A Fekete Macska és a Péntek 13.

Kit érdekel? Engem minket egyáltalán nem. 

A leginkább a szegény, fekete macskák miatt bosszant ez az egész. A félelem, hogy honnan jönnek, merre mennek, ki megy át az úton, merről, merre... Ráadásul mindenféle buta babonaság kapcsolódik hozzá. Én nem vagyok babonás, nem is voltam sohasem. Nem kopogok le fán semmit, nem fogom meg a gombomat (nem is hordok ilyesmit), ha kéményseprővel találkozom, nem ülök le, ha visszamentem a házba, és még sorolhatnám. Egyszerűen nem hiszek a babonaságban. Az erejében hiszek, mert hiszen az ilyesmi az Ördögtől ered, és neki van hatalma, nem szabad félvállról venni.

De azt látom, hogy tele vannak az emberek félelemmel ilyenkor. A postán van egy tábla kitéve, melyen sorsjegyek vannak, rajta egy fekete macska a Péntek 13. felirattal. Miért szerencsés ez a nap? Vagy miért szerencsétlen? Miért hisznek oly mágikusan benne? Vagy nem hisznek? A kereső alapján egy cikket találtam. Történeti hátteréről itt olvashattok:

"Péntek tizenharmadika legendája a néprajzkutatók szerint valószínűleg két (a 13 mágikus szám és a pénteki nap) egymástól független babona összeolvadásából jött létre, valamikor a huszadik század elején."

Ami bosszant, hogy bibliai alapokra vezetik vissza. Hogy pénteki napon feszítették meg Jézust, pénteki napon ölte meg Kain Ábelt, bár ezt nem tudom konkrétan meghatározni a történetből. A 13-as számot pedig az utolsó vacsorát ülő személyek számára vonatkoztatják és hogy az őt eláruló Júdás 13-dikként ült le az asztalhoz... Ami valószínűleg - ismerve a jellemét - nem így történt, főleg, hogy Jézus mellett ült. Nem értem, hogy miért kell rossz színbe hozni a Bibliát... ezek után hogyan higgyenek benne azok, akik babonások?!

Ézsaiás 8,19 így ír a babona büntetéséről: "Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és a jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek? A holtakhoz kell fordulni az élő helyett?"

Ráadásul bosszant - macskamániásként -, hogy összekötik ezt a babonás dolgot ezekkel a gyönyörűségekkel. Az emberi butaság eléggé korlátolt. Miért félnek az emberek a fekete macskától? De tudtátok például, hogy fekete kutyát sem szoktak szívesen örökbe fogadni, vagy tartani?

Hát nem gyönyörűek???

 

A fekete macskák és a balszerencse kapcsolata sok kultúrában felbukkan. Gyakran kötik őket a boszorkánysághoz, sőt, magához az ördöghöz is. A bundájuk színéről ugyan nem tehetnek, - ahogy az ember sem arról, hogy hova születik -, de már a középkorban is üldözték őket. A 14. században a pestis járványok ideje alatt tömegesen pusztították el a fekete macskákat, holott a halálos kórt hordozó rágcsálók ellen pont a cicákat küldhették volna csatasorba a leghatékonyabban. 

A hiedelem a 16. században erősödött fel igazán, mert a boszorkányüldözések során meggyanúsított nők mellett gyakran éltek macskák is. A szóbeszéd nem kedvezett a cicáknak, így a fekete macskáktól való félelem különböző babonák alapja lett. A legelterjedtebb szerint balszerencsét hoz, ha egy fekete macska keresztezi az utad, de nem mindegy, hogy melyik irányból. A német kultúrában például úgy tartják, hogy ha a fekete macska jobbról balra halad el előtted, akkor valami rossz vár rád, ellenkező esetben viszont szerencsés leszel. - Ez is milyen már? És ha a másik oldalról közelekedek, akkor pont fordítva?

A hiedelem Magyarországon is elterjedt, de vannak országok, ahol a sötét cicákat pont a szerencsével kapcsolják össze. Közép-Angliában például fekete macskát ajándékoztak a menyasszonynak, mintegy megáldva a lakodalmat. Mindenki tudja, hogy Egyiptomban a macskák kitüntetett figyelmet kapnak. Ők is hittek a fekete cicák szerencsehozó erejében, ezért a férfiak még a hajóikra is felvitték magukkal az állatokat. Japánban a hajadon lányoknak hoz új udvarlót a fekete macska.

Akinek sötét szőrű cicája van otthon, az tudhatja, hogy ezeknek a babonáknak semmi alapjuk nincs. Semmiben nem különböznek fajtársaiktól, így ugyanannyi örömet okoznak nekünk, mint világosabb bundájú társaik. Persze, ha tisztában lennének vele, hogy milyen sokan tartanak tőlük, lehet, hogy kicsit másképp viselkednének…

Szóval mindenképpen azt gondolom, hiszem és képviselem, hogy ezek az állatok gyönyörűek, a babonaság ártalmas és kártékony, és az emberi butaság is. 

Vallom, hogy Istennél van a megoldás, és nem kell félni soha semmitől! Főleg egy naptól vagy állattól nem! ÉN ebben hiszek:

„megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” (János 8,32) 

Bárcsak jönne már...

 

... a tavasz. Az igazi tavasz, amikor jó idő van, de nem túl meleg, amikor ki tudsz ülni a napra, és este nem fázol. Amikor rendesen tudod hallgatni a madarakat, és amikor gyönyörködni tudsz a természet szépségében.

Ehelyett ez a népdal megy egy ideje a fejemben. De szerintem nemcsak nekem.

Én már eléggé unom a hideget és az esős hangulatot. Tudom én, hogy a májusi eső aranyat ér, node ennyire?

Szoktam Zsófia lányommal poénkodni ilyenkor, mert a fagyosszentekkel után (tegnap) van Zsófia nap. Legalábbis mi ilyenkor ünnepeljük Mindig mondom neki, hogy ugyan, zavarja már el a fiúkat, amikor hideget hoznak.

 

Mindenesetre már várom a jobb időt. Tudom, nyáron meg azért fogunk nyávogni, mert túl meleg van. A túl meleget sem szeretem, de azért mindig szomorú vagyok, hogy a tavasz már egy ideje kimaradt az életemből.

Szív = Szeretet

Szeretem a szíves dolgokat, keresem, és gyűjtöm őket. 

A gyerekeimmel, főleg Katával az a játékunk, hogy minél több olyan dolgot keresünk, ami hasonlít egy szívhez, szív formája, alakja van, vagy szív jellemzi azt, esetleg szív alakú. Katának alapvetően tele van a szíve szeretettel.  Nagyon kedves természet, bár most kamaszodik, úgyhogy vannak azért nehezebb, vagyis inkább érdekesebb pillanatok. De természetben és kedvességben ő az, akinek ez fontos, vagy aki figyelemmel kíséri a dolgokat. Ő aztán nem mondható kőszívűnek.

A dolgozataira is apró szivecskéket rajzol, leginkább azoknak a tanárainak, akiket szeret.

És ez az egyik kedvenc bibliai ige, ami eszembe jutott.

Nagyon fáradt vagyok. Nem igazán volt időm pihenni a nyáron, sok minden volt. Lelkileg megterhelő tanév és nyár is volt. Sok minden történt, amiről nem beszélek, mert még nem akarok. Talán majd egyszer, később. És a jövő héten már menni kell. Meg kell mondjam, hogy minden ellenére, várom. Várom úgy, hogy halvány lila gőzöm nincs arról, hogy melyik osztályban leszek, hova megyek, mit fogok csinálni. Elég izgalmas így, mert én olyan típus vagyok, aki szereti előre tudni a dolgait.

Annyit kértem a főnökömtől, hogy már nem igazán szeretnék az autista gyerekkel együtt dolgozni. Ez gond lesz az osztály miatt, de remélem, hogy megoldódik, vagy valamit tesznek érte. Nagyon megromlott a kapcsolat köztünk, aminek sajnos sok összetevője volt. Azt kell mondjam, hogy egy elég csúnya év van mögöttünk, minden tekintetben. Engem eléggé megviselt. Szerintem jó vagyok abban, amit csinálok, és szeretem is a munkámat, de van egy határ, amit nem tűrök tovább. És ez most eljött.

Meglátjuk. Mindenesetre már beszereztem egy csomó macskás-és mindenféle matricát, amit előszeretettel szoktam osztogatni. Meglátjuk mi lesz.

#289. Változásaink

A változás jó dolog. Mondják. 

Én sajnos az a típus vagyok, aki nehezen viseli. Szeretem a megszokottat, a régit, mert abban nincs meglepetést. Pedig tudom, hogy néha ki kell mozdulnia az embernek a komfortzónájából. Ez nekem alapvetően nehéz. Meglepő módon egy idő után tudok alkalmazkodni az új helyzethez, mert muszáj, de nehezen tudom elengedni. 

Mondok egy példát. Tavaly úgy alakult, hogy az akkori negyedikes osztályból (akik most ötödikesek, és még most is sokat vagyok velük) át kellett mennem az első osztályba délutáni napközibe. Az elsős tanító néni engem kért. Amit tényleg jól esett, de amikor már van egy megszokott csapatod, aki ismeri mindeni heppedet, meg te is az övékét, akkor nehéz. Ráadásul elsősökkel lenni kemény kihívás. Tényleg. Az eleje tényleg nehéz volt, aztán annyira megszerettük egymást, hogy nem igazán tudtam őket elengedni. A szülők is, és kicsit én is abban reménykedtem, hogy maradok náluk. Annyira jó kis osztály, és annyira cukik. De nem így alakult. Mire megszoktuk egymást, változás lett. Szeptembertől maradtam ugyan a régi osztályban (akik most ötödikesek), de kaptam egy új első osztályt. Most már őket is nagyon szeretem. Néha előfordul, hogy be kell mennem  helyettesíteni a tavalyi elsősökhöz, akik most másodikosok :), és nagyon jó velük. A szülőkkel is nagyon jó a kapcsolatom, és még ők mindig abban reménykednek, hogy újra a gyerekeikkel leszek.

De közben meg annyira megszerettem ezt a mostani első osztályt, olyan cukik.

Jó lenne, ha szeptembertől nem lenne új változás, mert bár nekem tényleg mindegy, hogy hova megyek, de szeretem a megszokott dolgokat. 

És ez csak egy dolog. Sok minden másban is nehezen viselem a változást. Olyan apró dolgokban pl., hogy amikor átpakolják a boltokban a polcokat, kicsit ideges leszek És ez csak egy. Pedig tudom, hogy ahogy halad az élet, mindig minden változik. Még én is. 

Azt mondják az okosok, hogy vannak fázisai. Nem tudom. 

Én mondjuk elég rugalmatlan vagyok sokszor, még ha úgy is tűnik, hogy rugalmas vagyok. De nekem ez elég nehéz küzdelem az életemben. 

Ti hogy vagytok ezzel? 

#285. Egy nehéz nap margójára

Ma tényleg, kimondottan nehéz, hosszú és fárasztó napom volt. 

Ma kicsit az örök optimizmusom is megrengett. Annyira, hogy ma el-és belefáradtam a napba. 

– A mai nap egy nehéz nap volt. – mondta Micimackó.

Szünet következett.

– Akarsz beszélni róla? – kérdezte Malacka.

– Nem. – felelte Micimackó egy kicsit később. Nem, nem hiszem, hogy akarok.

– Rendben van, mondta Malacka, és odament és leült a barátja mellé.

– Mit csinálsz? – kérdezte Micimackó.

– Valójában semmit. – mondta Malacka. Csak tudom, hogy milyenek a Nehéz Napok. Elég gyakran én sem szeretnék beszélni róla a Nehéz Napjaimon. De az ég szerelmére! – folytatta Malacka. A Nehéz Napok sokkal könnyebbek, ha tudod, hogy van valaki, aki ott van neked. És én mindig itt leszek neked, Micimackó.

És ahogy Micimackó ott ült, a fejében feldolgozva az ő Nehéz Napját, miközben a szilárd, megbízható Malacka csendben ült mellette, lóbálva a kis lábait. arra gondolt, hogy a legjobb barátjának még soha nem volt ennyire igaza.

Fáradtság elleni ötletek - nálam így működik

Tény és való, hogy bár az ember nyáron szívesen pihen, kikapcsolódik, de ez nem jelenti azt, hogy a lelke nem fárad el. Én fizikailag is elfáradok. Az iskolai hajtás, főleg ebben az évben, hogy hosszabb lett a tanév, és kevesebb a pihenés. Nesze neked 3 hónap!, ahogy sokan gondolják. Be kell valljam, hogy azért mostanában hamar(abb) elfáradok. Valószínűleg a korom miatt is. Tudjátok, ahogy mondani szokták, 50 után már a B oldal forog, és ott vannak a rosszabb számok. Meg persze fáj itt is, ott is ez kicsit. Vagy nagyon. De én persze próbálok pozitívan hozzáállni az élethez. 

A hetedik évfolyam egy jó csapat nálunk. Jókat lehet velük beszélgetni, okosak, értelmesek. Tanulnak, náluk nem ciki a tanulás. És remekül lehet velük "szájkaratézni" is, ahogy általában az okos emberekkel. Rendszeresen kértek tőlem vicces kifejezéseket, mert egyszer valamit mondtam nekik, és én viszem is a szabolcsi tájszavakat. Annyira aranyosak, ahogy várják az új szavakat. :)

Arra gondoltam, hogy írok arról, hogy nálam mi vált, válik be fáradtság ellen. Azért is gondoltam rá, mert azt vettem észre a környezetemben, hogy mindenkinek rengeteg ideje van, és remekül be tudja azt osztani. Nem tudom, én akkor valamit nagyon rosszul csinálok. Mert dolgozom 8 órában, aztán még hazajövök főzni, pakolni, tanulni a gyerekekkel, mert igen, nálunk kell. Sajnos eléggé kontrollos vagyok, és ez még nehezíti is a helyzetet. 

Nem vagyok perfekcionosta, bár szeretem, ha mindig minden rendben van körülöttem, és szeretem teljesen jól csinálni a dolgaimat. Nem tudok fél gőzzel és erővel működni. Szerintem sokszor ez baj, mert vannak dolgok, amiket egyszerűen el lehet engedni. Előfordul, hogy rendetlen vagyok, csak ledobok valamit valahová, aztán persze nem mindig találom. Az is megtörténik, hogy egyszerűen hazajövök az iskolából, és annyira elfáradtam agyilag és fizikailag, hogy két mondatváltás és fürdés után már megyek is az ágyba. Szeretnék aludni, azaz AKARNÉK, de sajnos nem megy. Ez nekem nem életcél és nem inspirál. Nagyon kevés az alvásigényem, egyszerűen így alakult. De akkor is fáradékony vagyok. Persze, szedek vitamint és mozgok is, de nem az igazi.

Nos, szóval mondom, hogy nálam mi válik be:

1.Ölelj meg valakit akit szeretsz, aki fontos neked. 

Persze, hogy Férjet választottam, de lehetett volna, hogy a gyerekeimet is ide teszem. 

Hiszek abban, hogy az ember lelkének jót tesz az, hogyha valakihez odabújik. Főleg, ha az illető az az ember, akit a legjobban szeret, és akiben megbízik. (társ, gyerek, barát(nő), testvér, szülő) Az összebújásnak lelki-és pszichikai JÓ hatásai is vannak.

Azt gondolom, hogy mindenki vágyik az ölelésre, az anyai öleléstől pedig nincs is jobb. Bár most ezt a gyerekeim erősen ellenzik, leginkább Nimród,de majd elmúlik. Próbálom megérteni, hogy most kamaszként semmit sem csinálok jól, meg fárasztó vagyok (ez egyébként igaz), meg néha utálatos. De akkor is tudnia kell, hogy szeretem, és bármikor szívesen ölelgetem. 

2. A házi kedvencek nagy hatalma

Ki más, mint Ray nálunk az, akinek ez a kiváltsága lehet. Nincs is más háziállatunk, és ő elég jól bírja ezt az egészet. Tényleg úgy vagyok, ha nehéz, pocsék vagy fárasztó napom volt, akkor hazamegyek, felkapom a macskát, és kicsit "gyimakolom", ezzel is kiengedve a gőzt. Nem mondom, hogy mindig lelkes :), de már megszokta.Tényleg annyi, hogy elkapom, és megdögönyözöm őt. 

3. Vagy énekelj, vagy hallgass zenét!

Hát, meg kell mondjam, hogy nem vagyok egy nagy éneklős típus. Szeretek és szoktam is énekelni, de elég hamis vagyok, bár mondják, hogy néha eltalálom a hangján a dalokat. Ám tény, hogy csak úgy magamtól nem énekelgetek. A gyülekezetben, mert ott tömeg van, de sehol máshol. Legutoljára Neoton koncerten énekeltem, de ott sem teli torokból. Mondják, hogy az éneklés segít, hogy kiadjuk magunkból a felgyülemlett stresszt. Sokan azért énekelnek zuhany alatt. Ha tényleg elegen van, akkor viszont van 1-2 szám, amit bekapcsolok, kicsik hangosabbra veszem a hangszórót, és már jobb is. :)

4. Sok folyadékot iszok

Mostanában a fáradtság és fejfájás gyakran tör rám, sokat szenvedek miatta. Aki lát, szinte mindig egy flakonnal rohangálok, amiben víz van, és még az iskolába is mindenhová azzal járok. Muszáj. Az iskolában is folyamatosan iszok, ott elfogy egy 1,5 liter víz. Mivel már életem részévé vált, erre nem kell figyelmeztetnem magam, és ez jó. Én úgy próbálom meg kijátszani az agyamat, hogy az asztalomra teszek egy pohár citromos vizet és nem figyelmeztetem magam arra, hogy igyak. Viszont mivel kint van előttem a pohár víz, ezért ügyködés közben automatikusan nyúlok a pohárért és iszok. Ezzel a módszerrel simán meg tudok inni egy nap akár két liter vizet is.

5. A friss levegő

Az az igazság, hogy ebben a gyerekeim élen járnak, mert ők legtöbbször gyalog járnak haza az iskolából. Én magam nagyon szeretek sétálni, és amikor van egy lyukas órám, akkor kimegyek az iskola előtti parkba, ott sétálok egy nagyot, vagy csak nézegetem a fákat, fotózgatom őket, már jobb kedvem lesz. Amikor lehetőségem van arra, hogy a gyerekekkel lemenjek az udvarra, mindig megteszem, mert hiszem azt, hogy a friss levegő gyógyító hatású. Még ha nagyon hideg van, akkor is lemegyünk egy kicsit, mert szükség van arra, hogy kiszellőztessék a fejüket. És ez nekem is jó. Hiszek a jó levegő életető elejében! Hiszen a 8 alapelv egyik nagyon fontos pontja!

Nyáron mindig nyitott ablaknál alszunk, de előfordul, hogy télen is résnyire nyitva van az ablak. Az iskolában, az osztálytermekben is mindig kinyitom, ami nem szokta zavarni a gyereket, én pedig nem kapok hőgutát. Biztos, hogy már a változó kor jelei meg mutatkozni kezdenek. 

6. Csend

Reggel mindig korán kelek. Elsősorban azért, mert Férj korán megy dolgozni, és ha egyszer észreveszem, hogy felkelt, akkor már nem tudok visszaaludni. Ezért is szeretem  fél 5-től 6-ig tartó időszakot, amikor az egész házban csend honol. Ilyenkor legtöbbször csak fekszem csendben az ágyban, olvasgatok, vagy sötétben ülök, és gondolkodom. Kimondottan szeretem. Mert utána tudom, hogyha felkelek, és beindul az élet, este 8-ig nem lesz megállás. Szükségem van a feltöltekezésre.

Tényleg nem túlzok, amikor azt írom, (aki tanít, tudja, hogy így van), hogy amikor egész nap mindenki beszél, zajong, kiabál és beszél körülötted, és közben százfelé kell figyelned és ráadásul még te is ezerrel pörögsz akkor jól esik a csend. Tény, hogy amikor hazajövök egy ilyen nap után, akkor ismét csak irány a fürdőkád, mert ott fél óra csend van, mire ráhangolódom a családomra.

Bár az is tény, hogy én viszont nem bírok csendben maradni, így ez elég visszás helyzet.  

Na, ilyenkor sokszor éneklem ezt az éneket:

 7. Imádság, beszélgetés Istennel

Tudom, az emberek többségénél, ahogy ma divat, ez inkább a meditálás, de én nem tudom ezt csinálni. Én hiszek abban, hogy ki kell beszélni a dolgokat, és ki más lehetne erre a legjobb segítség, mint maga Isten, aki meghallgat engem, és az jó kezekbe kerül. Ebben nagyon hiszek. Másban nem. Igazából ilyenkor szoktam Igét is olvasni, vagy ezzel kapcsolatos oldalakra felmenni, és olvasni pár gondolatot, ami megerősít abban, hogy Istennél a legjobb kezekben van az életem. Nála aztán igazán letehetem a fáradtságomat!

8. Fürdőkád

De ezt már sokszor mondtam. Nem is térnék ki rá. :)

9. Csokoládé

Aki ismer, tudja, hogy mennyire szeretem, és igen, ha eszek csokit, akkor kicsit jobban vagyok tőle. A fáradékonyságomban segít.

10. Alvás

Na, ezt a legfontosabb. Hogy időben lefeküdjünk. A gyerekeimnél is figyelek rá, bár nem mindig veszem észre, főleg, ha én alszom el hamarabb. De fél 9-kor nálunk villanyoltás van. Szóval, van olyan, amikor sikerül nagyon hamar elaludnom, és az nagyon jó.

Csak kérdezem, hogy nektek vált be valami más is? Szívesen meghallgatom a jó tanácsokat, ötleteket!

Életjel

 Egyszerűen csak nincs időm írni. Sem ideülni a gép elé, sem mondatokat szerkeszteni. Ez az utolsó hét az iskolában, és mindig történik valami. Ilyenkorra, év végére nagyon elfáradunk, és szeretnénk, ha minél gyorsabban véget érne a hét. De lassan telik. A gyerekek is fáradtak, meg mi is. De előbb-utóbb vége, és az jó lesz. 

És újra csak ezt tudom kitenni ide: 

Aztán hamarosan utazok a gyerekekkel a szüleimhez. Nagyon jó lesz!

A gyöngédség nem gyengeség

Ebben a Kosztolányi idézetben hiszek, és egyet értek vele.

Annyira agresszív a világ. Tele van utálatossággal, haraggal, indulattal. Az emberek abszolút nem kedvesek a másikhoz, ahogy a gyerekek sem. Bántják egymást, bántjuk egymást.

Én - sohasem ragadtam - egy túlérzékeny ember vagyok. Mindenen is tudok sírni. Lelkileg elég jól bírom. Az iskolában ritkán borulok ki, de persze ki szoktam akadni. Vannak pillanatok, amikor a változtatáson gondolkodom. Pedig tényleg szeretem.

De a mai világban, ha gyöngének látnak, szinte élményszerűen el akarnak taposni. De a gyöngedség nem gyöngeség!!! 

Nem kell eltűrni, ahogy bánnak velük, mert szelíden éljük a napjainkat, mert mindent megcsinálunk, talán még többet is. Igenis szót kell emelni. Ez nem gyöngeség, ez gyöngédség. Hogy halkan szólok, hogy figyelek a másikra, hogy kedvesen megsimogatom, ha látom, hogy lehangolt. 

Van olyan ismerősöm, aki szerintem vágyik a gyöngédségre, de nem tudja ezt adni, ezért kapni sem tud. Mindig rosszkedvű, morgós, néha agresszív. A gyöngédség nem rossz tulajdonság, hanem felemelő.

Jézus szinte mindig gyöngéd volt mindenkihez. Nem tett különbséget. Egyszerűen csak szeretett 

Abszolút tökéletes csend

volt itthon tegnap. Sokáig. 

Mostanában többet vagyok beteg, és ez eléggé zavar. Kb. 5 évig soha nem voltam beteg, de ez az év arról szól, hogy mindig meg vagyok fázva, vagy van valami bajom. Nem tudom, hogy a korral jár-e :), de az biztos, hogy nem szeretem. Az iskolába a gyerekek is betegen járnak, és a kisfiú, akivel tanulok, folyamatosan náthás, de nem hagyja otthon az anyukája, hogy kipihenje magát. És persze, hogy rám köhög meg fúj. Pedig aztán tényleg védem az immunrendszeremet. Úgyhogy az a terv, hogy hamarosan elmegyek orvoshoz, és kérek egy teljes kivizsgálást.

De a tegnapi nap jó volt. Szombat volt, és mivel beteg lettem, meg előtte Zsófia is, nem mentünk gyülekezetbe. Pedig úgy készültünk. Mindenesetre inkább pihentem, mert tényleg nem voltam jól,  és a családom nagyon vigyázott arra, hogy tudjak pihenni. Olyan jó volt, hogy csend volt. Nem kellett semmiért vitázni, mindenki ellátta magát, mindenki tudta a dolgát. Néha kijöttek, megkérdezték, hogy jól vagyok-e. Tényleg úgy vagyok vele, hogy hiszem, hogy a csend gyógyít.

Fantasztikus!

Életjel

Bocsánat, tudom, hogy nagyon régen nem jártam erre. 

Sok minden történt, és történik. Velem, és bennem. 

Az elmúlt két hónap nagyon jól telt nekem. Sokat pihentem és még többet olvastam, meg festettem. Erre szántam az időmet, míg azt terveztem, hogy átgondolom, hogyan tovább. Igen, hoztam egy döntést, hogy nem oltatom be magam, és ezt mások úgy gondolták, hogy azt kell jelentse, hogy nem dolgozhatok. Ami eléggé zavarba ejtő, mert az elmúlt 3 év alatt, míg volt a Covid nem voltam beteg, se tünetem nem volt, se lázam, se semmim. Az egész családom jól volt. Férj az 1. évben elkapta úgy, hogy szagvesztése volt. De az élet ment tovább, és dolgoztunk rendesen. Aztán jött a kormányrendelet, ami emberek ezreinek az életét keserítette meg, és tette tönkre. 

Nagyon nehéz időszak volt. Az iskolában, pl., ahol dolgoztam. Vagyis nekem nem. Természetemből adódóan konfliktuskerülő vagyok, nem is szeretek belemenni helyzetekbe, - bár meg kell valljam, szülőkkel néha szoktam, vagy ha úgy érzem, hogy helye van. De akkor sem emelem senkire sem a hangom, nem veszekszek, nem kiabálok, egyszerűen csak elmondom, hogy én máshogy gondolom. Az iskolában elfogadták a döntésemet, és bár egyszer-egyszer megkérdezték a kollégák, hogy nem gondoltam-e meg magam, én kitartottam. Nem terveztem megmásítani. Ők pedig teljesen elfogadták, és szimpatikus volt nekik, hogy kiállok a véleményem mellett. 

Azért nem oltattam többek között, mert 4 órában vettek fel, és amit keresek, nem haladja meg a 80.000 Ft-ot. Úgy döntöttem, hogy ez nekem jelen esetben nem éri meg. Eddig is mindig azt vallotta a Férjem, akiért továbbra is, és egyre jobban rajongok, hogy ... A szavaival élve: FINANSZÍROZZA A HOBBIMAT. Mert ez olyan munka, amit nem lehet félgőzzel csinálni. Én szeretem. Sokszor volt úgy, hogy 8 órát voltam ott helyettesíteni, amit nem fizettek ki. Ingyen tettem, ráment az egész napom, nem tudtam a gyerekeimmel tanulni, sokszor Férj főzött meg, mire hazaértem, de persze tudom, másoknál is így van, és közben küzdeni kellett a gyerekekkel, és leginkább a szülőkkel. De ezt most nem részletezném, de vannak történeteim. 

Ennyi pénzért aztán úgy döntöttem, hogy nem oltatok. Ha itthon maradok, is jobban járok, erre gondoltam. Éppen ezért nekem nem volt nehéz így döntenem. De teljesen megértettem azokat a kollégáimat, akik bár nem akartak oltatni, de megtették, mert meghalt a férjük, vagy pont a férjük kényszerítette rá. Sajnos azt kell mondjam, ezt keresztény körökben is tapasztaltam. :( 

Viszont a tantesületből nem jöttem el rossz szájízzel, és a többiek részéről sem éreztem ezt. Az volt a pozitív visszajelzés, hogy várnak vissza. Volt azért a tantestületben - szerintem mindegyikben - egyfajta rossz hangulat, negatív pillanatok, amit senkinek sem kívánok. 

Azt mindenki tudja, hogy a félelemkeltés, a zsarolás egyértelműen az ellenség útja. Véleményem szerint a kormány rosszul kommunikált. Ha nem hazudozik, ha nem tagad, ha megmondja a valódi információkat, ha nem hallgat el dolgokat, ha nem zsarol, ha nem tart félelemben embereket, hanem ŐSZINTE, akkor sok ember máshogy döntött volna. Valószínűleg én is. De nem így történt. 

Én ezt tisztességesen közöltem a szülőkkel és a gyerekkel is. Elbúcsúztam tőlük, december utolsó napjait, - amit tölthettem volna táppénzen, de nem tettem - velük töltöttem, minden nap készültem nekik apró kis meglepetésseket, mert szerettem volna, ha szeretettel gondolnak rám. Mert én nagyon szerettem az osztály. 

A döntés, hogy el kellett jönnöm, nem az enyém volt. Én a munkáltatómtól fizetés nélküli szabadságot sem kértem, hanem a fenntartó adta, amit ugye nem igazán tehet meg. De megtette. Mindezt nagyon felháborítónak tartottam és tartom most is. 

Továbbá azt is annak éreztem, hogy ez ügyben egyetlen egyház sem emelte fel a hangját. Mert sok egyház, köztünk a miénk is - büszke arra, hogy a lelkiismereti szabadság mennyire fontos. Hogy nekem, mint személynek JOGOM  van döntei az életemről. Az öngyilkosság halálos bűn, de az oltást, ha nem veszem fel, az is? Mert sokszor éreztem ezt, és én ezt most a saját közösségemre értem. Senki nem mondta azt, hogy Emberek!, ez magánügy! Döntse el mindenki, ahogy akarja! Az Isten szabad akaratot adott, nem kell a másik helyett dönteni.

Zavart továbbá az is, hogy lelkészek úgy beleálltak ebbe az egész ügybe, hogy elfelejtették, hogy mi az igazi feladatuk, küldetésük. Valahogy leértékelődött Isten meg az evangélium, és aztán meg mindenki kapkodta a fejét, hogy elmennek az emberek az egyházból. Sok emberrel, aki kereste az Istent, és nagyon kétségbe volt esve ebben a helyzetbe, sehova nem talált oda. Mert sehol sem volt befogadó azokkal szemben, akik nem oltattak. Ezt tapasztalatból mondom, mert beszéltem ilyen emberekkel. Én konkrétan olyan lelkészben csalódtam, akit mindig is nagyra tartottam, felnéztem rá, és nagyra értékeltem. De ahogy lereagálta a dolgokat, ahogy viselkedett másokkal, számomra az elfogadhatatlan.  Zavart továbbá az is, hogy egyetlen egyház sem emelte fel a hangját az ellen, hogy decemberben emberek ezrei váltak munkanélkülivé, karácsony előtt. A kereszténység jegyében. Mert december 15-étől már ez így volt. Igaz, január 1-től nem kaptunk fizetést, de ez senkit sem zavart. Hogy a karácsonya, már akinek ez fontos, hogy fog telni a másiknak? 

Úgyhogy most van bennem egy igen erős csalódás az egyházak felé. Az enyém felé elsősorban. Nem, nem Isten felé! Őt továbbra is nagyon szeretem, és a hitem egy percig sem ingott meg. 

És most, hogy hirtelen nincs Covid, és visszamehetek dolgozni, eléggé vegyesek az érzéseim. Volt olyan szülő, aki - még vissza se mentem -, de olyan levelet írt, hogy ihaj! Már földet is szórt rám! Megalázó az egész. A NEM MI VAGYUNK ÉRTED, HANEM TE VAGY ÉRTÜNK!, meg az ÖNZŐ VAGY, MERT CSAK MAGADRA GONDOLTÁL! - mondatok abszolút nem lelkesítettek abban, hogy újra tanítsak. Az egyetlen ok, amiért visszamegyek, hogy szeretem a gyerekeket, és szeretem az osztályt. Semmi más. 

Viszont az optimizmusom továbbra is megmaradt, mert nem fogok aggódni olyan dolgok miatt, ami az egészségemre káros lehet. Hiszem, hogy minden a jó Isten kezében van, és azt is, hogy mindenre Ő a megoldás. 

Lassíts

Ebben a szóban szeretném kicsit eltölteni az idei januáromat, és ha megoldható, az évemet is. Még nem tudom, hogy lesz, a tavalyi év annyi minden zavaró tényezőt hozott, sok feladatot, amitől felpörgött az életem, és nem volt arra idő, amire igazán szerettem volna. A gyerekeim és a családom. 

Ezért terveztem, hogy idén, legalábbis JANUÁRBAN biztosan lazítok! Muszáj! Magamért, a gyerekeimért, a családomért. Noha tudom, hogy vágyálom ez, mert ebben a hónapban megjelenik a továbbtanulás, a munkakeresés és sok minden más elvégzendő feladat, de legalább megpróbálom!

Majd igyekszem beszámolni róla. Meg remélem, hogy a blogon is tudjátok majd követni!

Légy...

Vége van az évnek. Sok minden történt idén. Az életem kicsi üres lesz az iskola és a gyerekek nélkül. De hiszem, hogy sok jó és új dolog vár rám a következő évben. Én örülök annak, hogy volt bátorságom ugrani a bizonytalanba, és bízni Isten ígéreteiben.

 Boldog Új Évet Kívánok!

Nyugalom és tea!

Ebben az időszakban ez a legjobb. A megfázás ellen is jó, meg a nyugalom érdekében is, meg csak úgy. Régebben sokat teáztam, de az utóbbi időben elmaradt az életemből. Nem volt időm leülni és nyugodtan meginni egy csésze teát. És ezt most komolyan mondom. 

Néztem a tanáriban a kollégákat, amikor lyukas órájuk volt, hogy ezt megteszik, de nekem nincs lyukas órám, én mindig vagyok valahol. Mondjuk a tanáriba sem járok, még asztalom sincs. :( 

Amikor meg hazajövök, már főzni kell, meg készülni, takarítani meg pakolni, ezért járok mindenhova bögrével, és flakonnal. Igen, flakonnal! De legalább szelektíven gyűjtöm! :)

Ám a teázásnak mindig is volt hangulata, amit vissza kell vezetni az életünkbe. Mindegy az, hogy gyógytea, fekete tea, gyümölcstea, zöld tea, a lényeg, hogy érezzük azt, ahogy átfogjuk a bögrénk, látjuk, ahogy gőzölög a meleg víz, ahogy a filter, vagy a "szálas tea" megszínezi. Ahogy elkészítjük a saját ízünk szerint, és lassan kortyolgatjuk. 

Ugye milyen jó?

Most ezt érzem!

 Nem igazán tudok most írni, annyi minden van a fejemben. Talán majd hamarosan. De most eléggé ezt érzem!

Ui: Nem vagyok magam alatt, csak kicsit fáraszt, hogy logikátlanul harcban kell állni a semmi miatt. De majd csak megoldódik.

A változás (néha) jó

 Nem igazán szeretem a változásokat. Az a típusú ember vagyok, aki mindig a megszokottságban érzi magát biztonságban. Tudjátok, ugyanaz a mosópor, ugyanazon a helyen vásárolok, ugyanazokat a színű ruhákat szeretem, ugyanazt a Férjet :), és még sorolhatnám. Szeretem a megszokott dolgokat, nekem így biztonságos. De néha az ember ki kell, hogy lépjen a komfort zónájából, mert neki segít, és vele tesz jobbat. Én még ezt gyakorolom, mert azért félek az új helyzetektől, az új lehetőségektől. Nem igazán vagyok bátor, mármint minden tekintetben. 

Nem lesz változás az életemben semmi konkrét. 

Holnap kezdődik az új tanév, és talán ez az egyik, ami új változást hozhat. Az új (régi) izgalma, és az, hogy mi fog változni, mi lesz másképpen. Mert hát lesz.

Szeretnék változtatni egy-két dolgon az életemben, apróságok ezek ugyan, de nekem fontosak. Igyekszem megírni majd őket, beszámolni. Most, az egyik ilyen változás, ami nekem kellett, és ami nem nagy, hogy megváltoztattam a blog nevét, és a kinézetét. Mert most így érzem, hogy ez a blog az én életemről és az én érzelmeimről szólnak. Meg persze ez a bizonyítéka annak, hogy én szeretem Jane Austent, és nekem ez a kedvenc könyvem tőle. Az egyik. Nálam már ez is nagy változásnak számít. :)

Néha azzal bátorítom magam, hogy a változás jó dolog, de azért többször kell meggyőznöm magam arról, hogy higgyek is benne, mert jót tesz nekem. Nos, meglátjuk. :)

Néha jó a magány

Alapvetően egy extrovertált típus vagyok.Szeretem az embereket, mindig is szerettem. Viszonylag könnyen barátkozom, és nem okoz gondot az sem, ha embereket kell megszólítani, mert meg kell kérdezni valamit. Mondjuk, ha eltévedünk egy városban. Az sem okoz gondot, hogy beszélgetésbe elegyedjek valakivel valahol, csak mert nem szeretem, ha csend van, és hallgatunk a semmiről. Az olyan unalmas számomra. 

Szeretem, ha zajlik az élet körülöttem, de nem úgy, ahogy általában értik. Nem vagyok exhibicionista, hogy mindennek rólam kell szólnia. És nem is jellemző, mert minden ellenére eléggé félős alkat vagyok. Sokat alakult már ez nálam, és sokat meg vannak lepődve, amikor azt mondom, hogy egy olyan alkat vagyok, aki csendben figyel, és nem avatkozik be dolgokba, vagy egy vitánál kényelmetlenül érzi magát, és a háttérbe húzódik. Ilyen voltam, de már nem vagyok ilyen. A helyzet néha úgy hozza, hogy ki kell állnod magadért, és képviselned kell, hogy neked van igazad. Ha nincs, akkor meg elfogadni. 

Amióta újra tanítok, tapasztalom, hogy mennyire más a másik oldalon. Elfelejtettem ugyanis. Én szülőként sem voltam kötekedős, mindenbe beleszólós szülő, de most aztán van ám néha meglepetés... Mondjuk olyan sincs, hogy mindenkinek meg tudsz felelni. Régebben szerettem volna mindenkivel jóban lenni, mindenkivel kedves lenni, és én most is törekszem rá, de a helyzet nem mindig hozza ezt magával. Nincs ezzel baj.

Nagyon szeretem az Instagramon Margarétalányt, aki annyira aranyos rajzokat oszt meg - kis pszichológiával fűszerezve. Most ezt találtam. És még mindig azt kell mondjam, hogy erősen extrovertált vagyok. Egy introvertált, ha nem aszociális Férjjel :), aki eléggé magának való.

Ugyanakkor az utóbbi hetek, hónapok megtanítottak arra, hogy lehet néha magányosnak lenni, és kell is. Szükség van rá. Mert tényleg úgy jövök haza (mostanában egész nap vagyok), hogy 5-kor még beszélnek a fejemben, és nem tudok itthon már két értelmes mondatot összerakni. 

Ha fáradt vagyok, akkor hintázni szoktam. Van egy hintánk itthon. Igaz, hogy a gyerekeké, de Anya is előszeretettel használja. :) Most azonban tél van és hideg, nincs hozzá kedvem. Így sétálni megyek el sokat és legszívesebben. De már alig várom, hogy a hintát használhassam. :) Ja, és még tudjátok, a fürdőkád is a magány csendes helye, de ott előfordul, hogy éppen akkor akarnak a gyerekek valamit elmesélni, amikor csendre vágysz. 

Nálatok mi válik be, ha magányra vágytok?

Őszi rendrakás kint, bent, fejben és lélekben :)

Biztosan emlékeztek még, hogy nekifogtam a rendrakásnak és a lomtalanításnak. És igen, valóban van folytatása, csak valahogy lelassult az egész. A nyár nagyon bonyolult volt mindenféle tekintetben, sok minden összejött, amin nehezen jutottunk túl. De az az igazság, hogy a pakolás lelkülete megmaradt, viszont nem jutott rá annyi idő, amennyit szerettem volna. 

Nem csoda, ha vártam az iskolakezdést, a szónak abban az értelmében, hogy itthon leszek (bár igazából munkát szerettem volna találni, de sok minden - ismét felülírta a számítást, de persze nem adtam fel!), és lesz időm arra, hogy haladjak a feladatokkal. Mert azért nehéz ám egy nagy festés után visszapakolni, de mivel a lelkesedésem megvolt, gondoltam, ebből csak jól jöhetek ki! :)

De nem így alakult.

Mi már az iskola 2. és 3. hetét itthon töltöttük, ami nehéz volt. Nagyon rosszul éltük meg. Köhögött a gyerek, és bár az első héten tényleg nem volt jól, a második hét már csak szenvedés volt. Neki is és nekem is. 

Az itthoni tanulás is igen nehézkesen indult. Meg kell mondjam, hogy az online oktatás sokkal jobb volt ebből a szempontból, mert volt határidő, vissza kellett küldeni időre a feladatokat, mi meg azzal töltöttük a második hetet, amikor a gyerek már jobban volt, hogy bepótoljuk a füzetekbe az előző- és az aheti anyagokat. Nem volt egyszerű. Nagyon sajnáltam a gyerekemet. Tanultunk mi, küzdöttünk sokat, erre az első nap, amikor elment iskolába 3 tantárgyból is írtak, és szegény lányom nagyon el volt kámpicsorodva, rossz jegyekre számítunk. :( 

Zsófinak amúgy is vannak nehézségei a tanulás tekintetében (amit soha nem szoktam mondani neki, bár tudja, hogy nehezebben tanul), ráadásul nem mindig minden körülményben szorgalmas, de valljuk be, kevés diák az. 

Mindegy, most majd kicsit ráfekszünk jobban a tanulásra. Csak nekem is rosszul esett.

 

Kicsit a lelkem is összekuszálódott, kellett neki egy kicsivel több lelki táplálék és átgondolni, átértékelni a dolgaimat. Most kicsit fellélegeztem, de csak egy darabig. Hihetetlen, mennyire elfáradok estére, (jó, vállaltan öregszem is) és mostanában újra fél 9-9-kor már úgy alszom, mint a bunda. Ez meg azt hozza magával, hogy mivel nekem elég a 6 óra alvás (mindig is elég volt), fél 3-kor már fent vagyok, és csendben nézegetek. Hallgatom, ahogy Férj alszik, ahogy Marci kakasunk fáradhatatlanul kukorékol (igen, fél 3-kor), ahogy járnak az autók az utcán. Néha kimegyek a fürdőszobába olvasni, de az meg nem kényelmes. És ez egy körforgás, amiben elfáradok. 

 

Pont ezért megy nehezen az itthoni munka. Ó, én ezt nem szégyellem. Ezt nehézségként élem meg, de mivel örök optimista vagyok :), abban is reménykedem, hogy egyszer a végére érek. És fogok is! 

Úgyhogy felveszem a harcot, és erről is hamarosan beszámolok! 

 

Emellett újra tornázni kezdtem, amire szükségem van. Bár én jobban szerettem volna úszni (amit elvileg lehet, és előfordulhat, hogy néha-néha el is megyek, mert most nincs tömeg) a rendszeres mozgásra is nagy hangsúlyt fektettem újra. Jót is tesz  nekem. Meg a lelkemnek is. 

 

A Csend hangja

Olyan sok minden történt velünk mostanában, hogy elfáradtam. 

Kezdődött azzal, hogy bokacsont törésem volt, ami nem olyan vészesen hangzik, mint ahogy hangzik, ugyanis nem volt gipszelve vagy ilyesmi, de a járás bizony gondot okoz. Nagyon vicces lehetek, amikor a szoknya-cipő kombóra gondolok, amiben nap, mint nap járok, mert a szoknyát nagyon szeretem, és szinte mindig abban vagyok, igen, még itthon is. :) Persze vannak kivételek, pl. amikor ablakot pucolok vagy kirándulok, biciklizem, bár ez utóbbi is jól megy már szoknyában... 

Aztán jött Férj, akivel kétszer is berohantunk a sürgősségire és nagyon rosszul volt, de erről már írtam, míg kiderült, hogy veseköve van, amit azóta is várunk, hogy kijöjjön, és ez rányomta a bélyegét a nyaralásunkra, ahol nagyon elfáradtam. Fizikailag elsősorban, de lelkileg is. Amúgy is megviselt az, hogy előtte szinte heteken át hajnalban keltünk sétálni, mert már akkor fájdalmai voltak, és hajnali kettőkor mi kint róttuk az utakat, mert csak akkor bírta, ha járkálhatott. :(

A nyaralás jó volt, de elfáradtam. Le is égtünk, és elég nyűgösre is sikeredett ez a pár nap, a gyerekeken is érezni lehetett, hogy Apa nincs jól, mert nem tudott részt venni a játékokban, a vízbe menni, kalandokba keveredni, ilyesmi. Ez  nagyon hiányzott neki.

Amikor jöttünk haza, a szervezetem már jelezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Szó szerint lebetegedtem, de annyira, hogy nem bírtam mozdulni és nem túlzás, ha azt mondom, hogy régen voltam már ennyire rosszul. Nem, nem kaptam el a korona-vírust, egyszerűen csak felmondta az immunrendszerem a szolgálatot. 

Így szombaton Férj elment a gyülekezetbe, én pedig az egész délelőttön végigaludtam, ami nagy szó, mert én aztán nem bírok sokáig az ágyban lenni, de nagyon kellett. A gyerekek otthon voltak, de tudjátok, ANNYIRA, DE ANNYIRA BÜSZKE vagyok rájuk, mert nem ébresztettek fel, nem nyavalyogtak, nem vitatkoztak (amit máskor szoktak), nem nyaggattak, hogy éhesek, hanem megcsinálták maguknak az ételt, ha éhesek voltak. 1 napos gyógyulás, és persze néhány gyógypuszi, amire nagy szükségem volt.

Vasárnapra annyira jól lettem, hogy már vendégségbe is elmentünk, jól is bírtam, jól is éreztem magam, teljesen addig, amíg egy darázs úgy nem döntött, hogy ő bizony megcsíp engem, pont a szememnél. Úgyhogy most pár napja teljesen úgy nézek ki, mint akit megvertek (de nem!), és bár fájdalmaim nincsenek (nem is vagyok rá allergiás), de nem túl kellemes érzés minden nap begyulladt szemmel kelni.

Na, ezek után... :) ugye ti is úgy gondoljátok, hogy VÁGYOM a CSENDre, a Csend hangjára?

És hogy nem írtam még semmit a festésről? Hát igen, vajon miért nem????

.

Együtt voltam ma a csenddel,

némaság volt a szívemben.

És ahogy a csendre leltem,

dallam csendült a lelkemben.

Simogattam, melengettem,

hangtalanul átöleltem.

S ahogy a csendet öleltem,

dalra kélt a szeretetem.

(Gősi Vali: A csend hangja)

Kár hogy ez most nem igaz rám!

Mármint persze, rendben van az életem. Rendes és boldog családi élettel a hátam mögött élem a mindennapjaimat és szeretem is. Nincs a szívemben lázadás, nem vagyok elégedetlen, nem háborgok dolgokért, amiért mások talán igen. Egyszerűen csak fáradt vagyok, mint ahogy biztos vagyok abban, hogy sok anya és persze sok tanár is elfáradt. 

És nem tudok rendet tartani itthon. Ez a karantén időszak teljesen fel-és átértékelte a napjaimat, alig jut valami számomra fontosra idő. De nem teszek úgy, mint sokat a Facebookon, hogy háborgok, lázadok meg elégedetlenkedek. Miért, azzal könnyebb?

Mindenkinek nehéz. 

Senkinek sem könnyű.

De ha kiakadunk és lázadozunk, jutunk valamire?
A múltkor láttam egy hölgyet egy csoportban, aki videót készített (szerintem a hölgy elég rosszul és bután képviselte a véleményét, főleg abból a szempontból, ahogy a tanárok ellen lázadt, közben meg ahogy a gyerekeivel beszélt...), és ugyan nem csapkodott, de jelezte, hogy elege van.

Nekem is. És, jobb, ha csapkodok? 

Fáradt, mondta. Én is. Szerintem te is. Mindenki fáradt. A tanár biztos nem. Kisfiam tanítójával beszéltem, ő mondta, hogy fél 1-kor feküdt le az utóbbi időben. Ja, vagy ők nem számítanak? 

A rendre persze, hogy vágyom, és tervben is van, de tudom, hogy most erre nem jut idő. Majd ha jön a nyári szünet, ami nincs messze. :)

Én azt hallgatom már egy ideje, hogy nekem és a gyerekeimnek könnyű, mert itthon vagyok és mert egy tanítónéninek könnyű. Jeleztem, hogy nem vagyok tanító néni, csak 12 évig iskolában dolgoztam és igen, tanítottam is. Valószínű, hogy kicsit könnyebb nekik bizonyos szempontból, de nekem nem az. 

Bár a nagyok egyedül tanulnak, azért nem mondom azt, hogy nem kell rájuk nézni, és igen, újra tanulni dolgokat. Nem könnyebb egyébként, mert 15 évvel ezelőtt tanítottam tantárgyakat, közte csak a hittant, ami ugye nem számít nagyon tantárgynak. :) És mindenki azt mondogatja, hogy az én gyerekeimnek könnyű. Miért?  Nem az! Ugyanúgy meg kell csinálniuk a feladatot, és el kell küldeniük, ülniük kell és tanulniuk. Szerintem az én gyerekeimnek nehezebb. Mert nem csinálom meg helyettük a feladatot, nem mondom meg az eredményt, nem számolom ki helyette, nem írom meg. Segítek, való igaz. De ezt eddig is megtettem.

Nekünk is ugyanúgy van határidő, amit figyelni kell, és nekünk is összetorlódik.

Mert a gyerekeknek sincs mindig kedvük tanulni.

A legkisebbel minden napos csatákat vívok, szó szerint. Elsős. Én az anyukája vagyok (aki való igaz, tanított valaha első osztályosokat írni és olvasni meg számolni), és nem a tanító nénije. Most rá lenne szüksége, hogy elvarázsolja, lelkesítse, dicsérje. Helyette itt van anya, aki három fele szalad, plusz főz és mosogat meg takarít és mos, vasal és pakol. Meg kellene dolgoznia is, amit elengedtem...

Szóval inkább ezt hagyjuk.

Ha majd lecsillapodnak a kedélyek, és vége lesz mindennek, akkor újra nekiállhatok "nagytakarítani" meg rendezkedni (Nem Konmari módszerrel, hanem csak szimplán... :) ), és akkor az jó lesz.

De most ez van.

Ebből hozzuk ki a maximumot! Ahogy tőlük és a gyerekeinktől telik.

Az, hogy mások mit mondanak és gondolnak, nem számít!

Káosz és Nyugalom

Az az őszinte igazság, hogy az élet néha nagyon rossz.

Nem voltam sohasem az az ember, aki bulizott egész életében, vagy olyasmit tett, amit meg kellett volna bánnom. 

Soha nem érdekelt a bulizás, soha nem voltam részeg, nem jártam discoban (kb. kétszer vagy háromszor mentem el a bátyámmal, de akkor is rosszul voltam, mert hangos volt a zene és semmi értelmét nem láttam részeg emberekkel kommunikálni.)

De úgy gondolom, hogy mégis teljes és boldog, kiegyensúlyozott életet éltem. Én boldog voltam. Lehet, hogy a tévé előtt töltöttem ezt és a könyveimmel a szobámban, de mindig úgy éreztem, hogy az a világ egy csodálatos világ. A könyvek nagy hatással voltak rám, és mindig elvittek egy-egy különleges helyre. Ezt most is így érzem. 

De persze azért voltak nehéz időszak az életemben. Küzdelmek, harcok, fájdalmak, amelyek nagyon nehezek voltak nekem is. Ha őszinték akarunk lenni, vannak olyan dolgok az életünkben, amelyeket, ha őszintén átgondolunk, és kimondjuk (akár hangosan is), rájövünk, hogy önző volt az életünkben.

De az igazság az, hogy néha az élet ad nekünk olyan dolgokat, amelyeket nem kérünk, nem akarunk szembesülni vele. 
 Néhány példa lehet:

• Viszonzatlan szerelem. - Ezt tinédzserként megélni mindig nagyon nehéz. És abban az időben nehezen is dolgoztam fel az ilyet. Világfájdalom, meg ilyesmi.- Már most izgulok a gyerekeimért, még akkor is, ha kicsik ehhez.
• Egy szülőt folyamatosan gondozni. - Anyukám így volt a nagymamámmal. Sokszor jut az eszembe az, hogy ha az én szüleim már nem tudnak mozogni, vagy lesz velük valami gond, akkor mit fogok tenni. Persze, még Hála Istennek nagyon jól bírják magukat, a betegségeik ellenére is, de akkor is....
• Amikor az egyik házastársnak viszonya van. - Mostanában sokszor jutnak eszembe azok a barátaim, akik elváltak. Sokat voltak ebben és a tavalyi évben. És nagyon hálás vagyok ismét Istennek, hogy nekem BOLDOG A HÁZASSÁGOM, és hogy a Férjemmel való házasságom jól működik. Nem is hiszem, hogy Isten nélkül ezt lehetne
• Ha egy gyerek beteg lesz, vagy fogyatékos. - Mindenki, aki babát vár, arra vágyik, hogy egészséges gyermeke szülessen. És milyen nehéz ezzel szembenézni, hogy lehetséges más is. Emlékszem, amikor Kata a pocakomban volt, azt mondták, hogy beteg lesz a gyerekem és vetessem el. Mert inkább egy halott gyerek, mint egy beteg. És lám, mégsem! Teljesen egészséges gyerekem lett. De nem mindenkinek alakul így. Isten ebben is hatalmas. Tudja, hogy ki milyen terhet tud elbírni. 

Az az igazság, hogy bár úgy tűnik, nem mindig vagyok erős alkat. 

Van amikor feleségként, anyaként, nőként összetörök és egyedül akarok lenni. Amikor semmihez és senkihez nincs kedvem. Amikor nem akarok kommunikálni, amikor türelmetlen vagyok, amikor vitázom és veszekszem a gyerekeimmel, amikor semmi mást nem akarok, csak EGYEDÜL maradni, csendben.

Volt már olyan, hogy bementél egy munkahelyre, a gyülekezetbe, egy emberekkel teli szobába, és nem az volt a szívedben, mint ami az arcodra volt írva? Mosolyogtál, de közben üvölteni tudtál volna? Mindenkinek vannak ilyen titkai, amelyet nehezen tud kezelni. Kinek kisebb, kinek nagyobb. 

Én hálás vagyok, mert még sok negatív tapasztalat, kudarc nem ért.
Sokszor érzem azt, hogy Isten védőhálót helyezett az életem köré, és nagyon vigyáz rám, hogy ne üssem meg magam, ne sérüljek meg.
Csak álmodsz, és várod, hogy történjen valami CSODA. 

Én évek óta nem hallgatok popzenét. Sosem voltam nagy zenerajongó, max. csak tinédzserkoromról tudok beszámolni, de én akkor is a normálisak közé tartoztam. :)
De emlékszem, hogy 2009-ben, amikor minden tele volt Susan Boylel, megnéztem, hogy ki is ő, és kitől kell elájulni.

Hihetetlen volt, hogy egy egyszerű nő, aki ráadásul még Aspergeres is, hogyan tudott valami különleges hangulatot létrehozni azon a színpadon. Nagy hatással volt rám az a dal.
A nyomorultakból énekeltek az I Dreamed a Dreamot. Itt van a fordítása.

Itt a nagy kérdés:Az életed megölte az álmot, amit álmodtál? 

Én azt mondom: NEM!
Kaptam egy csodálatos Férjet, akit nagyon szeretek. 3 csodaklassz gyermeket, akikkel vívjuk a kis harcunkat, de akikért azt gondolom, ÉRDEMES ÉLNI. 
Érezhetjük úgy is, hogy most indul el az életünk. Harcolunk, küzdünk, aztán elesünk és felállunk. Újra és újra. De én megértettem valamit: Istennek terve van az életemmel, az életeddel, ami sokkal nagyobb, mint amit valaha is álmodni mertél.

Ez az ige jutott az eszembe:
"Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek." (I. Korinthus 2,9)

Isten látja a harcot, tudja a fájdalmakat. Mindig képben van, és vigyáz ránk. 

Még egy másik ige jutott az eszembe:

"Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek." (II. Mózes 14,14)  

Az lehet a bátorítás a mi életünkben, hogy ő már megnyerte a csatát. Isten azt akarja, hogy a győzelem jelen legyen az életemben, az életedben. Reális célokat kér, kicsiket, de olyat, aminek van értelme és jövője. Nekem sok küzdelmem és harcom van. Most sokkal inkább, mint fiatalként.

És egyedül nem tudom megharcolni. Még akkor is, ha tudom, hogy harcol értem.

Minden nap igyekszem valamivel bátorítani magamat. Keresni apró örömöket az életben.

• hallgatni a madarak énekét,
• nézni, ahogy a gyerekeim alszanak,
• fákat fotózni és a természet illatát beszívni,
• kortyolgatni egy csésze teát kint ülve az udvaron,
• hallgatni a gyermek nevetését
• bemászni a friss ágyneműbe, 
• kimosott törölközőt illatozni
• kedvenc ételt enni
• forró fürdőt venni, és még sorolhatnám... Rengeteg minden jut az eszembe, ugye neked is? 

Szerintem nagyon fontos, hogy meglássuk az egyszerű dolgokat, amelyektől jobb kedvünk lesz. Nekünk lesz jobb.