rá egy kis lisztet és piros paprikát. Az én Férjem szereti, ha az ételnek színe van. :) - Az én anyukám nem tett bele sosem, mindig olyan halvány zöldes-fehér színben játszott, és ha hazamegyünk én persze olyan főzeléket kérek. De Férjnek így csinálom. :)
Azután öntöttem hozzá egy kis tejet, és tettem bele tejfölt. 

2018. március 20., kedd

Kuszkusz-bizi

Mint említettem, eléggé nehéz ügy a családomat etetni, ezért néha azért veszem a bátorságot, hogy készítsek valami különlegeset, valami olyat, ami szerintem nagyon finom, csak a még a családom nem fedezte fel :)
Mivel nem vagyok annyira rizspárti, a családom az, arra gondoltam, valami mással próbálkozom. Így született meg a kuszkusz-bizi. :)
Ez a kép nem sikerült olyan jól, de nem vagyok túl fotós.
Vajon megpároltam a zöldborsót, majd adtam hozzá egy kis petrezselyemzöldet, vegetát, sót, majd felöntöttem vízzel. Amikor felforrt, beleöntöttem a kuszkuszt, és elzártam a gázt. Összekevertem, és  kész is. Póréhagymás fasírtot készítettem hozzá. Nyami.
Nekem nagyon bejött, és még biztos vagyok benne, hogy fogok készíteni ilyet!

2018. február 16., péntek

Karfiolfasírt és zöldborsó

Nagyon-nagyon szeretem. A kedvenc főzelékem.
A legjobban számomra az anyukám készíti, és valahogy sohasem sikerül olyanra. Finomnak persze finom, csak nem olyan.
Arra gondoltam, ha már fasírtot terveztem, akkor legyen hozzá főzelék. :)


A főzelékhez való hozzávaló :)

3-4 evőkanál olaj ,
1 kg zsenge zöldborsó (ez most mirelit, és a Lidl-ben vettem )
4 evőkanál liszt
1 teáskanál só
1 teáskanál szárított, morzsolt lestyán 
2 teáskanál aprított petrezselyem
1 evőkanál cukor 
bors (én általában nem használok borsot, de a legtöbben szoktak bele tenni)
tej
víz


1. A borsót az olajon megpárolom. Nem túl nagy lángon, időnként megkeverve addig párolom, amíg a borsó puha nem lesz. Szeretem a Lidl-s borsót, mert zsenge.
2. Amikor a borsó megpuhult, ráteszem a lisztet, és megkeverem.
3. Ráteszem a petrezselymet, sózom, beleteszem a lestyánt, és azt a bizonyos evőkanálnyi cukrot. Eddig nem tettem bele, de olvastam valahol, és gondoltam, kipróbálom. Nem rontott az ízén :) Lestyánt sem használtam még ehhez a főzelékhez, mert én is a legtöbbször Vegetát használtam. Mindenesetre kipróbáltam. 
4. Kész! Tálalhatjuk.

Karfiolfasírt
Már egy ideje pakolgattam a hűtőben a karfiolt. Legjobban a rántott karfiolt szeretem, de úgy gondoltam, hogy most Férjnek kedvezek, aki nagyon szereti a fasírtokat. Így az készült belőle.
A fasírthoz a főzelék.
Megfőztem a karfiolt, hogy jól szét lehessen nyomni, aztán tettem bele mindenfélét, amit egy fasírtba tenni kell. Fokhagymát, piros paprikát, ebbe Vegetát, zsemlemorzsát és sót. Aztán összedolgoztam és megsütöttem.
Ez lett az végeredmény.
Kicsit sós lett a fasírt, de hát ez van, ha szerelmes a szakácsnő. :)

2017. szeptember 22., péntek

Franciasaláta és önértékelés


Mert szeretjük... :)

Mostanában rájöttem, hogy nincs időm annyi főzős blogot olvasni és nézni.
Azok, amiket én készítek, nem lesznek profin megszerkesztett, minden oldalról fotózott ételek. Amolyan, ahogy sikerül, mi úgy esszük - típus vagyok. Aztán vagy bejön, vagy nem.
De persze én értékelem azokat, akiknek még külön van energiájuk erre.
Ám én ilyen vagyok...
Nos, én inkább ilyen vagyok... szétszórt, szórakozott, dekoncentrált és kicsit más világ...
Kicsit a blogom is ilyen :), hogy annyi minden érdekel, foglalkoztat, és kicsit káosz is van benne, de hazudnék, ha arról írnék, hogy én milyen összeszedett és türelmes ember vagyok, mert az nem lenne igaz.

2017. május 10., szerda

Zöldborsó-leves

A kedvenc levesem. Ez már évtizedek óta így van. Amikor anyukám főzte, akkor is nagyon szerette, amióta én főzöm, még jobban szeretem :) - Bocsi, anya! De anyukám is nagyon szereti, ahogy én főzöm. Így, amikor megyünk egymáshoz, akkor mindig készítünk egymásnak.
Most itt van az anyukám :)

És tudom, hogy ez a leves nagyon egyszerű, de akkor is.
A zöldborsó a jó Isten egyik legnagyobb adománya és ajándéka nekünk!
Semmi különleges nincs ebben a levesben. Csak zöldborsó, sárgarépa (jó sok), zöldség (fehérrépa) + zöldje, paradicsom, paprika, fokhagyma!!! (Kötelező bele!)
Én csak jól megpárolom a zöldségeket egy kis olajon, sóval, és pirospaprikával. Aztán pedig felöntöm vízzel, és teszek bele egy kis vegetát. És ennyi.
Az, hogy milyen tésztát teszünk bele, rajtunk múlik.

Viszont szeretném felhívni a figyelmeteket a tányéromra! Nem az ütött-kopottságára, mert ez már nagyon-nagyon régi tányér, és még csodálom, hogy ennyire bírja is, hiszen mindig nekiütöm valaminek, vagy valami mindig történik velük, de aki készítette: Simon Dóra, fazekas.
Nagyon szeretem az ő munkáit, és amikor csak tehetem, veszek tőle valamit.
Bár már régen találkoztunk, de előbb-utóbb...