2009. október 7., szerda

Izrael házassága 1

Nagyon szeretem a történelmet. Mindig is szerettem. Néha sajnálom, hogy nem mélyültem bele jobban, de máshogy alakult az életem. Amikor Istennel kezdtem foglalkozni, és megértettem a történelmi jelentőségét is a Bibliának - mert az is fontos. Én sok mindent - a történelemből - a Bibliából értettem meg, vagy a történelmi tanulmányaimat láttam megerősödni.
Nem olyan régen újra elgondolkodtam Izrael helyzetén, életén, főleg Salamon királyt illetően. Egy rövid "szösszenetet" osztanék meg Veletek.


Amikor Isten kiválasztotta Izrael népét, az volt a vágya, azt szerette volna, ha életüket nem szennyezi be semmiféle erkölcstelen életmód. Ezért adott nekik törvényeket. Mert szerette őket, és meg akarta menteni mindenféle butaságtól, amiről jól tudta, hogy hajlamos az ember. De sohasem erőszakosan, sohasem ráerőltetve tette ezt. Ezt nagyon becsülöm Istenben - ezt is :), - hogy soha semmit nem erőszakol az emberre. Azt mondja: "Válassz!"
Izrael népe jól ismerte, jól tudta, hogy milyen a Közel-Kelet világában élő más népÉltek Egyiptomban, Kánaán földjén, látták, látniuk kellet, szembesülniük kellett a Baál-kultusszal, amely termékenységi kultuszként virágzott azon a környéken. Többnyire bika alakjában ábrázolták, és erejét zivatarban, villámokban vélték megnyilvánulni. Gyakran rendeztek számára kultikus ünnepeket, amelyek középpontjában a kicsapongás állt. Isten óvni akarta a népét, ezért beszélt nekik ezekről a dolgokról. Azt mondta: NE TEDD!

A Szentírás sokszor intette Izraelt az Istentől kapott vallásos élet megőrzésére, mert Isten nem tűrhette el, hogy a népe kalandos, könnyelmű életet éljen.

Izrael jól tudta, hogy ő az "ígéret" hordozója, és azt is jól tudta, hogy ezért a saját népéből kell házasodnia. Persze sajnos sok esetben az ellenkezőjére is volt példa. Salamon király is sok idegen nőt vett feleségül - néha politikai megfontolásból ugyan, ám ezek az asszonyok a szívét más istenekhez vezették. (I. Kir. 11,1-7)

Engedetlen lett Isten törvénye iránt, mert feleségeit olyan népek közül választotta, akikkel az Úr tiltotta a keveredést. (Tévedés ne essék! Nem az a baj, ha valaki más nemzetiségivel házasodik össze, Isten előtt nem számít sem a bőrszín, sem a hajszín, sem semmi olyasmi, ami nálunk sokszor igen. Isten csak és kizárólag arra neveli és tanítja az embert, hogy olyan emberrel ne házasodjon össze, aki máshogy gondolkodik, másban hisz és máshogy látja az élet dolgait!)

Salamon hibázott. Azok az asszonyok pogány isteneket imádtak, és azoknak a tiszteletére csábították őt magát is, aki sajnos engedett ennek, és megengedte a bálványimádást az országában. Abban az országban, ahol Isten úgy kezdte: "Ne csinálj magadnak faragott oszlopokat..." Amikor feleségül vette azokat a nőket, ez azt is jelentette, hogy biztosítani kellett számukra a szabad vallásgyakorlásukat, mert Isten maga is szabadságot adott nekünk is!

Salamon fontos isteni parancsot hágott át, amikor lebecsülte a tiltott házassággal járó veszélyeket. Salamon halála után az ország is kettészakadt, Izrael megsemmisült. Mert utódai és követői nem töltötték be a rendeltetésüket. És nemcsak abban volt feladatuk, hogy Istenről bizonyságot tegyenek, hanem arról is, hogy a törvényeket meg- és betartsák!!! Júdea csak akkor maradhatott volna fenn, ha ragaszkodik Istenhez, az ő törvényeihez, s ez alól a házasság kérdése sem lehet kivétel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése