2010. szeptember 16., csütörtök

Alkottam :)

Mostanában az alkotás lázában égek.
Szombaton esküvőre vagyunk hivatalosak, és már nagyon várom. Egy barátnőm megy férjhez, és nagyon örülök neki, hogy ő is megtalálta azt, akit a szíve szeret.
Mivel nem vagyok híve az ajándékvásárlásnak, inkább a készítésnek, belefogtam. Most már látom, hogy 2 gyerek mellett ez nem könnyű menet. Még van hátra jócskán, de még van 2 napom :) fő az optimizmus!
 Íme az ajándék, amit készítettünk
 Vettem egy dobozt, és lealapoztam fehér festékkel. Zsófi néhányszor leejtette, meg is sérült, de mire jó, ha az embernek van egy nagy Ője, aki majdnem mindenhez ért! Megszerelte, megragasztotta!

Aztán vettem szalvétákat, és teleraktam a barátnőm kedvenc dolgaival. Mint például macska, pipacs, kastély, és az elején az a bizonyos alkotás, hogy tudják, mire kapják:


Emellé még készítettem 12 borítékot, hónapok szerint. Minden hónapban fognak bontani egy borítékot, amiben mindenféle dolog és ajándék van, ami hozzátartozik. Minden borítékban vagy egy szerelmes vers, egy kastélyos feladat (mivel kastélymániás), és gondoltam, így lesz neki kastélya sok. Legalábbis 12.
Kerül még bele ige, és feladatok, amelyeket minden hónapban meg kell beszélniük egymással. Kapcsolatmélyítés címszóval :)

És a dobozba kerül mindenféle apró ajándék. Pl. méz, hogy a mézeshetek ne múljanak el soha; madzag, hogy mindig ragaszkodjanak egymáshoz, színes gémkapcsok, hogy színesek legyenek a kapcsolataik stb. De ezeket még be kell csomagolni, és megírni a hozzá tartozó fogalmakat. Szóval, van még munka.


Aztán, hogy azért ne unatkozzak :), sütöttem a sógoromnak puncskockát. A puncsot sütik a kedvencei. De még nem lehet vágni, pedig már nagyon várom, így csak egybe tudom megmutatni:

És annyira belejöttem a sütésbe ma, hogy a kedvenc nagy Őmnek sütöttem egy kis pizzás csigát, mert nagyon szeret mindenfélét, ami pizzás. Judit barátnőm következő könyvében is lesz egy remekmű (ezt még nem tudom megmutatni, de fent találtok egy linket az oldalára), szóval már kinézte az XXL-es pizzás "ropit".


Ráadásnak magamnak meg sütöttem egy kis karobos csigát. Mivel nem igazán használok kakaóport, ezzel helyettesítem. De nagyon finom. Csak az még most sül.
Ilyenkor mindig az jut az eszembe: Bárcsak több időm volna! Nyami!

2010. szeptember 14., kedd

A sokoldalú lány

Igen sok időm nincs mostanában. Mindenféle családi programunk van, meg esküvőre megyünk :), meg haza anyukámékhoz. Végre!
De gondoltam Zsófi sokoldalúságát megmutatom. :)


A cicák után a lovak a kedvencek. Ez utóbbira  rá lehet ülni, a macskák nem szeretik.
Mindenhol minden csúszda
A legújabb kedvenc a sárkányröptetés.
Na a mászás... Ez a legizgalmasabb. Mindenkinek, mert nincs akadály.
Biciklimánia
Mászás újra

A sokoldalú lány

Igen sok időm nincs mostanában. Mindenféle családi programunk van, meg esküvőre megyünk :), meg haza anyukámékhoz. Végre!
De gondoltam Zsófi sokoldalúságát megmutatom. :)


A cicák után a lovak a kedvencek. Ez utóbbira  rá lehet ülni, a macskák nem szeretik.
Mindenhol minden csúszda
A legújabb kedvenc a sárkányröptetés.
Na a mászás... Ez a legizgalmasabb. Mindenkinek, mert nincs akadály.
Biciklimánia
Mászás újra

2010. szeptember 9., csütörtök

A három fa

Hol volt, hol nem volt egyszer egy hegycsúcs, ahol három kis fácska állt, és arról álmodozott, hogy mi lesz majd belőle, ha megnő.
Az első fácska vágyakozva nézett fel a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt.
"Szeretnék kincsesláda lenni!" - kiáltott fel - "Beborítva arannyal és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!"
A második tekintetével követte a kis patakot, ami szokott útján csörgedezett a tenger felé.
"Jó volna büszke hajónak lenni" - sóhajtotta - "átszelni a viharos tengert, hatalmas királyokat vinni egyik parttól a másikig! Belőlem lesz a legerősebb tengerjáró az óceánokon!
A harmadik kicsi fa lenézett a völgybe. Férfiak és nők sietősen tették a dolgukat a forgalmas kisvárosban.
"Én egyáltalán nem akarok elmozdulni erről a helyről" - mondta. "Szeretnék olyan magasra nőni, hogy amikor az embrek megállnak, hogy megnézzenek, akkor felemeljék tekintetiküket az ég felé, és Istenre gondoljanak. Én leszek a legmagasabb a Földön!"
Múltak az évek. Eső jött és sütött a nap, s a három kis fa nagyra és magasra nőtt. Egy szép napon három favágó ballagott fel a hegyoldalon. Egyikőjük megpillantotta az első fát és azt mondta: "Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem!" És a fa eldőlt a fényes, csillogó fejsze csapásai alatt.
"Most lesz belőlem a szép kincses láda" - gondolta a fa - "csodálatos kincseket kapok majd."
A másik favágó a másik fát szemelte ki: "Ez a fa erős, pontosan ilyen fa kell nekem!" És eldőlt a második fa a fejsze ütésekre. "Végre átszelem a tengert!" - gondolta. "Büszke hajó leszek, királyoknak való!"
A harmadik fa úgy érezte, hogy egy pillanatra a szíve is megáll, amikor az utolsó favágó ránézett. Ott állt egyenesen és magasan, büszkén mutatva az ég felé. De a favágó nem nézett fel oda.
"Nekem bármelyik fa megteszi" - mormogta.
Az első fa egy asztaloshoz került. De az öreg asztalos nem gondolt kincsesládára. Gyakorlott kezei alól egy jászol került ki. A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára.
A második fa mosolygott, amikor a favágó elvitte a hajóépítőhöz. De nem valami erős, hatalmas tengerjáró lett belőle, hanem a fűrészelés és a kalapácsolás után egy egyszerű halászbárka állt a víz partján. Mivel túl kicsi és gyenge volt ahhoz, hogy tengerre szálljanak vele, ezért egy tavon hajóztak vele egyik parttól a másikig. Minden nap átható halbűz töltötte be, és lassankén beivódott a hajó deszkáiba, gerendáiba.
A harmadik nagyon meglepődik, amikora favágó gerendákra hasította, és otthagyta egy farakásban. "Soha nem akartam más lenni. Csak állni a hegy tetőn és Isten felé mutatni."
Sok-sok nap telt el és sok-sok éjszaka. A három fa már régen elfelejtette egykori álmát.
De egy éjjel egy fényes csillag gyúlt ki afölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állott. Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára.
"Bárcsak jobb helyet készíthetnék neki!" - sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt. Az anya megszorította kezét, és csak mosolygott. A csillag rásütött a fényes és erős fára.
"Ez a jászol a legjobb hely neki." - mondta a nő. És az első fa rájött, hogy most van nála a világ legértékesebb kincse.
Évek múltán , egy este fáradt utasok szálltak fel a halászhajóra. Az egyikük azonnal elaludt, amint a hajó kifutott a tóra. Éjjel hirtelen feltámadt a szél és a víz fölött hatalmas vihar keletkezett. A hajó hatalmas, óriási hullámok tetjén hánykódott. Tudta, hogy nem elég erős ahhoz, hogy az utasokat ilyen nagy szélben és viharban a partra vigye. Ekkor felébredt a fáradt vándor. Felállt, kinyújtotta a karját és csak annyit mondott: "CSEND!" És a vihar elült olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak jött.
A második fa tudta, hogy a leghatalmasabb Király volt ott, akkor azon az éjszakán.
Egy péntek reggel kihúzták az utolsó fa gerendáit is a rég elfelejtett rakásból. Összeácsolták, majd egy tomboló, gúnyolódó tömegen hurcolták keresztül. Megborzongott, amikor néhány katona egy ember kezeit szegezte a gerendáihoz. Rútnak és kegyetlennek érezte magát. De vasárnap reggel, amikor a Nap sugaraival fellármázta a levegőt és a Földről az öröm áradt, tudta a harmadik fa, hogy Isten szeretete mindent megváltoztatott.
Ez tette gyönyörűvé az első fát.
Ettől lett erős a második fa.
És ha valaki valamikor a harmadik fára gondolt, annak Istenre kellett gondolnia.

2010. szeptember 6., hétfő

5 éves terv - visszaemlékezés

Elvileg ezt a bejegyzést októberre terveztem, hiszen október a nagy nap a mi életünkben. Akkor leszünk 5 éves házasok. Gondoltam, végiggondolom, hogy mi minden történt velünk ezalatt az időszak alatt. Azt kell mondanom, hogy mozgalmas és izgalmas dolgok
Szimpla kis életet élünk. Értékeset, de egyszerűt.
Amikor összeházasodtunk még nem tudtuk hogy s mint lesz az életünk. Persze ezt senki sem tudja előre. Én átköltöztem az ország másik részéről, egy ismeretlen világba, a Dunántúlra. Tényleg. 
Egy egyszerű, alföldi lány vagyok, semmi bonyolult. Szeretem azt a vidéket, még ma is megdobban a szívem, amikor meglátom szülővárosom tábláját. Persze már móri vagyok, hiszen itt élek, itt él a férjem, ide születtek a gyerekeim... 
Házasságunk elején anyósomnál laktunk fél évig, ami sok mindenben izgalmas volt, de sok mindenben kihívás. Nekem jó anyósom van. Nagyon más a természete, mint amihez én szoktam, de biztosan nem véletlen, hogy így alakult. Csak titokban jelzem, hogy a móri mentalitást elég nehezen szoktam, szokom. Nagyon kedves emberek, elég sok mindenkivel jóban vagyok, de kicsit zártabbak, mint arra nálunk. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, de arra mi , a Tiszántúlon kicsit nyitottabbak vagyunk. Amikor kiderült, hogy ideköltözök, a volt főnököm azt mondta nekem: "Nem fogadnak ám be azok minden jött-mentet." (ez voltam én) De nem így érzem. Csak távolságtartóbbak. Vagy inkább zárkózottabbak.

Aztán vettünk egy házat. Vagyis kölcsönre vettük, úgyhogy mi vettük, de nem mondhatnánk, hogy a miénk. A banké.:) De az volt a vágyunk, hogy legyen ez kis kertes házunk, ahol megtermelhetjük magunknak az élelmet, ahol az ember friss levegőt szívhat, ahol láthatja és tapasztalhatja Isten teremtő és fenntartó munkáját, ahol rácsodálkozhat a legcsodálatosabb dolgokra, ami van a világban. Meg aztán - gondoltuk, - ha lesz gyerekünk, sokkal jobb így nevelni, a kertben, munkára, mint egy panelben. (Panelben laktam 4 évig, tudom milyen kényelmes bizonyos szempontból.)
Amikor megvettük a házat, nagyon örültünk neki. Nem igazán kellett semmit csinálni vele, mert szép volt, egy-két apróságot változtattunk rajta. Azt mondtuk, hogy ehhez 5 évig nem kell nyúlni. Kifestettük a konyhát meg egy szobát. Ennyi.

 
Aztán eltelt egy kis idő, és az akkori autót, aki Steve névre hallgatott, le kellett cserélni, mert elég sok gond volt vele. Mentünk az ton, és elmaradt ez-az. Azért szerettük. Mindig történt valami, amikor Stevvel utaztunk. Sajnáltuk, de mennie kellett.

Ő ment, és Jack jött. Egészen Nyíregyházáig mentünk érte. Nagyon szerettük, és tényleg mondhatom, hogy igen jól kiszolgált bennünket. Kéthavonta mentünk haza a szüleimhez (350 km) és nem mondhatnám, hogy gondot okozott volna, vagy sokat kellett ráfizetni. Igazán kényelmes és szeretni való autó. Sok helyre elvitt bennünket. Szegedtől Ráckevéig, Nyíregyházától Bózsváig, ahova csak akartunk. Nagyon kedves volt tőle. :)



Aztán 1,5 év eltelt, és kiderült, hogy utód érkezik. A házunk 2 szobával bírt, bár nagy szobák voltak, mégis úgy döntöttünk, hogy muszáj, hogy 3 szobává alakítsuk a házat, így nagy Őm és kedvenc sógorom nekivágtam a munkáknak. Romboltak és építettek, alakítottak és szépítettek.Így lett még egy szobánk, ahová vártuk Zsófit. Nagyon örültünk, hogy nőtt a családunk, de ezután a munka után azt mondtuk, már semmit nem csinálunk!

Elkészült a gyerekszoba, és nagyon örültünk neki. Megfestettük, alakítottuk, és örültünk Zsófi érkezésének. És még csak 2 év telt el. Közben történtek más, aprónak tűnő dolgok is. (Pl.: kivágtunk egy hatalmas szőlőt, aminek csak a felét hagytuk meg, mert mi nem fogyasztunk alkoholt, de a mustot nagyon szeretjük, és annyi éppen elég, amennyit megtartottunk; megcsináltunk  egy konyhaszekrényt, amilyet szerettünk volna. És még sorolhatnám.)

 
Jött Zsófi, és beragyogta az életünket. Azóta is ezt teszi. Úgy gondoltuk, hogy nyugodt időszak következik az életünkben, és így is lett. Zsófi születése után viszonylagosan nyugodt időszakok jöttek. Éltünk, dolgoztunk(leginkább nagy Őm), kirándultunk, nyaraltunk, olyan normális családi életet éltünk. Már úgy értem, hogy aggodalmaskodás-menteset, kivéve a kölcsönnel kapcsolatban, de nem hinném, hogy emiatt csak mi aggódnánk. Szépen teltek a napok, a hetek, a hónapok és 2 év múlva kiderült Zsófinak kistesója lesz. Ekkor döntöttünk úgy, hogy mivel már nem férünk, muszáj, hogy megszüntessük a sok-sok szerkényt a házban, amitől nem igazán lehetett férni és közlekedni, és készített nagy Őm egy szekrényt. Persze Zsófi segítségével.
 
Aztán mire elkészült, megérkezett a kisherceg is :) Nagy öröm volt az ő érkezése is :)

Tényleg izgalmas 5 év van mögöttünk. Sok minden történt, sok csodálatos dolog. Sok rossz is, de én optimista emberként próbálok inkább a jobb dolgokra nézni és azokra gondolni. Ennek van értelme.

Muszáj a jó dolgokat meglátni a világon, mert egyébként az ember beleőrülne. Reálisan nézve az életünket, azt mondhatom, hogy fogalmam sincs, hogy miből és hogyan jutott bizonyos dolgokra. Nem vagyok anyagias alkat, de elgondolkoztam azon, hogy egy hatalmas kölcsönnel a nyakunkban, 1 fizetésből hogyan lehetséges az, hogy az ember ennyi mindent megvalósítson az életében? Persze, nem hagyhatjuk ki a szülőket sem, akik nagyon sokat támogatnak minket, ahogy tudnak. Anyagilag, erkölcsileg, bátorítanak, tanácsolnak, néha gondolkodnak is helyettünk :), de sokat segít, hogy mellettünk vannak. Nagyon fontos, hogy ilyen szüleink vannak, akiket nagyon szeretünk és akikért nagyon hálásak vagyunk.
Mert igen, azt értettem meg, és fedeztem fel újra és újra, hogy ISTEN NÉLKÜL MINDEZ LEHETETLEN! 
Azt látom, hogyha megadjuk az Istennek, ami az Istené, akkor ő sokszorosan megáld. Azt szoktam mondani, hogy hiszek Illés hollóiban. Hiszek abban, hogy Istennek nincs lehetetlen és ő mindig megsegít és átsegít a nehézségekben és nehézségeken.

Pár napja búcsút mondtunk Steve-nek is. Kinőttük. Nagyon szerettük, mint említettem, de már nem fértünk el benne. Nem tudtunk pakolni bele. Így szomorúan, de eladtuk. És új autó jött az életünkbe. Ő még nincs lefényképezve és neve sincs, de amint lesz, ide pótolom. :)

Nem tudok mást mondani, nem tudok mást írni: 
Köszönöm Istenem, hogy segítesz és kíséred a mi életünket!

2010. szeptember 1., szerda

Segítség!



Azt hiszem, megint a végsőket rúgom. 
Mi másról is szólna ez az egész, mint az alvásról. Már egyszer olyan szépen alakultak a dolgok, viszonylag időben lefeküdtünk, viszonylag időben elaludtunk, elmaradt az örökös hiszti és sírás, és én persze azt gondoltam, hogy ez majd így fog folytatódni. Óh, mennyire tévedtem!
Kicsi lányom újra kezdte, és én egyre jobban ideges leszek. Pedig alapvetően nem vagyok egy idegeskedő alkat. Nem húzom fel magam semmi olyasmin, aminek látszólagos értelme sincs. De az alvással kapcsolatban sikerült kicsit kiborulnom. 
Tényleg nagyon jó fej Zsófi. Nem egy problémás alkat. Szófogadó és nem kell aggódnom, hogy megyünk valahova és a földhöz veri magát, nem hisztizik.Illedelmes a korához képest. Ügyesen szól, ha vécére kell mennie (most vagyunk a leszoktatás időszakában). Szépen, választékosan  beszél. 
2,5 éves, és tudom, ez egy dackorszak is, amiről már szintén írtam itt és csak remélem, hogy elmúlik. Nagyon szeretem Őt, de ez az alvás kiveszi az energiámat. Azt mondhatom, hogy minden lehetséges módszert kipróbáltam már, amit olvastam, amit mondtak, amit hallottam. Elhihetitek, hogy mindent megpróbáltam és próbálok, de semmi hatás, semmi, ami beválna. 
Úgyhogy most egy ideje (kb. 2 hónapja) ott tartunk, ahol eddig. Hosszú, fárasztó és indulatos cirkuszolás az elalvással. Zsófi azért akad ki, mert menni kell aludni, én azért akadok ki, mert nem alszik, apa meg azért akad ki, mert ő meg aludna, hiszen korán kell kelnie, de nem tud, mert Zsófi nem alszik. 1,5 órás műsor után aztán elalszik, és mint a kisangyal, reggelig alszik is. Próbáltam később is lefektetni, de akkor is ugyanez volt a menet. Tényleg nem tudom és tényleg tehetetlen vagyok. 
Ha van valamilyen ötlete valakinek, segítsetek! Mindenre vevő vagyok.
A legutolsó módszer az volt, hogy minden egyes szép elalvásért rajzoltunk egy napocskát a naptárba, és ez is működött. Már ez sem. Nem motiváló tényező, noha minden alkalommal kéri a napocskát. Katicát azért kap, ha a vécébe vagy a bilibe pisil. Abból elég sok gyűlt össze.

Tudom jól, hogy egy anya nem emelheti fel a hangját és nem lehet indulatos. Sajnos az alvások többsége kihozza belőlem ezt, és azt sem titkolom, hogy kikap Zsófi. És érdekes módon ezután pillanatok alatt elalszik. Persze nem tervezem, hogy akkor ez a Megoldás, ezért kérek segítséget, hátha valakinek valamilyen jó ötlete van, vagy volt hasonló helyzetben, vagy végigcsinált hasonlót!
Segítsetek!