Ahogy az egyik bejegyzésemben írtam, annyi volt a feladat, és az elvégzendő munka, hogy semmire, de tényleg semmire sem volt időm. Írni sem, olvasni sem, és semmit sem. Elfáradtam.
Ez nem tűnik nagy dolognak - mondhatják sokan, mert mások is eddig dolgoznak.És ez így van, én egy cseppet sem kicsinyítem le más munkáját, éppen ezért szerintem az lenne a legjobb, ha mások se tennék ezt a pedagógusokkal. Nem tervezem, hogy leírom, hogy milyen sok a munka, a feladat ilyenkor, hogy mennyi mindenre kell odafigyelni, hogy működik egy-egy nap, és a gyerekek, mert nincs értelme. Nem is erről szeretnék írni. Sem arról, hogy a szülők néha sokkal fárasztóbbak és nehezebb velük, mint a gyerekekkel. De ami tény, hogy elfáradtam.
Tegnap, ültünk egymás mellett Férjjel,és próbáltam beszélni hozzá, de nem sikerült. Kicsit,gondoltam pihenek, mert a fejemben még ott hallottam a gyerekek hangját (és van olyan gyerek, aki csak kiabálva, sőt üvöltve tud beszélni), és úgy éreztem, hogy pihentetni kell. Bekéredzkedtem a kisfiamhoz, és egyszer csak azt vettem észre, hogy 2 órát aludtam. Amikor meg felkeltem, akkor arra jutott időm, hogy szedjek egy kis borsót, főztem valamit. Este pedig úgy elaludtam, mint a lámpa. Nagyon kész voltam. És még kicsit most is így vagyok. Ma már nem voltak gyerekek, furcsa volt a csend, de igazából akkor tudom azt mondani, hogy nem vagyok fáradt, ha kicsit tudok pihenni. De nem tudom, hogy mikor tudok pihenni. Viszont tervben van, az biztos.
