Viszonylag korai ébredés :)
Valamilyen
okból egyik gyerekem sem lelkesedik az alvásért, de aztán, ha
elaludtak, nagyon sokáig bírnak durmolni. Zsófival sokat küzdöttünk (aki
régebb óta olvas, tudja), mennyit szenvedtünk, szó szerint az alvással.
Még most is "csatázunk", mert ő sohasem álmos, mindig kellene még
valamit elintéznie, aztán 5-10 perc alatt elalszik. De ő legalább
babaként is lefeküdt és egy helyben maradt.
Nos,
jelentem, Nimród egy percre sem tud megállni. "Alszok." - mondja. Annak
rendje és módja szerint leteszi a fejét, aztán 1 másodperc múlva már
kel is fel. Vele - és most nem túlzok - birkózni kell. A babakocsitól,
ha meglátja kiborul, az ágyról meg nem gondolja, hogy aludni kell benne.
Szóval, ő sem lesz annyira könnyű eset.
Ám, hogy most jött a jó idő, ez is könnyen megoldódott.
Egy napnak az izgalmas része képekben:
Reggeli. Itt éppen müzli. Zsófi persze sosem éhes, mert már "tegnap ettem", de Nimród szeret enni, így ez elkerülhetetlen. Enni muszáj :) |
Alkotás öröme. |
Egy kis mesenézés. Ilyenkor tudom előkészíteni az ebédhez valót. A Kisvakond vagy a Kockás fülű nyúl Nimródot is leköti. Egy darabig :) |
Udvaron játék:
Itt Zsófi éppen Romy hercegnőt keresi. (Tudjátok, a 80 nap alatt a Föld körülből.) Mindig megtalálja. |
Nimród a macska keresésére indul. De mindig mindent kesztyűben csinál. Nem baj, hogy meleg van. |
Ebéd után indulás aludni. Kesztyűben persze. |
Mivel Zsófi már nem alszik sajnos (még az oviban sem sikerült rászoknia), ekkor szoktunk még bent tanulni kicsit, kézműveskedni, olvasni, játszani. Persze nem mindig van igénye rá, szívesen is alkot.
DÉLUTÁN
Aztán
megjön APA. Alig várják, hogy Vele kimehessenek újra az udvarra. Nos,
pár napja hoztak fát, és be kellett rakodni. Ebből néhány pillanatkép.
Figyelitek, mindkettőnél a kesztyűt? Apa tartott neki munkavédelmi órát, és a gyerekeim betartották! |
Csak hogy visszafele se legyen üres a talicska. |
Én hiszek a munka erejében (a gyerekeknél is), és a kinti, friss levegőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése