Szeretem a focit

Tényleg szeretem. Erről már írtam, hogy 2 bátyám van és 2 fiú unokatestvérem. Bátyáimmal mindig focizni jártam, meg a családunk ott volt a helyi csapat minden focimeccsén (amiben természetesen a fiúk is játszottak - Hajrá Lombik! - és lelkes, "B" közepes szurkolásokban vettünk részt. Persze, abban a kulturált-félében, amiről ma már igen kevesen tudják mi az. Véleményem szerint a szurkolók többsége már csak a balhé miatt jár, vagy mert nagy a tömegvonzás, mindenesetre MI MÉG akkor a foci miatt jártunk. Jó kis meccsek voltak akkor. Mertek játszani, odalépni, odaszaladni, támadni, kapura rúgni. Nagyobbik bátyám igen tehetséges futballista volt, nagy jövő állt volna előtte, ha jól kihasználja, de sajnos nem tette.

Mindenesetre szívesen nézek jó focit. Nem magyart, mert már az régen nem jó. Vagyis tudjátok mi a jó? Az ilyen helyi kis rangadók, ahol a két falu csapata találkozik és játszik. Éppen ezért lepődtem meg, amikor Orbán Viktor azt mondta, hogy a magyar focinak a VB-n a helye. Na ne! Az ember tudja már, hogy meddig ér a takarója, és mire képes? Ne nevettessük ki magunkat! Nem, a magyar foci sajnos a fa sorban sincs, pedig tényleg lehetne máshogy. Mondjuk, ha fociznának. Nem? Tényleg rengeteg ügyes és tehetséges játékos van itt nálunk is, csak azt gondolom, hogy amíg az elsődleges hely a pénz, a kereset, a mennyi, és nem a lelkesedés, az örömjáték, addig ez nem is fog menni.

Nem igazán jutott időm meccset nézni ezalatt a vébé alatt, de 3-at azért sikerült, vagyis 2,5-et, mert a döntő annyira rossz volt (nekem személy szerint és unalmas), hogy inkább nem néztem meg, pedig lelkesen a spanyoloknak szurkoltam. De jobb lett volna, ha megcserélik a meccset, és a jó kis Urugvay - Németország lett volna a döntő. Az igen! Az foci volt. Élmény volt.

Kisfiam, mint Urugvay szurkoló. Lehetett volna argentin is, de nem lett. Ez elvi kérdés - már bocsánat Maradona!, meg argentin szurkolók.

Lehet, hogy emiatt van, hogy tudniillik szeretem a focit, de tényleg nem értek egyet azokkal a nőtársaimmal, akik ki vannak akadva egy vébé vagy egy olimpia miatt. 1 hónap. (Jó, nem azokról a fanatikus férjekről beszélek, akik mindenféle sportközvetítést megnéznek a tévében, csak beszélgetni kelljen a feleségükkel, mert az már a függőség kategóriája.) De szerintem ennyit tényleg ki lehet bírni. Nem? Van, amikor meg nekik kell kibírni bennünket, a mi dolgainkat. Azt tolerálják, de mi ne az övékét?

Persze azt mondom, hogy ebben is lennie kell odafigyelésnek. Pl. olyan, hogy nem minden nap egy helyen szurkolnak, mert szegény feleségnek (aki lelkiismeretes) az lehet teher. Van akinek nem az. De ezalatt az 1 hónap alatt a férj is figyelhet a feleségére kicsit.

Nálunk én vagyok a nagyobb focidrukker, azt hiszem. Így nem okoz problémát ez, mert nem megyek a haverokkal sörözni :), nem ülök maratonit a tévé előtt (nincs rá időm). Így is beszéltük meg. Csak a vége felé nézünk meg meccseket. Inkább egymásra figyelünk. FONTOSABB. MINDENNÉL FONTOSABB.

Beszereztem a MERJ SZERETNI! című könyvet. Előzőleg említettem már a Tűzbiztos vagy Tűzálló szerelem című filmet.Annak a naplója ez. Még nem fogtam bele. Mert elhatároztam, hogy végigcsinálom. 40 nap. Még akkor is végigcsinálom, hogy nagyon jó a házasságom, boldog és megelégedett vagyok. Még akkor is végigcsinálom, hogy nem küzdelmekről, kis harcokról szól a házasságom, hanem örömről. Tényleg szerelmes vagyok a férjembe. Minden egyes nap egyre jobban és jobban. De ez nem jelenti azt, hogy mindig minden tökéletes, nem jelenti azt, hogy nem kell felvennünk a harcot. Nem egymás ellen, hanem ÖNMAGUNKKAL. Ezért jó, ha az ember MINDIG MINDENT megtesz a házasságáért. Mert az ÖRÖKRE SZÓL!

Amint elkezdtem és amit úgy érzem, hogy lehet, értékes és érdemes, megosztom veletek.