2024. július 31., szerda

#348. Kalandozásunk a Nyíregyházi Állatparkban

Egy kis pótolnivalóm van nyaralás ügyben. Mostanában nem igazán van energiám az íráshoz. Persze, a napi ünnepet megcsinálom, mert ez engem is érdekel, kíváncsi vagyok rá, hogy aznap mit lehet ünnepelni. Tudjátok, ez elég szubjektív, mert én választom ki, hogy miről szeretnék írni. Nyilván egy napon több mindent lehet ünnepelni. De arra gondoltam, hogy jó lenne újra megosztani azt, hogy hol jártunk. Már csak az emlék miatt, a blog miatt, ami később visszanézhető. Meg kicsit magamnak. :)

Nem lesz sorrendben, ahogy sikerül feltennem. :)

Amikor a szüleimhez hazalátogatunk, ha van rá lehetőség, akkor szívesen megyünk a nyíregyházi állatkertbe. 

https://www.sostozoo.hu/

 

Szerintem a legjobb állatkert, ahol jártam Magyarországon. Szóval, a történések: 
 
Korán érkeztünk, de parkolóhely 🅿️már nem volt. Aztán persze volt élmény. Megpróbáltuk bejárni az egész földet 🌐, noha nem mondtuk Weöres Sándorral, hogy "világot hódítani jöttem", mert nem értünk a végére. 
 Jártunk a sarkvidéken is. Bár keveset láttunk belőle. A jegesmedve etetésre nem értünk vissza, de nagyon jól megcsinálták a hangulatát. Voltak új pingvinek, meg sarki ludak. Voltak bátor emberek, akik lecsúsztak ezen a csúszdán. Én biztos nem mentem volna fel.
 

Lehet, hogy egy kép erről: hattyú és liba  Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember, tengeralattjáró és medence

Sajnos a rénszarvasokkal 🫎nem találkoztam, szomorkodtam is, de Férj a zsiráfokkal 🦒igen.

 Kiéltem az indián mániámat, ami kicsit kárpótolt. Sose tudom megunni. Rajongok a magam módján.
 

 Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember és emlékmű  Nem érhető el leírás a fényképhez.
 Az én drága nagy gyermekeim:
 Aztán bejártuk az egész állatkertet, jól el is fáradtunk. 

Láttunk:

nyugodtan falatozó teknőst🐢,  sárfürdőző elefántot🐘, legelő gorillát 🦍, flamingókat🦩, alvó gyűrűs farkú makikat, egy egész tevecsaládot🐫, nem régen született zebracsikót🦓.

A háziállatoknál szagoltunk tehenet 🐄, simogattunk bárányt 🐑,  etettünk kecskét🐐, furcsa tyúkfajtákkal futottunk össze, és gyönyörködtünk sok kiskacsában🦆.


Pávákkal paroláztunk🦚

cápát és halakat 🦈🐠bámultunk. 


 Nagyon sokat gyalogoltunk🚶 okosodtunk, neveztünk, fotóztunk.📸 Voltak bátrak, akik vizescsúszdára is mentek.
A végére még egy fókashow 🦭is befért.
Búcsúzóul macskával 🐈‍⬛is találkoztunk, de ez a mi családunkban alapvető.

 Persze, nagyon sok kép kimaradt, de ilyenkor olyan nehéz válogatni. 

Azt azért remélem, hogy a hangulatát sikerült valamennyire visszaadni. Nagyon jól éreztük magunkat. De tényleg nagyon elfáradtunk.

Ti jártatok már a nyíregyházi állatparkban? Ha nem, akkor nagyon ajánlom.  

Fantasztikus!

Nemzeti Avokádó Nap – július 31.

Nemzeti Avokádó Nap – július 31.
Egy gondolat a Nemzeti Avokádó Naphoz: „Az avokádó a gyümölcsök között vetélytárs nélküli étel, a paradicsom igazi gyümölcse.”

Így mondta a 20. század eleji kalandor és az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának botanikusa, David Fairchild, amikor bemutatta a pompás gyümölcsöket az Egyesült Államoknak, és igaza volt. Az avokádó krémes, ízletes, vitamindús természeti szimbólumok, amelyek jó életet kínálnak nekünk kedvező áron. Mindezek, valamint a szervezet számára kívül-belül sokoldalú értékük miatt az avokádókat érdemes megünnepelni, ahogyan ezt minden július 31-én, a Nemzeti Avokádó Napon tesszük.
 
Az avokádó egy olyan univerzális növény, amely gyümölcs, zöldség és gyógynövény is egyben. Jó hatással van a szív- és érrendszeri problémákra, és vitamintartalmának köszönhetően pedig kitűnő antioxidáns.
Az avokadót (Persea americana) spanyol hódítók a XVI. században hozták be Mexikóból Európába. A babérfélék családjába tartozik, trópusi fán termő gyümölcs. Színe zöldes fekete, alakja körteformájú, héja fajtától függően sima vagy ráncolt. Az avokádófa gyümölcsét fogyasztjuk, melynek íze semleges. Magjából hidegen sajtolt olajat nyernek.
 
Miért jó az avokádó?
Az avokádó telítetlen zsírsavakban gazdag, B-, C-, E- és A-vitamint tartalmaz. Az érett gyümölcsben káliumot, foszfort, vasat, nátriumot valamint kalciumot és magnéziumot is megtalálható. Jó hatással van a szív- és érrendszeri problémákra, vitamintartalmának köszönhetően pedig kitűnő antioxidáns. Az avokádó magas olajtartalmánál fogva kiváló bőrápoló szer a kiszáradt bőrre. Általában érzékeny típusú bőrre alkalmazzák. Segítséget nyújt ekcéma megelőző kezelése esetén és csökkenti a koleszterinszintet. A gyümölcs magjából gyógyszirupot állítanak elő, amely alkalmas reumatikus fájdalmak enyhítésére. Az avokádó olaj táplálja a száraz, öregedő bőrt. Magas A-vitamin- és E-vitamin-tartalmának köszönhetőben jó az ekcéma kezelésére.
 
Az avokádót már az inkák is termelték és fogyasztották. Sokan nem tudják, de a avokádó régóta ismert afrodiziákum, azték neve, "ahuacacuahat", ami herefát jelent. Csíráztathatunk avokádót. Ha egy megmosott avokádómagot hegyes végével lefele felfüggesztünk fogpiszkáló segítségével egy vízzel teli pohárra, akkor néhány héten belül a mag megreped, gyökeret, majd levelet ereszt. A csíráztatásnál arra kell figyelni, hogy a mag folyamatosan vízben legyen. Ha a növény már több levelet is hozott, ültessük humuszban gazdag talajba.

2024. július 30., kedd

#347. Világítótoronyból lakóház

Pár évvel ezelőtt, amikor a gyerekekkel nyaralni voltunk, néztük a Spektrum Home-ot. Itthon is van, de valahogy nem szoktunk tévézni itthon. Ez nagyon vicces egyébként. Na, szóval szeretjük ezt a csatornát nyaralás közben nézni. A gyerekek kedvencei az ikrek, a Scott tesók, akik házat vesznek, újítanak fel ilyesmi. De van egy rész, biztos megy még most is, nem tudom, amikor emberek különleges épületeket akarnak építeni, és meg is teszik. Volt, aki a föld alá építkezett, volt aki sziklák közé, mások meg lehetetlen helyre. 

Ami megmaradt nagyon bennem, egy férfi, aki egy sziklára akart építeni egy hatalmas világítótornyot. Egy egész család látott neki, feleség, aki támogatta a heppjét, és a 2 lánygyerek, akik nagyon várták, hogy ilyen helyen lakjanak. Szerettek a sziklákról ugrálni a vízbe. Évekig tartott. Rengeteg probléma, ami közbejött, lassan haladt a munka. A végére elfogyott a pénz, elvált a feleségétől. De sok-sok év múlva kész lett. Amikor a "műsorvezető" vagy nem tudom ki visszament, már állt a világítótorony. A férfi ott ült benne. A lányok már felnőttek, a feleségének új kapcsolata lett. Aztán a végén kiderült, hogy felépítette ugyan, de el kell adnia, mert akkora adóssága van, hogy nem bírja fizetni.

Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy mi értelme van ennek? Miért akarnak az emberek többet, mint amire képesek? Én már annak is örülnék, ha egy másik házat tudnék venni valahol itt Móron. Persze, biztos, hogy ha pénze van az embernek, akkor máshogy lát sok mindent, többet megenged magának, ilyesmi... 

Nem tudom. 

Kerestem, hátha fent van, de nem. Mást találtam. Még itt is van egy érdekes cikk ezzel kapcsolatban.

Ezeket a képeket is valahol a neten találtam. Egy világítótoronyból átalakított lakóházat. De a képek beszédesebbek. Nézzük hát!

640x305xlighthousehotel.jpg.pagespeed.ic.Csz25vToAG.jpg

640x400xlighthousehotel1.jpg.pagespeed.ic.SDYQ1RJi_b.jpg

687x458xlighthousehotel3.jpg.pagespeed.ic.KrtZC34gZc.jpg

685x457xlighthousehotel2.jpg.pagespeed.ic.fkjR1F8gNe.jpg

640x637xlighthousehotel9.jpg.pagespeed.ic.GIk8Hec5y2.jpg

688x455xlighthousehotel4.jpg.pagespeed.ic.qSGcqqW8nQ.jpg

688x456xlighthousehotel6.jpg.pagespeed.ic.wiEut_VgPJ.jpg

689x457xlighthousehotel10.jpg.pagespeed.ic.qV9sT8gzSf.jpg

688x457xlighthousehotel5.jpg.pagespeed.ic.4mk5TLvQjD.jpg

940x430xlighthouse.jpg.pagespeed.ic.JdpsLQPcma.jpg

f: messynessychic

Azt tudom, hogy nem élnék ilyen helyen, de szívesen elmennék látogatóba. 

Ti hogy vagytok ezzel?