Megtettük

Nos, eldőlt. Hosszú-hosszú tanakodás, beszélgetés, elmélkedés, imádkozás után eldőlt. Zsófi ovis lesz.
Sokat gondolkoztam azon, hogy mi a jó neki. Mindenféle érvet felsorakoztattam, és próbáltam meggyőzni magam arról, hogy neki otthon a helye. Nem kell oviba mennie, itthon lesz a legjobb dolga. Nekem Ti, akik otthon oktatjátok a gyermekeiteket nagy példaképeim vagytok, és tisztelem, amit csináltok. Hihetetlen erő, energia és szeretet jele ez.
Persze, én is szeretem Zsófit, és sok ötletem van, amit meg is valósítottam vele kapcsolatban. Nem tudtam mindent feltenni, mert nincs annyi időm és energiám, meg az időbeosztásom is rossz, így maradtak a csendes séták, a könyvek, a füzetek, amelyek nekik íródtak. Néha-néha volt egy kis időm arra, hogy rajzoljak, amit szeretek, csak mint említettem időhiány. Az egyetlen, amit szeretnék neki megrajzolni, azok a Bibliában található állatokkal kapcsolatos történetek, de ez is hosszú munka és nagy feladat lesz.

Sok érvem volt amellett, hogy itthon tanuljon.
Aztán egy alkalommal elmentünk az egyik ovi előtt, ahol gyerekek voltak. És az én édes kislányom ártatlan és nagy szemekkel nézte a gyerekeket, szinte sugárzott. "Mit csinálnak ezek a gyerekek? Bemehetek? Csúszdázhatok? Homokozhatok? Játszhatok velük?" - kérdezte.
Ott álltam, hogy mit mondjak neki. Mondjam egyszerűen csak azt, hogy NEM, hazamegyünk. Vagy kezdjek magasröptű filozófiai eszmefuttatásba az oviban működő helytelen dolgokról, viselkedő gyerekekről... Nem tettem.
Hazajöttünk, és imádkoztam. És beszélgettem sok-sok ismerősömmel, akiknek adok a véleményére. Aztán leültem, és végiggondoltam, hogy bírnám-e én ezt csinálni. Az óvodások nem az én korosztályom. Nem tudom hogy kell bánni velük, nem tudom hogyan, miben kell igazán fejleszteni őket, de ez megtanulható. Ráadásul mi sokat vagyunk közösségben, amire szokták mondani, hogy szocializálódnia kell. Most is az a véleményem, hogy szocializálódni otthon tanul meg a gyerek.

Aztán úgy döntöttünk, elmegyünk, megnézzük az óvodákat, beszélgetünk óvónénikkel, ismerkedünk a helyzettel. Megtettük. Volt olyan ovi, ami nagyon tetszett, és volt olyan, ami kevésbé. Ebben a kevésbé oviban viszont volt egy óvónéni, aki komolyan vette a mi vegetáriánusságunkat, és nekem ez már jó pont :), sőt később is emlékezett ránk.

De igazából a fő indok az, hogy sajnos úgy néz ki, munkát kell keresnem. Nagy Őm kevéske fizetéséből, és az én gyesemből igen nehezen élünk meg. Szomorú a szívem, de egyenlőre sajnos ez a helyzet.
Mindenesetre ő vágyik. Mi beírattuk. Délig. Aztán a többi majd alakul.