2017. március 31., péntek

Csupa csokis muffin

Amikor az ember vendégségbe hív, akkor szabad sütit sütni :)
Mára - azaz szombatra - vendégeket várunk. Az az angol, azaz fél-angol házaspár jön el, akikkel nagyon jó barátságban vagyunk, de sajnos 30 km választ el minket egymástól. Ő az én "kedvenc angolom", már csak így hívom :) nagyon édes angol, aki évek óta itt él Magyarországon, és jól beszéli a nyelvet, de azért vannak cuki angol szokásai. Minden alkalommal különleges teákat iszunk náluk, és amikor esik az eső, nézzük az ablakból. :)
Ők is járnak a házaspáros körre. Ráadásul a gyerekeink is jól meg vannak együtt. A nyári táborban, amit a gyerekeknek szerveztünk a gyülekezetben az ő nagylányuk olyan aranyosan vigyázott Katára, és most is, amikor a házaspáros kör van, akkor is vigyáz rá. Kata már úgy hívja: "Lilla barátnőm." :)

Nos, gondoltam, ha már angolok jönnek, akkor mi más lehetne az egyik meglepetés, mint a MUFFIN?

Mivel a péntekem elég rohanós, és kevés időm van sütni, meg mindent elintézni, mostanában olyan sütiket készítek, ami nem sok időt vesz igénybe, ráadásul szállítható is, ami nem utolsó szempont.
Így esett a választásom a családom által oly nagyon kedvelt CSODÁS, CSOKIS MUFFINRA. Így hívjuk :) szerintem nem véletlenül.

Egyébként is nagyon szeretjük a csokit és a muffint is. A kettő együtt pedig lenyűgöző kombináció, nem is beszélve arról, hogy ez egy gyors sütemény. Ráadásul hamar és gyorsan elfogy :)


Kisfiam nagyon sokáig nem ette meg a muffint. Valahogy mindig olyat sütöttem, amiben gyümölcs volt, és ugye azzal Drága lelkem nem szimpatizál. Ezért gondoltam, sütök neki egy olyat, amiben csoki van. Mert hát az mindig jó ötlet.
És hát milyen egy anya? Nyilván megcsinálja azt, amit a gyermeke szeret.

Hozzávalók:
15 dkg liszt, 2 tojás, 15 dkg vaj, 15 dkg cukor, 1/2 csomag sütőpor, 5 dkg kakaópor, 5 dkg tört étcsoki
(Az eredeti receptben van még 3 evőkanál barackíz is, de én ezt nem tettem bele - értelemszerűen!!!)

1. A sütőt előmelegítjük.
2. A lisztet elkeverjük a sütőporral és kakaóval (én legtöbbször karobot használok kakaó helyett, de most van itthon biokakaóm, és azzal sütöttem)
3. A tojásokat kikeverjük a vajjal, cukorral. (Itt kell hozzáadni a barackízt.)
4. A masszához hozzáadjuk a lisztes keveréket, majd belekeverjük a tört csikit.
5. A tésztát formába kanalazzuk.
6. 20-25 perc sütés kell neki.

 Jó étvágyat! (érdemes dupla adagot sütni, mert gyorsan elfogy :) )

2017. március 30., csütörtök

Anyaszerep, vagy mi van?

A lakberendezés sokkal több, mint a takarítás egy házban, ételt főzni, ügyelni arra, hogy ki mit vesz fel, hogy ki van-e vasalva. Több attól, hogy össze vannak-e hajtogatva, meg van-e ágyazva. A lakberendezés az egyfajta melegség, kényelem és szeretet az otthonban. 
Ezért szeretem nagyon nézegetni az ilyen típusú és jellegű újságokat, blogokat, mert elvisznek olyan helyekre, ahol soha nem járhatnék, távoli helyekre, ismeretlen világokba, már a szó tágabb értemében persze
Mi nők erre vagyunk hivatottak, az otthonteremtésre. 
De tudjátok,azon gondolkoztam el, hogy van-e határa ennek.
Pár napja összefutottam egy régi, mondhatni barátnőmmel, akivel még egykoron együtt utaztunk Székesfehérvárra busszal. Dolgozni jártunk. Sokat beszélgettünk, és kiderült, hogy sok a közös bennünk, az érdeklődési körünk, hasonlóan látunk dolgokat. Aztán persze jöttek a gyerekek nekem, aztán neki... de tartottuk a kapcsolatot... mire jó a Facebook... ugye?
Amikor összefutottunk, arról beszélt, hogy újra dolgozik, csak most Tatabányán (ugyanakkor a távolság, mint Fehérvár és Mór között, csak a másik irányba), és reggel 7-kor megy el otthonról és este fél 6-kor ér haza.
Na, én ezen úgy kiakadtam!
Tudom, hogy a legtöbben azt mondják, "örüljön, hogy van munkája", meg ilyesmi... és örül is neki, meg szereti is, amit csinál. De ne már!
Milyen társadalom az, ahol ennyire semmibe nézik az anyákat? Ahol nem meri megmondani, hogy van két kis gyermeke, és ha lehetne inkább 6 órában dolgozna? Ahol senki nem tolerálja azt, hogy valakinek gyereke van, és még 8 órát dolgozzon mellette? 

Ez tényleg normális?
Ó, de sokszor hallom ezt: "Neked könnyű, te otthon vagy!" ... a kedvencem: "és nem unatkozol?" 
Jelentem: NEM KÖNNYŰ, ÉS NEM, NEM UNATKOZOM!
Miért ez a normális? 
Én tudatosan élek így. Így beszéltük meg Férjjel. És nem könnyű, mert 1 fizetésből élünk, kölcsönünk van, de vállaltunk 3 gyereket! Soha nem jutna az eszembe ezért panaszkodni! Sőt, boldog vagyok, hogy velük lehetek. És minden lehetőséget és percet ki is használok arra, hogy együtt legyünk. Mert ez  normális, nemcsak lefektetésre. 
Amikor Férj délutános, és a gyerekeim csak reggel látják őt 1 órát, az a hét katasztrófa. Nem lehet velük bírni, mert egy csomó mindent meg szeretnének osztani az apukájukkal, ami normális. De normális-e egyáltalán az is, hogy 3 szakba kell járnia az embernek? Ez ugye egy más kérdés...
Tudom, hogy ez kényes kérdés, és nehéz is, mert nem mindenki kap a településén megfelelő munkát. Tudom, hogy nehéz elhelyezkedni... De tudjátok, én sokat gondolkoztam ezen.
Ugyan hivatásos anyaként vagyok itthon, mégis megtalált az a munka, amit szeretek. Hittant tanítok. Szeretem csinálni, de valószínűleg, hogy hamarosan kell keresnem valamilyen állást. De azt tudom, hogy semmiképpen sem 8 órában szeretnék dolgozni, max. 4. Ha itt, helyben lenne Móron, akkor 6. 
Amíg a gyerekeim iskolában vannak, addig oké, de utána minden perc az övéké kell, hogy legyen! 
Pedig ez van a köztudatban, nem?

Na, szóval számomra ez az igazi lakberendezés. Nem elsősorban az, hogy hogy állnak a tányérok és a poharak, nem az, hogy mindig felporszívózott az ember... hanem hogy kint legyek a gyerekeimmel a kertben, vagy elmenjek velük úszni, és nézzem, ahogy egyre ügyesedik, vagy kimenni velük a parkba... nekem ezek sokkal fontosabbak. Ha este 6-kor érnék haza, ezt nem tudnám megcsinálni. 
Tudjátok, én ebben is Isten hatalmas kegyelmét tapasztalom. Amióta ezt Férjjel eldöntöttük, hogy ez fontos nekünk, azóta tapasztaljuk az Úr áldását az életünkben. És ebben is!

2017. március 29., szerda

Álmodozni lehet...

Ha álmodoznék, azt álmodoznám, hogy itt álmodzok :-)
Rajongok a Cottagekért.

Csak nézd meg a képeket, és álmodd oda te is magad! És örülj!
És ne foglalkozz azzal, hogy mennyibe kerül a gázszámla, meg a fenntartása, egyszerűen csak
ÁLMODOZZ! MERT JÓ!


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Ugye jó volt kicsit barangolni és azt álmodozni, hogy itt vagyunk?
Kell nekünk néha ilyen!

2017. március 27., hétfő

Küldetésben vagyok

Küldetésben vagyok. Immáron 2-3 hete. 
Ugyanis arra a szent elhatározásra jutottam, hogy ez így nem mehet tovább! Mármint az, hogy még mindig kevés a hely, és még mindig nincs mit hova tenni. A múlt hétvégén volt a nagy döntés, amikor is Férjjel kipakoltuk a spájzt. Nálunk az az a hely, ahol mindig minden összegyűlik, ahová csak úgy "bedobjuk" a dolgokat, hogy majd a helyére kerül. De nem!
Úgyhogy a gyerekek segítségével kipakoltuk a spájzt, amit ők nagyon élveztek. Befőtteket, cipőket, tésztákat, amiket ott tároltunk, mert sajnos nekünk nincs más helyünk.
Itt még nagyon lelkes volt a csapat...A kipakolás még hagyján, de a vissza....

Nos, ez azóta sem fejeződött be, de előbb-utóbb... Mármint persze a spájz kész van, lett is sok hely :), de most jön csak a java.

MÁR nem vagyok gyűjtögető. Sokáig az voltam, de aztán a gyerekek megtanítottak arra, hogy nincs rá lehetőség. Annyi rajzot és mütyűrt, amit az évek alatt készítettek és rajzoltak, hoztak és szereztek, lehetetlen tárolni, tartogatni. Mivel én egy ragaszkodós ember vagyok, nehezen válok meg a régi emlékeimtől. De aztán rájöttem, főleg, mert az ige is azt írja:
"De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára." (Filippi 3,14)

Így oda jutottam, hogy muszáj döntenem. El kellett gondolkodnom azon, hogy a dolgok, amelyek az életemben vannak, azok fizikailag jelentenek nekem sokat, vagy eszmei formájukban. Élményekben, érzésekben, vagy kötődöm is a dolgaimhoz, tárgyaimhoz. 
Egyik barátnőm mondta nekem, hogy a költözés sokat segített nekik, de mivel mi nem költözünk, sok mindent máshogy kell megoldani.
Szóval most nekiálltam és minden egyes papírfecnit, ruhát, zoknit, bugyit, kabátot, dobozt... át kell nézni. Lomtalanítok, azaz:
Sokat tanultam ezalatt az idő alatt, aminek még nem értem a végére, de magam is meglepődtem, mennyi hely szabadult fel!
És ezt most nagyon élvezem!
Folyt. köv.

2017. március 26., vasárnap

AZ ARANYLILÉK PÉLDÁJA

Minden vasárnap reggel Zsófi és Nimród üzenetet kap Attila bácsitól. Ő a közösségünk egyik lelkésze, aki biológia-rajz tanár és egész életét a gyerekeknek szentelte.A feleségével, Zsuzsával sokat dolgoztunk együtt a gyerekekért, táborokat szerveztünk, tanulmányokat adtunk ki, képzéseket szerveztünk. Nekik a szívügyük a gyerekmunka. Pár éve elköltöztek messzebbre, így nem találkozunk, de most remélem, hogy a nyári Fürkész táborban újra összefutunk.

Most egy nagyon különleges dolgot tanultunk tőle:
„Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Galata levél 6,2)

Mire tanít az aranylile? 

Van egy kis madár, akit a természet nagy vándorának neveznek. Kinézetre jelentéktelennek tűnik, de a madarak közül mégis a legnagyobb teljesítményre képes. Évente 4500 kilométert kell megtennie az Atlanti-óceán felett pihenés nélkül (egyetlen egy sziget sincs, ahol leszállhatna, és úszni sem tud, hogy a vízen megpihenjen). Alaszkában nem maradhat, mivel túl hidegre fordul az idő. Tehát ahhoz, hogy átteleljen, meg kell tennie ezt a hosszú utat Hawaiiba. Ehhez energiára van szüksége. Fokozott táplálékbevitellel 70 grammot szed magára. Ez az üzemanyaga az útra. Kiszámították a tudósok, hogy ez nem elég súlytöbblet ahhoz, hogy leküzdje ezt a távolságot. Hogyan lehetséges mégis, hogy eléri minden esetben a célját? Útközben nem tud táplálkozni, szakadatlanul repülnie kell három és fél napon keresztül. Ez 88 repülési órát jelent, 72 óra után azonban már nem rendelkezhetne zsírtartalékkal. A madárnak bele kellene vesznie az Atlanti-óceánba, és akkor pedig nem lenne többé aranylile .
A Teremtő útravalóul adott a madárnak egy fontos információt: sose repülj egyedül, hanem mindig másokkal közösen, mégpedig ék alakban. Az állat így megtakarít 23% energiát. Sőt még marad 6,8 gramm zsírja, amikor Hawaiiba érkezik, és nem kell rögtön eledel után néznie.
Miért fontos a közös repülés, mégpedig ék alakban? Mivel repülés közben mozgatják szárnyukat, és a levegő felhajtóereje fenntartja a mögötte következő madarat. Így sokkal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne.
Ha egy aranylile kirepül a sorból, és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő emelő hatása, amelyet a többi madár szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljon. Aki elfárad, az hátrébb megy, aki pihentebb az előre. A helyüket cserélgetik, hogy így is segítsék egymást, ugyanis mindig az elől levőnek kell több erőt kifejtenie.
 
Mire tanít bennünket a Teremtő az aranylilék példáján keresztül?
Bizonyára érezted már te is, hogy nem jó egyedül. Közösségben érezzük jól magunkat. Családban, baráti körben, gyülekezetben stb. A közösségben csak akkor tudunk célokat elérni, problémákat megoldani, és örömben élni, ha segítjük egymást. Így sokkal könnyebben megbirkózunk a nehéz feladatokkal, és nagyobb kedvvel végezzük a munkánkat is. Jézus közösségbe hív önmagával és másokkal is.
Te megtapasztaltad-e már, hogy másokkal együtt könnyebben el tudtál érni valamit?

Szerető barátod. Attila bácsi

2017. március 25., szombat

Kedvencem a túrós béles

Már olyan régen szerettem volna túrós batyut enni, vettem is egy csomag túrót, de csak halogattam, halogattam az időt, de ma már megcsináltam, mert ez a kedvencem.
Kicsit megpirult a teteje, de mi így szeretjük :)

Szombatra sütöttem. Mindig szombatra sütök, mert máskor nincs időm rá. Úgy volt, hogy vendégségbe megyünk egy kedves, baráti házaspárhoz, de nekik is lebetegedtek a gyerekeik, így ránk marad ennek a sütinek az elpusztítása, de vállalom!!!

Nagyon ritkán sütök. Mivel én alapvetően ritkán eszem állati termékeket, ritkán is sütök ilyesmit. Próbálom kihagyni az étkezésemből a sajtot, a tejfölt, a tojást (sült és rántotta formájában), joghurtot egyáltalán nem eszem, nem is jutnak az eszembe. Nem vagyok vegán, mert azért eszek ilyesmit, csak nagyon ritkán. De inkább a vegán felé hajlok, mint nem... :)
Viszont az egyetlen állati termék, amit nagyon szeretek, és amiről nehezen mondok le, az a túró. Nagyon szeretem. És mivel tudom, hogy nagy hatással van rám, ezért ritkán is veszek, mert akkor megsütök egy tepsi túrós sütit, és egyedül, - talán egy kis segítséggel - megeszem. Így jobb is, ha csak ritkán sütök.

egy egész tepsi finomság
közelről is jól néz ki

TÉSZTA: 300 ml tej (növényi is lehet), 5 g só, 100 g vaj, 60 g porcukor, 1 tojás, 30 g élesztő, 600 g rétesliszt (Ritkán használok réteslisztet, bár a nagymamám emlékeim szerint mindig mindent azzal készített. De ehhez a sütihez ez kell. Persze az is tény, hogy mivel igyekszem a fehér lisztet ritkítani az életünkben, vegyesen szoktam, teljesőrlésűvel, ahogy ez is készült.)
TÖLTELÉK: 400 g túró, 16 g búzadara, 12 g vaníliás cukor, 45 g cukor, 1 citrom héja
KENÉSHEZ: tojás

MENETE:
1. Elkészíteni a tésztát, azaz összegyúrni mindent, és a duplájára keleszteni.
2. Elkészíteni a túrótölteléket.
3. Kinyújtani a tésztát és négyzetekre vágni. (Én szemre szoktam. Megy az, mert ha valakinek nekem nagyon rossz a szemmértékem, de elég jól szoktak sikerülni.)
4. Bele a túrós tölteléket.
5. Hajtogatom, és egymás mellé teszem a tepsiben
6. Sütöm, 180 fokon, kb. 30-35 percig.

2017. március 24., péntek

Tényleg könnyebb fegyelmezni, ha idősebb a gyerek?

Nektek is elfoglalt hetetek volt? Ahogy szokott, sok minden történt, és péntekre mindig mindenki ki van nyúlva. Nem is értem, miért? :) 

Sokszor jutott az utóbbi időben eszembe az, hogy hogy is működik a gyereknevelés, hogy milyen nem könnyű feladat ez. Nézem a gyerekeimet, ahogy az iskolai tanítások után még van erejük úszni, Zsófiának gitározni, és még itthon is pörögnek. Én magam sem értem, honnan van ez a sok energiájuk, és hogy milyen nagyon ügyesek.
Én nagyon büszke vagyok a gyerekeimre, hogy ennyit dolgoznak, és még ha néha nehezen is megy, akkor is csinálják. 
De ez nem mindig könnyű.
Szerintem a gyereknevelés egyik legnagyobb és legfontosabb kérdése mindig a fegyelmezés. 
Melyik szülő ne szeretné, ha a gyereke szófogadó lenne, vagy tökéletes? De az a szomorú tény, hogy nincs ez így, és nem biztos, hogy ennek így kellene lennie. Én is sokszor elkövettem azt a hibát, hogy nagyok voltak az elvárásaim. Az a baj, hogy maximalista vagyok, elvárom, hogy mivel én magam a lehető legtöbbet hozok ki a feladataimból, másoknak is így kellene. 
De a tavalyi év erre is rávilágított számomra, hogy vannak fontosabb dolgok is, mint pl. a tanulás. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyerekeiknek nem kell kihozni önmagukból a legtöbbet, hanem azt, hogy én magam ne legyek az a típus, aki többet vár el, mint amit kell. Hogy ne felejtsem el, hogy ők GYEREKEK! Ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálok lazább lenni. Ez mindenkinek jót fog tenni. Leginkább nekem. (NEM TITOK, ELÉG NEHÉZ. MÁRMINT LAZÁNAK LENNI. NEM ÚGY VAGYOK SAJNOS ÖSSZERAKVA.)

Már biztos hallottatok arról, amikor valaki azt mondja: "Zavarban vagyok, mert nem tudom mit tegyek. Van egy lányom/ fiam, aki 8-9-10 éves. Sokszor elmondok neki dolgokat, többször elmondom ugyanazt, és olyan, mintha nem is hallaná. Elmondom ötvenszer, hogy pakoljon el maga után, hogy ne boruljon ki mindenért, ne kiabáljon, pakoljon be a táskájába....stb., de nem hallja. (És ha 3 gyerek van, az még nehezebbé teszi a dolgot.) Szeretek anya lenni, de fáradt vagyok. Sok mindent próbáltam már, mindenféle okos módszert kipróbáltam, de nem használ. Nem fenekelhetem el mindig!"  

Nem, valóban nem! 
Lehet, hogy nem leszek népszerű, de én bizonyos szinten híve vagyok a fenekelésnek, de semmiképpen ilyen dolgokért. Azonban nem hiszek abban sem, hogy egy gyereknek mindig ki kell kapnia. De abban hiszek, hogy egy szülőnek szigorúnak és következetesnek kell lennie. A gyerekek többségének szerintem sok minden megengedett, a szülők úgy vannak vele, hogy minél kevesebb konfliktus, a gyerekem kapjon meg sok mindent, akkor csendben van, és nincs probléma. Nincs konfliktus. Sajnos sok szülőnek ez a legjobb megoldása. Ha nincs konfliktus, a gyerekeink sem tanulják meg kezelni. 
Nálunk sok a konfliktus, és ennek legtöbbször én vagyok a forrása, de azért, mert azt várom el a gyerekeimtől, hogy a minimum dolgokat és szintet teljesítsék, és ha nem teszik, nem engedem, hogy feleseljenek, vagy ne csinálják meg. 
Nem akarom a tökéletes anya látszatát kelteni, mert nem vagyok az. Szigorú vagyok (legalábbis annak érzem magam), bár inkább a következetes szót szívesebben használom. Ma nem divat ez. Nem gondolom, hogy tönkretenném a gyerekeim életét azzal, mert meg kell csinálniuk bizonyos feladatokat. :) 

Át kellett értékelnem bizonyos dolgokat. 
És arra jöttem rá, hogy azért NEHEZEBB a nagyobb, idősebb gyerekkel megértetni a szabályokat, de ezt már kis korban el kell kezdeni. Amikor az enyémek kicsik voltak, akkor mindig mondták a családban: "Ne légy szigorú, nem érti!" De értette! Értenie kell, hogy nem firkálunk a falra, nem nyúlunk a tűzbe, nem vesszük el a másét és még folytathatnám...

Zsófival, ahogy nő, egyre nehezebb, de közben meg egyre önállóbb. Jó látni, hogy formálódik, alakul, csak nagyon nehéz egy olyan emberpalántával, aki nem szereti a szabályokat, és nem is akarja őket betartani. Már most keményen lázad minden ellen, már most kimondta, hogy ő NEM AKAR szabályokat betartani. Mert szerinte nincs rá szükség.
Nimród éppen az ellenkezője. Őneki fontosak a szabályok, és ha valaki nem tartja be őket, kiborul. Nála az adott szó fontos, mindig számon tartja, hogy ki mit mondott, ígért vagy tett. Nem bírja elviselni a logikátlanságot és azt, ami nem SZABÁLY :)

Szóval, anyának lenni jó, de tényleg küzdelmes.
Úgyhogy amikor azt látjátok itt, vagy a Facebook oldalamon, hogy nálunk mindenki mindig jókedvű és mosolyog, és kedvesek vagyunk (ami alapvetően igaz), na, akkor higgyétek el, hogy van ez másképpen is!
Andrea Kánya fényképe. 

2017. március 23., csütörtök

Macskás hangulatban

vagyok...
Mondjuk mindig abban vagyok, főleg azért, mert Ziva cicánk NEM úgy viselkedik, mint egy macska... Nem jön oda, nem lehet rendesen megsimogatni, játszani vele...
Pár percre odajön, aztán megy a dolgára.
Én meg az a típusú macskázós vagyok, aki szereti simogatni, kicsit dögönyözni is a macskát, szeretem, ha az ölembe ül, és odabújik...
Zivánk nagyon határozott egyéniség, és nem engedi magát csak úgy megvesztegetni...
Nem engedi, hogy simogassuk, de mindig odajön, és hoz nekünk ajándékba halott egereket. Hát nem rendes? Ilyenkor meg kell dicsérni, amiért is nyávog kicsit, aztán megy a dolgára.
Férjet nagyon szereti, hiszen két szülését is levezette, ezért hozzá ragaszkodik. Férjnek enged egy kis simogatást, hálás neki, és mivel a macska okos állat, szerintem tudja, hogy kitől mit várhat...
Mondjuk határozottsága abban is látszik, hogy simán ő a főnök a portán. Még a kutyánk sem mer szembeszállni vele.

Éppen ezért, amikor macskás képeket és videókat nézek, mindig jót szórakozok...
És most ígéretet kaptam arra, hogy talán lesz újra egy vörös cicám...
Már nagyon várom!
Mindenképpen beszámolok róla, ha így lesz.

Addig is néhány cuki kép macskákról













2017. március 20., hétfő

Lecsó, ahogy mi szeretjük

Nincs is jobb a magyar lecsónál. És ezt most mondom úgy, hogy a francia ratatouille nem tartozik a kedvenceim közé, pedig csináltam néhányszor.
De ez az étel a GYEREKEIM KEDVENCE.
Nagyon szeretik, és sűrűn is kérik.
Bár az alaptörténet az, hogy többször csináltam az évek során, de aztán nem ették meg. Egészen addig, amíg anyukám egyszer nem készítette el nekik. Azóta csak a MAMA-FÉLE LECSÓT hajlandóak megenni.
Így minden évben anyukám sok-sok adag lecsót tesz el, amit el szoktunk hozni, és abból készítem el nekik a reggelit. Mondtam nekik, hogy itthon is van lecsó, meg anya is képes lecsót főzni, de ez  nem a mamáé.

És ebből jó nagy adagot készítek, mert az egyik étel, amit mindenki szeret a családban. Ami alapvetően nagy szó nálunk. :)
Ráadásul én sütöm hozzá a kenyeret, ami szintén a gyerekek nagy kedvence.

2017. március 18., szombat

KIHÍVÁS # 11. - Csacsogó party

Nem tudom, ti hogy vagytok vele... mert én elhiszem, hogy mindenki szeret anya lenni és feleség, szeret gondoskodni a családjáról, és szereti, ha van mit enni, meg rend van a házban... szóval, ez rendben is van, de valljuk be őszintén lányok, hogy néha az is jó, ha az ember találkozik valakivel, aki szintén anyuka, és szintén ugyanazok a feladatai vannak, mint nekünk, és mégis, egy kicsit megáll az idő, és megbeszélhetjük az életünket.

Nekem tegnap egy ilyenben volt részem, és jó volt.
Mivel szombat délután, miután hazajövünk a gyülekezetből, általában a mamához megyünk, mert a gyerekek ilyenkor tudnak csak találkozni vele a sok elfoglaltság miatt, meg maga is este dolgozik, nos ilyenkor a gyerekek elmennek és általában ott is alszanak. Ez így történt szombat délután is.
Kivéve azt, hogy Zsófia kitalálta, hogy ő nem alszik a mamánál, hazajön, és inkább Apával alszik. :)
Köztudott nálunk, hogy Zsófia nagy Apa-fan, amit mondjuk meg tudok érteni, de volt ebben egy kis sértődés, mert ugye egy ideje tiltólistán van néhány dolog a családban (tévé, számítógép) és ő ezt nehezen dolgozza fel. Úgy gondolta, hogy majd itthon lehet, de tévedett...
Én meg arra gondoltam, hogy elkerüljük a sértődést és a szobába vonulást a hősnő szerepében, ami egyébként remekül áll neki, hogy felhívtam egy barátnőmet, mi lenne, ha meglátogatnánk őket.
Zsuzsával nagyon régi a barátságunk, ő volt az egyik, aki miután ideköltöztem Mórra, és megismertük egymást (Baba-Mama Klub), meg is maradt ez a barátság. Főleg azután, hogy a gyerekeink egy csoportba is jártak az oviban, sőt, a gyerekeim nála tanultak és tanulnak úszni.
Nagyon más mentalitásunk van, de hasonlóan gondolkodunk bizonyos dolgokról, így jól kijövünk.
Barátnők vagyunk.

Így elmentünk hozzájuk, és amíg a gyerekek játszottak, mi tartottunk egy Csacsogó-Partyt!
És NAGYON jó volt!

Ő is rohan, meg én is rohanok. Olyan ritkán találkozunk. Függetlenül attól, hogy úszásoktatáson összefutunk, de ő akkor dolgozik, én meg a lelátóról nézem a gyerekeimet, vagy olvasok, vagy beszélgetek. És bár váltunk egy-két szót, nekünk az kevés.
Ezért nagyon jó volt beszélgetni.
Pedig eredetileg úgy volt, hogy én csak leteszem Zsófit, és hazajövök, de aztán ott ragadtam, és milyen jól tettem!
Úgyhogy ezen a héten az a kihívás, persze, ha van kedvetek hozzá, hogy ti is CSACSOGJATOK valakivel!
Én nagyon örültem neki, mert éreztem, hogy szükségem van rá. Nekünk nőknek, erre igenis szükségünk van! Na jó, ismerek olyan nőtársat, akinek ez nem lételeme, de ő a kivételek közé tartozik!

2017. március 17., péntek

Emlékeim a Bagetteről

Nem is olyan régen összeakadtam valakivel, - az egyik iskolában, ahová bejárok, és persze ismertem őt, csak eddig gyesen volt, szóval kiderült, hogy ő francia tanár is, aminek én roppant mód örültem, mert már egy ideje vadásztam itt Móron francia tanárt. Az ember, ha szeret valamit, akkor  szeret, nincs mese. És sajnos észre kellett vennem, hogy sokat felejtettem. Több, mint 13 éve nem használtam ezt a nyelvet, és bár az alapszavak nagyon mennek, meg sok mindent értek is még... de sok minden határeset, megszólalni már nem tudok, és gondoltam ezen változtatni kellene.

Itt írtam arról, hogy kerestem nyelviskolákat is, mert szerettem volna folytatni a tanulást, és mindenki azt mondta, hogy jöhetek, de a legtöbb időpont nem volt jó, mert vagy este volt, és 9-re értem volna haza :(, vagy délelőtt, amikor meg nekem is óráim vannak, így persze elmaradt, én meg szomorú voltam. Gondoltam, ez sem fog megoldódni, de most annak látszik.
Igaz, hogy ebben a tanévben már nem fér be egyikőnknek a napirendjébe sem a közös tanulás, de megcéloztuk szeptembertől... ő azt mondta, nyártól, de az az igazság, hogy a nyár nekem a táborozás és a nyaralás időszaka, amikor szinte nem, vagy alig vagyunk itthon. Úgyhogy még van egy kis időm felzárkózni, így a magam szórakoztatására most franciát hallgatok. :)
ÓÓÓÓÓÓÓÓ... és itt egy nagy sóhaj és ábrándozás következik pár percig... Nosztaliáztam... Pár perce most újra ott voltam, az utcákon, az épületekben, az emberek között... emlékszem arcokra, pillanatokra, szobákra, amelyek azóta is eszembe jutnak... Nincs mit tenni, szeretem Párizs!

Már sokszor mondtam, és még biztosan sokszor fogom is mondani, hogy nagyon szeretem Franciaországot, és persze Párizst. És az is a titkos vágyam, hogy egyszer Férjjel, kettesben eljussak Párizsba, hiszen mégiscsak a szerelem városa, vagy mi a csoda...

17 évesen az embert nagyon sok hatás éri, főleg akkor, ha a kedvenc városában lehet néhány napot. Nem sok volt, de nekem az volt az egyik legnagyobb ajándék, amit valaha kaptam. Vannak valahol fényképek is, amelyek bizonyítják ottjártamat, de szokás szerint egy magas helyen vannak bedobozolva... talán egyszer majd előveszem őket...

Szeretem a hangulatát az országnak, a lazaságukat, és szeretem a bagettjüket.
Emlékszem, hogy amikor csak lehetett, mindig azt ettem. Nem vagyok nagy kenyeres, soha nem is voltam. Van, hogy 2-3 napig sem eszem kenyeret, vagy ha eszem, csak azt, amit én sütök.
De még most is emlékszem a kis szállodára, egy FiMotel volt... Párizs külvárosában volt a szállásunk, mindig jó későn értünk haza... és alig vártam a reggeliket, mert bagettet adtak (lehetett választani a croissant és a bagett között, és én persze a bagettet választottam :) ), finom vajjal és még finomabb lekvárral.
Annyira élveztem.
És bár nem lehetett kivinni ételt, és titokban belecsempésztem egy kis bagettet a táskámba (jó magyar szokás szerint), és élveztem, hogy illatozik a táskámban... nem titok, ezen éltem.

Néha szoktam venni itthon, hogy érezzem újra a fílinget, a hangulatot, de azt kell mondjam, hogy ez a bagett nem az a bagett, amit ott ettem.
Úgyhogy már ezért is szeretnék újból ott lenni... Bár még reménytelennek tűnik, de egyszer biztosan...
Szurkoljatok!

2017. március 15., szerda

Ezt látja a kisfiam rólunk

Nimród nem az a színezős és alkotós típus, mostanában azonban nagyon sokat rajzol. Nem igazán használ színeket, színezni sem szeret, de érdekes a stílusa :)
És a rajzai különleges gondolkodásról tesznek bizonyságot, számomra.
Ez az egyik, amit mostanában rajzolt nekünk, rólunk.

Hát nem édes?
Jézust és a Mennyet még értem is, de hogy a Kisvakond miért tűnt fel egy szerelmes képen, ez egyenlőre rejtély számunkra.
Pedig tegnap a szüleim házassági évfordulója volt. :)

2017. március 14., kedd

Keddi Könyvajánló

Szeretnék néha egy-egy könyvet, amit felfedeztem, amire újra rátaláltam, vagy amit végre elolvastam :) a figyelmetekbe ajánlani. Nem tudom, hogy milyen sűrűn lesz, mert igen kevés időm van olvasni, bár most, mióta korábban kelek egy órával, jobban megy ez nekem. :)

Mostanában nagytakarítással telnek a napjaim.
Már megcsináltuk a spájzt, a hálószobát, és most a könyvespolcnak álltam neki, meg a kinti szobának, mert ugye ebben élünk, itt töltjük az időnk legjavát, és sajnos elég kevés hely van. Valahogy a játékok, a könyvek, a jegyzetek, a bútorok jobban jelen vannak (és sok helyet foglalnak).
Persze, jó lenne ha lenne több szobánk, vagy emeletünk, de erről Férj nem akar hallani, mármint az építkezésről, és valahol igaza van. Az más tészta, hogy anyagilag sem tudnánk megoldani, de azért tervezgetni lehet, és kell is.
Úgyhogy most a lomtalanítás és a pakolás marad, amit én folyamatosan, egész életemben csinálok.

Egy könyvet szeretnék ajánlani nektek.
Nem bibliai témájú könyv, de sok jó ötlet van benne.

Ebben a könyvben olyan játékok vannak, amelyeket közösen élhetünk át, együtt rajzolhatunk, labdázhatunk, játszhatunk, színezhetünk.
Leginkább 2-5 éves körül lévő gyerekeknek ajánlom, mi Zsófival használtuk egykoron és remekül mulattunk.

A Flaccus Kiadó adja ki, ha érdekel benneteket, akkor itt megrendelhető.
Csak ajánlani tudom!

2017. március 13., hétfő

Pudingos süti és a tejszínhab

Ma házaspáros kör lesz a gyülekezetben. Ilyenkor mindig viszünk magunkkal egy kis ennivalót, hogy a gyerekek is bírják, meg ne este 8-kor kelljen nekik vacsorázni, még amikor hazajöttünk. Meg úgy szerveztük meg, hogy a mindig, aktuálisan készülő házaspár gondoskodik sütiről. Nos, én amikor csak lehet, sütit viszek, mert ritkán van lehetőségem az alkotásra, a sütésre, sajnos mostanában még pénteken sem, pedig eddig mindig sütöttem szombatra valamilyen sütit.
Ma több alkotás készül majd, de az egyik az a kedvencem. Mert gyors, nem kell sütni és hamar megvan. :)

Nem igazán szeretem a tejszínhabos sütiket. Nem is rajongok az olyan sütikért, amelyek krémesek (persze a  krémest szeretem, de a francia krémest már nem), és alapvetően nem is rajongok a tejszínhabért. Pedig mindig van a hűtőben Hulala, a vegák és vegánok "kedvenc" tejszínhabja.És a Hulalában az a jó, hogy nem kell sem habfixáló, sem keményítő, önmagában is megállja a helyét.
Ha valaki szereti magában kanalazni, ám lelke rajta, szerintem elég édes, de ismerek olyat, aki erre képes!
Képtalálat a következőre: „hulala”
Az az igazság, hogy csak akkor eszek tejszínhabot, hogyha gesztenyepürét eszünk, ami még mindig van a fagyóban, de elfelejtettem kivenni, és megcsinálni.
De most a Hulalánk határidős, és nincs mese, muszáj lesz megcsinálni...

Biztos Ti is vagytok úgy, hogy "úúúúúúúúgy" ennétek valami édeset, de a család többi tagja nem kéri, vagy nem szereti, vagy csokisnak örülne, esetleg pizzának (ami ugye nem édesség), esetleg epresnek - amiket megcsinálsz, mert szereted őket, de néha azt szeretnéd enni, amit Te szeretsz. És néha kedvezhet magának az ember, nem igaz? És ez még nem is Egoság? Vagy igen?
Úgyhogy megosztom Veletek azt a finomságot, amit sűrűn elkészítek.

                          
Amikor nincs időm vagy kedvem piskótát sütni, akkor bevetem a babapiskótát, ami mindig van itthon, hiszen magában is nagyon szeretik a gyerekeim. Apró darabokra összetöröm a babapiskótát, főzök egy jó nagy adag vaníliás pudingot (1 liter tejjel szoktam), aztán teszek bele mazsolát, mert ugye enélkül nem nagyon készítek sütit :), és apróra vágott diót. 
Aztán amikor lehűlt, beteszem kicsit a hűtőbe, aztán jól megeszem.
Nyami!

Nos, a tejszínhabért nem vagyok oda, de amikor ezt a sütit készítem, akkor mindig készítek hozzá egy kis Hulalás, friss tejszínhabot, mert szerintem az a finom és azzal finom. :)  
Emlékszem, gyerekkoromban a nagymamámra (mostanában sokszor eszembe jut), ahogy nekünk, unokáknak készítette a finom sütiket. Állt a kis kendőjében és otthonkájában a főzőkonyhában, és verte a habot a sütihez. Volt egy kis vájlingja, és abban készült mindig a finom tejszínhab és a piskóták is.
Van, amikor én is kézzel verem fel a tojásfehérjét, amikor mondjuk 2-3 tojás miatt nem akarom bekapcsolni a gépet, de azért az nehéz munka, főleg az én "rehabos" kezemnek.
De olyan jó nézni, ahogy formálódik, alakul a fehér gyönyörűség. Persze más a tojásnál a helyzet, és más a tejszínhabnál...
Igazából a tejszínhabot szerintem csak kézzel érdemes felverni. Más az íze, más az állaga, és olyan csodálatos látványt tud nyújtani, ahogy alakul és egybe áll. Ezt nagyon szeretem.
Csak így...
Szerintem hamarosan csinálok újra.