2012. június 29., péntek

Alváskérdés

Ma is kilométereket gyalogoltam. Mondhatnám, hogy a gyerekeim is, de ez nem így volt. Piacra mentünk, ahová elég ritkán járok, de most már muszáj volt apró dolgokat vásárolnom. Elindultunk hát gyalog. Nimród is elég ügyesen gyalogol már, 2,5 km-t simán. De mindig viszem a babakocsit, mert biztos, ami biztos.

Persze Nimróddal gyalogolni nem sima ügy. Mert általában visszafele is sokat haladunk, mert találunk valamilyen hangyát, bogarat, izgalmas állatot a fűben, járdán, amit persze meg kell szemlélni, és sohasem 1 percig.

Zsófia, akit nem a türelméről híres, hosszú távon nem bírja, de ő remek színésznő, és amit kitesszük a lábunkat a kapun, ő azonnal elfáradt, fáj a lába, és megsérült. Persze ez csak azt jelenti, hogy nem akar gyalogolni, hanem kihasználva a lehetőséget, besurranni a babakocsiba.

Szóval, kilométerek vannak mostanában a lábamban. Hiába, alakformálok. :) Nem, ez csak vicc. Spórolunk, és ahová lehet gyalog vagy biciklivel megyünk. Piacra amúgy is gyalog érdemes menni.

Elfáradtam. Hazafelé már mindkettőt toltam a babakocsiban. Azért én, aki egy egyszerű, alföldi lány vagyok és hozzá vagyok szokva az egyenes utakhoz, itt Móron minden dombos, meredek és kacskaringós. Ezt nehezen szokom. :(

Itthon aztán rendesen kinyúltam. A meleget sem bírom, így megvártam, mire kicsit hűl a levegő. Csak utána tudtam őket kiküldeni az udvarra, amikor is itt bent kibontakozhattam. A kertünkben (gondolom máséban is) rengeteg cukkini nő, mostanában állandóan ilyesmiket eszünk. Rántott cukkini, cukkinipörkölt, de főleg a rántott megy nagyon. Zsófia nagyon szereti.

Estére már mindenki elfáradt. Én is. Ők is. Hamar el is küldtem mindenkit aludni. Zsófi nagy Őmmel alszik, hiszen tegnap megígértük neki, hogy amikor apának nem kell mennie dolgozni, aludhat vele.
Persze, az alvás katasztrófa még mindig. Aki régebb óta olvas engem, tudja, hogy mennyit küzdöttünk Zsófival az alvással. Jelentem, a helyzet nem sokat változott, csak annyit, hogy 4 éves lett. De még most is nagyon utál elaludni. Egész nap nincs vele gond, kedves, aranyos, - jó, persze vannak összezördülések, apró viták Nimróddal, de ez belefér -viszont, a fürdés után elmenni aludni, katasztrófa.
Komolyan mondom, és elhihetitek, hogy így van, MINDEN OKOS módszert kipróbáltunk, amit okos könyvek mondtak, írtak, amit más anyukák tanácsoltak, még pszichológustól is tanultam egy okos módszert. Nem megy. Szenved az elalvással. Akármilyen fáradt. Elég sokat vitázunk emiatt. Semmi más miatt nem kell keményen beszélnem vele, vagy mérges lennem rá. Csak az alvás...

Egy idő után elalszik magától, de közben látványosan és rettenetesen szenved az ágyban. El sem hiszitek. Küzd valaki hasonlóval?
Nimród sem az, aki automatikusan jelentkezik az alvásra, de ő ügyesen elalszik délben is (Zsófi ennyi idősen már nem is aludt délben) meg este is.
Egy ritka pillanat. Délutáni alvás - anyukáméknál készült :)
Mostanában azért sikerül délben is elaltatni Zsófit. Hintaágyban remekül alszik, vagy becsempészi magát a babakocsiba. Babaként nagyon szeretett benne aludni. Nimród ellenben rosszul van a babakocsitól, ő ágypárti.
Ellentétes gyerekek.

2012. június 24., vasárnap

Nagyon elfoglalt

- Holnap vizsgázom. Hát... Kb. 2 évvel ezelőtt elkezdtem egy iskolát, gondoltam, Zsófi elég nagy már hozzá, vágjunk bele, csináljunk valamit. Szeretek tanulni, emberek közé is mehetek, meg egyébként is. Szeptemberben elkezdtem az iskolát, és a következő hónapban kiderült, hogy érkezik Nimród. Úgyhogy az év végi vizsgák helyett szülni mentem. Jó, gondoltam, egy év, majd folytatom, van néhány vizsgám hátra, azt megcsinálom. Rá egy évre kaptam egy vizsgaidőpontot. De akár hiszitek, akár nem, nem tudtam elmenni. Zsófia akkor 40 fokos lázban feküdt itthon, így az számomra fontosabb volt holmi vizsgáknál. Úgyhogy megint eltelt 1 év. Most itt vagyok, várva a holnapot. Én vagyok beteg... De elmegyek. Nem mondom, hogy az esélytelenek nyugalmával, mert alapvetően szorgalmas diák vagyok, bár nem könnyű a fejem. :( Nem tanulok valami túl könnyen. Magolni nem tudok, és csak úgy tudok megtanulni valamit, ha meg is értem. Kicsit persze izgulok, tudjátok, a szokásos, hogy "De jó lenne olyan tételt húzni, amit azért tudok is... Nem nagyon leégni, mert bár alapvetően jó a beszélőkém, de ilyen vizsgákkor nehezebben megy... stb." Persze ismerve a tanári kart, tudom, hogy nagyon kedvesek és segítőkészek lesznek, de azért mégis izgulok. Úgyhogy drukkoljatok nekem!

- Közben kiderült, hogy a nyári táborban, ahová szoktunk járni nyaralni gyerektanító leszek. Először nagy Őm nem akart hallani arról, hogy 3 gyerek mellett (jön velünk Dorina is, az unokatestvér) tanítsak, nem is jelentkeztem. Aztán kiderült, hogy kevesen jelentkeztek (sajnos), így tanítok. Nagy Őm megértő volt, és hoztunk pár közös döntést a hogyanról és a miképpenről. Mindig is mondtam, hogy ő az álomférj :) 2 hét és megyünk. Még nem tudom, hogy milyen csapatom lesz, de készülni is kellene rá.

- Itt hívom fel a figyelmeteket a játékra! Mostanában hamarosan megkapom a tanulmányt, és akkor JÁTÉK lesz és Sorsolás! (Itt szeretném megkérni Életcseppes Rékát: Küldd már el légy szíves újra a címedet! Köszönöm.)

- Belefogtam egy új anyag megírásába, - ovisoknak - ami már egy ideje a fejemben van. De még mindig várom az ötleteket.

- Közben lassan elkezdek munkát is keresni. Ugyan még szeretnék itthon maradni, addig, míg Nimród 3 éves nem lesz mindenképpen, de hát idejében el kell kezdeni. Én mondjuk örülnék annak is, ha Isten újabb babát adna nekünk, feltéve, ha úgy látja jónak. A családom persze nem lelkes, mert szerintük már "öreg" vagyok hozzá. Mindegy, most ebbe nem megyek bele, egyszer majd...


Szóval, elfoglalt vagyok. Egy busy bee... :)

2012. június 22., péntek

Nyaralásunk 2. rész

Nagyon kedvelem az olyan blogokat, amelyek házakat és udvarokat mutatnak be. Szeretem nézegetni a lakberendezős újságokat, de általában ezekkel csínján bánok, mert amikor nincs pénzem valamire, nem szeretném fájdítani a szívemet.
Itthon is, amikor sétálok, szeretem nézegetni a portákat, az udvarokat. Bár itt az a jellegzetes, hogy a kerítést jól befedik vagy felfalazzák. Itt Móron ez jellemző. Szabolcsban, ahonnan én jöttem ez nem igazán jellemző. Mindenesetre mindig örülök, ha látok egy-egy szép udvart. Mert a miénk még nem igazán van kész. Mindig változik, ahogyan a kertes házaknál szokás.

Mindenesetre most egy kis portát szeretnék megmutatni. Különösen kedves a szívemnek.
(Mert a szüleimé. :) Jó, kicsit elfogult vagyok, de apukám nagyon ügyes.)
Nem vagyok túl jó fotós. De a képek nagyon hangulatosak. Szerintem.

Tornácos ház sok virággal.
Udvar - a fűszálak egyforma hosszúak.
Főző - virágba borulva.
Kút - hordó jó párosítás. 
A szélforgót Nagy Őm készítette, a többi apukám munkáját dicséri.
Csengőszó hív ebédre.
Kocsikerék, virágok és Nimród.
Madáretető
Szalonnasütő, kerti pad és kút
Még a fa is szép rendben és sorban található.



Kert. Elmondanám, hogy apukám kertjében egy darab gaz sincs. Sehol. Pedig én  megpróbáltam keresni egyet. 

2012. június 20., szerda

Nyaralásunk 1. rész

Nos, itthon vagyunk. Hosszú volt az út, az ottlét, de alapvetően jó volt. A szüleimhez utaztunk, akik egy kis faluban élnek. Alapvetően nem ott, de egyszer, évekkel ezelőtt úgy döntöttek, hogy elmennek falura lakni. Én annyira nem lelkesedtem az ötletért, mert szeretem azt a kis várost (Tiszavasvárit), ahol felnőttem, és szeretek hazamenni. Ilyenkor az ember MINDIG találkozik ismerősökkel, barátokkal, régi osztálytársakkal, és ezeknek hangulata van. Én amúgy is olyan "csacsogós" fajta vagyok.

Minden esetre most a faluba mentünk. Vonattal. Az utazás alapvetően izgalmas volt. Már az utazási kultúránk is hagy némi kívánnivalót maga után. Szomorúan kellett megállapítanom, hogy abszolút nem figyelünk egymásra. Amikor Székesfehérváron felszálltunk a vonatra, csak a Keletiig mentünk. Az kb. 1 órás út. 
Érkeztem 2 gyerekkel, hatalmas bőröndökkel (1,5 hétre azért kell ruha!). Senkinek eszébe nem jutott még a lábát sem arrébb húzni. Az, hogy esetleg a táskájukat arrébb rakják, hogy elférjünk. A két gyereket leültettem egy kettes ülésbe, én meg leültem valahová távolabb. Senkinek nem jutott az eszébe, aki négyes ülésben ült, hogy esetleg cseréljünk. A szerelmespárok csak egymással voltak elfoglalva, a felnőttek meg magukkal. A tinédzsereket meg mit érdekli... Nekem kellett határozottan megkérnem őket, hogy rakják már el a táskájukat, hogy le tudjak ülni. Szóval, így indult.
A Keletitől aztán jó volt, mert volt helyünk. Anyukám feljött elénk. Az út hosszú volt, de cseppet sem unalmas. A gyerekeim gondoskodtak erről. Persze azért voltak csendes percek is.
Zsófia éppen "tanul".
Nimród meg alszik.
 A település, ahova mentünk eléggé ismert hely. Olaszliszka. Igen, ha ezt a nevet hallja mindenki, rögtön a gyilkosságra gondol, ami ott történt. (Egyébként tényleg érdekes helyzet ez. Szögi Lajost, aki ott megöltek ismertem, mert pedagógusként dolgozott Tiszavasváriban, ahol én is laktam. És hát kis város... ) Anyukámék már előtte odaköltöztek, mint amikor az eset történt.
De nem is ezzel akarok foglalkozni, mert már régen történt, és bár én ebben a faluban nem éreztem otthon magam, azért találtam szép helyeket. Néhány képet, gondoltam, megosztok Veletek.
Ha valaki Sárospatakon jár, érdemes benézni ide. Csak úgy átutazni, és megnézni néhány érdekességet.

Emlékeztek, hogy mennyire szeretem a fákat? Itt is találtam egy nagyon szép "szerelmes fát". Gyönyörű helyen van, az tény.
Háttérben a Bodrog.
Nos, a fák mellett nagyon szeretem a templomokat is. Bárhol vagyok, megnézem őket. Még a várakkal és kastélyokkal vagyok ilyen viszonyban :) Lelkes kastély-rajongó vagyok.

Ez a Római katolikus templom gótikus stílusú templom. 1332-ben épült Nagyboldogasszony tiszteletére. A 19. században barokk formát kapott. A magyar templomok között különlegesnek számít a tornya, amely katonai őrtoronynak készült. Megtudtam, hogy az építője 400 Ft-ot és 20 köböl búzát kapott érte.
Olaszliszka jellegzetes temploma
A torony
 

Görög katolikus templom most épül, a hívek adományából. Pár nap múlva lesz az átadás. Ezen meglepődtem, mert még sok tennivaló van körülötte.
 A református templom. Kb. 6 éve voltam benne utoljára. Akkor éppen lelkész-váltás volt. Elmentünk a templomba, és érkezett egy fiatal lelkész a feleségével. Azóta náluk is született 2 baba. Amikor elmentem sétálni, és éppen kint volt a lelkész. Kicsit beszélgettünk, megnéztem a templomot belülről is.
A falu központjában táblák segítenek eligazodni. Persze, elveszni nem lehet. Még nekem sem, aki rettenetesen rosszul tájékozódom. :)
 Ez egy múzeum. A Kossuth Múzeum. A liszkai közhit szerint itt született Kossuth Lajos, és nem a hivatalos születési helyének tartott Monokon, ahol csak anyakönyvezték. Állítólag az apja várandós feleségével úton volt haza Monokra egy tiszti értekezletről, melyet Sátoraljaújhelyről. Persze, valahogy nem sikerült még bejutnom a Múzeumba.

 Az olaszliszkai általános iskola alsó tagozata. Olyan szép épület. A felsősök külön épületben vannak, amit elfelejtettem lefotózni, pedig minden nap ott mentem el mellette.
 A gyerekeimnek a gólyák tetszettek a legjobban. Fotóztuk is néhányszor őket. Zsófi nagy örömére.  

Egyenlőre ennyi az utibeszámolóm. Hamarosan jövök, és megmutatok egy különleges "portát" Olaszliszkán.

2012. június 18., hétfő

Az igazságosság jegyében

Amikor sok-sok évvel ezelőtt megláttam ezt a rajzot, annyira megtetszett, hogy lerajzoltam, és a felraktam a szobám falára. Mindig megnéztem, amikor úgy éreztem, hogy az élet igazságtalan.
Aztán megértettem, hogy nem az élettel van gond, hanem velünk, emberekkel. Azzal, ahogy gondolkodunk, ahogy úgy gondoljunk, hogy mi dönthetünk mások helyett, lehetünk egymás lelkiismerete, igazságosztó bírája. Szeretünk dönteni arról, hogy a másik mit tegyen, hogyan tegye, mit csináljon, néha még jó tanácsokat is adunk neki, de magunknak nem. Néha igazságtalanok vagyunk másokkal szemben. Magunkkal szemben sohasem, hiszen mindig nekünk van igazunk! Van egy mondat, amit szoktam idézni ilyen esetekben: "Te mondod a magadét, én pedig az igazat!" De sokszor van ez így!
Pedig mi sem szeretjük, ha velünk igazságtalanul bánnak! Te úgy érzed, hogy néha/mindig/gyakran bánnak veled igazságtalanul? Ugye???

2012. június 3., vasárnap

Olyan büszke vagyok

a kisfiamra.
Már 3 napja szopizás nélkül alszik el.
Ez azért nagy szó, mert ő nagyon-nagyon-nagyon-nagyon függő volt. Bármilyen helyzetben, amikor szomorú volt (leginkább ilyenkor), ha unatkozott, ha nem volt jobb ötlete, akkor elém állt, rám nézett a gyönyörű szemeivel, és mondta: "Anya! Cici! Ebből!" (és meg is mutatta, hogy melyikből).

Zsófi is sokáig szopott, de nem ennyi ideig. Neki egyszerűen annyit mondtam, hogy elromlott a cici, és ő nem is firtatta tovább a dolgokat. Nimródnál nem volt ilyen könnyű.
Mindenesetre nagyon büszke vagyok rá.