2017. június 29., csütörtök

Töki pompos

Az úgy volt, hogy amikor itt, Móron októberben van Bornapok, és a családdal elmegyünk kicsit szétnézni, a gyerekekkel mindenféle dologra felülni... nem igazán vagyok a híve és a pártolója, mert csak pénzkidobás, és húzunk is bizonyos határt, mert a gyerekek azt gondolják, hogy a szülei zsebe feneketlen... szóval van néhány dolog, amit ki szoktunk próbálni.
Általában nem jellemző, hogy ilyen helyeken eszünk, vagy fogyasztunk valamit (mindig viszek a hátizsákomban egy kis hazait), egyrészt mert kevesebbe kerül, másrészt eléggé elszemtelenedtek már ezek az árusok, nem szégyellnek sok pénzt kérni, nem ismerik a mértéket.
De persze vannak olyan dolgok, amiket az ember szívesen kipróbálna. Nos, nálunk az egyik ilyen étel a TÖKI POMPOS, vagy LANGALLÓ.
Már egy ideje szemezgetek vele, szívesen megkóstolnám, de mindegyiken van szalonna vagy valami húsos cucc, amit mi nem fogyasztunk. Amikor kértem, hogy vegyék le, azt mondták, hogy ez hozzátartozik, pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy nem teszik rá...

Így ugyan eltelt egy kis idő, de megcsináltam!
Ez az első recept ezen a blogon! Nahát, végre!!!!
Férjnek készítettem meglepetésként, hogy ügyesen vizsgázott az iskolában. És ő nagyon szereti az ilyen kenyér-és tésztaféléket...

Állítólag a Tök nevű helyiségből származik, én ezt nem tudom, és őszintén bevallom, nem is jártam utána. A  Pompos pedig kenyérből kiszakított darabot jelent. De én Langallóként és Kenyérlángosként is ismerem. Melyik területen hol...



Hozzávalók: 
a tésztához: 1 krumpli (szerintem 2 is belefér, hogy lazább legyen a tészta),25 dkg liszt,1 teáskanál só, 1,5 evőkanál olaj, fél teáskanál cukor, 1 dkg élesztő és1 dl a krumpli főzővizéből
  1.  A krumplit apróra vágom, megfőzöm és összetöröm.
  2. A levét leszűröm, és az élesztőt felfuttatom benne. Nem a forró lében, hanem a langyosban.
  3. Aztán összedolgozom a hozzávalókat, és kicsit kelesztem, pihentetem. Kb. 1 óra kell neki, de mivel amikor csináltam nagyon meleg volt kint, hamar megkelt.
  4. Ezután elkészítettem egy 20 x 40-es tepsit, kibéleltem sütőpapírral, és belenyomkodtam a tésztát. Amolyan rusztikusan :), és elősütöttem kb. 10 percig.
Aztán elkészítettem a tetejére való dolgokat.
Tejfölt, fokhagymát, reszelt sajtot, sót, borsot kevertem össze. Írhatnék arányokat, mondjuk 1 kis doboz tejföl, de én többet tettem bele, és amit olvastam recept, az kevés fokhagymát, így mindenkinek az ízlésére bízom.
Amikor megsült a tészta, rákentem a tejfölös mártást, és a tetejére sok-sok lilahagymát tettem. Szalonnát nem :)))
És megsütöttem 200 fokon 20-30 percig.
A történet tanulsága az, hogy kis adag készült, legközelebb dupla mennyiséget készítek. Vagy triplát. :)

2017. június 25., vasárnap

Emlék

Amikor megláttam ezt a képet, a nagymamám jutott az eszembe.
Meg az a történet, amit elmeséltek Papóval, hogy ti. az ő idejükbe bál volt, nem ám disco meg ilyesmi... Nagymamám egy vagány nő volt, fiatalon is, és idősebb korában is. Sok mindenre nyitott volt, sok minden érdekelte.
Mesélte, hogy amikor bálba jártak, már Papó udvarolt neki (szabolcsi kifejezés a Papó, ami Nagyapát jelent, de én a Papót jobban szeretem), rendszeresen jártak erre a táncmulatságra. Nagyapám nem volt mulatós fajta, nem szeretett táncolni, míg nagymamám igen népszerű lévén, kapós menyecske volt.
De mivel nagyon szerették egymást, nem csináltak abból ügyet, hogy Mama táncolt, Papó meg fogta a kabátját... :)


Hiába, az emlékek megszépülnek. 
Mindenki szívesen emlékszik a fiatal korára, szívesen mesél róla. Én nagyon élveztem a történeteket, és nagyon vágytam mindig is arra, hogy halljam őket. 
Ez a néni nagyon hasonlít alakra, hajra, formára az én nagymamámhoz. De a lelkében mindig is ilyen vidám, bohém és táncoló lány maradt. :)

2017. június 23., péntek

Kalandra fel! # 2.

Mielőtt eljöttünk Bózsvára, annak rendje és módja szerint próbáltam rendet hagyni otthon. Ez persze több-kevesebb sikerrel szokott megtörténni. Mert mindig sok a tennivaló és a feladat. És amikor már úgy látod, hogy alakulnak a dolgok, megjelennek a drága gyermekeid, és azt a kis rendet, amivel próbálkoztál, 1 tized másodperc alatt elrontják. Ilyenkor én persze kiakadok, "ezért dolgoztam?" kérdéssel, de aztán megyek tovább és csinálom. Nem titkolom, szoktam velük emiatt vitázni, mert úgy gondolom, hogy ők már nagyon ahhoz, nem ne pakoljanak szét maguk után, vagy ha igen, akkor el is.
Amikor Katáért megyek az oviba, meglepődve látom, hogy ott szó nélkül, automatikusan elpakolja a játékot, amivel játszik, és tudja, hogy hol a helye. Itthon - nem tudom miért - de ezzel nagyobb csatákat vívunk. Ez a hét itt Bózsván arra is jó volt, hogy átgondoljam az otthoni dolgokat, a folytatást, a feladatokat, bár még mindig formálódik minden.

Szóval, az ember lánya sohasem tudhatja, hogy mire bukkan rá egy dobozban, egy sarokban, egy cipőben, egy polcon... mármint ami nem oda való. Kata nálunk az a gyerek, aki előszeretettel tüntet el dolgokat, és tesz el bizonyos helyekre, aztán persze ő sem emlékszik arra, hogy mi hova is került, és főleg miért tette oda. Aztán, amikor rátalálok valamire, kiderült, hogy éppen akkor arra a dologra van szüksége, anélkül nem is tud élni. És ha elteszem, iszonyú sivításba kezd, amitől meg én leszek ideges :(


Az egyetlen, amit minden gyereknél megúsztunk, az a mosás. Alapvetően soha nem került semmi olyan dolog a mosógépbe, ami nem oda való. Jó, hazudnék, ha ezt így kijelenteném, mert mostam ki kavicsokat, faágakat, papírzsebkendőket, apró kis játékokat, de olyat, ami fog, mondjuk kréta vagy zsírkréta, ilyesmit sohasem.

Az utóbbi időben a legtöbb problémát a ki nem fordított zoknik okozzák, mert a gyerekeim rendszeresen elfelejtik kifordítani, és sokszor koszos marad. Pedig ezt kértem tőlük, hogy
tegyék meg, de valószínűleg nehezükre esik. Ilyenkor odahívom őket, nem mindig kedves hangon :), hogy csinálják meg, mert különben koszos marad. Tanulság: időben kell megtanítani őket arra, hogy fordítsák ki a zoknijukat. Terv: a nyáron gyakorolni fogjuk!

Aztán az lett a vicces helyzet, hogy találtam a gépben egy-egy 100 Ft-ost, 200-ast, szóval kerek pénzeket. A gyerekeim rászoktak arra, hogy ha találnak egy kis kerek pénzérmét, elteszik. Nem zsebre, mert megkérdezik, engedélyt kérnek rá. De gyűjtögetik őket. Aztán ott marad a zsebükben, elfelejtik kivenni, és én meg kimosom. Úgyhogy így alkalmazzuk a pénzmosási technikát. :)
Nagyon vicces.
Legalább az aprók nálunk tisztára vannak mosva :)

Nem tudom, hogy nálatok van-e ilyesmi. Meglepődök, amikor olvasok arról, hogy a gyerekek hova mit dugnak el, és milyen vicces helyzetbe keverednek. Nálunk ez nem volt így, nem is alakult ki. Mint ahogyan a vegyszereket sem kellett dugdosni a gyerekek elől, mert tudták, hogy oda nyúlni TILOS! Ez is így alakult.
Kata nagyon szeret meglepni minket ilyen dolgokkal, de ha meg is történik,nem annyira örülök neki.

Anyaként igenis problémát jelent hosszú időt tölteni Istennel minden nap. Nekem legalábbis így volt. Mivel nem bírok sokáig ágyban maradni, időben felkelek, és próbálom az időt olvasással, imádkozással tölteni, a dolgok átgondolásával, és a napom megtervezésével.  Az elmúlt években kevés időm volt arra, hogy prédikációkat hallgassak, szombatiskolát olvassak, vagy bibliai témájú könyveket. Tudom, hogy nagyon keresztényeknél ez úgy működik, hogy mindig ez az első, és mindenki szent, én nem voltam az. Nem volt se erőm, se energiám ilyesmivel foglalkozni, csupán alapszinten.
Amikor eljutok oda, hogy házasságos vagy gyerekneveléses könyveket olvasok, az írója legtöbbször lelkészfeleség, akinek mindig ott van a férje és a lehetősége, mint biztos pont, és neki alapból részt kell vennie bizonyos dolgokon, hiszen ezt várják el tőle. Az én Férjem nem lelkész, hanem egy egyszerű munkás ember, aki 3 szakba jár, és fáradtan jön haza a munkából. Lehet, hogy előny egy két-három gyülekezetes lelkész feleségének lenni, én örülök, hogy nem így van. Ami nem jelenti azt, hogy nem tisztelem a lelkészfeleségeket, sőt!

Éveken keresztül arról szóltak a szombatjaim (ha csak ezeket nézem), hogy beültem istentiszteletre, majd 10 perc múlva kimentem sétálni, altatni, játszani. Gyerektanító voltam, ölemben éppen az aktuális babámmal. :) Ebben az volt a jó, hogy legalább a bibliai történeteket alapszinten műveltem és tudtam, és ha volt időm és energiám, készítettem hozzá egy kis színezőt, vagy kézművest. Felnőtt szombatiskolára 7 évig be sem jutottam. Most is elég ritkán sikerül, de ma már az egy ünnepnap. :)
Pedig vágytam közösségbe menni, ahogy szoktam mondani, összetett mondatokban beszélni, de tudtam, hogy akkor annak nincs ideje.
A Férjem, mivel nem lelkész, többet volt itthon, és volt időnk beszélgetni. Istenről is.
Néha elvitte a gyerekeket a mamához vagy sétálni, ilyenkor jutott időm arra, hogy kicsit olvassak vagy meghallgassak egy igehirdetést, előadást.

Sokáig úgy éreztem, hogy teljesen felesleges, hogy én csak felügyelek a gyerekekre, és a lelki életem pedig nem formálódik, alakul, de aztán lassan, ahogy teltek az évek, és a gyerekek is nagyobbak lettem, újra felfedeztem, vagy inkább fedezgetem az Urat. Eszembe jutnak a régi tapasztalatok, az ő hatalmas ajándékai, a felfedezések, amelyeket tettem.

Igen, anyának lenni a legkeményebb és legnehezebb munka, ebben 100 %-ig biztos vagyok. De őket akartam, vállaltam, kaptam, és ők újra tanítanak bizonyos dolgokra.
Egy gondolat, egy szó, egy megmozdulás, egy mosoly, egy kis virág, amit a kertben szedett, egy odabújás, egy "szeretlek anya", vagy egy "hiányoztál" sokat jelent.
Ezek a sorok Bózsván íródnak, és már 5 napja nem láttam őket, és iszonyúan hiányoznak. Alig várom a vasárnapot, hogy láthassam őket, hogy megölelhessem őket, hogy össze-vissza puszilgathassam őket. Jó volt néhány napig pihenni, de ez már gyerekek nélkül hosszú. Még akkor is, ha amikor itt vannak, vannak közöttünk viták és konfliktusok, de érezni az illatukat, a mosolyukat látni felemelő.
Amikor ezeket az apró pillanatokat rakod össze az életedben, akkor nem tudsz mást, csak HÁLÁT adni az Úrnak azért, hogy ő van, részese a mindennapjaimnak, és szeretetével van tele a Föld. Boldog vagyok.

Évek teltek el,mire a sok kis apró mozaikot összeraktam (nem szeretek puzzlezni), és ezekben megértettem, felfedeztem újra Istent. Mert hát tudom, mindig is tudtam, hogy ő jelen van az életemben, de nekem az elmúlt 9 év arról szólt, hogy ANYA legyek. A többi is erről fog, de most már egy kicsit máshogy.

2017. június 21., szerda

Kalandra fel!

Az anyaság a legjobb és mégis a legkeményebb dolog az életemben.
Nem voltam soha egy bevállalós fajta, nem vettem részt veszélyes kalandokban, nem ugrottam le ejtőernyővel sehonnan, nem mentem soha bele semmilyen extrém és veszélyes kihívásokba. Jó gyerek voltam a szó legjobb értelmében.
A legnagyobb kihívás, amit bevállaltam, az az, hogy ANYA leszek.
Ettől izgalmasabb kaland nem is kell az életemben, és még valószínűleg el is fog tartani egy darabig.

Az már egy más kérdés, hogy jó anya vagyok-e, meg hogy hogyan lehetne még jobban formálni, alakítani a gondolkodásomat, a gyerekeimhez való viszonyomat, a türelmemet, a szeretetemet feléjük. Mert hát persze, hogy szeretem őket, sőt oda vagyok értük, de azért ... nem vagyok én mindig szeretetreméltó, türelmes anya. Sőt!!!

Egész életemben arra vártam és vágytam, hogy anya legyek. És lettem.
Nagyon boldog voltam akkor, amikor a babáimat a kezembe foghattam, élmény volt az, hogy mellettem gügyögött egy csöppség, hogy érezhettem az illatát, játszhattam vele, gondoskodhattam róla. De persze ehhez hozzátartozik - egy idő után - az unalmas és egyhangú házimunka, a főzés-mosogatás-vasalás-teregetés stb.
Azt éreztem, hogy elfáradok és elfáradtam.

Most érzem,hogy az elmúlt 9,5 év nagyon elvette az energiámat. a figyelmemet Istenről, az Istenre figyelésről. Alig volt időm elmélkedni, gondolkodni, kevésszer nyitottam ki célirányosan a Bibliámat, kevés időm volt egyedül maradni, olvasni és imádkozni. Érzem én ezt a mindennapjaimban.
De ahogy teltek-múltak az évek, több időm lett. Úgy éreztem, van az az idő, amikor már nekem is jár, hogy magamra figyeljek és több időt szánjak magamra.
Ez az idő most jött el. Zsófia 9,5, Nimród 7, Kata pedig 4 évesek voltak az idén. Már mindenki önjáró, lehet őket egyedül hagyni. Ezért döntöttünk úgy, hogy 1 hétig a mamánál, anyukámnál lesznek, és mi pedig Bózsvára jövünk. Férj segít a tábor építésében, szépítésében, én pedig pihenek, írok és elmélkedek. Bózsva kimondottan jó hely arra, hogy lelkileg az ember összeszedje magát, és új erőt kapjon.
Olyan, mintha semmittevéssel telne az időm, - a többiekhez képest így is van, de én nem így érzem.

Éreztem én, hogy hiányzik valami, hogy nem úgy működik, ahogy én szeretném és ahogy jó lenne. De próbáltam megmagyarázni magamnak, hogy ez egy hatalmas feladat, kihívás, kiváltság, nemes tett stb. És bár továbbra is fontos volt nekem Isten, mert egyszerűen nem tudom elképzelni nélküle az életemet, nem tudnék hátat fordítani neki, vagy azt mondani, hogy nem hiszek benne többet... éreztem, hogy át kell állítanom a lelkemet, a gondolkodásomat, a hozzáállásomat nemcsak a gyerekeimhez, hanem az Úrhoz is. Elsősorban hozzá.
Mert kezdett elveszni a lelkemből egy kis darab. Ingerült, türelmetlen lettem, némi kis hisztis beütéssel, amit pedig a gyerekeimnél sem bírok.

Nagyon-nagyon szeretem a gyerekeimet. És mindent megtennék értük.
És tudom, hogy Isten éppen ilyen. Ő is mindent megtenne értem, odafigyel rám, szeret engem.
Megértettem, hogy hogyan szeret Isten. Hogy mennyire fontos vagyok neki, és mennyi meg akar menteni.
És hogy bár a gyereknevelés tényleg egy extrém kaland,de Isten mellett dönteni, a lehető legjobb dolog a világon!


2017. június 20., kedd

Egy hét csend

Egy kis rövid bejelentkezésre van időm. Mert ki tudja, hogy mikor lesz újra net-elérési lehetőségem.
Igen, ez azt jelenti, tudniillik, hogy Bózsván vagyunk.

A helyzet nagyon érdekes.
Szerveztük már egy ideje, hogy a gyerekek - mind a 3 - anyukámékhoz mennek a nyárra. Izgalmas kalandnak ígérkezett, hiszen még ilyen nem volt. Kata 4 éves lett, és gondoltuk, már itt az ideje, hogy kipróbáljuk, hogy hogy működne hosszú távon nélkülem. Jelentem, jól megy neki.
Ugyanis az történt, hogy Férj már jelezte többször, hogy szeretne eljutni Bózsvára, az Építő táborba. Ez az első táborozási alkalom, ilyenkor sokan összegyűlnek, főleg lelkes fiatalok, és néhány felnőtt is, akiknek az a céljuk, hogy a turnusokra széppé varázsolják a tábort és a környékét.
Mivel idén Férj jelentkezett, gondoltuk, jövünk mindannyian. Így az lett belőle, hogy a gyerekeket letettük anyukáméknál (kb. 1 óra autóval az elérhetőségük), mi pedig eljöttünk Bózsvára. Férj dolgozni, én meg pihenni. (Persze dolgozom, mert írok, meg rajzolok, meg kitalálom a nyári gyülekezeti  bibliatáborunkat, szóval nem láblógatni jöttem, bár jöhettem volna, de nem vagyok az a típus.)
Ám nagyon furcsa érzés. Csend van körülöttünk. Vannak gyerekek, de nem az enyémek, és nem kell rohangálni. Izgatott voltam, és hiányérzetem is van, de tudom, hogy a gyerekeim nagyon jó helyen vannak, és nagyon jól elvannak. :)
Én pedig élvezem a csendes magányt. A szónak a jó értelmében.
Korán kelek, fekete rigókat és mókusokat figyelek, nézem a csodaszép tájat. Nagyon más az Északi-középhegység, mint a Vértes. Szebb.

Én pedig kipihenem magam, hogy a nyarat újult erővel, energiával bírjam.
Hiszen a következő hét Fürkész tábor, ahová jönnek a gyerekeim, és amit már nagyon várnak!

2017. június 17., szombat

Labirintus

Az én kisfiam nagyon szereti a logikai feladatokat. A matematika a kedvenc tantárgya, állandóan összead, számol, és bármilyen matekkal kapcsolatos feladatot szívesen megcsinál. A rejtvények a kedvencei. A különbségkeresők, az útvesztők, a varázsképek és még sorolhatnám. Szereti a Sodukut, és mindenféle gondolkodós feladatot.
Ő az, aki nagyon igényli, hogy ilyesmivel foglalkozhasson.
Éppen ezért, amikor rátaláltam erre a füzetre, gondoltam, megveszem neki. Azt hiszem a Lidl-ben vettem, és bár kisebbeknek való, ő ezt nagyon élvezi. A Lidl-ben egyébként sok jó dolgot lehet fellelni, én sok kincset onnan szerzek be :)
Talán már Katának is bejönne, szerintem vele is hamarosan elkezdem, feltéve, ha addig Nimródom nem csinálja meg az összeset :)







2017. június 15., csütörtök

Lecsó bulgurral

Az a nagy igazság, hogy a lecsó nagy kedvenc nálunk.
Kisfiam ugyan csak a tunkolás híve, hiszen látja benne a paradicsomot, és azt nem eszi meg, ami érhetetlen számomra, hiszen a paradicsomleves az egyik kedvence, de valószínűleg az állagával van problémája. Mármint a paradicsoméval.
De úgy gondoltam, hogy a lecsó nyári étel, és még a nyár utolsó perceit kihasználva elkészítem ezt a finomságos és egyszerű ételt.

Persze, ezt lehet télen is elkészíteni, de valljuk be olyankor már sem ízre, sem ILLATRA nem olyan az Mindenesetre most úgy döntöttem, hogy kicsit másképp készítem el.
Bulgurt használtam hozzá. Szerintem méltatlanul mellőzött étel, bár most a paleosok visszahozták :)
Nos, a vegetáriánus konyha is szereti, és szívesen használja. 
Én azért használtam most, mert Férj nagyon szereti, így arra gondoltam, hogy így finom lecsó készül.

Mennyiségeket nem tudok írni, mert a lecsóhoz nem lehet. Szerintem. Mindenkinek saját ízlése szerint készül el. Sok paprika, és fele annyi paradicsom.
Először megpirítom a hagymát olajon és egy kis vízen, teszek bele pirospaprikát (de ez mindenkinek a saját ízlésére bízom), aztán beleteszem a paprikát, majd ha megpuhult és levet engedett, akkor a paradicsomot is.
Kicsit várok, amíg olyan "szottyos" lesz (hogy szépen, szabolcsiasan" fogalmazzak), aztán teszem bele a bulgurt. Kb. fél, 3/4 bögrével tettem bele, és ugyanennyi vizet is adtam hozzá.
A végén megkóstolom és jól megsózom. Ugyanis mindig sikerül sótlanra készítenem az ételeim többségét. Pedig igazán mondom, hogy SZERELMES a Szakácsné :)

2017. június 11., vasárnap

Kihívás # Adj időt magadnak!


Voltatok már így? Hogy nem is tudod, mit tegyél, milyen feladataid vannak, és még sorolhatnám. De egyszer csak elfáradsz. Érzed ezt konkrétan. Most én így vagyok. A május hónap nagyon kikészítette az energiáimat, és elfáradtam. Kicsit stresszelek is. Sokszor van úgy, hogy komoly és nehéz döntéseket kell hozni. Egy idő után az ember lánya elfáradt. A főzésben, a takarításban, a szervezésekben, a gyerekek hurcolásában, hogy nyomon kövesd kivel mikor mi történik, hova kell menni... elfárad az ember. 
És úgy érzem most az utóbbi időben, hogy a fáradtságot kezelni kell. Az anyukáknak időt kell adni magának.

Néhány fontos érv, hogy magadra is figyelj!


1. Idő, amelytől jobb anya lehetek. - Szeretek anya lenni, de azért elfáradok ebben. A gyerekeim sok energiát vesznek el, főleg, amikor nem éppen a legjobb formájukban vannak. 
Azon gondolkoztam, hogy ha kicsit pihentetem az "az én vagyok a legjobb anya, és tele energiával"- érzést... Talán nem lennék olyan fáradt, vagy türelmetlen. Mert az vagyok. 
Úgy gondolom, hogy kell néha mély lélegzetet kell vennem, és újra erőt gyűjteni a mindennapokhoz. Ez most hamarosan meg fog változni. :)
Mostanában nagyon sokszor éreztem, hogy elfáradtam és stresszes vagyok. Nem igazán volt időm önmagamra, odafigyelni arra, hogy mi történik bennem, körülöttem.És sok helyzet hozott ki belőlem rossz dolgokat. :(

2. Fontosak a minőségi kapcsolatok. - A rohanás teszi ki a mindennapjaim nagy részét. El az iskolába, rohanás haza, itthon utolérni magam, rohanás tanítani, rohanás boltba, délutánonként úszásra, gitárra, mindenféle különfoglalkozásra. Néha az ember odaköszön valakinek, futva... esetleg kicsit beszélget az ovi udvarán vagy az iskola előtt, és rohan tovább. Nem annyira szeretek rohanni, mégis ez az év csak erről szólt. 
Én alapvetően egy társasági ember vagyok. Szeretem az embereket, szeretek közöttük lenni, szeretek beszélgetni, szeretem, ha történik valami. Ahogy szoktam mondani, nekem fontos, hogy TUDJAK ÖSSZETETT MONDATOKBAN BESZÉLNI. 
Szükségem van arra, hogy felnőtt emberekkel találkozzak és kommunikáljak, mert ekkor érzem, hogy felnőtt vagyok. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem szeretek itthon lenni és a család ügyeit intézni, főzni, alkotni, pakolni, írni... de én úgy gondolom, hogy szükségünk van minőségi kapcsolatokra. Ezt itt most nem a házasságra értem, mert természetesen az a legfontosabb, hanem az emberi kapcsolatokra. 

3. Idő az egészségre. - Az egyik kedvenc elfoglaltságom az utóbbi időben a biciklizés lett. Régebben sokat kerekeztem, de aztán, amikor idekerültem Mórra, a hegyek kivették az energiámat. Meg aztán a gyerekek mellett sem tudtam. De most újra, és nagyon-nagyon élvezem. Amikor összeházasodtunk Férjjel, kaptam tőle egy bicót, de tényleg keveset használtam. Csak az utóbbi 1-2 évben került elő, és használatba. Mivel tudjátok rólam, hogy mindent elnevezek, így természetes volt, hogy a biciklimet is. Logannak hívják. :)
Itt a nyár, és nagyon szeretem. Meg persze a sétálást is, amit szintén előtérbe helyeztem a gyerekeimmel. Aztán pedig itt az úszás is, amit nem olyan régen kezdtem újra. :) És persze az edzőterem pedig nagyon hiányzik.

 
4. Kellene keresni valami hobbit, tervet a jövőre nézve. - Szeretek kézműveskedni, de már régen csináltam bármit is. Az egyetlen alkalom ezekre a gyerekfoglalkozások és a Zsófival töltött hittan órák :) 
Szeretnék többet olvasni, ott tornyosulnak az elolvasásra váró könyvek a polcomon. De jó is lenne, ha újra lenne időm...
Szeretnék többet írni. Még többet. Ebben az évben nem volt rá időm, de most formálódik sok új téma a fejemben és a gépemben. Remélem, hogy kiadót is találok rá. :)


5. Csendes idő az Úrral. - Ez az egyik legnagyobb vágyam. Az utóbbi időben kevesebb idő jutott a lelki életemre. Keveset olvastam Bibliát, időt fordítva az Úrral töltött időre. 
Szeretnék erre jobban odafigyelni.
De erről már többször írtam, és még biztosan fogok is. :)

2017. június 10., szombat

Zsiráf-rajongás

van a családunkban.
Vagy legalábbis Férjtől indult, akinek a zsiráf a kedvenc állata.
Amikor megismerkedtünk, és eljöttem először ide Mórra, akkor ezt a képeslapot kaptam tőle. Persze, még ma is megvan. :)
Persze, mindenkinek megvan a maga kedvenc állata. Én például oda vagyok a rénszarvasokért és a macskákért. Zsófia a gepárdokért és a delfinekért, Nimródnál ez folyamatosan változik, különös tekintettel a bogarakra..., Kata pedig cica-rajongó.
De valahogy a zsiráf örök. Mindig meglepi valaki valamivel apát, amin zsiráf van. Egy-egy rajz, vagy ajándék érkezik hozzá. És ez olyan cuki.

Ezeket én rajzoltam egyszer neki :)

Ezt pedig az Afrika Múzemban vettük neki:
Itt pedig a közös képünk :)
Mindenki a kedvencével:
A kép nem látszik, de az első közös képünk Bózsván készült. Mindenki mellett a kedvence van.
Cukiság ez ám!

2017. június 8., csütörtök

Csokis Fonott Kalács

Most mondom: függőséget okoz!

Nos, az ilyen kelt tésztás, és csokoládés finomságokkal nem tudok eltelni.
Néha-néha muszáj elkészítenem!
A tésztája a mákosé :), mert szerintem ez a legjobb kelt tészta recept, amit valaha készítettem.
A többi minden csak idő, energia és lelkesedés kérdése.
Ja, és azért nagyon szeretem a szilikon sütőformámat is :)


A csoki hozzá is nagyon egyszerű.
Fél liter tejben megfőzök 2 csomag csokis pudingot. Amikor elég sűrű lesz, teszek bele két kanál karobport (persze, aki csokit szeretne, az tehet bele azt is, csak én ezzel szeretem), és utána egy fél Rámát.
Ha kihűlt belekeverem.
Aztán fonom.
:)

2017. június 6., kedd

Mert színezni jó!

Szeretünk színezni. Családilag.
Jó, hogy "divatba" jöttek ezek a színezők.
Egyszer vettem Nyíregyházán a Református Könyvesboltban egy ilyen színezőt, amiben az volt a legjobb, hogy igékkel volt tele. Sokat már kiszíneztünk, és odaadtunk ajándékba.
De egy ilyen mindig jó ötlet.
Akkor is, ha csak színezni szeretnél, levezetni valamiféle feszültséget, vagy szimplán csak úgy.
Ha van kedvetek, nyomtassátok ki, és színezzetek!




2017. június 4., vasárnap

Milánói Férj módra

A vasárnapok nálunk mindig rohanósak és nyugisak egyszerre.
Szombat délután, miután hazajövünk a gyülekezetből a gyerekek a mamánál maradnak, és ott alszanak. Legalábbis akkor, amikor nincs szombat estig programunk, vagy a mama túl fáradt, hogy ott legyenek. De ha így is van, akkor itthon alszanak, és vasárnap elmennek a mamához, hogy együtt legyenek, hiszen nem találkoznak a héten.

Szóval, vasárnap kettesben szoktunk itthon lenni Férjjel, és sokra szoktunk jutni. Nekem ilyenkor van nagytakarítási napom, vagy ahogy most vasárnap is, vasalós, és ruhaválogatós nap. Ez tényleg az egész napomat elveszi ilyenkor.

És van, hogy ilyenkor Férj főz. Néhány dologban nagyon kiváló. Én a pizzát nem annyira szeretem, de a milánóija, az nagyon jó szokott lenni. Még akkor is így van, ha én magam nem szeretem a sajtot, nem is igazán szoktam enni. Kivételt képez ez az étel, mert amikor Férj lelkesen és szeretettel készíti, akkor az a minimum, hogy elfogyasztom.

Nagyon finom.

Ui.: Férj egyébként nagyon jól főz, csak ritkán. De szoktam lelkesíteni, hogy tegye meg. Pl. a paradicsomos káposzta főzeléket is ő készíti nálunk :) Mindenesetre, ha majd főz, mutatom!

2017. június 2., péntek

Vega Vadas

Mostanában több finom vega étek kerül majd a blogra, ahogy megígértem. A főzőcskézés jó dolog, még akkor is, ha az ember lánya dög fáradt napokat él meg.

Most a Kisfiam első számú kedvencét hoztam nektek :) Persze, mi is szeretjük, de nála ez és a tojásos nokedli mindent visz :)
Ez az étel nagyon egészséges, mind a felnőtteknek, mind a gyerekeknek egyaránt, hisz szinte mindenféle zöldséget tartalmaz.

Hozzávalók: 8 szója szelet, 3 db sárgarépa, 3 db petrezselyem + zöld, 1 db közepes fej karalábé, 1 nagy fej hagyma, 1-2 kelkáposzta levél, kis fej zeller + zöld, 2 db paradicsom, 2 db paprika, 3 gerezd fokhagyma, 2 babérlevél, só, olaj, 2 dl tejföl vagy vegán tejföl, 2 teáskanál mustár, 1 evőkanál liszt.

Elkészítése: 
1. A szója szeleteket sós vízben megfőzzük. A boltokban kapható Vad pác fűszerkeverékkel és olajjal sóval vegyítve állni hagyjuk. 
2. A zöldségekre annyi vizet öntsünk, hogy épp ellepje, puhára főzzük majd a levét leszűrjük. A karalábét, ha fás, a zöldeket, a paradicsomot, paprikát, babérlevelet, kiszedjük a zöldségek közül mert ezekre nincs szükségünk. (Én nem mindig teszek bele.) A fenn maradó zöldségeket a lé egy részével összeturmixoljuk, és összekeverjük a többi lével. Annyi levet hagyjunk, amennyi mártást szeretnénk. 
3. A szója szeleteket lisztbe forgatjuk, kevés olajon mindkét oldalát barnára sütjük, és belerakjuk az elkészített lébe Tejfölbe belekavarjuk a mustárt, csapott kanál lisztet, felengedjük a mártásból kivett kb. 2 dl  lével. (Erre azért van szükség, hogy ne legyen csomós a mártásunk) Beleöntjük, és ismét felforraljuk. Vigyázzunk, mert ilyenkor könnyen odaég a szója szelet az edény aljára!

Spagettivel tálaljuk. Elkészíthetjük szója nélkül is, így is tartalmas tápláló ételt kapunk.
Anyósomnál krumpligombóccal esszük, de Nimród úgy nem szereti.

2017. június 1., csütörtök

Családi áhítat


Sokat gondolkoztam mostanában azon, hogy újjá kellene formálni a családi istentiszteleteinket. Ezt a könyvet is használtuk hozzá:
Hiába ovisoknak való, még az én nagylányom is szívesen olvasta a testvéreinek. Amikor én megvettem, nem lehetett kapni, hiánycikk volt, de most újra kinyomtatták, és elég kedvező is az ára. Itt megrendelhető.
De én szeretnék változtatni a dolgokon. Mert olyan vagyok, hogy  mindig új és új lehetőséget keresek arra, hogy a gyerekekhez még közelebb hozzam Jézust, és a tanításait. Hálás vagyok, mert nemcsak itthon taníthatom a gyerekemet, hanem az iskolában is hittanból, ahol igyekszem mindenféle ötletet vinni és megvalósítani. Itt találsz néhány ötletet.

Tudom, hogy ezen nekem sokat kell dolgoznom még, de ebben az évben változtatni szeretnék, és persze sok ötletem van. Szeretnék majd folyamatosan beszámolni róla, hogy ti is örüljetek, meg esetleg a gyerekeitekkel is megcsináljátok.

Nagyon fontosnak érzem, hogy a gyerekek már kiskoruktól fogva halljanak Istenről. Nekem ez a küldetéstudatom kicsit. 
A családi istentiszteletnek számos formája lehet. Szeretném, ha ez lenne a legfontosabb az én gyerekeimnek is, mielőtt az ágyba mennek, még akkor is, ha rohanásban vagyunk minden nap. Azt látom, hogy túlpörögnek néha, le kell csendesíteni a kis lelküket.

Hogyan?
  • Megtanulni egy bibliaverset.
  • Énekelni együtt.
  • Imádkozni közösen, nemcsak az ételért.
  • Bibliai történet felolvasása és beszélgetés róla.
  • Színezők
  • A történet felolvasása hangosan - ebben a gyerekek is részt vehetnek.
  • Kreatívkodás, de ez semmiképpen sem lefekvés előtt.

Kata lányom nagyon muzikális, és ő sokat énekel. Jön-megy, és hallom: "Tüzed Uram... Páncélba bújt... Nézzétek az esernyőmet..." nagyon cuki. A gyülekezetben is bevállaltam, még akkor is, ha nincs túl jó hangom, hogy megtanítok nekik egy-egy éneket, amit jól ismerek, mert ezzel is dicsőítjük a jó Istent.

Hiszen az a cél, hogy a gyermekeink szeressék a jó Istent, és őt válasszák felnőtt életükben. És az, hogy majd az legyen a céljuk, hogy megkeresztelkedjenek felnőttként, önálló döntésük következtében. 

Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt! Zsoltárok könyve 95: 6