2016. december 31., szombat

Mosoly

Az év utolsó napja van. Nem terveztem, semmi nagy dolgot írni, semmi filozofikusat.
Ma szombat van, és az év utolsó napját együtt töltjük a gyülekezetben a testvérekkel. Ez számomra kettős ünnep. Az Úrral lenni és a Testvérekkel. És a kis családommal, akiket nagyon szeretek, és nagyon fontosak nekem.

Ezért búcsúzom tőletek, a biztosan sokak által kedvelt és ismert gondolatokkal:

A MOSOLY
Semmibe se kerül, de sokat teremt.
Gazdaggá teszi azokat akik kapják, és nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de emléke néha örökké megmarad.
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki nem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Táplálja a jóakaratot az üzleti életben, boldogságot teremt az otthonban, és mindenütt a barátság biztos jele.
Pihenés az elfáradt embernek, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legnagyszerűbb ellenszere a bajokkal szemben.
Nem jelent földi javakat senki számára, nem lehet megvenni, elkérni, kölcsön adni vagy ellopni - csak önként lehet odaadni.
Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy mosolyogni tudjon, akkor legalább te nézz rá derülten.
Senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak aki maga már nem tud mosolyogni.
Ha megakarod kedveltetni magadat az emberekkel,
akkor MOSOLYOGJ!

BOLDOG, ÉS MOSOLYGÓS ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

2016. december 30., péntek

Boldog új évet kívánok!

Ezt kívánom 2017-re mindannyiótoknak, akik erre jártok, itt voltatok, eddig és ezután is.
László Albert fényképe.

2016. december 28., szerda

Ismét a hisztiről

Nos, mint említettem már régebben, vannak problémáim a lányaimmal. Méghozzá nem kicsi. De leginkább Zsófiával vannak küzdelmeim. Erről már írtam régen.
Azt gondolná az ember, hogy ahogy nő, egyre jobban megérik a gondolkodása, és nem borul már ki apró dolgokon, de ez nem így van. Mostanában mindig mindenen kiakad, és már a normális hanghordozása is nyávogó hangeffektté változik, amitől rosszul vagyok. Nem igazán tudom kezelni mindig minden helyzetben, de próbálkozom. Kicsi kora óta küzdünk ezzel. 
Én szeretem, ha egy ember / gyerek kimutatja az érzéseit, én is ilyen vagyok, mindig látszik rajtam, hogy mit érzek, és mindig megmondom, hogy mit gondolok.
Kicsiként is sokat küzdöttünk vele, néha önkívületi állapotban üvöltött, szinte kimerült. 
Kata teljesen más típus, ő is hajlamos rá, de nála nem tart sokáig, és hamarabb túljut rajta. Nimróddal már nincs ilyen gond. 
Én nem tudom jól kezelni a hisztit. Fiúk között nőttem fel, és nem volt ilyesmire se időm, se lehetőségem. Éppen ezért furcsa a lányokkal. 
Az nem zavar engem, ha valaki érvényre szeretné juttatni az akaratát, vagy elmondja a véleményét. A stílust nem szeretem.
Egy darabig aranyos dolog, jót is szórakozol rajta (ha bírod), de én nem.
Én babakorukban is nehezen viseltem, de például nem zavart sohasem, ha olykor rázendítenek pl. egy számunkra kellemetlen helyen. pl. boltban, utcán, a vendégek előtt... Engem ez pl. nem zavart, mert én ezt igyekeztem lekezelni ott és azonnal. Nem engedtem az ilyen hisztinek.
Azon gondolkodom, hogy mi lett volna, ha engedem a hisztit. Ha szabadna a gyerekeknek hisztizni? Valaki azt mondta nekem, hogy ő szokta engedni, és így hamarabb végez. Mert hogy kifejezheti a nemtetszését, hiszen benne is dúlnak indulatok és érzések.
És ez igaz is.
Valaki meg azt mondta, hogy náluk sem tilos hisztizni, mert nem tud vele zsarolni. 
De az a kérdés, hogy elér-e valamit a gyermek a hisztivel?
Én magam jobban hiszek abban, hogy a dolgokat meg lehet beszélni normális hangsúllyal, hangerővel, artikulálatlan kifejezés nélkül is.  Én hiszek a beszélgetésben. 
De a hisztinek bizony nem engedek! 

Érdekelne erről a ti véleményetek, küzdelmeitek, hogyan kezelitek, mit tesztek ellene, mellette? 
Ti engeditek-e, vagy lekezelitek rögtön?

2016. december 27., kedd

Káoszból nyugalomba # 12.


Ha még nem mondtam volna sokszor és elégszer, nagyon szeretem a Férjemet. Kicsit talán azt a kifejezést használnám, hogy rajongok érte. Nagyon sokat jelent, hogy része az életemnek, és én az a típusú ember vagyok, aki kitart és hű marad. Mindegy, hogy barátságokról van szó, vagy csak sima ismeretségről... nem beszélve a házasságról! Nekem nagyon fontos a bizalom. Mivel magamra úgy gondolok, mint egy megbízható emberre.
Az igazi békesség és nyugalom akkor van, ha a SZÍVEM A FÉRJEMÉ / SZÍVEM A FELESÉGEMÉ!

  "Bízik ahhoz az ő férjének lelke, és annak marhája el nem fogy. Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban." (Példabeszédek 31:11-12)
 
LÉGY MEGBÍZHATÓ!
A bizalomnak erős hatása van egy házasságban. Amikor elkötelezzük az életünket egy ember mellett, akkor az egy adott szó. És szeretjük, ha valaki a szavát adja. Ha valaki régen megígért valamit, és nem tartotta be, a legbecstelenebb embernek számított. Régen ha valaki a kezét adta valamire, akkor azt komolyan vette.
Nem disznóláb!
Itt a kezem, nem disznóláb - szoktuk mondani, meg ismerjük is ezt a kifejezést. Valamire adjuk a kezünket, vagy a szavunkat. Ám ez magyarilag elég vicces kifejezés. Régen a parolázás igénye azért született meg, mert a régi korok embere így akart meggyőződni arról, hogy a vele szemben álló ember ártatlan, és igazat mond. Ha valamire valaki a kezét adta, azt jelentette, hogy ártatlan, és nincs nála fegyver. Ugyanis a disznóláb a régi időkben rossz puskát vagy pisztolyt jelentett. :)

De visszatérve az egyik legkézenfekvőbb formája a bizalomban a házasságban a monogámia. Bízunk abban, hogy a házastársunk hű marad érzelmileg és fizikailag is számunkra. És ez azt jelenti, hogy résen kell lenni. Igen, mert sajnos ilyen a világ. Ezzel van tele, erre hív, erre csábít. Ma már sok olyan oldal van, ahol a házastársak közül keres valaki csak szexuális kapcsolatot, mert egyébként jól elvan a házasságában, de egyébként nem. 
Nem tudunk elvonulni a világtól, mert benne élünk. És ha valaki munkahelyen dolgozik, vagy elmegy a boltba, vagy csak sétál az utcán, találkozik a másik nemmel. Elkerülhetetlen, de akkor is lehetséges!
Ha nincs meg a szeretet, a rajongás, a kitartás a másik felé, akkor félre lehet vezetni. 
Azt gondolom, hogy létezik jobb képűbb ember és szexibb is, mint az én férjem. Nekem mégis ő a legszebb és legcukibb pasi a világon. Úgy, ahogy van. Nem is engedem, hogy ezt máshogy gondoljam. 
A férfi a feje a családnak, ahogy Krisztus is az egyháznak. 
Ha elkeveredünk mással, akkor az fájdalmat okoz. Nem olyan régen írta nekem valaki, hogy csalódott, mert a férje neki azt ígérte, hogy örökké vele lesz, kitart mellette, szeretni fogja, és megszegte ezt az ígéretét. És ez annyira tud fájni. Mert hatással van rám, rá, és a gyerekekre is.
Bizalmatlanságot jelent ez, ha nem tartjuk a szavunkat, ha nem adjuk a kezünket valamire!
Nagyon fontos, hogy megbízhatóak legyünk a másik számára.
Tudnia kell a társunknak, hogy otthon a TÁRSAI vagyunk. A munkatársai. A gyermeknevelésben, a ház alakításában, szépítésében, a szervezésben, a lelkizésben, a testiségben. Megbízhatónak kell lenni, mert ezzel biztosítjuk azt, hogy "MINDEN DOLGOTOK SZERETETBEN MENJEN VÉGBE!" (I. Korinthus 16,14)
 Ez volt az esküvői igénk. És így is próbáljuk élni a mindennapjainkat. 
  • Ha elmegy dolgozni a férjed, akkor a legjobb tudásod szerint végzed az otthoni dolgokat? Mert ez is a megbízhatóság. 
  • Felhívjuk-e a házastársunkat a csak úgy, amikor van pár percünk a munkahelyen. Csak hogy érzékelje, hogy szeretjük a másikat?
  • Kivasaljuk-e az ingét, hogy szombatra / vasárnapra vagy munkába felvegye? (tudok olyat, ahol a férfi vasal, mert a felesége nem csinálja meg neki)
  • Szoktad-e az ajtóban várni? Vagy ha megjön elé menni? 
  • El szoktad-e mondani neki, hogy szereted, és büszke vagy rá, amiért ilyen sokat dolgozik érted és a családért?
  • Elkészíted-e neki a kedvenc ételét, csak úgy, amikor nincs semmilyen alkalom? Vagy viszel-e neki inni, amikor látod, hogy szomjas, de nem mondja.
  • Összehajtogatod-e utána a ruhákat, bár legszívesebben morognál, hogy már megint nem csinálta meg?
Ezeket a szavakat a gyerekeinknek szeretjük megtanítani, de nekünk is meg kell tanulnunk.
Elsősorban a házastársuk felé, másodsorban a gyerekeink felé. Ja, és amit nem mondtam, LEGFŐKÉPPEN ISTEN FELÉ!
  • Látja-e a férjem, hogy átgondolt és megfontolt anya vagyok? Tudja-e, hogy hogyan bánok a gyerekekkel, és ha elfoglalt vagy ideges vagyok, frusztrált vagy kiabálok, akkor tud-e ebben segíteni nekem?
  • Látja-e, hogy tudom biztosítani a gyermekem számára, hogy tiszta és jól ápolt legyen?
  • Látja-e, hogy odafigyelek arra, hogy egészségesen tápláljam őket?
  • Látja-e, hogy az a cél, hogy a gyerekeket úgy nevelem, hogy Isten országának örökösei lehessenek?
Rengeteg kérdés, rengeteg kérdés. 
A válasz akkor jó, ha a válasz nemcsak Igen, hanem az, hogy EGYÜTT! Feleségként törekedni kell arra, hogy megbízhatóan működjön a mi családunk. És igen, és most is azt gondolom, hogy ebben nagy feladatunk és felelősségünk van nekünk anyáknak, de akkor is meg kell tanulnunk együtt jól működni, és egymás felé, irányában megbízhatóvá válni.

2016. december 24., szombat

Adventi gondolatok 24.

 "Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát." (Zsoltár 116,1)

"Ha olyan befolyások környékeznek bennünket, amelyek el akarnak távolítani Istentől, akkor segítségért és erőért kell könyörögnünk fáradhatatlanul. Ha ezt nem tesszük, akkor sohasem leszünk képesek arra, hogy az önsajnálat és az önmagunknak kedvezés kísértéseit legyőzzük, melyek elvonnak bennünket az Üdvözítőtől...

Az ima a lélek lélekzete. A lelki erő titka. Az ima őrzi meg a lelki egészséget. Az ima közvetlenül összeköti a szívet az élet Forrásával.  ... Csodálatos dolog, hogy imáink eredményesek, hogy ha olyan méltatlan és tévelygő emberek, mint mi, felküldhetik könyörgéseiket Istenhez. Kívánhat-e halandó ember annál magasztosabbat, minthogy érintkezhet és összekapcsolódhat a végtelen Istennel? 

Az ajkunkon kiejtett szavak a mindenség Uralkodójának trónusa elé jutnak.

A láthatatlan Isten jelenléte hasson át, és ihlessen minden szívet az imádság idején. Könyörségünk ideje és helye szent, mert Isten jelen van. Ha magatartásunk és viselkedésünk által kifejezésre juttatjuk tiszteletünket, akkor ez csak még jobban elmélyíti szívünkben az ihlet érzetét." (E. White: Üzenet az ifjúságnak)


 
 

BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK! 

2016. december 23., péntek

Adventi gondolatok 23.

Egy lépéssel közelebb Istenhez

A hétköznapok terhe alatt élő ember a cím ellenpéldáját sugallja, leheli ki önmagából. Nincs időm Istenre! Lefoglal a mosás, a főzés, a takarítás. Csak az idős emberek járnak templomba, gyülekezetbe...
Bár ma már divat lett a fiatalok között is. :)
Isten? Ugyan! Régimódi dolog Isten házába járni.
Milyen Isten az, aki megengedi a rosszat?
Kinek van egyáltalán ideje istentiszteletre járni?

Ellenpéldák ezek. Rögtön tudunk védekezni. NEM! NEM!
Nem találunk választ az Igen mellé. 

Álljon itt egy történet, amelyet én is olvastam, és amely sokat jelenthet ebben az időszakban is, de máskor is, mindvégig, mindörökké:

A falvakban, kisebb településeken nem áll meg minden vonat. A vonat rend szerinti közlekedéséhez szükséges a vágánnyá váltás. Eddig mindennapi történet.
Csakhogy... valahol egy kis falu bakterja szolgálati utasítást kapott. Fontos vonat érkezéséről értesült X óra, Y perckor érkező vonatnál át kell állítania a vágányt a megfelelő irányba.
A vonat nagy sebességgel robogott. Elközelgett az idő. A bakter időben felkészült a menetre, de ekkor látta meg a feléje szaladó gyermekét a sínek között, akinek nem tudott szólni a vonat érkezéséről. Mit tegyen? Ha átvált, a fia meghal. Ha nem cselekszik, a vonaton százak és százak halnak meg, de az ő fia életben marad. A bakter ÁTVÁLTOTT... 
Valaki ugyanezt tette az Ő Fiával, halálra adta Érted. 
Képzeld el, hogy Te is ott ülsz a vonaton. Hidegen hagy? Közömbös maradsz? Ülsz tovább újságot olvasva? Átmész a büfékocsiba? Vagy ledöbbensz és ráébredsz, meghalt értem valaki, VALAKI. Ő ott van ma is a közeledben. Figyeli örömöd, számolja könnyeid. Várja kérésed, óhajtja sóhajod. Kíséri lépteid, hallgatja imádat. Bátran tedd meg a lépést fel. LÉPJ!

2016. december 22., csütörtök

Adventi gondolatok 22.

Fiatal korom egyik nagy slágere volt a Wham együttestől a Last Christmas dal. Ugye ti is emlékeztek rá? Meg arra, hogy mennyire sokan oda voltak George Michaelért? Sokszor hallgattuk és néztük meg ezt a videoklippet. 
Nekem nem a karácsony jutott róla az eszembe sohasem, hanem csak és kizárólag egy szerelmi történet, ami télen játszódik és karácsonyfát állítottak benne. 


Aztán Zsuzsa (akinek nagyon hiányolom már a blogját, és várom, hogy újra írjon) a Facebookon megosztott egy jó kis feldolgozást, azóta ez tényleg jobban tetszik. És én igen jól szórakoztam. 

Úgyhogy ma a nagy lelki üzenet helyett egy kis barokk hangulatú Last Christmas!

2016. december 21., szerda

Adventi gondolatok 21.

Adventista vagyok és Adventváró

Csend a lelke mindennek!

Bizonyára már te is részese lehettél a következő szituációnak: gyanútlanul haladsz a ruhásszekrényed felé, hogy az éjszakai divatos öltözékedet nappali viseletre váltsd. Az ajtót kitárva, a hétköznapi rendtől szélsőségesen eltérő KÁOSZ tárul a szemeid elé. Félretéve minden, osztályon felüli igényedet már csak arra vágyakozol, hogy megkaparints egy tiszta pólót. Belemélyedsz a KÁOSZ-be, kezeid átláthatatlan ruhafal mögött keresgélnek. Ujjaid egyszer-kétszer végigsimítanak egy antik darabot, amiről eszedbe jut, milyen régen el akarod dobozolni. Persze erre nincs időd. A sikertelennek tűnő vállalkozást megmenti egy jól bevált ötlet: a szennyes ruha-tartóból kiveszed a 4 napja viselt felsőruházatot és büszkén elindulsz otthonról. A buszon a melletted állók gyanús pillantásainak hatására döntést hozol: ha hazaérsz az első dolgot lesz rendet rakni, takarítani.
Képtalálat
Késő este fejezed be a pakolást és jó érzéssel szemléled  művedet. A szekrényedben megnyugtató látványt nyújt a rend. Pakolás közben volt, amit ki kellett dobnod. Volt, amit javítás céljából félre kellett raknod. Volt, amit másnak akartál adni. A legmeglepőbb pedig , hogy a póló, amit reggel fel akartál venni, most negyedmagával előkerült a szekrény mélyéből. Egyszerűen csak egy kis időt kellett szánnod dolgaid rendszerezésére, és közben eleget tettél ennek a belső késztetéssé vált parancsnak, egészen megdöbbentő, milyen sok mindennel találkozol: dolgok, amiket túl sokáig tartottál magadnál - némelyik meg is molyosodott - volt aminek örültél és hálát adtál, s találtál olyasmit is, amin sírva fakadtál.

Léteztek pillanatok, amikor feladtad a reményt, hogy valaha is rend lesz, s léteztek pillanatok, amikor eluralkodott a remény mámora, mert kezdtek átláthatóvá válni dolgaid. Egy kis rend. Egy kis csend. .. Csend. Hagyni megszólalni a bennünk Lakozót, mert mi magunk nem beszélhetünk. Ebben a hosszúra nyúlt szünetben hagyni, hogy Isten maga szóljon hozzánk, mutasson rá félre rakott, elrejtett gyengeségeinkre, fontos feladatainkra. Azt hiszem - és vallom -, hogy Jézus csendesen jár mellettünk és nem megnémulva. Akkor a kérdés, hogy miért nem halljuk Őt,? Mert mi akarunk hangosabbak lenni. És ez nem csak a kimondott szóra vonatkozik, hanem a belső csendünk elnyomására is. Amikor szinte észre sem vesszük és negatív kritikát mondunk magunkban felebarátainkról. Amikor az jár a fejemben, hogy miért ő kapta ezt a bizonyos feladatot, hiszen én jobban meg tudom csinálni, hogy néz ki már megint stb. Nem engedhetem hogy saját szavaim - melyek Péter tagadását példázzák - eltorzítsák Jézus tanácsait. Ezt meghallgathatom bármikor, ha elfogadom a hallgatás ajándékát. Olyan ez, mint amikor a tanítványok hallgatták Jézust. Ha egymással csevegtek volna ahelyett, hogy Tanítójukat hallgatták volna, mit mondtak volna később azoknak az embereknek, akik vágytak az evangéliumra, s a velük való törődésre. Elfogadom azt az ajándékot, hogy meghallgatom őt.
Képtalálat
A belső és külső csendnek - bármennyire is kényelmetlennek tűnnek - következményei vannak. Ezt társadalmi felelősségnek szokták hívni, de érthetőbben is meg lehet fogalmazni: Krisztus ad tanácsot minden kapcsolat létesítésében, alapozásban, fenntartásban. Csak alázatunk kérdése, mennyire vágyunk az Ő útmutatására, felelős vagy a rókáért, amit megszelídítettél."
Amikor imádkozol szeretetből fakad, amikor a kiközösített és elhagyott emberekért harcolsz szeretetből fakad. Amikor a csendet hagyod uralkodni, ott és amikor Isten akarja az is szeretetből fakad. Ez a szeretet-forrás az Isten-kútfőből ömlik, hogy az ember-virágokat segítse és tanítsa élni. A mi csendünknek ez a látható jele. Másokért élni a megtapasztalásunkat továbbadni. Csak helyzettől függ, hogy ez az átadás cselekedetekben vagy szavakban, simogatásban, tekintetben vagy tanácsadásban nyilvánul meg.
A csendben megtanulunk hallgatni és beszélni. Nyitott szemekkel járni és szemet hunyni, harcolni és megpihenni, küzdeni és lemondani. Másokért,magunkért Krisztussal. Tanuljunk meg naponta rendet rakni lelkünk szekrényeiben az Atya Isten előtt, hogy mindig legyen egy tiszta ruhánk, amivel az emberek közé mehetünk.

2016. december 20., kedd

Adventi gondolatok 20.

Több jó van bennünk, mint amennyit mások észrevesznek,

de több rossz is, mint amennyit mi tudunk magunkról.

2016. december 19., hétfő

Adventi gondolatok 19.

Adventista vagyok, és Adventváró.

Mostanában sokat kerül elém egy jól ismert bibliai történet. Vettük hittan órán is az egyik osztályban, aztán szombati gyerektanításon is előkerült. Aztán olvasgattam régi írásokat, gondolatokat, meg egy alkalommal itt nyílt ki "véletlenül" a Bibliám.
A gyerekekkel ezt az ujjbábut készítettük a történethez:
De ahogy gondolkodtam ezen a történeten, ez a jól ismert mondat tért mindig vissza hozzám.

"Ne félj, csak higgy!" (Márk 6,36)

Én alapból félős típus vagyok. Ez nem mindig látszik rajtam, de nagyon félős, féltős és izgulós vagyok. Az a tipikus aggodalmaskodó ember, aki megtanultam kezelni, mert az anyukámat látva (aki sokszor rosszabb e tekintetben) elhatároztam, hogy ezen változtatni szeretnék. 
Persze a hit és Isten segített. Félek most is, de jobban tudok az Úrban bízni, rá hagyatkozni sok dologban, és ez már a javulás útja.
MI is a hit? A hit reménység. Feladhatatlan reménység. Mindig, minden helyzetben. Mert van Istenünk! Nincs reménytelen helyzet és nincs reménytelen ember!
Azért a hit bátorság is. Mert a reménységet nem könnyű képviselni. A sok sötéten látó képes megvakítani a látókat a tömeghatás miatt. Ezért a hithez bátorság kell. De aki mer bátran hitet vallani, az nem szégyenül meg. 
A  hit formálhatóság s. Hogy merjem kimondani, hogy a rossz körülmények között és a nehéz emberi szituációkban is van Istennek mit formálnia rajtam. Pont ezekkel, mert másként nem tanulom meg soha. Mert már-már elhisszük másoknak, hogy magunkban kell hinni.
Micsoda rettenetes hazugság ez a világban.
Nekünk Urunk van, akinek terve van és azért formál. Azért vesz el, és azért ad.
Így a hit nem bizonyos dolgok bekövetkezésében való reménység! Mert az ostobaság és babona is lehet!
S nem vakmerőség, amellyel olyan dolgoknak vágok neki, amelyek nem az én feladataim, mert az istenkísértés!
S nem is kemény elvárásrendszer Isten felé: ha van... akkor ezt megteszi...
Jairus Jézusban reménykedett. Bátran mert neki szólni gyermeke hogylétéről, s engedte, hogy Jézus odaérjen. 
Mi is az advent lényege? Számomra most ez az ige.
A reménység ideje - mert hitben járunk és még nem látásban.
A bátorság ideje - mert mégis igaz minden, amit Jézus mondott, s mi az ő országát várjuk s nem a mgaunk álmainak beteljesedését.
A formálhatóság ideje - mert addig még sok mindet kell a vésőnek eltávolítani rajtam, hogy ne csak torzó legyek, hanem lehessek Istennek eszközeként kiformált ember, aki hitben jár.  

2016. december 18., vasárnap

Adventi gondolatok 18.

Adventista vagyok és Adventváró


Nem igazán szeretem a karácsonyt, főleg ebben a túlpörgött, felértékelt, minden fontosabb, mint a család és a tényleges szeretet - fílingtől meg egyre idegesebb vagyok. Úgy gondolom, hogy nem erről kellene szólnia az egésznek. Már most stresszelek attól, hogy mi lesz karácsonykor és a rokonlátogatásoktól.
Gyűlölöm az ajándékozás rohamait, a túlvásárlást, az értelmetlenséget, a semmitmondást, az értéktelenséget.
Az egyszerűség híve vagyok.
 
Ez a történet jutott az eszembe, még akkor is, ha nem karácsonyi, még akkor is, ha nem arról szól, hogy szép és nagy dolgokat vásároljunk egymásnak. 
Egyszerűen csak a másikra figyelésről, segítéséről, támogatásáról kellene szólnia. Nem?

A két favágó
Az erdőben egymás mellett dolgozott két favágó. A fák törzseinek hatalmas volt az átmérője. Sokat kellett dolgozni a fakitermeléssel. Mindketten egyformán jól kezelték a fejszét, de a munkamódszerük nem egyezett: az első kitartó munkával vágta a fába fejszéjét, egyiket a másik után. Ritkán és akkor is csak rövid szünetet tartott. A másik favágó óránként hosszabb pihenőre megpihent.
Naplementekor az első favágó csak a munka felét végezte el. Izzadtan és fáradtan tette le a szerszámot, szinte teljesen kimerült. A második, szinte hihetetlen, de befejezte a munkát. Egyszerre kezdték a favágást és a fák is nagyjából egyformák voltak. Az első favágó nem hitt a szemeinek.
- Nem értem a dolgot - mondta. - Minden órában kiadós pihenőt tartottál és mégis előbbre vagy.
- Igen, láttad, hogy minden órában megálltam pihenni. Amit viszont nem láttál az az volt, hogy a szünetet arra is felhasználtam, hogy megélezzem a fejszémet - mondta a másik favágó.

2016. december 17., szombat

Adventi gondolatok 17.

Adventista vagyok, és Advent váró.

Most, így karácsony előtt olvasgattam Jézus születéstörténetét. Bár nincs a Bibliában konkrétan, hogy Jézus karácsonykor született, de a születéstörténete benne van, és nem véletlenül. :) Ez a történet mindenképpen sok-sok tanulságot hordoz számunkra. JÓ, ha ismerjük és foglalkozunk vele.a

"Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből." .... József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el." (Máté 1)

Jézus születése egy különleges történet és egy még különlegesebb életút. 
Egy olyan szerelembe került bele, amelyik szerelem a legszebb a Bibliában. Persze, lehetne sok szép házasságot felhozni, de mégsem érzem egyiknél sem úgy, hogy ilyen összhang volt a két házaspár között, mint József és Mária között. Különleges emberek voltak, különleges érzésekkel a másik felé, akik nem akarták megbántani a másikat, de a másik fontos volt nekik. Még a jegyesség alatt is.
Hihetetlen.
S bár ez egy adventi bejegyzés, azért mégis úgy gondolom, hogy szerintem itt, ebben a tekintetben a családra tekinteni, a szeretett társra, sokkal fontosabb. Nem is olyan régen kérdezte tőlem valaki, hogy mikor lesz újra Házasságos Advent sorozat. Gondolkodom rajta, hogy valami-féle formában kellene ezt folytatni, de tudjátok, hogy túl sok minden van a fejemben és az életemben. Ötletem van, de hogy mikor fogom megvalósítani, azt nem tudom! De mindenképpen jelzem majd, ha jutottam valamire!
Én hiszek a szerelemben, és hiszek a házasságban. És hiszem azt, hogy ilyenkor még jobban előtérbe kell helyezni a házastársunkat, akivel az életünket éljük. Az a 20 ötlet, amit megírtam, segíthet jobbá tenni a dolgokat, javítani rajta, vagy küzdeni érte.
Nekem Mária és József egy csodálatos példája az igazi szerelemnek.

Talán azt mondjuk magunkban, hogy meglep minket, hogy József el akarta küldeni Máriát, mert hát mástól esett teherbe. Szerintem ez minden kapcsolat legfélelmetesebb pontja, ti. az, hogy attól fél az ember, hogy megjelenik egy másik, egy harmadik... Én hiszek abban, hogy küzdeni kell a szerelemért, (de persze nem úgy, ahogy a nagy filmekben van), hanem a kitartással, az odafigyeléssel, a szeretettel, és a KOMMUNIKÁCIÓVAL! És ettől működött csodálatosan József is, mert engedte, hogy az angyal hangja eljusson az ő szívébe. És engedte, hogy a szíve megértse, hogy itt egy teljesen más kapcsolatról van szó, egy különleges dologról. 
Isten hűségéről és szeretetéről!
József pedig mindannyiunk számára példaértékű ember. Fogadjuk meg a tanácsát. 
Legyünk tapintatosak, kedvesek azokkal, akiket szeretünk, és akik az életünk részesei, és bátorítsuk őket azzal, hogy mellettük maradunk, akármilyen nehézségek is jönnek majd az életben!

2016. december 16., péntek

Adventi gondolatok 16.

Nem tudom, hogy lesz-e hó mostanában.
Meséltünk a gyerekeinknek a mi és a szüleink, meg a nagyszüleink idejéből való télről, de ezt olyan nehéz nekik elmagyarázni, hogy milyen az, amikor télen tél van, és lehet napokig szánkózni, hóembert építeni, fázni, sétálni a ropogó hóban. Nem tudom, hogy lesz-e idén télen ilyen. Én szeretném, bár a vezetés miatt biztosan stresszelnék. De akkor is, a tél az tél! Nem igaz?
Ilyesmikre gondoltam:
 
 
 
 
 
 
A képeket természetesen a Printeresten találtam. 
Nagyon szeretem :), és szeretek ott nézelődni. 
Hihetetlen, mi mindent talál ott az ember.

2016. december 15., csütörtök

Adventi gondolatok 15.

Adventista vagyok és Adventváró

Egy régi újságban találtam még, és ezek a gondolatok nagyon értékesek. Mindegy most, hogy mikor is született Jézus, de a gondolat teljesen helyénvaló és rendben van. 
A cél az, hogy megérkezzünk Jézushoz!

2016. december 14., szerda

Adventi gondolatok 14.

Igazából mostanság eléggé elfáradtam. Nyűgös vagyok és néha hisztis is. Én is várom az iskolát, a végét, ahogy a gyerekeim és mindenki más.
Sok konfliktusba keveredem Zsófia lányommal, mostanság elég nehezen jutunk dűlőre. De majd csak megoldódik ez is. :)
Amikor fáradt vagyok, és amikor úgy igazából semmihez sincs kedvem, akkor szívesen időzöm a Printeresten. Szerintem jó kis találmány.
És hogy mi nyugtat meg? Ugye nem árulok el nagy titkot?
A macskák.
Annyira megnyugtatnak.
Szeretem, ahogy élik a mindennapjaikat.
Szeretnék ilyen laza lenni, de nem megy. 
 
 
 
 
 
Hát nem gyönyörűek és nem megnyugtatóak?

2016. december 13., kedd

Adventi gondolatok 13.

Adventista vagyok és Adventváró

Az ötödikesekkel hittan órán a Zsoltárokat és a Példabeszédeket vesszük. Szerintem elég nehéz nekik, nem volt ez jó ötlet témának, de ez van, nincs mit tenni. Próbálom gyakorlatiasabbá tenni, történeteket elmesélni helyette, de én magam szívesen fedezem fel a Zsoltárokat újra és újra. Csodaszép Zsoltárok vannak a Bibliában. 
Nem olyan régen olvastam újra a 23. zsoltárt. Az ember jól ismeri, szinte már kívülről tudja,  de mégis csodálatos átélni újra és újra azt a szeretetet, amivel az Úr körülvesz, amivel bátorít, amivel mindig biztosítja számunkra azt, hogy velünk van, támogat minket és nem hagy el.
Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.
Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.
Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.
Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.


Ugye milyen gyönyörű?
Nem olyan régen pakolgattam a könyveimet, és találtam egy könyvet, amit nagyon-nagyon régen olvastam már, és ami akkor, egykoron nagy hatással volt rám. Nagy szeretettel ajánlom.
És azért egy jó kis kézművest is megosztanék veletek. Nem kell más hozzá, csak egy wc-papír guriga, olló, színes ceruzák, ragasztó. és máris lehet alkotni egy jó pásztort.

2016. december 12., hétfő

Adventi gondolatok 12.

Adventista vagyok és Adventváró. 

Az az igazság, hogy nem vagyok egy nagy énekes. Szoktam énekelgetni a magam módján és a magam szórakoztatására, meg néha a gyerekeimére, de szólót semmiképpen sem vállalok. 
Ám mostanában eszembe jut sok-sok régi ifjúsági ének, amelyeket dudorászni szoktam magamban, és amelyek mindig örömmel töltenek el.
Nemcsak karácsonyi énekek, hanem úgy általában Istent dicsérő énekek. 
Ez az egyik: 


2016. december 11., vasárnap

Adventi gondolatok 11.

Adventista vagyok és Adventváró.

Az a nagy igazság, hogy mielőtt belevetettem a gyerekmunkába magamat, ti. arra gondolok, hogy gyerektanító lettem a gyülekezetben és a táborokban, és arra, hogy írni kezdtem mindenféle gyerekanyagot, ami a bibliai történeteket dolgoz fal, és arra, hogy hittant kezdtem tanítani... előtte sokáig az ifjúsági munkában vettem részt. Leginkább, mint ifjú, persze. Szerettem is én, meg fontos is volt nekem, de aztán rá kellett jönnöm, hogy az ifjúság bizonyos fokig nem az én világom. Ahogy az ovis korosztály sem. 
Aztán mégis úgy alakult, hogy legtöbbször az ovisoknak írok anyagokat és most sok ifjúsági korosztályú gyermek jár hozzám hittanra. 
Szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, amit a KIE-ben eltöltöttem. Szép évek voltak, sok-sok élmény, tapasztalat, hit, Jézus, barátságok, de aztán átalakult az életem. Valahol elvesztettem őket, és bár szívesen gondolok rájuk, de valamiben más lett az életem. Amikor Balatongyörökre megyünk nyaralni, mindig elmegyünk a Sóvár mellett, ami a KIE konferencia központja. Szoktam is nosztalgiázni ilyenkor. :)

És bár ezek adventi gondolatok, azt gondolom, hogy azért fontos az ifjúsági munka, mert ők lesznek a jövő, és jó dolog, ha a fiatalok inkább Isten mellett döntenek. 
Mindenkinek jót tesz.

Siklósi József: Ifjúsági munka

Serdülő lány. Termetes, pimasz.
Szemek közé nevet kajánul,
mikor felkeresem. "Krisztus? KI az?
Üdvösség? Hol faragták, mi fábul?
Bibliaóra? Hát ott meg mit csinálnak?
S mire jó az? Sok énnekem a dolgom!
Dehogy megyek! Ott engem sose látnak!"- 
s mondókáját mondja-mondja folyton.
Legközelebb hétfő. Este hét,
az ifjúsági óra kezdete.
Háromnegyedkor ott áll. Szerteszét
 bolyong: "Valami óra itt les-e?"
Egy héttel később jön másodmagával.
"Osztálytársnőmet elhoztam ide.
Hadd hallja ő is." Recsegő széklábbal 
játszik folyton, míg szól az Ige.
De szól az ige! Jövő héten ismét
ő a legelső. Öntudatosan szól:
"Valaki el akart parancsolni innét.
Mondtam: Olyan nincs! Jegyezze meg ezt jól!

2016. december 10., szombat

Adventi gondolatok 10.

Adventista vagyok, és adventváró.
 
  "Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal." (I. János 3,18)

"Az igazi szeretet nem elsöprő, tüzes, féktelen szenvedély. Éppen ellenkezőleg. Nyugodt és mély érzés. Túltekint a külső megjelenésen, csak a belső érték vonzza. Az igazi szeretet bölcs és körültekintő, odaadása valóságos és tartós. Isten az élet hétköznapi eseményeiben vizsgáztat és próbál ki bennünket. Ezek árulják el a szív milyenségét. Apró figyelmességek és a szívből fakadó előzékenység építik föl, mint megannyi tégla a boldogságot. A bátorító, szeretetteljes szavak elhanyagolása, a szolgálatkészség mellőzése a kis dolgokban, ezek eredményezik a boldogtalanságot. Végül mindnyájan rájövünk majd, hogy a javunkra szóló mennyei feljegyzések legnagyobb része a körülöttünk élők boldogsága érdekében tett lemondásokból áll."

2016. december 9., péntek

Adventi gondolatok 9.

d-orta-marcello.jpgPár napja eszembe jutott egy diák- és ifjúkorom kedvenc írója, Marcello D'Orta.Emlékszem, hogy amikor kezembe kerültek a könyvei néha sírva nevettem, pedig sosem szerettem, ha valaki a hittel meg Istennel poénkodik, de ez nála valahogy másképpen jött elő, máshogy hatott.
Tanár volt és hívő. És mindent megtett azokért a gyerekekért, akiket tanított.
Eszembe jutott egy írása, és azt gondoltam, hogy ezt így karácsonyhoz közeledve megosztom veletek. Egyébként, ha szeretnétek tőle olvasni, itt találhattok tőle írásokat. Szerintem nagyon jók. :)
Szeretnék megosztani egyet én is, ami az egyik kedvencem volt:

KÖZELEG A SZENT KARÁCSONY

Mikor jön a karácsony, ahelyett, hogy Jézus születésnapjára gondolnának, a világon mindenki más azzal van elfoglalva, hogy mit egyen, mit igyon, és mivel durrogasson. Espositoéknál, az egyik szomszédunknál otthon úgy van, hogy a fiúkat tök egyedül küldik iskolába, pedig még csak hata éves, sajnálják a buszpénzt, ünnepek alatt meg kétszáz vagy négyszázezer lírát dobnak ki petárdára. És szerintem karácsonykor még keresztet se vetnek az asztalnál.
Most őket mondom, de az én családom is... Nem akarták nekem megvenni az Enciklopédiát, és még kiabáltak is velem, amiért elküldtem a megrendelőlapot, karácsonykor meg majd összerogyik a kredenc a cucc alatt. (Marcello D'Orta)

Képtalálat a következőre: „marcello d'orta”

UI.:Másik ilyen nagy kedvencem Brunella Gasparini volt.
Azt hiszem, most hogy eszembe jutottak, megkeresem őket és olvasgatni fogom. Szükség van a nevetésre.
Inkább nagyobb gyerekeknek ajánlom a könyveit. Elsősorban azoknak, akik értik a humort. :)

2016. december 8., csütörtök

Adventi gondolatok 8.

Ehhez nincs mit hozzátenni. Vagy csak annyit, hogy ez nem kell, hogy mindig CSAK adventkor legyen így. Legyen ez a gondolat mindennapi életünk része!

2016. december 7., szerda

Adventváró gondolatok 7.

Adventista vagyok, és Adventváró

Mostanában, hogy közeleg a karácsony, sokat gondolok az ajándékozásra. Én nem szeretem ezt az időszakot. Mármint ajándékozni szeretek, meg meglepni embereket mindenféle élménnyel (jobban, mint ajándékokkal), de akkor is az a tudat, hogy el kell mennem és ajándékot vásárolnom... ideges leszek tőle. Mondjuk a családban a felnőttekkel már megbeszéltük, hogy nem kap senki semmiféle nagy ajándékot, max. egy kis csokit vagy valami apróságot, mert igazából mindenkinek megvan minden, a felét nem is használjuk annak, amit kapunk, és csak porfogó, vagy lom. 
A gyerekeknek is kis dolgokat szeretnénk vásárolni, mert úgy gondolom, hogy azzal, hogy a játékhalmok csak növekednek, nem tanulják meg megbecsülni azt, ami van. Az én gyerekeimnél ezt látom. :)
De ennek ellenére ajándékozni jó! 
A múltkor láttam egy videót (kerestem, de nem találtam meg hol), amikor egy kislánynak szépen becsomagolva adtak egy gemkapcsot. Azt a boldogságot, ami az arcán volt. És hogy eljátszott vele, forgatta, nézegette, nagy öröme volt benne.
 

Ajándékok, amelyek nem kerülnek pénzbe


Egy jó szót szólni, egy beteget felvidítani,
valakinek kezet nyújtani, megdicsérni az ételt,
valakinek közeli születésnapjáról megemlékezni,
óvatosan becsukni az ajtót, minden apróságnak örlni,
mindenért hálás lenni, valakinek jó tanácsot adni,
egy levélírással örömet szerezni,
tűszúrásokat elfelejteni, jogos panaszt ismételten nem felhánytorgatni,
más hibáját nem feltétlenül szóvá tenni,
nem neheztelni, ha háttérbe szorulunk,
levert hangulatot nem komolyan venni,
nem megsértődni egy félresikerült szó miatt,
megtalálni az elismerő szót a jóra,
az együttérzés szavát a megalázott felé,
egy tréfás szót szólni a gyermekeknek,
meleg kézfogással vigasztalni a  megszomorodottakat,
becsületesen beismerni az elkövetett hibát,
örülni a holnapnak, nehezebb dolgokra aludni egyet,
mindenre kellő időt és gondot fordítani
és mindenben krisztusi szeretettel lenni.

2016. december 6., kedd

Adventi gondolatok 6.

Adventista vagyok és Adventváró

Tegnap a házasság nap volt a gyülekezetben.
Ez egy remek kezdeményezés, ahol általában 7 házaspárral együtt beszélgetünk különböző témákban. Általában bibliai házasságokat veszünk alapul, tegnap Izsák és Rebeka házassága volt a téma, és ezen belül a kommunikáció. Hogy hogyan tudunk odafigyelni a másikra, ki hogyan beszél meg dolgokat a másikkal, ki hogyan éli meg ezeket a dolgokat.
Hálás vagyok ezért a kis körért, hálás vagyok, hogy részese lehetek életeknek, és jobban megismerhetem a testvéreimet, a gondolkodásukat, a küzdelmeiket, az örömeiket. Nagyon élvezem. De szerintem mindannyian nagyon hálásak vagyunk ezért az alkalomért. Tegnap is jó beszélgetés zajlott, sajnáltuk, hogy be kellett fejezni, de lesz folytatása. Már nagyon várjuk.
A kommunikációról nekem ez  a kép ugrott be:

Érdemes gondolkodni a képről. Hogy mi hogyan kommunikálunk. Foglyul ejtjük a másikat, rázúdítjuk, ha ott akar hagyni, akkor is mondjuk a magunkét, vagy megtanulunk úgy beszélgetni, hogy abból egy teljes egész lehessen... Nemcsak a házasságunkban, hanem az emberi kapcsolatainkban is!

"Én vagyok a jó pásztor. Ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim." (János 10,14)

"Az isteni pásztor ismeri nyája minden egyes tagját, az egész világon... Az Üdvözítő személyesen ismer minket. Részvétet ébresztenek benne gyengeségeink. Rendelkezik, hogy segítséget kapjunk, valahányszor csak könyörgünk ezért. Oly értékes az Úr előtt minden egyes lélek, mintha egyedüli volna, akiért ő feláldozta az életét. Minden szenvedés megindítja a szívét, minden segélykiáltás a füléhez hatol. Azért jött, hogy mindenkit megmentsen." (E. G. White: Jézus élete)

2016. december 5., hétfő

Adventi gondolatok 5.

Erőt ad a megfáradtnak!

Partnereddé teszel, úgy beszélsz hozzám. Olyan közel emelsz magadhoz, ahonnan már nincs visszaút. Szereteted lenyűgöz és bénává tesz. Annyiszor hallgattalak, de alig változom. Ha nem is foglak fel értelmemmel, mégis érezlek. Ez érthetetlen, mégis érteni kívánnám. Miért van az, hogy néha úgy érzem, itt vagy, és már a leheletedet is érzem, máskor meg átkozódva letagadlak. Sokszor otthagytalak már, mint gyermek az anyját, ha lát valami értéktelen, csillogó játékot. Tudom, ez a bűn, és ez neked fáj. Miért fogadsz vissza? Miért beszélhetek most is hozzád? 
Elviselhetetlen ez a szeretet. Maradék nyálamban sárrá lett a por. Uram, én nem tudok nélküled élnéi, de mindig rosszul kereslek. A te tűz-szemed valóban nem templomok sötét hajóin úszó tömjén között ragyog fel - ahogyan a benned hinni nem tudók nyugtatják magukat. - Meddig tűrsz még, és meddig kínlódsz még velem? Egy sóhajtásod megsemmisítene. Könnyedben kuporgok és már nagyon éget. Miért viseled ilyen szelíden az árulást? Amikor bántalak, nem ütsz vissza. Miért adod magadat akkor is, amikor nem kellesz? Pedig most is itt vagy, és ez olyan jó.

Te vagy a szeretet és béke.
Te vagy az öröm és a hűség.
Te vagy a fény és a tenger.
Téged akarlak látni!
Segíts patakká válnom,
hogy tehetetlenül hozzád fussak! 
(Szeverényi János gondolatai 1982-ben)

2016. december 4., vasárnap

Adventi gondolatok 4.

Adventista vagyok és Adventváró. 

A hétvége, a vasárnap nekem mindig a munkálkodás ideje. Szeretek pakolni, rendezkedni, szeretem látni, ahogy a dolgok a helyükre kerülnek, mert egész héten át ezt nem tudom megtenni. Rohanásban vagyok, ahogy ezt már sokszor mondtam.
A szombati pihenőnap után mindig teljesen feltöltekezem, és tele leszek erővel, energiával.
Ilyenkor mindig az a cél lebeg előttem, hogy muszáj takarítanom, és ez jót tesz az elmémnek is.
Szeretem a rendet. Azaz, szeretném. :)
Amikor takarítok, úgy érzem, hogy az elmém is tisztul valamennyire. Mert szüksége van arra, hogy a felesleges dolgok kifolyjanak onnan, eltűnjön  a sok probléma, amit az elmúlt héten tapasztaltam, éltem meg, és erre is jó a fizikai munka.
Ilyenkor legtöbbször egyedül vagyok, mert a gyerekek a vasárnapot a Mamánál töltik, Férj pedig vagy kint pakolgat, vagy ő is elmegy velük. Szükségem van egy napra, amikor igazán egyedül lehetek a magam világában és magam gondolataival. És az én drága Férjem ilyenkor felpakolja a gyerekeket, és elviszi őket. Nagyon szeretem őt ezért (is).
Én pedig belefogok a gondolataim, a papírjaim rendberakásába, a halomba álló ruhák kivasalásába, a pókhálózásba, a takarításba, a mosogatásba, és érzem, hogy ezáltal én is tisztulok egy kicsit.

Szeretek beszélni és beszélgetni, de olyan jó ilyenkor, hogy a fejemben is egyedül lehetek. :)

"Nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben." 
(I. Korinthus 4,20)


Füle Lajos: Szórd szét!

Szórd szét, amit Isten adott,
a mennyei vetőmagot:
az életet adó Igét,
s köszönd meg, hogy - minden tiéd!