A következő címkéjű bejegyzések mutatása: káposzta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: káposzta. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 22., péntek

2021. augusztus 2., hétfő

Toroskáposzta tofuval

Mert már régen osztottam meg receptet. :) 

Az az igazság, hogy az utóbbi időben nem igazán főztem. Nyaralni voltunk, pihentünk, most meg, hogy csak kettesben vagyunk itthon (a gyerekek anyukáméknál nyaralnak) anyósomtól kaptunk ételt, meg olyan dolgokat készítettem, ami nem vett túl sok időt igénybe, és sok van belőle, hogy 2 napig elég legyen. 

De nem olyan régen eszembe jutott, hogy a toroskáposztát mennyire szeretem. És bár a savanyú káposzta téli ételnek számít, maga a káposzta nekem nagy kedvencem. Bármikor, bármilyen körülmény között, és egyébként is. A káposzta jó dolog. :)

Ugyanúgy készítem, mint a szójás változatot, csak tofuval.

Megunhatatlan.
 

2021. április 6., kedd

30. nap

Az az igazság, hogy az utóbbi időben túl sok minden nem történt. Nem mozdultunk ki itthonról, csak a kertbe voltunk, játszottunk, pihentünk, olvastam, sorozatokat néztem, írtam, és bár tervben volt, a túrós batyumat nem sütöttem meg :(, ami késik az nem múlik. Mondják. 

Emlékszem, pár évvel ezelőtt arra vágytam, hogy Húsvétkor itthon legyek, bezárjam az ajtót, és ne csináljak semmit. Most, hogy ez megtörtént, közben honvágyam volt, hiányoztak a szüleim és arra gondoltam, hogy de jó volna már találkozni velük. Milyen is az ember, nem igaz? Sohasem jó neki az, ami van, és ami adatik. 

A főzést sem vittem túlzásba. Emlékeztek,  hogy meséltem arról, hogy kértem egy listát a családomtól, hogy ki mit enne az ünnepben, és jó volt, mert nagyjából mindent megfőztem, de addig sem nekem kellett kitalálnom. A vicces az, hogy itt állunk egy halom főtt tojással, mert a mamánál mindig van tojás-vadászat. (Mama erősen ateista, és ő a húsvétnak azt a formáját ünnepli, amit mi nem, de nem vitatkozok vele ez ügyben, mert egyrészt értelme sincs, másrészt meg minek.) Szóval a gyerekek kaptak egy halom főtt tojást különböző színűeket, meg csokikat, amiket valószínűleg én fogok megenni, mert nem annyira édesszájú a csapat nálunk. 

Képek sem készültek, kivéve, amikor Katával mangót ettünk. A kettőnk nagy kedvenc gyümölcse, így mindig nekünk marad ez a finomság, és mi hősiesen vállaljuk!


 Sütni sem sütöttem, mert azzal is úgy voltam, hogy a süteményre én vagyok szinte egyedül, és kinek van kedve még többet felszedni, mint amit a karanténban amúgy is megtesz az ember a mozgásszegény élettel. Egyre jobban és erősebben érzem, hogy hiányzik az úszás. 

Így most egy régi kedvenc ételemet hoztam inkább. Húsevőként nem szerettem, most viszont az első számú kedvencem. Csak ez most tofuval készült.

TOROSKÁPOSZTA

Ebben az ételben az a jó, hogy nyáron is megfőzhetjük, és nem kell hozzá sertést vágni. :)

Hozzávalók: fél kg savanyú káposzta, 1 zacskó szójakocka (itt most tofuval helyettesítettem), 2 gerezd fokhagyma, 1 fej hagyma, fél teás kanál pirosparika, olaj, só, babérlevél

Elkészítése: 

A káposztát megmossuk, jól kinyomkodjuk. Én kicsit meg szoktam főzni, hogy puhább legyen a káposzta. 

A szóját sós vízben megfőzzük, kinyomkodjuk, és kétfelé vágjuk mert túl nagyok és nem gusztusos a káposzta között a nagy kocka. A tofuval nem kell csinálni semmit, csak kockára vágni. Vigyázni kell, nehogy szétessen!

A hagymát lereszeljük, és olajban megpirítjuk. A paprikát beledobjuk, majd a szóját, hozzáadjuk a fűszereket, a fokhagymát sózzuk, és kb. 15-20 percig főzzük. A tofut a végén szoktam beletenni, hogy  Ezután rátesszük a káposztát, felengedjük vízzel, és addig főzzük, míg a káposzta meg nem puhult. Mikor már úgy látjuk, hogy nem sokára meg fő akkor a vizet főzzük el alóla, de vigyázzunk oda ne égjen, gyakran kavarjuk meg.

 

2019. március 26., kedd

Sült krumpli káposztasalátával

Szeretem a gasztroblogokat nézni. De tényleg. És mindig azon gondolkozom, hogy van idejük, energiájuk ilyen fantasztikusan látványos fotózásra, megkeresni az odaillő tárgyakat, hogy hatásos legyen, pont elkapni a kép lényegét... Tényleg szeretem, és van sok nagyon profi ilyen blog. Tudom, hogy valakinek küldetéstudata van, hogy lehet másképpen étkezni, tudom, hogy valaki csak szeretné megosztani másokkal, hogy ő aztán milyen ügyes! Van, aki a blogvilágban talál barátokra és fontos ez számára.
Én azért főzök, mert muszáj. És én nem tudok ilyen fantasztikus látványú ételeket rittyenteni, az én gyerekeim nem is ennék meg. De tényleg. Még a kuszkuszt sem sikerült megszerettetnem velük, pedig higgyétek el, hogy próbálkozom. :)

Ám rájöttem az utóbbi időben, hogy nekem se energiám, se kedvem mindig ott állni a konyhában és a magam boldogságára főzni. Tényleg azért főzök, mert muszáj. Legszívesebben nem csinálnék mást, csak írnék, rajzolnék, filmeket néznék, vasalnék, mert ezt szeretem, de főzni...
Rengeteg gasztroblog van, és fantasztikusak, tényleg. Néha-néha, amikor van időm, belenézek a blogom jobb oldalán lévő bloglistába, és ott ragadok. Sajnos nincs sok időm erre sem.
Meg azt is látom, hogy már ez is valahogy alábbhagyott... bár tudom, hogy mások meg ebből élnek, vagy próbálnak megélni. Én ezt sem tudnám csinálni. Személy szerint azért írok blogot, mert szeretek írni, és mert szívesen megosztom azt, amit gondolok, ami velünk történik, ami foglalkoztat. Nekem nem célom, hogy minél több olvasóm legyen (bár mindig örülök neki, de nem szokott előfordulni), egyszerűen csak szeretem, és kész.

Nos, ezután a "mély" kitérő után, csak azt akartam leírni, hogy van úgy, hogy az ember lányának nincs kedve főzni, és akkor a lehető legegyszerűbb megoldáshoz folyamodik. Vesz a boltban sültkrumplit és káposztasalátát (ez utóbbit Aldiban vettem, nagyon finom). A krumplit megsütöm, és jól megebédelek.
És higgyétek el, hogy nem szokott lelkifurdalásom lenni!

2018. május 22., kedd

Káposztás tészta ...

Mivel tegnap vendégségben voltunk,  mire hazaértünk már nem volt kedvem semmit sem főzni. Jól is laktunk, és én már amúgy sem szoktam vacsorázni 6 után. Igyekszem is tartani ezt, jobban is alszom azóta.
Nos, gondolkodtam, hogy mi legyen a mai napon az étel.
Még van itthon Paradicsom leves, aminek a kisfiam nagyon örül. De ma úgy döntöttem, hogy Kisfiam egyik kedvence fog elkészülni. KÁPOSZTÁS TÉSZTA. Felénk Szabolcsban, ahonnan én származom Káposztás cvekedlinek hívják. Nagyon vicces neve van. A család kedvenc étele, mert nagyon tésztásak vagyunk. A tésztában, amit kifőztem volt tojás. :)
Nagyon szeretem a káposztás tésztát. A második Nr. 1. nálam. Na jó, akkor Nr. 2. - Az első a krumplis tészta, ha még nem mondtam volna :)


Ez az étel, véleményem szerint mindig jó ötlet!

Hogyan készül?
Egy fej káposztát lereszelek, és olajon jól megpirítom. Az új káposzta zöld, ezért nem pirul, persze azzal is finom, csak az olyan zöldebb színű... Teszek rá sót, és persze figyelem, hogy ne égjen le. Bár nálunk Férj úgy szereti, ha mindennek van egy kis színe :)
Aztán teszek rá borsot is. Én magam nem szeretem a borsot, nem is használnék szívem szerint, de a családom szereti, így beleteszem. Nem rontja el, az biztos.
Aztán kifőzöm a tésztát, és összekeverem.
:)

2017. december 26., kedd

Töltött káposzta tofuból

Igen, tudom.
Kevés gasztrosággal jelentkezem az utóbbi időben. Persze, vannak más remek, jó blogok, akik ezt a hiányt pótolják :) Nem vagyok profi, és valószínűleg már nem is leszek. Nem célom, hogy újabb és újabb ételkreálmányok kerüljenek az asztalomra, mikor örülök, hogyha sikerül valamit összehoznom...
De ez persze nem panasz, csak tény.

Mindenesetre most az egyik kedvencem készült el. Elvégre karácsony van, vagy múlt el...

Talán már meséltem a húsevő koromban lévő kapcsolatomról a töltött káposztáról és a paprikáról.
De aztán az egyik kedvencemmé nőtte ki magát.
Nem annyira időigényes, talán csak a káposzta elkészítése, de ezt akkor érdemes megcsinálni, ha sok időnk van. Nekem ilyen ritkán van.



A tofupörkölt elkészítése, viszont nagyon gyors. Kb. 10 perc.
Egy hagymát apróra összevágok, megpárolom egy kis olajon és vizen, megsózom.
Ezután belekerül egy kis piros paprika, hagyom hogy kicsit felsüljön, de ne égjen le.
Aztán beleteszem a villával összetört sima tofut, majd főzöm kicsit, és elzárom.
A tofut nem kell sokáig főzni, éppen csak hogy :)
Ezalatt az idő alatt egy kis rizst is főzök, arányt nem tudok mondani, ezt amúgy szemre készítem.
Összekeverem, és egy nagyon kicsit főzöm őket.

Aztán betöltjük a káposztába, és lehet enni.
Ez ugyan vega étel, de én jobban szeretem tejföllel. :)
 Jó étvágyat!

2017. november 13., hétfő

Ahogy Férj csinálja,

nem csinálja úgy senki. :)

Sosem volt a kedven ételeim közt. Valahogy mindig menzás kajának gondoltam, és ott sem ettem meg.
Aztán amikor nagy Őmmel összeházasodtunk, és készített egy ilyet, - gondoltam, egy hős leszek, mert ugyan nem szeretem, de az Ő kedvéért megeszem, meg egyébként is... - nos nyami lett teljes mértékben.

Ez az egyetlen étel, amit Ő készít itthon. Ja, nem. Reggelire a tojásrántottát is, mert abban is verhetetlen. Bár én nem fogyasztok tojást ilyen formában, de a gyerekekkel rendszeres hétvégi éteknek számít. Mármint a rántotta...

Egyszer, amikor még Nimród oviba járt, a szemben lakó szomszédasszonnyal jöttünk haza (ő közben elköltözött, mert elváltak). Egy csoportba járnak a gyerekeink. Beszélgettünk mindenféle fontos dologról. Előjött az ebéd is, és kiderült, hogy náluk is paradicsomos káposzta lesz.
Mintha csak végszó lett volna, közvetlen mellettünk lakó szomszéd néni (akinek van érzéke ezekhez a dolgokhoz - titokban CCN-néninek hívtuk, de persze nagyon szerettük, mert kedves és lehet rá számítatni, de minden érdekelte és mindent tudni akart) már nyitotta is az ablakot. (Most szombaton volt a temetése, ami azért elszomorított minket.) 
De szeretettel gondolunk rá, mert tényleg szerettük.

Mindenhez volt mondanivalója és mindenbe beleszólt.
- És mi lesz a káposztához? - kérdezte.
- Kenyér. - mondtam. Általában tényleg csak kenyérrel esszük a főzeléket, de aztán Férj úgy döntött, miután elmeséltem neki a nagy kérdést, hogy "Ha megkérdezi, hogy mi volt hozzá, tudjuk azt mondani: Fasírt."

Így készült egy Zabpehelyfasírt hozzá.
Mindent úgy kell csinálni, ahogyan a húsos fasírtnál. Ugyanazokat teszem bele, kivéve a húst. 2 bögre zabpehely került helyébe. Nagyon finom lett.

2017. november 9., csütörtök

Töltött káposzta Szabolcsi módra

Húsevő koromban nem szerettem.
Amikor már vega voltam, és elmentünk vendégségbe, a rokonok mindig elém rakták le a húsos, töltött káposztákatt, és lelkesen próbálták kínálni nekem, hogy egyek belőle. Mondtam, hogy nem eszek húst, de senkit sem érdekelt különösebben. Legalább 5x elmondták, hogy nem baj, kóstoljam meg! :)

Aztán sokáig nem is főztem, mígnem egy alkalommal elmentünk Férjjel egy baráti házaspárhoz, és ők ugyan nem voltak vegák, de mikor mentünk, mindig vegás dolgokat készítettek nekünk. Tőle tanultam meg, és azóta is így csinálom.
Azóta NR. 1. nálam. Maximum a töltött paprika tudja felülírni, mert annak a kisfiam is nagy rajongója.
Tofuból van, pörköltet készítek belőle, hagymából, paprikából és paradicsomból.
Aztán teszek bele fokhagymát, egy kevés borsot, sót.
Beleteszem a rizst, és addig főzöm, amíg a rizs meg nem puhul, legalább félig.
Aztán a káposztát elkészítjük úgy, ahogy a töltött káposztához elő kell készíteni.
Amikor kihűlt, beletekerjük.
Teszünk az aljára egy kis apró káposztát, rátesszük a megtöltött káposztákat, majd feltesszük főzni.
A végén paradicsomlével locsoljuk meg.
Legalábbis mi Szabolcsban így szoktuk.
Nagyon finom.
Lehet rá tejfölt tenni, de magában is nagyon finom.

2017. május 12., péntek

Toroskáposzta

Nagyon-nagyon-nagyon szeretem.
Amikor még ettem húst, nem szerettem. Amióta nem eszem húst, az egyik kedvencem.
Ebben az ételben az a jó, hogy nyáron is megfőzhetjük, és nem kell hozzá sertést vágni. :)



Hozzávalók: 1 csomag savanyú káposzta, 1 csomag szójacsík, 2 gerezd fokhagyma (én nem mindig szoktam), 1 nagy fej vöröshagyma, paprika, paradicsom, fél teáskanál piros parika, borókabogyó, (ezt a fűszert nem igazán használom, de biztosan nem rontja el az ízét) koriander, olaj, só.
Elkészítése: A káposztát megmossuk, jól kinyomkodjuk. A szóját sós vízben megfőzzük, kinyomkodjuk, és beszórjuk Gyros fűszerkeverékkel. A hagymát lereszeljük (ha nincs hozzá kedvünk, apróra vágjuk), olajban megpirítjuk, paprikát belevetjük, majd a paradicsomot és a paprikát. Lecsót készítünk belőle. Én szeretem, ha mindennek van egy kis lecsós alapján :) Aztán apróra vágjuk a csíkokat, és úgy tesszük rá a pörköltre.
Ezután a szóját, hozzáadjuk a fűszereket, a fokhagymát, sózzuk, és kb. 15-20 percig főzzük.
Ezután rátesszük a káposztát, felengedjük vízzel, és addig főzzük, míg a káposzta meg nem puhult. 
Mikor már úgy látjuk, hogy nem sokára meg fő akkor a vizet főzzük el alóla, de vigyázzunk oda ne égjen, gyakran kavarjuk meg.

2013. december 22., vasárnap

Káposztás csiga

Szeretek sütni. Sokkal jobban, mint főzni. Szeretem a finomságokat. Édességfüggő vagyok. Bár a süteményekben az egyszerűség híve vagyok, nem népszerűek nálunk a krémeses és tortás dolgok, azért néha eszünk. Ez a néha leginkább akkor van, ha az anyósom süt ilyesmit. Ha valaki, hát ő hihetetlen ügyes. Nála minden sokkal, de sokkal finomabb, bár meg kell hagyni azért én is nagyon igyekszem, és nagyon lelkesedem :))

A nagy Őm nem édesszájú, így alapvetően több sós dolgot készítek. Pogácsát, pizzát, csigákat, kenyeret. Ez az, amit minden nap képes lenne megenni. Zsófi is ezeket szereti.
Egy alkalommal sütöttem káposztás csigát. Rendesen elkészítettem a kelt tésztát, mint a kakaós csigához, és elkészítettem a káposztát, mint a káposztás kockához, és meg kell mondani, nagyon finom lett. Azóta az egyik legnépszerűbb étel. Főleg pizzás változatban :))


Ha szeretnétek finom sütiket enni és olyanokat, amelyekben nincs cukor, akkor szeretettel ajánlom a barátnőm honlapját. Judit barátnőmet 20 éve ismerem, és ő azóta ennek a "megszállottja" - pozitív értelemben.www.hazisuti.lapunk.hu
Én nagyon szeretek az oldalán bolyongani, és látni azt a sok finomságot, amit alkotott. És elkészíteni. Mindenkinek jó sütést kívánok!

2010. szeptember 16., csütörtök

Alkottam :)

Mostanában az alkotás lázában égek.
Szombaton esküvőre vagyunk hivatalosak, és már nagyon várom. Egy barátnőm megy férjhez, és nagyon örülök neki, hogy ő is megtalálta azt, akit a szíve szeret.
Mivel nem vagyok híve az ajándékvásárlásnak, inkább a készítésnek, belefogtam. Most már látom, hogy 2 gyerek mellett ez nem könnyű menet. Még van hátra jócskán, de még van 2 napom :) fő az optimizmus!
 Íme az ajándék, amit készítettünk
 Vettem egy dobozt, és lealapoztam fehér festékkel. Zsófi néhányszor leejtette, meg is sérült, de mire jó, ha az embernek van egy nagy Ője, aki majdnem mindenhez ért! Megszerelte, megragasztotta!

Aztán vettem szalvétákat, és teleraktam a barátnőm kedvenc dolgaival. Mint például macska, pipacs, kastély, és az elején az a bizonyos alkotás, hogy tudják, mire kapják:


Emellé még készítettem 12 borítékot, hónapok szerint. Minden hónapban fognak bontani egy borítékot, amiben mindenféle dolog és ajándék van, ami hozzátartozik. Minden borítékban vagy egy szerelmes vers, egy kastélyos feladat (mivel kastélymániás), és gondoltam, így lesz neki kastélya sok. Legalábbis 12.
Kerül még bele ige, és feladatok, amelyeket minden hónapban meg kell beszélniük egymással. Kapcsolatmélyítés címszóval :)

És a dobozba kerül mindenféle apró ajándék. Pl. méz, hogy a mézeshetek ne múljanak el soha; madzag, hogy mindig ragaszkodjanak egymáshoz, színes gémkapcsok, hogy színesek legyenek a kapcsolataik stb. De ezeket még be kell csomagolni, és megírni a hozzá tartozó fogalmakat. Szóval, van még munka.


Aztán, hogy azért ne unatkozzak :), sütöttem a sógoromnak puncskockát. A puncsot sütik a kedvencei. De még nem lehet vágni, pedig már nagyon várom, így csak egybe tudom megmutatni:

És annyira belejöttem a sütésbe ma, hogy a kedvenc nagy Őmnek sütöttem egy kis pizzás csigát, mert nagyon szeret mindenfélét, ami pizzás. Judit barátnőm következő könyvében is lesz egy remekmű (ezt még nem tudom megmutatni, de fent találtok egy linket az oldalára), szóval már kinézte az XXL-es pizzás "ropit".


Ráadásnak magamnak meg sütöttem egy kis karobos csigát. Mivel nem igazán használok kakaóport, ezzel helyettesítem. De nagyon finom. Csak az még most sül.
Ilyenkor mindig az jut az eszembe: Bárcsak több időm volna! Nyami!