Egyedül-lét

Még csak két hete vagyunk itthon, de én már most nagyon elfáradtam.

Nem, nem a gyerekek miatt, hanem a felnőttek miatt :) Bocsánat, felnőttek!

A gyerekek nagyon édesek. Zsófi teljesen oda van a kistesóért, állandóan az ölébe kéri, puszilgatja, simogatja, ölelgeti, szeretgeti. Nem olyan régen édes lányom éppen "Zsófisságáról" tett tanúbizonyságot. Az én édes lányom nagyon szereti a Túró Rudit. Ez teljesen rendben van, mert a magyar ipar egyik legremekebb találmánya, ezt mondom én is. Részese vagyok az "Edd a Túró Rudit" mozgalomnak! (Én vagyok a megalapítója ennek a mozgalomnak.) Egy ilyen mozgalom alkalmával kicsi lányom éppen maszatos lett az aktuális ételtől, és kértem tőle, hogy menjen, törölje meg az arcát és a kezét, mert ugyan nagyon jól áll neki, de azért csokis kézzel nem lehet megfogni Nimródot.Eltelt pár perc, és én nagyon büszke voltam, hogy csoda történt, a gyerekem első hangra szót fogadott, nem kellett küzdelmet vívni vele, vagy rábeszélni vagy bármi. Ó, alakulunk, - gondoltam, és büszke anyaként odaültettem Nimródot az ölébe. A látvány önmagáért beszélt. Megtörölte ugyan a gyermekem a száját, de az összes csokimáz a kicsi fiú fején landolt. Csupa csokis lett, mert megpuszilgatta a tesóját. Alapvetően szót fogadott, csak én máshogy gondoltam :)

Ez egy nagyon régi 1,5 éves kép, (a babakocsiban még Zsófi van) - a Balatonon nyaraltunk, de valahogy úgy éreztem ez ide illik :)

Egyébként gyűjtöm a bemondásait Zsófinak, mert hihetetlen jókat mond. De gondolom mindannyiunk gyermeke ilyen, de erről majd később.

Nimród kimondottan jó baba, tényleg azt mondhatom, hogy jelenleg minden anya álma. Eszik és alszik. Éjszaka is. Egyszer kell felkelni hozzá tisztába tenni, de semmi különös. Néha morog és dünnyög álmában, de egy horkolós férj mellett ez teljesen normális hangnak tűnik - már bocsánat Drága nagy Őm! :)

Szóval, azt kell mondanom, hogy jól telnek a mindennapok. Nem volt nehéz összeszokni, nem volt Zsófinak féltékenységi rohama (bár az alvásproblémák újra vannak, csak ordítás és hiszti nélkül - erről is majd később).

De tegnap, mint valami Sisera-had, megrohant egy csomó felnőtt. Barátok, rokonok, ismerősök, akiknek alapvetően nagyon örülök, de akiktől nagyon elfáradtam. Nem a barátoktól, inkább a család hozta ki belőlem azt az érzést, hogy minél hamarabb egyedül lenni. Gondoljátok el, hogy 8 felnőtt, 3 + 1 igen zajos gyerek, és mindez egyszerre. Eléggé elfáradtam. Tudjátok, ilyenkor mindenki egyszerre beszél, ráadásul nálunk folyt a politizálás nem éppen szalonképes szinten. Mivel én máshogy gondolok a politikára (meggyőződésem, hogy egy keresztény ember nem lehet semmilyen pártnak elkötelezett híve, tagja, de véleménye lehet), azt gondolom, hogy egy keresztény ember csak és kizárólag MENNYEI PÁRTI lehet. Ezért viselem rosszul, amikor vita van arról, hogy valaki valamit máshogy lát. A lelkiismereti szabadságot azért engedjük meg a másiknak, még ha az piros vagy naracssárga, akkor is!

Szóval, nagyon örültem annak, amikor elcsendesedett a ház. Tényleg magányra vágytam.

Vasárnap aztán ez teljesült. Magam maradtam Nimróddal. Ő alszik és eszik, sok vizet nem zavar, ha mondhatom ezt így egy gyerekre. Apuka is itthon volt, de ő alapvetően csendes típus, keveset beszél, ráadásul fent volt a kertben, úgyhogy nem igazán láttam. Amit máskor szomorúan veszek tudomásul, hiszen nagyon szeretek a társaságában lenni, vele lenni, nagyon fontos nekem és nagyon szeretem, de most jó volt, hogy a szőlőben volt és kertészkedett.

Zsófia elment az egyik mamával egy virágkiállításra, így tényleg egyedül maradhattam a gondolataimmal.

Egy ideje zajban élek már. Kórház, szülés, látogatók, babasírás, folyamatos beszéd. Még egy közösségi, társasági embernek is, aki én vagyok, mert nagyon szeretem az emberek, és szeretek beszélni is :), szüksége van elcsendesedésre. Jó volt kicsit hallgatni előadást ma, sétálni a napsütésben, nem beszélgetni... Jó érzés ez. Hosszú távon persze nem tudnám ezt csinálni és nem is bírnám, de a mai nap jó volt erre. Feltöltődni.

Nem mondom, hogy átértékelésre volt időm, sem magas röptű gondolkodásra, semmi ilyesmi tervem nem volt.
Csak a csend.