2009. május 14., csütörtök

Magunkról magunknak


Gyökössy Endre fontos állomás az életemben. A könyvei meghatározták döntéseimet, gondolkodásomat formálták és sok mindent megértettem önmagamról, önmagamtól és önmagamhoz való viszonyomról. Sokáig nem értettem, hogy hogyan férhet össze két olyan dolog, mint a pszichológia (amitől mindig is rosszul voltam, mert magasröptűnek és filozofikusnak éreztem) és a teológia, amit néha még most is magasröptűnek érzek. De aztán megértettem, hogy a teológia lehet magasröptű, de Krisztus sohasem. Ő mindig is az egyszerűség híve volt, az egyszerű embereknek beszélt (mint én vagy te), és ebben éppen ez a jó.
De Bandi bácsi könyvei - és persze Pálhegyi Feri bácsi könyvei - lettek a mérföldkövek az életemben. Amikor is megértettem, hogy szükség van ilyen emberekre.

Magunkról magunknak című könyvben olyan kérdésekre találhatunk választ, hogy mi a lélek? MI lakozik bennünk? Hogyan vehetjük jelentkezéseit, mitől kell megijednünk, hogyan kell egy elrontott dolgot kijavítani, vagy elrendezni. Csodálatos evangéliumi aktualizálással mutatja be a lelkigondozás művészetét. Mindenkinek ajánlom, aki saját lelkét szeretné jobban megérteni.

Mint keresztény ember, mindig óvatosan közeledtem a világi pszichológia felé, és a mai napig sok a bizalmatlanság bennem, hogy olyan emberek nyúlnak emberek lelkéhez, akik nem Isten megbízásából teszik ezt. Ráadásul sohasem lehet tudni, hogy mit kezdenek a kapott információkkal, hogy élnek vele, hogy használják fel. Annak a biztonságát érzem ebben a könyvben, ahogyan bátran használja a tudományt a a valódi lélekgondozásban. Mert lehet íg is.

Rögtön az elején beszél a lélek és a test kölcsönhatásáról. Ez ma már igen közismert az ún. pszichoszomatikus betegségekben. Vannak olyan testi tünetek, amelyek nem a test betegségének jelei, sőt nincs is kimutatható betegség, mégis fáj valakinek a feje vagy a szíve, s a végén elküldik pszichiáterhez. De fordítva is igaz: adnak a kórházban olyan gyógyszereket, amelyek csak úgy néznek ki, mint gyógyszerek, de valójában szőlőcukorból vannak. Ez az ún. placébó-kezelés. A beteg hiszi, bevett valamit, s attól gyógyul, pedig valójában attól gyógyul, hogy hisz benne.

Bandi bácsi valódi példáit nem valamely pszichológusok egyikétől, hanem magától Jézus Krisztustól veszi. hogy csak egy példát hozzak:

"A Hegyi beszédben adott tanácsait, s abajokat, amelyektől védeni akar bennünket Jézus (kissé kihegyezve), akár így is szembeállíthatnánk:
Odatartott másik arc - vagy gyomorpanaszok.
Odaadott ruhadarabok - vagy asztmás rohamok.
Önkéntes második mérföld - vagy kényszerneurózis.
Vissza nem kért kölcsön - vagy szívidegesség.
Imádság üldözőinkért - vagy üldözési mánia.
Megbocsátás (70x7) - vagy ugyanennyi nap kórházi ágyon."

A könyvet a Kálvin Kiadó gondozza sokadik kiadásban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése