A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kókusz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kókusz. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. június 16., kedd

Kókuszkocka


Folytatódott itthon a rendrakás, de tegnap kicsit lelassult a tempó, mert közben sok minden történt nálunk. Kutyaoltás és nyírás volt (nagyon viccesen néz ki Pogó), jöttek netet cserélni, mert hetek óta nem működött jól, szaggatott és nem volt használható, mosni és vasalni kellett, mert ilyen prózai dolgokat is meg kell csinálni, bár ezeket pont szeretem. Főzni is kellett, meg előkerestem a nyári szandálokat, cipőket, bár a így haladunk, nem igazán lesz szükség rá, hiszen mostanában esik. :) Férj kilomolta a bejárati ajtó előtt összegyűlt dolgokat. Ide kerültek dobozok, eltüzelni való dolgok, de ezekről majd később. :)

Most egy sütireceptet hoztam.
Férj nagyon szereti a Kókuszkockát, és én tényleg nagyon régen sütöttem már. Aztán nem olyan régen találtam egy receptet, amit gondoltam, kipróbálok, mert az eddig megsütött kockákkal mindig volt valami bajom, pedig többfélét kipróbáltam, és meg kell mondjam, hogy tésztailag (csak magyarosan!) ez a legjobb.
Nagy adag lett belőle, ez biztos! 
Egy egész tepsivel lett.

KÓKUSZKOCKA
30 dkg kristálycukor, 50 dkg liszt, 10  dkg margarin, 1 csomag sütőpor, 3 dl tej, 2 egész tojás, 6 evőkanál olvasztott méz.
A fenti anyagból maszsát keverünk.
Vajazott, lisztezett tepsibe öntjük, vagy sütőpapírral kibélelt tepsit használunk, a sütőben aranysárgára sütjük. Ha kihűlt, kockákra szeleteljük, amelyeket a következő krémbe megforgatjuk.
KRÉM
25 dkg cukor, 3 dkg kakaó, 3 evőkanál rum, 5 evőkanál tej, ezeket összefőzzük. Egy kicsit hagyjuk hűlni, majd 25 dkg margarint óvatosan a masszához keverünk. Ebben megforgatjuk a kockára szeletelt tésztát, majd kókuszreszelékben is megforgatjuk.
Ha a massza kezd sűrűsödni, visszatesszük a tűzhelyre, egy kevés tejet adunk hozzá, összemelegítjük, keverünk még hozzá egy kis margarint és a műveletet folytatjuk tovább.

2019. február 5., kedd

Kókuszgolyó

Hosszú út vezetett addig, hogy ezt a sütit mindenki szereti. Még Nimród is.
Sőt, már az egyik kedvence lett.

Hozzávalók:

50 dkg darált háztartási keksz, 5 evőkanál kristálycukor, 2 csomag vaníliás cukor, 10 dkg vaj, 1 rumaroma, 3 evőkanál karobpor, 4 dl növényi tej vagy tej, 10 dkg kókuszreszelék

A kekszet a kétféle cukorral, a puha vajjal, a rumaromával, a karobporral még a tejjel összegyúrjuk. Akkor jó, ha összeállt és a cukor is elolvadt benne.

A masszából nedves kézzel diónyi gömböt formálunk (nekem kb. 30-35 db jön ki), és kókuszreszelékben megforgatjuk.

2018. október 30., kedd

Zabpehelykása

Mi általában a hagyományos reggeliformákat szeretjük. Mármint a kenyeret és a rávalót.
De vannak barátaink, ismerőseink, akik szerint az édes reggeli mindennél fontosabb, mert egyrészt energiát és kalóriát ad, másrészt az ember nem kívánja úgy az édességet napközben.
Nos, sajnos ez nálam / nálunk nem így működik. Sok mindenben igazuk van, és egyszer, amikor nem lesz rohanós az időm erről is szeretnék írni (mint sok más mindenről), ami az étkezéssel meg egészséggel kapcsolatos.
Ám van egy étel, amit mindenki szeret. Na jó, talán a kisfiam a kivétel, de mindenféle felturbózás nélkül megeszi. Nyáron, amikor Bózsván, a táborban voltunk ott sokat volt kása reggelire, és általában ő volt az, aki a családból megette. Csak úgy. Se lekvár, se gyümölcs, se semmi nélkül :)

Viszont, ami tény, hogy ez az egyetlen olyan kása, amit nagyon szeretek. És szeretettel tudom ajánlani. Mert tényleg jó és finom, és tényleg erőt és energiát ad egy délelőttre, ráadásul tapasztalatból mondom, hogy én az összes gyermekemnél sokat ettem, és sok tejem is volt és van tőle :) Erre is jó. A zabpehely amúgy is egy jó találmány, és szeretettel ajánlom. Sok mindenhez lehet használni.



















Szóval, a KÁSA.
Én általában a Lidl-ben veszem a zabpelyhet :) - nem népszerűsítem a Lidlt, csak szerintem sok jó dolog van ott.
Kb. 1 pohár zabpelyhet dupla annyi vízben főzök meg. Lehet növényi tejben, de én jobban szeretem így.
Egy kicsit megsózom, még akkor is, ha ez egy édes étel, a só mindenbe kell.
Aztán, amikor már kicsit olyan "szottyos", elzárom és teszek bele minden finomságot. Kókuszreszeléket, mazsolát, diót, és almát. Egy kicsit megvárom, amíg jól összeérik az íze, de nagyon hamar lehet enni. Úgymond azonnal.
Mi mézzel esszük.

2018. január 30., kedd

Kókuszgolyó karobbal

A gyerekeim nagyon szeretik a kókuszgolyót. Így nagyon sűrűn is csinálom meg. Iszonyú mennyiség fogy el belőle. Mert semmi bonyolult nincs benne, és gyorsan megvan, és egyébként is.
Ráadásul a kislányom osztálya is nagyon szereti, amikor készítek valami finomságot. Ezt a gyors sütit a szülinapjára küldtem.

Hozzávalók: 
50 dkg darált keksz, 5 evőkanál kristálycukor,  2 csomag vaníliás cukor, 10 dkg vaj, 1 rumaroma, 2 evőkanál karob, (lehet kakaóval, de én sütikhez karobot használok) 4 dl növényi tej.
Kókuszreszelék a forgatáshoz.
A kekszet a kétféle cukorral, a puha (szobahőmérsékletű) vajjal, a rummal, a karobbal meg a tejjel összegyúrjuk. Akkor jó, ha összeállt és a cukor is elolvadt benne.
A masszából nedves kézzel kb. 35 gömböt formálunk (mi a kicsiket szeretjük, így nekünk több szokott lenni belőle). Majd megforgatjuk kókuszreszelékben.
A tej miatt elvileg a hűtőszekrényben kell tárolni, de nálunk nagyon hamar elfogy.

Azon gondolkodtam mostanában, hogy kókuszzsírral megpróbálom kiváltani a vajat, de még nem mertem megcsinálni, mert most nem olyan régen jutottunk el addig, hogy kisfiam megeszi a kókuszt. És ez most ünnepnap. Mert eddig azt sem.