2010. szeptember 6., hétfő

5 éves terv - visszaemlékezés

Elvileg ezt a bejegyzést októberre terveztem, hiszen október a nagy nap a mi életünkben. Akkor leszünk 5 éves házasok. Gondoltam, végiggondolom, hogy mi minden történt velünk ezalatt az időszak alatt. Azt kell mondanom, hogy mozgalmas és izgalmas dolgok
Szimpla kis életet élünk. Értékeset, de egyszerűt.
Amikor összeházasodtunk még nem tudtuk hogy s mint lesz az életünk. Persze ezt senki sem tudja előre. Én átköltöztem az ország másik részéről, egy ismeretlen világba, a Dunántúlra. Tényleg. 
Egy egyszerű, alföldi lány vagyok, semmi bonyolult. Szeretem azt a vidéket, még ma is megdobban a szívem, amikor meglátom szülővárosom tábláját. Persze már móri vagyok, hiszen itt élek, itt él a férjem, ide születtek a gyerekeim... 
Házasságunk elején anyósomnál laktunk fél évig, ami sok mindenben izgalmas volt, de sok mindenben kihívás. Nekem jó anyósom van. Nagyon más a természete, mint amihez én szoktam, de biztosan nem véletlen, hogy így alakult. Csak titokban jelzem, hogy a móri mentalitást elég nehezen szoktam, szokom. Nagyon kedves emberek, elég sok mindenkivel jóban vagyok, de kicsit zártabbak, mint arra nálunk. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, de arra mi , a Tiszántúlon kicsit nyitottabbak vagyunk. Amikor kiderült, hogy ideköltözök, a volt főnököm azt mondta nekem: "Nem fogadnak ám be azok minden jött-mentet." (ez voltam én) De nem így érzem. Csak távolságtartóbbak. Vagy inkább zárkózottabbak.

Aztán vettünk egy házat. Vagyis kölcsönre vettük, úgyhogy mi vettük, de nem mondhatnánk, hogy a miénk. A banké.:) De az volt a vágyunk, hogy legyen ez kis kertes házunk, ahol megtermelhetjük magunknak az élelmet, ahol az ember friss levegőt szívhat, ahol láthatja és tapasztalhatja Isten teremtő és fenntartó munkáját, ahol rácsodálkozhat a legcsodálatosabb dolgokra, ami van a világban. Meg aztán - gondoltuk, - ha lesz gyerekünk, sokkal jobb így nevelni, a kertben, munkára, mint egy panelben. (Panelben laktam 4 évig, tudom milyen kényelmes bizonyos szempontból.)
Amikor megvettük a házat, nagyon örültünk neki. Nem igazán kellett semmit csinálni vele, mert szép volt, egy-két apróságot változtattunk rajta. Azt mondtuk, hogy ehhez 5 évig nem kell nyúlni. Kifestettük a konyhát meg egy szobát. Ennyi.

 
Aztán eltelt egy kis idő, és az akkori autót, aki Steve névre hallgatott, le kellett cserélni, mert elég sok gond volt vele. Mentünk az ton, és elmaradt ez-az. Azért szerettük. Mindig történt valami, amikor Stevvel utaztunk. Sajnáltuk, de mennie kellett.

Ő ment, és Jack jött. Egészen Nyíregyházáig mentünk érte. Nagyon szerettük, és tényleg mondhatom, hogy igen jól kiszolgált bennünket. Kéthavonta mentünk haza a szüleimhez (350 km) és nem mondhatnám, hogy gondot okozott volna, vagy sokat kellett ráfizetni. Igazán kényelmes és szeretni való autó. Sok helyre elvitt bennünket. Szegedtől Ráckevéig, Nyíregyházától Bózsváig, ahova csak akartunk. Nagyon kedves volt tőle. :)




Aztán 1,5 év eltelt, és kiderült, hogy utód érkezik. A házunk 2 szobával bírt, bár nagy szobák voltak, mégis úgy döntöttünk, hogy muszáj, hogy 3 szobává alakítsuk a házat, így nagy Őm és kedvenc sógorom nekivágtam a munkáknak. Romboltak és építettek, alakítottak és szépítettek.Így lett még egy szobánk, ahová vártuk Zsófit. Nagyon örültünk, hogy nőtt a családunk, de ezután a munka után azt mondtuk, már semmit nem csinálunk!

Elkészült a gyerekszoba, és nagyon örültünk neki. Megfestettük, alakítottuk, és örültünk Zsófi érkezésének. És még csak 2 év telt el. Közben történtek más, aprónak tűnő dolgok is. (Pl.: kivágtunk egy hatalmas szőlőt, aminek csak a felét hagytuk meg, mert mi nem fogyasztunk alkoholt, de a mustot nagyon szeretjük, és annyi éppen elég, amennyit megtartottunk; megcsináltunk  egy konyhaszekrényt, amilyet szerettünk volna. És még sorolhatnám.)

 
Jött Zsófi, és beragyogta az életünket. Azóta is ezt teszi. Úgy gondoltuk, hogy nyugodt időszak következik az életünkben, és így is lett. Zsófi születése után viszonylagosan nyugodt időszakok jöttek. Éltünk, dolgoztunk(leginkább nagy Őm), kirándultunk, nyaraltunk, olyan normális családi életet éltünk. Már úgy értem, hogy aggodalmaskodás-menteset, kivéve a kölcsönnel kapcsolatban, de nem hinném, hogy emiatt csak mi aggódnánk. Szépen teltek a napok, a hetek, a hónapok és 2 év múlva kiderült Zsófinak kistesója lesz. Ekkor döntöttünk úgy, hogy mivel már nem férünk, muszáj, hogy megszüntessük a sok-sok szerkényt a házban, amitől nem igazán lehetett férni és közlekedni, és készített nagy Őm egy szekrényt. Persze Zsófi segítségével.
 
Aztán mire elkészült, megérkezett a kisherceg is :) Nagy öröm volt az ő érkezése is :)

Tényleg izgalmas 5 év van mögöttünk. Sok minden történt, sok csodálatos dolog. Sok rossz is, de én optimista emberként próbálok inkább a jobb dolgokra nézni és azokra gondolni. Ennek van értelme.

Muszáj a jó dolgokat meglátni a világon, mert egyébként az ember beleőrülne. Reálisan nézve az életünket, azt mondhatom, hogy fogalmam sincs, hogy miből és hogyan jutott bizonyos dolgokra. Nem vagyok anyagias alkat, de elgondolkoztam azon, hogy egy hatalmas kölcsönnel a nyakunkban, 1 fizetésből hogyan lehetséges az, hogy az ember ennyi mindent megvalósítson az életében? Persze, nem hagyhatjuk ki a szülőket sem, akik nagyon sokat támogatnak minket, ahogy tudnak. Anyagilag, erkölcsileg, bátorítanak, tanácsolnak, néha gondolkodnak is helyettünk :), de sokat segít, hogy mellettünk vannak. Nagyon fontos, hogy ilyen szüleink vannak, akiket nagyon szeretünk és akikért nagyon hálásak vagyunk.
Mert igen, azt értettem meg, és fedeztem fel újra és újra, hogy ISTEN NÉLKÜL MINDEZ LEHETETLEN! 
Azt látom, hogyha megadjuk az Istennek, ami az Istené, akkor ő sokszorosan megáld. Azt szoktam mondani, hogy hiszek Illés hollóiban. Hiszek abban, hogy Istennek nincs lehetetlen és ő mindig megsegít és átsegít a nehézségekben és nehézségeken.

Pár napja búcsút mondtunk Steve-nek is. Kinőttük. Nagyon szerettük, mint említettem, de már nem fértünk el benne. Nem tudtunk pakolni bele. Így szomorúan, de eladtuk. És új autó jött az életünkbe. Ő még nincs lefényképezve és neve sincs, de amint lesz, ide pótolom. :)

Nem tudok mást mondani, nem tudok mást írni: 
Köszönöm Istenem, hogy segítesz és kíséred a mi életünket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése