Utolsó szó

Ez a kép talán szöveg nélkül is megállná a helyét. Valószínű, magyarázni sem kell, nem is teszem. Csak elgondolkodtam, hogy hogyan működnek a dolgok.


Nagyon nem kedvelem azokat a családi formákat, ahogy az "Enyém az utolsó szó!" működik. Ez hatalmas jellemhiba, és ez ellen tenni kell valami! Ez az a helyzet, amikor a házastársak nem becsülik egymást, amikor helytelen szemmel néznek egymásra és helytelen érzésekkel viseltetnek a másik iránt. Mi nők, igényeljük a szerető, a megértő szavakat, amelyek sokat jelentenek számunkra. És a férfiak pedig igénylik azt, hogy kifejezzük feléjük, számukra, hogy sokat jelentenek nekünk. Szerintem nem csökkenne a férfiú méltósága, ha néha-néha megdicsérné házastársát a gondoskodásért, a terhek viseléséért.

Nem jó, ha az ember önző, követelőző. Sokszor van vita azért egy-egy családban, mert apró, jelentéktelen hibákat jegyeznek meg egymásnak, próbálják meg-megszurkálni a másikat, vagyis a másik lelkiismerete lenni. Ez nem helyes. Mindeninek megvan a maga egyénisége, amit meg kell őriznie. Senki senkinek nem lehet a lelkiismerete, mindenkinek magának kell elszámolnia Isten előtt azzal a jellemmel, amit kialakít. Senki más, csakis én vagyok az, aki a felelősséget viselem!

Sokszor van az, hogy a házastársak sokat várnak el a másiktól, de maguk alig tesznek meg valamit. Kötekednek, nem beszélnek szépen egymással, figyelmetlenek, türelmetlenek... Ha az ember nem ápolja a jó hangulatot, a vidámságot, a humort, a gyöngédséget, akkor szomorúvá válik a család és a család élete. Fontos az, hogy az ember ne tartsa túl nagyra a saját véleményét, tudja elfogadni azt, amit a társa mond (lehetséges, hogy néha egy nő is mond logikus dolgot, ami meggyőzőbb). Fontosnak érzem, hogy a családban - bár az apa a családfő, és legyen Istentől vezetett, határozott véleménye dolgokban, azért legyen tisztelettel a felesége iránt és a gyermekeket is arra kell nevelni, hogy mindkét szülő véleményét elfogadják. (Sajnos sokszor tapasztalható, hogy kijátsszák egymást a szülők, és ez a gyermekekre nézve a legrosszabb.)

Én azt értettem meg - ebből a képből - és néhány szomorú helyzetből, amit láttam, hogy arra van szükségünk, hogy Isten kegyelme naponta lágyítsa meg a szívünket. Olyan szeretetre van szükségünk, amilyen Krisztus cselekedeteit jellemezte, mert a szeretet Istentől ered. Mennyben növekedett növény az, s nem bír megélni és virágozni a meg nem újult szívben.