Rossz kedv vagy rosszkedv?

Tudom, hogy régen írtam már. Nem vagyok valami túl jó formában mostanában.

Kicsit szó szerint teher nekem ez a babavárás, noha nagyon örülök neki, meg nagyon várom. Mondanám azt, hogy szívesen lenne ez egy hobbim, tudniillik az, hogy ez az állapot a maga küzdelmeivel meg nehézségeivel (ezt csak a második terhességemnél tudom mondani, az elsővel semmi bajom nem volt, nem is éreztem, hogy terhes vagyok :)) NAGYON JÓ.

Persze több energiát vesz igénybe, ráadásul Zsófi mellett, aki egy örökmozgó, pörgős gyermek igen kevés időm jut arra, hogy igazán pihenjek. Ezt nem panaszként mondom, csak tényként közlöm.

Sajnos még mindig küzdünk az elalvással, - noha már elmarad a hiszti és a küzdelem, azért nehezen alszik el. Most éppen azt tanuljuk, hogyan kell egyedül elaludni. Éppen ezért néha nagyon elfáradok és nagyon sok energiát veszítek. Előfordul, hogy a rosszkedv gyötör. Pedig jól tudom, hogy az anyák nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy rosszkedvűek, idegesek és szeszélyesek legyenek. Még akkor sem, ha valljuk be, hogy ez igen női dolog, főleg a szeszélyesség.

Aztán meg az ötlik az ember eszébe, hogy "miért ne lehetnék?" Más embernek szabad? Más ember megteheti? Lehet rosszkedvű és hangulatfüggő?

Az tény, hogy nem mindig ugyanúgy ébredünk. Én általában nem szeretek aludni, sajnálom rá az időt, de mostanában valahogy örülnék, ha reggel fél 7-kor Zsófi még nem pörögne és nem mondaná azt, hogy "szaladok". De megteszi. Igenis vannak rossz napjaink. Vannak olyan napok, amikor semmihez nincs kedvünk, legszívesebben csak ülnék, feküdnénk, tévéznénk, sétálnánk, akármit csinálnánk, csak egyedül lehetnénk. Közben meg ott van a gyerek vagy gyerekek, és nem lehet kivenni az elemet, vagy kikapcsolni, vagy kirakni az udvarra, mint egy macskát. Ezért megy tovább minden.

A nagy Őben ezt szeretem. Alapvetően egy csendes fajta, és amikor rossz napja van, még csendesebb. Megfontoltabb. Jobban átgondolja kinek mit mond, hogyan fejezi ki magát. Néha inkább meg sem szólal. Na, ez nálam pont fordítva van. Ilyenkor - elvileg nekem sem szabadna megszólalnom, mert hajlamos vagyok megbántani valakit, de mostanában igyekszem tudatosan figyelni erre. Mert nem szeretném, ha a gyerekemben az maradna meg: "Anyának már megint rossz napja van!" Pedig lehet, hogy ritkán fordul elő, de rögzülni és tudatosulni fog az, hogy ez az időszak semmi jót nem fog jelenteni. Anya ingerlékeny lesz, ideges, semmi nem lesz jó stb.

A rossz hangulatból ilyenkor igyekszik mindenki megszökni. Gyorsan eltűnni, ahogy lehet. Az anya meg ott marad egyedül önmagával és a hülyeségével, amit tett és mondott. Aki lelkizősebb, annak tovább tart, mert iszonyú lelkiismeretfurdalás gyötri, hogy miért így szólt és miért ezt mondta...

Nagyon oda kell figyelnünk nekünk nőknek, hogy kedvesek, jó hangulatúak legyünk. Ez küzdelem sokszor, de küzdeni érdemes!!! Sokkal jobbak azok a reggelek vagy esték, amikor bizalmasan lehet csevegni, amikor játszani lehet, amikor jókat lehet nevetni együtt. Igen, egy anya nem engedheti meg magának ezt a fajta szeszélyes viselkedést! Nem lehet rosszkedvű!

Ráadásul azt gondolom, hogy egy keresztény ember sem engedheti meg magának azt, hogy keserű kedvű legyen, hogy hangulatai napról napra változzanak, hiszen amikor az ember döntött Krisztus mellett, átadta neki ezeket a hangulatokat is. Úgy gondolom. Vagy kérhetem tőle, hogy ne engedje meg ezeket.