A gyermek, mint mennyei érték

Zsófi hatalmas kincs a családban. Nagyon vártuk. Nagy örömöt jelent nekünk. Minden tette, mozdulata külön élmény, és tényleg nagyon szeretjük. De hát mindenki így van a saját gyermekével, nem igaz?
Mindig is szerettem a gyerekeket, és azt gondoltam, - mert úgy alakult az életem, - hogy nekem soha nem lesz. Hittem abban, hogy Isten amit megígér az úgy van, de önmagamban kételkedtem. Hogy alkalmas vagyok-e feleségnek, anyának, de ez egy más dilemma...

Nem olyan régen értettem meg, amit persze eddig is jól tudtam, csak sokszor az ember nem fedezi fel annak szépségét és mélységét, hogy Jézus nagyra értékelte a gyermekeket. Hiszen értük is az életét adta. Sokszor, amikor evangelizálunk, akkor a felnőttekre gondolunk, hogy ők gyorsan térjenek meg és ismerjék meg Istent. A gyerekek pedig elmaradnak. Pedig Krisztus értük is az életét adta. Van egy mondat, ami nagyon tetszik: "ÚGY BÁNJATOK VELÜK, MINT VÉRÉN MEGVÁSÁROLT TULAJDONÁVAL!" Ez olyan szép mondat és olyan sok minden benne van!

Gyermeket nevelni nem magunknak kell! Neki, Istennek neveljük őt, őket. Szeretettel, türelemmel, fegyelemmel!
Este fürdés és apától való búcsúpuszi után, amikor lefekszünk, odafekszem mellé. Betakarózunk, megfogja a kezem, és azt mondja: "Jézusról". Kicsi még, 21 hónapos, nem mindent ért, nem érti a felét annak, amiről beszélek, de minden este el kell mondani egy történetet Jézusról. Így alszunk el.
Én azt gondolom, hogy bármilyen kicsi is legyen a gyermek, kell neki beszélni Jézusról. Zsófi nagyon szereti Jézust, pedig még nem igazán tudja ki ő. De már most arra tanítjuk, hogy szeresse őt, mert szeretni való. Nem gondolom, hogy egy ekkora kisgyermek nem olyan értékes számára, mint bármelyik felnőtt, aki okos, tanult, művelt. Ismerek olyan fiatalt, aki szívesen hallgatja a felnőttek beszélgetését, és szereti a jó Istent.

Jézus azt mondta, hogy "Ilyeneké a mennyeknek országa." A kisgyermek mindig is fontosak voltak Jézusnak és nekünk is fontosak kell, hogy legyenek. Tanítanunk kell őket engedelmességre, szeretetre, nyitottságra, barátságos lelkületre. Kicsiként.

Olyan jó nézni, hogy milyen közvetlen, hogy milyen nyitott mások felé. Nagy, tágra nyílt szemmel megy oda mindenkihez, és közli vele: "Szia." Milyen kár, hogy nem maradnak ilyenek. De miért nem? Mert mi magunk sem vagyunk ilyenek - talán azért.

Bárcsak megtanulnánk azokat a csodálatos leckéket, amelyekre Jézus igyekezett tanítani a tanítványait a kisgyermekekről: "Vajon ki nagyobb a mennyeknek országában? És előhíván Jézus egy kisgyermeket, közéjük állítja azt, és mondta: Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyek országába. Aki azért megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában." (Máté 18,1-4)


Ugyan mi vagyunk azok, akiktől a gyermekek élete származik, de mégis azért vannak Ők, mert Isten teremtő ereje megengedte ezt. Életet adott nekünk, hogy neki adhassunk. A gyermek az Úrnak öröksége, és ők ugyanúgy megváltottak, mint én, vagy te. Ránk lettek bízva, hogy neveljük helyesen, Isten ismeretre, Istenfélelemre (a szó nemes értelmében), és szeressék az Urat. Én hiszem, hogy a mi gyermekeink evangéliumot fognak hirdetni a világban!

Néha elfigyelem Zsófit, hogy milyen jól eljátszik, elpakol, fontos feladatokat végez. És teljes beleéléssel és átéléssel. És eszembe jutott, hogy Jézus is ezt tehette és így. Jézus is gyermek volt egykor. Ezért kell rájuk nézni úgy, mint megváltottakra, mert elindulnak valahonnan. A gyermeki tisztaságból. Mindig is nagy feladatnak éreztem a gyermeknevelést. Mindig szerettem volna jól csinálni. Ugyan, ki nem? De nem szerettem volna soha és ma sem szeretném, ha elkényeztetett, bálványozott, körülugrált személy lenne. Küzdünk is ellene. Fontosabb értékekre szeretnénk megtanítani őt. Hogy Ő is Jézusé.
Éppen ezért hatalmas megbízatás ez, de nagyon jó, hogy így van. 
Jézus jól ismeri a mi gyengeségeinket, erőtelenségeinket, mert ő is látott sok mindent, tapasztalata a sok küzdelmet. De készített nekünk egy olyan utat, amely megfelel a mi erőnknek és a képességünknek. Előttünk megy, bátorít minket, mutatja az utat nekünk. Nem parancsolgat, nem irányítgat, csak szelíden és csendesen halad előttünk. Nem megy gyorsan, hogy tudjuk őt követni és a gyermekeink is tudják. Tudnak a lábnyomában lépni. Ettől csodálatos Jézus.