2016. április 29., péntek

Történnek

ám az események nálunk.
A legfontosabb az, hogy kedvenc Férjjel eldöntöttük - mivel itthon van szabadságon -, hogy megvalósítjuk egy régóta tervezett tervünket (kb. 3 éve), ti. azt, hogy átrendezzük kicsit a házat, a szobákat átpakoljuk, meg ilyesmi.
Elég nagy munka volt, mert most megint úgy nézünk ki, mintha költöznénk, mert minden összepakolva, kupacokba, dobozokba van, pedig nem...

Kicsit így érzem magam:


És semmiképpen nem így:
Nem élvezem, nem mosolygok, nem ér fülig a szám, mert ez szerintem nem annyira jó dolog. Mármint majd a végeredmény az lesz, de most még messze nem így érzem. De egyszer vége lesz.
Az egyetlen jó benne, hogy a sok fel-le mászkálástól a székeken remek fenékformáló gyakorlatnak tűnik, a hajolgatástól és guggolástól szintén, néhány nehezebb doboz remek karerősítés (de ugye ezt is módjával lehet még csak), szóval a rosszban van egy kis jó is, a mozgás és a torna. És igen, van izomlázam! És altatni sem kell!



Nos, ilyenkor az ember rádöbben, hogy mennyi felesleges dolga van, és hogy mennyi minden kacatot, lomot, felesleges dolgot gyűjtött, vagy kapott az elmúlt években. Úgyhogy a jövő hét ennek a felszámolása lesz.
Mert hogy nem várok csodát, hogy 2 nap alatt ténylegesen mindennel végezzek!
De nem ám!

Amúgy is, hamarosan lemegy a nap, és kezdhetek feltöltődni a szombatra, a nyugalom napjára.
Na, ez a jó dolog!

2016. április 26., kedd

Ma egy éve,

hogy Paca nálunk él.
Nagyon aranyos, nagyon szeretjük. És nagyon cuki.
Szerintem ő is jól érzi magát nálunk.

Sok-sok finomságot kap, a kedvence a citromfű és a banán. :)
Zsófia szokta kitakarítani, és enni adni neki, és amikor nagyon rossz napunk van, kimegyünk hozzá egy kis gyógysimogatásra....
Kata jóvoltából néha sikerül kijutnia a ketrecből, mert elfelejti bezárni, vagy nem zárja be jól, ilyenkor kijön kicsit, ugrál, eszeget egy kis friss füvet, aztán visszamegy, persze ellenszolgáltatással, mert telerakjuk a ketrecét és környékét mindenféle finomsággal.
De nagyon aranyos és nagyon szeretjük!!

2016. április 25., hétfő

Élmény

Még tavaly láttam ezt a képet valahol, egy blogon. Nem tudtam, hogy mit kell nézni ezen a képen. Az ember tényleg úgy van vele, hogy mindig a tömeget látja, azt, hogy az emberek többsége mit csinál, hogyan, mi van nála... és ma már telefon nélkül lenni, létezni nem igazán szokás.
Én is viszem mindig mindenhová a telefonomat, nehogy esetleg lemaradjak valamiről, amit a gyerekeim csinálnak, tesznek, és én tényleg szeretem megörökíteni. Azért is kaptam Férjtől az un. okos telefont, mert alapvetően én nem szeretem az okos telefonokat, nem igazán használom másra, csak a telefonálásra, és sms-írásra... de azért valljuk be, jó az  néha, ha nálunk van egy telefon, amivel megörökíthetjük azt, ami nekünk élmény.
Sokszor vagyok úgy, hogy amikor utazunk, kirándulunk, átmegyünk egy városon... olyan dolgokat látok, amit a többiek nem vesznek észre, vagy ha szólok, már késő. Olyan jó, hogy létezik a szemünk, amit a jó Isten annyira kitalált, és milyen hálásak lehetünk azért, hogy MI tudjuk használni.
 
Aztán észrevettem... Ha ismered a képet, akkor tudod, ha nem akkor mondom...
élvezd a pillanatot
A kép forrása: huffingtonpost.com
a nénit...
Hát nem édes?
Tiszta nagymamám fíling. Drága nagymamám nagyon szerette Csonka Picit, tudjátok aki énekes, meg színész meg ilyesmi. Mindig mondta: "Kislányom, ez az ember olyan csúnya, hogy ki lehetne csúfolni, de én nagyon szeretem." - Ezen mindig mosolyogtam, bár nem osztottam nagymamámnak ezt a véleményét, mert szerintem azért annyira nem csúnya. Mármint Csonka Pici.
De nagymamák cukik tudnak lenni.
És ez a néni is az.

Ezt a képet John Blanding, a Boston Globe fotósa készítette a Black Mass (Fekete Mise) filmbemutatóján. Miután a képet megosztották a Twitteren, bejárta a világot, és óriási érdeklődésre tett szert. Egy igen jól elkapott pillanat ez. Mert egy különleges fotó ez.
A tömeg, aki boldog, lelkes és lelkesen nyomkodja a telefonját, Johnny Depp filmsztárért rajong. Én magam nem vagyok Johnny Depp rajongó, bár a Csokoládéban nagyon jó volt. De sokan szeretik, és mindenki a pillanatra vár. Beizzították a telefonjukat az emberek, és várják, hogy lekaphassák a kedvencüket.
Ellenben a nénivel, aki nem csinál semmit, csak néz, vár és mosolyog. Hát nem édes?
Annyira aranyos, ahogy élvezi azt, amit lát, nem?
Szerintem ő a fejében fotóz, kattogtat, egy örök emléket őrizve meg.

Vannak nekem is ilyen emlékképeim...
Tinédzser koromról. Amikor Zoránnal és Kern Andrással beszélgethettem, vagy amikor Első Emelet koncerteken beszélgethettem Michellel, a dobossal (ő volt a kedvencem), amikor az Exotic egyik tagja, az egyik Tabár fiú írt nekem a koncerten egy komolytalan pár sorost... mert az kértem, hogy valami komoly verset írjon, ami így hangzott:
"Komoly verset írok, 
olyat, amin sírok."
:)
És még sorolhatnám... Tinédzser koromban volt egy kis rajongós időszakom, de persze módjával.

Valahol megvannak még ezek az írások is, de a hangulat, ami ezzel járt, az élmények, jobban megmaradtak bennem.
Ahogy szerintem ebben a néniben is.

Én is hajlamos vagyok nyomkodni a telefonomat, mert én is szeretnék mindent azonnal megörökíteni. De ez az élmény - és ezt kell megtanulnunk -, olyan, amit senki nem vesz el tőlünk.
Szerintem mindennél fontosabb az, hogy mi van a szívünkben, és ez így jó!

2016. április 21., csütörtök

Magvető története

Igen, tudom...
Már régen nem osztottam meg semmit, amit Zsófiával eddig hittan órán készítettünk.
Ennek az az oka, hogy hosszú ideig nem tudtam használni a kezemet, de már jól vagyok, jól is működik a kezem (azért mértékkel), de hála az Úrnak!
Összeszedegettem, hogy mi mindent készítettünk eddig, nemcsak Zsófival, hanem a másik iskolában is a gyerekekkel. Meg fogom osztani őket, de most kicsit sűrű a napjaim többsége.

Tényleg időhiányban szenvedek. De tényleg! :)
Annyira szeretek kézműveskedni, és alkotni - a papír a kedvencem, mert 3D-ben nagyon rossz vagyok... Felkérésre írom az 5. osztályos hittankönyvet, ami nagy munka, és sok időmet veszi el, de amit nagyon élvezem.
Emellett rajzokat kértek egy gyermekújságba, meg járok továbbra is hittanórákra, kézműtétem volt, és sok minden összegyűlt itthon is... szóval igyekszem, és próbálkozom utolérni magam, de szeretnék még egy kis türelmet kérni.

De ma alkottunk Zsófiával. Ugyan a Magvető történetét vesszük, már több alkalommal, mert nemcsak a történetet beszéltük meg, hanem a 4 földfajtát és annak a jelentését kertészetileg és lelkileg egyaránt.
És most ezt készítettük hozzá.

Ez egy kör alakú sablon, ami nemcsak egy virág növekedését szimbolizálja, nem belül pedig a pillangó életre keltét, hogy amikor összekapcsoljuk, forgatható legyen.
 Nagyon ötletes.



2016. április 19., kedd

A szerelemről...

A szerelem jó dolog.
És én még mindig szerelmes vagyok. :)
De tényleg.
Van egy nagyon cuki Férjem, aki nagyon aranyos, aki mellett boldognak érzem magam, és boldog is vagyok.
Az elmúlt hetek olyan időszakot jelentettek az életemben (kézműtét), amikor megbizonyosodott az, hogy milyen fontos, ha az embernek "segítő társa" van, Hozzáillő!!!
A műtétem után hetekig nem tudtam semmit sem csinálni, de tényleg semmit. Vízbe nem nyúlhattam, fogni nem tudtam, mert a hajlító izmok nagyon oda voltak, meg fájt is a kezem. Férj volt az, aki mindenről gondoskodott. Főzött, teregetett, mosogatott, rendet csinált a házban, hordta-vitte a gyerekeket, engem is szállított az iskolákba... szóval nagyon aranyos volt.

Tudom, - én is így gondolom -, hogy ez a természetes. Hogy nem terpeszkedik a fotelben feltett lábakkal, és követeli, hogy rend legyen, meg meleg étel, hanem elpakol maga után és megfőz magára. Nem mondogatja: "a gyerekeid ezt és ezt csinálták!", mert hát az övéi is :) Nem járkál körbe a házban, és szól be, ha talál egy pókhálót, hanem odamegy, és leszedi (nem számít, hogy nem bírom a pókokat, és hogy van egy-két sarok a házban, amit magasságom :) miatt nem érek el).

Nagyon fontos, hogy egy Férj ilyen legyen. Hogy segítse a másikat, hogy odafigyeljen a Feleségére, ne terhelje túl, támogassa őt. Én nagyon hálás vagyok Istennek, mert egy ilyen Férjet kaptam.
Egész életemben valami ilyesmire vágytam, csak nem tudtam megfogalmazni.
De már meg tudom.

Kata mondta: "Lefotózlak titeket! Mondd csíz!"

2016. április 18., hétfő

A három szita

Egy férfi izgatottan, futva érkezik a bölcs Szóktarészhez:
- Szókratész, el kell mesélnem neked valamit egy közös barátunkról, aki...
- Várj! - szakítja félbe Szókratész - Megszitáltad-e a három szitán, amit mondani akarsz?
- A három szitán? - kérdezte csodálkozva a férfi.
- Igen, a három szitán. Az első szita az igazság. Utánanéztél-e mindennek, amit mesélni akarsz, hogy valóban igaz-e?
- Nem, csak úgy hallottam.
- De bizonyára megvizsgáltad a második szitán, a jóságén. Amit mesélni akarsz, ha már nem hiteles, legalább jó?
- Nem, éppen ellenkezőleg...
- Várj! - szakítja félbe újra a bölcs - Alkalmazzuk a harmadik szitát is, és mondd: használ-e nekem valamit, ha elmondod azt, ami annyira felizgatott?
- Éppenséggel haszna sem igen van.
- Akkor - mosolyog a bölcs -, ha az, amit mesélni akarsz, se nem igaz, se nem jó, de még csak nem is hasznos, felejtsd el, és ne terheld vele se magadat, se engem!

2016. április 15., péntek

Virágos hangulatban

Nagyon szeretem a virágokat. Nem bent a házban, mert azokat mindig elfelejtem locsolni, - éppen ezért nem is én vagyok a viráglocsoló felelős itthon, a családban :) -, de kint a kertben nagyon szeretem. Férj is, és sok szép virágot ültettünk, és még fogunk is.
Már vettem is apró szegfűt, amit gyermek koromban nagyon szerettem, mert mindig volt otthon. Még nem jutott időm és lehetőségem a kertészkedésre, mert nemhogy földet nem érhet a kezem, de még vizet sem - a jövő héten is még csak mértékkel...

Virágok közt lenni nagyon jó.
Kedvenc tulipánjaim, amelyek folyamatosan csökkennek, mert gyermekeim behordják ajándéka nekem :)
Férj meggyfája, amit már nagyon vár :)
De az ember valahogy mindig is különleges vonzalmat érez az ibolya iránt. Ti nem vagytok vele így?
Jó, jó, itt éppen nem volt sok egy helyen, de akkor is nagyon szeretem őket. Gyönyörűek és szeretek hozzájuk lehajolni, begyűjteni őket, az apró szárukkal, és kis pohárkába tenni... Most ezt nem tettem meg, mert túlburjánzott a házban a tulipán... de olyan csodálatos illata van a sok ibolyának együtt.

Aztán, amikor utánaolvasgattam, kiderült, hogy az ibolya másra is igen jó!
Nahát! Én nem ismerem annyira a "fűben-fában" dolgokat :), bár próbálok természetes dolgokat használni az életünkben és a ételünkben is. Azt is tudtam, hogy használják dekorációnak süteményekhez és ételekhez is, tehát ehető.
De hogy még mire jó?
Leveleit, virágait, ritkábban gyökereit is felhasználják. Nyálkaoldó hatásánál fogva köptetőként, légzőszervi megbetegedésekben. A virág nyálkaoldó, idegnyugtató, vérnyomáscsökkentő hatású. A levéldrogot nyálkaoldásra, izzasztásra, vértisztításra használják. Enyhíti a köhögést, asztmát, szájüregi gyulladásokat és a hörghurutot. A gyökeréből enyhe hashajtó hatású szirupot készítenek. Virágait kandírozva süteményekhez is használják.
Mérsékelten használandó, mert a benne lévő szaponin rosszullétet, hányást is okozhat.


kép a netről
Mint kiderült, sok mindent lehet vele kezdeni. Lehet belőle szirupot készíteni, megszárítani a levelét teának, amikor jön a köhögős időszak. Nahát....! Én meg csak lepődöm meg! - Mondjuk Nimród nem hiszem, hogy kipróbálná...

NÉHÁNY ÖTLETES RECEPT, AKI KI MERI PRÓBÁLNI, AZOKNAK SZERETETTEL AJÁNLOM!
  • 1. Próba: 3 bögre cukor, 2 bögre víz, 1 bögre ibolya. Felforraljuk, főzzük kb. 5 percig, amíg besűrűsödik, majd levesszük, és kész.
    Eredmény: méregzöld  szirup, köptetőszirupnak kiváló lesz!
  • 2. Próba: 3 bögre cukor, 2 bögre víz, 1 bögre ibolyaszirom, mert a franciák szerint csak a szirmokat kell beletenni. A cukrot a vízzel  5 percig főzzük, hogy besűrűsödjön, majd  beleöntjük a hosszasan szedegetett szirmokat, és gyorsan le a tűzről.
    Eredmény: egy csupazöld szirup. Na jó, végül is, köptetőszirupból sosem elég.
  • 3. Próba: 3 bögre cukor, 2 bögre víz, 1,5 bögre ibolyaszirup, 1 citrom leve. 5 percig főzzük a cukrot a vízzel, majd beleöntjük a citromlevet és az ibolyaszirupot. Még főzzük 1-2 percig, aztán levesszük. Eredmény: kellemesen lila-rószaszín szirup!!!!!!
kép: wholeliving.blog.hu
Teljesen jó ötlet, nem?

2016. április 12., kedd

Hálás napok # 47.


 
Nos, innen indult a nagy esemény és történés... Hosszú, 5 hónapos mizéria és orvoshoz járás után kiderült, hogy nincs mit tenni, meg kell műteni a kezemet. Tényleg nagyon fájt, és tényleg nagyon nehezen tudtam használni. Sok tányér és pohár tört el ezalatt az idő alatt. És nem a veszekedések miatt :)
Bátor voltam, és elmentem. Itt, Móron megcsinálták egy amolyan 1 napos műtét volt. 7-kor elmentem, már 9-re készen voltam. Az doki nagyon aranyos és jó fej volt, és megígérte (azaz megígértettem vele), hogy jobb lesz a kezem.
Persze nem igazán tudom még használni... ma már nem egy kézzel írok, de a terhelést sem lehet túlzásba vinni, főleg a hüvelykujjam fáj, és még fog is. Nem emelhetek vele, nem mosogathatok (ez a legnagyobb élmény ebben az egész helyzetben :) :) :) ), de közben meg annyira csinálnék valamit, mert nem vagyok az a pihengetős fajta. Egy kézzel is lehet sok mindent csinálni, és ha lassabban is haladok, akkor is jó a tudat, hogy valami történik.
Férj nagyon nagy segítségemre volt az elmúlt héten, ahogy ezen a héten az anyukám is. Nagyon sokat segítenek, mert fogni még mindig nem tudok, így a főzés is elmarad még egy ideig. Ott is meg tudok apró dolgokat csinálni, de a darabolás, vágás, ilyesmi nem igazán megy...

Férj tényleg egy zabálni való pasi, tényleg oda vagyok érte :), mert nemcsak a saját munkájában ügyes, hanem itthon is. Főz, mos, takarít, pakol (csak halkan súgom meg, hogy rendesebb, mint én vagyok... én kicsit trehányabb vagyok :( ), gyereket visz-hoz... Tényleg nincs panaszom, mert mindenben segít. A múlt héten ő főzött. Ez a nagyon finom milánói volt az egyik alkotása. Hát nem gyönyörű! :)

Nagyon sok izgalmas élmény és esemény volt az utóbbi napokban, amiért hálás vagyok, és amiket sajnos nem írtam össze, de tényleg voltak.

Az utóbbi időben a napok Katáról szóltak, abban a tekintetben, hogy elkezdtünk ovizni. Minden héten egyszer elmegyünk 1,5 órára játszani egy kicsit. Azért, hogy könnyebb legyen neki a beszokás, és hogy Nimróddal lehessen. Ők ketten ugyanis valamiféle különleges kapcsolatban vannak, nagyon szeretik egymást, és ragaszkodnak egymáshoz. És míg Nimród tudott 1 évet járni Zsófiával oviba, az jelen esetben Katánál nem fog működni, hiszen Nimród iskolás lesz. Nem tartom vissza, nem hagyom, hogy 1 évet még szenvedjen szegény, mert ez az év is már az neki. De abban a tekintetben nagyon jó ez az év, hogy sokkal bátrabb lett, ki mer állni a többiek elé (kiscsoportosként nem volt olyan kép, amin ne üvöltött volna, vagy bármilyen foglalkozáson részt vegyen). Okosodott és ügyesedett, és már nagyon várja az iskolát. :)

Kata és Nimród az oviban - tízóraizás közben
A másik kedvenc képem róluk a gyülekezetben készült. Éppen olyan alkalom volt, amikor énekeket tanultak, és közben mindenfélét alkottunk. Amikor csak tehetik, egymás mellett vannak. Nagyon cukik.
És hát említsük meg Zsófiát is. Ha őszinte akarok lenni, akkor a március elég nehéz időszak volt neki és nekünk is. Voltak gondok az iskolában és itthon is. Sokat küzdöttünk egymással, de azt hiszem, megharcoltuk. A kezdeti, döcögős nehézségek ellenére, megvívtuk a harcunkat. Egymással is, és önmagunkkal is. Átértékeltük a dolgainkat, és alakulunk.
Ahogy a fenti könyv is mondja: Jóra tanítjuk egymást.


Én tudom, hogy még lesznek izgalmas napjaink, küzdelmeink, harcaink, jó tapasztalataink és sok-sok örömünk.
Remélem, hogy megtanulunk mindannyian jónak lenni! Ez nem kis munka és nem kis feladat, de nem adjunk fel!!!

2016. április 8., péntek

Ugróiskola

A héten jó idő volt, sokat voltunk kint. A gyerekek a legtöbb időt az udvaron vagy a kertben töltik.
Most, hogy a héten pihentettem a kezem, és nem csináltam semmit (de tényleg, mert nem tudtam), én is kint voltam velük többet és sokat. Néztem, ahogy játszanak együtt, hallgattam, ahogy kiabálnak egymással, vagy mindegyik a saját útját járja (Zsófia szeret kicsit különvonulni a többiektől), és persze nem maradt ki a vita, veszekedés és az egymás hibáztatása sem.

De fontosnak érzem, hogy mivel sokat vannak bent (iskola és ovi), ilyen jó időben többet legyenek kint. És előfordul, hogy azt mondja a gyereked, (még akkor is, ha sok játék van az udvaron, fára mászási lehetőség és mindenféle jármű - mondjuk sajnos kicsi a tényleges udvarunk, ahol igazából játszhatnak), hogy unatkozik, akkor csak elő kell venni egy régi játékot, amit Te gyermekkorodban játszottál és nagy eseménynek számított. Aztán hagyni őket, hogy egy darabig jól ellegyenek :)




Nagyon cukik voltak.
Van még néhány ötletem, amit be fogok vetni még, ha esetleg "unatkoznának".

2016. április 5., kedd

Adósság

Ha emlékeztek, azt ígértem, hogy a Jézus csodái ovis tanulmányt, újra sorsoljuk.
Megtettük Zsófia lányommal.
Fénykép nem készült (mert most mondom, hogy ezt egy kézzel gépelem...), de higgyétek el, hogy hivatalos sorsolás volt.
És aki ezt nyerte (azok közül, akik az első körben jelentkeztek):
PATRÍCIA


OVIS ANYAG

2016. április 2., szombat

Helyzetjelentés

Eltűntem egy kis időre, és lehet, hogy most fogok is.
Egyrészt, nem voltunk itthon, és az anyukáméknál nincs net, sem semmilyen eszköz, amivel a hálóra felkerülhetnék, így ez a pár nap pihenéssel feltöltődéssel és lazítással telt. Kicsit furcsa ez, mert egy rohanó világban, ahol a net, a számítógép és a tablet a normálisnak mondott használati eszköz - és nem tudom megmondani, hogy ez jó vagy sem, mert én nem vagyok ellenzője, ha értelmes dolgokra használják, - de jó kicsit ebből kizökkenni. Újra megtanulni ezek nélkül élni és rácsodálkozni azokra az apró dolgokra, amelyek által több lehet az életem, a gondolkodásom. Több időnk jutott egymásra Férjjel is ezalatt a néhány nap alatt. A gyerekeimnek meg anyukámra és apukámra - túl messze vagyunk egymástól, ezért ritkán találkoznak.

Jó volt, hogy Férjjel kettesben elmehettünk Nyíregyházára a Hetednapi Adventista Egyház imaházába, ahol egy nagyon áldott szombatot tölthettünk. Találkoztunk rég nem látott ismerősökkel is. Ez felért egy nagyon áldott "randival", a szó jó értelmében, mert elsősorban volt egy nyugodt, csendes, Istenhez közel kerülő szombatunk, másrészt egymásra is többet és jobban tudtunk figyelni. Mondom én, hogy néha be kell vetni a nagymamákat :)

De az egész időszakom valami ilyesmi jegyben zajlott és zajlik. Teáztunk és írtam. 

fotó printerest
Apukám finom teát tud főzni, és mi (az egész család) nagy teások vagyunk, iszonyú mennyiséget el tudtunk fogyasztani.

Közben pedig írtam / írom a könyvemet, amire felkértek. Azaz írtam volna, ha nem hagytam volna itthon a gépelt változatot, így csak a javításra tudtam koncentrálni, és a betűk értelmes szóvá tételére :)
Lassan haladok vele, mert elég nagy munka, de persze határidő van.
Ám most ez a határidő is nagyon közel van, ugyanis kedden kézműtétre megyek (ínhüvelygyulladás), és 2 hétig nem igazán csinálhatok semmit majd. Ez elég nehéz lesz, mert én amolyan pakolós, rakodós, nem egy helyben ülős típus vagyok, ezért kicsit küzdenem kell majd, de hiszem, hogy ez is megoldódik...
Úgyhogy fogok jelentkezni, de lehet, hogy nem tudok hosszan írni.

Tudnék, ugye egy kézzel, de tudjátok, én gépírást tanultam, és nagyon szeretek gépelni. Gyors is vagyok (csak így szerényen), így mindig ideges leszek, amikor bemegyek egy hivatalba, és ott két ujjal pötyögtet be valaki valamit a számítógépen. Legszívesebben ilyenkor átugranék a palánkon :), és azt mondanám, hogy engedjen már oda, mert gyorsabb lesz. Na... most valami ilyesmi fog következni nekem. Úgyhogy lehet, hogy ezért nem éri meg. Mármint sem az egy kezes gépelés, sem az, hogy kiakadjak ezért magamtól :)

Folyt. köv.