A három fa

Hol volt, hol nem volt egyszer egy hegycsúcs, ahol három kis fácska állt, és arról álmodozott, hogy mi lesz majd belőle, ha megnő.

Az első fácska vágyakozva nézett fel a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt.

"Szeretnék kincsesláda lenni!" - kiáltott fel - "Beborítva arannyal és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!"

A második tekintetével követte a kis patakot, ami szokott útján csörgedezett a tenger felé.

"Jó volna büszke hajónak lenni" - sóhajtotta - "átszelni a viharos tengert, hatalmas királyokat vinni egyik parttól a másikig! Belőlem lesz a legerősebb tengerjáró az óceánokon!

A harmadik kicsi fa lenézett a völgybe. Férfiak és nők sietősen tették a dolgukat a forgalmas kisvárosban.

"Én egyáltalán nem akarok elmozdulni erről a helyről" - mondta. "Szeretnék olyan magasra nőni, hogy amikor az embrek megállnak, hogy megnézzenek, akkor felemeljék tekintetiküket az ég felé, és Istenre gondoljanak. Én leszek a legmagasabb a Földön!"

Múltak az évek. Eső jött és sütött a nap, s a három kis fa nagyra és magasra nőtt. Egy szép napon három favágó ballagott fel a hegyoldalon. Egyikőjük megpillantotta az első fát és azt mondta: "Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem!" És a fa eldőlt a fényes, csillogó fejsze csapásai alatt.

"Most lesz belőlem a szép kincses láda" - gondolta a fa - "csodálatos kincseket kapok majd."

A másik favágó a másik fát szemelte ki: "Ez a fa erős, pontosan ilyen fa kell nekem!" És eldőlt a második fa a fejsze ütésekre. "Végre átszelem a tengert!" - gondolta. "Büszke hajó leszek, királyoknak való!"

A harmadik fa úgy érezte, hogy egy pillanatra a szíve is megáll, amikor az utolsó favágó ránézett. Ott állt egyenesen és magasan, büszkén mutatva az ég felé. De a favágó nem nézett fel oda.

"Nekem bármelyik fa megteszi" - mormogta.

Az első fa egy asztaloshoz került. De az öreg asztalos nem gondolt kincsesládára. Gyakorlott kezei alól egy jászol került ki. A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára.

A második fa mosolygott, amikor a favágó elvitte a hajóépítőhöz. De nem valami erős, hatalmas tengerjáró lett belőle, hanem a fűrészelés és a kalapácsolás után egy egyszerű halászbárka állt a víz partján. Mivel túl kicsi és gyenge volt ahhoz, hogy tengerre szálljanak vele, ezért egy tavon hajóztak vele egyik parttól a másikig. Minden nap átható halbűz töltötte be, és lassankén beivódott a hajó deszkáiba, gerendáiba.

A harmadik nagyon meglepődik, amikora favágó gerendákra hasította, és otthagyta egy farakásban. "Soha nem akartam más lenni. Csak állni a hegy tetőn és Isten felé mutatni."

Sok-sok nap telt el és sok-sok éjszaka. A három fa már régen elfelejtette egykori álmát.

De egy éjjel egy fényes csillag gyúlt ki afölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állott. Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára.

"Bárcsak jobb helyet készíthetnék neki!" - sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt. Az anya megszorította kezét, és csak mosolygott. A csillag rásütött a fényes és erős fára.

"Ez a jászol a legjobb hely neki." - mondta a nő. És az első fa rájött, hogy most van nála a világ legértékesebb kincse.

Évek múltán , egy este fáradt utasok szálltak fel a halászhajóra. Az egyikük azonnal elaludt, amint a hajó kifutott a tóra. Éjjel hirtelen feltámadt a szél és a víz fölött hatalmas vihar keletkezett. A hajó hatalmas, óriási hullámok tetjén hánykódott. Tudta, hogy nem elég erős ahhoz, hogy az utasokat ilyen nagy szélben és viharban a partra vigye. Ekkor felébredt a fáradt vándor. Felállt, kinyújtotta a karját és csak annyit mondott: "CSEND!" És a vihar elült olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak jött.

A második fa tudta, hogy a leghatalmasabb Király volt ott, akkor azon az éjszakán.

Egy péntek reggel kihúzták az utolsó fa gerendáit is a rég elfelejtett rakásból. Összeácsolták, majd egy tomboló, gúnyolódó tömegen hurcolták keresztül. Megborzongott, amikor néhány katona egy ember kezeit szegezte a gerendáihoz. Rútnak és kegyetlennek érezte magát. De vasárnap reggel, amikor a Nap sugaraival fellármázta a levegőt és a Földről az öröm áradt, tudta a harmadik fa, hogy Isten szeretete mindent megváltoztatott.

Ez tette gyönyörűvé az első fát.

Ettől lett erős a második fa.

És ha valaki valamikor a harmadik fára gondolt, annak Istenre kellett gondolnia.