Most az az időszak van, amikor mindenhol tulipán nyílik, virágzik és mosolyog ránk. Ezt az időszakot nagyon szeretem. Mert - már sokszor mondtam -, hogy a tulipán a kedvenc virágom. Annyira vidám és aranyos virágok. És mindig megvidámítják a szívemet.
Az egyik dolog, amit nem igazán szeretek, az a tojás. Amikor a kórházban voltam a szülészeten, és Katát vártuk kijönni, de ő bezzeg kihúzta 40. hétig, akkor a kórházban dolgozó dietetikus (aki nagyon cuki és nagyon lelkiismeretes volt) nagyon aggódott azért, hogy én vegetáriánus vagyok. Mármint elfogadta, csak aggódott. Ez mondjuk haladás ahhoz képest, hogy az első 2 gyereknél senki sem foglalkozott ezzel. Mindenesetre mondtam a hölgynek, hogy ne aggódjon, 20 éve így élek, és nincs bajom, se allergiám, se problémám, se vékony nem vagyok :), ráadásul az anyósom minden nap főz nekem valamit, és Férj minden nap bejött hozzám. De ő persze aggódott, így minden nap küldtek nekem főtt tojást. Addig sem szerettem, mert erős vegán-hajlam van bennem. Azért nem tartom magam vegánnak, mert a túrót nagyon szeretem, és a túrós süteményeket.
Ám a családom nagyon szereti a tojást. Ezért gondoltam, hogy kipróbálom a pörköltet tojásból. Nos, elég népszerű lett. Húsvét környékén annyi tojás marad mindig, mert a Mama mindig tojásvadászatot rendez nekik, és persze, hogy mi hozzuk haza az összes főtt tojást... :) Így legtöbbször ez, vagy töltött tojás a sorsa.
Rendes pörkölt alapot készítek, és a főtt tojásokat összevágom, és ráteszem a pörköltre. Legtöbbször tarhonyával szeretjük.
Ma van az a nap, amikor azt érzem, hogy ELÉG VOLT! Elfáradtam, és nem bírom tovább. A testem és a lelkem is.
Nem olyan régen jöttünk meg egy temetésről. A gyülekezetünkből az egyik testvér halt meg, akit mindenki nagyon szeretett, és akiről valamiért nem jutott sohasem az eszedbe, hogy meghalhat. Egy csendes, magának való ember volt, de nagyon szerette a gyerekeket és nagyon segítőkész volt. Egyedül élt, de a gyülekezetünkbe járt a testvére és az ő családja. Igazából családtag volt. Mindenkinek. Úgy előttem van a csendes kis mosolya, ahogy a sarokban ült, és nem igazán szólalt meg. Az, amikor vittem a CsúcsMákosomat, és alig várta, hogy a tepsiből kikaparhassa a maradékot. Az, amikor elmentünk szotyit és kukoricát venni a tyúkoknak, és nem kért érte pénzt, hanem csak úgy odaadta. Pedig sohasem kértünk még semmit sem ingyen. Amikor gyerektáborokat szerveztem, mindig hozta a focikapukat, amikor Családos Nap volt, akkor jött és vigyázott a gyerekekre. Furcsa a helyzet, mert amikor Férj mondta, hogy "Géza meghalt", rákérdeztem, hogy "Milyen Géza?" Eszembe sem jutott, hogy ő lehet. De igen.
Úgyhogy már egy ideje ez is emészti a lelkemet, mert akármilyen is az élet, és akármennyire ellenség is a halál, létezik és van. Nem tudod semmissé tenni, csak abban a tudatban, hogy reménykedsz, hogy Jézus minél hamarabb visszajön, és várod a Vele való találkozást. A lelkem amúgy is nehezen viseli az ilyesmit. Ilyenkor mindig a szüleimre gondolok, és nagyon félek. Félek az elvesztésüktől.
Ráadásul pont ma reggelre valami lefojtotta a tyúkjainkat és a kakasunkat. Ezt reggel még Férj nem merte megmondani, csak délután, így temetés előtt, úgyhogy még egy gyász van nálunk. A gyerekek is elég nehezen viselik, mert családtagok voltak. Nimród feladat minden reggel az volt, hogy vitte nekik az enni- és innivalót. De milyen érdekes is az élet, elvesztettük őket, és kaptunk helyette 9 tyúkot. Na, ki hisz a véletlenben? Ez nem jelenti azt, hogy nem sajnálom őket. Nagyon is. Úgyhogy ez ma dupla gyász.
Nem is beszélve arról, hogy a munkában is elfáradtam. November óta folyamatosan helyettesítek, és küzdök a fárasztó szülőkkel. Igen, jól olvastátok. Véleményem szerint a szülők sokkal, de sokkal problémásabbak, mint a gyerekek, és ezt a nézetemet bármikor és bárhol vállalom. A gyerekek sem mindig egyszerű esetek, mert hát miért is lennének, de azért... Meg aztán úgy sem könnyű, hogy két nagy itthonról nyomul online, és nem mindig tudom, hogy mikor mi történik itthon, én meg Katával az iskolában. Nagyon utálom ezt a helyzetet.
Úgyhogy most eléggé elfáradtam. Kinyúltam, és a türelmem a határon van. Magyarra fordítva: HISZTIS vagyok. Meg sírok. Persze, ebben benne van Géza elvesztése, a tyúkok is, meg a túlterheltség, és még néhány más dolog is, de lehet, hogy ma megkérem a gyerekeimet, hogy úgy menjenek el aludni, hogy nem szólnak hozzám. Nem az ő hibájuk, de van az, amikor az ember lánya feszült és ideges. Ám az én gyerekeim imádnivalóak. Ilyenkor felajánlják, hogy menjek el fürdeni (mert az a pihenés nekem), esetleg készítenek egy kakaót, vagy csak odabújnak és megszeretnek. Én is szeretem őket, de az biztos, hogy MA nem nézem meg a Krétát. :)
Nagyon-nagyon nincs időm írni, pedig sok mesélnivalóm lenne nektek. A fáradtságról, a munkámról, a szülőkkel való konfliktusaimról, de közben az élményekről, hogy a gyerekek között vagyok. De azt kell mondjam, hogy estére, mire hazaérek, már nem tudok rendes mondatokat fogalmazni. Úgyhogy inkább most egy receptet hozok.
A család nagy kedvence. Másoknál ez hússal működik, nálunk pedig kimondottan így. Ezzel. A tészta és a szója az az étel, amit a gyerekeim szívesen megesznek. Legyen az a tésztának és a szójának bármilyen formája.
A szóját megfőzöm sós vízben. Aztán leszűröm és hideg vízben áztatom, hogy elmenjen a jellegzetes szója "szag". Kinyomkodom belőle a vizet, majd én Gyros fűszersóban szoktam megforgatni. Aztán már lehet is készíteni a tipikus, magyaros jó kis szaftos pörköltet. Aztán kifőzöm a tésztát és már is ehetjük.
Ugyan, ki ne szeretné Lázár Ervint, a kedves, mosolygós írót? Aki ugyan sajnos már nincs köztünk, de műveivel, írásaival örökké halhatatlan marad. Az én gyerekeim nagyon szeretik, és volt idő - mikor még kisebbek voltak -, hogy esti mese gyanánt hallgatták meg, és nagyon szerettük. Sőt, a kisfiamnak még A Hétfejű Tündér kötelező is volt. Én pedig előszeretettel olvasok fel ezekből a mesékből gyermekfoglalkozásokon. Bab Berci kalandjai a kedvenceim.
Az az igazság, hogy ezek a történetek örök érvényűek, mindig van üzenete. Úgyhogy én vallom:
LÁZÁR ERVIN FOREVER!
Ha valakinek esetleg nincsenek meg a könyvek, de szeretné olvasni, ITT megtalálhatjátok.
Jó szórakozást!
Dömdödöm.
Rántott zellert először a saját esküvőmön ettem, és azóta rendszeresen készítem. Nagy rajongója a családunk, persze kivéve a kisfiamat, de mint tudjuk, ő más kategória. :)
Pepecselős, de én szeretem.
Nagy adagot szoktam készíteni, mert nálunk chipsként fogy. Olyan gyorsan, és magában. De néha készül hozzá krumplipüré vagy rizs.
Már egy ideje nagyon hiányzik az olvasás. Amióta itthon vagyunk, és karantén tanulás van, megmondom őszintén, kevés alkalommal vettem elő könyvet, hogy olvassak. Egyszerűen nem volt rá időm. Reggel felkeltünk, és 8-tól fél 2-ig valamelyik felsős gyereknek órája van. Ilyenkor persze lehetne olvasni, de mivel a legkisebb még igényel teljes figyelmet, nem tudok leülni olvasni. Ráadásul van egy kisfiú, akivel majdnem minden nap tanultunk rendszeresen. Ő nem az én gyermekem, ők nem kérték a segítségemet, pedig felajánlottam. :( Itt is volt egy elég komoly és kemény csatám az anyukával, aki elég furcsán képzeli el a dolgokat, de ezt most itt nem szeretném elmondani. A gyerek nem tehet róla, és minősíteni meg nem szeretnék.
De az tény, hogy elfáradok egész nap, és nagyon örülök, amikor esténként leülhetek olvasni. Azaz leülhetnék, de mindig van és történik valami. És megmondom őszintén, hogy az utóbbi időben, amikor volt egy kis időm, akkor inkább sorozatot néztem. Igen, ez az én függőségem. Az egyik. :) Viszont azzal a tudattal fekszem le, hogy mindig van egy könyv mellettem, és nem mindig mély lélegzetvételű. Igen, van ott Biblia is, és használjuk is, mert vannak lelki könyvek is, ezeket nem mindig használom, de kicsit úgy érzem magam, mint Agatha Christie, aki egyszer azt nyilatkozta, hogy mosogatás közben születnek meg a legjobb gyilkosságok, mert nagyon utált mosogatni.
Nos, ez úgy indult, hogy rátaláltam az egyik sorozatoldalon egy Perry Mason sorozatra. Most forgatták, és bár nekem vannak kételyeim az ilyen sorozatokkal kapcsolatban, elkezdtem. Még csak 1 részt láttam, és nem tudom eldönteni, hogy szeretni fogom-e, vagy hogy végig akarom-e nézni. Sok gondolat elég feltételes. Majd meglátjuk. Kíváncsiságból valószínűleg végigszenvedem, de most úgy érzem, hogy az a kép nem az a kép, ami bennem él vele kapcsolatban.
És akkor eszembe jutott! Már többször említettem, hogy szeretem Gardner könyveit. És Perry Mason stílusát. Meg a kort, amiben ezek a könyvek játszódnak. És szeretem azt is, ahogy Gardner ír. Eseménydús történések, sok párbeszéd, követhető élmények, de persze mindig van benne egy csavar. Egy kicsi Perrys, ahogy a könyvben mondani szokták.
Eredeti cím: The Case of the Careless Kitten
Eredeti megjelenés éve: 1942
Történet:
Az „eltűnt bankár esete” címet viselő regényének egyik főhőse, a fiatal és szép Helen rejtélyes telefont kap. Több mint egy évtizede nyomtalanul eltűnt és sokak által halottnak hitt nagybátyja telefonál. Visszatérését tervezi, s ehhez a lány segítségét kéri, s azt, hogy találkozójukra vigye magával a híres ügyvédet, Perry Masont… Az érthetetlen események ezzel kezdetüket veszik. Gyilkosság és gyilkossági kísérletek követik egymást, a zsarolás lehetősége is felmerül, s fontos tanú elrejtése miatt a rendőrség Perry Mason titkárnőjét, a szépséges Della Streetet is letartóztatja. Hogyan sikerül az ügyvédnek a bírósági tárgyalás során tisztáznia titkárnőjét úgy, hogy közben az eset körüli rejtélyek is megoldódnak?
Volt benne macska is. :) És ez a macska segített megoldani a rejtélyt, amit mindig jól esik olvasni. A macskák jó fejek.
Azt hittem, hogy ez egy laza nap lesz. Kisfiamnak csütörtökönként nagyon laza órái vannak, ami azt jelenti, hogy nem, vagy szinte alig kell valamit tanulni. Nem igazán szeretem ezeket a napokat, mert olyan, mintha lógna a levegőben. Pedig nem lóg, csak úgy tűnik.
Reggel korán ébredtem, és a fürdőszobában ez a kép várt:
Hát nem cuki?
Mondjuk nem egyszerű vele az élet. 3 lábbal nem élhet kint, nem maradna életben. Néha kivisszük sétálni pórázon, teljesen vicces, soha nem gondoltam, hogy macskát fogunk pórázon sétáltatni, amikor kutyát sem szoktunk. :)
A laza nap helyett pedig rohanós és agyleszívós nap volt. Elszaladtam boltba, mert hát nagy a család és iszonyú mennyiségű étel fogy nálunk, és minden elfogy, de tényleg. Általában két félét főzök, - szinte minden nap, hogy jó lesz majd a következő napra is - ám nem marad még aznap. Így állandóan azzal küzdök, hogy mit is főzzek. Mondjuk nem bonyolítom túl, arra ott van a sok gasztroblogger, akik finomabbnál finomabb ételeket készítenek. Én csak egy anyuka vagyok, aki próbálom életben tartani a gyerekeimet úgy, hogy lehetőleg minél több egészséges ételt fogyasszanak.Ez nem mindig sikerül, de ezt is vállalom.
Aztán persze jött a tanulás, a küzdelem pillanata. Nem azt küldtük el, ami a házi, nem oda, ahova kell. Nem tudjuk mi a feladat. Nem kaptunk feladatot, így ki kell találni valamit, ami hasznos, és aminek van értelme. Hallgatni az online órát,ami néha jó, mert sokat tanulok belőle. Például kémiából megértettem, hogy azok az elektronok végre miért úgy helyezkednek el, ahogy. Nem mintha érdekelt volna bármikor és ez ugye most sincs nagyon így, de legalább megértettem. Inkább később, mint soha. A fizika órák elég jók szoktak lenni. Zsófimnak egy idős néni a tanára, aki nyugdíj után is jött még tanítani. Tudjátok, hogy fizika és kémia tanárokat nem igazán lehet találni.
Az pedig külön nagy öröm volt számomra - nem a mai nap, csak a fizikáról jutott eszembe -, hogy a múlt héten felhívott egy volt kolléganőm. Együtt dolgoztunk Nyíregyházán a Jókaiban. Ő volt a fizika tanár ott.Nagyon szerettem. Fiatal volt, és lelkes. Azért szerettem, mert nagy élményt jelentett számomra, hogy a tanáriban mindig szemléltette nekünk a fizika óráját. 💓
Közben pedig a saját online órámat is figyelni kellett. Mindig oda megyek, ahol hely van, ez leginkább Nimród szobája, és akkor, amikor neki olyan órája van, ahová nem kell bejelentkezni. Eléggé koordinálni kell a dolgokat, főleg, ha csúszás van.
Nem is beszélve arról, hogy a kolléganőmmel (akivel együtt vagyunk a teremben) ki kell majd közösen találni az egész napot. Hogy helyezzük el a gyerekeket, milyen szabályokat vezessünk be stb. Mert sajnos kellenek majd. Vicces lesz, hogy 2 gyerekem itthon tanul, és bár furcsa, mert felsősök, de akkor is szükségük van rám. Zsófinak kimondottan fontos, hogy jelen legyek, mert neki vannak korlátai és nehézségei. Neki el kell mondani, hogy mikor mi történik és mire figyeljen. Miatta nagyon izgulok. Nimród teljesen más, ő lelkiismeretes, mindig megcsinál mindent időre, néha még előre is dolgozik. Ez nem jelenti azt, hogy szorgalmas, csak egyszerűen meg akarja úszni a munkát.
Nem védem én őt, mer tudom, hogy lusta dög, de azt is megértem, ha elfáradnak. És én engedem őket lazítani. Igen, kütyüzni is. De emellett vannak itthoni feladatok is. Állatokat ellátni, takarítani, kipakolni a mosogató- és mosógépet, ha megjöttem a boltból, akkor a dolgokat a helyükre tenni, porszívózni... apróságok ugyan, de muszáj részt venni.
És ez csak az egyik mai napi ütközetem volt. Annyira elfáradtam, hogy a másikat majd később osztom meg. Vagy nem is tudom... Elfáradtam.
Mostanában nincs sok új mondanivalóm. Vagyis persze, történnek a dolgok, tanulunk, éljük a mindennapi életünket, amiben túl sok esemény nincs, de mégis örömmel és szeretettel van tele. Tegnap dekorációt készítettem az osztályteremre, és Zsófi segített kifesteni. Holnap bemegyek dekorálni az iskolába, hogy mire jönnek a gyerekek, ne a téli hóember fogadja már őket, amit otthagytunk az ajtón.
Kevés időm van rajzolgatni, pedig igazából azt terveztem a szünetre, de nem valósult meg. Viszont rászoktam egy új hobbira, ami régi volt, csak mégis más. Van egy barátnőm. A nagylányaink az ovi óta ismerik egymást, és azóta is barátok. Minden héten egyszer átmegyünk hozzájuk, a lányok jól elvannak, és játszanak. Aranyosak, így 13 évesen. Mi pedig anyukák elmegyünk kutyát sétáltatni. Mármint nekik van kutyájuk. Ilyenkor lelkizünk, megváltjuk a világot, megbeszéljük kivel mi történt... erre nagy szükségünk van. Mi ezt így hívjuk egymás között:
- Kávézunk.
Ez azt jelenti, hogy ő kávézik, én meg csokit kapok. Ugye kinek mi a koffein... :)
Mindenesetre a sétánk alkalmával hangulatképeket készítek, mert rájöttem, hogy Mór nagyon szép hely. De tényleg. Minden város szép a maga nemében, de én sokszor érzem úgy alföldiként, hogy a Dunántúl nagyon más. Készítettem egy képet, ami egy furcsa érzést keltett bennem.
Bár évek óta itt élek, és megszoktam a sok hegyet, meg emelkedőt - amit nem annyira szeretek -, közben pedig rajongok ezért a kis városért, nos egy séta alkalmával teljesen (számomra érthető okokból) tériszonyom lett.
Nagyon különleges fotókat készítettem a sétáim alatt. Szerintem néha-néha megosztok egyet veletek.
Ma a költészet napján egy József Attila verset szeretnék megosztani veletek. Nekem nagyon fontos vers. Bár nem ő a kedvenc költőm, de ez a vers nagy hatással volt rám, amikor 1994-ben a szajoli vonatbalesetben elvesztettem egy barátnőmet. Ez a vers nekem róla szól.
Az az igazság, hogy az utóbbi időben túl sok minden nem történt. Nem mozdultunk ki itthonról, csak a kertbe voltunk, játszottunk, pihentünk, olvastam, sorozatokat néztem, írtam, és bár tervben volt, a túrós batyumat nem sütöttem meg :(, ami késik az nem múlik. Mondják.
Emlékszem, pár évvel ezelőtt arra vágytam, hogy Húsvétkor itthon legyek, bezárjam az ajtót, és ne csináljak semmit. Most, hogy ez megtörtént, közben honvágyam volt, hiányoztak a szüleim és arra gondoltam, hogy de jó volna már találkozni velük. Milyen is az ember, nem igaz? Sohasem jó neki az, ami van, és ami adatik.
A főzést sem vittem túlzásba. Emlékeztek, hogy meséltem arról, hogy kértem egy listát a családomtól, hogy ki mit enne az ünnepben, és jó volt, mert nagyjából mindent megfőztem, de addig sem nekem kellett kitalálnom. A vicces az, hogy itt állunk egy halom főtt tojással, mert a mamánál mindig van tojás-vadászat. (Mama erősen ateista, és ő a húsvétnak azt a formáját ünnepli, amit mi nem, de nem vitatkozok vele ez ügyben, mert egyrészt értelme sincs, másrészt meg minek.) Szóval a gyerekek kaptak egy halom főtt tojást különböző színűeket, meg csokikat, amiket valószínűleg én fogok megenni, mert nem annyira édesszájú a csapat nálunk.
Képek sem készültek, kivéve, amikor Katával mangót ettünk. A kettőnk nagy kedvenc gyümölcse, így mindig nekünk marad ez a finomság, és mi hősiesen vállaljuk!
Így most egy régi kedvenc ételemet hoztam inkább. Húsevőként nem szerettem, most viszont az első számú kedvencem. Csak ez most tofuval készült.
TOROSKÁPOSZTA
Ebben
az ételben az a jó, hogy nyáron is megfőzhetjük, és nem kell
hozzá sertést vágni. :)
Hozzávalók:
fél kg
savanyú káposzta, 1 zacskó szójakocka (itt most tofuval helyettesítettem), 2 gerezd fokhagyma, 1 fej
hagyma, fél teás kanál pirosparika, olaj,
só, babérlevél
Elkészítése:
A káposztát megmossuk, jól kinyomkodjuk. Én kicsit meg szoktam főzni, hogy puhább legyen a káposzta.
A szóját sós vízben
megfőzzük, kinyomkodjuk, és kétfelé vágjuk mert túl nagyok és
nem gusztusos a káposzta között a nagy kocka. A tofuval nem kell csinálni semmit, csak kockára vágni. Vigyázni kell, nehogy szétessen!
A hagymát lereszeljük, és olajban megpirítjuk. A paprikát beledobjuk, majd a szóját, hozzáadjuk a fűszereket, a fokhagymát sózzuk, és kb. 15-20 percig főzzük. A tofut a végén szoktam beletenni, hogy Ezután rátesszük a káposztát, felengedjük vízzel, és addig főzzük, míg a káposzta meg nem puhult. Mikor már úgy látjuk, hogy nem sokára meg fő akkor a vizet főzzük el alóla, de vigyázzunk oda ne égjen, gyakran kavarjuk meg.
Sok minden történt az utóbbi napokban. Tanultunk, és tanítottam, szaladgáltunk, kertészkedtünk, pakoltunk és takarítottunk, főztem és idegeskedtem. Szóval nem élt mindig velem az örök optimizmusom (bár mostanában mintha veszítenék belőle, de nem adom fel!), és úgy éreztem, hogy elfáradtam. Szerintem mindenki, nem csak én. Nem is gondolom, hogy magamról kell, hogy szóljon ez az egész. Mindegy, hogy szülőként, tanárként, esetleg mindkettőként csináltuk végig az online-oktatást, elfáradtunk. És most jön a megérdemelt pihenés.
Volt idő, mikor arra vágytam, hogy ne mozduljunk ki itthonról, ne kelljen több száz kilométert utazni, noha rajongok az Alföldért, és szeretek hazamenni, de nagyon fárasztó. Most ez teljesült, most meg nem ezt szeretném. Milyen is az ember, nem igaz?
Mindegy, úgy döntöttem, hogy hasznosan töltöm a szünetet. Azt csinálom, amit szeretnék, szeretnénk. Listát kértem a családomtól, hogy mit főzzek a szünetben, hogy ne nekem kelljen kitalálni, és ezzel is megkönnyítették a dolgom. Férj végre beveheti a kertet, mert ha hazamegyünk, akkor 1 hét kimarad, és nem történik benne semmi, de nekünk nem kicsi a kertünk egyébként. Végre ablakot pucoltam (szabolcsiasan mondva), és nem húsvét miatt tettem, hanem mert most van végre időm.
Adok magamnak időt, és csinálni fogok olyan dolgokat, amiket én szeretnék. Túrós batyut magamnak, olvasni fogok sokat, írok, mert sok ötletem van, de máskor nincs időm - már egy ideje készül a Tízparancsolatról egy anyagom és Jézus ÉN VAGYOK! - mondatairól is egy anyag, és még sok másik van félig kész. Jó lenne már befejezni legalább az egyiket - ami sok idő múlva lesz kész, de akkor is!!! -, de ki tudja...És még sorolhatnám.
Csak
azt szerettem volna mondani, hogy tényleg úgy van, nem kell mindig
tökéletes anyának, feleségnek, nőnek lenni, lehet önmagunkkal törődni,
és az nem önzőség!!!!!
