Arról, hogy új helyre költöztem és hogy mindenkit várok...
Igazából ha pár hónapja megkérdeztetek volna, maradok-e az eredeti oldalamon, azaz itt, akkor azt mondom, hogy igen, de azóta sok minden történt.
Leginkább az, hogy észrevettem, hogy nem történik semmi az oldalamon, bár nem is igazán teszek érte, hogy történjen. A kezdet kezdetén úgy indult, hogy csak magamnak írtam, de aztán sokan követtek, aztán valaki feltörte az első blogomhoz való oldalt, így újat kezdtem, de már nem volt olyan. Viszont mindig is szerettem volna megosztani dolgokat, leginkább olyasmit, amit szeretek, ami nekem fontos.
Nos, azt kell mondjam, hogy egy idő után még nekem is átláthatatlannak tűnik, amit itt produkálok, és TI, akik esetleg még követtek, hálás vagyok nektek. De úgy döntöttem, hogy MUSZÁJ változtatni egy-két dolgon.
Változnak az idők, és én is. Túl sok minden van a fejemben, ez mindig is így volt, és így is lesz. Annyi mindenről szerettem volna itt írni, sok mindenbe belekaptam, és utána átláthatatlan lett. Úgyhogy hoztam egy döntést. Egy új blogba kezdek. Muszáj.
Ez leginkább onnan indult, hogy anyukámtól hazahoztam sok könyvemet, és rendbe raktam még a nyári szünetben, de egész szeptember is ez történik. A könyvespolcomról van szó.
Már egy ideje nem járok könyvtárba, pedig biztos jó lenne, csak úgy érzem, hogy rengeteg könyvem van, amit még itthon sem olvastam el, pedig jó lenne, ha már a polcomon van.
Aztán arra jutottam, hogy mivel úgy is szeretnék újítani a blog bejegyzéseiben, szeretnék új rovatokat, és szeretnék picit más irányba is elmenni, az lesz a legjobb, ha megteszem a lépést. Nem tudom, hogy a mai világban működik-e még a blogolás, vagy ilyesmi, olvasnak-e az emberek, vagy csak a Facebook, az X, meg az Instagram van, de én akkor is megpróbálkozom vele.
Azoknak, akik szeretnek olvasni.
Vagyis ez én vagyok, és ezen az oldalon olyan könyvekről lesz szó, amiket én szeretek, én olvastam.
Oly annyira fontos nekem az olvasás, hogy tavaly még a Moly.hu-ra is beléptem, és nyomon követem az éves olvasmányaimat, de azt is csak a magam kedvéért. Persze, nagyon élvezem.
Sok minden van, ami fontos nekem, amit már máshogy látok, ami érdekel...
Azt nem tudok megígérni, hogy összeszedettebb leszek, de valahogy más lesz.
Természetesen ez is megmarad, hiszen ide töltöm fel a MINDEN NAPI ÜNNEPEKET, a kérdéseket, a játékokat, már itt szokta meg mindenki. De néhány dolgot átviszek a másik blogra. MUSZÁJ.
Szóval amíg valami nem lesz, engem itt találtok:
Légyszi, ne tűnjetek el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése